| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Magasztaljuk az Urat, mert cselekedett

Máté evangéliuma 28. fejezet 1-10. vers

Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.

És íme, nagy földrengés volt, az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.

Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó.

Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak.

Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.

Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt.

És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!”

Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.

És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: „Legyetek üdvözölve!” Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte.

Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.”

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk! Hálatelt szívvel jöttünk ma Hozzád, hogy dicsérjünk Téged. Urunk Jézus köszönjük Neked, hogy eljöttél ebbe a világba, tanítottál minket, és hirdetted, hogy az Isten országa nem egy másik galaxison túli világ, hanem a mi világunkban van, ami közöttünk van, aminek polgárai lehetünk, amit építhetünk már itt ebben az életünkben is. Urunk Jézus köszönjük, hogy bemutattad a tökéletes áldozatot, hogy elszenvedted a büntetést a mi bűneinkért. Atyánk! Köszönjük, hogy elfogadtad ezt az áldozatot. Köszönjük a feltámadás csodáját. Köszönjük, hogy megnyílt előttünk is az út, hogy bemehessünk a Te országodba. Köszönjük, hogy megnyíltak a kapuk, és mindenkit hívsz és vársz, hogy együtt örülhessünk. Add Urunk, hogy ne csak a Te országodnak kapui nyíljanak meg, hanem a szívünk és értelmünk ajtajai is, hogy befogadhassunk Téged, és megérthessük a Te Igéd. Jézus Krisztus nevéért hallgasd meg a mi imádságunkat.  Ámen.

Jézus Krisztus szép fényes hajnal,

Ki feltámadsz új világgal,

És megáldasz minden jókkal:

Te vagy nékünk egy reménységünk,

Isten előtt közbenjárónk,

Szép koronánk, ékességünk.

Világosítsd a mi szívünket:

Ismerhessünk meg tégedet:

Tanulhassuk szent igédet.

                   485. dicséret 1-3. vers

1. Péter 1. fejezet 3-12.

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.

Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.

Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.

Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.

Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést a Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről, és az ezeket követő dicsőségről.

Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni.

Szeretett Testvérek!

Mostani bibliai szakaszunk beszél reménységről, nagyon hangsúlyosan szól örömről. És azzal kezdődik, hogy áldott az Isten. Az Isten magasztalásáról szól. Isten magasztalása öröm, reménység.

Lehet magasztalni Istent egy ilyen világban, amilyenben most élünk? Lehet magasztalni Istent egy olyan világban, ahol a hazugságok uralkodnak? Lehet magasztalni Istent olyan világban, ahol a képmutatás mindig jelen van? Lehet Istent magasztalni ott, ahol közömbösség, csúfolódás az, amivel találkozunk? Istent magasztalni, örülni ott, egy olyan világban, ahol háborúk vannak? Lehet Istent magasztalni egy olyan világban, ahol állandóan és folyamatosan pusztítjuk a nekünk adott teremtett környezetet, a természetet?

Istent magasztalni? Istent magasztalni abban a korban, amikor ez elhangzott a római birodalom idején, ahol egy hatalmas birodalom létezett leigázva nagyon sok népet? Lehet magasztalni Istent? Lehet örülni most, itt, a mai Magyarországon? Lehet reménységünk nekünk? Nem korai ez az egész, amiről az apostol írt?

Lehet így magasztalni Istent? Hiszen napjainkban erősödik a jövendővel kapcsolatos félelem. Napjainkban erősödik a jövendővel kapcsolatos reménytelenség az emberekben, és nagyon sokan elkeseredve, pesszimistán beszélnek a jelenről és a jövőről, amely emberileg szólva nem igazán rózsás.  Nem igazán rózsás egy olyan nemzetnek, amelyik folyamatosan fogyatkozik. És még vészesebben fogunk fogyatkozni.

Itt Istent magasztalni? Itt reménységről beszélni? Itt örömről beszélni? Na de ha csak arról a valóságról beszélünk, ami körülvesz bennünket, amiben benne élünk, ha csak riogatjuk az embereket – ami ugyan nem riogatás, hanem tényszerű szomorú valóság –, ha a megoldás ígérete nélkül beszélünk ezekről, akkor csak lemondásra szólítjuk fel az embereket. Akkor még inkább erősítjük az emberekben a beletörődést, a kétségeskedést, a kétségbeesést. És a szörnyűséges jövő emlegetése létrehozza a jövő nélküli generációkat. Azt a generációt, azokat a generációkat, amelyek már így nevelkednek föl, és semmi értelmét nem látják mindannak, ami az életben pedig fontos lenne. Hiszen a jövő nélküli generáció az azt mondja: akkor nem kell a házasság. Gyerek se nagyon kell, mert teher, mert az én kibontakozásomat, önmegvalósításomat akadályozza. Meg hát, ahogy valaki mondta a legalább 25 évvel ezelőtti Erdélyben: ennek a rendszernek szüljek gyereket?

Ha csak a nem túl rózsás jövendőről beszélünk, akkor gyermekeink és unkáink azt mondják: minek tanuljak? Minek tanuljak azért, hogy ebben az országban nem tudom kamatoztatni képességeimet? Mert az ország nem igazán tart igényt rá? Ha a sajnos nem nagyon reményteljes jövő tényeit emlegetjük csupán, akkor minek az elkötelezettség? Miért legyek elkötelezett akár a házasságban, akár a családom felé, akár a munkában, akár a tanulásban, vagy nemzetem iránt? Ha a számokat nézzük, azok a reménytelenséget erősíthetik bennünk. És hogyha csak ezekről tudunk beszélni, mert emberi szemekkel ezt lehet látni… és az nem megoldás, hogy homokba dugjuk a fejünket; akkor a képzelet helyére a fáradtság, a reménytelenség, a kiábrándultság fog telepedni.

No, de akkor miért áldjuk Istent? Miért magasztaljuk Istent? – amikor egy Karcag nagyságú város eltűnik egy esztendőben Magyarország térképéről. Amikor kétséges, hogy a nyugdíjrendszer fönntartható lesz-e 10-15 év múlva, mert kik fizetik be a szükséges járulékot? Akik nem születtek meg? És akik nem állnak munkába? Sorolhatnánk az aggasztó jeleket.

No de az első keresztyének világa, milyen volt? Ott, akkor a római birodalomban, amikor a keresztyénüldözés jelei kezdtek mutatkozni, egy olyan birodalomban, ahol nagyon sokféle nép és nagyon sokféle vallás és gondolkozásmód jelen volt, egy olyan birodalomban, amely birodalom már túlélte önmagát, azt írja az apostol: Áldott az Isten. Kimondhatatlan örömmel örvendeztek. Hát min? Miért? Hiszen ha akkor körülnéztek a korai keresztyének, kevés örvendezésre való okot láttak az őket körülvevő világban. Éppen ezért írja az apostol. És éppen ezért kell a Szentírást kezünkbe venni, és az Írás tanulmányozása segíthet bennünket. Segíthet bennünket, mert emlékeztet arra, ahogyan az Isten igazságot szolgáltat, mert emlékeztet arra, hogy az Isten megszabadít, hogy a hatalmasokat le tudja törni, ahogyan nagy birodalmak a bibliai kor világában is porba hullottak, bár egekig magasztalták magukat – ahogy olvassuk az Ószövetség lapjain.

Miért írja az apostol? Éppen azért írja itt, hogy kezünkbe vegyük mi is az Isten Igéjét, és az Isten Igéje emlékeztet bennünket arra, ahogyan az Isten gondot visel özvegyre és árvára, ahogyan látóvá tett bennünket egy kusza világban, amely világban nagyon nehéz eligazodni. Az Isten Igéje az, amely bennünket emlékeztet az Isten hatalmára, bűnt, halált legyőző erejére, új életet formáló teremtő munkájára. Mert ha csak körülnézünk magunk körül, akkor általában ezt nem akarjuk észrevenni; vagy kevésbé látjuk meg. Az Isten Igéje látóvá tesz. Ezért is írja az apostol, ezért is kell, hogy olvassuk az Írást.

Persze még mindig fölmerülhet egy kérdés. Jó, akkor hívő emberként magasztaljuk az Urat, mert tényleg van miért magasztalni az Urat. No de nem leszünk cinikusak a még mindig elnyomás alatt lévőkkel szemben? Nem leszünk cinikusak azokkal szemben, akik éheznek ebben a világban akár testileg, akár lelkileg, szellemileg, vagy mindegyik területen? Nem leszünk cinikusak egy olyan világban, amely világ bennünket körülvesz, míg az Istent magasztaljuk? Nem mi leszünk azok, akik homokba dugjuk a fejünket, és nem akarunk tudomást venni a bennünket körülvevő valóságról?

Tegyük föl az igazi kérdést, mert húsvétkor – legalább húsvétkor! – föl kell tennünk: Mi a célja Isten magasztalásának?

Ennek az évnek az elején hangzott már egyszer igehirdetés az Isten magasztalásáról. Most szólaljon meg újra más nézőpontból.

Mi a célja Isten magasztalásának? Miért emlegeti a Szentírás újra és újra, és miért hív bennünket újra és újra magasztalásra? Miért írja az apostol, hogy áldott az Isten, hogy örvendeztek; aztán azt írja: noha most meg kissé megszomorodtatok, noha most bajban vagytok, nyomorúságban vagytok. Hát akkor mire való ez a magasztalás? Hát nem arra szolgál, hogy a nem létező igazságot pótolja. Nem arra szolgál, ahogy valaki annak idején mondta: a vallás ópium a népnek. Hát voltak ideológiák és akadnak vallások is, amelyek ópiumok voltak; ópium volt a népnek. De a keresztyén bizonyságtétel nem az – ha valaki érti! Ha nem érti, ha félreérti, akkor lehet, hogy annak tekinti.

Mi az Isten magasztalásának a célja? Az, hogy újrateremtse az életet és az igazságot. Ez a magasztalás célja. Ha ezt nem értjük, akkor mi magunk sem igazán érezzük és értjük, miért magasztaljuk Istent. Miért vannak énekes-könyvünkben olyan énekek a Szentírás alapján, amelyek Istent magasztalják, neki hálát adnak, őt dicsőítik? Az Isten magasztalásának célja az tehát, hogy újrateremtse az életet, amit mi rombolunk. És újrateremtse az igazságot, amit mi újra és újra megtörünk, összetörünk, és tönkreteszünk. Újrateremtse az életet ott, ahol mi pusztítunk a szó minden vonatkozásában: lelkileg, fizikailag és a természetet is. Hogy újrateremtse az igazságot ott, ahol szónokolnak igazságról, de az egyenlőség, szabadság és testvériség évszázadok után sem jön létre.

Miért magasztaljátok Istent? Miért magasztaljuk Istent? Hogy újrateremtsen! – harmadszor mondom. Mert ha nem értjük, és ha ez nem lesz bennünk valósággá, akkor nem nagyon tudunk örvendezni még húsvétkor sem.

Persze föl kell tennünk még mindig egy kérdést: no de kik tudják dicsőíteni Istent? Kik tudják magasztalni az Istent? Mert ezt olyan kivezényeléses módon, ahogy egykor május elsején – ‘éljen május elsejét’ parancsszóra zengte a fél falu és a fél ország – az Isten köszöni szépen, erre semmi szüksége nincs neki se, és nekünk sincs. Ebből semmi hasznunk nincs. Ez kényszer, és amíg a kényszer valameddig fönnáll, addig látszatra lehet ilyet csinálni.

Kik tudják dicsőíteni Istent? Azok, akik hajlandók felismerni és elfogadni Isten jó tervét. Tehát akik hajlandók felismerni és hajlandók elfogadni az Isten jó tervét. Azok tudják magasztalni! És azok magasztalni fogják; magukban és nyilvánosan, személyesen és közösségileg egyaránt. És vasárnapról vasárnapra, az Úr napjáról Úr napjára érkezve a közösségi istentiszteletünknek, ez az egyik legfontosabb célja. Ez az, amit otthon nem tudsz egyedül. És nem tudod egyedül, hogy együtt magasztaljuk az Urat. Magasztaljuk, mert felismertük az Ő üdvözítő tervét; és elfogadtuk. Elfogadtuk, hogy az Istennek van egy újjáteremtő terve; és ebbe az újjáteremtő tervbe bennünket is hívott; a mi szívünket is megragadta.

Végezetül tehát fogalmazzuk meg, kiváltságunk és feladatunk az Isten magasztalása. A rigók tudják magasztalni, a tavaszi virágok tudják magasztalni!

Mi mennyire magasztaljuk? Mennyire látszik meg a mi életünkön ez az átütő erejű öröm?

Vagyis úgy is kérdezhetjük, hogy Isten dicsőítése, hol helyezkedik el életünkben? Az események előzményeként, vagy az események eredményeként? Előzményeként, vagy eredményeként? Ha előzményeként, akkor reménységet ad. Akkor aktivizál. Ha előzményeként, akkor erőt ad. Ha előzményeként, akkor építésre, bővítésre hív. Ha előzményeként, akkor hitünknek, életünknek értelmet és célt ad. Az Isten magasztalásából következik mindez. Ha az Istennek van jó terve, akkor van értelme ebbe beszállni és bekapcsolódni. Akkor van értelme csinálni, bármi történik is ebben a világban, és a gonosz bárhogy is munkálkodik. Legyőzettetett. Van értelme reménységgel, örömmel munkálkodni, ez mozgat bennünket.

Hol helyezkedik el életünkben az Isten dicsőítése és magasztalása? Előzményként, és ebből fakad mindaz, amit teszünk, vagy az események eredményeként? Az sem rossz. Sőt szükséges: az események eredményeként hálát adni, magasztalni, dicsőíteni az Istent. De az azt jelentheti, hogy a megvalósításából kimaradtunk. Csak utólag ismerjük fel, hogy nélkülünk is tudott az Isten cselekedni és cselekszik. Ez is nagyon nagy dolog. De igazán az a jó, hogyha ez a kettő együtt van! Előzményként magasztaljuk, mert cselekedett már előttünk, míg meg sem születtünk erre a földre; az Isten már cselekedett. És ezért magasztaljuk, és ezért van értelme munkánknak, küzdelmünknek, szolgálatunknak. És mert látjuk ezt. És részesei vagyunk ennek, mert ebbe hív. Amikor megvalósul valami, akkor pedig hálából magasztaljuk. És ez így erősíti egymást, ez a kétféle indítékú magasztalás. Az események eredményeként pedig örvendezni lehet.

Szeretett Testvérek!

Kiábrándult nemzetünkben a reménység népe legyünk! A reménység népe szavainkkal, cselekedeteinkkel, közösségépítésünkkel; a reménység népe, amely magasztalja az Urat, mert cselekedett. Magasztalja az Urat, és ezért cselekszik az ember. És ahogy mi is beszálltunk az Isten üdvösséget munkáló, világot újjáformáló tervébe, és látjuk annak gyümölcseit, látjuk a megtéréseket, az emberek életének megújulását, megszentelődését, ezért hálából magasztaljuk.

Kérdezem: akkor hol marad hely a szomorkodásra és reménytelenségre? Ha magasztalhatjuk, azért mert cselekedett, és magasztalhatjuk azért, mert mi is részesei lehettünk, ebből a magasztalásból aktivizálódtunk mi magunk, és látjuk az eredményt, és hálát adva magasztaljuk – akkor hol marad hely az orrlógatásra, a depresszióra, a keserűségre, a kiábrándultságra? Hogy semmi értelme nincs, hogy reménytelen itt minden!

Péter apostol nagyon reálisan beszélt a valóságról, amit akkor mindenki látott és átélt. És nagyon beszélt a hívő ember által látható, átélhető valóságról, beszélt a láthatóról és úgymond a láthatatlanról, amelyet mégis láthat az ember. Így érkezhetünk el oda, amit Mózesről így ír az Újszövetség: „erős szívű volt, mint aki látja a láthatatlant”.

Krisztus feltámadott! Magasztaljuk! Örüljünk! Mert az Isten cselekedett, és mindez a magasztalás és örvendezés indít bennünket cselekvésre, tehát előzmény, és amikor látjuk a gyümölcsöt, akkor pedig hálaadás a magasztalás. Legyen így örvendező nemcsak az ünneplésünk, úrvacsorai közösségünk, hanem életünk és szolgálatunk a mai Magyarországon. Ámen.

Imádkozzunk!

Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy Tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert Te teremtettél mindent, és a Te akaratodból lett és teremtetett minden. Méltó a megöletett bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom. Nagyok és csodálatosak a Te műveid mindenható Úristen. Igazságosak és igazak a Te utaid népek Királya. Segíts Urunk, hogy a reménység népeként cselekedjük a Te akaratodat családunkban, nemzetünkben, gyülekezetünkben. Segíts Urunk, hogy Téged magasztalva merítsünk erőt a gonosz, az elcsüggedés, a kiábrándultság, a beletörődés világában az örvendetes, jó cselekvésére. Így könyörgünk mindazokért, akik valamiért megfáradtak, talán mert gyászt kell hordozniuk. Könyörgünk a testi erőtlenekért és betegekért, hogy tudjanak fölnézni a feltámadott Úrra, reménységben megújulva. És könyörgünk Urunk, erősítsd bennünk a jövőt építő látást, hogy tágasabb otthont építsünk magunknak, érdeklődőknek, gyermekeinknek, unokáinknak, hogy ne azt kérdezzük, mi értelme van egy ilyen világban, hanem cselekedjünk, mert Te cselekszel. Az úrvacsora közösségében erősítsd hitünket, Hozzád és egymáshoz való tartozásunkat. Áldott a Te neved, Téged dicsőítünk és Téged magasztalunk, hogy megújítod hitünket, reménységünket. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |