| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Érettebb keresztyénséget!

Pál levele az  Efezusiakhoz  4. fejezet 11-16. vers

¹¹És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, ¹²hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, ¹³míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőtt korra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, ¹⁴hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától;

¹⁵hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.

¹⁶Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.

Imádkozzunk!

Hálát adunk neked, Teremtő Atyánk, hogy nem csak egyes emberként fordulhatunk hozzád, hanem gyülekezetként, a Te választott népedként is szolgálhatunk Neked.

Köszönjük, hogy Jézus Krisztus által fiaddá fogadtál minket, és a gyülekezetben, a néped közösségében egymás testvérei lettünk.

Köszönjük, hogy vezetőket, tanítókat adtál, így is segítve megszentelődésünket, hogy a Te dicsőségedre szolgálhassunk.

Hálát adunk, hogy Szent Lelked munkálkodásával gyarapítod népedet, hogy gyülekezetünk is növekedhet, hogy épületeink bővítése is szükségessé válhatott.

Köszönjük, hogy Te nem csak épületeink bővülését, a helyiségek gyarapodását akarod, hanem ezen keresztül a mi hitbéli növekedésünket is próbálod .

Hálát adunk, hogy elénk adtad ezt a feladatot, hogy ezen keresztül is megvizsgálsz bennünket, hogy mennyire szánjuk oda időnket, figyelmünket, anyagi javainkat, hogy mennyire viseljük szívünkön a Te ügyedet.

Bocsásd meg nekünk kishitűségünket, bocsásd meg, hogy késlekedtünk, hogy kibúvókat kerestünk a szolgálat alól annak ellenére, hogy felkészítettél bennünket Igéd és tanítóid által, hogy Szent Lelked által velünk vagy a cselekvés idején.

Kérünk Urunk, Te adj nekünk tiszta szívet, hogy meghalljuk szavadat, Te adj bölcsességet, hogy felismerjük a szolgálati lehetőségeket a gyülekezetben és a mindennapokban.

Te adj bátorítást, hogy megcselekedjük az akaratodat. Jézus Krisztus érdemeiért hallgass meg minket, Ámen.

Ó Úr Isten, légy közöttünk,

Kik imádásodra jöttünk,

Szívünk egyedül rád hallgasson,

Hogy igédnek áldott szava,

Melytől függ lelkünknek java,

Minket minden jóra bírhasson:

Szent e hely, légyenek szentek,

Kik e házban megjelentek.

(155. zsoltár)

Mózes II. könyv 19. fejezet 3-9. vers

³Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak:

⁴Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket.

⁵Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld.

⁶Papok királysága és szent nép lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak.

⁷Azután lejött Mózes, összehívta a nép véneit, és előadta nekik mindazokat az igéket, amelyeket az Úr parancsolt neki.

⁸Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. Mózes megvitte a nép válaszát az Úrnak.

⁹Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Íme, elmegyek hozzád sűrű felhőben, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és neked is higgyenek mindenkor. És elmondta Mózes a nép válaszát az Úrnak.

Szeretett Testvérek! Bizonyára, akiknek van kiskertje, vagy a ház körül van néhány négyzetméter megművelhető terület – különösképpen, hogy ilyen enyhe a tél – már kezd azon gondolkozni, mit is fogok csinálni a kertben, mit szeretnék elvetni, vagy hova, vagy éppen mit és hogyan kellene megmetszeni. És ez így van rendjén, hogy amikor majd lassan tavasz közeledik, akkor gondolkozni kell azon, hogy mit vetünk és hogyan, hova, merthogy aszerint fogunk aratni.

Valaki röviden az emberi élettel kapcsolatosan is megfogalmazott pár sort, ami vetésről szól.

Így hangzik ez a rövid idézet:

„Vess el egy gondolatot, és tetteket aratsz. Vesd el a tettet, és szokást aratsz. Vesd el a szokást, és jellemet aratsz. Vesd el a jellemet, és learatod a sorsodat.”

Elmondom majd még tizenöt perc múlva még egyszer, mert úgy talán könnyebb lesz megjegyezni.

A fölolvasott bibliai szakaszunk Mózes II. könyvéből valami hasonlóról szól. Nevezetesen még ott vagyunk a pusztában, ezen a félsivatagos területen, és az Úr emlékezteti a népét. Emlékezteti – ahogy később, mondjuk Mózes V. könyve elején is olvasunk ilyet: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett vagy hordozott téged az Úr, a te Istened a pusztában”.

Egy emlékeztetés ez is, de az emlékeztetésnek nyilvánvalóan van célja. „Ti láttátok mit cselekedtem…” – emlékezzetek a tapasztalatra, arra a tapasztalatra, hogy ott engem megismerhettetek. Tudniillik, hogy ‘hogyan hoztalak ki…’ Vagyis, hogy ‘én vagyok a Szabadító’. ‘Emlékezzetek, Ti láttátok!’ Még ez az a generáció nagyrészt, akik átélhették, hogy ‘hogyan hordoztalak sasszárnyakon’. Vagyis, ahogy pásztorló módon vezeti legelőről legelőre a nyájat.

Ti láttátok – mondja az Úr, emlékeztetve ezt a népet, hogy ‘kijelentettem akaratomat, hogy vezettelek, hogy felhő és tűzoszlop által megismerhettétek akaratomat’. ‘És ti láttátok, hogy szövetséges szeretetem szerint cselekszem, hogy szövetséget megtartó Isten vagyok, hogy kegyelmes vagyok. Nem aszerint bántam veletek, ahogy érdemelnétek, hanem irgalmasan és kegyelmesen.’

Az első mozzanat számunkra, hogy az Isten bennünket is időnként emlékeztet. Szükségünk van az emlékezésre, nemcsak az óévi istentiszteleten, vagy az esztendő végén, vagy éppen majd egy koporsó mellett, hanem életünkben gyakran szükségünk van arra, hogy az Isten emlékeztessen, mégpedig: „Ti láttátok…”. ‘Amit átéltetek, amit megtapasztaltatok, azt ne felejtsétek el.’ És minket is így emlékeztet. A Krisztus által szabadítónkká lett, az Ő Igéje, Lelke által vezet, tanácsol, tanít bennünket. Minket is kegyelmesen fogadott el. Nem érdemeinkért, ‘mert olyan nagyszerűek vagyunk’, hanem bűnbocsátó irgalma szerint.

„Ti láttátok…” Mennyire emlékezünk mi, mennyire látjuk meg, mennyire tartjuk számon az Isten életünkben való munkáját? Mert ezeken keresztül is szeretne segíteni nekünk az Úr. Mindez az emlékeztetés azért történik, hogy előre mutasson: ‘haladjatok a megszentelődés útján’. ‘A tapasztalatok erősítsenek meg, a tapasztalatok készítsenek föl benneteket, hogy haladjatok a szövetséges szeretet útján.’ És ez a megszentelődés útján való haladás, itt három mozzanatban van megfogalmazva:

Hallgassunk a szavára, hallgassunk az Úr szavára, megismerni és megérteni az Isten akaratát

Sokan vannak, akik azt mondják, hogy ‘Ó, hát én tudnék mesélni néhány bibliai történetet!’. Tételezzük föl, hogy még nagyjából pontosan is; bár nagyon sokszor elég hiányos és töredékes ez. És úgy gondolják, hogy akkor minden rendben van: ‘én már komoly keresztyén ember vagyok, mert el tudnék mesélni bibliai történeteket’. Ez olyan, mint amikor hittan órán egy történet felvezetésre kerül, és akkor egyik másik gyerek azonnal belevág: ‘jaj, én ezt már tudom!’. Hallott róla, olvasta egy képes bibliában, esetleg valamelyik filmfeldolgozásban látott valamit, és innen kezdve már nem is akar figyelni, mert ő úgy érzi, hogy itt minden rendben van, itt már nem lehet előbbre haladni. Csakhogy, ha a hitoktatója azt mondja, hogy ‘na akkor jó, kezdjed csak mondani’, akkor pillanatok alatt kiderül, hogy két mondat után vége. Pillanatok alatt kiderül, hogy öt mondatot mond, ebből kettő helytelen, mert a Szentírás szerint nem úgy van; a többi pontatlan, és még inkább kiderül, hogy nem érti.

A megszentelődés útján haladni, a krisztuskövetés útján haladni, ez mindenféleképpen jelenti, kell, hogy jelentse azt, hogy ‘hallgass az ő szavára’. Hallgatni tehát, megismerni és megérteni. Önmagában az ismeret, hogy ‘néhány mondatot tudok, én ezt már hallottam’, ez nem azonos a megértéssel. Megérteni, mit mond az a bibliai szakasz, megérteni, mi az Isten szándéka; mi az Isten szándéka velem, mi az Isten szándéka a gyülekezettel. Ezt megérteni, ez nem azonos azzal, hogy el tudom mesélni azt az adott bibliai szakaszt, mert már tényleg olvastam többször, és lehet, hogy elég pontosan elmesélem, már majdnem szó szerint tudom.

Megérteni, hogy mit akar az Isten cselekedni, vagy mit cselekedett, ez egy következő lépés. Kevés tehát az elmélet ismeret, kevés tehát egyfajta intellektuális ismeret, kevés tehát az, hogy ‘én nagyon okos vagyok’. ‘Én már olyan szuper kegyes vagyok, hogy kisujjból rázom ki a bibliai Igéket.’ Gyakran megkísért hívő embert ez a gondolat, hogy ‘ó, én már nagyon komoly hívőember vagyok, mer én csak úgy dobálom a bibliai mondatokat’. De lehet, hogy még mindig kisgyerek a hitben. Kisgyerek a hitben, mert nem érti.

Nézzük a következő mozzanatot. Tehát hallgatni szavára és engedelmesen megtartani. Megtartani. Fontos ismerni, fontos érteni, de mi hasznunk van egy szabályból, hogyha nem tudjuk alkalmazni? Hogy fogjuk megoldani a matematika példát, ha csak a szabályt tudjuk, de nem értjük? Hogy lehet ezt alkalmazni? És legfőbbképpen nem akarjuk alkalmazni. Megtanultunk egy szabályt, de azért mégis mi a magunk okossága szerint szeretnénk megoldani.

Engedelmesen megtartani: ‘Jöjjetek az úton, amin én vezetni akarlak benneteket, legyetek engedelmesek’. A nép erre azt mondta: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott”. Lehet, hogy kicsit elbizakodott ez, de mégis fontos az elkötelezettség. Ehhez persze kell egy önismeret is, de fontos az elkötelezettség, az odaszánás, hogy szeretnénk cselekedni az Isten akaratát. Ha nem alakítunk ki jó szokásokat az életünkben, akkor rossz szokásokat alakítunk ki. Mert mindannyiunk életének vannak szokásai. Már az ifjúságnak is vannak, már a kisgyermeknek is vannak szokásai. Nem mindegy, milyen szokásokat alakítunk ki, mert az élet nagyon sokszor a szokásaink szerint működik. Mert az életben nagyon sokszor szokásaink szerint beszélünk és cselekszünk. Már nem is gondoljuk végig, hogy az jó-e most is, mert lehet, hogy tegnap, tegnapelőtt, öt éve, még jó volt! Lehet, hogy akkor sem volt teljesen jó, de ‘hát ezt így szoktam’. Úgy reagálunk. Olykor egy szóval, egy cselekedettel. Megtesszük mindazt… Milyen szokásokat alakítunk ki? Miben gyakoroljuk magunkat? Ha nem az Ige szerint, akkor másmilyen szokások szerint fogunk élni. Miközben persze hiszünk Istenben, csak nem neki engedelmeskedünk.

‘Ti láttátok, ahogy cselekedtem, akkor hallgassatok a szavamra, tartsátok meg engedelmesen és legyetek hűségesek’ – ez a harmadik. ‘Legyetek hűségesek a kegyelem szövetségéhez, ahhoz a szövetséghez, amellyel megszólítottalak, megragadtalak, kiszabadítottalak, amellyel vezetlek titeket.’ Vagyis ne csak időszakos fellángolás legyen! Nagyon sokszor megkísért bennünket ez az időszakos lelkesedés: ‘Hú, de nagyszerű gondolat! Jaj, tényleg így kell csinálni! Fogjuk meg! – vigyétek’.

Hívő emberként is megkísért ez: ‘Ó remek, igen, persze, hogyne, ott leszek! Mért nincs ilyen program a gyülekezetben?’ Lesz olyan program, épp azok nincsenek ott, akik igényelték. Sokszor tapasztaltuk. ‘Miért nincs ez? Mi ezt szeretnénk csinálni!’. Elkezdtük csinálni, éppen azokra nem lehetett számítani, akik úgymond nagyon akarták. Mert föllángolás volt, de hűség nem volt. Azt mondja az Úr: hűségesnek lenni.

‘Vigyél ki innen bennünket, szabadíts meg a fáraó elnyomása alól’! Kiviszi az Úr őket, vezetni akarja – ‘menjünk vissza Egyiptomba! menjünk vissza Egyiptomba!’. Odavan a nagy vágyakozás. Odavan az Isten iránti nagy engedelmességi készség. Nem vagyunk mi sem kivételek mai gyülekezet, mai keresztyének sem ez alól. ‘Láttátok, akkor haladjatok ezen az úton!’ – egyfajta elkötelezettségről van szó.

Érettebb legyen az ember a hitben, az engedelmességben. Az elkötelezettségnek van áldása is, mégpedig az engedelmességnek valóban áldás a vége. Három mozzanatot mond itt az Úr Igéje az elkötelezettség áldásaként.

Először is: hogy „Ti lesztek tulajdon népem… bár enyém az egész föld”. Itt a kiválasztás misztériumáról van szó, titkáról van szó. Újra és újra kell hangsúlyozni, mert újra és újra a hívő nép egy része is tévedésben van a kegyelmi kiválasztással kapcsolatosan. Nem érdemeink jutalmazása a kiválasztás, hanem egy szuverén isteni döntés egy feladatra; egy feladatra való elhívás. Ott van Mózes könyvében is: „nem azért választott ki benneteket az ÚR, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt, hanem azért, mert szeret benneteket az ÚR” [5Mózes 7,7], Nem a ti tulajdonságaitokból következik, nem a mi tulajdonságainkból következik, hanem mert szeretlek. Az Istenből következik, az Ő szeretetéből következik ez a döntés: „ti lesztek az én tulajdonom”. De micsoda nagy bátorítás, így élni az életben, hogy „az Isten tulajdona vagyok, hogy mint életemben, mint halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok” – ahogy az atyák egykor a kátéban megfogalmazták. Ez óriási erőforrás és elkötelezés is. Az elkötelezettség áldása ennek a megismerése, megtapasztalása, és az ebben való járás, hogy az Isten tulajdona vagyok.

A másik mozzanat az elkötelezettség áldásaként, hogy „papok királysága lesztek” – papok királysága.

Az ószövetségi áldozati szertartáshoz tudnunk kell ugye, hogy Isten és a nép között az áldozati szertartással egyfajta közbenjáró szolgálatot végeztek a papok. Ez az, amit Jézus egyszer s mindenkorra tökéletesen elvégzett, s ezért Jézus óta a papok nem kellenek a szó ószövetségi közbenjáró értelmében, de pásztorok igen, amiről az efezusi levél ír.

„Papok királysága lesztek” – egy missziói szolgálat, egy közbenjáró szolgálat, az Isten szeretetének jó hírét, kegyelmes jó hírét elvinni az emberekhez. Nem úgy közbenjáró, hogy kikerülhetetlenek vagyunk, mint ahogy az áldozati szertartásnál kikerülhetetlen szolgálata volt az ószövetségi papságnak. De igenis egy szolgálat az Isten emberszerető, kegyelmes, jó hírét odavinni az emberekhez.

Papok királysága lesztek – Nem azt olvassuk, hogy majd közületek némelyek, akik szuper hívők, hanem papok királysága. És nem véletlen, hogy majd az újszövetség is használja ezt a kifejezést: hogy „kiválasztott nép vagytok… hogy hirdessétek annak nagy tetteit”. A szolgálatra elhívottak vagyunk.

Az elkötelezettség áldásaként a harmadik mozzanat: hogy „szent nép lesztek”. Újra és újra kell magunkban is tudatosítani, mert a magyar köznyelvben már eltorzult a jelentése. A szent az nem tökéletest jelent, hanem odaszenteltet, az odaszánást jelenti. Valahogy úgy, mint a sportban, hogy a sportnak szentelte az életét. Ez adja a prioritást, ehhez igazít mindent, ami segít abban, hogy elérje a kitűzött célt, hogy jól teljesítsen a versenyen, az mind előrébb kerül, ami ezt nem segíti, hátrább, ami akadályozza, kimondottan hátra kerül, nem gyakorolja.

Odaszánni magunkat, és így szent néppé lenni. És itt csöndesen meg kell fogalmaznunk azt is, hogy a lelki növekedés jobban mérhető a viselkedésünk által, mint a hangoztatott hitelveink által. Mert nagyon szépen tudjuk mondani a bibliai Igéket, nagyon szépen tudunk nagy hitvalló mondatokat mondani – de mennyit cselekszünk meg? Az odaszánásból, a viselkedésből jobban kiolvasható, hogy mennyire vagyunk érettek a hitben. Mert nem az az érett, akiből állandóan a biblia püfög, hanem az az érett, aki engedelmesen cselekszi. Az elkötelezettség áldása tehát, hogy szent nép lesztek. Nem azt olvassuk, hogy egy ember szent lesz, hanem egy közösség. Mert a lelki érettséghez közösség is kell. Az Ószövetség is egyértelműen erről beszél, az újszövetség még határozottabban beszél erről – ahogy hallottuk az előbb az efezusi levélből. A lelki érettséghez közösség kell, és idő kell. Ez nem megy egyik napról a másikra. A megszentelődés útján haladni kell – egész földi életünkben. Ha egy évszázadot kap valaki, és már fiatal korában megtér, még akkor sem mondhatja el, százéves korában, hogy én már teljesen lelkileg érett vagyok. De ezen az úton lehet, és kell haladni. Ehhez közösség kell, hiszen a közösség által akar az Isten bennünket formálni, csiszolni, bátorítani, vigasztalni, segíteni, fegyelmezni. A közösség által akar az Isten szolgálatra beállítani bennünket. És idő kell, hogy miután már tagjai vagyunk ennek a közösségnek, a Krisztus-testnek, ahogy ezt az újszövetség fogalmazza. Idő kell, hogy ne csak ismerjük, értsük is az Isten akaratát. Idő kell, hogy odaszánjuk magunkat a szolgálatra, idő kell, hogy missziói küldetésünket teljesítsük.

Fogalmazzuk meg tehát… az igehirdetésnek ezt a címet adtam magamban: Érettebb keresztyénséget. Érettebb keresztyénséget. Mit is jelent ez tehát lépcsőit nézve? Jelenti az ismeretet. Ti láttátok, ti bizonyos istenismeretre jutottatok – mondja a bibliai szakasz. Az ismeret ugye annyit jelent, tudni, hogy mit tegyél. Tudni. Az ismeret után kell, hogy egyfajta értés is legyen. Értsem is, hogy miért kell azt tennem. Nagyon fontos. Ha nem értem, hogy miért kell azt tenni, akkor nagyon hamar hibázok, nagyon hamar belefáradok, és sok más dologra is képes leszek. Az érettség, a lelki érettség, a nagykorúság, ahogy hallottuk az efezusi levélből, azt is jelenti harmadszor, hogy ha tudom, hogy mit kell tenni, ha értem, hogy miért kell úgy cselekedni, akkor jön a jártasság kérdése; hogy gyakoroltam-e magamat benne. Ez a hogyan lehet cselekedni. Mindazt, amit megértettem, azt hogyan lehet megvalósítani. Ez a gyakorlat kérdése. Hogyha mondjuk egy sportversenyt nézünk, gyakran lehet hallani a kommentátortól is, mondjuk most a kézilabda meccsekbe ha valaki belekukkantott, biztos, hogy elhangzott egy mondat, amely nagyjából így szólhatott: ez egy begyakorolt figura volt. Nevezetesen, hogy ki hol áll, milyen feladata, posztja van a csapatban, és, hogy az a begyakorolt figura, hogy a labdát, hogy juttatjuk be az ellenfél kapujába – na ez a begyakorolt figura. Ez nem mindig véletlen, ott születik, ha oda se néz. Tudnia kell, hogy ott van a társa, fölfutott vele, és passzolhatom a labdát. És tudnia kell a játékosnak, hogy most; és bemutatják a figurát, hogy hányas számú figura következik, és mindenki tudja, hogy akkor most, mit kell cselekedni. De ezt nem ott találták ki a meccs előtt, legfőbbképpen nem az időkérés idején, hanem ezt hetekig, hónapokig, már évek óta gyakorolták. Ez a begyakorolt figura, amire úgy rácsodálkozunk, hogy fantasztikus támadás volt, meg eredményes.

Igen, a jártasság ezt jelenti. Begyakorolni magunkat a keresztyén életbe. Nem csak azt jelenti, okos vagyok már, egyvalamit értek belőle. Begyakorolni magamat, többször cselekszem azt. És amikor közösségileg cselekszünk, akkor végképp kell gyakorolni is. Sokan el szokták téveszteni, hogy ‘de az Isten Lelke és a Lélek szabadsága; és a Lélek megmondja abban az órában, hogy mit kell mondanotok’, - állj! – ez is igaz, de ezt nem szabad kijátszani, ez nem jelenti azt, hogy akkor nem készülünk, ez nem jelenti azt, hanem igen is, készülni is kell. A szolgálatokat is elő kell készíteni, mert az is az Isten Lelkének a munkája. Nem a rögtönzés azonos az Isten Lelkének a munkájával, mint azt némely kegyességi csoport olykor hangoztatja, hanem mindannak az előkészítése is. Mégpedig ahhoz kell az odaszánás. Nos, fölkészülni a szolgálatra, begyakorolni magunkat a szolgálatba. A hajléktalan étkeztetés is csak úgy működhetett, meg fog majd február végén még egyszer működni, hogy előre végig kellett gondolni, mi kell hozzá, mikor hova kellenek emberek és csapatok; azok időre legyenek ott, és akkor, mint egy begyakorolt módon működik össze sok ember, olyanok is, akik egymást nem látták, mert aki otthon sütött az nem biztos, hogy a kiosztásnál ott volt. De biztos lehet benne, hogy eljut az, amit ő otthon készített, az eljut a hajléktalanhoz, és így tudott segíteni.

A jártasság, ha szeretnénk érettebbek lenni hitben, a krisztuskövetésben nagykorúak lenni, az újszövetségi kifejezéssel szólva ismerni, érteni és begyakorolni, gyakran cselekedni azt. És még mindig van út tovább. Tudniillik a meggyőződés is nagyon fontos hozzá; a meggyőződés, hogy kitartó legyek. Ezt így olvastuk, ezt mondta az Úr Izrael népének: hogy hűségesek legyetek, ne csak fellángoljatok. Hűségesnek lenni – ahhoz meggyőződés kell, hogy legyen bennünk. Nem csak egyszerűen, hogy hiszem én; hanem meg vagyok győződve. Emlékezzünk, Pál apostol fogalmaz így az egyik levelében: „meg vagyok győződve, hogy se halál, se élet, se jelenvaló, se elkövetkezendő… – kissé hosszú felsorolás jön – nem választhatnak, nem szakíthatnak el az Isten szeretetétől”. Merthogy jönnek nehézségek, jönnek bajok, akadályok, de ha meg vagyok győződve, hogy az Úré vagyok mind életemben, mind halálomban, ha meg vagyok győződve, hogy ez a helyes út, ha meg vagyok győződve, hogy miért kell ezt így cselekedni, akkor, noha jönnek akadályok a megvalósítás idején – bennem is keletkeznek, körülöttem is lesznek –, mégis kitartó tudok lenni.  És tulajdonképpen itt érkezünk el lassan ahhoz, amit jellemnek is nevezhetünk; a krisztusi lelkület és a krisztusi ember a jellem, amikor kezd krisztusivá formálódni életünk egy-egy szakasza.

Ígértem, hogy a bevezetőben elmondott rövid kis idézetet elmondom még egyszer, most foglaljuk össze ezzel: 

„Vess el egy gondolatot, és tetteket aratsz. Vesd el a tettet, és szokást aratsz. Vesd el a szokást, és jellemet aratsz. Vesd el a jellemet, és learatod sorsodat.”

Mit mondott az Úr? – Láttátok, amit cselekedtem, hallgassatok szavamra, engedelmesen tartsátok meg, legyetek hűségesek! És ennek áldásaként jelenik meg, hogy népem lesztek, hogy papok királysága lesztek, hogy szent nép lesztek, hogy betöltitek a küldetéseteket.

Szeretett Testvérek! Igen, van előttünk még jócskán út, hogy a megszentelődésben előrébb haladjunk, amíg kiábrázolódik bennünk a Krisztus. Merjünk előbbre lépni. Ámen.

Adj minékünk megújult szívet

És új indulatot,

Tehozzád mindenekben hívet,

És szent akaratot.

Újítsd meg rajtunk a te képed,

Mely áll szent életben,

Hogy lehessünk választott néped,

Élvén szeretetben.

285. dicséret 4. vers

Magasztalunk Teremtő Istenünk, hogy Jézus Krisztusban megismerhettünk, mint Szabadítónkat, Megváltónkat. Dicsőítünk Téged, hogy kijelentetted magadat, hogy a Szentírást ajándékoztad nekünk, és hálát adunk a hitben testvérekért, a gyülekezetben kapott áldásokért.

Bátoríts bennünket, hogy törekedjünk jobban megismerni akaratodat, kijelentett szavadat, a Szentírást.

Segíts, hogy megértsük akaratodat, és hogy mit, miért kellene cselekednünk. Lelkeddel támogass, hogy megértett akaratod életünkben egyre jobban gyakorlattá is válhasson. És erősíts bennünket, és erősítsd bennünk a meggyőződést, hogy az odaszánásban, a hála cselekedeteiben kitartóak lehessünk.

Lelkeddel vezess érettebb, krisztusibb jellemre bennünket, hogy betöltsük küldetésünket.

Urunk, Istenünk, könyörgünk mindazokért, akik között naponta kell forgolódnunk, munkahelyen, családban, szomszédok között vagy iskolában.

Könyörgünk mindazokért, akik a maguk gondolata szerint járnak és élnek.

Segíts bennünket, hogy odaszánt, odaszentelt életünk jellé lehessen, Reád mutató jellé, és így reménység forrásává legyünk.

Könyörgünk így betegekért, kérünk gyászolókért, kérünk mindazokért, akik az élet különféle próbáiban most nem nagyon látják a kibontakozást, hogy talán éppen erős meggyőződésünk és néked engedelmes életünk Reád mutató jelként számukra is a kibontakozás útját jelenthessék.

Vezess bennünket a magasztalás, a szolgálat, a gyülekezeti közösség gyakorlása által is érettebb keresztyénségre. Ámen.

„Ti azonban választott nemzettség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |