| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Szívünk mélyén hordozzuk

Lukács evangéliuma 1. rész 46-55. vers, Mária éneke

„⁴⁶Mária pedig ezt mondta: »Magasztalja lelkem az Urat, ⁴⁷és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, ⁴⁸mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, ⁴⁹mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, ⁵⁰irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön.

⁵¹Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat.

⁵²Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel.

⁵³Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel.

⁵⁴Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, ⁵⁵amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké.«”

Imádkozzunk:

Mennyei Atyánk!

Mi benne vagyunk a hétköznapok forgatagában, benne vagyunk gondjainkban, olykor engedetlenségünkben, bűneinkben. Benne vagyunk családi életünkben, munkáinkban, és oly sokszor alig látunk messzebb, mint 1-2 órányit, esetleg 1-2 napot.

Oly sokszor szinte elmerülünk mindezekben, de köszönjük Neked, hogy Te adsz hálanapokat.

Magasztalunk Téged azért, hogy most is Igéd által, és az esztendő ünnepi rendje által távlatokat nyitsz meg előttünk.

Bocsásd meg nekünk, hogy mi mégis a napi gondokba süllyedünk bele sokszor.

Bocsásd meg nekünk, hogy így gyakran kishitűkké is lettünk.

Bocsásd meg fölöttébb való aggodalmaskodásunkat, keserűségeinket, panaszkodásainkat, és teremts bennünk tiszta szívet.

Láttasd velünk évezredeken átvonuló, megvalósuló, szabadító tettedet. Láttasd velünk mindazt, amit a történelemben az ember megmentésére cselekedtél, és emlékeztess bennünket arra, amit személyes életünkben elvégeztél az elmúlt években és évtizedekben.

Segíts bennünket most is Szentlelked által, hogy lássunk Téged, a Szabadítót, hogy fölnézzünk a Te Szentedre, és ugyanakkor, így erőt merítve cselekedjünk a hétköznapokban.

Szenteld meg nevedben való összegyülekezésünket, ajándékozz meg bennünket nyitott szívvel, Rád figyelő engedelmességgel. Ámen.

Lukács evangéliuma 1 rész, 39-45. vers, Mária Erzsébetnél

„³⁹Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába.

⁴⁰Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.

⁴¹Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Megtelt Erzsébet Szentlélekkel, ⁴²és hangos szóval kiáltotta: »Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!

⁴³Hogyan is lehetséges ez, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?

⁴⁴Mert íme, amint felfogta fülem köszöntésed hangját, ujjongva mozdult meg a magzat méhemben.

⁴⁵Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.«”

Szeretett Testvérek!

Egyik kedves olvasmányom, Antoine de Saint-Exupéry: A KIS HERCEG című meseregénye, sok-sok igazságot rejt magában. Most a várakozással, a találkozással kapcsolatosan azt a szakaszt szeretném idézni, amikor a róka a kis hercegnek a következőket mondja: „Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz. Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is”.

Én azt hiszem, máris nagyon sokféle gondolat indult el bennünk, hiszen advent harmadik vasárnapja van, és tudjuk, hogy nemsokára itt a karácsony, és már elkezdünk örülni az ünnepnek.

Felismerték az atyák is, hogy szükség van ünnepekre. Nem árt tudnunk, hogy a karácsonyt nem az elsők közt ünnepelték az első keresztyének, hanem a húsvét volt a legfontosabb ünnepük, és majd csak azután jelölték ki a karácsony ünneplését. Nekünk embereknek szükségünk van arra, hogy mégis tartsuk valamihez magunkat, szükségünk van ünnepre, „szertartásokra”, ahogy itt a kis mondat mondta, mert az ünnep nélküli emberek olyanok, mint akik hosszú utat tesznek meg pihenő nélkül.

Igen, nekünk van szükségünk az ünnepekre, s nekünk van szükségünk arra, hogy készítgessük magunkat az Úr érkezésére.

Azt mondja: „Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal”.

És valóban, semmihez sem fogható az a nap, amikor karácsonyt ünneplünk, hiszen akkor egészen más valahogy mindenkinek az érzésvilága.

Tudjam, hogy mikor jössz – hogy így készülhessünk az Úr érkezésére.

Ünneplőbe öltöznek az utcák és a terek, ünneplőbe öltöznek a lakások, ünneplőbe öltöznek az emberek, finom ételeket esznek, és vajon, az amit itt úgy mond a kis történetünk, „hogy ünneplőbe öltöztessem a szívemet”, az nálunk, hogy valósul meg, és a szívek hogyan öltöznek ünneplőbe?

Nagyon sokszor az a tapasztalat, hogy sokan már úgy elfáradnak a többi dolognak az ünneplőbe öltöztetésén, hogy önmagukra már nem jut idejük – a szívüknek a készítésére. Elfáradnak, mielőtt ünnepelnének. Vagy lemondanak előre, hogy „egyáltalán lesz-e ünnepünk?”. Mint az a hittanos gyermekem, aki azt mondta, hogy ő nem is örül a karácsonynak, mert éppen most váltak el a szülei, és még nem tudja, hogy hogyan fog ünnepelni. Aztán el kellett mondani, hogy a karácsony ünneplése nem csupán a család ünneplése, hanem benne az Úr Jézus Krisztus ünneplése.

Igen sokan nem tudnak örülni, nem tudnak ünnepelni, de a mi számunkra most az a fontos, és hiszem, hogy azért is vagyunk együtt, hogy készüljünk együtt és készítsük a mi szívünket a találkozásra. Úgy készüljünk a karácsonyra, mint akiknek máris van találkozásuk a Krisztussal.

Felolvasott Igénkben két várakozó asszony találkozik, két várandós asszony. Az élet legszebb várakozása az, amikor gyermeket várhat egy asszony. És most ez a két asszony ebben a világtörténelmi pillanatban találkozhat egymással. Megállnak egy időre, hogy együtt ünnepelhessenek, hogy együtt örülhessenek. Mária ezért a találkozásért nagy utat tett meg; sokat fáradt, mert szüksége van valakire, akivel találkozhat, aki megérti.

Máriának angyal jelentette meg, hogy az ő rokona, Erzsébet is gyermeket vár, és az a gyermek sem akárki lesz, hanem az útkészítője az ő gyermekének. Aki majd tud vele együtt örülni, ahhoz megy el most Mária. Nagy utat tett meg, nagy fáradságot vállalt ezért a találkozásért. Erzsébetről pedig azt tudjuk, hogy nagyon örül annak, hogy az Úr rátekintett, és koros volta ellenére gyermeket vár. Nagyon örül az ígéretnek, amit Isten angyala Zakariásnak mondott el. De most azt látjuk Erzsébet áldott állapotában, hogy ő elrejtőzik a kíváncsi szemek elől, öt hónapra elrejtőzik az emberek elől. Talán azért, hogy magába szálljon, talán, azért hogy így készüljön, így várja azt a prófétát, Keresztelő Jánost, hogy így tudjon odafigyelni az Istenre. De ebben az elrejtőzésében, bár sok-sok emberrel nincs kapcsolata, mégis valakit szívesen lát.

Máriát szívesen látja, hiszen valahol ez a két asszony megérti, megérzi, hogy egymásra van szükségük. Biztos velünk is előfordul, hogy valamikor nem közöljük mindazt, ami bennünk zajlik, de amikor ráérzünk arra, hogy valakinek elmondhatom, valakivel bizalmas lehetek, akkor pedig megérezzük azt a csodálatos találkozást, csodálatos kapcsolatot, amit adhat Isten a mi számunkra is.

Erzsébet tisztában van azzal, hogy őt is nagy feladatra választotta ki az Isten, hiszen azt mondja az előző részben a 25. versben: „Ezt tette velem az Úr azokban a napokban, amikor rám tekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt”.  Nagy dolog az, hogy idős kora ellenére gyermeket szülhet. De nagy dolog az, hogy látja ebben Isten kegyelmét, látja ebben, hogy Isten őt szemelte ki arra a kegyelemre, hogy az övé legyen az útkészítő gyermek.

Aztán Mária is tudja, hogy ő is kegyelmet talált. Kegyelmet talált, így mondja a Magnifikátban, a magasztaló énekében: „rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára”.

Ha figyeljük, ugyanaz az Ige, ugyanaz a szó: rám tekintett – rátekintett az ő szolgálóleányára. Milyen csodálatos megérezni azt, hogy Isten rátekint az emberre. Ez egy kiváltságos lehetőség, ami Máriáé és Erzsébeté volt, de a mi számunkra is lehetséges, hiszen a mai várakozó és ünnepelni vágyó keresztyének is érezhetik, hogy ránk tekintett az Úr.

Így mondja Ézsaiás próféta: „megszánta népét az Úr, és könyörül szegényein”.
Észreveszi a megváltásra szoruló embert, észreveszi a megalázottat és szegényt, és elkészíti a megváltást.

Így tekint ránk az Úr most adventben; így tekint ránk az Úr karácsonykor; így lehet boldog örömünk az, hogy velünk van az Úr, Immánuel.

Találkozunk, hogy együtt örüljünk. Lehet, hogy sokat fáradozunk érte, lehet, hogy nagy utat kell megtenni érte, lehet, hogy feladjuk a háborítatlanságunkat, lehet, hogy előbújunk magányosságunkból. Az is lehet, hogy másokat befogadunk magunkhoz; igen fontos a rokonlátogatás, fontos a testvéri találkozás – de ebben megvan-e az, hogy tudunk együtt örülni az Isten kegyelmének, az Isten kegyelmes cselekedetének?

Két kegyelmet nyert asszony öröméről van itt szó. A görögben a kegyelem és az öröm ugyanabból a gyökből származik. Vagyis aki kegyelmet nyert, az egyúttal örvendező kell, hogy legyen. Örömet nyer az, aki megérzi az Isten kegyelmét. És tudnak egymásnak örülni, és nem féltékeny az idősebb nő a fiatalabbra, mert a fiatalabb még nagyobb méltóságot, még nagyobb tisztességet nyert, és nem fölényes a fiatal, mert még nagyobb méltóságot nyert, hanem meri az idősebb, meri a másik asszonnyal való találkozást, tanulást is elfogadni.

Mária az angyaltól tudott Erzsébet áldott állapotáról, Erzsébet viszont most szerez tudomást arról, hogy Máriában mi zajlik. Most szerez tudomást a Szentlélek által, most tud meg mindent, és ezért magasztalja az Istent. De tulajdonképpen mindkettő a Szentlélek műve, mindkettő az Isten műve, az Isten munkája, hiszen Ő az, aki ígérte a mi számunkra, hogy Isten országát közel hozza, s az Isten országa pedig igazság, békesség és Szentlélek által való öröm lehet az ő számukra. Szentlélek által való öröm – Erzsébeten ezt láthatjuk meg, mikor meghallotta Mária köszöntését: „…akkor megtelt Szentlélekkel és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között!”.

Igen, a Szentlélek gyümölcse lehet a szeretet, ahogy az elmúlt vasárnap hallottuk. A Szentlélek munkája, a Szentlélek gyümölcse lehet az öröm, ami a kegyelmet nyert ember számára itt van közöttünk, itt lehet bennünk karácsonykor. De itt lehet, már előre lehet örülni annak, hogy Isten kegyelmesen ránk tekintett.

Hogyha én tudom, hogy mikor érkezik valaki, már előre örülök. Ez az advent lényege, előre örvendezni annak, hogy Isten beteljesíti az Ő ígéreteit. Minél előrébb halad az idő, annál inkább érezhetjük az Ő közelségét.

Mária köszöntésének először a szíve alatt élő magzat örül, hiszen így fogja majd mondani Erzsébet: „ahogyan felfogta fülem köszöntésed hangját, ujjongva mozdult meg a magzat méhemben”. Ezt sokan megmosolyogták, talán eddig; vagy lehet, hogy még ma is sokan megmosolyogják, hogy Erzsébet így értelmezi, hogy az ő magzata máris örül a Megváltónak. De éppen az elmúlt évek kutatásai bizonyították – de tudtuk ezt már régen, csak most aláhúzza a tudomány –, hogy anya és magzata között nemcsak testi kapcsolat van, hanem lelki összeköttetés is, és a magzat érzékeli azokat a dolgokat, amik körülötte zajlanak. Érzékeli a feszültséget és érzékeli a boldogságot, és így érzékelhette a kis János azt, ami körülötte zajlik; a Jézus Krisztust hordozó édesanya megjelenésében érzékelhette azt, hogy micsoda boldogság, ami most itt körülöttük van.

Az ószövetségben is van egy hasonló példa, csak ott ellenséges, ellentétes előjellel, amikor Rebeka méhében Ézsau és Jákob máris vetélkedik; és akkor tudjuk, hogy ez a jövőre nézve milyen következményekkel jár. Valóban viszálykodás lesz a két testvér között.

És most János, a kis magzat János tulajdonképpen előre prófétál, hogy jelentősége van ennek az ujjongó megmozdulásnak, mozgásnak, amikor előre prófétál arról, hogy itt van az eljövendő Messiás, az eljövendő Isten Fia. Ha megmosolyognánk is, akkor is tudnunk kell, hogy a Szentléleknek nem lehetetlen, hogy ezt megtegye, hogy valóban így értsük ezt az ujjongó magzatmozgást, és ezt a próféciát, hogy igenis tudjuk, hogy mi zajlik; hogy mi zajlik Máriában és hogyan jön el az Úr Jézus. Amit Zakariásnak az angyal így mondott meg: „örülni fogsz, és boldog leszel, és sokan örülnek majd az Ő születésének” – itt János születéséről van szó. De mivel Zakariás nem hitt, most nem lehet részese ennek a közös örömnek. Majd csak a beteljesedés után, amikor megszületik a kis János, majd aztán örvendezhet ő is, amikor elmondja az ő énekét, és azt mondja, hogy: „erős Üdvözítőt támaszt nekünk a magasságos Isten”. Igen, talán sokszor hihetetlen, de Isten, amit ígért beteljesíti sokkal gazdagabban, mint ahogy azt mi kérni tudnánk, vagy gondolnánk.

Erzsébet és Mária tud előre örülni; az útkészítő próféta anyja tud együtt örülni az Immánuelnek, a Messiásnak az anyjával. Erzsébet a Szentlélek által értelmezi ezt a helyzetet, és azt mondja: „Áldott vagy te az asszonyok között…!”. De fordíthatjuk úgy is, és úgy még inkább érthetjük: „áldottabb vagy te minden asszonynál”; hiszen a Messiás anyja. A Messiás anyja olyan kiváltságot kapott az Istentől, hogy hordozhatja a világra jövő Messiást: „…áldott a te méhednek gyümölcse!”.

Majd sokkal később egy ismeretlen asszony kiáltotta Jézus után – talán ő is a Szentlélek által –, hogy „boldog az a méh, amely hordozott Téged”, és így érthetjük, hogy igenis boldognak mondják Máriát, és boldognak mondja minden nemzet Máriát ezért, mert megcselekedte vele Isten a csodát.

Így mondja Erzsébet, hogy „az én Uram anyja jön hozzám”. Az „Úr” megszólítás a messiást, illetve a királyokat illette csak meg.

„Az én Uram anyja”, vagyis a nálam hatalmasabb, aki fog születni, annak az édesanyja van itt.

Egy ószövetségi előképet szeretnék újra említeni, amikor is Dávid király kiállt így föl: „hogyan jöhet hozzám az Úr ládája?”. Ő ebben a megdöbbenésében azt akarta kifejezni, „hogy jövök én ahhoz, hogy az Úr ládája itt van”. És tudjuk, hogy a frigyláda az Urat hordozta, az Úr jelenlétét jelentette az embereknek. Valami ilyen van itt most előttünk, hogy az Urat hordozó Mária van itt most Erzsébetnél, és azt mondja Erzsébet: „Hogyan jövök én ahhoz, hogy itt van az én Uramnak az anyja, aki hordozza a Megváltót, a Messiást”. Fölfedezem-e, hogy milyen drága kincs az, ami itt a számunkra közöltetik. Mai hívők, ha belegondolunk abba, hogy testiképpen nem lehetünk a Megváltó hordozói, mégis lehetünk lelkiképpen, hiszen milyen dicsőség az, amit énekeltünk, hogy „testvéremül jött a földre az Úr Jézus Krisztus”; hogy személyesen hozzád és hozzám jött el ebbe a világba, „érted és értem szállt a földre le” – majd ahogy énekeljük karácsonykor.

Így lehet az Úrban örülni, így lehet a Krisztushordozásban örülni, ahogy örül ez a két asszony Isten ígéreteinek hordozásában, Isten kegyelmének a hordozásában.
Azt mondja Erzsébet: „boldog aki hitt”, mert beteljesedik minden, amit az Úr mondott neki. És figyeljünk arra, hogy Erzsébet Máriát a hite miatt tartja boldognak. Nem csupán az eszköz volta miatt, nem csupán amiatt, hogy hordozhatta az ő méhe a Megváltót, hanem a hite miatt tartja nagyon boldognak, hiszen a Máriáról szóló dicséret alapja az ő engedelmessége. „Boldognak mond minden nemzedék”, mert engedelmeskedett az Istennek. Emlékezzünk arra, mikor az angyal látogatta meg Máriát, akkor azt tudta mondani engedelmesen „íme az Úr szolgálóleánya, történjék velem a Te beszéded szerint”. Isten nem Mária nélkül cselekszik, hanem a Mária engedelmességével és hitével cselekszik.

Szent Ágoston így ír róla: „Mária boldogabb, hogy elnyerte a Krisztusban való hitet, anyasága mit sem használt volna neki, ha nem boldogította volna, hogy előbb hordozhatta Krisztust a szívében, mintsem testében.”

Előbb hordozta Krisztust a szívében, mint a testében. És ez nagyon fontos, hiszen az ő engedelmességével előbb hordozhatta a szívében, mint a testében. De hordozza a szívében ezután is, miután a testében hordozza a Megváltót, hiszen majd elmondja az ő hálaénekét.

Mi énekeljük majd az ünnepen, hogy „Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem, hogy szívem mélyén Tégedet hordozhatlak, remélem, és bölcsőd, szállásod leszek, jövel hát, tölts el engemet, magaddal, nagy örömmel”. Testiképpen nem, de szív tekintetében hordozhatjuk a mi Megváltónkat, hiszen ránk bízta az Isten, hogy hordozzuk őt, hogy Krisztusiak legyünk, hogy keresztyének legyünk, hogy Krisztus-követők legyünk.

Mária egy jelentéktelen városból, egy jelentéktelen családból, de megkapja ezt a kiváltságot.

Talán ha úgy érezzük, hogy mi magunk is milyen méltatlanok vagyunk, vagy jelentéktelenek vagyunk, de megkapjuk azt a kiváltságot, hogy hordozhatjuk a Megváltót a szívünkben, hordozhatjuk azt, aki minket felemel, aki minket bátorít.

„Boldog aki hitt” – mondja Erzsébet. Az öröm, hogyha betölt bennünket, felemel, magaslatokba visz, és így lehet az, hogy Erzsébet, noha Máriához beszél, Mária mégsem vissza Erzsébetnek válaszol, hanem egyenesen az Istennek, hiszen úgy betölti az a boldogság, amit most nyert az Istentől, és amit nyert most igazolásképpen Erzsébettől, hogy egyenesen Isten felé mondja az ő magasztaló igéit, mondja az ő énekét.

„Boldog aki hitt” – mennyire vagyunk mi boldogok, mennyire vagyunk mi hitben erősek?

Egy evangelizáló lelkészről van feljegyezve, hogy amikor már nem találta a szavakat Isten dicsőítésére, amikor már nem találta a szavakat, hogy mit is mondjon még az Úrról, akkor felszakadt a szívéből egy dicsőítő ének és a szószékről el kezdte énekelni.

Bevallom, nekem is volt már gondolatomban, de ettől megkíméltem a gyülekezetet. És bennünk van ez a fajta gátlás, hogy nem merem mondani, vagy nem merek úgy cselekedni, talán ahogy a Lélek indítaná, és talán ahogy kellene Lélekkel telve cselekedni.

Tegnap egy csodálatos hangversenyen voltunk, és ott olyan kórusművek is hangzottak el, amiket annak idején én magam is énekeltem. És beszéltük is egymás között, hogy milyen jó lenne együtt énekelni a kórussal – hát az nem volt lehetséges most, mert voltak elegen, jó sokan –, viszont belülről nagyon is jól lehetett együtt énekelni a kórussal.

Aki érzett már hasonlót, tudja, miről beszélek. Belülről a szív teljességéből valóban együtt lehetett lélegezni, együtt lehetett dicsőíteni az Istent, azokkal a kórusirodalom gyöngyszemeivel, amik ott elhangoztak. Belülről mi is magasztaljuk az Urat; ahogy költőtársunk, egy gyülekezeti tagunk mondta: a mi szemérmes keresztyénségünk sokszor úgy lefolytja a mi magasztalásunkat, szemérmes keresztyénségünk talán olyan szégyenlőssé tesz bennünket, pedig engedni kellene jobban annak, hogy a Lélek áradjon rajtunk keresztül. Igen, Mária annyira felszabadul, és annyira eltölti őt ez az öröm, hogy mer magasztalni, mer magasztaló énekbe kezdeni; és mer Istenhez szólni, a Lélek ihletettsége, a magasztalása viszi őt. És nem véletlen, hogy a zeneszerzők olyan szívesen nyúltak ezekhez a részekhez, nagyon sokan ismerjük, sok zeneszerzőtől ismerünk Mária hálaéneket feldolgozó kórusművet.

Igen, Mária és Erzsébet adventi öröme a kegyelemnek az öröme. A kegyelemnek az öröme, hogy magasztalhatjuk az Urat mindazért, amit tett, amit értünk cselekedett. „Boldog, aki hitt”. Boldog, aki hitt, mert tulajdonképpen a hit által érthetjük meg, hogy mit  cselekedett velünk a kegyelmes Isten.

És mi is ez a boldogság? Valaki így fogalmaz: „Itt lent egy darab mennyország, Isten ránk sugárzó kegyelme, boldog elrejtőzés Őbenne, fénylő, megnyílt egekbe látás, ez a boldogság, ez az áldás”.

A napokban a hit hőseiről olvashatunk a Zsidókhoz írt levélből. Mi is lehetünk a hit hősei, mi is lehetünk ilyen hit boldogjai, a mi napjainkban, amikor boldogok lehetünk, ha hiszünk Őbenne, és ez az öröm tölti el a mi szívünket.

Közel van az Úr, közel van az Úr érkezése, közel van az ünnepünk, tudjuk, hogy mikor; mi kiszámíthatóan tudjuk, de hiszem, hogy máskor is jön hozzánk az Úr, nemcsak az ünnepen.

Most a Jelenések könyvéből azzal az Igével zárom ezt az igehirdetést, amikor azt mondja az Úr, hogy „bizony, hamar eljövök”. Merjük ráfelelni szívből, őszinte várakozással: „Jövel Uram, Jézus”. Ámen.

Imádkozzunk:

Magasztalunk mi is mennyei Édesatyánk, bár tudjuk, hogy töredezett szavaink közel sem érnek ahhoz a magasztaláshoz, amit Te érsz.

Magasztalunk, mint Megtartónkat, magasztalunk Téged, Üdvözítőnket, és magasztalunk Téged azért, mert ránk tekintettél, elküldted a Te Fiadat mi érettünk.

Magasztalunk Téged azért, hogy kegyelmet nyertünk. Tudjuk, hogy nem érdemeink miatt, hanem azért mert szeretsz minket.

Kérünk Téged, Urunk, hogy taníts meg minket örülni, taníts meg minket együtt örülni másokkal, taníts meg minket együtt örülni a Te kegyelmednek, és taníts meg minket előre örülni reménységgel mindabban, amit elkészítettél a Téged szeretőknek. Taníts meg minket örülni a Lélek által, hogy meglássuk, mi az igazi kincs és boldogság.

Urunk, most várjuk az ünnepi találkozást szeretteinkkel. Segíts bennünket, hogy merjünk kegyelmedről bizonyságot tenni, merjünk magasztalni Téged családunkban, ismerőseink között is.

Várjuk az ünnepi találkozást a gyülekezetben, a testvérekkel.

Megvalljuk, itt könnyebb együtt magasztalni Téged.

Kérünk Téged, Urunk, hogy Te ronts le minden válaszfalat közülünk, hogy valóban szeretettel tudjunk együtt lenni.

És Te légy vigasztalója mindazoknak, akiknek most nehéz az ünnepre való készülés, mert valaki már hiányozni fog a családból.

Kérünk Téged mindazokért, akik magányosan ünnepelnek, érezzék meg akkor is a Te szeretetedet, és hogy velük vagy, és most a Te Lelked által egy szívvel óhajtjuk, és hívunk Téged: „Jövel Uram, Jézus és áldj meg minket”.  Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |