| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Csodák után is az Úrral

János evangéliuma 11. rész 45. vers

„⁴⁵Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.

⁴⁶Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, miket tett Jézus.

⁴⁷Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: »Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz.

⁴⁸Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is.«

⁴⁹Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: »Ti nem értetek semmit.

⁵⁰Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.«

⁵¹Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; ⁵²és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.

⁵³Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt.

⁵⁴Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba; és ott tartózkodott a tanítványaival.

⁵⁵Közeledett a zsidók húsvétja, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe húsvét előtt, hogy megtisztuljanak.

⁵⁶Keresték Jézust és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: »Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre?«

⁵⁷A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.”

Válaszoljunk imádságban egy szívvel, egy lélekkel:

Hálát adunk Neked Urunk Istenünk, hogy egészen közel vagy hozzánk.

Köszönjük, hogy az Úr Jézus Krisztus itt járt a földön testi közelségben az emberekhez és tudott velük együtt örülni és szomorkodni. De hisszük, hogy ma is lehetséges ez. Hisszük, hogy velünk érzel, velünk érez az Úr Jézus, és velünk vándorol ezen az úton. És most kérünk, ezen a földi vándorúton légy Te a mi társunk, adj mindennapra elégséges erőt. Állj mellénk a szenvedés idején és adj türelmet. Légy segítőnk munkáinkban, harcainkban, és adj bátorságot Rólad bizonyságot tenni. Ne hagyd, hogy Tőled eltántorodjunk, bármi ellenséges indulat is van körülöttünk. Kérünk azokért, akik még így ellened harcolnak. Győzd meg őket Szentlelked által, bizonyságtételeink által is. És kérünk Téged, hogy Te segíts minket, keresztyén életet élnünk fiataloknak éppen úgy, mint idősebbeknek, hogy a Te dicsőségedre élhessünk.

Most áldd meg a mi istentiszteletünket a Te Igéd hirdetésével, és adj nekünk halló füleket, hogy meghalljuk a Te üzenetedet. Az Úr Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg bennünket. Ámen.

Készüljünk az Ige hirdetésére a 295. dicséretünk mindkét versével:

Jézusom, ki árva lelkem, Megváltottad véreddel,

Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem ó vedd el.

Add, hogy néked megháláljam, Hogy nem hagytál a halálban,

S megmutattad bármit adj, Én oltalmam csak te vagy.

Jézus benned bízva bízom, Kipusztulnom ó ne hagyj!

Te ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy,

Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem

Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

János evangéliuma 12. rész 1-8. vers

¹Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül.

²Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt.

³Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával.

⁴Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt:

»Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?«

⁶De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.

⁷Jézus erre így szólt: »Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta; ⁸mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek!«”

Szeretett Testvérek!

Lázár feltámasztásának a történetét olvastuk és magyaráztuk az elmúlt két alkalommal, és az a kis mese jutott eszembe, aminek ez a címe: Körök a vízen. De mindannyiunk előtt ismerős az, amikor egy kavicsot vagy valamit beledobunk a vízbe, annak nemcsak ott, azon a ponton van hatása, hanem aztán szétterjednek a hullámok, és egyre messzebbre jut annak a kis kavicsnak a hatása.

Nos, a kis mesénkben az van, hogy egy sima tó víztükrébe véletlenül belerepült egy kis lepke, és kétségbeesetten kapálódzott (természetesen eláztak a szárnyai, és nem tudta, hogy hogyan fog onnan kikeveredni). A víz fölé hajlott egy ág, amiről egy szem kis termés, egy kis szilva beleesett a vízbe, és aztán azok a körök, amelyeket aztán ez az egy szem szilva okozott, segített ennek a kis lepkének, hogy körről-körre egyre kijjebb került, és végül megakadt a parton. Ott aztán megszáradhatott a szárnya, és újra életre kelt.

Valami ilyesmit éreztem, amikor tovább olvastam Lázár feltámasztása történetét, hogy Lázár feltámasztása, aztán, sok emberben ilyen életre juttató körökhöz vezetett. Egy jel, egy csoda, és aztán emberek szívében sok-sok eredményt érhet el. Egy jel, ami aztán később kiszélesedik, kiteljesedik, és sokaknak életet jelent. A gyógyítás, a halálból való feltámasztás – azt állapítottuk meg, hogy mindig hitre hív, mindig az életre hív, mindig továbbélésre, továbbküzdésre hív. A betegség és a gyász közelében valami elindul, és remélhetőleg életre jut, remélhetőleg nagyon is sokat segíthet akár egy-egy emberen.

Sokan elmondták már bizonyságtételként, hogy igen, akkor nem örültem a betegségnek, de Istenhez közelebb kerültem általa. Vagy nem örültem testvérem vagy hozzátartozóm elvesztésének, de igenis, ez aztán azt eredményezte, hogy életre jutottam. És milyen jó az, hogy ha ilyen jelek és csodák életre juttatnak embereket.

Lázár feltámasztása után tehát még sok kör íródik le, de ott a legelsőnél is azt látjuk, hogy Jézus máris egy távolabb eső körre irányítja a figyelmet: ne ragadjunk le a csodánál! Ő azt mondja: oldjátok fel, és hagyjátok elmenni. Vagyis ne csak a csodát lásd! Ne rohanjátok meg. Ez a világunk tele van ilyen szenzációkkal, amikor a körül leragad az ember, és nem tud feljebb nézni. Leragadunk talán egy csodánál, de nem látjuk meg az Istent, és nem látjuk meg, hogy ő életet akar abból is teremteni.

Azt mondja tehát Jézus, hogy hagyjátok elmenni. Vagyis menj tovább és gondold át, hogy mi történt. Gondold át, hogy a te életedben is hasonló történhet. Ha a Tékozló fiúra gondolunk: „meghalt és feltámadott.” Vagyis lelkiképpen is létrejöhet ez, hogy igenis, aki halálban van, halál állapotában van lelkiképpen, feltámadhat, hitre juthat, életet találhat Istennél.

Jézus ezért könyörgött ott, hogy „elhiggyék, hogy te küldtél engem”. És aztán azt olvastuk, hogy „sokan hittek őbenne”. Sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és Mártához. Sokan, akik e nélkül a csoda nélkül megmaradtak volna a sima víztükörnél. Megmaradtak volna – így is szoktuk mondani – a nagy állóvíznél, amit talán jelentettek addig a törvények, jelentett a megszokott kegyesség. Ezek a zsidók, akik elmentek Máriához és Mártához, kilépnek ebből, életet találnak, mert sokan hisznek Jézusban.

Hitre hív és hitre segít bennünket Isten minden csodájával. A 12. részben, a betániai történet leírását olvassuk, és még akkor is azt olvassuk, hogy a sokaság – amely vele volt Lázár feltámasztásánál – bizonyságot tett mellette. És itt továbblép. János evangélistát egyébként is úgy szoktuk jellemezni, hogy ő hozzáteszi a maga teológiáját, a maga látását, a maga magyarázatait. És valóban az első meglátás az lehet, hogy sokan követik Jézust, sokan ott vannak körülötte. De valaki így fogalmaz, hogy ez még csak a csodahit. Azért követik Jézust, mert csodát tett. És ilyenek nagyon sokan voltak és nagyon sokan vannak talán, akik csak pillanatnyilag akkor fellángolnak, és a csodák miatt egy pillanatra kapcsolódnak Istenhez.

De azt mondja itt az Ige a 12. részben, hogy bizonyságot tettek mellette. És ez már több. Nemcsak elhinni, hogy vannak ilyen csodák, hanem akkor elhinni, hogy aki ezt a csodát tette, az az Isten Fia. Elhinni és bizonyságot tenni arról, hogy több történt itt, mint egy egyszerű gyógyulás vagy halálból való feltámadás. Sokkal több történt: a Megváltó Isten, az Úr Jézus Krisztus olyan jelet tett, ami által nekünk is életet adhat. Sokan Lázár miatt mentek Jézushoz. Egyáltalán látni Lázárt újra élni. Egyáltalán látni a csodát. De sokan bizonyságot is tesznek róla. És ez a bizonyság azt jelenti, hogy valóban elhittem, valóban az enyém lett az, amit Isten cselekedett. És így válhat a csodahit egészen személyessé, és így lehet életformáló Igévé, és nem csupán egy halott hit, ami hát sokakban sajnos megvan.

Igen, az első vízkör az, hogy a csodahit megjelenik az emberekben, majd aztán ez tovább terjedhet, tovább mélyülhet, amikor a Messiásban hisz valaki.

Említettük ezt a Samáriai asszony történeténél is, amikor „igen, tudom, hogy tanító vagy, tudom, hogy próféta vagy” és akkor eljut oda, hogy „tudom, hogy eljön a Messiás”. És amikor Jézus kimondja, hogy „én vagyok az, aki veled beszélek”, na ez az, amikor már nem egy halott hit, nem egy olyan valami, ami nem használható tulajdonképpen, csak az eszünkkel, hanem ez aztán a teljes embert érintő hit lesz, amikor meglátom a Messiást cselekedni.

Sajnos a körök, ezek a vízkörök jelenthették, valamilyen más bogárnak (ez nincs benne a mesében) a halálát, az elveszését is. De így látom, hogy a Nagytanács pedig éppen azáltal, hogy le akarja állítani a köröket, hogy nem akarja engedni, hogy ez tovább hasson, azon fáradozik. De ez olyan fáradozás, minthogyha valóban azt akarnánk tenni, hogy na, most akkor simítsuk ki a víztükröt. Azt, ami megtörtént, azt, amit az Úr megtett, azt már mi nem tudjuk semmissé tenni. A Nagytanács pedig így gondolkozott: eltüntetjük Jézust, aztán később még Lázárt is el akarják tüntetni. Meg kell ölni őt, hogy ne okozzon tovább ilyen hatást az emberek életében. Azok a jelek, amik történtek, azok hadd simuljanak el, hadd hallgassanak el, és hadd legyenek semmissé.

Elhatározták, hogy megölik azt, aki az életet adta, aki az életet visszaadta, de ugyanúgy elhatározzák azt is, hogy eltüntetik, megsemmisítik azt, aki életet nyert. És sajnos ez nagyon sokszor megismétlődött már a keresztyénség történetében is, hogy eltüntetni mindazt, aki az életet nyújtja. Azt kimondani, hogy Isten nincs, azt kimondani, hogy Isten halott, és aztán azok, akik pedig követik őt, azokat is semmissé tenni, megszégyeníteni. Így volt a keresztyénüldözések idején is, de így volt az elmúlt évtizedekben is, amikor talán azokat a lelkészeket is, akik az életet hirdették, akik a megváltást hirdették, ugyanúgy börtönbe vetették, mint azokat, akik hallgatták, mint akik életre jutottak.

Igen, a hatóság, a külső szemlélő sokszor szeretné az életet adót, Jézust is eltenni láb alól, és eltenni azt is, aki életet nyert. Kigúnyolni és megsemmisíteni. Kicsivé tenni. Ha csak hagyjuk, hogy mindenki hisz majd benne – vagyis lesznek még ilyen körök és terjedni fog ez a csoda, terjedni fog a Jézus Krisztusban való hit – azt mondják a főpapok, ott a nagytanácsban, hogy akkor mindenki őt fogja majd követni, mindenki hisz majd őbenne. És erre a logikus megoldás, logikusnak tűnő megoldás az, hogy jobb, ha elsimítjuk, semmissé tesszük az egészet.

Gamáliel rabbi majd az apostolok korában, az apostolok könyvében – a Cselekedetek könyvében olvasunk erről – sokkal bölcsebb volt ennél, mert azt mondta: hogyha Istentől van ez a dolog, akkor úgyse tehetünk ellene semmit. Ha emberektől van ez a dolog, akkor meg úgyis elsimul. Úgyis semmissé lesz. Itt kimondják, hogy semmissé tesszük. Nyílván nem tudják az Isten munkáját semmissé tenni, de valóban egy embernek meg kell halnia.

János evangélista hozzáteszi, hogy valóban jobb, hogy egy ember hal meg, de nyílván ő úgy érti, hogy ez a helyettes elégtétel szükséges lesz az emberek számára. Meg kell, hogy haljon, ahogy Ézsaiás próféta könyve is mondja, hogy igenis mindenki bűnét, a mi bűneinket is ő hordozta, miattunk szenvedett.

Jézus tudja, hogy mi készül ellene. Jézus tudja, hogy fel kell készülnie arra a szenvedésre és halálra. És mit is jelent ez a felkészülés? Most erre figyeljünk, hogy mit jelent Jézus számára a halálra való felkészülés és felkészítés. Nem szoktunk erre mindig figyelni, de azt láthatjuk, hogy először is Efraimba megy, a pusztához közeli vidékre és ott tartózkodott tanítványaival. Vagyis az első a felkészülésben mindig az Atyával való kapcsolatnak a rendezése, az Atyával való kapcsolat elmélyítése a keresztyén ember számára is. A puszta a zavartalan közösségnek a helye, ahol Istennel lehet találkozni és beszélgetni. Szoktuk ezt úgy is mondani, hogy a belső szobánk, de sokszor még az is jót tesz, amikor a megszokottból kilépünk, és ott próbálunk kapcsolatot teremteni az Istennel, az Atyával.

Így készülhetett teljesen magányosan Jézus, mielőtt a nyilvános fellépésére sor kerülhetett volna. Tudjuk, hogy 40 nap és 40 éjjel kint volt már a pusztában és ott megerősítette Őt az Isten. És most pedig a halálára való felkészülés, a szenvedésekre való felkészülés, és ezzel indul, hogy kimegy a pusztába a tanítványaival együtt, talán éppen azért, hogy most még figyeljék meg a tanítványok, és tanulják meg, hogy hogyan lehet felkészülni a szenvedésre és halálra, hogyan lehet felkészülni a támadásukra. És mi is megtanulhatjuk, hogy felkészülhetünk az ellenünk érkező támadásokra.

Az elmúlt napokban hangsúlyossá lett számomra a Jakab leveléből az a félmondat, hogy „erősítsétek meg a szíveteket”. Igen, szükségünk van megerősíteni a szívünket. Szükségünk van arra, hogy az Istennel szorosabbá fonjuk a kapcsolatainkat. Olyan erőt kapjunk, amit mástól nem nyerhetünk.

Aztán a csodának az volt a legfontosabb hozadéka, hogy hitre segítsen, a betániai családi közösség is arra fog majd segíteni, hogy felkészítsen, hogy megerősítsen.

És most a betániai családi közösségre figyeljünk. Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába megy, és ott vacsorát készítettek neki. Sokszor volt Jézus asztalközösségben, volt bűnösökkel és vámszedőkkel, volt a tanítványaival hétköznap és ünnepnapon. És most Betániába megy. Betániában is valószínű sokszor volt, és valószínű, hogy sokszor ellátták őt.

Lukács evangélista beszámol arról a jól ismert történetről, amikor Márta szolgál fel, és hát duzzog egy kicsit, mert Mária nem segít neki, mert ő közben Jézus lábainál ül, és akkor Jézus azt mondja, hogy most nem fontos, nem lenne fontos az ételkészítés, Mária a jobb részt választotta. Na, most azt látjuk, hogy Márta szolgál fel, és Jézus nem utasítja el ezt a szolgálatot. Akkor és ott nem arra lett volna leginkább szüksége. De most nem utasítja el a vacsorakészítést, az asztalközösséget. Nem hárítja el a kínálást és a gondoskodást. És bizony ezt is figyelembe kell venni. Mi sokszor szoktunk ezen túllépni, vagy akár lesajnálni, vagy kevésbé fontosnak tartani, hogy testiképpen is meg kell erősödni ahhoz, hogy el tudjunk menni a szolgálatba.

Gondoljunk Illés prófétára, aki megfáradva kimegy messze a patak partjára, és ott azt mondja, hogy „elég Uram”. És akkor Isten nem azt mondja neki, hogy “na, szép kis próféta vagy”, hanem azt mondja neki, hogy “egyél”. Hollókkal tápláltatja: egyél. És aztán ez ismétlődik többször is: „egyél, mert erőd felett való utad van”. Igen, sokszor történik, hogy testiképpen is meg kell erősödni annak, aki szolgálatba indul, aki elfárad. És Isten nagyon jó érzékkel tudja, hogy mikor van szükség arra, hogy testiképpen is megerősödjünk.

Sokan lenézik tehát az asztal körüli szolgálatot, de Márta szolgálatát most Jézus szívesen fogadja. És tudjuk azt, hogy milyen fontos akár betegek körül, akár családunk körül az asztal körüli szolgálat, az így, ilyen értelemben való megerősítés szolgálata is. Mennyire központi kérdés lehet – akár egy beteg ágynál –, hogy edd meg még ezt a pár falatot, szükséged van rá ahhoz, hogy felépülj. Igen. Vegyük észre, hogy szükség van a testi megerősítésre is.

Lázárról csak annyit olvasunk, hogy ott van a Jézussal együtt ülők között. Az első, hogy ott van. Milyen sokan vannak, akikkel csoda történt, akikkel valami nagydolog történt, és már nincsenek ott Jézus körül, és már nincsenek ott Isten családjában. Persze Jézus és Lázár kapcsolata már nagyon hosszú idők óta nagyon jó, hiszen Jézus Lázárt barátjának említi: azt mondja, hogy a mi barátunk beteg: „Elmegyek és felébresztem”. Igen. Ahogy Ábrahám Isten barátja, úgy Lázár Jézus barátja, s valószínűleg sokszor találkoztak, és talán nem is volt kérdés, hogy ott lesz-e Lázár ezen az alkalmon. És ott van a csoda után is. És milyen sok ember, aki Istentől gyógyulást kér, talán felfohászkodott úgy, hogy „Uram, akit szeretsz beteg!”.  Aztán utána nem megy vissza, és nem ad hálát, mint a 10 közül az a 9, aki azelőtt Jézusnak a gyógyítását elfogadta.

Lázár ott van, jelen van, és tulajdonképpen ezzel hirdeti, hogy Isten milyen nagy dolgot cselekedett ővele. Jelen van, pedig őt is, mint Jézust halálra ítélték. Jelen van, pedig veszélyben van az élete. Jelen van, pedig ő is arra a sorsra juthat, mint Jézus. Igen. A tanítványok ott a Gecsemáné kertben, mennyire megrettentek, amikor a Mestert elfogták. Jézus azt mondja, hogy „engedjétek őket elmenni”. Talán azért, mert még ők nincsenek kész arra, hogy meghaljanak az ő nevéért. Őket ne bántsátok. Majd aztán tudjuk, hogy több tanítványnak el kellett szenvedni, hogy a Mesterért, a keresztyénségért halállal fizessenek ők is, de ott még a Gecsemáné kertben nem voltak rá készen.

Igen. Most hallgathatják még Jézust. Itt lehetnek a közelében. Itt lehet Lázár is, és itt láthatják, hogy hogyan lehet készülni a szenvedésre, hogyan lehet készülni a halálra.

És van, amikor csak az a legfontosabb, hogy jelen legyünk egy olyan ember mellett, aki készül a halálra. És Jézus elfogadja ezt a jelenlétet is, mert neki is szüksége volt az övéire, hogy mellette legyenek majd abban a nehéz órában.

És Mária cselekedete. Erről szoktunk legtöbbet beszélni. Ahogy én is megnéztem, én is prédikáltam már a megkenetés történetéről és mindig csak erre tettem a hangsúlyt. És most pedig igyekeztem, hogy vegyük észre a mások szolgálatát is. Csodálatos, amit Mária tesz. Csodálatos és emberileg érthetetlen, hogy most hogyan készíti az Úr Jézust a halálra; hogyan van ott az ő életében az a mérhetetlen hála (talán éppen azért, mert a testvérét visszakapta, de valószínű azért is, mert életet nyert az Úr Jézus Krisztusban), és ez a túláradó hála és szeretet az, ami erre a cselekedetre indítja. Egy font valódi nárdus olaj. Egy évi keresetet jelentett. Egy évi jövedelmet jelentett. Mekkora spórolás kell ahhoz, hogy félretegyük egy évi jövedelmünket, és abból kenetet vásároljunk. Mekkora spórolás kellett (még hogyha beszámítjuk azt is, hogy nem régen Lázár testére hasonlóképpen kellett áldozniuk, és valószínű, hogy az is nagy erőfeszítésbe került a testvéreknek). De most újra van áldozata. Újra van spórolt pénze, újra van elkészített áldozata Máriának, és oda tudja tenni Jézus lábaihoz, Jézus lábaira.

Sokszor nehéz kifejeznünk a túlcsorduló szeretetünket és hálánkat. Mária most nem a szavakban keresi ennek a lehetőségét, hanem egy cselekedetben, egy nagy-nagy áldozatban, amit Jézusra szán. Szavaink sokszor dadogásnak tűnnek – valljuk be – akár imádságainkban, amikor hálát adunk Istennek valamiért, akár egymásnak, amikor köszönetet mondunk a másik szeretetéért.

Aztán lehetnek az ajándékaink lélegzetelállítóan nagyok, de a legjobb az, amikor legjobbkor, a legjobb dolog érkezik az életünkbe, amire a másiknak szüksége van. És Jézus most kimondja: neki erre szüksége volt, a halálomra készít elő, a temetésemre készít elő ezzel a cselekedetével. Mária legbelső és legszebb hálaáldozata szeretetének a kifejeződése. És Jézus pedig elfogadja az ő háláját, elfogadja az ő szeretetét.

Itt is vannak olyan körök, amik persze másokat pedig mélypontra juttatnak. Nem hitre segítenek, nem életre segítenek, hanem éppen hogy megmutatják benne, hogy mennyire testiesen gondolkoznak. Júdás hangot ad ennek és azt mondja, hogy mire való ez a pazarlás, ez a tékozlás. Miért nem adták el azt a kenetet, és miért nem adták a szegényeknek. János megjegyzi, hogy nem azért, minthogyha annyira érzékeny lett volna szociálisan, nem azért, mintha annyira érzékeny lett volna a szegényeknek a sorsa iránt, hanem azért, mert nem tetszik neki Máriának ez a túlcsorduló hálája és szeretete.

Kívül valók talán ma is nagyon sokszor megdöbbennek, amikor mi, akik közel vagyunk az Istenhez, az Isten ügyére szánunk adományt, vagy merünk cselekedni olyat, amit mások nem cselekesznek meg, nem értik, hogy miért. Nem értik azt a belső szükségességét a hálánk kiöntésének és odaadásának.

Igen, ez a Lázár utáni (Lázár feltámasztása utáni) köröknek a tanulsága, hogy Isten indít bennünket. Indít bennünket, hogy merjünk és akarjunk az Isten csodálatos dolgairól szólni, merjük kifejezni a mi hálánkat, és merjünk mások felé is elindulni, akik betegség és halál-közelben vannak, azok mellett ott lenni, hogy felkészítse a szenteket az ő visszajövetelére. Hogy felkészítsen minket is. Ezért aztán szükséges, hogy ott legyen a szolgálatunkban az, amikor a másik felé odafordulunk, és merünk testi, akár anyagi segítséget nyújtani a másiknak, ha éppen ennivalóra van szüksége. Aztán a vacsora, mint közösség is megerősítő. És így erősödhetünk, akár az úrvacsora által, de akár egy testvéri közösségben fogyasztott vacsora által is, hogy nem vagyok egyedül. Nem vagyok egyedül a szenvedésben, mert legfontosabb, hogy az Úr velem van, és legfontosabb az, hogy a szeretteim hitben társaim, testvéreim mellettem vannak.

Mária tehát Jézust a temetése napjára készítette fel, és Jézus nem hárítja el ezt a szeretet-megnyilvánulást, mert a szeretet azért kell, hogy jelen legyen közöttünk, hogy megerősítsen minket testileg és lelkileg. És a mi feladatunk is az, hogy a szeretet jeleivel merjünk megerősíteni másokat, merjük megerősíteni a mi szívünket, és merjük kifejezni a mi hálánkat Isten felé. Ámen.

A 449. dicséret 6. és 7. versét énekeljük:

Szívem vallástételét Jó lelkiismerettel

Megtartom, s adom jelét Kegyes és szent élettel,

Hogy életem folyása Légyen másnak lámpása.

Szent lábaidnál ülök, Hallgatok törvényedre,

Bűnt utálok, kerülök, Hogy lehessek kedvedre:

S megmutassam valóban: Örül szívem a jóban.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk!

Áldunk Téged, hogy készítesz számunkra Veled való találkozást. Áldunk Téged, hogy megállhatunk a rohanásunkban. Megállhatunk és szakíthatunk időt a Veled való találkozásra. Bocsáss meg nekünk, hogyha erről olykor elfeledkezünk.

Bevalljuk Neked, hogy sokszor elkésünk a felkészülésben, sokszor elkésünk feladatainkra való készülésünkben, és sokszor elkésünk a halálra, a temetésünkre való készüléssel is.

Segíts minket megállni ebben a felgyorsult korban, hogy elgondolkozzunk az életről, az életünk értelméről. Segíts, hogy kifejezzük többféleképpen is hódolatunkat és szeretetünket előtted. És bátoríts bennünket a szavakban való bizonyságtételre. Késztess minket a kétkezi segítésre a rászorulók felé, hogy szívesen végezzük azt családunkban, és gyülekezetben. Kérünk Téged így a betegek körüli szolgálatban, adj sok-sok segítséget, munkatársat, és add Urunk, hogy valóban mindenki mellett ott legyen valaki, akár jelenlétével, meghallgatásával. Segíts, hogy legyen időnk meghallgatni mások baját, és melléjük állni a szükség idején lelkileg is támogatva a másikat. Add, hogy tudjunk bőkezűek lenni, és a szívünk diktálja a nagylelkűségünket ügyed iránt. Erősítsd a mi szívünket és odaszánásunkat naponként a Te Igéd és Lelked által.

Kérünk most gyászolókért és betegekért, a betegek és gyászolók mellett szolgálókért, Te adj nekik türelmet és békességet betegágyon vagy betegágy mellett is.

Köszönjük Neked a legfőbb segítségedet, a legfőbb ajándékot, amit adtál nekünk az Úr Jézus Krisztusban, hogy tudhatjuk, hogy benned életünk lehet. Életünk lehet itt e földön, és életünk lehet majd Teveled az örökkévalóságban. Kérünk Téged Urunk, hogy a gyülekezet közösségét is Te formáld, és tedd alkalmassá arra, hogy ezt mások számára is meg tudjuk mutatni. Kérünk azokért, akik a következő istentiszteleten talán először lesznek közöttünk, hogy merjenek beletekinteni az élet könyvébe, merjenek beletekinteni a Te általad készített megváltás lehetőségébe, és tudják odaadni az életüket a Te követésedre.

Kérünk Téged a kiscsoportos foglalkozásainkért, Te áldd és szenteld meg egymás közti beszélgetésünket, hogy valóban igaz lehessen, hogy egymás hite által épülhessünk.

Kérünk, hogy így áldj és szentelj meg bennünket egyen-egyenként és közösségben egyaránt.

Az Úr Jézus Krisztusért hallgass meg minket. Ámen.

„Az Isten békessége, mely minden értelmet felül-halad, meg fogja őrizni a mi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |