| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Helyesen keresni Őt

Lukács evangéliuma 2. fejezet 41-52.

„Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.

Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint.

Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre.

Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között.

De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább.

Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein.

Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: »Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.«

Mire ő így válaszolt: »Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?«

Ők azonban a nekik adott választ nem értették.

Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.”

A Mindenható Isten áldja és szentelje meg szívünkben a hallott igét, jertek most, feleljünk az Ő szavára, csendesedjünk el és imádkozzunk!

Mindenható Istenünk!

Állunk most itt előtted úgy, hogy mi magunk semmit nem hozunk. Jövünk, és keresztedbe fogózva próbálunk kapaszkodni, lábra állni, összeszedni magunkat minden nehézség, minden próbatétel ellenére. Te tudod Urunk egyenként mi zajlik most életünkben, Te tudod, hogy mik foglalkoztatnak bennünket, milyen gondolatok azok, milyen problémák, amik elterelhetik figyelmünket a Veled való találkozásról, a Te Igédre figyelésről.

Kérünk Téged Urunk, add, hogy keresni akarjunk Téged, és add, hogy akarjuk a Veled való találkozást. Indítsd fel szívünket, adj belénk gyermeki lelkületet, hogy tudjuk magunkat megalázni, előtted elcsendesíteni, szívünket és minden érzékszervünket kitárni, hogy megtapasztalhassuk, megízlelhessük a Te jóságodat, a Te közeledben való élet örömét és áldását. Így kérünk Téged Szent Fiad érdeméért, hogy küldd el Szentlelked, hadd szálljon most alá a mennyekből közénk. Áldd meg istentiszteletünket, áldd meg a mai alkalmunkat.

A Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Isten Igéjének hallgatására készülve énekeljük a 258. dicséret 1. és 6. versét:

Fohászkodom hozzád, Uram, Istenem,

Kérlek, kegyelmesen hallgass meg engem,

Mert te benned soha nem volt kétségem,

Azért most is tehozzád esedezem.

Jelentsd nékem a te akaratodat,

Fordítsd hozzám szent irgalmasságodat:

Add meg nekem most, amit tőled várok,

Melyért dícséretet örökké mondok.

Istenünk mai napra rendelt örömüzenetét hirdetem néktek a már fölolvasott igeszakaszból, Lukács evangéliuma 2. fejezetéből a 49. versből:

„Jézus így válaszolt: Miért kerestek engem?
Nem tudjátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?”

Keresztény Testvéreim!

Életünket, mindennapjainkat, születésünktől halálunkig nagyon sokszor a keresés tölti ki. Mindenféle dolgokat keresünk, fontos és kevésbé fontos dolgokat egyaránt. Keresünk ilyen nagyszabású gondolatokat, mint: mi is az élet értelme? Mi is a boldogság titka? Keressük a boldogulásunkat, keressük életünk társát, és sokszor keressük önmagunkat is. De ezen túlmenően, van, hogy nagyon egyszerű prózai dolgokat is keresünk. Hétköznapi tárgyainkat, személyes holmijainkat, amiket letettünk valahová, elfeledkeztünk róla, pedig szükségünk lenne rá, és most nem találjuk. Olyan tárgyakat és holmikat keresünk sokszor, amikre égető szükségünk lenne, amiket elveszítettünk. És ahogy kezdődik a keresés, otthonunkban kutatunk, átnézzük a fiókokat, szekrényeket, mindent átkutatunk, és egyre mérgesebbek vagyunk, egyre csalódottabbak, egyre bosszúsabbak, és ilyenkor, talán már velünk is előfordult, hogy valamelyik hozzátartozónk, ismerősünk föltette a kérdést: azt a dolgot, amit keresel, a helyén próbáltad már? Kerested már ezt a dolgot a helyén? És bizony nagyon sokszor megszégyenülve tapasztaljuk, hogy bár mindent tűvé tettünk, a legfontosabb helyén, az eredeti helyén nem kerestük azt, amit elveszítettünk.

József és Mária a felolvasott történetben szintén hasonló helyzetbe került. Az ő életüket is, találkozásuktól kezdve át- meg átjárja a keresés. Míg nem ismerték egymást, ők is keresték életük társát. Aztán az angyal, Gábriel (akit elküldött Isten) megkereste Máriát, hogy elmondja neki a jó híreket: fiút fog szülni, akit Jézusnak fognak hívni. Amikor viszont József ezt megtudta, kereste az alkalmat, hogy elküldhesse Máriát. Majd utána Isten angyala álomban Józsefet kereste meg, hogy ne cselekedjen meggondolatlanul, elhamarkodottan. Majd mind a ketten szállást, helyet kerestek maguknak Betlehemben, hogy legyen nyugtuk és pihenésük a szülés éjszakájára, majd utána a pásztorok keresték meg őket, a napkeleti bölcsek, és végül Heródes is, szó szerint halálra kereste Jézust. S miután eltelt a szülés ideje, Jézus Krisztus növekedésnek indult, bizony József és Mária nagyon nehéz feladat előtt találta magát. Egy rögös, göröngyös utat kellett végigjárniuk. Azt a nehéz feladatot kapták, hogy hogyan neveljék fel Isten Fiát emberi erővel, emberi eszközökkel, hogy fölkészíthessék a maguk módján, megváltói munkájára. Keresték tehát a boldogulást, keresték, hogy Jézusnak a legjobbat tudják nyújtani. És azt találták, hogy a legjobbat akkor tudják cselekedni, hogyha Isten törvényét, az írott rendeleteket maradéktalanul betartják. Így cselekedtek a Biblia tanulsága szerint: minden évben húsvétkor fölkerekedtek Názáretből, és elmentek Jeruzsálembe, hogy bemutathassák áldozatukat Istennek. Ez a távolság 120 km. Názárettől Jeruzsálemig, gyalogosan legalább három napig tartott oda, három napig tartott visszafelé. Közel egy hét volt, mire a húsvét ünnepére mindent el tudtak rendezni, és gondolhatjuk, hogy ekkora útra össze kellett gyűjteni a rokonságot, gondoskodni kellett útravalóról, elemózsiáról, málhás állatokról, egyszóval a keresés, hogy hogyan tudnának megfelelni Isten törvényének, a helytállás, minden percüket, minden idejüket lekötötte. És így is történt. Amikor vége volt az ünnepnek, talán egy kicsit vállon akarták veregetni magukat, talán ki akarták fújni magukat, hogy teljesítették a kötelességüket: Isten törvénye szerint helytálltunk, és neveltük fiúnkat, Jézust. Elindulnak hazafelé. Elfeledkeznek a legeslegfontosabbról, elveszítik szem elől Jézus Krisztust.

Kicsit olyan ez, mint az a televíziós reklám, amit néhány hónappal ezelőtt lehetett látni. A család kirándulásra készül, bepakolják az autóba a babakocsit, az egyéb kellékeket, a babaruhákat, mindent, amire csak szükség van, majd amikor az utolsó négyzetcentimétert is kitöltötték a gépkocsiban, bepattannak, útnak indulnak, aztán csikorgó fékezés, visszatolatnak, mert a legfontosabbat itthon felejtették, berakták a babakocsit, berakták a kellékeket, de a kisbaba otthon maradt.

Így történt Józseffel és Máriával, minden részletre figyeltek, minden törvényt maradéktalanul próbálták betartani, de közben Jézus Krisztust szem elől tévesztették. S először ők is csak nyugtatgatják magukat: valószínűleg minden rendben van. Nem veszett el. Valószínűleg a többi rokonnal együtt utazik. És aztán, ahogy eltelik egy nap, akkor kezd bennük tudatosulni, hogy bizony Jézus Krisztus nincs meg. Elindul a keresés, kétségbeesés, félelem, szomorúság szállja meg szívüket, de egyszersmind dühösek is, haragszanak magukra, figyelmetlenségükért, haragszanak a rokonokra, haragszanak a körülményekre, talán magára Istenre is, hogy hagyta, hogy ez így megtörténjen.

És azt hiszem, hogy – itt a hölgyek talán kicsit többségben is vannak – nem kell magyarázni, hogy mit is jelent az anyai ösztön, egy édesanyának milyen rossz érzés az, amikor egy pillanatra szem elől téveszti a kisgyermekét. És azt pedig mindannyian szorongva tapasztalhattuk már – szintén a televízió előtt ülve –, amikor bemondják a hírekben, hogy kisgyerekek eltűntek, nem találják őket, elindult a keresés és egyelőre nincs remény. És amikor az ilyen híreket bemondják, talán mi magunk is elcsüggedünk, talán szomorúak vagyunk, talán kicsit együtt érzünk a veszteséget szenvedett szülőkkel, és talán mi magunk is tisztában vagyunk vele, hogy ahogy a kereséssel telnek a napok, a remény a megtalálásra, a viszontlátásra egyre kisebb. És azt is tudjuk, hogy ezekben a hírekben túlnyomórészt tragikus eredménnyel végződnek, a kisgyermekeket vagy holtan találják meg, vagy többé elő sem kerülnek.

Valószínűleg ezt érezhette át Mária is, talán emlékezhetett arra (amit néhány gondolattal korábban találunk a Bibliában, Lukács evangéliuma 2. fejezetében), amikor bemutatják a 8 napos Jézust a templomban, Simeon figyelmezteti Máriát, hogy „a te szívedet majd Mária éles tőr fogja átjárni”. És íme az első tőrdöfés az édesanyának, Máriának meg kell tapasztalni, milyen érzés az, amikor elveszíti gyermekét. Rettenetes kínokat élnek át.

Ennek a történetnek a megértéséhez azonban két kulcsfogalmat kell tisztáznunk. Hogyan keresik Jézust a szülei? És hol keresik őt? Azt, hogy hogyan, már elmondtuk: kétségbeesve, rettegve, haraggal telve, és mégis nagyon szomorúan, egyre reménytelenebbül. És hogy hol keresik? Szinte mindenütt. Keresik az ismerősök között, keresik az úton visszafelé, keresik az utcákon, keresik a tereken, a piacokon, a szálláshelyeken, mindent tűvé tesznek, és nem találják. És talán ők is úgy járnak, mint néha mi szoktunk, amikor elveszett holmijainkat keressük. Talán a harmadik napon őhozzájuk is odalépett valaki és megkérdezte: a helyén próbáltátok már? Próbáltátok már Isten Fiát Isten házában, a szent hajlékban keresni? Eszükbe se jutott. És amikor megtalálják Jézust, döbbenten állnak. Ott ül Jézus a vénektől körülvéve és őket tanítva, és Máriának és Józsefnek a szívét nem az öröm járja át, hanem a döbbenet. Ezt olvashatjuk: „amikor a szülei meglátták, megdöbbentek”. Megdöbbennek azon, hogy Jézus Krisztust, Isten Fiát Isten hajlékában, Isten házában találják meg. József és Mária rossz helyen és rossz módon keresték Jézust.

Mások is jártak így a későbbiekben. Tudjuk azt, hogy a Bibliában, amikor Jézus föltámadásáról olvasunk, a gyászoló asszonyok azért mennek a sírhoz, hogy Jézus holttestét megkeressék, bebalzsamozzák. És ott vannak az angyalok, ott várják őket és megmondják nekik: „mit keresitek a holtak között az élőt?”. Rossz módon keresitek, és rossz helyen keresitek. Nincs itt, mert feltámadott.

És ugyanez a helyzet a mennybemenetelkor: Jézus fölmegy a mennybe, felhő takarja a tanítványok elől, és a tanítványok még mindig ott állnak, szemüket az égre meresztve, és várnak, keresik Jézust, és ekkor szintén angyalok jelennek meg és ezt mondják: „mit álltok itt az égre nézve”, magyarán fordítva: miért keresitek itt Jézus Krisztust? Rossz módon keresitek, rossz helyen keresitek.

A mi életünk is hasonló ehhez, amit József és Mária átélt. Mi is keressük a boldogulást, mi is keressük azt, hogy hogyan tudnánk Istenünknek, a földi törvényeknek legjobban megfelelni. Tudjuk azt, hogy bizonyos törvényszerűségeknek akarva-akaratlanul alá kell, hogy vessük magunkat. Léteznek állami, politikai törvények, amiket be kell tartanunk, és ennek a világnak léteznek fizikai, biológiai törvényszerűségei, amelyeknek szintén alá kell vetnünk magunkat. Tudjuk azt, hogy ha megéhezünk, ennünk kell. Ha szomjasak vagyunk, innunk kell. Ha van ételünk, italunk, van szállásunk, van munkánk és találunk társat, sokszor hajlamosak vagyunk megelégedni. És azt mondjuk, hogy ez így jó, elértük, amire szükségünk van, nem kell tovább keresnünk, mert észre sem vesszük, hogy valami hiányzik az életünkből. Ha mégis fölvetődne bennünk a gyanú sanda árnyéka, akkor sokszor nyugtatgatjuk magunkat, minden rendben van, eddig jól mennek a dolgaink, azt, ami pedig hiányzik, hát majdcsak megtaláljuk valahogyan.

Aztán később rádöbbenünk akarva-akaratlanul, hogy sokszor Isten az, aki hiányzik az életünkből. Hiányzik annak ellenére, hogy templomba járunk, hiányzik annak ellenére, hogy rendszeresen fohászkodunk hozzá. S rádöbbenünk, hogy életünk így nincs rendjén. Rádöbbenünk, hogy meg kell újra keresnünk Istent, és ekkor kétségbeesünk, mérgesek leszünk, talán még haragszunk is Istenre, amiért olyan szépen menő dolgaink egy csapásra fölborulnak. És ekkor kezdjük fölforgatni életünket fenekestől, mindent tűvé teszünk azért, hogy rábukkanjunk Istenre, akit valahol, valamikor, életünk egy fontos pillanatában otthagytunk. De sajnos (csakúgy, mint József és Mária) mi magunk is hajlamosak vagyunk rossz módon és rossz helyen keresni Istent. Rossz módon, mert nem közeledünk Istenhez, csak akkor, amikor valamire szükségünk van. Csak akkor közeledünk Istenhez, hogyha kérések vannak a tarsolyunkban, és ezek a kérések sokszor követelőzéssé, sokszor számonkéréssé fajulnak. És csakúgy, mint Mária, mi is nagy bánattal és nagy keserűséggel közeledünk sokszor.

Rossz módon keressük, mert bánat és szomorúság helyett örömmel és hálával kellene, hogy keressük Istent. Hálából, mert hogy fel kellene, hogy ismerjük: Ő előbb szeretett bennünket, előbb gondoskodott rólunk, mint hogy mi azt fölfoghattuk volna.

Tudjuk azt, hogy erről szól a keresztség is. A keresztség jelképe arról szól, hogy Isten akkor is szereti a kisgyermekeket, amikor azok még nem tudják ezt viszonozni, nem tudnak erre méltóképpen válaszolni. De ha csak ezt gondoljuk, ez egy kicsit nagyképű dolog, mert magunkba nézve (valljuk meg őszintén), mi ma élő emberek, a XXI. században, itt a Bolyai utcai közösségben, mikor vagyunk képesek őszintén, nyíltan és egyértelműen viszonozni Isten irántunk és értünk való szeretetét?

Isten most is, mindenkor ilyennek is szeret bennünket, amilyenek mi emberek vagyunk. Sokszor dacosak, sokszor tele kétséggel, sokszor összeszorított füllel, becsukott szemmel, mert rossz módon keressük Istent, és Ő ennek ellenére ragaszkodik hozzánk. De József és Máriához hasonlóan nemcsak rossz módon, hanem rossz helyen is keressük. És a megoldás a mi esetünkben nem az, hogy a templomban, hiszen ezt megtettük. Eljöttünk, megpróbáltuk itt megtalálni, de hogyha nem sikerül, annak mi vagyunk az okai, mert Isten ott áll szívünk, életünk ajtajában, bebocsátásra várva. És amikor rossz módon keressük, mert becsukjuk a fülünket, nem halljuk meg a kopogását. És amikor rossz módon keresve becsukjuk a szemünket, elmegyünk mellette, és ezzel rossz helyen fogjuk keresni. Isten keresése kétirányú folyamat. Mi keressük Istent, és sokszor nem találjuk, de ami ennél sokkal megnyugtatóbb, Isten is keres bennünket, sőt Isten már megtalált mindannyiunkat.

Fohászkodjunk a mindenségnek Urához azért, hogy tudjunk nyitott szemmel, nyitott füllel Isten felé elindulni. Tudjuk azt, hogy ez a találkozás létrejöhet, tudjuk azt, hogy ez a találkozás most már csak rajtunk múlik, mert Isten megkeresett bennünket, és Isten Szentlelkének vezetésével legyünk képesek arra, hogy Istent a helyén keressük, ahol talán eszünkbe se jutott volna, mellettünk. Isten ott van velünk akkor is, hogy ha csukott szemmel, csukott füllel nem akarunk tudomást venni róla.

Legyünk képesek arra, hogy kinyissuk szemünket, és észrevegyük: velünk van, mellettünk, értünk. Ámen.

Jöjj, királyom, Jézusom!

Szívem, íme megnyitom.

A gonosztól óvj te meg,

Meg ne rontson engemet.

Van hatalmad rá, tudom,

Míveld, édes Jézusom:

Hit, remény és szeretet

Töltse be a szívemet.

A keresztet te adod,

Adj hozzá alázatot:

Hordjam olyan csendesen,

Mint egykor te, Mesterem.

                   464. dicséret 1; 4-5.

Emeljük fel szívünket most Urunkhoz, imádkozzunk!

Mindenható Isten, Örökkévaló Istenünk! Köszönjük neked ajándékodat, hogy szeretsz bennünket, és köszönjük, hogy Te ezt minden eszközzel megmutatod nekünk nap mint nap. És bocsáss meg, hogy mi sokszor becsukjuk a szemünket, befogjuk a fülünket, mert úgy gondoljuk, jó nekünk így a mi életünk, nincs szükségünk egyébre, és ha így teszünk, nem vesszük észre felénk nyújtott adományodat.

Kérünk, hogy bocsásd meg nekünk, hogy sokszor a világ gondjai megfojtják szívünkben Igédet, és nem engedik, hogy az elvetett mag termést hozzon életünkben. Kérünk Téged Urunk, tedd most lehetővé, hogy okuljunk a példákból, tanuljunk a saját hibáinkból is (ami a legnehezebb), és tudjunk jó módon, jó helyen keresni Téged. Add, hogy kitárjuk szívünk ajtaját, engedjük bejönni a Te Igédet életünkbe, engedjük azt, hogy rendet tegyél dolgainkban, és így ne veszítsük el a fontos dolgokat, ne veszítsük el a Te közelségedet önhibánkból. Ha Veled megromlik a kapcsolatunk Urunk, az mindig a mi mulasztásunkból adódik. Önfejűen eltévelyedünk, elkóborgunk, és utána még mindig Téged hibáztatunk, amiért úgy érezzük, magunkra hagytál bennünket.

Kérünk Urunk, amikor kétségek gyötörnek, amikor gyászban, fájdalomban vagyunk, akkor is tudjuk észrevenni, hogy Te nem hagytál el bennünket. Nyitott szemmel és nyitott füllel, de leginkább nyitott szívvel tudjuk észrevenni, hogy Te a bajban, a próbatételek idején is végig mellettünk vagy. Kérünk Téged, engedd, hogy ezt megérthessük, engedd, hogy megtapasztalhassuk közelségedet, és a Te közelségedből származó áldás átjárhassa életünket. Mert ha nincs rajtunk áldásod, hiábavaló a munkánk, ha nincs rajtunk áldásod hiábavaló az igehirdetés, és Igéd hallgatása is. Így kérünk Téged most, Szentlelked erejével árassz el bennünket, s amikor hazamegyünk, tudjunk úgy élni, hogy a Tőled kapott ajándékok, a Te ránk áradó szereteted mások számára is nyilvánvaló legyen, hogy mások is kedvet kapjanak a Te közelséged keresésére, mások is észrevehessék, hogy Te olyannak szeretsz bennünket, amilyenek vagyunk, hogy mások is észrevehessék, Te oltalmadból ott vagy ővelük és itt vagy mivelünk. Nem a magunk érdeméért, hanem a Te Szent Fiadnak, a mi üdvözítő Jézus Krisztusunknak a nevéért kérünk hallgass meg, annak a nevéért, aki így tanított minket imádkozni: „Mi Atyánk…” Ámen.

„Jézus Krisztusnak kegyelme, az Atyának szeretete, és a Szentlélek velünk való közössége legyen és maradjon mindnyájunkkal.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |