| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Ki, kit vezessen?

„Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örömet talál parancsolataiban.

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, a mi Urunk Jézus Krisztustól” Ámen.

Lukács evangéliuma 9. fejezet 51-56. vers

„⁵¹Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe,

⁵²és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki.

⁵³De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.

⁵⁴Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: »Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?«

⁵⁵De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, (és ezt mondta: »Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, ⁵⁶mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.«) Aztán elmentek egy másik faluba.”

Imádkozzunk:

Mennyei Édesatyánk, az Úr Jézus Krisztus által!

Hála van a szívünkben, hogy új reggelre, új esztendőre ébredhettünk fel.

Köszönjük, hogy megújítod rajtunk a Te kegyelmedet napról napra, évről évre.

Köszönjük, hogy körülvettél minket jó és rossz napokban szereteteddel.

Így kérünk Téged, járj előttünk és vezess minket, légy mellettünk, hogy kezünket a Te kezedbe tehessük. Így kérünk azokért, akik most nehéz szívvel kezdik el ezt az évet.

Köszönjük, hogy ma is a Te megmentő szeretetedet kínálod az értünk küldött Fiad által.

Kérünk Téged, segíts mindannyiónkat még odaadóbb életre, még tisztább látásra.

Kérünk, tisztítsd indulatainkat azok iránt is, akiknek a viselkedése talán az elmúlt évben nem tetszett nekünk. Segíts, hogy nem tüzet kérjünk rájuk, mint a Te tanítványaid, hanem a Te megmentő szeretetedet kérjük az ő életükre is.

Kérünk azokért, akik még nem ismernek Téged, és nélküled kezdik ezt az új esztendőt.

Tedd Lelked által sokak számára a Te kegyelmed megtalálásának évévé 2008-at is.

Áldd és szenteld meg most a mi Igére figyelésünket, áldd és szenteld meg életünket, hogy az elkövetkezendő időben Rád mutathassunk.

Fiadért kérünk, hallgass meg minket, Ámen.

Zsoltárok könyve 139. fejezet 17-24 vers.

„¹⁷Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!

¹⁸Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.

¹⁹Bár megölnéd, Istenem, a bűnöst, és távoznának tőlem a vérontó emberek!

²⁰Akik csalárdul beszélnek rólad, ellenségeid, hazugul mondják ki nevedet.

²¹Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, URam? Ne utáljam-e támadóidat?

²²Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket, hiszen nekem is ellenségeimmé lettek.

²³Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!

²⁴Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”

Istennek hála, 2008-at írhatunk. Hogyan tovább? A naptár fordult, egy nap eltelt, elvileg ugyanúgy, ugyanannyi másodperccel, mint a többi, csak a mi emberi rendünkben ezt egy kicsit jelesebben szoktuk számon tartani.

Hogyan tovább? Ki vezessen? Ki, kit vezessen?

Különböző elképzelések vannak napjainkban is, ahogy a zsoltáros idejében is voltak, hogy ki, kit vezessen. És ahogy napjainkban is tapasztaljuk, ehhez hasonló régebbi időkben is volt, hogy szakmai érvek helyett gyakran indulatok, esetleg személyeskedések lettek úrrá, és így próbáltak dönteni emberek.

Ki, kit vezessen? Tavaly, tegnap este ugyanezt a zsoltárt olvastuk, a 139. zsoltárt, annak az első felét. És miközben, talán egy kicsit úgy éreztük az elmúlt esztendőben, hogy különböző szorításokban élünk, aközben a zsoltáros megfogalmazta, bár ő is az emberi lét, a társadalomi lét, gazdasági lét különböző szorításaiban élt annak idején, megfogalmazta, hogy Istenem, Te fogtál körül engem. Néha ezt is szorításnak érezzük, de a zsoltáros eljutott odáig, hogy magasztallak Téged. Eljutott odáig, hogy fölismerte, hogy ez a legnagyszerűbb, hogy az Isten karol át bennünket, vesz körül bennünket. Ilyen emelkedett gondolatig juthattunk el a zsoltárossal együtt tegnap, emlékezve az elmúlt esztendőre: magasztallak Uram. És ezekhez képest, hogyha a zsoltárt továbbolvassuk, megdöbbentő, hogy mivel folytatódik: „Bár megölnéd, Istenem, a bűnöst, és távoznának tőlem a vérontó emberek! Akik csalárdul beszélnek rólad, ellenségeid, hazugul mondják ki nevedet. Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, URam? Ne utáljam-e támadóidat? Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket…” Hú-ha! Hát még nem is olyan régen, tavaly, szóval a zsoltár korábbi verseiben, még ezt olvastuk, hogy „magasztallak Téged, Uram”. És már meg felebarát-gyűlölő gondolatok szólalnak meg?

Ki, kit vezessen? Bizony, itt most az emberi indulatok ötleteivel találkozunk. És a Szentírásban többek között éppen az a csodálatos, hogy ennyire őszinte és ennyire reális. Vannak, akik ezen botránkoznak meg, nyílván azért, mert valamilyen álmodozó szép szavakat szeretnének. Számukra csak annyi a vallás – de ez valószínű csak a maguk gyártotta vallás. Az Isten Igéje pedig reálisan beszél Istenről és emberről. És amikor bizony rólunk van szó, akkor nem csak szépeket olvasunk, hogy „a szeretet soha el nem fogy”, hogy „mi úgy szeretjük egymást”. Hát nemcsak ezt olvassuk, mert akkor hazugság lenne a Szentírásban.

Fogalmazzuk meg tehát egyszerűen és egyértelműen,  hogy a zsoltárnak ezen soraiban, hogy „Bár megölnéd Istenem a bűnöst… Ne gyűlöljem gyűlölőidet? Határtalan gyűlölettel gyűlölöm…” – itt a zsoltáros szeretné átvenni a vezetést az Isten kezéből a maga kezébe.

Ki kit vezessen?  Itt egy olyan szakasszal találkozunk a zsoltárban, ahol nem arról van szó, hogy „körülfogtál Uram, Te határoztad meg, Te vezettél”, hanem arról van szó, hogy „Uram majd én intézkedek! Uram majd én vezetek! Uram majd én!”. És amikor én akarok, akkor nagyon könnyen eljutunk ide, hogy gyűlölöm, mert még a megtért ember életében is vannak óemberi indulatok. Újjászületés nélkül meg még több van bennünk.

A zsoltáros szeretné Istent vezetni. És máris föltehetjük újra a kérdést: ki kit vezessen ebben az esztendőben? Mert alapvetően ettől függnek majd a dolgok, hogy ki kit vezessen. Az ember akarja az Istent vezetni – legyen ez a hívő ember –, vagy pedig engedjük, sőt kérjük, hogy az Isten vezessen bennünket? A zsoltáros, aki még nem is olyan régen magasztalta az Urat, hogy körülfogtál és így irányítottál, vezettél, óvtál, megtartottál, most saját indulatai alapján beszél: „Bár megölnéd a bűnöst!”. Igen, az emberiség örök problémája a bűneset óta, hogy mit kezdjen a bűnnel. Az egész emberi történelem erről szól, az emberi bűnről. És azokról a kísérletekről, amikkel próbáljuk átfesteni, eltakarni, eltusolni, letagadni, esetleg törvényesíteni vagy legalábbis annak látszatát adni.

Az igazi történelem, az igazi ember tragédiája ez, hogy elfordultunk Istentől, és ez a bűn. És utána nem tudunk mit kezdeni bűnös indulatainkkal.

A zsoltárosból kibuggyan: „Bár megölnéd a bűnöst…!”. Hát nem ez lenne a legegyszerűbb? –Uram, vannak nehéz helyzetek, Uram, vannak emberek, akik gyűlölnek Téged… hát ezt a kérdést roppant egyszerűen meg tudnád oldani, söpörd le a térképről.

Csak tegyük föl őszintén a kérdést, hányan maradunk akkor ezen a földgolyón. Hányan maradunk, hogyha az Úr úgy intézkedne: bűnös – lesöpörjük, nincs tovább. Öld meg a bűnöst! Akkor, melyikünk marad majd életben? Merthogy a polgári törvénykönyv szerint mi tudunk különbséget tenni egyikünk és másikunk között – ez a mi emberi világunk.

De a szent Isten előtt, ki az, aki nem bűnös?  

Aztán a zsoltáros ilyeneket kér, ilyeneket akar az Istenre ráerőszakolni, hogy „távozzanak tőlem, akik csalárdul mondják ki nevedet”.

„Csalárdul mondják ki nevedet” – mondja a zsoltáros – vagy hazugul mondják ki, más fordítás szerint. „Csalárdul beszélnek Rólad” – Istenről beszélnek. Évezredekkel ezelőtt a zsoltáros ezzel a kérdéssel küzdött, viaskodott, hogy emberek Istenről beszélnek, de csalárd módon, de hazug módon, de képmutatóan. És mi is ezzel küzdünk, és 2008-ban is fogunk ezzel küzdeni. Oly sokan vannak, akik Istenről beszélnek, sőt bizonygatják, hogy hisznek Istenben, de egyáltalán nem akarnak engedelmeskedni neki, és ilyen értelemben kicsit csalárd, kicsit hazug ez a beszéd.

Távozzanak tőlem, akik csalárdul mondják ki nevedet. Mit ígért Isten Ábrahámnak, hogyha jössz arra az útra, amire én hívlak? Azt, hogy megáldalak. Ezt idáig még szívesen hallotta, gondolom Ábrahám is, és a háza népe is, meg majd az utódai is, csakhogy folytatódik. „És megáldatnak benned a népek.” – azért hívlak, és azért akarlak megáldani, mert az áldást szeretném a népek felé, az egész világ felé eljuttatni. Izrael fiait is gyakran megkísértette az a gondolat: mi kegyes istenfélő emberek vagyunk, és vannak csalárd, hazug, emberek – távozzanak! Mi úgy, úgy megvagyunk magunkban, úgy a gyülekezetben megvagyunk, bár netalán még ott is némely emberről azt mondanánk: hát, hogy van ez? – távozzanak!

És akkor mi lesz az áldással, amit az Isten szeretne az istenfélő emberen keresztül, a népén keresztül, az egyházon keresztül adni az embereknek?

Mi lesz 2008-ban, ha mi netalán így gondolkoznánk: „Távozzanak tőlem, akik hazugul beszélnek Istenről!”? Mi lesz keresztyénküldetésünkkel? Mi lesz a misszióval?

„Ne gyűlöljem gyűlölőidet?” – már-már adná az Úr Isten szájába a zsoltáros a szavakat. „Uram, tudom, hogy kell intézkedni, csak adjál már pöcsétet rá, hagyd már jóvá, és én akkor azonnal intézkedem, és itt olyan rend lesz ebben a világban.”

Mit is hallottunk az előbb a Lukács evangéliuma 9. fejezetéből? – amikor Jézus tanítványaival menni akar föl Jeruzsálembe, Samárián keresztül kell menni, az a rövidebb út. Keresztül is megy Jézus. Ő nem kerülte ki, mint sok kegyes, istenfélő inkább lement a Jordán völgyébe, és óriási kerülőt tett! Nyolcszáz méteres szintkülönbséget is hajlandó volt megmászni, de „nem megyek keresztül, holmi szamaritánusok falvain!”. Jézus keresztülment. Jézus keresztülment, Jézus nem kivonult a világból, hanem a sűrűjében ott volt. És amikor előre küldött néhány tanítványt, hogy estére a közeli faluban valami szállást keressenek, és nem kaptak szállást – milyen szolgálatra készek a tanítványok? ”Hát Uram, mégis gyalázat, nem fogadnak be, ne kérjünk tüzet az égből? Uram mi intézkednénk, azért tegyél már rá egy pöcsétet, hogy mehet a dolog. Uram, mi olyan rendet csinálunk itt, olyan nagyszerű lesz ez a világ!” Egy-két szamaritánus falu eltűnik a térképről, mindjárt jobb lesz a világ! – gondolná emberi indulataiban az istenfélő ember.

A zsoltáros mit mond? „Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet Uram, ne utáljam támadóidat?” Még a válasz meg sem jön, máris mondja a zsoltáros: „határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket”.

Hogy van? – „Szeresd az Urat…” – és nem Jézus találta ki, hogy szeresd a felebarátodat, hanem a mózesi törvényt idézte. Azt a törvényt, ami a zsoltárosnak is az Ige volt. De mindig könnyebb nekünk úgy rendet csinálni ebben a világban, hogy még az Úr Istent is belerángatnánk. Csak ebben semmi nem az Isten akarata, hanem minden a magunké. Persze, hogy ennek a rendcsinálásnak – már a történelemben láttuk nagyméretekben is, és bizonyára személyes életünkben is láttuk –, ennek a rendcsinálásnak a következménye világháború, családháború, perpatvar, még több baj.

Nem tisztább lesz a világ, hanem még több feszültség keletkezik. A zsoltáros szeretné az Istent vezetni, tanácsadója akar lenni az Úr Istennek. „Én tudom, hogy kell rendet csinálni!” Hány ember van ebben az országban is, aki tudja, hogy kell itt rendet csinálni? Rendet csinálni a gazdaságban, rendet csinálni a politikában, rendet csinálni  a munkahelyen. „Majd én tudom!” – és esetleg még az Úr Istent is szeretné még ebbe belerángatni.

„Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket” – mondja a zsoltáros – nekem is ellenségeimmé lettek”.

És akkor mi van az ellenség szeretetével?

Ez az egyik, amit itt olvastunk. Újra hangsúlyozom, az egyik. De nincs is olyan messze tőlünk ez.

És van egy másik vonulat is – de az előző egyik is le van írva. Ezért hiteles többek között az Isten Igéje. Nem szépít. A nagyszerű, Istent imádó, Őt magasztaló, a Neki hálát adó zsoltárosról is leírja, amikor kifakad, amikor saját indulatai szerint szeretne cselekedni.

De van egy másik vonulat is, és ez kerekedik felül. Megcsendesedik a zsoltáros, megcsendesedik, miután hirtelen kibukott belőle az óemberi indulat. Megcsendesedik, és ilyeneket mond: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton…!”

Nem járok-e téves úton? És hogyha visszaemlékezünk a zsoltár elejére, a zsoltár ezzel kezdődött, tegnap ezt olvastuk: „Uram, Te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok…”.

Megvizsgálsz és ismersz, és a zsoltár végén a zsoltáros megcsendesedik, és nem egyszerűen azt mondja: „hát tudom, hogy Te megvizsgálsz, meg ismersz, mert Te mindenható vagy” –, hanem kéri, „engem vizsgálj meg Uram”. Már nem másokról van szó, már nem az Isten nevét hazug módon ajkukra vevőkről van szó, már nem az Istent gyűlölőkről van szó. Nem azt mondja a zsoltáros, hogy „őket vizsgáld meg”, hanem azt mondja, hogy „vizsgálj meg engem, ismerd meg szívemet, próbálj meg, ismerd meg gondolataimat, nem járok-e téves úton”. A zsoltáros magába száll, és kezdi észrevenni, hogy az előbb olyanokat mondtam, úgymond olyanokat kértem, olyanokra szerettem volna az Isten áldását is megszerezni, ami teljesen idegen az Isten akaratától. És idegen az istenfélő zsoltárostól is. De ha az óembert szabadon engedjük, akkor tud ilyeneket mondani és kérni.

Mit mondott Jézus a tanítványoknak, amikor tüzet akartak kérni? – Söpörjük le ezt a falut, útba van, nem fogadott be! Hát azért mégis szörnyű, hogy ilyen emberek vannak! – „Nem tudjátok, hogy milyen Lélek lakik bennetek”. Nem tudjátok, hogy mit beszéltek, gondolkozzatok már egy picit. Ne csupán a belső indulatot engedjétek szabadon, és hirtelen első elragadtatásotokban azt gondoljátok, hogy a saját ötletetek, gondolataitok alapján itt olyan rend lesz mindjárt a világban. És mit olvastunk, Jézus mit csinált? Továbbment. Pedig már esteledett. Pedig már esteledett – és abban az időben éjszaka vagy estefele kint lenni, vándorolni, továbbmenni? Jézus továbbment, keresett máshol szállást. És a szamaritánus falu időt kapott, életet kapott, lehetőséget kapott. Még nem ítéletet, amit mi nagyon hamar kiosztanánk.

Odaérkezünk el a zsoltárossal együtt, ezzel zárul a zsoltár: csodálatos magasság ez. Egyik oldalról: „Nézd meg, nem járok-e téves úton, és aztán vezess az örökkévalóság útján. Te vezess Uram, Te vezess engem.

Jób könyvében is találunk hasonlót, amikor Jób leülteti az Úr Istent a kispadra, mint a tanító a kisgyermeket – most kioktatlak, most kérdezlek, beszélj Isten. Aztán az Úr Isten úgymond visszakérdez: „Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat!” És aztán majd a Jób könyvének a végén Jób elérkezik odáig, hogy én ülök le Uram oda a kispadba, és Te taníts engem – Én már az előbb szerettelek volna kiosztani és kioktatni, hiszen mennyi szenvedésen kellett keresztülmenni: elvetted a családomat, elvetted a vagyonomat, lehetetlen helyzetbe hoztál egzisztenciális értelemben is, pedig én benned bíztam. Hát ez csupa igazságtalanság! Majd én megmondom neked Úr Isten, hogy kell a világot vezetni! – És aztán eljut oda Jób is, hogy „bocsánat Uram, nem szólok, én ülök le oda, és Te vezess engem”.

A zsoltáros is Istentől kér vezetést. Szinte önmagától is megriad, hogy ő, aki az előbb még az Urat magasztalta, hogy körülfogtál karoddal, őbelőle jött mindez. Ez is belőle jött, hogy „gyűlölöm határtalan gyűlölettel, kész vagyok minden pusztításra, csak csináljunk már rendet Uram”? A zsoltáros Istentől kér vezetést – és ez is itt van a zsoltárban, ezzel zárul a zsoltár. Félreteszi a zsoltáros az Istent tanácsoló, kényszerítő indulatait.

Az Örökkévalótól, a Teremtőtől kér a teremtmény vezetést, útmutatást. Ez egy hatalmas fordulat. Egy hatalmas fordulat az előző indulatos kifakadás után. De szabad az Isten előtt – sehol máshol – de szabad az Isten előtt még így kifakadni is. Ne másokra zúdítsuk ezt, magunkba sem hagyjuk, mert mindegyiknek szomorú következménye lesz. Isten előtt szabad még így kifakadni is, ha eljutunk odáig, ahová eljutott a zsoltáros. Uram én nem értem itt a dolgokat, én intézkednék; aztán magába száll, s azt mondja, Uram Te intézkedjél. Te vezess, mégpedig engem vezess. A zsoltáros nem azt mondja, hogy „Uram, ezeket én tudom sorolni, hogy kiket kellene – na őket vezessed! Mert szörnyű, milyen úton járnak, hogy beszélnek! Milyen az indulatuk irántad és felém is!”. Nem, a zsoltáros azt mondja: „vezess engem az örökkévalóság útján”.

Ez segít eligazodni a hétköznapokban. Ez az alázat segít bennünket, mert különböző ötleteink, elképzeléseink igen hamar jönnek. Emberi indulataink, személyeskedéseink igen gyorsan kifakadhatnak belőlünk. De ez az alázat, Isten előtti alázat, ez segíthet eligazodni, hogyha ki tudom mondani újra: Uram, Te vezess engem.

Tegyük föl, tehát újra a kérdést! 2008 – Ki, kit vezessen ebben az esztendőben?

Kinek a programja szerint akarunk élni 2008-ban hívő emberként, gyülekezetként? A világ programja szerint? A bennünk is meg-megszólaló óemberi indulat szerint akarunk rendet csinálni? Vagy pedig kimondjuk mi is, mert fölismertük, és tudjuk, hogy egyedül ez jó nekünk: Te vezess Uram engem! Te vezess! Az jó nekem, ha először is, az Úr iránti engedelmességben járok ebben az esztendőben is. De ez lesz jó hatással a környezetemre is.

A samaritánus falura nem a tanítványi hirtelen föllobbant indulat lett volna az áldás, hanem az a Jézus indulat, hogy „azért jöttem, hogy megkeressem és megtartsam az elveszettet”.

Az lesz jó hatással a környezetemre is, családomra, gyülekezetre, nemzetemre, ha hívőemberként, ha gyülekezetként 2008-ban az Úr vezethet. Ha az Isten által vezethető ember maradok. Ha újra és újra el tudok oda jutni, még ha előtte néha kifakadok is – csak az Isten előtt – ha kifakadok is, de eljutok oda, hogy „vizsgálj meg Uram, nézd meg, nem tévesek a gondolataim?” – mert kezdem érezni, valami olyanokat mondtam, ami nem a Te akaratod szerint volt. Tehát az lesz jó egyedül, ha eljutok odáig: vezess, mégpedig az örökkévalóság útján. Nem pillanatnyi megoldásokat – valahogy essünk túl rajta –, hanem az örökkévalóság útján, ekkora távlatban vezess. Taníts meg arra, hogy a dolgokat úgy nézzem, hogy az ne csak most tűnjön jónak, hanem holnap, holnapután, tíz-húsz év múlva és az unokáim életében is áldás forrása lehessen.

Egyházunk ezt az esztendőt a Biblia évének nevezte el, és fogalmazzuk meg akkor végül is, hogy a Biblia évében különös hangsúllyal és érdeklődéssel kutassuk Isten akaratát, hogy szeretetének üzenete adjon lelki ébredést bennünk, körülöttünk, egyházunkban, nemzetünkben.

Nézd meg Uram, nem járok-e téves úton? Vezess engem az örökkévalóság útján. Induljunk erre az esztendőre, ezzel az őszinte önvizsgálattal, és ezzel az őszinte, engedelmességre kész rövid imádsággal. Ámen.

Ima

Hálát adunk Istenünk, hogy számlálhatjuk a napokat, hónapokat, esztendőket, hogy elkezdhettünk egy újabb esztendőt, hogy lehetnek terveink.

Segíts bennünket, hogy folyamatosan kutassuk, keressük a Te tervedet, jobban megismerjük üdvösséges akaratodat személyes, családi, gyülekezeti életünkre vonatkozó szándékodat.

Segíts, hogy egyre világosabban akarjuk megérteni is.  És segíts abban is, hogy megértett akaratod szerint igyekezzünk élni, beszélni, cselekedni.

Óvj bennünket attól, hogy a magunk akaratát próbáljuk Rád erőltetni.

Óvj bennünket, hogy ne akarjunk emberi, olykor tisztátalan indulatokkal ebben a világban, életünkben gondolkozni, cselekedni, és mindezekhez olykor még a Te Igédből is néhány mondatot előrángatni.

Ebben az új esztendőben ígéreted szerinti áldásaidat kérjük a megértett és engedelmes szívvel megcselekedett akaratodra.

Könyörgünk gyülekezetünk lelki erősödéséért, hogy szolgálatunk által többen Hozzád térhessenek.

Könyörgünk gyarapodó gyülekezetünk számára épületeink bővítéséért, a szükséges anyagiakért, megfelelő kivitelezőért, és könyörgünk ebben az esztendőben, ez év elején nemzetünkért, hogy hitből fakadó reményteljes és Rád mutató életünk által legyen lelki ébredés.

Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk, és ebben az új évben is Te vezess minket.

Odaszánjuk magunkat a Te akaratod teljesítésére. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |