| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Éljek, hogy dicsérhesselek

Lukács evangéliuma 12. fejezet 13-21.

„Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: »Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!«

De ő így válaszolt: „Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?”

Azután ezt mondta nekik: »Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.«

Aztán példázatot mondott nekik: »Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet.

Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!

Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?

Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.”

Mennyei jó Atyánk, az Úr Jézus Krisztus Által!

Magasztalunk Téged teremtő, megtartó és oltalmazó szeretetedért. Irgalmas Istenünk! Köszönjük, hogy a teremtett mindenség részeként bennünket bűnös voltunk ellenére is megtartottál. Köszönjük, hogy zaklatott földi vándorutunk menetében ünnepet rendeltél számunkra; közösségbe hívtál, hogy Igéd tükrében megmérettessünk, hogy bűneinket előtted megvallhassuk, és azokra bocsánatot nyerve a keskeny úton járhassunk tovább.

Bocsásd meg nekünk Istenünk, hogy az elmúlt héten is számtalanszor akaratod ellenére cselekedtünk. A világ kihívásainak, elvárásainak akartunk mindenáron megfelelni, ez kitöltötte életünknek csaknem teljes tartamát, alig hagyva időt a veled való bensőséges, élő kapcsolat folyamatos munkálására. Örültünk a kegyelmedből kapott nyárnak, de világi gondolkozásunkkal abban csak a túlhajszolt munka terhe alóli átmeneti menekülést, szeretteinkkel való bensőséges együttlét lehetőségét, a testi vágyak kielégítését tűztük ki célul, s az elért eredményeket saját magunk dicsőségének tartottuk, megfeledkezvén arról, hogy semmi olyan jó nincs életünkben, amit ne a Te szeretetedből kapnánk. Féltünk és félünk a bennünket körülvevő természet szokatlan jelenségeitől, csapásaitól. Bölcsnek vélt döntéseket hozunk ellenük, nem gondolva arra, hogy mindez a Te intésed, figyelmeztetésed, a Tőled elfordult bűnös ember számára. Kishitűen aggódunk a nyár termést érlelő áldásainak szűkös volta miatt, figyelmen kívül hagyva, hogy ez is részben az eredendő bűnnek, részben a teremtett világ ember általi kizsákmányolásának, az anyagi haszonszerzés bálványa középpontba kerülésének, a testvéri szeretet hiányának következménye. Bevalljuk Istenünk, hogy mindezek Krisztust követő életünk hiányosságai. Cselekedeteink mást tükröznek, mint amit hitünkkel vallunk. Kérünk Téged Urunk, bocsásd meg minden felismert és még számtalan, de fel nem ismert vétkünket. Légy most közöttünk és velünk. Hirdettessék szent Igéd, Szentlelked munkálkodjék szívünkben, s az legyen áldássá életünkön. Segíts minket neved dicsőségére tevékenykednünk, segíts akaratod megtartásában, őrizz bennünket az eltévelyedés ellen, s tanácsoddal vezérelj bennünket az örök élet felé. Szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat,

E földi útvesztőben te mutass jó útat:

Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk,

Ó halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

Szentlelkedet töltsd ránk ki, mint hajnal harmatát

És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát,

Hogy áldozatra felgyúlt megszentelt életünk

Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!"

229. dicséret 1. és 3. vers

Zsoltárok könyve 119. fejezet 174-176.

Szabadításodra vágyom, URam, törvényedben gyönyörködöm.

Tartsd meg életemet, hogy dicsérhesselek, és döntéseiddel segíts engem!

Bolyongok, mint az eltévedt juh. Keresd meg szolgádat, hiszen nem feledkeztem meg parancsolataidról.

Szeretett Testvérek!

Kezdjük egy kicsit szokatlan kérdéssel – Miért éljek? Mi az életcélom?

Nem mindenkinek szokatlan, hiszen a táborban első nap délelőtt a kiscsoportos beszélgetéseken részben ez is szóba került.

Miért éljek? Azért mondtam, hogy talán szokatlan egy kicsit a kérdés, mert az emberek nagy része ezt a kérdést nem szokta feltenni. Ha felteszi, akkor csalódások idején teszi fel. Akkor teszi fel, amikor a nagy elképzelés, a nagy akarat, a nagy lendület zsákutcába jutott. Amikor talán nagy veszteség érte. Talán egy gyász vagy talán tartós betegség. Be kell vallanunk, hogy ezt a kérdést nagyrészt akkor tesszük föl. Egyébként szaladunk, megyünk, tervezünk, sokat dolgozunk. De, hogy miért éljek? – ezt a kérdést ritkán tesszük föl magunknak. Pedig hamarabb kellene föltenni a kérdést, nem akkor, amikor valami nagy csalódás ért bennünket. Nem akkor csupán, amikor egy nagy veszteség ért. Nem akkor csupán, amikor nagy vágyaink, elképzeléseink és nagy nekilendülésünk miatt valahol meg kell torpannunk, meg kell állnunk. Nem akkor, amikor nagy zúgással, mint ama bizonyos éji bogár nekimentünk a falnak, és nagy koppanás után elhallgatunk, és esetleg eszünkbe jut: egyáltalán miért élek és miért éljek.

Miért szükséges időnként föltenni ezt a kérdést? Miért szükséges időnként szembenézni azzal, hogy valójában mi az életcél, mi a célom? Többek között azért, mert hogyha föltesszük, és találunk rá igazán jó választ, akkor ez az életcél értelmet ad egész életünknek. Mi általában kis egységekben gondolkozunk, mondhatnánk szinte a pillanatnak élve, erre van tervünk és célunk – de az egésszel kapcsolatosan van-e?

Ha valóban jó választ találunk erre a kérdésre, akkor tehát értelme lesz az egész életünknek minden örömével, minden szomorúságával, minden eredményével és minden csalódásával együtt. Ha ilyen életcélunk lesz, akkor ez leegyszerűsíti az életet. Segít összpontosítani a sokféle kihívás, a sokféle feladat, a sokféle teendő között. Ha igazán megtaláljuk az élet értelmét, és ha igazán jó választ tudunk adni arra, hogy miért éljek, akkor ez az igazi életcél felkészíthet az örökkévalóságra is bennünket. Nem minden életcél készít fel arra. Ha találunk olyan választ, amelyik az örökkévalóságra is felkészíthet bennünket, akkor ez az életcél, ez az értelmes válasz folyamatos motiváció is lehet. Mert megyünk… mára ezt terveztük, holnapra azt, meg a jövő hétre azt, az idén talán még ezt szeretnénk elérni… és állandóan ennek a bűvöletében élünk, ennek a rövid távú gondolkozásnak a fogságában élünk, és így gyakran elveszítjük a motivációnkat, főleg amikor csalódások jönnek.

De mi legyen igazán az életcélunk? Mi az, ami valóban érdemes arra, hogy az élet értelmét meghatározza? Vagyis, hogy miért éljek? Miért?

Vizsgáljunk meg néhányat. Hiszen imádságainkban, úgy gondolom, előfordul az a fordulat, az a kérés: Uram, még… még ezt… Uram, csak levizsgázhassak… Uram, csak vegyenek föl… Uram, csak kapjam meg ezt a munkahelyet, mert ezt jónak látom! Uram, csak megmaradhassak ezen a helyen! Uram, csak a gyermekem érettségijét még hadd lássam meg! Uram, hát akkor most már a diplomaosztóján is szeretnék ott lenni! Uram, még szeretnék élni, hogy az unokámat meglássam! Uram, még szeretném látni, hogy az unokám iskolás lesz! Uram, még szeretném látni, hogy az unokám diplomát vesz át! Uram, még szeretnék ott lenni az esküvőjén!

Ez mind nagyon szép és mind nagyon jó. De gyakran mi csak így gondolkozunk.

Ezért könyörgünk? Ezért kérjük az Istentől azt, hogy tartsd meg még az életemet? Adj még időt, lehetőséget és erőt, hogy legalább megint a következőt? De ha azt elértük, utána megint van egy következő. Csak ennyi? Ezért kérjük, hogy tartsd meg életemet?

A fölolvasott zsoltáros azért könyörgött: „Uram, tartsd meg életemet”. És jó ez a könyörgés. Szabad ezért könyörögni. De miért tartsd meg az életemet? Mire kérem én az időt még? Mire kérem én még az erőt? Vajon ezt mennyire szoktuk átgondolni? Vagy csak ezt a pillanatnyi kis következő eseményt tesszük magunk elé?

Vajon azért tartsa meg Isten az életünket, hogy látástól vakulásig dolgozzunk? Ez lenne az életcél? Ezért élünk? Ha ez lesz életcéllá, akkor vajon mi történik akkor, amikor talán tartós betegség jön? Mi történik akkor, amikor talán az öregséggel egyre kevesebbet tudunk fizikailag teljesíteni? Ez lehet igazán az élet értelme, hogy dolgozunk? Vagy valami több is lehet ennél?

Mi lehet életcéllá? Miért éljek? Hát a családért – nagyon szép és az Isten nagy áldása mindez – azért, hogy láthassam gyermekemet, azért, hogy láthassam előrehaladását, azért, hogy az unokámat, hogy a dédunokámat…? Ez mind nagyon szép. És ha nem lehet? És ha nem születhetett gyermek? Akkor nincs életcél? Akkor oda az élet értelme?

Miért éljek? Vajon elegendő-e az élet számára, mint cél a család? Vagy, vajon mennyire készít föl bennünket az örökkévalóságra?

Miért éljek? – Hogy szórakozhassunk? Az utóbbi évtizedekben, legalább is inkább a fiatalabb nemzedék életében egy ideig, mintha ez lenne. A mának élni… hát szórakozni, hát szórakozni. Mintha ez lenne az egész életnek az értelme. Mások azt szeretnék ránk kényszeríteni, hogy fogyasszál. Ahhoz nyílván nagyon sokat kell dolgoznod, vagy valahonnan elő kell teremtenünk a rávalót; de ezt is vedd meg, és azt is vedd meg, és még azt is vedd meg, és olyan árukapcsolásokkal teszik elénk, hogy rácsábuljunk akkor is, hogyha nincs szükségünk négy darabra, de ha négyet veszünk és nem hármat, akkor állítólag megtakarítunk egy kicsi pénzt.

Ez lenne az élet értelme? Ez életcéllá lehet? Arról nem is beszélve, hogy miből lehet ezt az állandó fogyasztást fönntartani. Abból, amilyen irányba most a magyar társadalom halad? A korábbi évtizedekben az állam adósodott el és omlott össze, most egyre inkább a családok adósodnak el, mert fönn akarjuk tartani azt a fogyasztási szintünket, ami tegnapelőtt vagy azelőtt volt. Ezért éljünk? Azért éljünk, hogy fogyasszunk? Ne feledjük, az állatok is tudnak fogyasztani. De talán mi emberek vagyunk.

Mi legyen életcél? Miért éljek? Azért, hogy karriert csináljak? Mindegyik fontos nyílván, mindegyiknek van valami szerepe az életben. Azért éljek, hogy sikeres legyek? Egyáltalán mi az, hogy siker? Mikor leszek megelégedett a sikerrel? Valóban az a sikeres élet, amit a világ annak tart az éppen divatos rend szerint?

A sor folytatható, de úgy gondolom, azt is észrevettük, mindezek részben ideiglenesek, az élet rövidebb-hosszabb szakaszában jellemzőbb lehet, vagy szükséges lehet, sőt Istentől való áldás, egyenesen parancs: Hat napon át munkálkodjál, a hetediket meg szenteld meg! – ez is parancs; vagy pedig egyszerűen eszköz, de nem cél.

„Tartsd meg életemet” Uram! – könyörgött a zsoltáros. És ugye mi is szoktunk? Különösen olyankor, amikor úgy kezdjük érezni, hogy nem is olyan biztos az egészségünk: Uram még, még egy kis gyógyulást… Uram még néhány napot… még néhány évet… nekem még vannak elképzeléseim. Tartsd meg életemet. De miért?

A zsoltáros így válaszolt: „Tartsd meg életemet, hogy dicsérhesselek…”. Na jó, kegyes válasz – mondanák sokan. Ezért? Ezért, hogy az Istent dicsérhesse? De egy kicsit vizsgáljuk meg a zsoltárosnak ezt az életcélját. Azért szeretnék élni, hogy téged dicsérhesselek Istenem. Vajon nem ő fogalmazott bölcsen? Vajon nem ebbe az irányba kellene nekünk is mozdulni?

Mit jelenthet az, hogy azért éljek, hogy az Istent dicsérhessem, dicsőíthessem?

Már a múlt vasárnap eljutottunk odáig, hogy identitásunkat, és akkor mondjuk ki egyúttal, hogy életcélunkat is igazán csak Istennel való összefüggésben határozhatjuk meg. Ha csak a múlandó világgal kapcsolatban akarjuk önmagunkat meghatározni, az egy elég bizonytalan önazonosságot jelent. Ha az élet célját keressük, akkor magasabbra kell emelkednünk, mint a pillanatnyi napi feladatok, bármilyen szépek, és azok egy része bármennyire Istentől való feladatunk. Magasabbra kell emelkedni, mint a napi események, bármennyire áldás az, és Istentől való áldás.

Nézzük akkor: Éljek, hogy dicsérhesselek. A mai igehirdetésnek ezt adtam címül is.

A bevezetőben megfogalmaztuk, hogy a jó életcél értelmet ad. Értelmet az egész életnek. Nyílván kellenek rövid célok is. A rövid célok is annak a rövid szakasznak értelmet adnak. De az egész életre kérdeztünk rá, és ez az amit ritkán szoktunk föltenni, mert erre nem érünk rá vagy menekülünk tőle. Nagyon sok ember ma egyenesen menekül ettől a kérdéstől. Nagyon sok ember ma nem szeret egyedül lenni és csendben lenni, mert akkor előjöhet ez a kérdés is, és fél a kérdéstől. A posztmodern ember szeret zajban lenni. Mindig valami, legalább háttér zaj legyen, hogy elterelje, hogy lekösse a figyelmet. Mert ha véletlen egyszer egyedül csendben maradok, akkor véletlen még ez a kérdés is előjön, hogy tulajdonképpen miért élek én? És főleg, hogyha még az Istentől kértem is, hogy Uram még szeretnék néhány napot, hónapot vagy esztendőt.

Nos, tehát az Urat szeretném dicsérni, dicsőíteni. Ez az egész életnek értelmet adó cél. Az összes többi csak földi életünk rövidebb vagy hosszabb, de egy szakaszának ad igazán értelmet. Hiszen ne feledjük el, a kicsiny gyermek a szó klasszikus értelmében még nem dolgozik. A munka ott még nem életcél. Ne feledjük el – és így mehetnénk végig a már előbb említett részletcélokon –, hogy egyik sem az egész földi életre, hanem annak csak egy-egy szakaszára lehet cél.

Nos értelmet ad, hogyha az Isten dicsőítése a cél életünkben. Értelmet ad bármely korszakában életünknek és bármely helyzetében. Akkor is, amikor egészségesen munkáinkat végezhetjük, és annak eredményét, gyümölcsét láthatjuk, és akkor is, amikor netalán erőtlenségben, betegségben kell lennünk, akkor is, amikor sikeresnek látjuk magunkat; és akkor is értelmes cél lehet és értelmet ad így az életnek, amikor talán a munkahelyen nem kellettünk, és sok esztendő és sok évtized után egyfajta válságba kerül az ember. Napjaink nagy gyötrelme, mert ilyenkor önértékelési zavarok jelentkeznek. Nem vagyok fontos? Senkinek nem kellek? Engem már leírt a társadalom? Pedig mennyi szaktudásom van, mennyi tapasztalatom van. Az egész földi élet számára ad értelmet, hogy ha életemnek a célját az Isten dicsőségében, annak szolgálatában határozom meg. És ez az egész földi útra hasznos, annak minden kisebb vagy nagyobb szakaszára. És összekapcsol Istennel, vagyis nem csupán a földi mezőt békaperspektívában látom, hanem egy sokkal nagyobb összefüggésben látom az életemet.

Miért éljek? A zsoltáros könyörög: tartsd meg életemet, hogy dicsérhesselek. Nem azt sorolja, hogy Uram még az unokámat, még a második unokámat nem láttam… Uram, még, még ez. Hanem egy sokkal nagyobb összefüggésről beszél. Egy olyan összefüggésről, ahol a látható és a láthatatlan is együtt van. Egy olyan összefüggésről beszél a zsoltáros, mint életcélról, ahol nem csupán én az ember vagyok, meg az én szeretteim vannak, esetleg még a munkám, meg az egészségem, hanem mások is beleférnek, az Isten terve is belefér, és az Isten népe, a gyülekezet is.

Éljek, hogy dicsérhesselek – mondja, kéri, és hitvallásszerűen mondja a zsoltáros. Mit is jelent ez? Valóban ez fölkészít az örökkévalóságra is, vagyis nem csupán a földi élet rövidebb-hosszabb távlatában ad értelmet az életnek. A részletcéloknak ez a szerepe. De az egész életnek is kell, hogy legyen értelmes célja.

Nos felkészít az örökkévalóságra is. Tehát a jelen világban is hasznos, mondja a kegyességről, az istenfélelemről Pál apostol egy másik helyen, de az örökkévalóságra is felkészít. Felkészít, hiszen arra tanít, hogy rendezzem a kapcsolatomat az Istennel. Hogy a teremtmény rendezze kapcsolatát a Teremtőjével. Hogy gondoljak reá. Mindent az örökkévalóság fényébe és összefüggésébe helyez bele. Földi életemet, annak minden szakaszát. Fölkészít az örökkévalóságra. És akkor énekelhetnénk az egyik énekünk egyik sorát: „érzem, hogy az örök élet, már e földön az enyém lett”. Valami már elkezdődött, aminek a teljessége majd ezután lesz. „Éljek, hogy dicsérhesselek” – könyörög és tesz hitvallást a zsoltáros.

Nézzük meg a harmadik szempontot. Igaz-e erre, hogy leegyszerűsíti az életet? Hogyha az életcél az, hogy az Isten dicsőségére szeretnénk lenni, igaz-e erre, hogy leegyszerűsíti az életet? Így is könyörög a zsoltáros, hogy „döntéseiddel segíts engem, tanácsolj engem Istenem”. Igen, mert most az egészről van szó, és akkor most nézzük a részleteket: a hétköznapokat, a napi kihívásokat, a heteket, hónapokat vagy a néhány esztendős távlatot. Leegyszerűsíti az életet, mert tulajdonképpen egy kérdést kell igazán föltennem; amikor jönnek a kihívások, a döntési lehetőségek, és nagyon sokszor zavarban vagyok, mit tegyek, merre menjek, mire szánjak időt, mennyi időt szánjak, mennyi pénzt szánjak erre és mennyit ne.

Föl kell tennünk a kérdést, minden részletkérdéssel kapcsolatosan, mennyire szolgálja ez a valami az Isten dicsőségét? Ha ezt a kérdést föl merem tenni, vagyis nem a rövidtávban próbálom vizsgálni, hogy most milyen feleletet adjak az élet ezen kihívására, hanem a nagy összefüggésben, amiért érdemes élni. Ha úgy teszem föl, hogy mennyire szolgálja ez a valami, amiben döntenem kell, az Isten dicsőségét, akkor sokat egyszerűsödik a sokszor nagyon bonyolultnak látszó élet. Mert egy csomó válasz eleve kiesik. Egy csomó, amin egyébként lehet, hogy sokat rágódnánk még hívő emberként is. Hogy vajon nem lehetne mégis arra menni? A kísértő válaszok eleve ki fognak esni. Még így is bőven lesz miből választani. De egyszerűsödik a helyzet. Hiszen fő rendező elvet ad számunkra a naponkénti döntésekhez. Egy fő rendező elvet. Mi nagyon sokszor elveszünk a részletekben, mert eltűnt a szemünk elől a fő rendező elv. Ha nincs meg a vezérfonál, akkor szétesik minden. Bár azok a részletek, lehet, hogy önmagukban értelmesek és jók. Ha nincs meg egy beszédnek a vezérfonala, lehet, hogy sok nagyszerű, bölcs gondolat elhangzott, de szétesett az egész és nehezen vihető haza. Ha az életnek nincs vezérfonala, akkor a részletek összezavarodhatnak.

Valóban, ha föl merjük tenni a kérdést először, hogy mennyire szolgálja az Isten dicsőségét, ha ezt az utat választom az adott kérdésben, ha így döntök, akkor kezd szűkülni a kör, és kezd egyszerűbbé válni (még akkor sem túl könnyű a helyes válasz megtalálása).

Éljek, hogy dicsérhesselek – könyörgött és mondja a zsoltáros hitvallásszerűen. Negyedikként: említettem a bevezetőben, hogy ha van igazán jó életcél, amiért érdemes élni, akkor az segít összpontosítani. És ez is rendkívül fontos. Segít összpontosítani az életben. Az összpontosítás azt jelenti, hogy erőt megsokszoroz.

Emlékezzünk sportközvetítésekre, hányszor mondja a kommentátor: összpontosít, most koncentrál, és aztán: most emeli föl a súlyt. Igen, minden lelki, pszichikai, fizikai erőt arra a feladatra koncentrál. Ilyenkor kizár minden mást. Nem lehet pazarolni véges energiáinkat, erőinket. Összpontosítani segít, hogy ha valóban helyes életcélt találtunk meg, olyat, ami minden élethelyzetben segítségül lehet. És így a kevés erő sokkal hatékonyabban használható.

És végül még az ötödiket is tegyük mellé… Az igazán jó életcél, amelyik nemcsak egy részletre használható, hanem az egész életünkre, sőt még azon túl is, nos ez az életcél folyamatos motivációt jelenthet. És erre is nagyon nagy szükségünk van az életben. Ne feledjük el, jöhetnek csalódások, valamit kitűztünk, mint részletcélt, sokat dolgoztunk érte és nem jött be a dolog. És akkor csalódottan ott van az ember, és akkor nehéz újra belendülni, nehéz újra elindulni, nehéz újra motiválttá válni, hiszen nem jött be az előző. Vajon, amikor válságok jönnek, amikor meglankadunk, amikor gondok, bajok jönnek családban, személyes életünkben, amikor az a részlet, amiben annyira bíztunk és olyan fontos cél volt, hogy szinte életcéllá magasztosítottuk, abban csalódunk, akkor mi fog utána mozgatni bennünket? Sokan ekkor teszik csak föl a kérdést: akkor most már minek éljek? Merthogy eddig azért a részletért élt, és most rájött, hogy elhibázta. Valahol magasabb helyen kell keresni, nagyobb összefüggésben kell keresni, a miért éljek kérdésre a választ.

És lesznek csalódások az életben. A részletcélok egyike, másika nem jön be. De a nagy cél átsegíthet, átlendíthet, vagy újra egy részletcél vonatkozásában elindíthat. Megerősíthet arra, hogy ha az valóban fontos, még kitartóan cselekedjem.

Miért éljek? A zsoltáros így könyörgött: hogy dicsérhesselek. Éljek, hogy dicsérhesselek – óh, de kegyes! – ez az egyetlen igazán jó válasz, mert a többi az mind részlet. Ott fontos! De részlet az életben. Annak rövidebb-hosszabb szakaszára igaz, de az egészére nem elégséges válasz.

Legyen életcélom az Isten dicsősége. Ami az Isten dicsőségét szolgálja, az biztos, hogy nekem is jó. Ami az ember dicsőségét szolgálja, az nem mindig jó az embernek. Erre már igen sok történelmi, személyes példát is tudnánk mondani. Ami az Isten dicsőségét szolgálja, az biztos, hogy jó nekem is, az embernek, a teremtménynek.

Legyen bátran könyörgésem: Uram még egy napot, Uram még egy hetet, Uram még a következő esztendőben szeretnék dicsőségedre lenni! Munkámban, családomban, szeretnék még földi életemben úgy élni, hogy az a Te dicsőségedet szolgálja, mert abból származik reám, környezetemre az áldás. Mert mindez fog nekem segíteni értelmet adva az életnek, segíteni, összpontosítani, jól dönteni, segít fölkészülni az örökkévalóságra, hiszen ott igazán őt dicsőítjük, vagyis itt most kóstolgatjuk mindezt. Nem is olyan kegyes ez, hanem reális. Reális úgy, hogy a körülmények ellenére újra és újra merjük mondani: Uram, tartsd meg életemet, hogy dicsérhesselek. Ámen.

Ó vonj, Atyám, Fiadhoz engem,

Hogy szent Fiad is hozzád elvigyen;

S míg jóvoltodat áldva zengem,

Keblem Szentlelked hajléka legyen;

Add békességed ízét érzeni

És dicséreted vígan zengeni!

Jó tudnom azt, hogy közbenjáróm

Hű Jézusom, ki jobbod felől ül;

Ő általa, ha hitből várom,

Kérésem nálad bizton teljesül;

Jó nékem, hogy míg tart ez életem,

Szent neved vígan, áldva zenghetem!

228. dicséret 2. és 4. vers

Magasztalunk Istenünk az élet ajándékáért, a nekünk adott lehetőségekért, és útmutató, tanácsadó szavadért. Téged dicsőítünk, hogy eltévedt életünket megkerested Jézus Krisztus által, és megváltottad, hogy a mi életünk visszafordulhatott Tehozzád.

Bocsásd meg, hogy életcéljaink között mégis sok minden fontosabb, mint a Te dicsőséged. Bocsásd meg, hogy gyakran a részleteket, az ideig valókat tekintettük a legfontosabbaknak. Bocsásd meg, hogy gyakran a világ sodorhatott, mert nem volt igazán célunk.

Urunk, odaszánjuk magunkat a Te dicsőséged szolgálatára. Segíts Urunk akaratod szerint élni. Mi is a zsoltárossal kérjük, hogy döntéseiddel tanácsolj bennünket, hogy személyes és családi életünk, tanulásunk, munkánk, örömünk, bánatunk, ifjúságunk vagy éppen öregségünk, minden szavunk és cselekedetünk a Te dicsőségedre lehessen. Segíts Urunk, hogy személyes és gyülekezeti forgolódásunk is a Te szeretetedet hirdesse.

Így könyörgünk mindazokért, akik az élet kisebb-nagyobb céljaiban csalódtak, így könyörgünk mindazokért, akik különösképpen lelki válságot élnek át mostan. Könyörgünk azokért, akik testi erőtlenség miatt talán föltették a kérdést, miért éljek még? És könyörgünk gyászolókért, akiknek a búcsúzásban kellett szembesülni az élet igazi értelmét keresve a nagy kérdéssel. Urunk, Istenünk! A Te irgalmas szereteted mutassa meg nekik is, hogy a legjobb az, ha a Te dicsőségedet keressük. Mert a te dicsőségedet keresve, szolgálva, bőséges áldás, megújuló reménység és erő lesz a mi osztályrészünk. Így adj megújuló reménységet és vigasztalást a próbákban lévőknek.

És könyörgünk népünkért is, hiszen annyiféle rövidtávú programot hirdetnek meg, és annyiféle csalódáson ment át népünk az elmúlt évtizedekben. Könyörgünk, segítsd életünket, hogy magunkat neked odaszánva, és akaratodat cselekedve megújult reménységgel tudjuk szolgálni csalódott népünkben is a reménységet, a békességet, az általad való igazi életet. Jézus Krisztusért hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |