| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Uram, akit szeretsz meghalt”

János evangéliuma 11. rész 17-32. vers

„¹⁷Amikor aztán Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van.

¹⁸Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ¹⁹ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.

²⁰Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt.

²¹Márta ekkor így szólt Jézushoz: »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

²²De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.«

²³Jézus ezt mondta neki: »Feltámad a testvéred!«

²⁴Márta így válaszolt: »Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.«

²⁵Jézus ekkor ezt mondta neki: »Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; ²⁶és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?«

²⁷Márta így felelt: »Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.«

²⁸Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: »A Mester itt van, és hív téged.«

²⁹Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá.

³⁰De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen tartózkodott, ahol Márta találkozott vele.

³¹A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.

³²Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.«”

Isten tegye áldottá a mi szívünkben a hallott Igét, jöjjetek, imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk!

Még zöldek a falevelek, de tudjuk, hogy nemsokára végigsöpör rajtuk a hideg, végigsöpör rajtuk a szél és lepotyognak. Tudjuk, hogy nekünk is meg kell így gondolnunk az életünket. Még most itt állunk a Te házadban, de tudjuk, hogy bármikor közelről érinthet bennünket a betegség és a halál. Köszönjük, hogy Te szólsz, tanítasz, hogy hogyan fogadjuk azt. Te ismered a mi szívünk gondolatait. Te tudod, hogy az elmúlás tudata sokszor félelemmel tölt el minket. Köszönjük, hogy túlmutatsz ezen a kapun a Te országod, dicsőséged felé. És köszönjük, hogy addig is kísérsz és velünk vagy a nehéz óráinkban. Köszönjük, amikor visszahoztál minket betegségekből, és napjainkhoz napokat toldasz. Kérjük, segíts, hogy mindenkor elfogadjuk a Te akaratodat. Bocsásd meg kétkedéseinket, amikor nem bíztunk segítségedben. Bocsásd meg elégedetlenségünket, amikor nem azt vártuk, amit adtál, és emiatt zúgolódtunk. De most kérünk, taníts bennünket újra, és adj erőt nekünk, bármit kell elviselnünk. Az Úr Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg bennünket és légy itt közöttünk. Ámen.

Készüljünk az Ige hirdetésére a 116. zsoltárunk 1. és 5. versét énekelve:

Szeretem és áldom az Úr Istent.

Mert meghallgatá az én beszédemet,

Könyörgésemre hajtá kegyes fülét,

Melyért imádom őtet naponként.

Te megmentél a haláltól engem,

Szemem sírástól, lábamat eséstül:

Az élők földén járok szünetlenül

A te színed előtt, én Istenem.

János evangéliuma 11. rész 33-44. vers

„³³Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, ³⁴és megkérdezte: »Hova helyeztétek őt?« Azt felelték: »Uram, jöjj és lásd meg!«

³⁵Jézus könnyekre fakadt.

³⁶A zsidók ezt mondták: »Íme, mennyire szerette!«

³⁷Közülük néhányan pedig így szóltak: »Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?«

³⁸Jézus - még mindig mélyen megindulva - a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta.

³⁹Jézus így szólt: »Vegyétek el a követ.« Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: »Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.«

⁴⁰Jézus azonban ezt mondta neki: »Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?«

⁴¹Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: »Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.

⁴²Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.«

⁴³Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: »Lázár, jöjj ki!«

⁴⁴És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: »Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!«”

Szeretett Testvérek!

Az elmúlt vasárnap az a mondat volt előttünk: „akit szeretsz beteg”. Hogyan vagyunk ott a betegek körül, és kinek üzenünk, ha betegünk van? Most úgy mondhatnánk, hogy „Uram, akit szeretsz meghalt”. Hogyan vagyunk ott a halottaink körül, hogyan vagyunk ott a gyászban, s hogyan vagyunk a gyászolók mellett?

Most Igénk alapján szeretnénk meglátni, hogy hogyan vannak ott a kívül valók a gyászolók körül, hogyan látják, hogyan láthatjuk a testvérek gyászát, Máriát és Mártát, és hogyan van ott Jézus ebben a halálesetben?

Ott hagytuk abba, hogy sokan elmentek Márta és Mária házához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Ekkor már a gyászban. Tudnunk kell, hogy a hithű zsidók számára kötelesség volt elmenni és vigasztalni a másikat. Hitbeli kötelesség volt vigasztalni. Meg is tették. Még Jeruzsálemből is kimentek, még messziről is elmentek a házhoz, hogy vigasztalják a testvéreket. Ma is nagyon sokan (talán kötelességből, talán illemből) kimennek a sírhoz, kimennek a temetésekre, és mennyire fontos az, hogy ott vagyunk.

Lázár rövid ideig volt beteg, de szeretném most kicsit odahelyezni a szívünkbe azt a gondolatot, hogy fontos, hogy ott legyünk a sírnál, fontos, hogy ott legyünk a gyászolók mellett, de fontos lenne először, hogy ott legyünk a beteg mellett, és ott legyünk a beteget gondozók mellett. S ezt már nem mindig tartjuk igazán kötelességünknek. Nem mindig tartjuk igazán felelősségünknek, pedig mennyire fontos lenne. El is szoktuk mondani sokszor, hogy inkább életében vigyél virágot, mint majd csak a sírjára. Inkább életében mondj egy-két jó szót, mint aztán majd sajnálkozunk csak a halála felett.

Lázár rövid ideig volt beteg, tehát itt nem volt lehetőség és szükség arra, hogy látogassák betegként, de gondoljunk azokra, akiknek bizony szükségük lenne arra, hogy ne csak a halálukkor, ne csak a sírjukhoz menjünk ki.

A keleti szokásnak megfelelően nagyon gyorsan kellett cselekednie Mártának és Máriának. Falun még mai napig is sok helyen úgy van, hogy nagyon gyorsan cselekesznek, mikor valaki meghal, nagyon gyorsan kell elrendezni mindent, nagyon sokszor maga a meleg is befolyásolja ezt, hiszen a megholt test bomlásnak indul, és az veszélyes is, kellemetlen is lehet. Ezért is használtak a keleti szokás szerint balzsamot, olyan bebalzsamozást a testre, ami késlelteti a romlást, és ami egy kicsit elfedi a kellemetlen szagokat. Majd lesz róla szó, hogy Márta figyelmezteti Jézust, hogy már valószínű, hogy szaga van. Igen. Gyorsan kell cselekedni és ez a gyors cselekvés sokszor, ilyen kapkodóvá teszi az embert, sokszor nem tudunk igazán arra figyelni, amire kellene.

Lázár már negyednapja halott, de tulajdonképpen Máriának és Máriának nagyon sok dolga volt ez alatt a néhány óra alatt. Nagyon sok dolguk volt, hiszen mennek nap mint nap a házhoz, mennek a részvétnyilvánítók, és közben még a halottról is gondoskodniuk kell, a megkenéséről. Nagy a jövés-menés, a sürgés-forgás a háznál, és ez sok fáradtságot és sok-sok kiadást igényel. És ekkor, ezen a ponton hallja Márta valakitől (nem tudjuk, hogy kitől), hogy közeledik Jézus Betánia felé. És Márta elébe megy.

Leginkább talán azért, hogy egyedül legyen a Mesterrel. Mert ahogy mondtam, a nagy sürgés-forgásban bizony nem mindig arra van ideje az embernek, amire szeretné. És most a tevékeny Márta mindent letesz, hogy egyedül beszélhessen Jézussal. A mai gyászolóknak is nagyon sok tennivalójuk van – van-e idejük egyedül lenni Jézussal? Van-e idejük az intéznivalók közt üzenni Jézusnak? És van-e idejük arra, hogy csendben elsírják Isten előtt az ő panaszukat.

És most előttem van egy asszony, aki kicsit régebben, de elvesztette a férjét, és ott voltunk a temetés utáni vendéglátáson, és annyira előttem van, hogy mindenki nyüzsög-mozog, eszik-iszik, s ez az asszony az egyik sarokban (nem illet, hogy kimenjen a szobából), de ölbe tett kézzel és magába roskadtan ült, mert egyedül akart lenni a Mesterrel. Ezt még akkor nem engedte meg számára az a körülmény. Majd persze tudjuk, hogy talán este, amikor rászakadt a magányosság, akkor megtehette.

Igen, a sürgés-forgásaink között el kell gondolkoznunk azon, hogy töltünk-e elég időt egyedül a Mesterrel?!

Márta gondolataiban biztos, hogy nagyon sok minden kavargott. Az első szó így is érdekes módon Jézus felé a szemrehányás. Az, hogy „ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem”. És ez a szemrehányás majd megszólal Máriánál is, amikor ő később találkozik Jézussal, de szinte ugyanezekkel a szavakkal: „ha itt lettél volna, ha itt lehettél volna…”.

Múlt alkalommal beszéltünk arról, hogy Jézus két napig még ott maradt ugyanazon a helyen, bár már üzentek neki. A tanítványoknak mondja is, hogy örülök, hogy nem voltam ott, amikor Lázár meghalt, de most érdekes módon Mártának ezt a szemrehányást figyelmen kívül hagyja. Nem foglalkozik vele. Nem azt mondja, hogy nem ezt kellene mondanod, hanem engedi, hogy kijöjjön belőle a keserűség. Engedi, hogy kijöjjön belőle az az érzés, hogy itt lehetett volna Jézus, és a beteget meg tudta volna gyógyítani. Hiszen olyan sok beteget gyógyított Jézus – és ott lehet a szemrehányás –, éppen Lázárt nem?

Érdekes módon a kívül valók azok, akik tulajdonképpen nem igazán hisznek Jézusban, ezt meg is fogalmazzák. Azt mondják, hogy az, aki a vakot meggyógyította – nem lehetett volna, hogy most ezt a Lázárt, akit szeretett, őt is? Miért nem gyógyította meg? Ismerjük a kívül valóknak sokszor ezt a véleményét: „Na, hát ez is mindig a templomban volt, és mégis mennyi betegsége van; na, hát ez is hiába hitt az Istenben, és mégis elvesztette azt, akit szeret – a kívül valók gondolkozása. Vagy a kívül valók gondolkozása, hogy „méltó, hogy megtedd neki”. És aztán kiderül, hogy Jézus nem ezért cselekszik, mert valaki méltó vagy nem méltó rá.

Ma is nagyon sokszor a kívül valóknak ezt a gondolkozását kell, hogy lássuk. Amikor azt mondják talán: „Na, miért nem segít az egyház? Most miért nem segít az Isten? Miért engedi, hogy háborúk legyenek, vagy betegségek legyenek?”. A kívül valók, akik hit nélkül tekintenek Jézusra, akik hit nélkül tekintenek Istenre, azok sokszor így vélekednek.

Most itt, egy Jézusban hívő ember, Márta is ezzel a szemrehányással van itt, azt mondja, hogy „ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem”. Azért mondom, hogy Jézus figyelmen kívül hagyta ezt a szemrehányást, mert ő ismeri a Márta szívét és Mária gondolkozását, s tudja, hogy most a keserűség ezt mondatja belőlük. Azt is tudja, hogy a betegség és a fájdalom sokszor megmásítja a mi kimondott szavainkat. És érdemes ezt figyelembe vennünk nekünk is, akik betegekkel foglalkozunk, betegek körül vagyunk, hogy sokszor egy beteglelkű valakinek a kimondott szavai nem a mi sértésünkre mondatnak ki, nem a velünk való szembenállásra mondatnak ki, hanem sokkal inkább a belülről jövő keserűség az, ami megfogalmazódik.

Ott a kereszten a Jézussal együtt szenvedő lator azt mondja: „ha Isten Fia vagy, mentsd meg magadat és minket is”. Vagyis én nem hiszek igazán benned, de te mégis megtehetnél valamit, ha Isten Fia vagy. Ez a kívül valóknak a hozzáállása. Márta szavaiban ugyan ott van a szemrehányás, de ha figyeljük, akkor ott van a mélységes hit is. Együtt a szemrehányással. Hiszen ha itt lettél volna, tudjuk, hogy tudtál volna segíteni.

De már a múltkor is említettük a Kapernaumi századost, aki azt mondja, hogy nem a fizikai jelenléte fontos Jézusnak, hanem azt mondja, hogy „csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám”. Márta azt mondja, ha fizikailag itt lettél volna, biztos nem hagytad volna, hogy meghaljon a mi testvérünk, de ezt nem tetted – mégis ott van a hit Márta gondolkozásában, amikor azt mondja, „de tudom – most is megtehetsz bármit –, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten”. Ott van a hit.

És nagyon sokszor kell látnunk (akár kesergő emberekben), hogy valahol a legmélyén, Ady szerint: „minden gondolatnak alján”, ott kell, hogy legyen az Isten, az Isten-hit. Igen, a szemrehányás mögött is meg lehet látni Mártának ezt a nagy hitét.

A szemrehányásra egy gyönyörű történetet biztosan többen ismernek. Amikor a lábnyomok történetében azt mondja el a szenvedő ember, hogy álmomban, ahogy visszatekintettem, a parti homokon két pár láb nyomát láttam hosszú időn át. De amikor a legnehezebb volt a helyzetem, akkor miért látom csak egy pár láb nyomát. És akkor Jézus álomban ezt mondja, hogy azért látod csak egy pár láb nyomát, mert amikor a legnehezebb helyzetben voltál, akkor a karomban hordoztalak.

Igen, amikor a szemrehányásainkat mondjuk Isten felé, akkor gondoljunk bele, hogy mégis miben segített, hogyan hordozta a mi életünket akkor is talán, hogyha perlekedünk betegség miatt, akkor is, hogyha perlekedünk gyász miatt az Istennel: „Ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem”.

Aztán tovább megy Jézus, és azt mondja, hogy „Feltámad a te testvéred!”. Most ne azzal foglalkozz, hogy ha itt lettem volna, hanem: „Feltámad a te testvéred!”. És Márta megfogalmazza újra a hitét: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor…”. A zsidók is hittek a feltámadásban, kivéve a szadduceusokat, akik nem hittek a feltámadásban. Hittek a halálon túli életben a zsidók is. De most Jézus többet akar mondani Mártának. Azt mondja, hogy „aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha”. Mit akar ezzel Jézus mondani? Nem azt, hogy akik hisznek őbenne, soha meg nem halnak testiképpen, hanem lesz majd egy másik élet, amiben élhetnek.

Gyökössy Endre úgy fogalmaz, hogy a tanítványság nem betegbiztosítás, nem biztosítás a halál ellen, hanem biztosítás arra nézve, hogy a halál után nekünk életünk lehet Krisztussal. De jelenti azt is – amiről már a múlt alkalommal is beszéltem –, hogy lelki, szellemi halálkor is fel kell, hogy ébredjen az ember.

A tékozló fiú apja azt mondja, amikor visszajön a tékozló fiú, hogy „ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott”. Meghalt az Isten számára, de aztán Isten feltámasztotta, visszahozta. Igen, jelenti azt is, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem lehet egy örök életünk Jézus Krisztussal.

Márta nyílván elgondolkozott ezeken a szavakon. Nem tudjuk, hogy mit ért belőle most, és nem tudjuk, hogy mit ért meg majd belőle húsvét után, amikor Jézus feltámadását is látja. Sokszor van ez így, hogy valamit értek, de mégis ott van egy határ, és azon túl kellene lépni. És ez az, amiben a Lélek segíthet.

Hogy ezt a feszültséget egy kicsit jobban értsük, és tulajdonképpen feloldódjon előttünk, egy kis történetet mondok, egy rabbi tanítványról és egy rabbiról. A rabbi tanítvány elment a rabbihoz és elkezdte neki mondani, hogy mindenki Jézus után megy. Tudjuk, hogy ez benne is van az evangéliumban több helyen, hogy sokan követik Jézust, és hát ez féltékenységgel töltötte el az akkori írástudókat és tanítókat. Tehát itt van Jézus, és mindenki utána megy. Pedig ugyanazt a törvényt tanítja, amit mi. És tulajdonképpen ez az, ami elgondolkoztatja ezt a tanítványt. Ugyanazt az Írást magyarázza, ugyanazt a szeretetparancsot mondja, s akkor megkérdezi a rabbitól, hogy hogyan lehet ez, hogy mégis mindenki ő utána megy. S akkor a rabbi elgondolkozott és azt mondja: tudod, mit tesz még hozzá ahhoz, amit mi is tudunk? Saját magát. És ez az a titok, ami miatt több a Jézus által meghirdetett törvény, a Jézus által meghirdetett evangélium, hogy saját magát tette hozzá. Azt mondja el, hogy én vagyok – „Én vagyok a feltámadás és az élet”. Nem valami hideg tanítás. Nem valami olyan tanítás, amit vagy elhiszel, vagy nem. Hanem nézz rám, és valóságosan itt van közöttetek az az erő, az Istennek az az ereje, amivel van feltámadás és van örök élet – „Hiszed-e ezt?”

Ez a kérdés el kell, hogy hangozzon talán felénk is többször: „Hiszed-e ezt?” Mit hiszel a feltámadásról? Sajnos még nagyon sokszor magukat istenhívőknek mondó emberek sem igazán hisznek a feltámadásban és örök életben. Kívülről tudhatjuk a tanításokat, de hogyha nincs bennünk az élő Jézus Krisztusnak az ismerete, az élő Jézus Krisztusnak a valósága, akkor ez a tanítás nem sokat ér. Az a bizonyosság, hogy Jézus Krisztus él bennem, amit Pál apostol így fogalmaz: „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”. Milyen nehéz ezt felfogni! És boldog az az ember, aki megérti, hogy valóban itt van Jézus Mártával és Máriával, de így van a mai sírókkal, a mai gyászolókkal, itt van velünk, mindannyiunkkal, mint a „feltámadás és az élet”.

Mártának talán azért volt még nehezebb, mert ő még nem érte meg Jézus Krisztus feltámadását. Mi már tudjuk, hogy Ő az, aki igazán legyőzte a halált. Ő az, aki igazán az Istennek az erejét képviselte ebben a világban. Nagyon nehéz megérteni ezt: „Én vagyok…”.

Emlékezzünk a samáriai asszonyra, amikor mindent tud: tudja, hogy ki volt Jákób, aki a kutat építette. Azt kérdezi Jézustól, hogy „te nagyobb vagy, mint Jákób, a mi atyánk?”. Aztán tudja nagyon jól, hogy imádni kell az Istent, de azon akad fenn, hogy vajon hol kell imádni? És akkor Jézus mondja neki, hogy akik imádják, Lélekben és igazságban kell, hogy imádják őt. Aztán azt is tudja a samáriai asszony, hogy tudom, hogy eljön a Messiás. Tudom, hogy lesz Messiás. És akkor Jézus mondja, hogy: „én vagyok az, aki veled beszélek”. És ezt nagyon nehéz volt akkor ott a samáriai asszonynak is átfordítani. Sok mindent tudok, de most itt van velem az élő Jézus Krisztus. Átéltük-e már ezt, hogy az élő Jézus Krisztus van bennünk, szól hozzánk, van velünk. Hiszed-e ezt?

És akkor arra figyeljünk, hogy mit tesz Jézus. Jézus odamegy a sírhoz, amit síró-rívó tömeg vesz körül, mint minden rendes gyászban. Az akkori világban még hivatalos sirató asszonyok is voltak. Három napig hangosan kellett siratni a halottat, aztán 7 napig a mély gyászban csendesebben siratták, és aztán majd jött egy könnyebb szakasza a gyásznak. De ebben a mély gyászban érkezik Jézus, amikor még nagyon sokan körülveszik a családot és siratják az elhunytat.

És mit tesz Jézus? Azt olvassuk, hogy „megrendült lelkében és háborgott”. Sok magyarázatot elolvastam, és tulajdonképpen mindegyik magyarázat odáig ér el, hogy végül is nem tudjuk, hogy mitől rendült meg Jézus. Nem tudjuk, hogy miért. A kívül valók azt mondják, mert igen szerette Lázárt. De erre azt mondhatnánk, hogy hát tudta, hogy föl fogja ébreszteni, támasztani, hát akkor miért kell siratnia? Aztán talán azon sír Jézus, hogy látja a többieknek a könnyét? Minket könnyezésre indít akár egy ilyen érzés is, hogy ha látom a másik bánatát, akkor részvétből én is tudok sírni. Vagy talán éppen az erőtlenségükön, a hitetlenségükön sír Jézus? Hiszen tudjuk, hogy ott Jeruzsálemben, Jeruzsálem felett a megtéretlen Jeruzsálem felett sír Jézus. Talán azon sír, hogy hiába mondtam mindezeket az Igéket nektek? Találgathatunk. De a Zsidókhoz írt levél nagyon jó magyarázatot ad nekünk. Nekünk olyan főpapunk van, aki meg tud indulni a mi erőtlenségünkön. Ott úgy fogalmaz: nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni a mi gyarlóságainkon. Nem egy nagy hidegségben fent trónoló Istenünk van, hanem ismeri a mi érzéseinket, közel van hozzánk, átérzi a mi fájdalmainkat, átérzi a mi szenvedéseinket, és könnyekre fakad Jézus.

És akkor következik a lehetetlennek gondolt dolog, hogy a negyednapos Lázárt kihívja Jézus a sírból. Márta tiltakozik ugyan, azt mondja, hogy már negyednapos, már szaga van. És Jézus azt mondja neki: „ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét”. Én megmondtam neked előre, vedd komolyan, hogy meglátod az Isten dicsőségét. Nem addig, hogy betegeket tud gyógyítani, hanem úgy, hogy a halál felett is Úr.

És figyeljünk még Jézus imádságára, amivel az Atya felé fordul, hiszen azt mondja: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél el engem”. Hogy elhiggyék… És Mártának is ezt mondja: „ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét”.

Jézus beteggyógyításai, halottakat való feltámasztása mindig arra irányul, hogy hitet ébresszen az emberben. Ezért van minden gyógyítási történet és jel. Sokan hittek is Jézusban. Sokan hittek benne még a kívül valók közül is. Némelyek pedig éppen, hogy arra használják fel ezt az eseményt (majd a továbbiakban olvashatjuk), hogy Jézust végleg halálra ítéljék.

Lázár feltámasztása mindenképpen előre mutat nekünk. Előre mutat nekünk a Jézus feltámadására, Jézus feltámasztására, aki valóban jel lett arról, hogy Ő az élet, Ő győzött a halál felett. És akik pedig benne hiszünk, azok számára elkészítette az örök életet. És ezért kell, hogy bármilyen betegség, bármilyen gyász vesz is körül bennünket, akkor hitre hívjon. A kételyeinken túl, a szemrehányásaink mögött, a kételkedéseinkben legyen ott az, hogy Isten ezáltal is hitre hív, szeretne vigasztalni, szeretne erőt adni, és mindenképpen szeretne örök életet adni. Ámen.

Válaszoljunk az Igére a 357. dicséretünkkel:

Jézus én bizodalmam,

És Megváltóm életemben,

Benned van nyugodalmam,

Nem kell semmitől rettegnem,

Halál nagy éjszakája,

Bár rettentsen fullánkja.

Jézus, én Megváltóm, él,

Én is látom az életet:

Lészek Idvezítőmnél,

Immár semmi sem rettenthet:

Ő a fő és nem hagyja,

Hogy elvesszen egy tagja.

Reménység kötelével

Véle már összeköttettem,

Erős hitem kezével

Már ő belé helyeztettem:

El nem szakaszt tőle már

Sem élet, sem a halál.

Imádkozzunk!

Életnek és halálnak győzedelmes Ura! Áldunk Téged először is az életért. Áldunk azért, hogy élettel és szeretettel ajándékozol meg minket földi életünkben. Áldunk Téged szeretteinkért, hogy számon tarthatjuk egymást. Áldunk Téged, hogy bár sokszor betegséget és gyengeséget kell megélnünk, Te mindig velünk vagy.

Megvalljuk neked Urunk, hogy szomorú a halál nekünk embereknek, fáj, hogyha meg kell válnunk arcra nézve a szeretteinktől. De hisszük Urunk, hogy Te a feltámadás Ura is vagy és az örök élet Ura is. Ezért kérünk Téged, adj reménységet, sőt bizonyosságot, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem a benned való életé.

Kérünk, vigasztald meg azokat, akik még bánkódnak, talán perlekednek szerettük elvesztésén. Kérjük, Te adj hitet azok szívébe, akik eddig kételkedve néztek csak Rád. És Te növeld a mi hitünket is, hogy bizonyosak legyünk abban, hogy akár élünk, akár halunk, a tieid vagyunk.

Így add a Te Igéd hirdetését minden templomban, de add minden temetésen és minden betegágynál is. A jó napokban és a nehéz napokban is add a Te vigasztalásodat és a Te erődet. És add Urunk, hogy sokan hozzánk térjenek, akik látják a mi hitünket, a Tebenned való élet csodálatos voltát. Így kérünk Téged az Úr Jézusért, hallgass meg bennünket. Ámen.

„Az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a mi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |