| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„VELE EGYÜTT”

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”

Hallgassuk együtt a karácsonyi jó hírt a Lukács szerinti evangélium 2. fejezetének első 14 verséből:

Lukács 2:1-14

„¹Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet.

²Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.

³Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják.

⁴Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt,

⁵hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.

⁶És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje,

⁷és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.

⁸Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett.

⁹És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk.

¹⁰Az angyal pedig ezt mondta nekik: »Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz:

¹¹Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

¹²A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.«

¹³És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták:

¹⁴ »Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.«”

Válaszoljunk az Ige megszólított szavára, imádkozzunk Istenünkhöz:

Kegyelmes Istenünk az Úr Jézus Krisztusban!

Hálaadással léptük át házad küszöbét, hálaadással állunk színed elé most is. Magasztalunk és dicsőítünk Téged ez óráért, azért a csodáért, ami kétezer éve valósággá lett, és ami most közöttünk, de egyre inkább bennünk is valósággá akar válni. Megvalljuk előtted Urunk, hogy mi ezt a csodát, e világba érkezésed felfogni sem vagyunk képesek. Hol meghátrálunk, hol arcunkat fordítottuk el éppen teljességedtől. Nem tudjuk, hogy a Te erőd erőtlenség által végeztetik el közöttünk. Most azért mi, akik bánjuk elhajlásunkat, érezzük hiányodat, Téged várunk Urunk, mint gyermeki szabadítót. Könyörgünk, keress hajlékot a mi szívünkben is. Könyörgünk, hogy ne legyen kellemes karácsonyunk, ahogy a világ ünnepel(...), de legyen Tőled megáldott, a Te békességedet szomjazó, veled kifejeződő ünnepünk. Kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.

Pál apostolnak a Rómabeliekhez írott levele 8. fejezetéből a 28-39. verséig ezt találjuk megírva:

Róma 8:28-39

„²⁸Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.

²⁹Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között.

³⁰Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

³¹Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?

³²Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?

³³Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít.

³⁴Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?

³⁵Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?

³⁶Hiszen meg van írva: »Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.«

³⁷De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.

³⁸Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,

³⁹sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

Szeretett Testvérek!

A karácsonyi fények, a karácsonyi díszek bizonyára ugyanazok vagy hasonlóak, mint tavaly voltak a fenyőfán; hiszen ezeket el szoktuk tenni, és a következő évben, nagyrészt ugyanezeket, fölhelyezzük egy másik fenyőfára. Valahol ezek is jelképezik, jelzik, hogy a család karácsonyi szokása, rendje is nagyjából hasonló, mint tavaly vagy tavalyelőtt volt; és így átmenetileg meghittséget, átmenetileg összetartozást sugall minden.

De ugyanakkor nyugtalanítóan szétszakadt a világunk: szétszakadt kormány és nép, Schengen összeköt, és bizony szétválaszt; hiszen vannak magyar testvérek, akik most már még nehezebben juthatnak ide, bár mi könnyebben mehetünk nyugat felé. Miközben a régi fényeket elővesszük, és megelevenednek ezáltal régebbi karácsonyok is bennünk, aközben tudjuk, hogy a mi világunk nyugtalanítóan szétszakadt néhány milliárdosra és segélyen nyomorgókra, reményt vesztettekre, állásukért reszketőkre. Szétszakadt a világunk, miközben még megpróbáljuk a fényeket a tavalyihoz hasonlóan elővarázsolni főtéren, családi otthonban, televízióban vagy az egyszerű hajlékokban is. Ugyanakkor tömegek veszélyes sodródásba kezdtek. Most mindez tagadhatatlanul itt van körülöttünk, akkor is, hogyha most itt bent, ebben a templomban is minden mást sugall. Sugallja azt, amit tegnap, tegnapelőtt, öt évvel, tíz évvel ezelőtti karácsonyok is. Hogyan lehetne összekapcsolni, összekötni azt, ami nagyon kezd szétszakadozni, ami széttöredezi az életet? Vajon alkalmi, ünnepi ajándéktárgyainkkal össze tudjuk-e kapcsolni mindazt, ki tudjuk-e javítani mindazt, ami nagyon nem jó irányban halad, és ami miatt egyre többeknek nehezebb az élet? Mert nagyon kedvesek ezek az ajándékaink, üzenetet hordoznak, nyilvánvalóan szeretetünk üzenetét, de vajon elégségesek-e, hogy összekapcsolják azt, ami nagyon széthullóban van?

Az elhangzott bibliai Igénk, úgy a karácsonyi történet jó híre, mint a Római levél 8. fejezetének fölolvasott szakasza – amellyel egyébként az adventet indítottuk ebben az évben itt a gyülekezetben – ajándékozásról szól. De egy másmilyen ajándékozásról; egy többről, egy nagyobbról, mint amennyit mi tudunk szegények felé való jótékonyságunkkal, szép fényeinkkel megtenni.

Először is Isten ajándékoz a teremtés és a gondviselés által. Erre karácsonykor kevésbé szoktunk gondolni. A teremtés, gondviselés által. Hiszen életet és leheletet adott mindannyiunknak, ahogy erről Pál apostol bizonyságot tett egykor Athénban. Eledelül adtam nektek a növényeket – olvassuk már a Szentírás első lapjain. Igen. Az általános kegyelem világában az Isten ránk bízta ezt a Földet; hódítsátok meg, uralkodjatok rajta – nem rablógazdaként, hanem sáfárként –, uralkodjatok az ég madarain, a tenger halain. Nektek adtam. Vagy ahogy az Ószövetség és Jézus is megfogalmazza: Isten felhozza napját jókra és gonoszokra, és esőt át ide is és oda is. Az Isten: ajándékozó Isten. Mégpedig az általános kegyelem világában mindenki felé személyválogatás nélkül. Ezt mi gyakran el szoktuk felejteni. De ha elfelejtjük Isten ajándékát, magát az életet is elfelejtjük, ezt a teremtett mindenséget, amit nekünk ajándékozott életterületet, akkor a többi ajándéknak sem tudunk örülni, és azt se fogjuk megbecsülni. Akkor csak széttördelni tudjuk a családokat, a közösségeket, a társadalmat, világunkat. Akkor tékozlóként, a tárgyi örökséghez kapaszkodunk és ragaszkodunk. Add ide az örökségből a rám eső részt, és ezt nemcsak a jézusi Tékozló fiú példázatában mondja a fiú, hanem ezt mondjuk bizony mi is, mai emberek. A tárgyi örökséget, ajándékot ide. De te, aki adod, nem kellesz. Isten nélkül akarunk élni ebben a világban. Isten nélkül akarunk gazdálkodni a nekünk ajándékozott mindenséggel (ha egyáltalán gazdálkodunk, vagy csak kifosztjuk). Tékozlóként a tárgyakat, a teremtett mindenséget, azt szeretnénk a kezünkbe kapni. Azt el akarjuk venni Istentől. De Istent, a Vele való közösséget, azt elutasítjuk. Az ajándékozó nem kell. Hát vajon mi történne, ha ezen a napon az ajándékra azt mondanánk: na ide az ajándékot, te meg el is mehetsz a háztól, aki adtad. És az ember, az emberiség Isten általános ajándékait így akarja magához ragadni, de Istent elutasítja. Te ne szólj bele, hogy én mit fogok csinálni vele.

Isten mégis ajándékozó Isten. Ennek ellenére ajándékozó Isten, sőt még inkább megmutatja az ő ajándékát, és ez a karácsonyi jó hír, „hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz ő benne, el ne vesszen”. Önmagát adja. Jön, önmagát adja az Isten, hogy úgy ajándékozzon meg bennünket, ami valóban mindannyiunk számára áldásos lehet. Isten mégis ajándékoz. Ahogy ezt Pál apostol nagyon szépen megfogalmazta, hogy „Jézus, noha Istennel egyenlő volt, önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, hozzánk hasonlóvá lett, és engedelmes volt egészen a keresztfának haláláig”. Ennyire komolyan, ennyire önmagát odaadóan szeret az Isten. És ez már a különös kegyelem világa – ahogy mondanánk. Vagyis nemcsak valamiket, a teremtett mindenséget, hanem önmagát adja az Isten. Önmagát, és ez már közösséget jelent. Még komolyabb a döntéshelyzet. Mert a tárgyakat, azokat el lehet venni úgy, hogy aki adja, az nem kell; nem vállalok vele közösséget. De amikor valaki önmagát adja? – akkor mit mondunk? Akkor mit fogunk tenni? Hogyan nézünk mi a rongyos istállóba – ahogy az előbb hallottuk az énekben –, az ott fekvő kisdedre? Hogyan nézünk mi arra az emberi értelem számára fel nem fogható isteni cselekvésre, hogy belép a mi emberi világunkba, és egészen szolidaritást vállal velünk, emberré lesz, hozzánk hasonlóan. Fölvállalja a test korlátait és nyomorúságait, fölvállalja, hogy arcul lehet majd köpni és ütni, hogy keresztre lehet feszíteni. Hogyan nézünk mi az isteni szeretet testté lételére? Csak meghatódott karácsonyi érzelmekkel? – ez nem baj, ha van ilyen, de kevés, ha csak ennyi van. Vagy többet, nagyobbat látunk? Hogy nézünk mi a gyermekre? Hogy nézünk mi Jézusra? Mint történelmet, életet megváltoztató hatalomra? Vagy, hát minden kisgyermek olyan aranyos, és ez olyan megható. És milyen megható, hogy Jézus is hozzánk hasonlóan, gyermeki létben indította életét, földi útját. Vajon hogyan nézünk mi a gyermekre, a legnagyobb ajándékra?

Isten ajándékoz. Ő ajándékozó Isten, mondom harmadszor is, mert az Ige alapján harmadszor is ki kell mondanunk. Megajándékozott élettel, megajándékozott ezzel a földdel, megajándékozott önmagával, és a fölolvasott bibliai szakaszunkból leginkább engem az ragadott meg, amit Pál apostol így fogalmazott meg: „Vele – azaz Jézussal –, vele együtt mindent nekünk ajándékoz”. Ebből az ember legszívesebben a végét hallja: mindent nekünk ajándékoz. Csakhogy arról szól az Ige, hogy vele együtt mindent. Jézus nélkül nincs minden. Jézus nélkül van ez a világ, amibe elhelyezett minket, vannak éveink, esztendeink, képességeink, erőnk, munkáink révén némi anyagi… de vele együtt mindent nekünk ajándékozott. És miközben az ember mindent szeretne, aközben veszítette el ezt a mindent. És kezdjük érezni – talán személyes életünkben is, nemzetünk életében is, és az egész világ életében –, hogy éppen a minden hiányzik. A Jézussal együtt ajándékozott minden. Mi Jézus nélkül akarunk mindent, mi Isten nélkül akarunk mindent megszerezni. És eközben veszítjük el az igazi mindent. Vele együtt mindent nekünk ajándékoz. Bűnbocsátó kegyelmét az engedetlen, bűnös eltévelyedett embernek. Nekünk ajándékoz mindent, vagyis a kegyelem által új életet, új életcélt, új értékrendet; már nem azt a régit, amibe beleszülettünk, amit örököltünk, amilyet láttunk, és egy darabig magunk is gyakoroltunk.

Vele együtt mindent nekünk ajándékoz – hogy mondta ezt Jézus? – „Az én békességemet adom néktek. Nem úgy, ahogy a világ adja, ne nyugtalankodjék a ti szívetek, és ne féljen.” Nem békét – ugye az a fegyverek nyugvása –, hanem békességet akar ajándékozni. De ezt csak vele együtt, Jézussal tudja ajándékozni Isten. Jézus nélkül nincs igazi békesség. Legfeljebb fegyvernyugvás a családokban és a népek között.

Vele együtt mindent, azaz reménységet, a gyakran reménytelennek látszó világunkban. Jézussal együtt mindent, azaz örömet, azt a tanítványi örömet, „amit senki nem vehet el tőletek” – ahogy erről Jézus tanított. Olyan örömmel akar megajándékozni, amit senki és semmi nem vehet el. Ahogy az apostol itt, a Római levélben sorolja, hogy „meg vagyok győződve, hogy az Isten szeretetétől semmi… – és sorolja – semmi nem szakíthat el”.

Vele együtt mindent. Így olvastuk. Fölismerhetjük kiválasztottságunkat. Ez ad igazi biztonságot az embernek. Igazán akkor vagyunk biztonságban, ha vannak gyökereink. És lelki gyökereink éppen ez: kiválasztott minket. Aztán, akiket kiválasztott, el is hív. Megszólít, és azt mondja: „jöjj, és kövess engem”. Megigazít, és megdicsőít – olvastuk az előbb. Vele együtt mindent ajándékoz. Ajándékoz hitben testvéreket. Ajándékoz hitben gyülekezetet. Nem tökéleteseket, csak olyan tökéletleneket, mint amilyenek mi vagyunk. De az életünket, a Krisztus követésére odaszántakat. Vele együtt ajándékoz. Jézus nélkül nincs hitben testvér és Jézus nélkül nincs gyülekezet és nincs közösséged. Csak benne, vele és általa lehet. Vele együtt mindent, szolgálatot is; szolgálatot ad. Értelme nem egyszerűen csak azért lesz, mert még van munkád, hanem azért, mert ebbe a világba elküld, hogy tegyünk tanítvánnyá minden népet. Hogy ezt a jó hírt vigyük, hogy ajándékozó Istenünk van, aki nem egyszerűen csak tárgyakat ad, sőt nem egyszerűen csak önmagát adta, hanem Jézussal, vele együtt mindent nekünk akar ajándékozni. Meg akar ajándékozni bennünket erős meggyőződéssel. És a mi világunkban erre is nagyon nagy szükség lenne. Erős meggyőződésű emberekre, akik mernek és akarnak cselekedni akkor is, amikor sokszor értelmetlennek látszik; amikor újra erős ellenszelek fújnak az értelmes, nemes és jó cselekvésekkel szemben.

Vele együtt mindent. És ez nem kerül pénzbe – ez nem kerül pénzbe. Először is, mert ajándék. Másodsorban, mert itt nem tárgyi dolgokról van szó. Miközben talán nehezebb az élet, a megélhetés – vajon elfelejtjük, hogy mennyi mindent szeretne nekünk ajándékozni az Isten? És mi is hajlunk a világgal együtt sodródni: igen add ide az örökségből a rám eső részt, de te nem kellesz. Én tudom, hogy kell ezt elherdálni.

Szeretett Testvéreim!

Milyen ajándékot szeretnénk és milyen ajándékot fogadunk el? Csak az általános kegyelem tárgyait, vagy a különös kegyelem közösségét is? Hiszen a családban is akkor boldog a karácsony, ha nemcsak tárgyakat adunk, hanem magunkat; ha közösséget. És a mi világunkban ma a közösségre éhes az ember. A közösségre, mert a tárgyak azok legfeljebb beszélhetnek valami szeretetről, de a szeretetet igazán csak közösségben lehet gyakorolni.

Milyen karácsonyt szeretnénk? Olyat, hogy még sikerült kiizzadni legalább a tavalyihoz hasonló értékű ajándékot? – bár szűkösebb volt a keret, és meg vagyunk elégedve, hogy még elég ügyesek voltunk. Vagy pedig a tárgyi ajándékok mellett a közösséget, a közösséget akarjuk adni, mert nekünk is önmagát adta az Isten, hogy egymásnak ajándékozzon bennünket.

Éljünk ebben a folyamatos megajándékozottság ünnepében – a folyamatos megajándékozottság ünnepében. És akkor lehet, hogy ezeket a karácsonyi díszeket néhány nap múlva, hét múlva leszedjük, elrakjuk, majd megint egy év múlva elővesszük, mégis marad az ünnepből valami. Mert ahol közösség van, ott van ünnep. Ahol csak tömeg van, ott legfeljebb elégedetlenség van.

Hogy mondja ezt Pál apostol? Ilyet olvasunk itt: „Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Hiszen meg van írva: »Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.«”

Az apostol beszél nyomorúságokról is. Nehéz élethelyzetekről, sokkal nehezebbekről, mint amiben most vagyunk. Mégis azt mondja: ebből a közösségből, a vele és benne ajándékozott közösségből és közösségtől senki sem szakíthat el. Tárgyainkat el fogjuk veszíteni. Nem visszük magunkkal a temetőbe (ha egyáltalán addig még meglesznek a tárgyaink), de ez az a közösség, amitől se halál, se élet, se jelenvalók, se elkövetkezendők, se angyalok, se fejedelmek, se hatalmak, se magasság, se mélység, semmiféle más teremtmény nem szakíthat el.

Szeretett Testvérem!

Ez az a lelki közösség, hogy vele együtt mindent ajándékoz. Ez az a lelki közösség, ami igazán gazdaggá teheti életünket ünnepen, és folyamatosan a megajándékozottság ünnepében élhetünk, amikor hétköznapjaink feladatait is végezzük.

Legalább mi fogadjuk, éljük meg ezt a közösséget! Valamit vigyünk oda a világba, hogy ne csak a tárgyak után szaladjak és szaladjatok emberek, hanem mindazt, amit vele, Jézussal együtt ajándékoz nekünk az Isten. Mi ebből élünk, ez ad reménységet, ez ad örömet, ez ad erőt. Ezzel a reménységgel, ezzel az örömmel, ezzel az erővel ünnepeljünk, és ünnepek után is ezzel az erős meggyőződéssel éljünk, mert akkor még a tárgyakat is jól fogjuk használni és hasznosítani.

Legyen áldott az Úrral való közösség által a mi ünneplésünk. Ámen.

Jöjjetek Krisztust dicsérni, Bízó szívvel hozzá térni,

Énekekkel zengve kérni, Krisztus népe, jöjjetek.

Bűn, pokol már búban éljen, Ördögöt hadd ölje szégyen,

Üdvösségünk szent ölében Már levetjük mind a bút.

Küldte Őt az Úr kegyelme Öröklétre, győzelemre,

Hogy szívünket felemelje Boldogságos ég felé.

Irgalommal szánva minket, Nagy jósága ránk tekintett,

S ördögcsalta bús szívünket Mennymagasból látni jött.

Áldott óra, boldog óra, Nagy hitünknek meghozója,

Ajkunk zengő hálaszóra, Nyílik, édes Jézusunk.

Jászol-ölben drága gyermek, Ég felé vigyen kegyelmed,

Hol dicsérve énekelnek Édes hangú angyalok.

328. dicséret

Imádkozzunk!

Hálát adunk Istenünk ajándékaidért: a hópelyhekért és az aranyló búzatáblákért, a tenger hullámaiért és a frissítő forrásvízért. Hálát adunk Istenünk ajándékaidért, a föld termő erejéért és a gyümölcsfákért. Testi erőnkért és szellemi képességeinkért. Hálát adunk szülőkért, hitvestársért, gyermekekért, unokákért. Magasztalunk életünket tanácsoló útmutatásodért, Igédért. Engedetlenségben eltévedt életünket megkereső kegyelmes szeretetedért, az Egyszülött Fiúért, Jézusért. Magasztalunk Téged Istenünk, hogy közösségedbe hívsz, fogadsz bennünket, amikor önmagaddal ajándékozol meg minket. Bocsásd meg Istenünk, hogy ugyan ajándékaid tárgyait örömmel elfogadjuk, sőt néha szinte kiköveteljük magunknak; de bocsásd meg, hogy mindezt gyakran nélküled szeretnénk birtokolni és így éppen a legfontosabbat, védő, oltalmazó szeretet-közösségedet alig tapasztalhatjuk meg. Segíts Urunk, hogy érték és céltévesztett világunkban bűnbocsátó kegyelmedet elfogadva hittel éljünk a mi Urunk Jézussal való közösségben. Segíts Urunk, hogy a közös hit által egymással is szeretetközösségben, békességben éljünk. Segíts, hogy megbecsüljük népedet, a gyülekezetet minden gyarlóságaink ellenére, sőt a Te néped közösségében megéljük a Tőled ajándékozott szeretetet. És kérünk, segíts, hogy így életünk a Tőled jövő szeretet megélése által áldássá lehessen megfáradt népünk javára. Erősítsd hitünket, meggyőződésünket, hogy szeretetedtől semmi sem választhat el. Segíts, hogy a Veled való szeretetközösségben helyesen éljünk minden más ajándékoddal is.

Kérünk, áldd meg ünneplésünket családi közösségben, de légy társa azoknak is, akik egyedül ünnepelnek. Áldd meg ünneplésünket úrvacsorai közösségben, hogy amikor önmagadat ajándékozod nekünk, akkor mi készek legyünk hozzád tartozni. És kérünk, áldd meg így egyházadat, minden gyülekezetet szerte e hazában, a Kárpát-medencében. Áldd meg népünket, hogy a Tőled ajándékozott szeretetet, amikor megéljük, akkor népünk is megelevenedjen és fölemelkedhessen. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |