| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Ünnepelj vonzóan!

Ézsaiás könyve 56. fejezet 1-7. vers

¹Ezt mondja az ÚR: Tartsátok meg a törvényt, cselekedjetek igazságosan, mert hamarosan eljön szabadításom, és nyilvánvalóvá lesz igazságom.

²Boldog az a halandó, aki így cselekszik, az az ember, aki ehhez ragaszkodik: vigyáz, hogy meg ne sértse a szombatot, és vigyáz, hogy keze semmi rosszat ne tegyen.

³Ne mondjon ilyet az az idegen, aki az ÚRhoz csatlakozott: Bizonyára elkülönít engem népétől az ÚR. Ne mondja a herélt sem: Én már kiszáradt fa vagyok!

⁴Mert ezt mondja az ÚR: Ha a heréltek megtartják szombatjaimat, azt választják, ami nekem kedves, és ragaszkodnak szövetségemhez,

⁵akkor fenntartom nevük emlékét házamban és falaimon belül, különbül, mint a fiak és a leányok. Örök nevet adok nekik, amelyet nem lehet eltörölni.

⁶Az idegeneket, akik csatlakoznak az ÚRhoz, és őt szolgálják, akik szeretik az ÚR nevét, és az ő szolgái lesznek, mindazokat, akik vigyáznak, hogy meg ne sértsék a szombatot, és ragaszkodnak szövetségemhez,

⁷elviszem szent hegyemre, és örömet szerzek nekik abban a házban, ahol hozzám imádkoznak. Égőáldozataik és véresáldozataik kedvesek lesznek oltáromon. Mert az én házam neve imádság háza lesz minden nép számára.

Imádkozzunk:

Kegyelmes Atyánk, Istenünk! Köszönjük, hogy Te nem korlátozod kegyelmedet a választott népre. Köszönjük, hogy már Krisztus elküldése előtt kegyelmedbe fogadtad mindazokat az idegeneket, akik szerettek Téged és szolgáltak Néked. Öröm azt olvasni régi Igékben, hogy akik ragaszkodnak szövetségedhez, azoknak örömet szerzel a Te házadban. Hálásak vagyunk, hogy az ótestamentumi Igék lejegyzése óta, nekünk még nagyobb lehetőséget adtál, mert Fiad keresztáldozatával kínáltad fel nekünk a hit és hűség általi megigazulást. Köszönjük, hogy kiegyensúlyoztad számunkra a teremtett világot, amelyben hittel, jóakarattal és szeretettel(?)… Halandóvá teremtettél, de a hívő embernek megadod a vigasztalást, hogy a gyászban és az elmúlt élet örömeiért, áldásaiért adjon hálát. Köszönjük, hogy a bűnbe esett embert nemcsak arra ítélted, hogy arca verítékével egye kenyerét, de adtál hozzá az embernek leleményességet, kitartást, és megadtad nekünk az alkotás örömét is. Munkára ítéltél, de szigorú törvénnyel hozzárendelted a pihenés napját. Kérünk, szenteld meg a hetedik napot most és itt a jelenlévők számára, és velünk együtt azoknak is, akik körülményeik, vagy testi-lelki gyengeségeik miatt nem lehetnek velünk. Kérünk, világosítsd meg Igéd értelmét előttünk, és tégy alkalmassá arra, hogy üzenetedet mások felé is közvetítsük nem csak szavakkal, de egész életünkkel. Szentlelkeddel áldd meg együttlétünket. Ámen.

Mózes 2. könyve 20. fejezet 8-11. vers

„⁸Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!

²Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat!

³De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény.

¹¹Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a nyugalom napját.”

Mózes 5. könyve 5. fejezet 12-15. vers

„¹²Tartsd meg a nyugalom napját, és szenteld meg azt, ahogyan megparancsolta neked Istened, az ÚR.

¹³Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat!

¹⁴De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak a nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se lányod, se szolgád, se szolgálód, se ökröd, se szamarad és semmiféle állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Hadd pihenjen szolgád és szolgálód hozzád hasonlóan!

¹⁵Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az ÚR, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az ÚR, hogy tartsd meg a nyugalom napját.

Szeretett Testvérek!

Amikor ezt a bibliai szakaszt olvastam, akkor újra fölelevenedett előttem, bennem egy kilenc évvel ezelőtti élmény. Nevezetesen, amikor egy rövid kis tanulmányúton Izraelben járhattunk, és Jeruzsálembe mentünk, mégpedig szombaton.

Szombaton, Jeruzsálemben a nagyon vegyes lakosságú városban, ahol óriási nyüzsgés, jövés-menés, rengeteg turista is volt, zajlott az élet, ahogy egy nagyvárosban szokott lenni. A csoportunkat vezető előre fölkészített bennünket, hogy programunk egy része majd az lesz, hogy Jeruzsálemben az ortodox zsidó atyafiak által lakott városrészbe is besétálunk pár perc erejéig – és ne feledjük el, hogy szombat van. És valóban a város többi részében óriási nyüzsgés, jövés-menés volt, és aztán, amikor az ortodox zsidók által lakott negyedbe érkeztünk, ünnepélyes csend, az utcán szinte senkit nem lehetett látni. Néhány anyuka, néhány kisgyermek volt a játszótéren, ott ültek, beszélgettek, de ünnepélyes hitvallásos csend volt. Nyoma se volt a város többi részére jellemző nyüzsgésnek, felfordulásnak, zajnak, rohanásnak, mert szombatot ünnepeltek. Teljes csend, szinte teljesen üresek voltak a város ezen negyedének az utcái. Vagyis mindenki észrevehette volna, akár a csoportunkból, akár mások közül, akik a városnak erre a részére tévedtek, hogy itt valami más van. Pedig ez is Jeruzsálem volt.

Mi van itt? Miért ez az ünnepélyes csend, minthogyha elvágták volna? Az utca másik vége, a negyeden kívüli rész a jön-megy, lót-fut, zajos, itt pedig megragadó csend és nyugalom.

Szenteld meg a nyugalom napját. Legalább egy hat- hétrészes igehirdetési sorozat kellene ahhoz, hogy nagyjából a Szentírás nyugalom napjának megszentelésére vonatkozó tanítását magunk előtt lássuk.

Ma én egyetlen nézőpontból szeretnék közelíteni, és egyetlen nézőpontból szeretném hangsúlyossá tenni a nyugalom napjával kapcsolatos tanítást. Abból a nézőpontból, amiből a legkevésbé szoktunk erre figyelni.

Előtte azonban mégis muszáj néhány mozzanatot föleleveníteni, esetlegesen a helyére tenni, hogy jól rakjuk össze.

Először is a szombat az a szövetség jele. Isten szövetségének a jele. Az Istenhez való tartozást pecsételi meg. A szombat indoklásában (és ezért olvastam föl mindkét tízparancsolat-közlést a Szentírásból, a 2Mózesből és az 5Mózesből is), tehát a szombat indoklásában a 2. Mózes szerint ott van: „Mert hat napon át teremtette… és a hetediken megnyugodott”. A törvény ismétlésében, a Mózes 5. könyvében, ott van szintén a parancsolat, és az indoklásban az van, hogy „te is szolga voltál Egyiptomban” – és kiszabadított, és most szabad vagy, nyugalomban lehetsz, nem hajtalak robotra. Igen, a szombat egyúttal emlékeztet Isten teremtő tettére, emlékeztet Isten szabadító tettére. A szövetség jele, amelyen belül újra és újra arra kell, hogy emlékezz, hogy mit cselekedett Istened az Úr. Veled, érted és majd mit szeretne általad cselekedni.

Aztán halkan, de hozzá kell tennünk, merthogy a legszentebb dologgal is lehet visszaélni, hogy ne tegyük a bezárkózó önigazolás jelévé. Ez a kísértés ott volt Ábrahám utódainál is: hogy ‘igen, mi megtartjuk a szombatot, és csak mi vagyunk!’ És úgy körbezárták magukat, szinte csak befelé fordulva az önigazolás jelévé: hogy „de igen, én a szombatot megtartom!”. Ez nagyon szép, nagyon helyes és nagyon jó. De mit csinálsz a hét többi hat napján? Mert bizony nagyon könnyen az önigazolás jelévé tudjuk mi is tenni a vasárnapot, de kérdés, hogy a vasárnap és a hét többi napja hogy viszonyul egymáshoz?

A szövetség jele – Igen, Isten nem elvenni akar, hanem megajándékozni akar, amikor ezt a rendet adja népének. Megajándékozni akar. Egy olyan életrenddel, amely életrend sok áldást adna, közvetítene számunkra.

Aztán halkan azt is hozzá kell tennünk (mert a tapasztalat ugye ezt mutatja), ahol a szövetség megromlik – merthogy a szombat a szövetség jele –, ahol az Istennel való szövetség megromlik, ott értelmetlenné, üressé válik a jel. Ha a házastársak állandóan veszekedve szétmennek, akkor a karikagyűrű üres jel lesz. És nem a gyűrű a hibás benne. Értelmetlenné és üressé válik sokak számára a nyugalom napja, mert a szövetség már nincs, mert Istenhez nem sok közük van – akkor pedig, mire emlékeztessen? Az Úrral való szövetség jele kell, hogy legyen – ahogy ezt az Írás nagyon határozottan már annak idején Ábrahám fiai elé adta. És ahol megüresedik a szövetség, ott a jel, nemcsak hogy értelmetlenné válik, hanem, hogyha még erőltetik valakik, akkor bilinccsé. És az egy félelmetes dolog, amikor az ajándék bilincs lesz: „Hát ha muszáj, megtartom”.

A történelem folyamán úgy alakult Európa, és így még a világ néhány részének a története, hogy az egyházüldözéses korszak és időszámításunk kezdete utáni első három évszázad azzal zárult többek között, hogy Konstantin nemcsak abba hagyja a keresztyénüldözést, egyenjogúsítja, hanem szép lassan előtérbe helyezi, kiváltságossá teszi, és majd egy későbbi utódja államilag kötelezővé teszi a keresztyénséget. És elérkezünk oda, hogy Krisztus után 321-ben római császári rendelet állami ünneppé tette a hetedik napot. És innen kezdve a hetedik nap megszentelése állami törvény volt. Amit az Isten ajándéknak ad, amit az Isten a szövetségen belül ad, ami a szövetségnek a jele lett volna, ami öröm forrása kellene, hogy legyen, a megújulás forrása kellene, hogy legyen, azt nyílván jó szándékkal, de államilag kötelezővé tették. Vagyis innen kezdve annak is meg kellett tartani, aki nem akart az Istennel szövetséges rendben élni. Innen kezdve egy értelmetlen, kötelező nyűg lett. Bilincs lett.

Lépjünk tovább. Nézzük meg egy kicsit röviden az Újszövetség szemszögéből. Mert itt szoktak elakadni sokan, az írásértelmezést még mindig nagyon nehezen tanulják meg az emberek. Azt olvassuk, például a Zsidókhoz írott levél 10. fejezetében: a törvényben az eljövendő dolgok árnyéka van meg. Az Írás belső önértelmezését komolyan kell vennünk, mert különben félre fogjuk érteni, és félre magyarázzuk. A törvényben tehát az eljövendő dolgok árnyéka van meg. Ennek megfelelően ezzel párhuzamosan Pál apostol például a Kolosséi gyülekezethez írott levelében, a második fejezetben szintén így fogalmaz: „A szombat csak árnyéka az eljövendő Krisztusnak”. [Kol. 2:17] Árnyéka, nem az igazi. Fontos az árnyék, nagyon sokszor fontos, mert az árnyéknak köze van az árnyékot adóhoz, de hát mégsem az árnyék a fontos, a legfontosabb, hanem az árnyékot adó.

Fontos azt is látnunk, hogy Jézus ugye nem helyezte érvényen kívül a törvényt, így a Tízparancsolatot sem: „Nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem hogy betöltsem”. Betöltsem a rendelkezéseket. Viszont emlékeznünk kell arra is, és ez egy nagyon fontos mozzanat, hogy mindaz, ami a szövetség jele volt az Ószövetség népe számára, a jel, tehát a szombat, az az egy, az változik. Mindent betölt a mi Urunk Jézus Krisztus, ahogyan ő maga mondja, de a jel az igenis változni fog. Ahogyan erről – amikor a gyermek Jézust fölviszik a templomba – az öreg Simeon beszél, amikor azt mondja: „»Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek.« Apja és anyja csodálkoztak a róla mondottakon, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: »Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak…«”. Lk. 2.29-35

Igen, a jel az megváltozott. A 6+1-es rend érvényben van. De amíg a szombat, az az Úr és Ábrahám utódai közötti szövetség jele, addig az Úr föltámadásának a napja a Krisztusban az egész világgal kötött szövetség jele. És ezt nem szabad összetéveszteni.

Adventista barátaink írásértelmezése ezért kérdőjeles ezen a ponton. Mert igen, olvassuk az ószövetségi rendelkezésben a szombatot, de a Szentírás nemcsak a tízparancsolatból áll. Hanem az Isten üdvösséget minden nép számára készítő szeretetének teljességében kell látnunk. A 6+1-es rend – hat napon át munkálkodj, és a hetediket szenteld meg –, az érvényben van, csak az Úr föltámadásának a napja az akkori naptár szerint a hét első napja; amelyik napon a tanítványok rendszeresen összegyülekeznek lesz a jel,  az emlékeztető jel, mert Jézus a jel minden nép számára az Isten hozzánk való szeretetéről.

És akkor térjünk most már vissza arra, hogy szenteld meg a nyugalom napját. Szenteld meg, mert szabad vagy. Emlékezzünk: szolga voltál Egyiptomban és kihoztalak. Szabad vagy. S mert szabad vagy, légy valóban szabad. Újszövetségi nyelven a Krisztusban megszabadíttattál. Légy valóban szabad.

Vajon mi, keresztyénekként a Krisztusban bocsánatot nyert, megszabadult, a bűntől megszabadult emberek, mi mennyire vagyunk valóban szabadok, és mennyire hagyjuk magunkat megkötözni újra különféle szabályok által?

És mert szabad vagy, tégy szabaddá másokat is! És ez az a nézőpont, amiből én szeretném most igazán aláhúzni a fölolvasott bibliai szakaszunk csodálatos üzenetét: mert szabad vagy, tégy szabaddá másokat is.

Ez hogy szólalt meg? Ez úgy szólalt meg, hogy szenteld meg te a nyugalom napját, szenteld meg fiaid, leányaid, vagyis a család, szolgád és szolgálód (vagyis itt már a társadalom különböző rétege is megjelenik); az 5Mózesben így olvassuk, hogy ökröd és szamarad – az egész mindenségre hatással kell, hogy legyen, hogy te Isten által megszabadított ember vagy, és te tudsz ünnepelni. És itt jön az a pont, ami csodálatos és kevésbé szoktunk rá figyelni: hogy „a kapuidon belül tartózkodó jövevények” is, akik nem Ábrahám fiai, akikhez vérségi kapcsolatod nincs. Azok se dolgozzanak. Ne dolgoztasd őket! Sőt másik helyen azt olvassuk, hogy szeresd a jövevényt.

Ha most megpróbálnánk (nem könnyű!), de megpróbálnánk magunkat beleképzelni két és fél, háromezer évvel ezelőtti társadalmi viszonyokba, megpróbálnánk magunkat beleképzelni abba, hogy valahol egy idegen nép között szolgák vagyunk, jövevények, idegenek, és a gazdáink, amikor hitüket gyakorolva a hetedik napot megszentelik, és akkor azt mondják, te se fogsz dolgozni ma. Ma neked is nyugalom napja van. Bár ebből nekünk egy kis anyagi kárunk lehet, mondaná a rövidlátó ember, de te is ünnepelj. Vajon nem gondolkoznánk el azon, vajon milyen Istene van ezeknek? Micsoda hitük van ezeknek? Hogy nem kisajtolni akarnak belőlem még többet, hét napból hét napon át, hanem én, a jövevény is pihenhetek. Vajon minden hetedik nap nem egy elgondolkozás napja lenne? Vajon nem érdemes lenne ebben az Istenben hinni, aki ilyen életrendet ad az ő népének?

A kapuidon belül lévő jövevényt se dolgoztasd. Itt már az egész emberiség megjelenik. Megjelenik mindenki, a többi nép is, vagyis kapuidon belül, ahol tőled függ. Mert nem tudunk mindent mi meghatározni egy társadalomban. De ami tőlünk függ. Ahogy egy más összefüggésben Pál apostol mondja: „amennyiben rajtatok áll, minden emberrel békességben legyetek”. Amennyiben rajtatok áll. A kapuidon belül te parancsolsz. A kapuidon belül olyan az életrend, amilyet te szervezel. A kapuidon belül olyan lesz a család élete, ahogy te vezeted. A kapuidon, a gazdaságodon, a vállalkozásodon belül úgy lesznek a dolgok, ahogy te szervezed, még ha a kapuidon kívül másképp csinálják is esetleg a többiek. Ahol tőled függ, hadd pihenjen hozzád hasonlóan.

A törvény ismétlésénél ugye az van, hogy „emlékezz vissza, hogy te is jövevény voltál Egyiptomban”. Te is szolga voltál Egyiptomban, de az Úr kiszabadított. Hadd emlékezzen, hadd tudjon erről még a szolgád, még a beosztottad is.

Páratlan szociális érzékenység is ez egy olyan világban, ahol még a rabszolgaság létezett. Ahol rabszolgaság létezett. Ott azt mondja, hogy nemcsak te – mert te Istenfélő vagy! – ünnepelj, a többi meg hadd robotoljon, hanem az idegenből hozzád került szolga is pihenjen, és hadd gondolkozzon arról, kicsoda az az Úr, aki neki is ilyen nyugalmat rendel. Gondja van reá.

Nem véletlen fogalmazza tehát az 5Mózes 10, 19-ben így az Írás: „Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén!” Szeressétek azt, aki hozzátok került valahonnan, talán szolgaságba került, talán másképpen. Adj nekik is lehetőséget.

A kitaszítottak is, az idegenek is csatlakozhatnak az Úrhoz. Ne zárkózz be a te hitedben és a te hited gyakorlásában. Legyél nyitott, hogy megragadhasson másokat is az Isten szeretete. Emlékezzünk csak! Mit hallottunk az előbb Ézsaiás könyvéből? Ézsaiás könyvéből, amikor is arról van szó: boldog az a halandó, aki ragaszkodik, aki megtartja a nyugalom napját, és az idegen ne mondja, hogy engem úgyis kívül zárnak, pedig én csatlakozni akarok az Úrhoz. Ne mondja az se, akit a társadalom ezért vagy azért szintén egy kicsit kitaszított magából. Ha ragaszkodik az Úrhoz – ha ragaszkodik szövetségemhez – mondja Ézsaiás könyvében az Ige – akkor fenntartom nevüket. Jobban mint fiaik vagy leányaik. „Az idegeneket, akik csatlakoznak az Úrhoz, és őt szolgálják, akik szeretik az Úr nevét, és az ő szolgái lesznek, mindazokat, akik vigyáznak, hogy meg ne sértsék a szombatot, és ragaszkodnak szövetségemhez, elviszem szent hegyemre, és örömet szerzek nekik abban a házban, ahol hozzám imádkoznak.” – Igen. – „Mert a házam imádság háza lesz minden nép számára.” Minden nép számára.

Szenteld meg a nyugalom napját, hogy megszentelhesse mindenki körülötted. Minden nép, bárhova is született, bármilyen körülmények között nevelkedett. Csodálatos ez még akkor is, hogyha annak idején Izrael népe néha bezárkózott, kicsit talán önmagát is talán védve. De csodálatos. Az Ószövetségben ezt a kifejezést nem használjuk, hogy misszió, evangélizáció, de itt az Isten szabadító szeretetének más népek felé való továbbadásáról van szó. Nem csak arról van szó, hogy te higgy a te Uradban, Istenedben, hanem úgy cselekedj, hogy ez másoknak vonzó legyen. Úgy éld meg hitedet, hogy vonzó legyen, sőt veled együtt ünnepelhessen akkor is, hogyha vérségi szám szerint még nem tartozik népemhez, de lélekben már közeledik és akar tartozni hozzám. Ragaszkodik szövetségemhez.

Emlékezzünk az Újszövetség néhány kifejezésére, amire talán kevésbé szoktunk figyelni – például a pünkösdi történetben is –, hogy prozeliták is! Sorolja ott, hogy mennyiféle helyről jöttek emberek Jeruzsálembe és hallgatták az Isten igéjét, például a prozeliták is. Vagy más helyen ilyet olvasunk, hogy istenfélők. Nem értjük. Legtöbben nem értik. Talán éppen azért is, mert kevés tanítást kaptak. Az istenfélő szó alatt nem arra kell teljesen gondolni, amire mi gondolunk. A prozelita ugye az, aki vérségi kötelék szerint nem Ábrahám utódja, de az örökkévaló Istenhez tért. Így mondanánk civil nyelven: a zsidóvallást fölvette. A politeista világ káoszából az egy Istenhez tért. És aki az akkori szövetség jelét, és az akkori előírásokat megtartotta, ezeket nevezzük prozelitáknak. Istenfélőknek pedig azokat, akik szintén elindultak a népek közül, a népek fiai közül, elindultak az Isten felé, és istenfélőkké lettek. Odahagyva a különböző bálványokat, bár nem Ábrahám utódai voltak, csak még nem metélkedtek körül – ezeket nevezi istenfélőknek az Ószövetség.

Pál apostol missziói útjain föl kell figyelnünk arra – például a pizidiai Antiókhiában –, hogy a legnyitottabb éppen ez a réteg volt az evangéliumra. Amikor némelyek elutasítják, akkor ott olyat olvasunk, hogy és istenfélők kérték őket, és akarták tovább tudni az Isten dolgait. Igen. Különösképpen a babilóniai fogság után kezd újra megszólalni az, ami Ábrahámnak adatott ígéret, hogy megáldalak és megáldatnak benned a népek; hogy a veled való szövetség az nem csak érted van, hanem rajtad keresztül minden népért. Az a szövetség, ami ott Noénál és az özönvíz után megismétlődik: szövetséget kötök a népekkel, mindenkivel – mondja az Úr – és majd ezen belül lesz Izrael egy sajátos missziói küldetésed.

Nos, érdemes nekünk így is megállnunk egy pillanatra, és átgondolnunk, hogy hogy is vagyunk mi tehát. Hiszen a Krisztusban szabadságra szabadíttattunk meg. A Krisztusban mi az Úr feltámadásának a napján ünnepelünk, amit mi magyarul vasárnapnak nevezünk, mert ez az új szövetség jele, jegye.

Vajon milyen a mi ünneplésünk? Milyen a mi vasárnapunk? Vonzó? Vonzó, hogy mások is előbb-utóbb elkezdenek gondolkozni: micsoda életrendje van ennek a keresztyén embernek! Nem rohan látástól vakulásig, és a bölcsőtől, amíg a sírba nem botlik, nem rohan mindenáron gazdagodni, gazdagodni, gazdagodni – csak anyagilag! Milyen életrendje van ennek az embernek! Milyen szent ritmusa van az életének! Hogyan tud megújulni, feltöltekezni, és az élet hat napon át való küzdelmeire felvértezni magát? Talán éppen az a titka, hogy megszenteli? Talán éppen az a titka, hogy ott van a közösségben? Talán éppen az a titka, hogy van Istene, és nem bálványai vannak?

Ünnepeljünk vonzóan Testvérek! Legyen a mi vasárnapszentelésünk, a hetedik nap megszentelése olyan vonzó, hogy a kapuinkon belül, hogy a kapuinkon kívül élők is fölfigyeljenek rá.

Mi nagyon sokszor úgy gondoljuk, hogy az az evangelizálás, hogyha megszervezzük, és meghívunk valakit, és majd prédikáljon. Ez is lehet az.

Azt gondoljuk sokszor, hogy az lenne az evangelizálás, ha kimennénk az utcára, és utcamissziót csinálnánk. Ez is lehet az.

De hát legelőször is szenteljük meg az Úr napját! Éljünk abban a szövetségben, és azon szövetség örömében, amiben az Úr elhívott minket! Addig ne nagyon akarjunk mi mást csinálni, amíg nem hiteles az ünnepszentelésünk!

Gyülekezeti missziói munkatervünket elkészítve, és a presbitériummal megtárgyalva, néhány pontban, néhány szóban összefoglaltuk az Írás alapján azokat a feladatokat, melyeket egy gyülekezetben különösképpen kell cselekednünk.

Az elmúlt négy vasárnap és a mai igehirdetésben ezt az öt témát próbáltam megszólaltatni, most sajátos módon Mózes könyvéből. Nyílván az Újszövetségből sokkal teljesebben lehet, de fölfigyelhetünk arra, hogy már az Ószövetség népe számára is megjelent mindez: a magasztalás, a szolgálat, a közösség, a tanítványképzés, és mi úgy mondanánk Újszövetségből vett kifejezéssel, hogy evangelizálás.

Igen, legyen ünnepünk vonzó. Emlékezz és emlékeztess Teremtődre és Szabadítódra. Legyen ünneplésünk vonzó olyannyira, hogy vonzóvá tegyük az Úrral való szövetségünket.

Hadd kérdezzék az emberek: „Minek mész te minden héten a gyülekezetbe? Mi történik ott, hogy az neked jó, és te erre időt szakítasz? Neked is sok dolgod van! Mi történik ott, hogy még a gyerekeidet is odaviszed?” Így teremtünk misszióshelyzeteket; misszióshelyzetet, hogyha a mi ünneplésünk, és az ünneplésünk következménye a hétköznapokban olyan lesz, olyan jel lesz, hogy kérdéseket fogalmaztat meg, kérdéseket vet föl az emberekben. Elkezdenek érdeklődni némelyek, ahogy már az Ószövetség népe világában is, az őket körülvevő világban is egyre többeket elkezdett izgatni ez a fantasztikus rend, ez a 6+1. Az Úrnak szentelik azt a napot. És nem mennek tönkre; nem mennek tönkre anyagilag. Nem mennek tönkre. Élnek, sőt minthogyha nyugodtabban, békességesebben, örömteljesebben élnének.

Az ünneplésünk elkülönít is, de ne zárkózzunk be. És az ünneplésünk ugyanakkor az Úrhoz vonz, ha valóban olyan az ünneplésünk. Az Úrhoz kapcsol bennünket, és a lehetőségét munkálja annak, hogy mások is kapcsolódjanak az Úrhoz, akik talán nem ezt tanulták, nem így éltek. Akik talán, ahogy a parancsolatban van: „a kapuidon belül lévő jövevények” is veled hadd ünnepeljen! Add meg neki, hogy amit te kaptál, abból valami kicsit részesüljön! Ahogy majd mondja egy újszövetségi, nem izraelita asszony Jézusnak: ‘de Uram! A kutyák a morzsákból részesednek. Hát valami morzsa nekem is hadd jusson!’. Igen, hadd részesüljön abból az áldásból, amit mi kaptunk, hogy megszenteljük a napot. Hadd részesüljön valami kis morzsa erejéig a körülöttünk élő világ is. Mert a nap megszentelése nem csupán nekünk van. Nem csupán neked, fiadnak, leányodnak, hanem szolgáidnak is, sőt állataidnak is, sőt a jövevényeknek is.

Szeretett Testvérek! Ünneplésünk legyen áldás nekünk. És ünneplésünk legyen áldás mások számára. Bizonyára el kell gondolkoznunk azon, hogyan tudunk mi úgy ünnepelni, úgy megszentelni a hetedik napot, hogy ebből nem csak mi kapunk áldást, hanem a bennünket körülvevő világ is. Mert ha valami kis morzsa már feléjük is jut, akkor ez evangelizálás. Akkor ez már az Úrhoz hívás, mégpedig odaszentelt életünk által.

Ézsaiás könyvében arról beszél az Ige: öröm – „…elviszem szent hegyemre – ugye ott van a templom, elviszem templomomba –, örömet szerzek nekik abban a házban, ahol hozzám imádkoznak”. Örömet a távollévőknek, akik közelednek. Legyen a mi életünk így áldás. Legyen a mi ünneplésünk hétről-hétre így evangelizálás kezdete. Ámen.

Magasztalunk Istenünk, hogy mint a jó pásztor az elkóborolt bárányt megkeresi, Te is utánunk jöttél, megkerestél, hogy megments.

Magasztalunk Istenünk, hogy szövetségedet kínáltad fel nekünk, hogy a Veled való szövetségben legyen békességünk, örömünk, biztonságunk és üdvösségünk. És dicsőítünk Téged, hogy a hat plusz egy életrendjével is megajándékoztál minket, hogy ebben az életrendben, és ezen életrend által is Rólad tegyünk bizonyságot. Hálát adunk, hogy megáldottad kezünk munkáit, hogy megajándékoztál a feltöltődés, a közösség, a lelki megújulás alkalmával. Bocsásd meg Urunk, amikor a nyugalom napjának megszentelése elmaradt. Bocsásd meg, amikor csak kötelességszerűen tartottuk meg. Bocsásd meg, amikor áldásaidból csak keveset fogadtunk el. És kérünk, hogy bocsásd meg, amikor ünneplésünk nem volt Rád mutató jel a körülöttünk élők számára. Segíts Urunk, hogy a nyugalom napjának megszentelése, az így kapott áldások sokasága mások számára is gyümölcsözővé lehessen. És segíts, hogy ünnepszentelésünk, mint szövetségedhez való hűségünk jele Rólad beszéljen. Erősíts meg így bennünket a magasztalásban, bátoríts az önkéntes szolgálatban, segíts megmaradni a Veled és népeddel való közösségben. Lelked által tégy bennünket érettebb keresztyénekké, tanítványaiddá, és ünneplésünk, életformánkat segítsd, hogy az nekünk áldás legyen, és mások felé Hozzád hívogató üzenet.

Könyörgünk azokért is, akik a hétköznapi élet gondjaiban, munkáiban, kétségeiben, munkanélküliségében, erőtlenségében, betegségében vívódnak, hogy éppen azért tudjanak megállni, hogy életüknek egy új rendje lehessen Általad. És könyörgünk azokért, akik gyászt hordoznak, mert búcsúzniuk kellett az elmúlt napokban is, hogy a Te vigasztalásodat keressék, és Tőled fogadják el. Könyörgünk gyülekezetünk gyarapodásáért, de nem csupán lélekszám szerint, hanem lelki érettségben, szolgálatban, közösségben. És könyörgünk gyülekezetünk számszerinti gyarapodásáért, hogy minél többen Hozzád térjenek, hogy egymást is erősíthessük. És kérünk városunkban lelki ébredésért.

Urunk! Köszönjük, hogy ünnepelhetünk, hogy Benned örömünk, megújult életünk lehet. Segíts, hogy ünneplésünk túlcsorduljon életünk, családunk határain, és másokat is Hozzád segíthessen. Ámen.

„Áldjon meg tégedet az Úr és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad és könyörüljön terajtad. Fordítsa az Úr az ő orcáját tereád és adjon néked békességet.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |