| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

András-szolgálat (1.)

Kovács Eszter bizonyságtétele:

35 éves vagyok, 3 gyermek édesanyja, háziorvos és egyetemi oktató.

3 éve járok rendszeresen ebbe a gyülekezetbe, egy éve konfirmáltam.

Szerintem nem én vagyok ma itt az egyetlen, akinek évekig késleltette megtérését, esetleg már meglévő hitének gyakorlását a racionális gondolkodás, a tudomány, a véget nem érő kérdések és kifogások sora.

Hogyan egyeztethető össze az ősrobbanás és a teremtéstörténet? Ádám és Éva és a darwini evolúció? Miért történik annyi tragédia a világban vagy a személyes életünkben, ha Isten kezében vannak az események? Kérdeztem én is nem egyszer, tudván, hogy nem fogok rá igazán választ kapni. Annyi rendes ember van a nem hívők között is. Bizonygattam oly sokat, szinte magamat is győzködve. És végül, de nem utolsó sorban annyi mindent lehet vasárnaponként csinálni, miért pont templomban üljön az ember.  Talán ismerősek ezek a mondatok?

A szüleim még hitben nevelkedtek, azonban éppen a fent említett, választ nem kapott kérdések, a tudományos világnézet, a racionális gondolkodás az, ami eltávolította őket az egyháztól. Én magam a keresztségen és nagyszüleim morzsákban felém juttatott hitén kívül semmilyen vallásos nevelést nem kaptam. Lázadó tinédzserként azonban az élet ezen része is a középpontba került, hiszen ezt is mint minden mást gyökeresen másképp akartam csinálni mint a szüleim. Titokban ültem be iskola után a Szt. Anna templomba, karácsonykor éjféli misére jártam, ugyanakkor tele voltam szorongással, hogy kinéznek az idősebbek, mert nem tudtam pontosan mit is kell egy misén csinálni. Valójában irigyeltem a hívő emberek közösségét, éreztem valamit a nagyszüleimen is és a templomban is, amit nem tudtam hova tenni, de vonzott. A hithez vezető utat azonban nem láttam.

Édesanyám mondta mindig, hogy a hit kegyelem, fiam ez nem olyan dolog, amiről eldöntöd, hogy akarod, és akkor másnaptól hívő emberré válsz. Meg kell érte küzdeni. Ezt megszívleltem, bár nem volt összhangban azzal, amit a környezetemben láttam. Több hívő ismerősöm számolt be egyik napról a másikra bekövetkezett megtérés élményről, ezért én is évekig vártam a racionális agyam számára megfogható csodát, jelet, amely bizonyossá tesz. Később már magam is éreztem az ebben rejlő ellentmondást. Hiszen ha kézzel foghatóan bizonyítunk valamit, ott véget ér a hit lényege.

A fordulópont három éve volt, amikor iskolát kellett választani a gyerekeimnek. Ekkor szembesültem azzal, hogy most már nemcsak a saját hitem van a kezemben, hanem a gyerekeimé is. Szembesültem azzal, hogy nekik megadhatom mindazt, amiből én kimaradtam. Elkezdtünk vasárnapi iskolába járni és jelentkeztünk a református kollégium általános iskolájába. A csodák ezután következtek. Rajtuk keresztül a gyermeki hit csodálatos világát kezdtem felfedezni. Nem ők tanultak tőlem, hanem én tőlük. Nap mint nap erőt merítettem a hitükből, és elindult egy folyamat, ami megváltoztatta az életünket. Észrevétlenül, de gyökeresen.

A bibliaiskolára már tudatosan készültem. Tudtam, hogy az általam választott út jó, de éreztem, hogy szükségem van rengeteg tudásra és ezáltal a kérdéseim megválaszolására. Annyira szomjúhoztam mindarra, amit ott hallottam, hogy elképzelhetetlen volt egyetlen alkalmat is kihagynom. Ha végképp nem tudtam megoldani, akkor diktafonnal vetettem fel az előadást. Az addig dallamtalannak tűnő zsoltárok fokozatosan jól ismert énekekké váltak, az istentiszteleteken otthonosan kezdtem érezni magam, a kérdéseim részben válaszra találtak, részben kezdtek értelmetlen akadékoskodásnak tűnni és egyre nagyobb béke és nyugalom árasztott el. Úgy érzem ez volt az az év, amikor én megküzdöttem a hitért, a megtérésért. Nem ment egyik pillanatról a másikra, nem volt látványos, de azóta már tudom, hogy ahány ember, annyiféle útja van Istennek.

Aztán konfirmáltunk, részt vettem az első úrvacsorán, és utána kezdtem úgy érezni magam, mint a kisgyerek, amikor megtanul járni, és először engedik el a kezét. Bizony olyankor még el-elesik és bizonytalan a járása. Meglepődve tapasztaltam, hogy a konfirmálással nem véget ért valami, hanem elkezdődött. Az útnak, amelyen elindultam még korántsem értem a végére. És bizony mindig vannak és lesznek is hullámvölgyek, nehéz időszakok, amikor az ember akaratlanul is újra és újra eltávolodik Istentől, a mindennapi gondok, problémák között megfeledkezik arról, milyen jó is elcsendesedni, kettesben lenni Istennel, imádkozni. Ilyenkor nagy segítség a gyülekezet, a vasárnapi istentiszteletek, a kiscsoportos foglalkozások, a közösségi alkalmak, a nyári tábor és a hívő barátok, akik idővel egyre többen vannak, és egyre fontosabb részét teszik ki az életünknek. Itt tanultam meg azt, hogy nincs magányos hit. A keresztyén hit lényege a közösség, éppen ez adja az erejét.

A kezdet kezdetén én is egyedül voltam az elhatározásommal és a három, akkor még óvodás korú gyermekemmel. A tágabb családom vegyes érzésekkel szemlélte az eseményeket. Egy ideig szerintem reménykedtek, hogy múló szenvedélyről van szó, csak abbahagyom valamikor, de legalábbis lecseng a lelkesedésem. Közben én is megtanultam, hogy a családban különösen óvatosan kell ezt a dolgot kezelni, nem ronthatok ajtóstól a házba, de ragaszkodnom kell a saját magam által megharcolt eredményekhez.

Ha az ember nyitott, a kezdeti egyedüllét hamar véget ér. A lelkészek az első perctől fogva úgy fogadtak, mintha mindig ide tartoztam volna. Engem ez a szeretetteljes nyitottság annak idején először a keresztelések alkalmával lepett meg és hagyott bennem mély nyomot. Elfogadást, hívást éreztem, de mindezt minden kényszer, elvárás nélkül. És amikor az iskola ügyében pár év múlva megjelentünk, már régi ismerősként érkeztünk. Jó érzés, hogy még van olyan hely ebben a világban, ahol azonnal bizalmat szavaznak nekünk és befogadnak minket.

Végezetül összefoglalva saját személyes tapasztalataimat, úgy gondolom, az Istenhez vezető út nemcsak sokféle, de szinte sohasem egyszerű, szinte sohasem egyenes és sima. Mindenkinek vannak küzdelmei, nehézségei, gyengeségei. De a tudat, hogy van valaki, aki feltétel nélkül elfogad minket, akihez sohasem késő megtérni, aki mindent meg tud bocsátani, és akivel együtt sokkal teljesebb és boldogabb élet élhető, kárpótol a küzdelmekért, értelmet ad a mindennapok harcának és az egész életünknek.

Dr. Kovács Eszter

János evangéliuma 3. fejezet 1-9.

„¹Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere.

²Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: »Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.«

³Jézus így válaszolt: »Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.«

⁴Nikodémus ezt kérdezte tőle: »Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?«

⁵Jézus így felelt: »Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.

⁶Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az.

⁷Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek.

⁸A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.«

⁹Nikodémus megkérdezte tőle: »Hogyan történhet meg mindez?«”

Kedves Barátaink, Kedves Testvérek!

Annyiféle információ ér bennünket naponként, és e rengeteg információ között valamiféleképpen tájékozódni kellene.

Nem tudom kit, mit szoktál segítségül hívni. Talán valami hír, valami információ elér, és akkor azt mondod, vegyük csak elő gyorsan az újságot, olvassunk utána. Lehet, hogy egy szakkönyv után nyúlsz. Az is lehet, hogy kapásból az Internethez fordulsz. „Szeretném leellenőrizni, szeretnék többet tudni, szeretnék okosabb lenni, szeretnék eligazodni.” Lehet, hogy ismerősökhöz fordulsz.

De vajon honnan kaphatjuk a leghitelesebbet? Mert ilyenkor mindig ez izgat bennünket, hogy hiteles legyen. Nem véletlen tehát, hogy nagyon sokszor családtagokhoz, barátokhoz fordulunk, mert úgy gondoljuk, hogy ők bizonyára jót akarnak nekünk, és az ő véleményük, a tőlük származó információ, az hiteles lesz.

Vajon az életünket leginkább befolyásoló kérdésről, a hitbeli döntés kérdéséről kihez fordulunk? Hiszen mindenki hisz. A nagy kérdés, hogy kiben, vagy miben érdemes hinni? Kihez fordulunk segítségért? Honnan lehet hiteles segítséget, hiteles választ kapni?

Egy történet elejét hallottuk az előbb János evangéliumából, egy bizonyos Nikodémus nevezetű emberről. Elment Jézushoz.

Erről az emberről azonban először egy-két szót érdemes ejtenünk. Egy nagyon rendes ember van előttünk. Egy igen művelt ember van előttünk. Ez a Nikodémus vezető ember volt ott, akkor Jeruzsálemben. Sőt, ez a Nikodémus hitt Istenben. Mondhatnánk, ó bárcsak ma is sok ilyen derék, becsületes ember lenne Magyarországon, akiről el lehetne mondani, hogy művelt, rendes, jó szándékú, istenfélő. Bizony szépeket olvashatunk róla a Szentírásban. Nos, ez az ember, ez a bizonyos Nikodémus hallott Jézusról. Hallott a jelekről, amelyeket cselekedett, hallott a csodákról, hallott valamit tanításáról. Eljutott elég sok információ Nikodémushoz, és ez a Nikodémus kíváncsivá lett. Kíváncsivá lett, szerette volna leellenőrizni, szerette volna pontosabban, részletesebben ismerni, érteni ezt a bizonyos Jézust; vagy mai nyelven szólva talán értelmiségiként kötelességének tartotta, hogy a fontos információkat, az életben hasznos információkat le kell ellenőrizni. Talán fontosnak tartotta, mint gondolkodó ember. Hiszen a Szentírásból tudjuk, hogy Jézus hatalmát még az ellenfelek is elismerték. Annyira nyilvánvaló dolgokat cselekedett, hogy csak egy dolgot lehetett kérdezni: honnan van a hatalmad? Még az ellenfelek se merték letagadni az isteni hatalmát.

Nos, Nikodémus talán kíváncsi volt, talán értelmiségi, gondolkodó emberként, önmaga iránt őszinte emberként tájékozódni akart.

Ki kell mondanunk, a gondolkozó ember ma sem kerülheti ki Jézust.

A történelemben annyira fontos és annyira nagyhatású volt, hogy aki őszinte mer lenni önmagával szemben: a világ dolgairól, saját életéről, aki nemcsak a napi rohanásban van benne – reggel fölkelünk és majd este az ágyba bezuhanunk –, hanem néha hajlandó egy picit gondolkozni az élet értelméről, annak kikerülhetetlenné válik Jézus.

Ez a Nikodémus egy éjszaka elment Jézushoz. És ebben példát ad nekünk. Példát ad a mindenkori gondolkozó embernek. Példát ad a saját e világi ismeretétől kicsit megittasult posztmodern embernek. Bár itt pontosabban kellene fogalmaznunk, ez igazán modern ember jellemzője volt, a posztmodern ember kezd kiábrándulni a saját tudásának mindenhatóságába vetett téveszméjéből.

Elment… Mégpedig éjszaka ment el. Ehhez ismernünk kell a Közel-Kelet világát, hogy igazán ez volt az a sáv, ez volt az az időszak, amikor viszonylag nyugalom volt, amikor lehetett valakivel négyszemközt beszélni. Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy titokban akart elmenni; hanem nagyon jól tudjuk, Jézus körül állandóan emberek tolongtak, sokszor ezrek, majd összetaposták egymást. Hát hogy lehet ilyen tömegben kérdéseket föltenni? Márpedig Nikodémus tele volt kérdésekkel. Úgy, hogy keresett egy alkalmat, és egy este elment Jézushoz. Mert nagyon fontosnak tartotta. Nagyon fontosnak tartotta, hogy ne egyszerűen „csak halljak valamit róla, amit az emberek mondanak, hanem személyes meggyőződésre jussak”. És ebben olyan példát adott nekünk, amit a mai embernek is érdemes követni. És hogyha mersz elindulni, mert hallottál valamit Jézusról… Európában nem lehet úgy felnőni, hogy az ő neve ismeretlen legyen. Úgy fel lehet nőni, hogy nincs hiteles információm, hogy csak foszlányokat ismerek; valamit hallottam, valamit láttam – hiszen az egész kultúránk, művészetünk, irodalmunk tele van.

Becsülünk, hogyha eljöttél, becsülünk, hogy elindulsz, hogy akarsz tájékozódni, hogy esélyt adsz magadnak, hogy nem halogatod: Jézussal beszélni kell! Jézusról hiteles információkhoz kell jutni. Nos, ez az első fontos lépés. Az első fontos lépés az, hogy ha az ember eldönti önmagában: utánajárok ennek a Jézus-ügynek. Utánajárok, mert szeretném pontosan tudni. Ez az első lépés.

És esetleg ezen a kis lapocskán, amin a templom fotója is rajta van, be is lehet ikszelni, hogy ha egy ilyen döntésre jut valaki. Igen, az első lépés.

A második lépés, amiben példát ad nekünk ez a bizonyos Nikodémus, hogy amikor odamegy Jézushoz, akkor elkezdi mondani mindazt, amit ő tudott Jézusról. Nagyon szépeket mond. Nagyon nagyszerűeket mond. Egyébként csupa igazat mond. Amit eddig Jézusról tudott, ez igaz volt. Ilyeneket mond: „tudjuk…” (érdemes megfigyelni a többes számot, hiszen ez a Nikodémus egy olyan csoporthoz tartozott az akkori Izraelben, akik közül mindenkinek volt valamilyenfajta szentírásismerete; és az Ószövetség alapján fölismerték, és kimondja): „tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul…”: csak az tehet ilyen jeleket, akivel vele van az Isten. Nincs mese, ezt el kell ismerni, isteni jeleket teszel. Hatalmad van. És Nikodémus hatalmas elgondolkoztató mondatokat mond. Olyan felismeréseket mond ki, amit lehet, hogy tudsz, lehet, hogy részben jutottál el idáig, lehet, hogy a mai társadalom jelentős része is töredékesen tud. Kevesebbet, vagy többet, tudsz Jézusról. Ez biztos. Hogy ez hiteles, vagy nem, ez egy másik kérdés. Azonban a kevesebb vagy a több ismeret is döntés elé állít. Aki bizonyos ismeretre jutott, annak el kell döntenie, mit csinál vele. Komolyan veszem, elfogadom, megbízok benne, vagy elutasítom.

Minden ismeret döntés-helyzetet jelent. A Jézus-ismeret, az nem azt jelenti egyszerűen… a bibliaismeret nem azt jelenti egyszerűen, hogy műveltebb lettem. Ez sem árt. Hanem, életre szólóan döntéshelyzetbe kerültem.

Nos, mi haszna van eddigi vallásos ismereteidnek? Merjünk őszinték lenni önmagunkkal szemben. Mi haszna van ezeknek az ismereteknek, mi haszna volt Nikodémusnak abból, hogy fölismerte, hogy Istentől jött ez a Jézus. Ez nem olyan, mint a többi rabbi, sokkal nagyobb! – mi haszna volt mindebből?

A második lépés tehát az, hogy ha elindultam, és akarok hiteles Jézus-ismeretre jutni, akkor még meg is kell érteni. Nagyon sokszor találkozok azzal, hogy történeteket el tudnak mondani emberek a Szentírásból, el tudnak mondani Jézusról – többé-kevésbé még bibliai is –, csak nem értik az egészet. Márpedig mire jut egy diák azzal a tananyaggal, a tananyagnak olyan ismeretével, amiből egy-két mondatot el tud mondani, talán szó szerint is, amikor belekérdeznek, onnan kezdve elakad. Legfeljebb a kályhához visszamegy, és újra elkezdi mondani azt a néhány mondatot. Mert nem érti, nem tudja alkalmazni.

A második lépés tehát éppen az, hogy ha hiteles ismerethez jutottam, akkor értsem is meg. Lehet, hogy talán éppen egy bibliaiskolai előadássorozaton tudnánk ebben leginkább segíteni.

És van egy harmadik lépés is, ami a fölolvasott történetünk első három verse alapján megfogalmazható. Miközben Nikodémus Jézusról kezdett beszélni, Jézus megállítja. Szinte udvariatlanul belevág a szavába, és Jézus elkezd beszélni az emberről. Nagyon fontos az Isten-ismeret, de ehhez önismeret is kell. Ma nagyon sok ember jár önismereti kurzusra. Néha komoly pénzeket fizetnek ezért. Csak a teremtmény a Teremtő nélkül soha nem jut teljes önismeretre. Mert csak a Teremtővel való összefüggésben lehet meghatározni a teremtmény kilétét, kilétének célját.

Nos Jézus, mintegy azt mondja: nagyon szép, amit mondasz Nikodémus, csak ennek nem sok haszna lesz így. Mondhatod a nagyszerű fölismeréseket, de igazán akkor lesz haszna, hogyha… – és itt az emberre fordítja a szót. Jézus elkezd az emberről beszélni, tudniillik, hogy az Isten országát ki láthatja meg, ki lehet részese mindannak. Mindazt, amit az Isten adni akar nekünk, ahhoz önmagunkat is meg kell ismerni. Nem elég az, hogy Istenről tudunk valamit. Nagyon fontos ez a második lépés, hogy tudjunk és értsük, de ismernünk kell önmagunkat. Ismerni kell önmagunkat, márpedig a bűneset óta mindannyian kívülre kerültünk, elfordultunk. Vagyis Jézus az élet teljes újragondolását javasolja nekünk, embereknek – az élet teljes újragondolását. Mert ez a leghasznosabb – és ez a leghasznosabb javaslat ebben az életben. Nagyon fontos a diploma, nagyon fontos a szakmunkás-bizonyítvány, nagyon fontos a munkahely, nagyon fontos a divat, és nagyon sok minden nagyon fontos. De az igazán, ami a leghasznosabb, az az, hogy ha végre a helyére kerül az életünk. És nemcsak sodródunk ebben a világban.

És így érkeztünk el oda, amit Jézus úgy fogalmaz, hogy újonnan kell születnünk. Ezt a művelt ember nem érti. De erről a jövő vasárnap szeretnék szólni.

Nos, maradjunk a harmadik fontos lépésnél, amire legyél kész, legyek kész: újragondolni az életemet. Átgondolni újra az Isten-ismeret fényében. Átgondolni újra: ki vagyok én? És lehet, hogy akkor változtatni is kell. De erre hagyjunk időt magunknak.

Kedves érdeklődő, gondolkodó Barátom! Nagyszerű dolog, hogyha eljöttél; nagyszerű dolog, hogyha otthon kezedbe veszed a Szentírást; nagyszerű dolog, ha megpróbálod a segítséget megkeresni és megtalálni, mert szeretnéd megérteni. Bátorítunk, hogy jó úton jársz. Bátorítunk, hogy készek vagyunk segíteni. Megosztani veled hitünket, hitünk tapasztalatát és örömét. De haladj lépésről-lépésre. Lépésről-lépésre, kitartóan. Hiszen tulajdonképpen mi is így kezdtük. Lépésről-lépésre.

Három lépést szeretnék tehát a szívedre helyezni. Tedd meg ezt az első három lépést. Ezek kicsi lépések – ahogyan Eszter említette – ahogyan a kisgyermek elindul járni. Ne akarjunk egyszerre nagyon-nagyon sokat! – egyszerre maratoni távot bejárni. Az első lépés az, hogy jöjj, és ne állj meg, keress, tájékozódj, mert a józanul gondolkozó ember nem kerülheti ki Jézust.

A második lépés: ne nyugodj, amíg nem szereztél hiteles Jézus-ismeretet, és amíg nem értetted meg Isten rád vonatkozó tervét.

És majd a harmadik lépés, hogy merd újragondolni életedet, mert erre fog hívni Jézus. Újragondolni az életet a megismert isteni szeretet tükrében. Ha most valamiről döntöttél magadban, akkor segítségül azért készítettük ezt a kis lapot, hogy esetleg az „Emlékeztető önmagamnak” oldalon bejelölhetsz valamit, amit eldöntöttél. Hogy ez emlékeztessen még. Segíteni akkor tudunk, ha döntéseidről, vagy talán csak az első lépés döntéséről tájékoztatsz is bennünket. A padok végére azért tettünk ki egy olyan lapot, ami kapcsolat-felvételi lap. Akkor tudunk segíteni, ha szólsz valami módon, ha jelzed mindezt. És megköszönjük, hogyha megtisztelsz ezzel a bizalommal bennünket.

És most kérem a gyülekezet tagjait, magunkat, hogy csöndesedjünk el személyes imádságban. Közben majd az orgona fog szólni, és ahogy az orgona elhallgat, akkor majd azokkal, akik talán egy lépés erejéig, valamiről mertek dönteni, azon a lapon lévő első imádságot szeretném elmondani.

Most csöndesedjünk el imádságra magunkban, életünk, e néhány lépés átgondolására.

…

Kedves Barátaim! Ha egy-vagy két lépéssel kész vagy, és a kezedben lévő kis lapon, ahol az imádságaim vannak, az első kis imádság elmondására kész vagy, akkor mondd velem bátran, hangosan:

Köszönöm Istenem, hogy felkeltetted bennem a vágyat, az élet igazi értelmének őszinte keresésére. Odaszánom magam a Jézusban felkínált szereteted megismerésére. Segíts, hogy kitartóan éljek a gyülekezetben felkínált ilyen lehetőségekkel. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |