| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Ajtónk előtt áll, és zörget

Lekció: Ézs 40, 4-5. 9-11

Ézsaiás könyve 40. fejezet 4-5; 9-11. vers

⁴Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá!

⁵Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. Az ÚR maga mondja ezt.

⁹Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek!

¹⁰Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott.

¹¹Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.

Textus: Jel 3, 20

Jelenések könyve 3. fejezet 20. vers

Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.

Végre. Végre elérkezett advent negyedik vasárnapja. Végre itt az advent vége, hamarosan kezdhetünk ünnepelni. A fenyőfák állnak, fel vannak díszítve, az ajándékokat már megvettük, vagy ha van is még hiányosság, az már csak néhány apróság. Még néhány simítás és elkezdhetünk ünnepelni.

Túléltük ezt az adventet is. Amilyen hosszúnak tűnt az elején, olyan gyorsan el is repült. Remélhetőleg nem csak az ajándékokkal, a munkával és a díszítéssel készültünk az ünnepre, hanem ide is eljutottunk, és hallhattuk az emlékeztető szavakat, hogy ne feledjük, hogy mi is a karácsony igazi lényege, és hogy szenteljünk erőt és figyelmet a mi lelkünk ápolására, készítésére is. Mindenkinek máshogy telt ez az advent, de végre, itt az ünnep. Minden díszben pompázik, és valahogy másképp jelenik meg, mint a szokásos, valahogy minden azt hirdeti, hogy most minden más. És ez igaz is. Elkezdődött. Immár minden kész.

Emlékezhetünk az ÚR szabadítására. És miért olyan nagy ünnep ez számunkra? Megjött az Úr szabadítása. És? Változott valami? És mégis, miből kell nekünk megszabadulnunk?

Mi keményen megdolgoztunk azért, hogy boldog karácsonyunk legyen. És nem csak dolgoztunk, hanem még az Úrnak is szenteltünk időt, eljöttünk a templomba, és lelkileg is készültünk a karácsonyra. Nem jár már nekünk egy kicsit, hogy boldog legyen a karácsonyunk? Nekünk jár?! Pontosan ebből a gondolkodásból kell megszabadulnia a világnak. Pontosan ez a két szó az, ami annyi mindent tönkretehet.

Nekünk jár. Biztos azért, mert kiérdemeltük. És ha az ÚR korábbi szabadításait nézzük, akkor talán jogos is lehet ez a következtetés. Az Ószövetségben többször is olvashatunk arról, hogy Isten népe megszabadult. Én a két legnagyobbal szeretném most összehasonlítani a karácsonyt. Az egyiptomi szabadulással és a Babilonból való szabadulással.

Mondhatnánk, hogy az Egyiptomból való szabadulással még tartozott az ÚR Izraelnek, hiszen azt ígérte, amikor szövetséget kötött Ábrahámmal, hogy övék lesz a Kánaán földje. Isten emlékezett is erre a szövetségkötésre, és elhívta Mózest, hogy vezesse ki népét Egyiptomból. Isten véghez is vitte tervét szolgája által, és a népet végül elengedte a fáraó, és az egész nép elindult az új föld felé, Kánaán felé. Ámde arra is emlékeznünk kell, hogy azért nem volt osztatlan a siker a nép körében. Nem mindenkinek tetszett, hogy ki kellett jönni Egyiptomból, és még az is előfordult, hogy vissza akartak menni. A nép későbbi történetéből pedig láthatjuk, hogy hiába hozta ki őket az Úr hatalmas kézzel és nagy csodák között, a nép hűtlen lett az Istenhez, és azt tették, amit rossznak lát az ÚR.

Ennek meg is lett a következménye, ami nem más, mint a babiloni fogság. Azonban ez sem tartott örökké, mert az ÚR ismét szabadítást készített, és jött Círusz és hazaengedte Izrael népét. A próféta pedig hirdethette: „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűneiért, hiszen kétszeresen sújtotta az Úr keze minden vétkéért.” Az ÚR ismét elkészítette a szabadítását, és olyan csodálatos módon, hogy az egyenetlennek egyenessé kellett lennie, a dombvidéknek pedig síksággá, hogy a nép még könnyebben haza tudjon térni. A nép ismét megszabadult, és ezeknek a szavaknak hallatán bennük is felmerülhetett az a gondolat, hogy végre, ez már járt nekünk, hiszen kétszeres árat fizettünk bűneinkért.

És valóban megszabadult a nép? Nem. Voltak, akik nem is mentek haza, akik pedig hazamentek, egy idő után ismét elfeledkeztek az Istenről, és elfelejtkeztek arról, hogy bizony nem az ő érdemük a szabadulás, hanem Istené. Mert mind a kettőt Isten vitte véghez, szolgái által.

Isten nem lett hűtlen népéhez, hanem újra szabadulást készített számukra, mert látja, hogy az ember önmagában már képtelen arra, hogy olyan békében éljen, amelyben, és amelyre teremtette Őt az Isten. Nem tud ilyen békében élni, mert valamit elvesztett az ember. Valami eltűnt, és valami nagyon hiányzik ebből a világból. Valami, ami természetes volt, mára már ritkasággá vált.

Ezért születik meg a gyermek. Nehéz körülmények között, mert valahogy a világ nem akarja, hogy ez a gyermek megszülessen, mert valahol tudja, hogy ez a gyermek más. De Isten elkészítette tervét, és véghez is fogja vinni, és látni fogja minden ember. Valóban. Ez a gyermek más. Hozott valamit ebbe a világba, valami olyat, amire minden embernek szüksége van. Isten elkészítette újra a szabadulást, és ez a gyermek fogja véghezvinni azt.

Azonban ez a szabadítás más, mint az eddigiek.

Más, mert itt sokkal többről van szó, mint hogy hol élünk, vagy hogy ki az uralkodó felettünk. Nekünk, Isten népének nem ebben a világban van az országunk. Nem lehet minket egy jól körülhatárolható földrajzi egységbe elhelyezni. A mi országunk nem e világból való, hanem ott van, ahol Krisztus uralkodik.

Más, mert ez a szabadítás egyszeri és tökéletes, nem ismételhető meg.

Más, mert ezért a szabadításért nem kell nagy árat fizetnünk, nem kell büntetést vállalnunk azért, hogy a miénk legyen, hanem csak el kell fogadnunk. Nem azért, mert olcsó, nem azért mert sok van belőle, hanem pontosan azért, mert megfizethetetlen.

Más, mert ez a szabadítás nem úgy történik, hogy jön egy erős nép és kivívja függetlenségét. Nem olyan, mint az Ószövetségi szabadítások, ahol Isten egy erős szolgája teljesíti az Ő akaratát. Nem. Ez a szabadítás nem erőszakkal ment végbe, hanem egy megmagyarázhatatlan dologgal. Ez a szabadítás minőségileg más, mert egy olyan dolog az alapja, ami megmagyarázhatatlan, és amivel sokszor nem lehet mit kezdeni, ami sokszor érthetetlen. Ez pedig nem más, mint a szeretet. Az isteni szeretet. Az a szeretet, amely még az ellenséget is képes szeretni. Az a szeretet, ami arra is képes, hogy maga az Isten otthagyja a menny dicsőségét és megszülessen egy kis törékeny, magatehetetlen testbe.

Megszületett egy gyermek, aki azért jött, hogy kiszabadítson minket egy olyan világból, ahol mindenki csak a maga hasznát keresi, csak magáért dolgozik, és csak saját magát látja. Ki akar minket szabadítani egy olyan világból, ahol mindenki saját maga akarja megszabni, hogy mi jár neki, hogy mit szabad neki és mit nem. Egy új világot kínál fel nekünk, amelyben nem az önös érdek határoz meg mindent, hanem mindenki arra figyel, hogy tud segíteni a másik embernek.

          Ezt az új világot azonban sokan nem értik. Érthetetlen, mert nem logikus, mert nem egyértelmű, mert nem természetes, mert nem tudományos, mert nem divatos. Érthetetlen, mert nem emberi ez a világ, hanem isteni.

          Íme, Ő az ajtónk előtt áll és zörget. Várja, hogy kinyissuk az ajtót. Mit teszünk? Csak rajtunk múlik. Ő nem fogja betörni az ajtót, Ő nem fogja ránk erőszakolni ezt az új világot. Mi döntjük el, hogy mit teszünk, hogy milyen világban szeretnénk élni.

          Ünnepeljünk hát, mert eljött közénk az Isten Fia, hogy velünk éljen és mi is Ővele. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |