| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A világot formáló evangélium (4.)

II. Korinthusi levél 11. fejezet 18-28. vers

¹⁸Mivelhogy sokan dicsekesznek test szerint, dicsekeszem én is.

¹⁹Hisz okosak lévén, örömest eltűritek az eszteleneket.

²⁰Mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki felfal, ha valaki megfog, ha valaki felfuvalkodik, ha valaki arczul ver titeket.

²¹Szégyenkezve mondom, mivelhogy mi erőtlenek voltunk; de a miben merész valaki, esztelenül szólok, merész vagyok én is.

²²Héberek ők? Én is. Izráeliták-é? Én is. Ábrahám magva-é? Én is.

²³Krisztus szolgái-é? (balgatagul szólok) én méginkább; több fáradság, több vereség, több börtön, gyakorta való halálos veszedelem által.

²⁴A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján.

²⁵Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem;

²⁶Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt; ²⁷Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való bőjtölésben, hidegben és mezítelenségben.

²⁸Mindezeken kívül van az én naponkénti zaklattatásom, az összes gyülekezetek gondja.

Mennyei Atyánk!

Milyen igazak az ének szavai! Ezelőtt 500 évvel is azon keseregtek az emberek, amin napjainkban.

Köszönjük, hogy Te mégis megtartasz minket, gondot viselsz ránk.

Hálát adunk az elmúlt hét áldásaiért, és köszönjük, hogy adtál erőt a nehézségek elviselésére. Jó megtapasztalni, hogy félelmeink közepette is gondoskodsz vigasztalásról, hogy erőtlenségünkben tapasztalhatjuk meg a Te erődet.

Kérünk, bocsásd meg gyarlóságainkat, hogy hitünk ellenére olyat cselekszünk, amit nem kellene.

Add Urunk, hogy őszintén meg tudjuk bánni, amivel Téged megharagítottunk, és add, hogy Pál apostol példáját követve tudjuk elviselni a szenvedést, ha kell megalázó helyzeteket, azzal a hittel, amit nekünk adtál. Mert tudjuk, hogy bűnösök vagyunk, és büntetést érdemlünk. De Te a rosszat jóra tudod fordítani, a próbákkal is nevelsz, fényre változtatod sötét félelmeinket.

Kegyelmed erejével és irgalmaddal segíts, hogy akaratodat kövessük, életünkkel Rád mutassunk, mert akkor bízhatunk benne, hogy jó úton járunk. Akkor örvendezve dicsérhetjük szent nevedet, megváltó kegyelmedet.

Áldd meg Urunk az ige hirdetőjét, és tedd számunkra világossá az ige mondanivalóját.

Jézus Krisztus szent nevében kérünk, hallgasd meg imádságunkat. Ámen

Apostolok cselekedetei 16. fejezet 35-40. vers

³⁵Mikor pedig megvirradt, a bírák elküldék a poroszlókat, mondván: Bocsásd el azokat az embereket.

³⁶A tömlöcztartó pedig tudtára adá e szavakat Pálnak: A bírák ide küldöttek, hogy bocsássalak el titeket: most azért kimenvén, menjetek el békességgel!

³⁷Pál pedig monda nékik: Megvesszőztek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott római emberek vagyunk, és tömlöczbe vetettek: és most alattomban akarnak bennünket kiküldeni? Nem úgy; hanem jőjjenek ők maguk és vezessenek ki minket.

³⁸A poroszlók pedig megmondák a bíráknak e beszédeket: és azok megfélemlének, mikor meghallották, hogy rómaiak,

³⁹És odamenvén, megkérlelék őket: és kivezetvén, kérék, hogy menjenek ki a városból.

⁴⁰Kijövén pedig a tömlöczből, bemenének Lídiához; és mikor látták az atyafiakat, vígasztalák őket, és eltávozának.

Szeretett Testvérek!

Tegyünk fel egy sokak számára kényes kérdést – mert nagyon sokszor félreértik, pedig nap mint nap fontos kérdés: hogyan viszonyuljunk mi a világi felsőbbséghez?

Talán lemondva, kiábrándultan, talán közömbösen visszavonulva, jaj!; és különböző jelzőket használnak némelyek. Talán csalódottak?

Hogyan viszonyuljunk mi a világi felsőbbséghez? „Jaj, ne politizáljunk!” – mondják nagyon sokan azonnal, összekeverve a pártpolitikát a hétköznapi élet eseményeivel, amiből nem vonulhatunk ki.

Akkor mit csináljunk? Esetleg elfogult pártpolitizálással vagdalkozzunk, sarat dobáljunk?

Hogyan viszonyuljunk mi a világi felsőbbséghez? Esetleg keresztyénként lehetne, kellene másképpen, mint ahogy az előbb említettem kétféle szélsőséges viselkedésformát?

Bonyolítsuk tovább a helyzetet és tegyük fel azt a kérdést is, mit tett Pál apostol, amikor törvénytelenül bántak vele a hatalmasok? Mit tett Pál apostol akkor, amikor mindez a zsinagógában történt, saját népe részéről történt; és mit tett Pál apostol akkor, amikor a pogányok részéről – tehát nem Ábrahám utódai – történtek a törvénytelenségek? És még bonyolítsuk tovább a kérdést egy kicsit, nevezetesen, hogyha el kezdjük tanulmányozni, hogy Pál apostol hogyan viselkedett, akkor azt vehetjük észre, hogy bár nagyon hasonló volt a helyzet, hiszen a zsinagóga részéről is kapott botütéseket, megvesszőzéseket; börtönbe juttatták, Filippiben is, amely egy római település volt, ahol még zsinagóga sem volt, tehát a pogányok részéről is megverték őket, börtönbe juttatták. A helyzet nagyon hasonló, és Pál apostol mégis különböző módon viselkedett az egyik és a másik szituációban. Ugyan nagyon hasonlít a helyzet, de mégis alapvető különbség van, és az alapvető különbséget is észre kell majd vennünk.

Mit tett tehát Pál apostol, munkatársai a nagyon hasonló, de mégis már most az elején szeretném jelezni, alapjaiban mégis különböző helyzetben? Hogyan viselkedett a felsőbbséggel szemben?

Nézzük akkor meg először, amikor missziót végzett a zsinagógában, saját népe körében, az istenfélők között, amikor ott hirdette a Krisztust. Ugye az Írásokból, vagy az Írások alapján bizonyította nekik, hogy Jézus a Krisztus. Ezt némelyek elfogadták, de nagyon sokan nagyon hevesen ellenálltak, sőt erőszakra ragadtatták magukat, úgyhogy nem véletlen írja Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek az előbb hallott bibliai szakasz szerint, hogy bizony, „ötször kaptam egy híján negyven botütést, háromszor megvesszőztek, börtönbe is csuktak, el kellett szenvedni törvénytelenséget, sőt testi fájdalmat és sértést is az evangéliumért”; és mindezt elszenvedte, hitvallásként. Hitvallásként, bizonyságként amellett, amiről ő beszélt, nevezetesen, hogy Jézus a Krisztus. Elszenvedte, mert itt, amit most egyszerűen mindig csak zsinagógának fogok jelezni, tehát saját istenfélő népe közösségéről van szó. Mert itt ebben a közösségben a felsőbbség maga az Úr. Isten népe közösségében a felsőbbség maga az Úr, és az Úr nevéért és ügyéért elszenvedte ezeket a testi fenyítékeket, elszenvedte mindezt, mert Istennek akart engedelmeskedni. De az Istennek való engedelmeskedés azt is jelentette, hogy tovább hirdette az evangéliumot. Noha emlékezzünk, már Péteréket is annak idején, mikor a nagytanács megfenyítette, és megtiltotta nekik, hogy Jézus nevében prédikáljanak, ők maguk is azt mondták, Istennek kell engedelmeskedni, hogy nem embereknek. Nagyon jól tudjátok ti is, istenfélők vagyunk, ugyanabban az Istenben hiszünk. Hát akkor vegyétek komolyan az Isten igéjét, és ne tiltsátok azt, amire parancsot kaptunk. Vagyis a zsinagóga közösségében az Írásra hivatkozik Pál apostol, és az Írás alapján cselekszik Pál apostol. Valamint a Jézustól kapott útmutatás szerint, nevezetesen a kor bevett szokása szerint: „a port is rázzátok le lábatokról” – ha nem fogadnak be titeket a Jézus nevében.

Egy írásmagyarázó ezt írja: mi ezt a gesztust, hogy „a port is rázzátok le lábatokról”, ezt gyakran a felebaráti szeretet hiányaként értelmezzük; nevezetesen, hogy a Jézus korabeli világban a farizeusok között valóban gyakorlat volt az, hogy ha mondjuk a szamaritánusok vagy más nem Izrael fiaihoz tartozó emberek településéről hazaérkeztek a saját földjükre, akkor nagyon gondosan leverték a port, nehogy valami tisztátalan dolgot áthozzanak az ő területükre. Igen, ez lehet egy kicsit már a szeretetlenség jele is. Azonban, maga az Úr mondta a tanítványoknak, hogy „ahol nem fogadnak be tanúbizonyságként, a port is rázzátok le lábatokról”. Nos, egy bizonyos írásmagyarázó azt írja, és ebben nagyon igaza van: „Mi ezt a gesztust a felebaráti szeretet hiányaként érzékeljük, de nem szabad azt átokkal egyenlővé tenni. A felebarát iránti szeretet néha megkívánja, hogy a másikat egyedül hagyjuk a felelősségével. Mert a szeretet, amely kényszeríteni próbál, nem szeretet többé” – egyedül hagyjuk néha a felelősségével! És nem erőszakoskodhatunk szeretet címén, mert akkor már nem szeretjük.

Nos, Pál apostol, tehát amikor saját népe közösségében kapja a megverettetést, a törvénytelen cselekedeteket, akkor elfogadja, elszenvedi az evangéliumért, az Úr ügyéért, hitvallásként teszi mindezt, és teszi úgy, hogy itt Isten a felsőbbség, a közvetlen felsőbbség; nektek is, akik törvénytelenül viselkedtek az Isten nevére hivatkozva, meg nekem is. Ebben az összefüggésben, ebből az alapállásból cselekszik. Mondhatnánk így is: lelkiismeretüket ébresztgeti. De ha ezt folytatjuk, akkor azt is ki kell mondani, ez a misszió kezdete; a lelkiismeret ébresztgetése. Ez a misszió kezdete. Hogy lesz e folytatás, hogy kinél hogyan lesz, ez most egy másik kérdéskör.

Nézzük, hogy misszió a népek között. Amikor Pál apostol például Filippibe érkezik, ahol zsinagóga se volt, ahol a pogányoknak hirdeti az evangéliumot, akkor ott is, kemény ellenállásra is talál, megverik, bebörtönzik, ítélet, bírósági vizsgálat nélkül. És a történetünk szerint itt van egy érdekes fordulat. Pál nem hivatkozik római polgárjogára –római polgárt a római törvények szerint nem volt szabad bírósági ítélet nélkül bántalmazni, megbüntetni – ez a római polgár kiváltságjoga volt.

Pál nem hivatkozik római polgárjogára, amikor megverik, amikor börtönbe csukják; ezt az evangéliumért elszenvedi. De, amikor sutyiba el akarják küldeni… merthogy mondja, hogy római polgár vagyok, és ekkor rádöbbennek a hatóság emberei, hogy törvénytelenséget követtek el, a saját törvényüket tiporják sárba – nos, akkor csöndbe el szeretnék őket küldeni, és Pál apostol azt mondja: „azt nem”. A zsinagógából elmegy. Elmegy, nem fogadják az evangéliumot, jelként a port is lerázza; itt voltam, elmondtam, innen kezdve tietek a felelősség, és elmegy. Kérés nélkül továbbmegy, megy oda, ahol a következő missziósterület volt. Ahogy Jézus, amikor a 72 tanítványt kiküldte, ahogyan az útmutatást adta, pontosan úgy cselekszik Pál apostol. Nem vesztegeti az időt azokra, akiknél pillanatnyilag falra hányt borsónak tűnik az egész. Megy tovább. És nem hánytorgatja föl, hogy megvertetek. Ezt elszenvedi az evangéliumért, hadd terhelje a lelkiismeretüket, hadd vádolja a lelkiismeretüket majd. A pogányok között, amikor megverik, ezt is elszenvedi. Viszont, amikor csendben el akarják küldeni, azt mondja: ezt nem! Így nem! Ítélet nélkül megvertetek, noha római polgárok vagyunk, hát akkor jöjjenek ide azok, akik ezt elrendelték, akik ezt velünk művelték, és most csendben el akarnak tüntetni bennünket, el akarnak küldeni a városból, ők maguk vezessenek ki bennünket.

Miért nem megy el csöndben? Más településről elment, ahol a zsinagóga kitaszította őt, ahol saját népe megverte; onnan Pál apostol csöndben tovább megy, és hirdeti máshol az evangéliumot. Innen nem megy csöndben tovább! Nagyon határozottan tiltakozik, azt mondja, hogy „nem!”. Miért nem? Hát látszólag hasonló a két helyzet; mármint hogy nem fogadták, hogy megverték, hogy bebörtönözték. Ilyen szempontból hasonló, de radikálisan különbözik a két helyzet, nevezetesen, hogy itt már van világi felsőbbség. A pogányok számára Isten nem felsőbbség, Izrael számára Ő a legnagyobb Úr. A zsinagóga népe számára Isten a felsőbbség, de a pogány népek számára Isten egy a sok bálvány közül; nem felsőbbség! vagyis Pál itt nem az Írásra hivatkozik, hanem saját törvényeikre hivatkozik. És ezt vegyük észre, mert komoly példa nekünk, hogy mi, hogy viselkedjünk. Saját törvényeikre hivatkozik, ezért mondja, hogy nem megyünk el csöndben; kész vagyok elhagyni Filippit, de ilyen csöndben nem. Jöjjenek ide, és vezessenek ki bennünket. És azok odamennek, mert fölébred a lelkiismeretük, hogy nagyon nagy baj van, ha ez az ember feljelent bennünket, megütjük a bokánkat, hiszen törvénytelen dolgot cselekedtünk. Római polgárt kihallgatás, bírósági döntés nélkül megvertünk és börtönbe csuktunk. Nem ők a törvényszegők, mi vagyunk a törvényszegők. Pál nem azt mondja, jöjjenek ide és kérjenek bocsánatot, csak azt mondja, jöjjenek ide és vezessenek ki bennünket. Ha nyilvánosan megvertek és bebörtönöztek ítélet nélkül, akkor nyilvánosan vezessenek ki bennünket, és mi készek vagyunk elmenni. És ezek jönnek, és fölébred a lelkiismeretük, és bocsánatot is kérnek, és úgy vezetik ki őket. És Pál apostol munkatársaival elmegy Lídiához, a gyülekezethez – hiszen most már Filippiben a gyülekezeti központi épület Lídia háza volt –, bátorította a kis gyülekezetet, és aztán szépen elment Filippiből. Pál és Silás elmegy, de két munkatársa egyébként ott marad, és a gyülekezet ott marad, és az evangélium hirdettetik tovább Filippiben.

Miért viselkedett tehát másként Pál apostol, két látszólag nagyon hasonló helyzetben? Miért viselkedett másképp a felsőbbséggel kapcsolatosan a látszólag két hasonló helyzetben? Azért, mert két különböző hatalmi jogkörben mozgott. Először is tehát, ami közös, hogy hitvalló módon, pozitív módon viszonyul a szenvedéshez. Nem azon kesereg, hogy a Krisztusért megvertek. Nem azon kesereg és lázadozik, hogy becsuktak. Ezt nem tette az Úrért, az Úr ügyéért. Ez egy pozitív viszonyulás a szenvedéshez. A mai ember a szenvedéshez gyakran csak negatív módon tud viszonyulni. Valahogy száműzni kellene, ne legyen semmi ilyen, és sokszor mi hívők is ilyenek vagyunk. „Jaj, nehogy már majd mosolyogjanak rajtunk egyet, nehogy kinevessenek már; nehogy némi kis lelki szenvedés – testit hála Isten nem nagyon kell, de nehogy némi kis lelki szenvedést is el kelljen már viselni az Úrért, aki az életét adta érettünk.”

Pál apostol és Silás példát ad nekünk arra, hogy a szenvedés a misszió eszköze is, bizonyságtétel is. Az Úrért való szenvedés, az, hogy őket ott úgymond lejáratták, az, ahogyan velük szemben törvénytelenül viselkedtek, és ahogy ezt ők elfogadták, elszenvedték, ez bizonyságtétel is. Igen, elszenvedi a megverést az Úrért, másnap viszont szól, római polgárként. Nem előbb, másnap. Utána. Akkor szól, amikor csöndben el akarják távolítani a városból őt. Akkor azt mondja, hogy állj, itt törvénytelen dolgok történtek.

Miről van tehát itt szó? Pál apostol a formálódó gyülekezetnek, a pogány területen, tehát nem a zsinagóga világában és nem Izrael földjén, hanem a római birodalom más területein, tehát a pogány területen, úgymond a világban, a formálódó gyülekezet számára a világi állam részéről bizonyos védelmet igényel. Ez a kulcs: bizonyos védelmet igényel a világi hatalom részéről.

Merthogy a világi hatalom is Istentől rendeltetett, hogy törvényes rendet hozzon, és törvényes rendet tartson fenn. És most, amikor Izrael földjét, a zsinagóga világát elhagyja az evangélium, egészpontosan túllépi, elindul világmissziós útjára, akkor ezeken a más területeken, ahol nem ismerik el a mindenható Istent legfölsőbb tekintélynek, azt mondja Pál apostol, hogy igen, itt a mindenkori állam, mint Istentől rendelt szervezet kell, hogy az emberiség javát szolgáló törvényeket hozzon, és ezeket meg is tartsa. És ezek a törvények védelmet kell, hogy jelentsenek a gyülekezetnek, az egyháznak. Mi eltávolodtunk már egy kicsit ettől a gondolkodástól, pedig ezt nagyon komolyan kell vennünk, mert az Írás ezt mutatja nekünk. A formálódó gyülekezetnek tehát a világi állam részéről bizonyos védelemben kell részesülnie.

Néhány bibliai szakaszt idézzünk föl magunk számára. Ezért írja Pál apostol  Timóteusnak az 1. levél 2. fejezetében, hogy „tartassanak esedezések királyokért, és minden felsőbb hatalmasságokért, hogy csendes és nyugodt életet éljünk”. Hogy olyan legyen a világi felsőbbség, a mindenkori világi felsőbbség, olyan törvényeket hozzon, amelyek humánusak, amelyek az embert segítik, amelyek normálisan szabályozzák a közösségi életet, és ezen belül normális törvényes helye van a gyülekezetnek, az egyháznak és az evangélium hirdetésének. Pál apostol azzal az igénnyel áll elő, hogy még az állam is az Isten szolgája kell, hogy legyen. Ne feledjük el, ez a római birodalomban történik, ahol hamarosan isteni császárok lesznek, és császárkultusz, ahol az állam mindenekfölött valónak gondolta magát. Pál apostol azt mondja, hogy ahogyan mi a ránk bízott evangéliummal az Úr szolgái vagyunk, a mindenkori hatalom is az Isten szolgája, a maga módján azzal, hogy normális kereteket teremt, és biztosítja minden polgár számára a törvényes élet lehetőségét. Ahogy fogalmaz: „nyugodt, csendes életet élhessünk”.

A Római levél 13. fejezetében nem véletlen írja Pál a hosszabb, részletes tanításában, hogy „Isten szolgája az, a te javadra”. Gondoljuk csak meg micsoda forradalmi dolog volt ez akkor, és ma milyen forradalmi dolog kell, hogy legyen a hívő ember számára! Az állam is csak az Isten szolgája, még akkor is, hogyha az Isten törvényével szembe akar fordulni. Van feladata ebben a világban, mégpedig az, hogy egy bűneset utáni világban, a viszonylagos rendet fenntartsa. És ez kívánatos a gyülekezetnek és a keresztyén embernek is, hogy egy országban törvényes rend legyen. A Római levél 1. fejezetére gondoljunk: „akik az Isten törvénye nélkül nőttek fel – itt a különböző nemzetekről is szó van, nem csak az egyénekről – azok önmaguknak szabnak törvényt”. A mindenkori társadalom a világ minden pontján csinál magának törvényeket, mert kell! Valahogy szabályozni kell minden társadalom életét. A törzsek is megcsinálták a maguk kis törvényeit; a nagyobb birodalmak is hoztak törvényeket. Nem a tízparancsolattal kezdődik a törvény! Az életnek szükséges része, meg kell szervezni, bizonyos törvényes keretek közzé kell rendezni az életet, az élet védelme érdekében.

„Önmaguknak szabnak törvényt” – írja Pál apostol. És most itt azt látjuk: Róma, meghoztátok a magatok törvényeit, akkor tartsátok is meg! Nagyon határozottan igényli az apostol az akkori állam képviselőitől, hogy a törvény rátok is vonatkozik, nemcsak ránk, az alattvalókra, a polgárokra; hanem rátok is vonatkozik. Az Istentől az a feladatotok, hogy biztosítsátok a nyugodt élet külső kereteit, úgy, hogy ti, akik, az állam emberei vagytok, nektek is meg kell tartani a törvényt. Nem lehet egy római polgárt kihallgatás és törvényes ítélet nélkül megverni és bebörtönözni. Mi elmegyünk Filippiből, de a lelkiismeretetekre van terhelve, hogy nektek meg kell tartani a magatok törvényeit, ha az Isten törvénye nektek még nem törvény. Vagyis itt is azzal találkozunk, hogy lelkiismeretüket ébresztgeti. És ez megint a misszió kezdete egyúttal. Ez a pogány terület, a világterület, ez nem a zsinagóga világa. De lelkiismeretet ébreszt a zsinagóga világában az Isten törvénye alapján, hiszen a közös Istenben hisznek. Vagyis az Írás alapján cselekszik, és ébresztget. Itt pedig, és ebben különbözik, itt nem Istenre hivatkozik, hanem azt mondja: ti törvényeket hoztatok, tartsátok is meg! A mindenkori államnak Istentől kapott feladata és kötelessége, hogy amilyen szabályokat hozott, azt ő maga is tartsa meg.

Nem könnyű kérdések ezek, de az apostol nagyon tisztán és világosan lát és cselekszik. Hasonló a helyzet, de mégis nagyon különbözik, és éppen ezért nem teljesen azonos a viselkedése. Amíg elment a zsinagógából, bár megverték, de csöndben tovább megy, addig innen nem megy el csöndben, ahogy el szeretnék küldeni, hanem hivatkozik arra, amit a római törvények neki is biztosítottak. Nem lépheted át törvényt adó állam a magad törvényeit!

És akkor hadd mondjunk mai példát. Bizony előfordul a történelemben, és a közelmúltban is előfordult, hogy az egyházaknak együtt kellett alkotmánybírósághoz fordulni, hogy a mai hatalom által hozott törvényt ők maguk tartsák meg – a különböző intézmények finanszírozása ügyében. Mert törvényt hoztak, csak valahogy elfelejtették időben teljesíteni. Magatok hoztatok törvényt – ezt mi elfogadjuk, de akkor ti is tartsátok meg.

Mit jelent tehát ez nekünk ma? Először is arra figyelmeztet bennünket Pál apostol viselkedése, ne szakítsuk ketté a valóságot úgy, hogy van a világ meg az egyház. Tudjunk megkülönböztetni. De úgy szétszakítani, hogy a csúnya világ, meg mi vagyunk itt valahol a kis egyház – mintha nem is lenne kapcsolat a kettő között. Nem, ez így nem helyes, de tudnunk kell megkülönböztetni. És tudnunk kell úgy tekinteni a világi hatalomra is, mint ami szintén az Isten szolgálatára rendeltetett. Nem arra, hogy az evangéliumot hirdesse, mi arra rendeltettünk, hogy az evangéliumot hirdessük ebben a világban, a világi hatalom pedig arra rendeltetett, hogy humánus törvényeket hozva, normális keretet biztosítson az élet számára; és mindkét fél tartsa be azt, ami az ő feladata. Péter apostol is az első levél 2. fejezetében erről tanít. Az igével nem ellenkező világi  törvényeket  pedig el kell fogadni. Erre ad példát az Írás és az apostol. Viszont emlékeztessük, hogy a maga alkotta törvényeit, tartsa meg ő maga is. Itt a Római levél 1. fejezete juthat újra eszünkbe: „lelkiismeretük, vagy egymást váltó vétő gondolataik”, tudniillik maguknak szabtak törvényt, akkor erre kell hivatkozni, és lelkiismeretüket kell megmozdítani, hogy akkor tartsátok meg ti is. Mert a humánusan működő állam törvényei által akar Isten védelmet is adni az életnek, az evangélium hirdetésének, és az egyháznak is. Ezek így kapcsolódnak össze.

Fogalmazzuk meg tehát végül: az istenfélőktől kapott sebeket szenvedjük el, megbocsátva, és testvéri szeretettel figyelmeztetve igei alapon. A világi hatalomtól pedig várjuk el – néha el kell szenvedni dolgokat, de várjuk el –, hogy törvényeit pedig, melyet ő maga hozott, tartsa meg. Ha ezt elvárjuk, és erre emlékeztetjük adott esetben, akkor ezzel segítjük a mindenkori hatalom tisztulását is. Ugyanazon felelős szeretetből fakadjon tehát a látszólag hasonló, de mégis alapjaiban különböző, szituációkban a mi viselkedésünk. Pál apostol egyfajta elvi, hitbeli megalapozottsággal és következetességgel viselkedik az egyik és a másik szituációban.

Merjük mi is ezt komolyan venni. Nekünk nem az a dolgunk, hogy sárra sarat dobáljunk, nem az a dolgunk, hogy elfogultan vagdalkozzunk, de igenis dolgunk az, hogy ahol a legfölsőbb tekintélyként Istent elfogadják, ott az Isten igéje szerint próbáljunk cselekedni. Ahol Őt nem fogadják el, ott a világi törvények szerint próbáljunk cselekedni, és emlékeztessük a törvényhozókat is, hogy rátok is és ránk is vonatkozik az. Tartsuk meg azért, hogy nyugodt életet, békességes életet élhessünk, azért, hogy az evangéliumot hirdethessük.

Mi történt tehát Filippiben? Egyvalaki megnyitotta a szívét az Úr előtt, és ez a Lídia megnyitotta házát a gyülekezet előtt, lett egy gyülekezeti központ. Tisztátalan eszközöket nem fogad el Pál apostol. Amikor a jövendőmondó lélekkel megállt ott valaki, és ott róluk kezd beszélni…

A misszió tisztátalan eszközöket nem szabad, hogy használjon. És látnunk kell ezt is, hogy itt úgy néz ki, mintha vége lenne az evangéliumoknak, mintha sárba tiporták volna.

Pál és Silás továbbmegy, lelkiismeretükre hagyva, hogy amit tettetek, az szabályos volt vagy nem. Gondolkozzatok el rajta. De ott marad Lukács és Timóteus, és ott marad a filippi gyülekezet, és az evangélium terjed tovább Filippiben.

Hogyan viszonyuljunk a felsőbbséghez? Először is igeszerűen, másodsorban törvényszerűen, mindenekelőtt tudva, hogy az egyháznak is, és ennek az egész világnak is az Isten a gazdája. Ámen.

Magasztalunk Istenünk hatalmadért, bölcsességedért, világkormányzó útmutatásaidért, gondviselésedért. És dicsőítünk bűnbocsátó, felkínáló kegyelmedért, és hálát adunk, hogy ránk is bíztad az evangélium hirdetését, a békéltetés szolgálatát ebben a hazában.

Bocsásd meg, amikor megijedtünk, meghátráltunk a hitünk miatti megpróbáltatások miatt.

Bocsásd meg, amikor szóltunk, bár hallgatni kellett volna, és bocsásd meg, amikor hallgattunk, pedig szólni kellett volna.

Segíts, hogy az istenfélők között az Írás alapján próbáljuk rendezni a felmerült nehézségeket, a világban pedig hitünkhöz méltóan, határozott szeretettel emlékeztessük a mindenkori hatalmat és annak embereit, hogy a maguk hozta törvények megtartására van feladatuk, küldetésük, hogy csendes és nyugodt életet élhessen a nemzet és az egyház. 

Könyörgünk nemzetünk erkölcsi, szellemi, gazdasági felemelkedését munkáló vezetőkért.

Könyörgünk az egyházak evangélium szerinti megújulásáért. 

És könyörgünk gyülekezetünk lelki gyarapodásáért, épületeink bővítéséhez szükséges anyagi javakért.

És hozzád kiálltunk mennyei Atyánk mindazokért, akik betegségben járnak vagy betegágy mellett szolgálnak.

Könyörgünk gyászolókért, akik emlékeztek, búcsúztak.

Könyörgünk mindazokért, akik az élet különböző terhei alatt roskadoznak, hogy tudjanak, s akarjanak fölnézni Reád.

Odaszánjuk magunkat a hitvalló élet, embersegítő, nevedet hirdető jó cselekedeteinek hűséges cselekvésére. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben, teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |