| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Uram, akit szeretsz, beteg”

János evangéliuma 11. rész 1-19. vers

„Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából.

Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg.

A nővérei megüzenték Jézusnak: »Uram, íme, akit szeretsz, beteg.«

Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: »Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.«

Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt.

Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt, de azután így szólt tanítványaihoz: »Menjünk ismét Júdeába!«

A tanítványok ezt mondták neki: »Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?«

Jézus így válaszolt: »Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát,

de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.«

Ezeket mondta nekik, és azután hozzátette: »Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem.«

A tanítványok ezt felelték rá: »Uram, ha elaludt, meggyógyul.«

Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól.

Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: »Lázár meghalt, és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!«

Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: »Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.«

Amikor aztán Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van.

Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.”

Meghallottuk Istenünk Igéjét, jöjjetek, imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk!

Minden reggelen megújítod rajtunk a Te kegyelmedet. Így köszönjük most Neked ezt az új vasárnapot, a Veled és egymással való találkozást. Jó nekünk dicsőíteni a Te nevedet és segítségül hívni Téged. Olyan sok mindenért van hála a szívünkben, amivel megáldottál munkáinkban, családunkban, gyermekeinkben. Köszönjük Neked, hogy olyan sok mindennel megörvendeztetsz minket. Ugyanakkor olyan sok aggódás is van a mi szívünkben, olyan sok nehézség is körül vesz minket nap mint nap. Megvalljuk, hogy félünk sok mindentől, az erőszaktól, a betegségtől, katasztrófáktól. És kérjük a Te segítségedet most különösképpen azokért, akik nagyon mélyre kerültek az utóbbi időben, bajaik, betegségeik, gyászuk miatt. Kérünk Téged, add a Te erődet azon az úton, amin járnunk kell. Add azokhoz a próbákhoz, amikkel megpróbálsz minket, és adj nekünk engedelmes szívet, adj csendes lelket. Taníts bennünket másokért élő áldozatos szeretetre. Az Úr Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom,

Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom,

Nincs íly fekélyemből ki által tisztulnom,

Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek

És bennem virraszd fel napját kegyelmednek:

Igaz útat mutass nékem, szegényednek,

Járhassak kedvére te szent Felségednek.

226. dicséret 1. és 2. vers

János evangéliuma 11. rész 3. és 4. vers

„A nővérei megüzenték Jézusnak: »Uram, íme, akit szeretsz, beteg.«

Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: »Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.«”

„Uram, íme, akit szeretsz beteg”. Ki ne sóhajtott volna már így föl az Isten előtt? Kinek nincs betege itt közöttünk?

És most egy pillanatra gondoljunk a mi betegeinkre: hozzátartozóinkra, rokonainkra, családtagjainkra, de lehet barátokra. Olyanokra, akiket talán otthon hagytunk, de olyanokra, akiket kórházban hagytunk, olyanokra, akik messze vannak tőlünk és olyanokra, akik egészen közel vannak. Ki ne sóhajtott volna még így föl: Uram, akit szeretsz, beteg.

De ugyanígy magunk vonatkozásában is fel-felsóhajtottunk már biztos, Uram, én is beteg vagyok, Uram kiszolgáltatott helyzetbe kerültem.

Igen, a betegség felborít mindent egy családban, és ezt figyelhetjük meg most Lázár feltámasztása történetében legelőször, hogy ez a betegség, mennyire rendezi át a család addigi életét, ez a betegség mennyire van hatással a körülötte, a beteg körül élőkre, sőt még messzebb élőkre is.

Igen, a betegség felborítja a család megszokott rendjét. Talán aki eddig dolgozott kiszolgáltatottá lesz. Nem írja az Igénk, de elképzelhető, hogy Lázár családfenntartó is volt, a két testvérével éltek együtt, és most a két testvérének is ez egy egészen más helyzet, hogy Lázár beteg lett. Kiszolgáltatottá lesznek.

Aki beteg lesz, aztán körülötte forog mindenki. Akit szeretünk és beteg, akkor szeretnénk neki megadni mindent, amire szüksége van. Aztán odaférkőzik a szívünkbe a félelem, hogy elveszítjük. Odaférkőzik az élet és halál kérdése, elgondolkodtat bennünket, aggódunk a másik miatt. Vajon mennyi ideig tart a betegség, vajon felépülhet-e ebből a betegségből valaki? És a családtagok, miközben talán a betegért aggódnak, azért magukért is. Fölteszik a kérdést talán, hogy mi lesz velem? Mi lesz velem most, hogy ápolni kell, és közben dolgoznom kell? Mi lesz velem, ha netán egyedül maradok, vagy el kell veszítenem azt, aki most beteg?

Aztán a keresztyéneknek van még egy nagy kérdése ezen felül, és benne van ebben a kijelentésben, hogy akit szeretsz beteg. Sokakat megkísért az a gondolat, hogy ha én szeretem az Urat, akkor ő nekem köteles mindig a legjobbat adni. Sokan úgy gondolkoznak, hogy akkor engem nem érhet semmi baj, nem érhet semmi betegség. Sajnos ismerünk olyan embereket, akik éppen emiatt fordultak el Istentől. Így szeret az Isten? Így szeret engem, hogy betegséget adott a családban hozzátartozóimnak?

De van, akit meg egészen közel visz az Úrhoz az, hogyha a családban betegség van. Akit szeretsz beteg – ez nem felejti el azt, hogy az Isten szeretete nem attól függ, hogy mit adtál, az Isten szeretete örök. Az Isten szeretete tudja, hogy mit cselekszik a mi életünkben.

Aztán idetolakszik az a gondolkozás is, hogy ha szereted ezt az embert Uram, akkor meg kellene gyógyítani, akkor el kell, hogy vedd róla, még hogyha megkapta is ezt a betegséget. Méltó, hogy megtedd neki. Ismerjük ezt a mondatot a Bibliából, hiszen amikor a kapernaumi százados üzent Jézusért, mert a szolgája beteg, akkor a körülötte levők elkezdik bizonygatni, hogy méltó ez az ember, hogy megmentsd a szolgáját. Méltó rá, hiszen a zsinagógát is ő építtette nekünk. És mi is így gondolkozunk sokszor, hogy persze, mi méltók vagyunk arra, hogy Isten megmentsen minden bajtól. Az már más kérdés, hogy a százados nem így fordul Jézushoz. A százados úgy fordul oda Jézushoz, hogy „nem vagyok méltó, hogy a hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul az én szolgám”. A századosnak a hite volt nagyobb, és nem az a büszkesége, hogy méltó vagyok arra, hogy Isten ezt vagy azt cselekedje velem. Ha mi is ilyen csendes szívvel tudunk odajárulni Isten elé: nem vagyok méltó, de üzenem, hogy akit szeretsz beteg.

A testvérek üzennek Jézusnak: Uram, akit szeretsz beteg. Ott van ebben az a nagy megadás, hogy igen, én nem tudok mit tenni, odateszem a kezedbe az enyéimet. És nincs még itt az a felhangja ennek a mondatnak, ami majd később egy kicsit jelentkezik Mária és Márta gondolkozásában, nincs még itt a nagy elvárás, hogy méltók vagyunk arra, hogy megtedd. Tulajdonképpen ez egy üzenet. Benne van valahol a segítségkérés, de majd később lesz ott inkább a szemrehányás Jézus felé, hogy ha itt lettél volna, nem halt volna meg a mi testvérünk. Most még reménykednek, üzennek Jézusnak. Most még úgy üzennek, hogy jöjj. Nem mondják ki, de valószínű nagyon várják, hogy Jézus jöjjön. Hiszen Jézus nagyon szívesen volt a testvérek házában. Tudjuk, hogy többször is betért ebbe a betániai otthonba. Az evangéliumi beszámoló is a legelején beszámol arról, ami majd később lesz említve, hogy Mária volt az, aki megtörölte Jézus lábait az ő saját hajával, miután megkente azt drága kenetekkel. Aztán tudjuk azt is, hogy Márta szolgált föl egy alkalommal, Mária pedig hallgatja Jézus beszédét. És valószínű még többször megjelent Jézus ebben a házban. Tehát várják, valószínűleg gondolják, hogy eljön Jézus a beteg hallatán. Ott lehet a gondolat, hogy a hit, hogy Jézus meg tudja gyógyítani az ő betegüket. Üzentek Jézusnak.

És ma erre azt mondanánk, hogy mi is üzenhetünk, mi is imádkozhatunk. Mai családtagok, a nagy kapkodásban, sokszor elfelejtenek üzenni Jézusnak. Elfelejtenek az Úrhoz kiáltani, miközben kapkodnak a beteg körül.

Gyermekkorom egyik legcsodálatosabb élménye, amikor egy kicsiny gyermek élet-halál közt volt, és már üzentek az orvosért, és már jött is a mentő, de láttam a szülőket leborulni és imádkozni. Együtt a kettő. Üzentek az orvosért és üzentek Jézusért. Az áldott orvosért. És, hogyha ez a kettő együtt van, akkor reménykedhetünk igazán a szabadításban. Igen, kórházba menve, vagy otthon beteget ápolva üzenünk-e Jézusnak?

Aztán figyeljük meg, hogyan is viselkedünk mi a betegséggel szemben. Valljuk be, hogy nehezen viseljük a betegséget. Szeretnénk megspórolni a szenvedést, pedig Istennek célja van ezzel is. Maga a beteg is nehezen viseli a szenvedést. De mi, a körülötte levők nehezebben viseljük sokszor.

Egyik beteg mondta így el, hogy látta, hogy a hozzátartozók milyen rémülten veszik körül, és ő kezdte el őket vigasztalni. Ő kezdett el mosolyogni, és reményt kelteni közöttük.

Igen, mi hozzátartozók, hogy viselkedünk a betegek mellett? Itt magáról a betegről, Lázárról nem sokat olvasunk. Nem tudjuk, milyen betegsége van. Nem tudjuk, hogy hirtelen jött, nem tudjuk, hogy mennyire veszélyes betegség. Jézus maga úgy beszél erről a betegségről, hogy nem halálos, de persze ebbe bele kell vennünk azt, hogy Jézusnál minden lehetséges.

Hogyan látjuk mi, mai emberek a beteg ember helyzetét? Talán sokszor úgy, akiért orvosilag mindent meg kell tenni. De nagyon sokszor sajnos eleve lemondanak róla emberek. Leírják sokszor a betegeket.

A mai ember egyébként is túl könnyen megválik egy-egy kicsorbult edénytől. Megválik sok mindentől, ami már nem olyan tökéletes. És sokszor így a beteg emberről is úgy gondolkoznak sokan, hogy már nem tud annyit tenni, mint eddig tudott. Vajon mi a haszna az életének?

Erre nézve egy csodálatos kis történetet olvastam egy vízhordóról. Olyan vidékre gondoljunk most, ahol egy nagy boton két edényben vitték a vizet, sokszor egészen magasra, sokszor egészen messzire. De még talán köztünk is vannak olyanok, akik vittünk vizet a kútról két kezünkben kannával. Most egy olyan emberre gondoljunk, aki vállára vette, két cserépedényben vitte a vizet. És az egyik cserépedény teljesen ép volt. A másik cserépedényen volt egy repedés. Mind a kettőt tele tette a kútnál, igen ám, de mire fölért a hegyre a házához, addigra az egyik korsóban, ami meg volt repedve, abban már csak fele annyi víz volt. Az ép korsó elkezdett büszkélkedni a másiknak, hogy: na látod, én tele jöttem föl, te pedig csak félig vagy. Aztán a repedt falú korsó is elkezdte magát szégyellni, s mondta a vízhordónak, hogy hát akkor most már ideje lenne, hogy ha engem félretennél. És akkor a vízhordó megmutatta neki azt az utat, amin jönni szoktak, és megmutatta neki, hogy azon az oldalon, ahol a repedt falú korsó jött, ott gyönyörűen virítanak a virágok. A másik oldalon pedig nem. Azt mondta ennek a korsónak: nézd csak meg, mennyi gyönyörű virág van, ezzel teszem tele minden nap az én házamat, ebben örvendezek minden nap. Ha te nem lennél repedt falú, akkor ezek a virágok nem virítanának. De mivel te, a fele vizet az úton elcsorgatod, ezek a virágok tudnak virítani.

Igen, sokszor az ép, az egészséges dicsekszik a beteggel szemben. De hogy látjuk mi a beteget? Hogy látjuk mi azt, miközben úgy látszik, hogy kevesebbet tesz, mégis Isten dicsőségére nagyon sokat is tesz. Mégis az emberek vonatkozásában nagyon fontos lesz az élete. Így válhat sokszor akár egy szenvedésünk is az Isten dicsőségére, a mi betegségünk is.

Bár Lázár betegségéről semmit nem tudunk, mégis tudjuk azt, hogy Jézusnál semmi sem lehetetlen. Nála fontos a beteg ember éppen úgy, mint az egészséges. Hiszen most is azt mondják róla a testvérei: „akit szeretsz beteg”. Akit szeretsz, lehet egészséges és lehet beteg.

Jézus azt mondja, hogy „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia”.

Az emberek sokszor szeretnék így fehéren-feketén látni a dolgokat, és akkor, amikor a vakon születettnél megkérdezik Jézust, hogy „ez vétkezett, vagy ennek a szülei?” – vagyis ez a betegség kinek a bűne miatt van az emberen? Akkor Jézus azt tudja mondani, hogy „sem ez nem vétkezett, sem ennek a szülei, hanem hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei”.

Mi sokszor próbálunk magyarázatot keresni, hogy miért? Miért éppen ő? Miért éppen az, akit mi szeretünk? Miért éppen az, aki nagyon szereti az Urat? Hát azért, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta az Isten cselekedetei.

Jézus már tudja, hogy mit fog cselekedni messiási jelként. De Lázár feltámasztása miatt kerül majd végleges pecsét az ő halálos ítéletére. Majd itt Lázár feltámasztása után olvassuk, hogy a Nagytanács végleg elhatározza Jézus megöletését. Igen. Jel lesz a Lázár feltámasztása, a Lázár meggyógyítása arra is, hogy Jézusban Isten megdicsőíti az ő Fiát, hogy Jézus győzelmet arat a halál felett. Győzelmet arat itt Lázár életében, és győzelmet arat majd a saját testében, saját életében: nyilvánvalóvá legyenek az Isten cselekedetei, hogy megdicsőüljön az Isten Fia. Ilyen sokszor dicsőült meg az Isten Fia. Milyen sok jel volt a gyógyítások történetében, és mégsem mindegyik dicsőítette Őt.

A 6. versben azt olvassuk, hogy amikor tehát Jézus meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt. Talán megdöbbent bennünket ez a gondolat. Jézus meghallotta, hogy Lázár beteg. Mi úgy folytatnánk valószínűleg, hogy mindent otthagyva sietett hozzá. Így szeretnénk hallani, hogy megy a szirénázó mentő. Megy gyorsan, hogy minél hamarabb a betegségében megtalálja ezt a beteget. Elgondolkodtató, hogy Jézus miért maradt még két napig ugyanazon a helyen.

János evangéliumában többször is előfordul, hogy Jézus kifejti a tanítványai előtt, hogy „nem jött még el az én órám”. A kánai menyegzőben is, amikor siettetni akarják, hogy cselekedj már, elfogyott a bor, akkor azt mondja, hogy „nem jött még el az én órám”. Nem siet, de nem is késik el. A maga idejében tud cselekedni. És ahogy énekeltük az énekünkben, a segítség, ha kissé késik, de ugyancsak eljön végre, a várakozás nekünk rosszul esik, de majd válik idvességre.

Igen, mi sokszor szeretnénk siettetni az Istent. Szeretnénk akár az üzengetésünkkel, az imádkozásainkkal siettetni, de ő tudja az alkalmas időt, ő tudja azt, hogy mikor és hol tud és akar segíteni, mi nehezen vesszük tudomásul, hogy várakoznunk kell.

A két nap rengeteg egy beteg ember életében. Két nap a család életében is nagyon sok. Az aggódások, a félelmek megsokasodnak ez alatt az idő alatt. Aztán jön a lemondás is, hogy már úgy sincsen segítség. És talán éppen ezért várt Jézus, hogy még inkább nyilvánvalóvá legyen az Isten ereje és hatalma a beteg emberen. Amikor már emberileg lehetetlen, akkor tud, és akkor akar majd segíteni.

Ma is vannak nagyon sokan (akár az orvosok között is), aki bevallják, hogy van helyzet, amikor ők már nem tudnak tovább segíteni, de az Isten kezébe merik tenni a beteget.

Igen. Jézus nem siet, és nem késik el. Talán úgy látják sokan ott a viharban a tengeren, hogy Jézus alszik a hajó aljában, de a maga idejében föláll és lecsendesíti a tengert. Talán sokan megkérdőjelezik, hogy Isten figyel rájuk akár egy nyomorúságban, betegségben. De aztán Jézus feláll, és csendet teremt akár a mi lelkünkben, gondolatainkban is.

Egy dologra érdemes még odafigyelni ebből a szakaszból. Jézus, amikor először beszél Lázárról, azt mondja: „ez a betegség nem halálos”. Aztán egy idő múlva azt mondja a tanítványoknak, hogy „gyertek, menjünk el, mert Lázár a mi testvérünk elaludt, és én elmegyek, hogy felköltsem”. Elaludt. És aztán kicsit később pedig azt mondja: „Lázár meghalt”. Hogy is van ez? Először Jézus azt mondja, hogy nem halálos, aztán azt mondja, hogy elaludt és én felköltöm. És aztán a tanítványok – miután kicsit félreértik Jézus szavait – azt mondják, hogy ha alszik, mint beteg, hát akkor majd meg is fog gyógyulni. De Jézus nem erre gondolt. Az alvást sokszor szoktuk akár a halál megfelelőjeként is emlegetni. Akár szoktuk arra is említeni, amikor valaki testiképpen alszik el örökre, de szoktuk úgy is, amikor lelkiképpen vesz erőt az alvás valakin, és kell fölébreszteni, föltámasztani ebből az alvásból. Spirituális értelemben ezt a lelki halált alvással is szoktuk jellemezni.

Emlékezzünk az Efézusi levélre, amikor azt mondja az Ige, hogy „ébredj fel aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog néked a Krisztus”.

Igen, Lázár valóban meghalt. De Jézus nagyon jól tudja, hogy ez ott még Lázárnak csak átmeneti. Ez a Lázár életében, ez a halál még nem a végleges halál, hanem ő majd tud segíteni rajta. Föl tudja ébreszteni.

És kicsit arra is utal itt Jézus, hogy majd ő maga is, (éppen a két nap is, erre is utal), hogy a több napi alvásban, halálban levő is fölébredhet, föltámadhat. És Lázár feltámasztása ilyen értelemben is milyen jó, hogy előttünk van, és milyen jó, hogy ott volt a tanítványok előtt. Hiszen biztosíték arra, hogy Jézusnak van hatalma a halálból is feltámasztani. De erről majd jövő vasárnap szeretnék többet szólni a második résznek a magyarázataként.

Most még csak annyit, hogy az Efézusi levélben azt olvassuk még: „minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt”. Most kicsit gondoljunk azokra, akik majd a fél 11-es istentiszteletre jönnek, akiket várunk, akik talán úgy érzik magukat, hogy lelkileg vannak nagyon veszélyes helyzetben, élet-halál között. Lelkileg vannak úgy, hogy halottak a vétkek miatt, hogy életre kelhessenek, hogy sokan elgondolkozhassanak azon, hogy vajon hol is áll az én életem? Mennyire vagyok beteg? Mennyire van szükségem az orvosra? Igen, a betegség, a halál az itt maradóknak, a tanítványoknak azért kell – így mondja Jézus – hogy higgyetek, hogy bízzatok az áldott orvosban.

Tamás – a tanítványok mostani szószólója – azt mondja, menjünk el mi is, hiszen tudvalevő, hogy most, hogyha Jézus visszamegy Júdeába, akkor ott nagyon veszélyes lesz a helyzete. Tamás azt mondta: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele”. Mert tudja azt nagyon jól, hogy ott akarták megkövezni Jézust, és azt is tudja, hogy nagyon figyelik, hogy mit fog tenni.

Igen, menjünk el mi is Jézus után, mert az irgalom cselekedetei fontosak. Hogy kövessük Jézust abban, hogy szereti a beteget, hogy kövessük abban, hogy igyekezzünk életre kelteni azt, ami életre kelthető. Kövessük őt abban, hogy cselekedjük azt a szeretetet az emberek között, amíg cselekedhetünk.

És még a 19. versre figyeljünk. Azt olvastuk, hogy a zsidók közül sokan elmentek Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. És most azt mondanánk, hogy persze mentek, mert ismert személy volt Márta, Mária és Lázár, persze mentek, nemcsak a legközvetlenebb ismerősök és barátok, hanem még a zsidók közül is sokan a távolabbi ismerősök közül. És én arra gondoltam közben, hogy azért félelmetes, amikor senki nem megy senkihez. Amikor kimondja az a betesda-tavi beteg, hogy „nincs emberem”. És nagyon sokan ki merik, ki tudják mondani, hogy nincs, aki közel legyen hozzám betegségemben.

Jövő héten fogjuk olvasni a 88. Zsoltárt, ami így fogalmaz: „elszakítottad (mármint a betegség által Isten) tőlem ismerőseimet, utálatossá tettél előttük. Elszakítottad tőlem jó barátaimat, már csak a sötétség ismer engem”.

Gondoljunk azokra, akik a betegség miatt nagyon egyedül maradnak. Mert jó az, hogyha mi társakat találunk. Jó az, hogy sokan elmentek és vigasztalják őket testvérük miatt.

És most szeretném egy pillanatra a gyülekezeten belülre irányítani a figyelmet. Sok betegünknél, gyászolónknál, igaz, hogy „sokan elmentek és vigasztalták őket”. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy vannak a gyülekezeten belül is, akik egyedül kell, hogy hordozzák a betegségüket. Mert nem tudunk róla, vagy, mert nincs emberük, akik melléjük állnának. Jó lenne, hogyha úgy üzennének az Úrnak, vagy üzennének a gyülekezetnek is, és jó lenne, hogyha valóban sokan el tudnánk menni, hogy vigasztaljuk egymást, mert ebben óriási erő van épp ott a betegágyon.

Sok mindenre tanít bennünket Lázár feltámasztásának története, és majd még jövő vasárnap a fél 9-es istentiszteleten tovább olvassuk, most legyen előttünk az: Uram, akit szeretsz, sokan betegek. De legyen előttünk az is, hogy mi magunk is el kell, hogy menjünk, hogy vigasztaljunk másokat. Ezt a vigasztaló szeretetünket most fejezzük ki az énekünkben, és imádkozó lélekkel énekeljük a 495. dicséretünk 3. és 4. versét:

Könyörgök, Uram minden emberekért,

De főképen a hív keresztyénekért,

Minden rokonimért, kik téged félnek,

Akik vagy itt, vagy messze földön élnek,

Minden gonosztól őket te őrízd meg,

És minden javaiddal látogasd meg.

A szegény rabokat és betegeket,

Kik inségükben óhajtnak tégedet,

Uram, vígasztald meg bágyadt szívükben,

Szenvedésükből mentsd ki kegyelmesen:

És térítsd meg a szegény bűnösöket,

Add, hogy jó véghez vigyük életünket."

Imádkozzunk!

Irgalmas Istenünk!

Köszönjük azt a tudást, hogy Te számon tartod a mi bolyongásainkat, ismered a mi könnyeinket. Te ismersz bennünket egészségben és betegségben. Köszönjük, hogy különösen közel jössz hozzánk a szenvedés idején. És áldunk Téged, hogy Jézus Krisztusban kegyelmet készítettél nekünk. Bocsásd meg, ha mi nem látjuk meg a szenvedőket és nyomorultakat, és nem hajolunk le hozzájuk. Add a Te szeretetedet a szívünkbe, hogy cselekedjük az irgalmasság cselekedeteit. Bocsáss meg, és adj érzékelő, halló füleket, hogy meghalljuk a közvetlen körülöttünk élők sóhajtását és segélykérését, és ne tegyünk úgy, mintha nem hallottuk volna. Adj a szánkba vigasztaló és bátorító szavakat, Igéket, ha beteget látogatunk, vagy gyászolót vígasztalunk. Kérünk azokért, akiknek nincs emberük, nincs családjuk, nincs látogatójuk, hogy legyünk mi a Te tanítványaid, akik nevedben a legkisebbeket is látogatjuk, segítjük. Kérünk Téged betegeinkért, akik üzennek neked, akik segítségül hívják a Te nevedet, hogy békességet leljenek nálad akár gyógyultan, akár betegágyon maradva. Kérünk Téged az Úr Jézusért, hallgass meg bennünket. Ámen.

„Az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a mi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |