| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A megbocsátás lehetősége

Zsoltárok könyve 103. fejezet 1-12. vers

¹Dávidé. Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét!

²Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!

³Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet,

⁴megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.

⁵Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.

⁶Minden elnyomottal törvényesen és igazságosan bánik az ÚR.

⁷Megismertette útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival.

⁸Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy.

⁹Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké.

¹⁰Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.

¹¹Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt.

¹²Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.

Imádság:

Mennyei Atyám! A zsoltárossal együtt dicsérünk Téged. Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél jótéteményéről. Istenem! Mint szarvas a hűs folyóvízhez, úgy vágyik lelkünk Hozzád, ki bűneink rabságától megszabadítasz, és a betegségeinkből meggyógyítasz bennünket. Hálát adok, hogy a Te szereteted eltörli vétkeinket. Hálát adok Néked mennyei Atyám, hogy a Te gyermekeid lehetünk, kit a Jézus vére megváltott a kereszten. Hálát adok, hogy az Igéden keresztül a bűnbocsánatra indítod fel szívünket, és te mutatsz arra, hogy áldjuk azokat, akik vétkeznek ellenünk. Köszönöm Atyám, hogy Te könyörülő Isten vagy, és nem a bűneink miatt ítélsz meg minket. Köszönöm Jézus, hogy a kereszten, a kiontott drága vér tisztára mosott, és a Te sebeidben vehetjük a gyógyulásunk. Köszönöm Uram, hogy Te ismersz minket, és hogy bűnbánattal eléd mindig leborulhatunk. Jöjj Szentlélek, csendesítsd le a szívünket, hogy meghalljuk a Te hangodat. Vezess bennünket bölcs tanácsaiddal a jó úton haladni. Jöjj, vigasztalj és vidámíts minket, taníts a megbocsátásra. Atyám köszönöm, hogy meghallgatod imáinkat. Vedd kedvesen a mai istentiszteletünket, áldd meg az Ige hirdetőjét és annak hallgatóit a Jézus nevében. Ámen.

Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét,

Legfőképpen az igaz hitért,

Hogy ha jön a végóra, mellénk álljon,

Hazatérésre készen találjon,

Könyörüljön.

Ó szeretet, áraszd ránk meleged,

Hadd kóstoljuk édességedet:

Tiszta szívből mindenkit hadd szeressünk,

Egyességben és békében éljünk.

Könyörüljél.

                               234. dicséret 1. és 3. vers

Máté evangéliuma 18. fejezet 21-35. vers

„²¹Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: »Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?«

²²Jézus így válaszolt: »Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.

²³Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival.

²⁴Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa.

²⁵Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen.

²⁶A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked.

²⁷Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát.

²⁸Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol!

²⁹Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked.

³⁰De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását.

³¹Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt.

³²Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem.

³³Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?

³⁴Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást.

³⁵Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.«”

Szeretett Testvérek!

Kezdjük egy őszinte kérdéssel: Szoktál megbocsátani?

Ó persze, igen. És az nagyon jó és nagyon helyes.

De folytassuk egy kicsit kényelmetlenebb kérdéssel: És hány olyan vétek van, amit megbocsátottál, de nem akarod elfelejteni?

Mert úgy gondolom, itt van a legtöbb bajunk. Megbocsátani meg-megbocsátunk, de ahogy a magyar mondani szokta: „jó megbocsátok, de nem felejtek!”. És az utóbbin van a hangsúly. Vajon hány olyan vétek van, amit úgymond megbocsátottunk, de nem akarjuk elfelejteni? Ott forgatjuk magunkban, és akkor félő, hogy egy váratlan pillanatban kitör belőlünk.

Egy történet szerint egy tanítómesterrel, amikor még kisiskolás volt, egy osztálytársa állandóan durván bánt. Aztán megöregedtek, és megtörtént az, hogy megtörten ez a bizonyos osztálytárs, aki durván bánt vele, elment abba a kolostorba, ahol az a másik valaki már régóta ott volt. Ott tárt karokkal fogadták. Egy napon ez az osztálytárs felidézte, hogy ő milyen durva volt annak idején, és úgy tűnt neki, hogy ez az úgymond tanítómester nem emlékszik rá. A látogató meg is kérdezte: hát nem emlékszel rá? Mire ez a mester így válaszolt: „Határozottan emlékszem rá, hogy elfelejtettem!”. S mindketten ártatlan nevetésben törtek ki.

„Határozottan emlékszem rá, hogy elfelejtettem.” Vajon mi, mire emlékszünk határozottan?

A mai újszövetségi Igénk elénk adja, hogy milyenek vagyunk mi. De elénk adja azt is, hogy milyen az Isten. Mindaz, amit Jézus itt elmond, amikor azt mondja, hogy „hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akar tartani szolgáival” – mindez bizony jellemez bennünket. De nagyon szépen ábrázolja Istent is.

Hát milyenek vagyunk mi az előbbi példa szerint? Először is engedetlenségeink miatt mi végzetesen eladósodtunk. Ez a tízezer talentum, ez annyira nagy összeg volt akkor, hogy egész Palesztina évi adósságánál is több volt. Vagyis emberileg szólva egy megfizethetetlen összegről van itt szó. Igen, mi engedetlenségünk miatt Isten előtt ilyen végzetesen eladósodottak vagyunk.

Milyenek vagyunk mi? Bár ennyire eladósodtunk az engedelmesség vonatkozásában, vagyis ennyire nagy adósság, ennyire nagy vétek terhel bennünket, mi mégis, ha nagyon muszáj, ha úgy érezzük, akkor türelmet kérünk. Mert mi majd megfizetjük, mi majd megjavulunk, mi nagyon rendesek leszünk! Vagyis Jézus ezzel nagyon-nagyon szépen kifejezi, hogy mi nem ismerjük önmagunkat. Nem ismerjük adósságunkat, nem ismerjük valós helyzetünket, nem ismerjük lehetőségeinket – nem ismerjük önmagunkat. Ha egy valaki az ország egész adósságának a többszörösét akarja majd kifizetni, s csak egy kis türelmi időt kér hozzá, akkor az nincs tisztában saját helyzetével. Ha mi úgy gondoljuk, hogy Isten előtt mindent jóvá tudunk tenni, ez csak egy kis idő kérdése, akkor mi még mindig nem ismerjük önmagunkat.

Aztán milyenek vagyunk mi? Jézus elénk adja, hogy minket a hányszor kérdése izgat igazán. Hányszor lehet vétkezni a felebarátomnak, hogy megbocsássak neki? Vagyis fogalmazzuk egyszerűbben: hányszor kell megbocsátani? – bennünket csak ez izgat.

Milyenek vagyunk mi? Talán olyanok, mint Péter – olyan nagylelkűek! Mert a korabeli gondolkodás szerint némelyek azt mondták, hogy kétszer, bizonyos tanítók azt mondták, hogy háromszor azért illendő megbocsátani. Péter rendkívül nagylelkű: „hétszer, Uram!”. Én kész vagyok hétszer. Sőt, hogyha egy kicsit azt is látjuk, hogy a hét olykor úgymond a teljesség száma is, akkor Péter valóban nagyon nagylelkűnek látszik. Mi sokszor azt gondoljuk, hogy mi ilyen nagylelkűek vagyunk: „ó, hát én meg szoktam bocsátani, ó, én még hétszer is megbocsátok, engem meg se lehet sérteni!”. Biztos, hogy így van ez? Aztán biztos, hogy megbocsátok én? Vagy megbocsátok, de állandóan sebeimet nyalogatom, hogy megsértettek? Mert akkor nem bocsátottam meg. Az nem megbocsátás, ahol határozottan emlékszek a bűnre, és amiért még mindig sértettnek érzem magam.

Aztán milyenek vagyunk mi? Azt mondja Jézus ezzel a példázattal, hogy mi olyanok vagyunk, mint Péter, aki csak emberek közötti kapcsolatban akar a bűnről tudni és a megbocsátásról. Csak horizontális értelemben vizsgálja a bűnt és a megbocsátás kérdését.

Milyenek vagyunk? Talán az egyik legkeményebb, hogy mi kegyelmet kapva nagyon sokszor irgalmatlanok vagyunk. Hálát adunk az Úr asztalához állva örömmel, felszabadult szívvel adunk hálát; de hogy aztán majd másnap, vagy harmadnap milyen irgalmatlanok tudunk lenni és milyen érzéketlenek?! – hát erről jobb nem beszélni.

Nézzük milyen az Isten? Milyennek ábrázolja Jézus ebben a példázatban a mennyei Atyát?

Először is az Úr többet ad, mint amit az ember kér. Többet ad, mint amit az ember kérdez. Itt maga Jézus is, valójában úgy néz ki, mintha nem is a feltett kérdésre válaszolna. Hányszor vétkezhet, hogy megbocsássak neki? És Jézus elkezd látszólag egészen más dologról beszélni. Aztán a végén levonja a következtetést, hogy nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer. Az Úr többet ad.

Nagyon sokszor találkozunk ezzel az evangéliumokban, amikor Jézushoz odamennek, Jézustól kérdeznek valamit, és mintha Jézus nem is arra válaszolna.

Emlékezzünk: „Ki az én felebarátom?” – „mert jó lenne, ha meghatároznánk, de lehetőleg szűk körben, mert akkor ahhoz irgalmas leszek” – és Jézus elmondja az irgalmas szamaritánus példázatát. Először is nem arra a kérdésre felel, hogy ki az én felebarátom, hanem, hogy milyen a felebarát. Ebből majd következik a föltett kérdésre is a válasz. Az Úr többet ad, mint amit az ember kér. Az Úr nagyobb és pontosabb választ ad, mint amikor mi célzottan kérdezünk, amikor a kérdésünkbe tulajdonképpen már belekódoltuk a választ, amit hallani akarunk. Péter is belekódolja: „Még hétszer is Uram?” – „csak bólints rá, aztán jól van, mehetünk tovább – és Jézus nem bólint rá, hanem elmondja a gonosz szolga történetét.

Milyen az Isten? Nem haladékot akar adni – olvasunk ilyen történetet is –, hanem ennél többet cselekszik. A haladékkal nem oldható meg minden. Tízezer talentum, Palesztina évi adósságának többszöröse egy ember által soha nem fizethető meg. Hiába ad, vagy kapnak haladékot, hiába türelmes, hogy majd megfizeti, nem tudja megfizetni. Az Úr haladék helyett elenged, megbocsát. Megint azt látjuk, hogy sokkal-sokkal többet, mint amit mi ki tudunk gondolni, meg megoldásként el tudunk képzelni.

Milyen az Isten? Az Isten nem egyszerűen csak elkezdi – ahogy szokták sokszor ábrázolni – mérlegen dekázgatni életünket, tetteinket, hanem megszán bennünket. Péter ezt nem kérdezte. Péter gondolataiban, a mi gondolatainkban ez nem szokott benne lenni, hogy megszánjam a felebarátomat. De Jézus úgy ábrázolja a mennyei Atyát, ama bizonyos királyt, hogy megszánta ezt a rettenetesen eladósodott szolgáját. No de hát ismerünk ilyet a jogban? A jogban nincs ilyen kategória, hogy megszánunk valakit. De Isten ismer ilyet.

Aztán milyen az Isten? A hányszor helyett Jézus a miértre irányítja a figyelmet, mert az a lényeg. Mi emberek csak azt tudjuk kérdezni, hogy hányszor – „Uram én még hétszer is; hagyd már jóvá, és olyan nagyszerű ember leszek!” És Jézus nem a “hányszorról” beszél, hanem arra irányítja a figyelmet, hogy miért kellene megbocsátani. Mert majd abból következik a hányszor kérdésre a válasz.

Milyen az Isten? Olyan, hogy nála a megfizetés helyére a megbocsátás kerül. Mármint hogy az ember fizet, ahelyett a megbocsátás kerül.

Milyen az Isten? Annyira könyörülő, hogy minden emberi elvárást, minden emberi reményt meghalad ez a könyörület. Némelyünket meg is szokott botránkoztatni. Jézus kortársai közül is sokan megbotránkoztak. Ma is sokan megbotránkoznak. Ma is sokan szokták kérdezni: „De Tiszteletes Úr, hát az a gyilkos, hát annak is megbocsát az Isten?” És ugye a kérdésre bele van kódolva a válasz, hogy az illető mit várna válaszként.

Az Isten könyörülete minden emberi elvárást és minden emberi reményt meghalad. Ilyen az Isten. Lehet, hogy a mi hitünkben sokkal kisebb, de az nekünk rossz. Ő ennek ellenére sokkal nagyobb. Ő az, akiről már az ószövetségi prófétáknál is, és az ószövetségi történetekben is arról olvasunk, többek között énekeltük is, hogy „vétkeinket a háta mögé veti” – olvassuk mondjuk Ézsaiásnál a 38. fejezetben. A háta mögé! Ami mögöttünk van, az kiesik a látómezőnkből. Azt el is szoktuk felejteni.

Isten olyan, hogy vétkeinket „a tenger mélyére veti” – olvashatjuk a Mikeás 7-ben. Vagy Ézsaiás 43-ban: „önmagamért vétkeidre többé nem emlékezem”. Isten többé nem emlékezik. Amit Ő megbocsátott, az nincs tovább. Az le van zárva.

A bevezető kis történetben az egykor nagyon durván megsértett valaki, amikor sok esztendő után osztálytársával találkozik, és az osztálytársa számon kéri rajta, hogy hát nem emlékszel rá, hogy én milyen durván bántottalak annak idején? Akkor ugye mi volt a válasz? – Határozottan emlékszem, hogy elfelejtettem! Egy dologra emlékezhetek, hogy megbocsátottam, és az el van felejtve. De erre emlékezzek. Ez legyen mindig a szemeim előtt. Mert ilyen az Isten. „Önmagamért – mondja az Úr – vétkeidre többé nem emlékezem.” Viszont ki kell azért azt is mondanunk, hogy aki nem bocsát meg, az nem is szokott bocsánatot kérni, tehát annak nem lehet megbocsátani.

Kálvin egy helyen az írja: „Isten sokkal bőkezűbben bánna velünk, ha mi nem volnánk olyan kemények, de törpelelkűségünk akadályozza Őt abban, hogy bőkezűbben árassza reánk ajándékait”.

És ezek után, amikor megpróbáltuk a fölolvasott bibliai szakaszunk alapján meglátni, hogy milyenek vagyunk mi, és próbálta Jézus is megláttatni Péterrel is, hogy milyen az ember, milyen vagy te is Péter, és aztán próbáltuk meglátni milyen az Isten, akkor föl kell tennünk egy igen-igen fontos kérdést: a jog vagy a kegyelem rendjében akarunk élni? Mert itt igazán erről van szó: a jog, vagy a kegyelem rendjében? Félre ne értse valaki, minden társadalomban szükség van egy alkotmányra, szükségek vannak törvényre, egy bűneset utáni világban valamiféleképpen emberileg szabályozni kell az életet. De én most egy nagyobb összefüggésben említem ezt: hogy a jog, vagy a kegyelem rendjében akarunk élni? A kegyelem rendjéből ne térjünk vissza a joghoz. Mit jelent ez? Ha megbocsátott nekünk a mennyei Atya, ha megszánt bennünket az Isten, akkor én ne kezdjem számolni a felebarátom felé precízen, mint a jog alapján mindent méricskélve; hogy te ilyen, meg ilyen, meg ilyen vagy, és fizesd meg az adósságodat! Ha kegyelmet kaptam az Istentől, akkor ne térjek vissza a szemet szemért, fogat fogért bírói elvéhez. Vagyis amilyen volt a vétek, olyan arányú lehet a büntetés, mert akkor kiesek a kegyelemből. Jézus arról beszél, és ezt az egész történetet, ezzel a pár szóval vezeti be, hogy ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki a szolgáival számot vet.

Máté evangéliumában az “Isten országa” kifejezés rendszeresen “mennyek országa” kifejezésnek van fordítva; így adja elénk. Itt nem a mennyről van szó, hanem az Isten országáról. Az itt és mostról van szó. Jézus arról beszél, amikor a mennyek országát említi, arról az új világrendről, ami itt, ebben a világban már megjelent Jézussal. Ez a mennyek országa, vagy Isten országa. És ez az új világrend megjelent. És a Krisztus-követők közösségében ennek az új világrendnek kell érvényesülnie; nem egyszerűen a földi jognak, hanem annál magasabb dolgoknak, a kegyelemnek. Ezért nagy kérdés, hogy mi a kegyelem rendjéből, ha bocsánatot kaptunk, ebből a világból vissza akarunk menni a jog világába: majd mi keményen mindent számon tartunk, semmit el nem felejtünk, és úgy elporoljuk a felebarátainkon! – és elfelejtjük, hogy az Isten meg nekünk megbocsátott, és nem porolta el rajtunk vétkeinket.

Nagyon érdekes, hogy Jézus hogyan fogalmaz, hogy adja a történet királyának a szájába mondatot: „Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon?” – kérdés. Kérdez. A király kérdez. Nem egyszerűen kijelenti: megkönyörültem rajtad, könyörülnöd kell! A kegyelem világában nem “kellek” vannak, ilyen “muszájok” vannak, az a mi földi jogrendszerünkben van; hogy esetleg fogcsikorgatva: de hát, mert a törvény azt mondja. Kérdez. Vagyis döntés elé állít. Döntsd el szolgám. Döntsd el, hogyan akarsz élni. Visszamehetünk a joghoz, de akkor: jaj neked, igazán! Nem is a szolgatársadnak! Neked jaj, tízezer talentummal tartozónak. Hát neked jaj, de ha te ezt választod, akkor kénytelen leszek így bánni veled.

Kérdez. És nem állít, nem parancsol. És ezzel bennünket is döntéshelyzet elé állít. Nekünk magunknak is el kell dönteni, hogy vissza akarunk menni a földi jogrendszerbe, és csak azon a szinten akarjuk elrendezni egymás közötti problémáinkat, egymás iránti vétkeinket, vagy a kegyelem rendjében, a mennyek országa rendjében, a megbocsátás rendjében, az irgalom rendjében akarunk élni és próbáljuk elrendezni egymás elleni vétkeinket.

Merthogy miről is van itt szó? Itt valójában az Úrral való kapcsolatunkról van szó. Hiszen az Úrral való kapcsolatunktól függ, hogy megbocsátok-e a felebarátomnak. És itt igazán a gyülekezetről van szó a Máté evangéliumában. A testvér, az atyafi a Krisztuskövetők közösségét jelenti igazán már. Tehát attól függ, hogy én megbocsátok, vagy hogyan viszonyulok a testvéremhez, hogy milyen a kapcsolatom az Úrral. Jézus egész idáig tágítja ki a kört, és nem egyszerűen csak mond egy számot. Nagyon egyszerű lett volna a válasz: „Péter, hétszer? Hetvenszer hétszer! Na van még kérdésed? Nincs. Mehetünk tovább.” De ettől nem fogunk megbocsátani! Kegyelmet kapott bűnösökként, ha mi számolgatni akarunk, szeretnénk valamilyen önigazoló számot megtudni Jézustól, akkor bennünk a megbocsátás lelkülete rég elveszett. Pedig a megbocsátás, az misszió is.

Fogalmazzuk meg tehát végül, nem kell, hanem lehet megbocsátanod. Nem kell hetvenszer hétszer, nem végtelenül kell, mert ez a parancs, az a jog világa. Hanem lehet megbocsátani, hiszen te is bocsánatot kaptál, bocsánatból élő bűnös ember vagy, bocsánatból élő teremtménye van az Istennek. Te már tudod mit jelent az, hogy megbocsátani. És ha tudod, abból éltél eddig, akkor lehet megbocsátani. És innen kezdve már nem kérdés, hogy hányszor. Rossz a kérdés. Rossz ez a nagylelkűség, hogy még hétszer is?!

Vagyis nem az ítélettől kell félni, hogy majd Isten számon kér; nem ettől kell félni, hogy hát a keresztyén embernek meg kell bocsátania, mert ez a parancs; hanem szívből lehet megbocsátani. Egészen erről beszél az Ige. És így mondja Jézus: „Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok”. Szívből. A jog az nem a szív világa. Az a törvény világa. Bűneset után szükség van rá. De a mennyek országa egy magasabb rendű elvre épült. És az egyház és a gyülekezet itt kellene, hogy különbözzön a világtól. Itt kellene, hogy különbözzünk! A világban teljesen természetes dolog lenne, kellene, hogy legyen, hogy az állam által hozott, a közösség által hozott törvényeket mindenki megtartja. És majd ott számon lehet kérni. De az Isten népe világában ennél egy magasabb rendű élet van.

Valóban így van ez? Tehát nem kell, hanem lehet megbocsátani. És ez a lehet azt is jelenti, hogy a Krisztus szeretetével eltelt szív képes mindig megbocsátani. A Krisztus szeretetével eltelt szív. A lehet azt is jelenti, hogy megvan a forrás hozzá. Hiába mondaná Jézus, hogy hetvenszer hétszer kell! Na jó, de miből, ha énnekem hétnél többre nem futja a saját erőmből és nagylelkűségemből, meg jóságomból. Jézus elviszi odáig Pétert és a tanítványokat és elvezet bennünket is oda, hogy az Isten megbocsátó szeretetéből lesz erőnk, válik lehetségessé, hogy nem unjuk meg a megbocsátást. Sőt azt is mondhatnánk, hogy a megbocsátás öröme töltsön be bennünket. Hogy eljuthassunk oda, amint a bevezetőben említett kis történetben… miután azt mondta az egykor durván megsértett valaki: „Határozottan emlékszem rá, hogy elfelejtettem!” – s mindketten ártatlan nevetésben törtek ki. Tudunk mi ilyen ártatlan nevetésben kitörni, amikor egymásnak megbocsátunk? Mert idáig kellene eljutni. A mennyek országának ez a jellemzője. És akkor nem unjuk meg! Akkor nem sok a hetvenszer hétszer! Már nem is kérdés, már nem számolgatjuk. Már nem méricskéljük magunkat, hogy némelyek, mint abban az időben azt mondták, hogy kétszer lehet megbocsátani, bizonyos korabeli tudósok azt mondták, hogy háromszor; Péter nagylelkűen hetet ajánlott föl. Innen kezdve elfelejtjük a számokat, mert nem ez az érdekes. Ez nem teljesítmény. Kegyelmet kapva kegyelmet adjunk minden számolgatás nélkül. Ha valóban kegyelemből élünk, akkor nem fogjuk számolgatni, mert akkor nagyon hamar eszünkbe kell, hogy jusson, hogy „jaj ha az Úr is számolgatja a miénket!”. Ha nem megszán, hanem csak a jog szerint fog velünk majd cselekedni.

Szeretett Testvérek!

A megbocsátás lehetősége – igen, nem kötelességből, hanem mert másként nem is tudnánk cselekedni. Ebből élünk, és ezt adjuk tovább. Az Isten többet ad, Jézus többről beszél, mint amit Péter kérdezett, nemcsak mennyiségileg többről beszél, hanem a forrásáról beszél. Saját erődből még hétszer se nagyon fog ez menni. De ha élsz az Isten kegyelméből, ha élünk az Isten kegyelméből, akkor nem számolgatjuk, akkor megvan a lehetősége, hogy valami új kezdődött el az életünkben. Valami új kezdődött el a közösségünkben. És ez egyúttal bizonyságtétel a mi törvénytelen világunkban. Ámen.

Édes Jézusunk, szenteld meg lelkünket,

Hogy mi is megbocsáthassuk bűnüket,

Mindeneknek, kik ellenünk vétettek

És elestenek.

Adjad, hogy mi is értük könyörögjünk,

Téged követvén, szívből esedezzünk,

Hogy sok szentekkel tehozzád mehessünk,

Idvezülhessünk.

                               337. dicséret 12. és 13. vers

Imádság:

Magasztalunk Istenünk, hogy bűnbocsátó kegyelmedből lezárhattuk Tőled elidegenedett életszakaszunkat, és Szentlelked által új életet kaphattunk. Magasztalunk Istenünk, hogy mint kegyelmet nyert bűnösök mi is megbocsáthatunk az ellenünk vétkező testvérnek. És magasztalunk Istenünk, hogy a bocsánat és megbocsátás által felszabadult örvendező életben járhatunk.

De kérünk, bocsásd meg, hogy noha Te megbocsátottál nekünk, mi mégis irgalmatlanok vagyunk, és gyakran nem akarunk megbocsátani, vagy megbocsátunk, de nem nagyon akarunk felejteni. Bocsásd meg nekünk, hogy így magunk és testvéreink életét is megszegényítjük, és megrontjuk gyülekezeti közösségünket is.

Segíts Urunk megszabadulni a számolgató, számítgató, csak szavak megbocsátó, örömtelen látszatkegyességétől. Segíts, hogy országod új életrendje által gyülekezetünk is áldás lehessen az erkölcsileg és anyagilag süllyedő nemzetünk megmentésében.

Könyörgünk Urunk mindazokért, akik ellen vétettünk, hogy tudjanak nekünk megbocsátani, amikor bocsánatot kértünk.

Könyörgünk mindazokért, akik az élet különféle próbatételeiben járnak.

Kérünk gyászolókért, hogy búcsúzásukban tudjanak fölnézni Reád, az élet fejedelmére. Könyörgünk betegekért és erőtlenekért.

De könyörgünk Urunk, Istenünk konfirmációra készülő felnőttekért, hogy mindazt, amit az ő életükben eddig elvégeztél, azt a hitet tudják s akarják megvallani, hogy Hozzád és a Te népedhez szeretnének tartozni.

Könyörgünk Urunk a héten elkezdődő építkezési munkálatokért. És könyörgünk, segíts meg bennünket, hogy a még hiányzó milliók a nyár végére együtt legyenek, hogy befejezhessük szép renddel, és használhassuk majd örömmel megbővített épületeinket.

Kérünk, Lelkeddel láttasd velünk a bővítés értelmét, jövőjét, funkcióját.

Köszönjük Urunk, hogy ebben fáradozhatunk, hogy ezzel munkálhatjuk gyermekeink, unokáink lelki növekedését is. Mennyei Atyánk! Magasztalunk Téged bűnbocsátó kegyelmedért. Segíts bennünket, hogy mi is határozottan emlékezzünk, hogy már elfelejtettük, amit megbocsátottunk. Segíts, hogy emberi kapcsolataink a gyülekezet közösségében is rendeződjenek, és felszabadult szívvel tudjunk örvendezni egymásnak, és a szeretet közösségével bizonyságot tenni Terólad. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |