| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Tápláljuk lelkünket!

Máté evangéliuma 12. rész 22-30; 33-37.

„²²Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott.

²³Az egész sokaság elcsodálkozott ezen, és ezt mondta: »Csak nem ez a Dávid Fia?«

²⁴A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: »Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével.«

²⁵Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik:

»Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával.

²⁶Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa?

²⁷És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok!

²⁸Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.

²⁹Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el annak javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Akkor azonban kirabolhatja a házát.

³⁰Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.«

…

³³»Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát.

³⁴Viperák fajzata! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.

³⁵A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszt.

³⁶De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján:

³⁷mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged.«”

1Thesszalonika 5. fejezet 16-22.

¹⁶Mindenkor örüljetek, ¹⁷szüntelenül imádkozzatok, ¹⁸mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.

¹⁹A Lelket ne oltsátok ki, ²⁰a prófétálást ne vessétek meg, ²¹de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, ²²a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.

Szeretett testvéreim.

Meg kell vallanom, hogy amikor elkezdtem készülni a mai istentiszteletre, és elolvastam Pál szavait, nagyon könnyen átsiklottam ezen a pár mondaton: „Örüljünk, imádkozzunk, hálát adjunk, vizsgálódjunk, óvakodjunk.” Ok. Mehetünk tovább. Valahogy úgy voltam, mint a gyermek, aki épp indul otthonról, és az édesanyja aggódva engedi el, és folyamatosan mondja a gyermekének: vigyázz magadra, lassan vezess, gombold be a kabátod. Jó-jó, csak hadd menjek már. Aztán rá kellett jönnöm, hogy itt nem csak ennyiről van szó. Rá kellett jönnöm, hogy itt nem csak néhány tiszteletkörről van szó a levél végén, hanem nagyon komoly dolgokról.

            Mindenkor örüljetek! Tudunk mi mindenkor örülni? Ha végigmegy az ember az utcán, szinte már gyanús, ha valaki mosolyog. Szüntelenül imádkozni? Hogy lehet szüntelenül imádkozni, no és persze mire jó az? A hálaadás még érthető is. De mindenért? És ez még csak a kezdet, mert ezután jön a sűrűje. Mi az, hogy kioltani a Lelket? Hát ki lehet oltani? Ma is vannak még próféták? Hogyan kell megvizsgálni mindent? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában segít nekünk a felolvasott Jézusi történet.

            Jézus ismét csodát tesz. Mondhatnánk, hogy ezt már Jézustól megszokhattuk. Azonban itt egy különlegesen nagy csoda történik, hisz nem csak egy egyszerű vakot, vagy süketet gyógyított meg Jézus, hanem, hogy úgy mondjam, egy halmozottan hátrányos valakit, hisz az illető vak is volt, néma is volt, és megszállott is volt. Ennél rosszabbat, már el se lehetett képzelni. Jézus pedig különösebb erőfeszítés nélkül meg tudta gyógyítani. Hatalmas csodának számított ez. Annyira nagynak, hogy a tömeg, amely soha sem az éles eszéről volt híres, elkezdi kapizsgálni a dolgot. Kezdik észrevenni a jeleket, és már-már kezdenek rájönni, hogy ki is ez a Jézus, mert azt kérdezgetik: „Csak nem ez a Dávid fia?” Ez ugyebár azt jelentette, hogy csak nem ő a Messiás, akinek Dávid utódjának kell lennie. Csak nem ő az, akire vártunk? Csak nem ő fog megszabadítani minket? Csak nem ő az, akire már olyan régen, és annyira várunk?

            A farizeusok rögtön észreveszik ezt, és nagyon nem tetszik nekik. Nem tetszik, mert veszélybe kerül a helyzetük, a tekintélyük, veszélybe kerül a megbecsülésük, az egzisztenciájuk. Itt gyorsan cselekedni kell, és az ősi, a klasszikus eszközhöz nyúlnak. A befeketítéshez. Jézus nem az Isten Fia, hanem maga az ördögök fejedelmének küldötte.

Meg kell vallani: ügyes. Ha már a tények nem minket igazolnak, akkor félemlítsük meg a népet, ijesszük meg az embereket, akkor könnyebben lehet őket befolyásolni, akkor könnyebben elhisznek majd bármit. Ez működni szokott. Persze nem ők találták ezt ki először, és nem is utoljára, hiszen láttunk már ilyet sokat a történelemben, amikor egy csoport úgy akarja megtartani a hatalmát, pozícióját, hogy az ellenfelét befeketíti, megvádolja, hihetőnek tűnő vádakkal, amik persze nem igazak, de hihetőnek tűnnek, és sokan el is hiszik.

            Így volt ez, és így van ez, mind a mai napig. Az Isten munkálkodik. Csodákat tesz, mégis sokan vannak, akik még csak azt sem hajlandóak elhinni, hogy létezik. Miért? Mert van egy másik hang, amelyik állandóan azt hangoztatja, hogy ezt nem tehette az Isten.

            Ha valaki bizonyos történésekben az Isten gondviselését véli felfedezni, akkor jön a válasz: ez tudományosan megmagyarázható, vagy véletlen is lehetett. Máskor valaki megemlíti az Istent, vagy a Bibliát. No majd pont őrá fogok hallgatni. Nekem ne adjon tanácsot, én majd tudok dönteni. Így megy ez napról napra, és az a másik hang így eléri a célját.

            De csak addig, amíg meg nem szólal Jézus. Mert Jézus nagyon világosan rávilágít arra, hogy amit az ellenfelei állítanak, az képtelenség, lehetetlenség. Ördög nem űzhet ki ördögöt, mert akkor meghasonlik önmagával. És ha én – mondja Jézus – Belzebúbbal űzöm ki az ördögöket, akkor a ti fiaitok? Jézus itt rávilágít, hogy Isten lelke nem szűnt meg munkálkodni!

            Ez az akkori embereknek nagyon megütötte a fülét. Az, hogy Jézusra rászállt a Lélek, az, hogy Ő Lélekkel keresztel, és hogy a Lélekkel gyógyít, nagy jelentőséggel bírt a kortársai számára. Ugyanis akkoriban úgy hitték, hogy az ószövetségi prófétaság végével a Lélek tüze kialudt, és már nem küldi az Úr az Ő lelkét, azaz Izrael már nincs olyan szoros kapcsolatban az Istennel, mint régen. És ekkor jön Jézus és megmutatja, hogy Isten igenis közel van az övéihez, és szüntelenül munkálkodik az Ő Lelke által. Ezután Jézus mond egy mondatot, ami egyből megüti a fülünket: „minden bűn és káromlás meg fog bocsáttatni, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg”. Ez szokatlan. Hát nem úgy van, hogy ha bűnbánattal megvallom a bűneimet, akkor az Isten megbocsát, mert Ő kegyelmes? Igen, ez így van. De a bűneimet csak a Lélek munkája által ismerhetem fel, csak a Lélek mutathatja meg számomra, hogy szükségem van az Istenre. Eddig nincs is gond, mert Ő szüntelenül fáradozik, és az emberek előbb utóbb fel is ismerik a Lélek munkáját, de ha valaki pont a Léleknek áll ellen, azzal nem lehet mit kezdeni. Ha valaki szándékosan ellenáll annak, hogy a Lélek megmutassa neki, hogy valami baj van az életében, azon nem lehet segíteni. Akkor ez a valaki saját magát ítéli el, saját magát zárja ki a kegyelemből, és ezzel tényleg nem lehet mit kezdeni.

            Nem véletlen, hogy ezek a szavak itt hangzanak el, hiszen a farizeusok pont ezt teszik. Isten Szent Lelkét egyenesen az ördög lelkével azonosítják.

Pál erre figyelmeztet, amikor azt mondja: „A Lelket ne oltsátok ki!”.

            Úgy tűnhet, hogy ma minden másképp van. Ez igaz is. Mert ma Isten népének nincs egy testi Jézusa. Az Isten Fia már nincs itt testileg közöttünk. Nem jár közöttünk, nem gyógyítja a betegeket, nem tanítja személy szerint az embereket, nem tesz csodákat, és nem hallgattatja el azt a másik hangot.

            Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten Lelke nem hagyott el bennünket. Jézus földi feladata elvégeztetett! Halálával és feltámadásával megváltott minket, és most ott ül az Atya Isten jobbján, elment helyet készíteni számunkra. De nem hagyott minket magunkra, mert elküldte a „másik Pártfogót”, az Igazság Lelkét^[1], hogy ne maradjunk egyedül. Ezért olyan nagyon fontos számunkra a Lélek, mert az Ő munkája által ismerhetjük meg az Istent, aki nélkül értelmetlen az életünk.

            Hogyan? A prófétálás által. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy álomban megjelenik Isten, vagy valaki eksztatikus állapotban meghallja Isten szavát, ahogy az Ószövetségben előfordult, mert annak az időnek már vége. Akkor Isten olyan eszközökkel közölte az Ő üzenetét. Azonban ez nem azt jelenti, hogy ma nem hallhatjuk meg Isten szavát. Ma is megismerhető az Isten, ma is munkálkodik a Lélek, hiszen olvashatjuk a Bibliát, ma is eljöhetünk a templomba, a gyülekezetbe, ami az egyház része, ahol a Lélek folyamatosan meg akar minket szólítani, és közölni akarja velünk, mit akar az Isten tőlünk. Gyakran előfordulhat, hogy rávilágít arra, hogy valamit rosszul teszünk, gyakran kritizál minket.

            Azonban nem csak a Lélek hangját lehet hallani, hanem más hangokat is, és gyakran olyan egyformának tűnik, hogy megtéveszt minket. Ma is előfordul, hogy valaki álmot lát, ma is előfordul, hogy az emberek eksztázisba esnek, és isteni üzenetet vélnek hallani. Ezért kell mindent megvizsgálni, de nem mindegy hogyan tesszük ezt. Mert a farizeusok is állandóan ott voltak, és vizsgálták Jézus szavát, a saját szempontjaik alapján. Felismerték Isten szavát? Nem. Ma is sokféleképpen meg lehet vizsgálni az Isten Igéjét, de csak akkor ismerjük fel, hogy mi az, amit el kell vetni, és mi az, amit meg kell tartani, ha a teljes Írás mérlegére helyezzük a próféciákat.

Így tudjuk eldönteni, hogy mik azok, amiket el kell utasítanunk, és mi az amit meg kell tartanunk.

            Mert bizony nekünk is van feladatunk. A Lélek elvégzi az Ő részét. Ő munkálkodik. Nekünk sem szabad ölbe tett kézzel várni. Nekünk is van feladatunk és a mi legnagyobb feladatunk az engedelmesség. Mert amit megvizsgáltunk és jónak találtunk, azt meg kell tartani, és követni kell Jézus példáját!

            Követnünk kell Jézust a gyógyításban! Persze nem úgy kell ezt érteni, hogy csak orvosi diplomával lehet valaki keresztyén, mert nekünk nem a testet, hanem a lelkeket kell gyógyítani. Egy-egy beszélgetéssel, egy kis odafigyeléssel, megbecsüléssel, tanáccsal, meghallgatással, bíztatással, felkarolással, türelemmel.

            Követnünk kell Jézust a tanításban. A Biblia alapján tanulmányozhatjuk és taníthatjuk az Isten ismeretét, és tanulhatjuk és taníthatjuk a hitben való járást, életmódot, és csak a Biblia ismerete által tudjuk helyesen megvizsgálni a próféciákat.

            És bizony Jézus ellenfeleihez is oda kell fordulnunk, és fel kell őket világosítanunk, hogy hamis mértékkel mérnek. Persze nem erőszakkal, elnyomással, félelemkeltéssel, mert a gonosz minden fajtájától tartózkodnunk kell, hanem józanésszel, ismerettel, hittel, no és persze a Lélek segítségével.

            Nagyon nagy feladat ez. Nagyon nehéz is. Miért? Azért mert egész embert kíván. Azért, mert ezt a feladatot csak úgy tudja valaki teljesíteni, hogy szüntelenül töltekezik, szüntelen imádkozik. Nem csak félvállról veszi a dolgot, hogy a szabadságomban majd foglalkozok vele egy kicsit. Nem csak annyit jelent, hogy ünnepenként, vagy vasárnap délelőttönként elmegyek a templomba, aztán gyorsan haza is megyek. Nem. Ez egy mindennapi dolog. Ahhoz, hogy valóban teljesíteni tudjuk azt, amit az Isten ránk bízott, ahhoz minden nap töltekezni kell. Ahhoz minden nap imádkozni kell, és minden nap meg kell vívnia mindenkinek a maga harcát. Ez pedig egyedül nem megy. Elfáradunk, eltévesztjük szemünk elől a célt, eltévedünk, kimerülünk. Viszont a Lélek erejével képesek lehetünk rá. Ezért kell vigyázni, hogy ne oltsuk ki a Lelket.

            Csak akkor tudunk jót szólni, ha jóval van tele a szívünk. Ha keserűség van a szívünkben, akkor csak a keserűségről tudunk beszélni. Ha haraggal van tele a szívünk, akkor csak haraggal tudunk megszólalni. Ha pedig a Lélekkel, akkor az Ő üzenetét fogjuk hirdetni.

            Ezzel a vasárnappal kezdődik a böjti időszak. Vizsgáljuk meg őszintén, hogy mivel van tele a szívünk. Jóval? Gonosszal? Haraggal, keserűséggel, örömmel, bánattal, magánnyal, közönnyel? Vagy Isten lelkével?

            Ne a megvonásról szóljon a mi böjtünk, hanem a táplálásról! Tápláljuk a lelkünket az Isten Lelke által! Ne oltsuk ki Isten Lelkét, hanem hagyjuk, hogy munkálkodjon, hagyjuk, hogy tápláljon minket, hogy még erőteljesebben legyen jelen a mi világunkban, hogy még több munkát tudjon véghez vinni, hogy még több embernek tudjon erőt adni, és hogy valóban tudjunk mindenkor örülni, szüntelenül imádkozni, és mindenért hálát adni, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által, a mi javunkra. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |