| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Hogyan adhatsz áldást?

Thesszalonikaibeliekhez írott 1. levél 1. fejezet 2-10. vers

„²Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban; mert szüntelenül ³emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől táplált reménységetek állhatatosságát;

⁴mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok.

⁵Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben, ⁶ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét.

⁷Példává is lettetek minden hívő számára Macedóniában és Akhájában, ⁸mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk, ⁹mert ők maguk beszélik rólunk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és hogy miként tértetek meg a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, ¹⁰és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.”

Imádkozzunk:

Hálát adunk mennyei Atyánk a szép májusi napokért, az illatos virágokért, amivel köszönthetjük az édesanyákat. Köszönjük a gondoskodó szeretetet, amit Te adtál a szívükbe. Hálásak vagyunk, hogy rajtuk keresztül is utat mutattál nekünk. Áldunk Urunk azért is, hogy nemcsak a thesszalonikai gyülekezet, hanem mi is láthatunk példákat az igaz hitre, mert ez mindennél meggyőzőbb. Csak így válhatunk követőiddé, és így szolgálhatunk Neked szeretetből. Bocsásd meg Istenünk, ha mindezek ellenére nem tudjuk elkerülni a bűnöket. Sokszor elsodor a világ zaja, kétségbe ejtenek a nehézségek, elkeserítenek a körülmények. A reménytelenséget egyedül Te tudod reménnyé változtatni. Szentlelkeddel segíts, hogy lássuk a jó utat a Biblia üzenetéből embereken, eseményeken keresztül. Add nekünk a felismerés képességét, hogy megérthessük a nekünk szóló üzenetet. Így tudunk hitből szolgálni, életünket Neked szánni, és másoknak példát mutatni. Egyedül Benned bízhatunk, és általad valósulhat meg a hit, remény, a szeretet, ez adhat örvendező életet. Add Urunk, hogy ez valósággá váljon a most konfirmáló fiatalok életében is. Jézus nevében kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.

Nem vagyunk mi magunkéi,

De Jézus vére bére

Lelkünk, testünk Istenéi

Az ő tiszteletére.

Urunk Jézus, jöjj most el,

Lelked által segíts fel!

Dicsőítünk mi testünkben,

Magasztalunk mi lelkünkben

173. dicséret

Krónikák 2. könyve 27. fejezet 1-6. vers

„¹Huszonöt éves volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jerúsá volt, Cádók leánya.

²Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR. Egészen úgy tett, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az ÚR templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt.

³Ő építette meg az ÚR háza felső kapuját, sokat épített a Várhegy kőfalán is.

⁴Júda hegyvidékén városokat épített ki, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat épített.

⁵Harcolt az ammóniak királya ellen, és le is győzte. Az ammóniak abban az esztendőben száz talentum ezüstöt, tízezer kór búzát és tízezer kór árpát fizettek neki. Ugyanannyit küldtek neki az ammóniak a második és a harmadik évben is.

⁶És hatalmassá lett Jótám, mert állhatatosan Istenének, az ÚRnak az útján járt.”

Szeretett Testvérek!

A mi gyülekezeti, egyházi életünk rendje szerint, ezt a keresztelést is a keresztelési anyakönyvünkbe bejegyezzük. Bejegyezzük majd a fél 11-kor konfirmáló 27 fiatal nevét is a konfirmációs anyakönyvünkbe, és a tegnapi esküvőket az esketési anyakönyvünkbe.

Vajon mit jegyezhetnek fel rólunk a mennyei anyakönyvben? Vajon mi az, amit az Isten följegyezhet rólunk, milyen a mi életünk, milyen a mi hitünk?

Egy régi történetet hallhattunk az előbb a Krónikák 2. könyvéből Jótámról. Ahogy a Krónikák könyvét olvassuk, egyik oldalról ez lehet a gondolatunk: régi történetek, régi személyek (vagy 2700 évvel ezelőtt élt egy része). Mit tudunk mi velük kezdeni? Ezek régi, egy más nép eseményei.

Azonban ha egy kicsit is gondolkozunk, azonnal fölmerülhet már a kérdés, vajon 2700 év múlva rólunk mi marad meg? De ne mondjunk ilyen nagy időt: száz év múlva, ki fog emlékezni egyen-egyenként ránk? Kevesebbet mondjunk: 50 év múlva, ki fog ránk emlékezni? És legfőbbképpen miért fog emlékezni? Akár a családban, legyenek gyermekek vagy akár unokák, vagy rokonok, vagy az ismertségi körben, vagy még tágabb körben – mi marad meg rólunk? Mert ezek az események itt, amiket itt a Krónikák könyvében olvashatunk, el kell, hogy ezen gondolkoztassanak bennünket. Hiszen Jótámról, aki Júda királya volt, szép dolgokat olvashatunk. Jótám az egyike azon kevés bibliai szereplőknek, akiről csak jó dolgok vannak feljegyezve. Sok bibliai szereplőről vannak jó dolgok, és vannak hibák, bűnök is. Nyílván nem arról van szó, hogy Jótám tökéletes ember lett volna. De néhány mondat, rövid, tömör mondat az, ami az ő egész életét jelzi, és fennmaradt. Mint ahogy az anyakönyvekben lehet lapozgatni 100, 200 évvel ezelőtti bejegyzéseket, átnézni, vajon mi marad rólunk néhány év múlva és évtized múlva?

Jótámról először is azt olvassuk: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr”. Ez a rövid megfogalmazás többször ismétlődik a Krónikák könyvében. A krónikás többször így összegzi egy-egy akkori bibliai személy istenfélelmét, hitét, Istennek tetsző életét: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr”.

Aztán itt van még egy érdekes megjegyzés: „Egészen úgy tett, ahogyan az apja, Uzzijjá”. Sőt, hogyha egy kicsit visszább olvasunk, akkor mondhatnánk, hogy a nagyapja is így cselekedett. És ez egy óriási dolog, amikor egy családban nemzedékek során keresztül lehet ugyanazon jó dolgot elmondani. Nemzedékek során keresztül.

De van itt egy érdekes megjegyzés. Hogyha nem olvassuk el az előtte lévő 8-10 verset, Uzzijjá történetét, akkor meg is akadhatunk, mert így hangzik a mondat: „Egészen úgy tett, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az Úr templomába”. Mondhatnánk első hallásra, ez egy modern fickó volt, ez már nem ment be a templomba. Csakhogy Uzzijjáról (vagyis Jótám apjáról) azt olvassuk, hogy sok jó dolgot tett, aztán kicsit fejébe szállt a dicsőség, meg a hatalom, és bement a templomba, ahol a papokat félreállítva ő kezdte bemutatni az áldozatot. Csakhogy erre nem volt jogosítványa. Neki nem ez volt a megbízatása. Erre utal itt a krónikás, amikor följegyzi, hogy egészen úgy tett, ahogy apja (ez a pozitív megfogalmazás). Uzzijjá életében is sok pozitív dolog volt, de az apa életében volt egy nagy hiba, amikor is túllépte megbízatása határát, és olyan területre merészkedett, ami nem az ő feladata volt. Nos ez nagyon röviden jelzi, hogy tudniillik ezen szándékkal, ilyen szándékkal Jótám nem ment be a templomba. De bement a templomba, csak nem azért, hogy a papi áldozati szolgálatot ő maga kezébe vegye, kézi vezérléssel elintézzen mindent. Ez a tény, hogy felismerte Jótám megbízatása határait, ez egy nagyon fontos dolog. Fontos, hogy felismerjük azokat a határokat és felelősségeket, amelyek nekünk adattak, akár szülőként, nagyszülőként: szülőként, meddig szóljunk bele, és ahogy az évek telnek, mikor kevésbé a gyermek dolgába; nagyszülőként, mennyire szóljunk bele a felnőtt gyermekeink életébe. Mert nagy jószándékkal nagy hibákat is elkövethetünk, hogy mi a feladatunk és mi a felelősségünk, és mi az, ami nem a mi feladatunk. Mi az, amiért felelünk, bár másoknak kell végrehajtania. Ez különösen nehéz kérdés szokott lenni. De itt, e-néhány rövid, tömör mondatból megérthetjük, hogy Jótám felismerte megbízatása határait. A királyi feladatoknak is voltak határai. Uzzijjá átlépte, és olyan területekre ment, ami nem az ő megbízatása volt. Jótám nem lépte át és nem lett illetéktelen így.

Ha az ember keresi az Istentől kapott megbízatás határait, akkor az Isten megajándékozza a világos felismeréssel. Világos felismeréssel, hogy mit, meddig kell tennem, és mi az, amikor már nem az én területem. És akkor oda ne menjek, abba ne avatkozzak bele. Amikor felnő a gyermek, amikor családot alapít, akkor ne dirigálni akarjak. Ne én akarjam irányítani őket. Ha tanácsot kérnek, akkor próbáljak bölcs tanácsot adni, próbáljak értük imádkozni. Sok mindent tehetek, de direkt módon ne avatkozzak be. És a példát sorolhatnánk, hogy mit jelent ez, amikre itt egy esetet látunk, hogy Jótám fölismerte, mi az, amiben nem szabad az apámat követni. Minden jó dologban követi, de abban, amiben illetéktelen területre merészkedett az apa, abban Jótám nem követi. És mert Jótám fölismeri megbízatása határait, ezért Isten megajándékozza a világos felismerésekkel is. Talán egy kicsit ezért is van az, hogy Jótámról csak pozitív dolgokat olvashatunk e rövid beszámolóban.

Különösképpen azért érdekes mindez, mert ha megnézzük, hogy milyen volt a korszellem, milyen volt az a miliő, a tágabb környezet, amikor Jótám élt, és hivatását be kellett töltenie egy picinyke kis ország, Júda irányításában, akkor a következő mondatra figyelhetünk föl… és egymásnak feszül ez a két mondat. Az egyik Jótámról szólt: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr”. A másik mondat: „A nép azonban továbbra is romlott volt”. Hogy az uralkodóról jó példákat látunk, a levegőről jót olvasunk, és a nép továbbra is romlott volt? Ez a romlottság, ha a korábbi történeteket is olvassuk – vagy Ézsaiás könyvének mondjuk az első öt fejezetét, ami ugyanerről a korról szól –, akkor látjuk, hogy ez a romlottság elsősorban vallási eltévelyedés volt, és ebből mindig következik az erkölcsi eltévelyedés is. A romlottság – tudniillik az Istenhez való hűség, szövetség vonatkozásában romlott meg a nép –, amikor az Isten iránti hűség meglazul, akkor annak jönnek az erkölcsi súlyos következményei is.

Ha Ézsaiás könyvét olvassuk el – hiszen Ézsaiás részben éppen Uzzijjá és Jótám idején működött –, ha beleolvasunk Ézsaiás könyve első fejezeteibe, akkor ott látjuk, hogy a nép az áldozóhalmokon is a pogány szertartási helyeken is áldozott, meg elment a templomba is. Mind a kettőt. Sőt a szinkretizmus, a nagy keveredés, ami a mi világunkra most nagyon jellemző, hogy összemosni a hiteket, mindent összekeverni, nos ez nagyon jellemző volt akkor. Csakhogy ez 2700 évvel ezelőtt volt.

Az áldozóhalmokon is áldozott a nép, és ettől nyugodtan elment a templomba, nem zavarta, hogy én az Úr vagyok, a te Istened, ne legyenek idegen isteneid. Nyugodtan imádta az idegen bálványokat és nyugodtan elment a templomba Istent imádni is.

Nem tudjuk, ez nem derül ki sem a Krónikák könyvéből, sem mondjuk Ézsaiás könyvéből, hogy Jótám, a király, mennyit tehetett ezen torzulások ellen. Ezt nem tudjuk. Nem beszél róla a Biblia, és más forrásból pedig nem ismerjük az eseményeket. Ezt nem tudjuk. Biztos, hogy próbált valamit tenni. Egy dolgot biztos nem tett, noha úgymond hatalma volt: erőt kapva nem nyúlt bele a lelki, hitbeli kérdésekbe. Nem karhatalommal próbálta megoldani a kérdést, hogy áldozóhalmokon nem szabad, templomba meg kötelező. Ezt nem tette. Viszont amit tett, az az, hogy rajta, Jótámon megtörtek ezek a hullámok. Nevezetesen a torzulások hullámai. A szinkretizmusban, mindenféle vallási gondolatok összekeveredésében, mindebben ő nem vett részt. Jótám azt tette, amit helyesnek lát az Úr. Ezt nem erőszakolta rá állami hatalommal a népre, mert az úgy is csak formálisan jön be, ezt már a történelem többször bebizonyította. Csak addig szokta a nép úgymond elfogadni azt, amit hatalommal ráerőszakolnak, amíg az a hatalom még létezik. Utána nagyrészt otthagyják. Otthagyják a templomot, ha odakényszerítették, és otthagyják a pártokat, ha odakényszerítették.

Jótám, mi az, amit csinált? Az, hogy a nép romlottsága, a korszellem, a divat nem tántorítja el Istentől. És ez egy nagyon fontos mozzanat. Nem ahhoz igazodik, hogy a tömeg, a többség mit csinál. Nagy gyarlóságunk, hogy mi nagyon sokszor a tömeghez igazodunk. Mostanában már kevésbé, de a rendszerváltás utáni években nagyon sokan beszéltek arról, bennünket lelkészeket meg rengetegszer kérdeztek: ugye most divat templomba járni? Ugye most többen vannak maguknál is, mert most divat? Mondom, ami divat, az el is fog múlni, pár év múlva azok már nem lesznek itt. A hit az nem divat kérdése. A meggyőződésem nem lehet korszellem kérdése, mert az nem meggyőződés, az sodródás.

Jótámot nem tántorította el az, hogy népe, népének nagy része romlott volt hitbelileg, vallásilag, és sajnos erkölcsileg is. Jótám ragaszkodott az Úrhoz, és igyekezett jó példát adni. Ez az, amit megtehet. És ezt mindannyian megtehetjük, korszellem ide, korszellem oda. Mert a korszellem az mindig valamilyen, de olyan korszellem nem volt és nem is lesz, amelyikre azt mondhatnánk, hogy azt tették, amit helyesnek lát az Úr. A korszellem mindig másmilyen. De nekünk nem a korszellemhez kell igazodni, hanem az Úrhoz, és így megpróbálni befolyásolni a korszellemet.

Nos, Jótám annak ellenére megmaradt az Úr mellett, hogy a nép továbbra is nagyon romlott volt. De nemcsak hogy megmaradt az Úr mellett és igyekezett jó példát adni, hanem cselekvően igyekezett jó példát adni.

Röviden így foglalhatjuk össze, amit ebben a tömör beszámolóban az előbb olvashattunk, hogy sokat épített Jótám.

Érdemes felfigyelni, néhány szóval jelöli csupán a Szentírás a területeket. Az Úr házát is javította (nevezetesen annak felső kapuja környékét), vagyis törődött a templommal, hogy rendben legyen, hogy alkalmas legyen, betölthesse a funkcióját, de ez alapján nem akart magának előjogokat, hogy azután illetéktelen dolgokban cselekedjen, mint ahogyan az apja tette. Tehát az Úr háza.

Aztán azt olvassuk, hogy várakat, őrtornyokat, falakat, védőfalakat épített, vagyis törődött a védelemmel, hogy a népét védje, biztonságban láthassa az országot (mert sajnos mindig vannak háborúskodások).

És a harmadik terület a védelem után, azt olvassuk, hogy városokat épített. A városok alatt nem Debrecen méretű városokra kell gondolni, ezek pár száz fős települések voltak, amiket városnak nevez már az ókor. Városokat épített, vagyis az általános jóléthez igyekezett hozzájárulni. Három terület. Ezen aktív volt. Tette, amit hivatalából kifolyólag kellett tennie, és amit megtehetett. Nem tette azt, hogy úgymond karhatalommal templomba kényszerítse a népet, de megtette, hogy a templom rendben legyen, megtette, hogy a nép biztonságban élhessen. De mindjárt itt olvasunk arról, hogy az ammoniak megtámadták őket. Tehát igyekezett a biztonságot garantálni, és igyekezett segíteni az általános jólétet. Ez az, ami az ő feladata volt királyként. Vagyis megbízatása szerint igyekezett maximumot adni. És mielőtt azt mondanánk magunkban, no de hát mi nem vagyunk királyok! Hát azok nem. Miniszterelnökök se vagyunk, valószínűleg nem is leszünk. De mindannyiunknak van egy olyan területe, amelyik az illetékességi területem. Lehet, hogy ez a család, valahol a munkahelyen is van egy illetékességi területünk, van egy mozgásterünk a településen is, és nemzetünkért is van bizonyos felelősségünk és mozgásterünk.

Megbízatása szerint tette, amit tennie kellett. Vajon ezt megtesszük mi? Vagy azt mondjuk, hát ilyen a nép, itt nem lehet mit csinálni! Egy fecske nem csinál nyarat! Jótám nem a korszellemhez igazodott, nem ahhoz igazodott, hogy a tömeg mit csinál, hanem Jótám az Úrhoz igyekezett igazodni, megbízatása szerint azt tenni, amit tennie kell.

És itt szeretnék megfogalmazni egy első hallásra talán kicsit nehezen érthető mondatot, vagy furcsa mondatot. Jótámra jellemző, és szerintem igen fontos, hogy a hívő emberre is jellemző legyen: illúzión innen, de a pillanatnyi valóságon túl hitből cselekedett. Tehát illúzión innen. Mindig megvan nagyon sok emberben az a gyarlóság, hogy illúziókat kerget. Aztán rájön, hogy az nem megy, és akkor nem csinál semmit. Utána meg csak panaszkodik. Illúziókat kerget, amit nem lehet elérni, mert nincs itt az ideje, mert nem az ő feladata, mert, mert… és innen kezdve passzivitásba megy.

A másik gyarlóságunk az, hogy a pillanatnyi valóságra nézünk, és azt mondjuk, hogy itt nem lehet semmit csinálni… hát romlott a nép, hát ilyen a helyzet, és akkor megint jön a pesszimizmus, esetleg csak a szóbeli kritika. Jótám illúzión innen nem légvárakat kerget és épít. Illúzión innen van, de nem is ragad bele a pillanatnyi nyomorult valóságba, hogy itt úgy se lehet semmit se csinálni. Ezért mondtam, hogy a pillanatnyi valóságon viszont túl a hit realitásával cselekszik. Ezt néha nem könnyű megtalálnunk nekünk sem. Hogy illúziókon emerről legyünk, de a pillanatnyi valóságon meg túl, ne ragadjunk bele a pillanatnyilag nehéznek tűnő helyzetbe, az emberek ilyen-olyan gondolkozásába, vélekedésébe, a korszellembe, hogy azon túllépjünk, és hitből cselekedjünk. Ezért volt áldás Jótám életén.

A mai igehirdetésnek ezt a címet adtam: Hogyan adhatsz áldást?

Ez a rövid kis beszámoló, amit Jótámról olvashattunk, erre is feleletet ad, erre is tanít minket.

Anyakönyvbe bejegyezzük… És az Úr is számon tartja cselekedeteinket. Nem érdemszerző módon, hanem mert feladatunk van.

Vajon mit jegyezhetnek fel rólam, rólad a mennyei anyakönyvbe? Vajon mi maradhat meg rólam és rólad öt év múlva, 10, 20, 30, 50 vagy 100 év múlva, vagy már a nevünkre nem is emlékeznek, de amit tettünk az még hat, mert emlékezzünk, hogy harmad és negyediziglen irgalmasságot cselekszek azokkal, akik engem szeretnek – mondja a parancsolatban az Úr. Három, négy generáción keresztül hathat a hívő élet; szülő, nagyszülő, dédszülő élete, jó példája.

Mit jegyezhetnek fel rólad? Azt, hogy jól vagyon jó és hű szolgám? Kevesen voltál hű… hű voltál. Nem az a kérdés, hogy mennyin, mekkora a mozgástér. Valamilyen mozgástér és lehetőség mindannyiunknak van. A kérdés az, hogy mennyire vagyunk hűségesek a nekünk adott mozgástérben? Maradjon inkább kevés feljegyzés rólunk. Jótámból kevés maradt, de az mind példaadó volt.

Hogyan kaphatunk tehát áldást? Hogyan lehet a mi életünk másokat vezérlő lámpássá? A példaadó élet szabályát én így fogalmaznám meg végül, ezt olvastuk Jótámról: „És hatalmassá lett Jótám, mert állhatatosan Istenének, az Úrnak útján járt”. Tehát ha áldást szeretnénk kapni, akkor állhatatosan az Isten útján kell járnunk. Mert oda ígért áldást az Isten. Isten nem ígért mindenhova áldást. Arra az útra ígért áldást, amire hív bennünket. Ha tehát áldást szeretnénk kapni, akkor állhatatosak legyünk az Úr útján. Azt cselekedjük, amit helyesnek lát az Úr. Függetlenül attól, hogy ez divatos most, vagy nem divatos. Az egy másik kérdés. Cselekedni, amit az Úr helyesnek lát, és így leszünk áldottá még a körülmények ellenére is. És így leszünk áldássá a körülmény és a környezetünk számára is.

Jótámról néhány mondat van feljegyezve. És ez a néhány mondat, íme milyen beszédes! Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, a nép azonban továbbra is romlott volt, viszont sokat épített, megbízatása szerint tette, ami az ő feladata volt. Tegyük mi is, állhatatosan az Úr útján járva, és az  áldás nem marad el. Isten áldást ígért az Ő útjára, legyünk így áldássá. Ámen.

Tarts meg minden időben

Minket az igaz hitben,

És igaz értelmében

A szent evangéliomnak:

Légyen foganatos köztünk

A te kegyes beszéded,

És minden jóra intésed.

Hogy sok népek tehozzzád

Megtérjenek bűnükből,

És téged szolgáljanak

Az ő szívükből-lelkükből:

Hogy mindenek imádjanak

S csak téged tiszteljenek,

Hogy örökké élhessenek."

                   378. dicséret 6. és 7. vers

Imádság:

Hálát adunk Istenünk az előttünk járt nemzedékekért, nagyszülőkért, szülőkért, hitükért, munkájukért, jó példájukért. És hogy még gyengeségeik által is akarsz tanítani.

Magasztalunk Istenünk, hogy számon tartod életünket, cselekedeteinket, hogy áldást szeretnél árasztani életünkre, és életünk által környezetünkre. Magasztalunk, hogy mindezért tanácsolni, vezetni akarod életünket.

Bocsásd meg amikor, bár hittünk Benned, de inkább igazodtunk a kétes értékű korszellemhez és divathoz. Bocsásd meg, amikor automatikusan a többséghez igazodtunk anélkül, hogy megvizsgáltuk volna, hogy milyen úton járnak, és az tetszik-e neked Urunk.

Könyörgünk betegeinkért, könyörgünk megszomorodott szívekért, hogy vigasztalójuk légy. Könyörgünk a gyülekezeti ház és templombővítő építkezésünkért, és a még hiányzó anyagiakért, hogy elcsüggedt népünk közösségében a jövőnek építhessünk. Könyörgünk most konfirmációra készülő fiataljainkért, hogy a Te utadon járjanak, hogy szeressenek jönni e gyülekezetbe, hogy nekik is építsünk itt helyeket, termeket, hogy itt lehessenek. Könyörgünk gyülekezetünk egészéért, hogy állhatatosan járjunk a Te utadon, hogy Tőled áldást kaphassunk. Könyörgünk nemzetünkben ébredésért, megtérésekért, hogy erkölcsileg felemelkedve megerősödhessen nemzetünk is. Urunk Istenünk! Tedd életünket áldássá. Odaszánjuk magunkat a Te akaratod cselekvésére. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |