| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Épüljetek fel lelki házzá…”

Péter 1. levele 2. rész 1-10. vers

¹Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, ²mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; ³mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.

⁴Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ⁵ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.

⁶Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg”.

⁷Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett,

⁸megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.

⁹Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;

¹⁰akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.

Imádkozzunk:

Mennyei Atyánk, drága Istenünk!

Köszönjük, hogy ismét eljött a nyugalom napja, hogy ismét a Te nevedben összegyülekezhetünk, megpihenhetünk, és lelkileg feltöltekezhetünk. Köszönjük, hogy tart még a türelmi idő és napjainkat napokkal toldod meg. Hálatelt szívvel magasztalunk, hogy teremtményeidre már a világ teremtése előtt is gondot viseltél, szent Fiadat adtad értünk, bűnös emberekért. Krisztus Urunk, köszönjük, hogy szent életed mindannyiunkért adtad. Köszönjük továbbá, hogy ártatlan, szent és kegyes életeddel példát mutattál számunkra. Köszönjük e példát, e tanítást, hogy ezzel zsinórmértéket adtál életünknek. Nem kell a vakvilágba tapogatóznunk: ha botladozunk is, van szegletkövünk, akihez igazíthatjuk életünket, cselekedeteinket. Mennyei Atyánk! Kérünk, adj vágyakozást szívünkbe a Te irántad és felebarátaink iránti szeretetre, alázatosságra és szelídségre, hogy vetkőzzük le a hívői gőgöt, hogy kész legyünk megbocsátani és bocsánatot kérni embertársainktól, hogy eltűrjük a szenvedéseket, és a Te akaratodat elfogadjuk. Add, hogy egész életünk Tereád mutasson, és így szegletkő mellett apró kövecskék lehessünk, egyházadnak hű tagjai. Mennyei Atyánk, kérünk, segítsd meg azokat, akik most kezdenek a Te keskeny, de csodálatos utadra lépni, hogy ott megmaradjanak, és apró kövek lehessenek ők is lelki templomodban. Ehhez kérünk, használj fel minket is eszközül, hogy alkalmasak legyünk a feladatra. Jézus Krisztus érdeméért kérünk, hallgasd meg kérésünket. Ámen.

Készítsük a mi szívünket az ige hallgatására a 379. dicséretünk 1. és 5. versével:

Emlékezzél, Úr Isten, híveidről,

Lelki-testi sokféle szükséginkről,

Viselj gondot irgalmasságodból

Különösen te szentegyházadról.

Adjad nékünk most is te Szentlelkedet,

Ne hallgassuk hiába szent Igédet,

Sőt a szerint féljük szent nevedet,

Magasztaljuk mindég Felségedet.

Péter első levele 2. rész 4-5. vers

⁴Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”;

⁵ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.

Szeretett Testvérek! Talán furcsa lesz az az első gondolat, amit mondok, de amikor most újraolvastam a héten Péter első levelének ezt a részét, az a játékszoba képe jött elém, amikor a gyermekeim szanaszét dobálták a legó-játék darabjait, és bizony volt ott rendetlenség. Csak akkor lett rend, amikor valamit felépítettek, amikor valami úgy kezdett kialakulni. Lázas keresgélés volt sokszor, amikor egy-egy darabra szükség volt, hogy összeillesszék a kis házat, a kis várat, amit építeni akartak. Ez volt az első gondolatom, hogy igen, ilyen lázas keresés után valami felépülhet.

De biztos van, akinek az jut eszébe, hogy talán hegyek közt járva látott olyan házakat, pincéket, hogy nagyobb és kisebb kövek egymás mellé épülve alkották a falakat. Talán annak az építői is ilyen keresésben voltak, ahogy összekeresték azokat a köveket, amik aztán összeilleszthetők voltak. Rend akkor lett ott is, amikor valami felépült.

Aztán ahogy kinéztem az ablakon, az udvarunkon még vannak szanaszét heverő építőanyagok. Már nem olyan kövek, mint amit terméskövekként láthatunk máshol, hanem nagyon is szabályos téglák, kövek, amiket be kell építeni valahová. Igen, először szanaszét, szétszórtság van az építkezés előtt. Ahogy a próféta is írja, a prófétának mondja az Úr, hogy: „Először irts, pusztíts, rombolj, és aztán építs és plántálj”. Igen, először szétszórtság, először talán rendetlenség, de aztán valami felépülhet belőle.

Péter apostol az ő levelét a Kis-Ázsiában levő, kicsit szétszórtságban élő, hitre jutott emberekhez írja, és ezt kell megértenünk ezekben a szavakban, hogy abban a nagy pogány tengerben, ott a megmaradás csakis úgy lehetett valósággá, hogy ha megpróbáltak összetartani, építkezni, közösségben lenni egymással. Én azt hiszem, hogy ma sincs ez másképpen, hiszen mi is, hogyha most mindenki megmutatná, hogy honnan jött, talán Debrecennek sok helyéről, talán kilométerekkel odébb levő helyeiről jöttünk most össze, és talán érzékeljük is, érezzük is újra és újra, hogy mennyire szétszóródottságban vagyunk itt a városban is, hiszen nem úgy egy tömbben élünk, mint ahogy itt a gyülekezetben együtt tudunk lenni az Isten magasztalásában. Talán magányosságból, talán elrontott életünkből, talán nagyon-nagyon nagy keresésből, de itt lehetünk együtt az Isten gyülekezetében.

Fabiny Tamás evangélikus lelkészköltőnek egy csodálatos költeményét illetve gondolkoztató művét olvastam nemrégen és ebben ő így fogalmaz:

„Romhalmazzá váltak emberi kapcsolatok is, már nem simul egymáshoz két kő, már nem illeszkedik két lélek. Valami elmozdult a helyéről, mintha kiütöttek volna egy téglát. Vagy talán csak a kötőanyag, a malter volt kevés? Áll a családi ház, de a család romokban hever. Kész a nyaraló, de nincs, aki azt birtokba vegye. Panelrengetegben, mértani formák között a lelkek egyre távolodnak egymástól. Elrontott barátságok és elfuserált kapcsolatok, tönkrement házasságok és romokban heverő családok. Omladozó vakolat-hullástól sebhelyes nemzet, kő kövön nem marad.”

Igen, ebből indulunk ki, ebből a szétszórtságból, abból, amikor valóban érezhetjük, hogy szükség van az újjáteremtésre, szükség van Istennek a teremtő erejére. A szétdobáló, a diagolosz, a gonosz azon mesterkedik, hogy minél nagyobb rendetlenség legyen ebben a világban, és Isten Lelke pedig azon munkálkodik, és övé a hatalom, hogy ebből a rendetlenségből, ebből a szétszórtságból újat építsen, újjáépítse emberi kapcsolatainkat, emberi közösségeinket.

Az építés Isten részéről egy kiválasztott sarokkővel kezdődik, amelyet az építők megvetettek. Mit kezdjek Jézussal? – mondta Pilátus és talán mondják ma is nagyon sokan. Mit kezdjek azzal az alappal, amit a kereszténység kínál? Mit kezdjek azzal a sarokkővel, ami az Úr Jézus? Vajon építhetek rá? Vagy éppen beleütközök, mert ez sem tetszik, vagy az sem tetszik? Valaki így fogalmaz, hogy aki ezt a sarokkövet bántja, rugdossa, öklével veri, az csak önmagának árt, önmagát teszi tönkre. Aki viszont rá mer építeni, az valóban biztos alapot talál. „Íme leteszek Sionban egy kiválasztott, drága sarokkövet” – mondja az Úr még a próféták által, és aki hisz benne, az nem szégyenül meg. De az evangélium újra és újra arról tanúskodik, hogy a megfeszített Krisztus mindig olyan kő volt, amelybe beleütköztek, jelenléte sokszor volt megbotránkoztató, és abban a világban, tudjuk, hogy nagyon sokan nem tudták elfogadni, hogy valóban Jézus az alap. Tudjuk, hogy a farizeusok és írástudók sok mindenben kerestek olyan ellentétet Jézussal, amiben megbotránkozhattak. Talán egy gyógyítás miatt, egy bűnbocsánat miatt, egy szombat-napi kalásztépés miatt, vagy szombat-napi valamilyen cselekedet miatt. Igen, beleütköztek ebbe a sziklába, és sokan emiatt vesztek el. De mielőtt azt gondolnánk, hogy ez csak a farizeusokra és írástudókra jellemző, azért nézzünk magunkba, hogy sokszor mi is feltettük a mi kérdőjeleinket, sokszor voltak nekünk is talán érthetetlen dolgok Jézus Krisztus személyében, mondataiban. Beleütközött Péter is még ott a megdicsőülés hegyén, amikor ő maga akart építkezni. Amikor azt mondja, hogy: „Építsünk itt három hajlékot. Egyet Mózesnek, egyet Illésnek és egyet Jézusnak”. És akkor rá kell jönnie Péternek, hogy Mózes és Illés már eltűnt onnan, és csak Jézus maradt ott, és csak Jézusra érdemes építeni az életét. Még sok mindenre van szüksége ahhoz, hogy ezt igazán megértse. De mennyi minden próbálkozás van, hogy mire is építhetünk. Milyen sok ember próbál építeni akár az okkultizmustól kezdve a saját maga elképzeléseire. Sokszor próbálunk mi magunk is olyan dolgokat kitalálni az Istenről, az Isten ügyéről, ami nem Isten szerint való. Nem Isten szerint való építkezés. Tegnap olvastam éppen egy bulvárhírben, hogy egy szektavezér csalódott a saját tanításában. Abban lehet csalódni, amit nem arra az alapra építünk, ami a sarokkő, a Krisztus, ott csak csalódás lehet. Csalódott a saját tanításában, és találgatnak, hogy öngyilkos akart-e lenni, vagy valaki más akarta megölni, de rá kell jönnünk, hogy aki nem Krisztusra épít, az nem az életet akarja, az nem az életet szolgálja. És amikor nem neki tulajdonítjuk az épületet, akkor beleütközünk abba a kőbe, ha azt gondoljuk, hogy mi vagyunk az építők. Vitát vált ki a magyarázók között, hogy mit is jelent itt ez a szó, kétféleképpen is szokták fordítani: azt is szokták fordítani, hogy felépíttettek lelki házzá, vagyis felépíttetünk lelki házzá. Kicsit itt passzívnak érezzük ezt a fordítást, ez azt jelentené, hogy Isten Lelke teremti csak meg az építést. A másik fordítás pedig, amit olvastam is, vagy olvastunk is, hogy: „Épüljetek fel lelki házzá”. Mielőtt azt gondolnánk, hogy a kettő kizárja egymást, én hadd mondjam, hogy mind a kettő igaz… Igaz az, hogy az Isten Lelke teremti meg az épületnek a valóságát, magát az építést, a kiválasztást és a felépítést. Ugyanakkor igaz az is, hogy nekünk is rajta kell lenni azon, hogy felépüljünk lelki házzá. Valaki így fogalmazta ezt meg egy másik vonatkozásban, hogy Isten megtette a maga száz százalékát abban, hogy kiválasztott, hogy elhívott, és mi is tegyük meg a magunk száz százalékát abban, hogy engedelmeskedünk, abban, hogy mi magunk is hagyjuk magunkat felépíteni, és igyekszünk beépülni abba az épületbe. Igen, ez a kettősség mindig ott van az életünkben, hiszen hogyha csak arra gondolunk, hogy Isten megtesz mindent, akkor ez nagyon kényelmes álláspont lenne: hát akkor én nem tehetek róla – szokták mondani emberek… akkor én nem tehetek róla, hogy én nem épültem be a gyülekezetbe. Az már az emberen múlik, hogy hogyan tudok beépülni valahova, hogyan tudok engedelmeskedni az Isten hívásának, és akkor jön létre az a csoda, amit ha összeadunk, kétszáz százalékban fejezhető ki, hogy ez nem egy mindennapi épület, hanem ez egy szent épület. Ez egy csoda, ez egy titok, ami Isten által történik ebben a világban. Jézus egyébként nem kész dogmákat, nem kész alapelemeket ad, hanem élő Igét ad, evangéliumot ad a mi számunkra, hogy mi magunk is próbáljuk meg felépíteni magunkban mindazt, amit már ő megadott, de minekünk meg kell érteni, el kell jutnunk a megismerésére. Önmagát adta a mi Urunk, Jézus Krisztus sarokkőnek, hogy hozzá igazodjunk, az ő igazságához és szeretetéhez, és a magával való közösségre hív bennünket. Abba a közösségbe, amibe már nekünk is felelősségünk betagolódni.

Fabiny Tamás ezt így fogalmazza az előbb említett kis költeményében: „Valaki egyenként vette kézbe és tisztította meg őket. Már rég nem a piszkot takarította le róluk, hanem szelíd kezével simogatta őket. Nem vagy ormótlan – szól az egyiknek –, alapnak jó leszel. Nem vagy, mint hiszed, szánalmas és kicsi, te ékes dísz lehetsz! – mondja a másiknak. Sorra, mindegyikhez van szava. Azt mondja: Milyen szép vagy! Milyen kedves a formád! Olyan, mint egy madár, egy felhő, egy sóhajtás, egy könnycsepp, egy álom. Szükség van rád! Rád van szükség! Nem kell, hogy fájjon az ütés, a karcolás, nem kell, hogy meghasadjon, széttörjön az életed. Vége az omladozásnak és a pusztulásnak. Felépülhetsz: tartásod lesz és erőd. Íved, szépséged és díszed”.

Igen, Jézus kezébe vesz bennünket, nekünk pedig engednünk kell, hogy kézbe vegye a mi életünket, és vegyük észre, hogy szükség van ránk. Szükség van ránk az Isten gyülekezetében, az Isten egyházában. Reményik Sándor így fejezte ezt ki egyik költeményében: „A végtelen falban legyek egy tégla. Lépcső, min felhalad valaki más”. S ez a vágy fogalmazódhat meg bennünk is: az Úr végtelen lelki házában így legyek én is egy élő kő a magam helyén, úgy, hogy segítsek másoknak is a beilleszkedésben, hogy segítsek másoknak is, hogy felfelé haladhassanak az Isten megismerésére. Az önmagáért, az önmaga dicsőségéért épített épületnek nem sok haszna van. Talán megcsodáljuk, de nem sok értelme van. Sokan önmagukat építik, és csak önmagukat és csak önmaguk kedvéért. Talán megcsodáljuk, talán furcsán nézünk rá, de hogyha nem mások javára építi magát az ember, akkor bizony kevés haszna van ebben a világban. Pedig divat ez manapság, hogy csak önmagát építi valaki, és a másikra nem nagyon gondol. Nagyon szépnek találom ezt a hasonlatot: „lépcső, amin felhalad valaki más”. Vagyis segít Krisztushoz jutni a másik embernek is. Még egy dolog jutott úgy eszembe a házépítéssel kapcsolatosan: Isten házat épít, és közösséget épít egyszerre. Kétértelműnek érezhetjük ezt a nyelvezetet, ezt a hasonlatot, de éppen ez óv meg bennünket a veszélytől, kétféle veszélytől: először is, hogy csak a házban látjuk az Isten jelenlétét, csak az épületben, csak a szervezetben láthatjuk Isten jelenlétét, és van olyan vélekedés is, miszerint az egyházi intézményrendszer megfojtja a Szentlélek munkáját. Egyfajta konformizmust eredményez az emberek között, ami kényelmetlen teherré válhat. Ezt is felismerhetjük napjainkban, hogy sokan akarnak így szabadulni a már felépített egyházi szervezettől, és így az a veszély áll elő, hogy elhanyagolják sokan a szervezetet, a már felépült házat, és önmaguknak próbálnak valamit felépíteni. Csak a saját kényelmük a fontos. A reformátusok számára szerintem elengedhetetlenül fontos, hogy szabadon élhessük meg az Isten igazságát. De ez megélhető ebben a már felépült, nagyszerű szerkezetben is, azzal a kitétellel, hogy ez a szerkezet élő kövekből áll. Ha ezt bekalkuláljuk, ha ezt megértjük, akkor meglehet az a valóság, hogy ebben a nagyszerű szerkezetben, ebben a már megépült részben egy bensőséges közösség alakulhasson ki. Ezt próbáljuk megélni a gyülekezet közösségében. A ház nem válhat lakóinak börtönévé, ugyanakkor viszont a lakók sem hagyhatják sorsára a házat, házainkat. Az Isten házzá és családdá épít bennünket, és itt nyeri el értelmét az egyházi szerkezet, szervezet, intézményrendszer. Itt nyeri el értelmét akkor, hogyha élettel töltjük meg, ha élet van benne. Ha nem csak a külsőségekre figyelünk, hanem benne, a benne levő emberre is. Isten házzá és családdá épít minket, olyan szentéllyé, olyan szilárd közösséggé, melyet átjár a Lélek, és át kell, hogy járja a Lélek egyen-egyenként is a mi életünket és a mi egész egyházunknak az életét. Különben magányosan próbálkozunk, vagy különféle kisebb épületekbe, mondhatnám így is, hogy kunyhókba kényszerítjük magunkat. Talán csak a saját alapjainkra építve, mint ahogy említettem arról a bizonyos szektavezérről. Ebből következik az az elhivatottságunk is, amit így mond itt az Ige, hogy „szent papsággá” legyünk. A papság nem csak bizonyos emberek feladata. Reformáció szerint egyetemes papság van, mindannyian papok vagyunk. Hogy milyen értelemben? Ezt Péter nagyon szépen kifejti a mi számunkra: ez is Krisztustól, a mi főpapunktól indulhat ki, aki önmagát áldozta miérettünk. Nem csak holmi szertartást végzett el, nem csak valami veszendő holmit adott miérettünk, hanem önmagát áldozta egyházáért, az emberekért. Papok lehetünk, akik a lelki házban lelki áldozatokat mutatunk be. A szeretetnek és a hálának a lelki áldozatait. Krisztus által ezek kedvesek lehetnek Isten előtt. Pál apostol így mondja ezt, hogy a mi Urunk életét adta miérettünk, és éppen ezért mi is tartozunk azzal, hogy mi is a mi életünkkel szolgáljunk. Királyi papság lehetünk Péter apostol szerint, egy győzedelmes Úr követei ebben a világban, amire Ő, a Szent hívott el minket, titeket. Ezt fogadjuk meg minden kereszteléskor, konfirmációkor, úrvacsorai közösségünk kérdéseinél, hogy egész életünket az Úrnak szenteljük. Már e jelenvaló világban, mint az ő megváltottai az ő dicsőségére élünk, az ő szolgálatára élünk. Jelenti ez a papi szolgálat azt, hogy szüntelen imádkozunk azért a közösségért, azért a népért, amelynek élő tagjai vagyunk. Jelenti ez azt, hogy szüntelen kapcsolatban vagyunk egymással, a közösség tagjaival, és bizonyságtételünkkel erősítjük egymást az Ő dicsőségére. Építse egyik a másikat, hangzik a felszólítás, mindegyikünk felebarátjának kedvezzen, annak javára és épülésére. Vigasztaljátok egymást, és építse egyik a másikat, hiszen a szeretet épít, és az, aki így nem építi a lelki házat, az csak élvezi a lelki háznak az áldásait, de ő maga nem vesz részt élő kőként ennek a háznak a munkájában. Befejezésül újra Fabiny Tamásnak megfogalmazását olvasom:

„Ti szétszórt, szanaszét heverő kövek, egymásra találhattok. Élő kövek házává épülhettek vagy egyenesen templommá. Avagy nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma? Beletartozol Isten épületébe. Talán csak egy apró kő vagy, de nélkülözhetetlen.”

Ámen.

Feleljünk a megszólító Igére a 380. dicséretünk 6. és 7. versével:

Oltalmazza Krisztus az ő szent egyházát,

Miként a jó pásztor saját juhocskáját;

Valaki hallgatja a Krisztus mondását,

Viseli mindenkor szorgalmatos gondját.

Siess most mihozzánk,

Krisztus, segélj minket,

A te szent igéddel neveljed hitünket

És te Szentlelkeddel bírjad életünket,

Hogy minden dolgunkban dicsérhessünk téged.

Jöjjetek, imádkozzunk:

Mennyei édes Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Áldunk Téged azért, amiért egyházadat a Szentlélek által építed ebben a világban. Áldunk, hogy Krisztus testévé lehetünk. Örvendezünk, amiért az Úr eljött, hogy megváltson minket bűneinkből és élő reménységet ajándékozott nekünk feltámadása által. Vegyél minket Istenünk a kezedbe, és formálj akaratod szerint, hogy hitünk erősödjön, buzgóságunk érezhető legyen ebben a világban. Kérünk a még mindig céltalanul élőkért, akik nem ismerték fel a drága sarokkövet Jézus Krisztusban, vagy éppen beleütköztek abba. Segíts gyülekezetünknek, hogy a testvéri szeretetben építhessük egymást. Kérünk betegeinkért, akik testük felépülésére várnak, adj nekik erőt. Kérünk gyászolókért, hogy érthessék meg, hogy a Te hatalmad a halálon túl is képes újjáépíteni, újjáteremteni a mi életünket a te országodban. Kérünk Téged gyülekezetünkért, hogy ne csak falak épüljenek, ne csak termek épüljenek, hanem ezeket a termeket megtölthessék élő, kereső, keresztyén emberek, akik Tebenned épülhetünk lelki házzá, szent papsággá. Szent Lelkeddel segíts bennünket, hogy valóban így legyünk a Te néped ebben a világban. Jézus Krisztusért. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |