|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
Ne
faragj Istenből képet!
Alapige:
2 Mózes 20. fejezet 3-5. vers
3Ne legyen más istened rajtam
kívül!
4Ne csinálj magadnak semmiféle
istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a
föld alatt a vízben vannak.
5Ne imádd és ne tiszteld
azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!
Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha
gyűlölnek engem.
A nyáron olvastam egy jópofa regényt. Van benne egy
epizód egy internetes kapcsolatról. A diákfiú, olyan 24 évesen, mivel a
környezetében nem talál magának megfelelő leányzót, az Interneten próbál
szerencsét. Találkozik is egy 23 éves Andrea nevű egyetemista lánnyal.
Elkezdenek levelezni, csetelni, vagyis beszélgetni. De mivel egyre jobban
tetszenek egymásnak, hát képet is cserélnek. A fiú elküldi egy kb. fél
évvel korábbi képét, amikor frissen volt vágva a haja, és nem volt olyan
csapzott, amikor még nem volt úgy lefogyva az éjszakai dorbézolások miatt.
A lánytól pedig egy jön egy csudaszép kép, amelyen egy barna, hosszú hajú,
mosolygós alak néz vissza rá. A fiú egyre szerelmesebb, most már nem csak
csetelnek, hanem telefonálgatnak is órákon át, és ugyan ki törődik a
számlával! Így megy ez hónapokon át, míg végül a fiú nem bírja tovább, és
találkozni akar ezzel a kedves, helyes lánnyal. Meg is egyeznek egy
szeptemberi napban, és úgy tűnik mind a ketten nagyon készülnek rá. Folyton
erről beszélgetnek. Igen ám, csakhogy pár nappal a nagy találkozó előtt
kiderül, hogy a lány megkapott Moszkvába egy fél évre szóló ösztöndíjat, és
azonnal mennie kell. Nem lesz a randiból semmi, „nem, ne kísérje ki őt a
reptérre a fiú, mert az már nem lenne az igazi”, fél évig várjanak, aztán
majd kiderül. Persze azért a fiú kilesi, ahogy a szüleivel Andi beszáll a
taxiba, amely a reptérre viszi. Végre élőben látta. És emiatt egyre jobban
szenved, nem eszik, nem alszik, szó szerint beteggé válik. Végül hogy enyhítsen
kínjain, feltárcsázza Andi számát, aki felveszi a telefont! Egy csomó
mellébeszélés után holmi halott nagynéniről, aki miatt hazajött pár napra,
mivel a fiú sarokba szorítja, és szinte zsarolja, megbeszélik, hogy
találkoznak egy cukrászdában. A fiú les minden bejövőt, és alig bír
magával, míg egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy egy nagydarab, nylon
ruhás csapzott, hatvanöt körüli nő áll az asztalánál, és megszólal: Én vagy
Andi, ne haragudj rám! Képzelhetjük a döbbenetét, amikor kiderül, hogy a kép
a valóban Moszkvába utazott unokahúgé volt, és ő csak az Internettel
szórakozott, élve második ifjúságát álnév és álszemélyiség alatt.
Ez a történet jutott eszembe, amikor olvastam a
Tízparancsolat 2. pontját. Ne csinálj magadnak képet! Két héttel ezelőtt
arról beszéltünk, hogy hogyan gyártunk hamis képet egymásról, vagy akár
önmagunkról. Ma gondoljuk egy kicsit tovább ezt, hogy Istenről hogyan
alkothatunk hamis képet. Sokan voltak és vannak ugyanis, akik hasonlóan
viselkednek, mint ez a történetbeli fiatalember. Kialakítanak egy képet,
csak épp nem a másik nem egy tagjáról, hanem Istenről. Gyakorlatilag ők
találják ki őt néhány vonásból, amit fel vélnek fedezni az életükből, vagy
olyan képekből, amelyeket tanultak, vagy épp mások mondtak. Aztán ez a
kialakult istenkép vagy vonzó, vagy nem. De egy bizonyos, hogy döbbenetet
okoz, sőt néha fájdalmat, amikor az ember a valósággal szembesül. Igazán
megismerni valakit csak egy személyes kapcsolatból lehet. Vicces lenne, ha
például ez a fiatalember az Úr asztalánál, a templomban szembesült volna
tévedésével, mikor épp kimondani készül az igen-t. Isten persze soha nem
akar becsapni bennünket, ahogy egykor ez az asszony tette, és ő nem mutat
magáról hamis képet, de attól mi még gyárthatunk hamis képet őróla.
Izráel népe is ezt tette
egykor. Nem tudták Jézust elfogadni annak Aki, mert elvakította szemüket a
maguk alkotta elképzelés a Messiásról. Várták Őt, megható módon, megrendítő
vágyakozással évszázadokon át, s közben kialakult bennük egy kép. Valami
népvezér-féle, valami világot legyőző diktátor képe, aki majd minden földi
szenvedésüktől megszabadítja, s győzelemre segíti őket a pogányok fölött.
Különösen éles kontúrokat nyert ez a kép Jézus korában, amikor a rómaiakat
legyőző és népét a leigázottságból megszabadító Messiás-kép élt bennük. S
akkor megjelenik egy fiatal, harmincéves ember a názáreti zsinagógában,
kezébe veszi az ézsaiási tekercset, és olvasni kezdi belőle a Messiást
jövendölő sorokat. Miután leteszi a tekercset, ezt mondja: „Ma
teljesedett be ez az írás, amelyet éppen most hallottatok” (Lk 4,21). De mert élesen él az elképzelt Messiás-kép a hallgatóságban,
első szavuk ez: Nem a József fia ez? – Képtelenek meglátni Mária
fiában a küldöttet, mert elképzelésük
van a Messiásról! S amikor Jézus
messiási szavakkal szól tovább is hozzájuk, „felkeltek és kiűzték őt a
városon kívül, és felvitték annak a hegynek a szélére, amelyen városuk
épült, hogy letaszítsák onnét” – S bár akkor Jézus sértetlenül
eltávozott közülük, végül mégis valahol megölték, mert képtelenek voltak
elfogadni egy olyan Messiást, aki nem egyezett elképzelt Messiás-képükkel.
A 2. parancsolatot általában
a festményekre és a szobrokra szoktuk kiélezni, de azoknál sokkal
veszélyesebb a fejekben kialakított kép, amelyből sok hasonló él a mai emberben
is Istenről, ami legyőzi a valóságot, vagy ami miatt nem is akarják
megismerni a valóságot, mert a kép sokkal jobb, biztonságosabb. Nem beszél,
nem támaszt igényt az emberre.
Az egyik a “Jóisten” képe. Azé a jóakaratú,
szakállas öregúré, aki valahol széttárt karral, áldást osztogatva trónol a
felhők felett, és akinek az a foglalkozása, hogy megbocsásson. De
túlságosan komolyan nem kell venni ezt a nagyszakállú öreg nagyapót, mert
nagyon messze van.
A másik képzet ennek az
ellenkezője: a rettenetes, kiszámíthatatlan, sötét végzeté, a sorsé, valami
rettenthetetlen mennyei tirannusé, akinek az a szórakozása, hogy úgy
játszik velünk kényére-kedvére, ahogy tetszik, és úgy rúg bele egy-egy
csillagba olykor a mi földünkbe is, mint egy kegyetlen kamasz a hangyabolyba,
s még rá is tapos olykor.
A harmadik istenképet talán
egy felhőkre vetített kérdő- és felkiáltójel fejezné ki legjobban, s ez a
rezignált mondat: – Valaminek azért kell lenni, mert úgy magától csak nem
lehet semmi!
Milyen az Isten? Olyan, amilyennek Jézus mutatja be az evangéliumokban. Például a tékozló fiú
történetében. Olyan, amilyen az az atya. Kicsoda az Isten? Valamiképpen olyan, ahogy
Jézus itt a földön járva életével bemutatta. Értünk való, szerető, hűséges,
egyszóval: olyan, mint Jézus Krisztus! Aki nem Jézus Krisztusban, és nem az
ő életében, Igéjében keresi Istent, az csak bálványokra talál: anyagból
vagy gondolatokból faragott bálványokra. De aki Jézus Lényében, Igéjében és
Életében kutat Isten után, az olyannak ismeri meg az Istent, amilyen: Atyának! Ámen.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|