| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

 

Ne faragj Istenből képet!

 

 

 

Alapige: 2 Mózes 20. fejezet 3-5. vers

 

3Ne legyen más istened rajtam kívül!

4Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak.

5Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem.

 

 

 

A nyáron olvastam egy jópofa regényt. Van benne egy epizód egy internetes kapcsolatról. A diákfiú, olyan 24 évesen, mivel a környezetében nem talál magának megfelelő leányzót, az Interneten próbál szerencsét. Találkozik is egy 23 éves Andrea nevű egyetemista lánnyal. Elkezdenek levelezni, csetelni, vagyis beszélgetni. De mivel egyre jobban tetszenek egymásnak, hát képet is cserélnek. A fiú elküldi egy kb. fél évvel korábbi képét, amikor frissen volt vágva a haja, és nem volt olyan csapzott, amikor még nem volt úgy lefogyva az éjszakai dorbézolások miatt. A lánytól pedig egy jön egy csudaszép kép, amelyen egy barna, hosszú hajú, mosolygós alak néz vissza rá. A fiú egyre szerelmesebb, most már nem csak csetelnek, hanem telefonálgatnak is órákon át, és ugyan ki törődik a számlával! Így megy ez hónapokon át, míg végül a fiú nem bírja tovább, és találkozni akar ezzel a kedves, helyes lánnyal. Meg is egyeznek egy szeptemberi napban, és úgy tűnik mind a ketten nagyon készülnek rá. Folyton erről beszélgetnek. Igen ám, csakhogy pár nappal a nagy találkozó előtt kiderül, hogy a lány megkapott Moszkvába egy fél évre szóló ösztöndíjat, és azonnal mennie kell. Nem lesz a randiból semmi, „nem, ne kísérje ki őt a reptérre a fiú, mert az már nem lenne az igazi”, fél évig várjanak, aztán majd kiderül. Persze azért a fiú kilesi, ahogy a szüleivel Andi beszáll a taxiba, amely a reptérre viszi. Végre élőben látta. És emiatt egyre jobban szenved, nem eszik, nem alszik, szó szerint beteggé válik. Végül hogy enyhítsen kínjain, feltárcsázza Andi számát, aki felveszi a telefont! Egy csomó mellébeszélés után holmi halott nagynéniről, aki miatt hazajött pár napra, mivel a fiú sarokba szorítja, és szinte zsarolja, megbeszélik, hogy találkoznak egy cukrászdában. A fiú les minden bejövőt, és alig bír magával, míg egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy egy nagydarab, nylon ruhás csapzott, hatvanöt körüli nő áll az asztalánál, és megszólal: Én vagy Andi, ne haragudj rám! Képzelhetjük a döbbenetét, amikor kiderül, hogy a kép a valóban Moszkvába utazott unokahúgé volt, és ő csak az Internettel szórakozott, élve második ifjúságát álnév és álszemélyiség alatt.

 

Ez a történet jutott eszembe, amikor olvastam a Tízparancsolat 2. pontját. Ne csinálj magadnak képet! Két héttel ezelőtt arról beszéltünk, hogy hogyan gyártunk hamis képet egymásról, vagy akár önmagunkról. Ma gondoljuk egy kicsit tovább ezt, hogy Istenről hogyan alkothatunk hamis képet. Sokan voltak és vannak ugyanis, akik hasonlóan viselkednek, mint ez a történetbeli fiatalember. Kialakítanak egy képet, csak épp nem a másik nem egy tagjáról, hanem Istenről. Gyakorlatilag ők találják ki őt néhány vonásból, amit fel vélnek fedezni az életükből, vagy olyan képekből, amelyeket tanultak, vagy épp mások mondtak. Aztán ez a kialakult istenkép vagy vonzó, vagy nem. De egy bizonyos, hogy döbbenetet okoz, sőt néha fájdalmat, amikor az ember a valósággal szembesül. Igazán megismerni valakit csak egy személyes kapcsolatból lehet. Vicces lenne, ha például ez a fiatalember az Úr asztalánál, a templomban szembesült volna tévedésével, mikor épp kimondani készül az igen-t. Isten persze soha nem akar becsapni bennünket, ahogy egykor ez az asszony tette, és ő nem mutat magáról hamis képet, de attól mi még gyárthatunk hamis képet őróla.

Izráel népe is ezt tette egykor. Nem tudták Jézust elfogadni annak Aki, mert elvakította szemüket a maguk alkotta elképzelés a Messiásról. Várták Őt, megható módon, megrendítő vágyakozással évszázadokon át, s közben kialakult bennük egy kép. Valami népvezér-féle, valami világot legyőző diktátor képe, aki majd minden földi szenvedésüktől megszabadítja, s győzelemre segíti őket a pogányok fölött. Különösen éles kontúrokat nyert ez a kép Jézus korában, amikor a rómaiakat legyőző és népét a leigázottságból megszabadító Messiás-kép élt bennük. S akkor megjelenik egy fiatal, harmincéves ember a názáreti zsinagógában, kezébe veszi az ézsaiási tekercset, és olvasni kezdi belőle a Messiást jövendölő sorokat. Miután leteszi a tekercset, ezt mondja: „Ma teljesedett be ez az írás, amelyet éppen most hallottatok” (Lk 4,21). De mert élesen él az elképzelt Messiás-kép a hallgatóságban, első szavuk ez: Nem a József fia ez? – Képtelenek meglátni Mária fiában a küldöttet, mert elképzelésük van a Messiásról! S amikor Jézus messiási szavakkal szól tovább is hozzájuk, „felkeltek és kiűzték őt a városon kívül, és felvitték annak a hegynek a szélére, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák onnét” – S bár akkor Jézus sértetlenül eltávozott közülük, végül mégis valahol megölték, mert képtelenek voltak elfogadni egy olyan Messiást, aki nem egyezett elképzelt Messiás-képükkel.

 

A 2. parancsolatot általában a festményekre és a szobrokra szoktuk kiélezni, de azoknál sokkal veszélyesebb a fejekben kialakított kép, amelyből sok hasonló él a mai emberben is Istenről, ami legyőzi a valóságot, vagy ami miatt nem is akarják megismerni a valóságot, mert a kép sokkal jobb, biztonságosabb. Nem beszél, nem támaszt igényt az emberre.

 

Az egyik a “Jóisten” képe. Azé a jóakaratú, szakállas öregúré, aki valahol széttárt karral, áldást osztogatva trónol a felhők felett, és akinek az a foglalkozása, hogy megbocsásson. De túlságosan komolyan nem kell venni ezt a nagyszakállú öreg nagyapót, mert nagyon messze van.

A másik képzet ennek az ellenkezője: a rettenetes, kiszámíthatatlan, sötét végzeté, a sorsé, valami rettenthetetlen mennyei tirannusé, akinek az a szórakozása, hogy úgy játszik velünk kényére-kedvére, ahogy tetszik, és úgy rúg bele egy-egy csillagba olykor a mi földünkbe is, mint egy kegyetlen kamasz a hangyabolyba, s még rá is tapos olykor.

A harmadik istenképet talán egy felhőkre vetített kérdő- és felkiáltójel fejezné ki legjobban, s ez a rezignált mondat: – Valaminek azért kell lenni, mert úgy magától csak nem lehet semmi!

 

Milyen az Isten? Olyan, amilyennek Jézus mutatja be az evangéliumokban. Például a tékozló fiú történetében. Olyan, amilyen az az atya. Kicsoda az Isten? Valamiképpen olyan, ahogy Jézus itt a földön járva életével bemutatta. Értünk való, szerető, hűséges, egyszóval: olyan, mint Jézus Krisztus! Aki nem Jézus Krisztusban, és nem az ő életében, Igéjében keresi Istent, az csak bálványokra talál: anyagból vagy gondolatokból faragott bálványokra. De aki Jézus Lényében, Igéjében és Életében kutat Isten után, az olyannak ismeri meg az Istent, amilyen: Atyának! Ámen.

 

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |