| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Ha nem jött volna el a Lélek

Apostolok cselekedetei 2. rész 1-8. vers

„¹Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, ²hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.

³Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.

⁴Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.

⁵Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek.

⁶Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.

⁷Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: «Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e?

⁸Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén…»”

Imádság:

Köszönjük, hogy kiválasztottál bennünket Atyánk arra, hogy megajándékozd közösségünket Szentlelkeddel. Köszönjük, hogy a legdrágábbat adtad szereteted jeléül. Bocsáss meg Istenünk, ha néha elfelejtjük, hogy amit Te ígérsz, azt komolyan kell vennünk. Bocsáss meg, ha néha kételkedünk, és nem tudjuk feltételek nélkül elfogadni ajándékodat. Segíts Édesatyánk, hogy soha ne veszítsük szem elől drága Fiad értünk hozott áldozatát. Segíts, hogy a körülöttünk élő embereknek is meg tudjuk mutatni, el tudjuk mondani a pünkösdi csoda igazi lényegét. Szent Fiadért kérünk, hallgasd meg egyenkénti fohászainkat is. Ámen.

Készítsük a mi szívünket az igehirdetés meghallására a 370. dicséretünk 1. és 2 versét énekelve:

Jövel, Szentlélek Úr Isten,

Töltsd bé szíveinket épen

Mennyei szent ajándékkal,

Szívbéli szent buzgósággal,

Melynek szentséges ereje,

Nyelveket egyező hitre,

Egybegyűjte sok népeket,

Kik mondván így énekeljenek,

Alleluja! Alleluja!

Te, szentségnek új világa,

Igédnek vezérlj útjára,

Taníts téged megismernünk,

Istent atyánknak neveznünk,

Őrízz hamis tudománytól,

Hogy mi ne tanuljunk mástól,

És ne légyen több más senki,

Hanem Krisztus, kiben kell bízni!

Halleluja! Halleluja!

Cselekedetek könyve 2. rész 37-38. és 42. vers

„³⁷Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: »Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?«

Péter így válaszolt: »Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.«

Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.”

Szeretett Testvérek!

Az első pünkösd történetét érdemes az egészet együtt elolvasni majd, most csak részleteket hallottunk belőle.

Most én bevezetésként egy olyan történetet olvasok, ami egy elképzelt történet. Mi lett volna, ha nem jött volna el a Szentlélek? Talán többeknek ismerős, a konfirmációs könyvben benne van ez a kis elképzelt történet.

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, igen nagy meleg volt. Még csak egy kis szellő sem lebbent az égen. Nem zavarta őket semmi és senki. Miért is zavarta volna? Minden csoda 3 napig tart. Ki emlékezik arra, ami történt 50 nappal ezelőtt? Egyazon szomorkás hangon ismételgették: de szép idők is voltak azok, együtt a Mesterrel! Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben. Szóba került a Názáreti Jézus ügye is. Már nem is hallani a követőjéről. Úgy látszik, hogy elszéledtek. Azután témát váltottak, és elkezdték dicsérni Kajafás főpapnak a zarándokokhoz intézett üdvözlő beszédét az aratás ünnepe alkalmából. Egyik tanítvány így szólt: ki kell józanodnunk egy szép álomból. A kis csoportnak azonban Péter mégis tartott beszédet. Kedves Testvéreim, akik szintén a Jézusra való emlékezésből éltek! Lassan hozzá kell szoknunk, hogy Ő nincs közöttünk. Fő, hogy a zsidóktól nem kell már félnünk. Az ügy elcsendesedett. Nyugton hagynak bennünket. Amikor akarunk, találkozhatunk ebben a padlásszobában, hogy az Ő emlékét ápoljuk. Másoknak nincs mit keresni közöttünk. Jelenlétük csak zavarna. Az ünnepre összesereglett sokaság maradandó élmény nélkül utazott vissza Jeruzsálemből a Római Birodalom különböző városaiba. A tanítványok pedig egyre ritkábban találkoztak. Emlékeik egyre halványabbak lettek. Lassan meg is öregedtek. Nem lépték át már régóta galileai falujuk határát. Lassan kihaltak. S a Jézus mozgalom ezzel véget ért.”

Ha nem jött volna el a Szentlélek, akkor mi sem lennénk itt. Akkor mi sem lennénk most együtt, hiszen lassan kihalt volna az a nemzedék, akik még ismerték az Úr Jézust.

Sokakat megkísért az a gondolat, hogy a nagy ünnepek úgymond a karácsony és a húsvét. A pünkösdöt sokszor sokan csak a harmadik helyre teszik, pedig ha nem jött volna el a Lélek, akkor nem ünnepelnénk karácsonyt, nem ünnepelnénk húsvétot, nem lennénk együtt közösségben a gyülekezetben. Mennyire szükséges ez, hogy legyen pünkösd. És mennyire másképpen hangzott az, amit a Bibliából olvastunk: de eljött a Szentlélek. Eljött a Szentlélek ott a tanítványi közösségre, megteltek mind Szentlélekkel, mindenki a maga nyelvén hallhatta Pétert beszélni. Aztán, hogyha a tanítványokra gondolunk, ők is egészen másak lettek, hiszen Péter bátran kiállt. És azt olvastuk: „mintha szíven találták volna őket”, és megkérdezték, hogy „mit tegyünk atyámfiai, férfiak?”. Igen. Mennyire más ez a beszámoló. Mennyire más ez a beszámoló, hogy már ott, háromezer lélek megtért. És tudjuk nagyon jól, hogy azóta világméretűvé lett a keresztyénség. Ha nem lett volna Szentlélek kitöltetése, valóban elhalt volna a Jézus-mozgalom, elhalt volna az, amit Jézus cselekedett. Mi sem bizonyítja jobban a Szentlélek erejét, minthogy abból a kicsiny kezdetből világméretű keresztyénség jött létre, és mi is itt lehetünk.

De ez az elképzelt kis történet arra is jó, hogy megvizsgáljuk magunkat. Hogy mi, ma élő keresztyének mennyire vagyunk Szentlélekkel telve, mennyire vagyunk olyanok, mint amivé az Isten szeretné az Ő gyülekezetét ebben a világban formálni. Megvizsgálhatjuk magunkat egyen-egyenként, és megvizsgálhatjuk az egész gyülekezetünket is. Vallásos vagyok csupán? Csupán csak emlékezek bizonyos dolgokra, amik megtörténtek, csak felemlegetjük azokat a dolgokat? Vagy valóban keresztyén vagyok, valóban krisztuskövetővé lettem?

Vajon közöttünk, ma élő keresztyének között, mi a helyzet? Együtt nosztalgiázunk csupán? Emlékezünk azokra az időkre, amikor talán még többen jártak templomba? Vagy pedig sokkal fontosabb számunkra, hogy az Isten élő Lelke töltsön el minket.

A tanítványok, amíg vártak Jézus mennybemenetele után 10 napig – el tudjuk képzelni, hogy mennyi kétség, mennyi félelem lehetett a szívükben. Eddig Jézustól vártak mindent. Eddig Jézustól várták a tanítást, és most várniuk kell valamire, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy ők maguk legyenek tanítóvá. Ehhez az kellett, hogy együtt maradjanak és kitartóan imádkozzanak. Sokan szokták mondani, hogy ma nem éljük ezt át. De átélhetjük. Átélhetjük, hogy ha kitartóan imádkozunk közösségben vagy egyedül, akkor megtölthet minket is az Isten az Ő Lelkével.

Négy vonatkozásban szeretnék egy ilyen vizsgálatot tartani magunk felett, ahogyan a 42. versben olvassuk, hogy mindazok, akik megtértek Péter prédikációjára, mindazok kitartóan együtt voltak ezután az „apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban”. Vajon milyen változások történtek a tanítványok életében, az akkori közösség életében, és milyen változások történhetnek a ma élő keresztyének életében?

Az apostoli tanításra vonatkozóan máris látnunk kell, hogy mekkora változás történt. A tanítványok az elképzelt kis történetünkben csak nosztalgiázgatnak, csak visszagondolnak azokra a szép időkre, amiket a Mesterrel töltöttek. Tipikus, hogy nagyon sokan úgy beszélnek Jézusról, akik nem igazán hisznek benne, vagy nem igazán teltek meg Lélekkel, hogy igen, tudjuk, volt egy csodálatos tanító, volt egy csodálatos ember, de azt már nem értjük Lélek nélkül, hogy ki is volt Ő, és mit cselekedett. Talán az önfeláldozó szeretetet szokták példaként hozni, Lélek nélkül is, de nem értik, hogy mindez miérettünk történt.

A tanítványok is, tulajdonképpen most várakoznak arra, amit Jézus így mondott nekik, hogy ne távozzatok el, mert majd eljön az igazság Lelke, és elvezet titeket, hogy megérthessétek az igazságot. Igen, addig amíg nincsen Lélek, csak a történést tudjuk. Talán csak az eseményeket tudjuk egymás-utániságában, talán sokan még ma is úgy próbálnak mentegetőzni, hogy hát nem én vagyok a felelős Jézus haláláért, hanem az ott lévő csőcselék, az ott levő emberek; talán Pilátus, Heródes, a főpapok, és hát nekem ehhez semmi közöm. És nagyon sokan Szentlélek nélkül a mai napig is szeretik másra hárítani a felelősséget Jézus haláláért.

Péter a Szentlélekkel megtelve megérti, hogy mi történt, hogy beteljesedett mindaz, amit Isten megígért a 16. zsoltárban, amit szintén olvashatunk a 2. részben, a prédikációjában mondja, hogy nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson, és rá kellett jönni Péternek arra, hogy igen, Jézust Isten feltámasztotta a halálból, és ezt kellett, hogy most ő megértse igazán a Lélek által.

Szokták emlegetni manapság ezt az aha-élményt. Aha, leesett. Hát a Szentlélek az, ami igazán megvilágosítja előttünk, hogy mi is történt az Úr Jézus Krisztussal. Amit így mondunk a konfirmációi kérdés válaszaként, de tulajdonképpen reformátor őseink felismerése miatt, hogy miattam, helyettem és érettem történt a kereszthalál. Mindaz, aki még ezt nem fogta föl, az még nem kapta meg a Szentlélek ajándékát. Igen, miattam, helyettem és érettem történt a kereszthalál. A Lélek elvezet az igazságra, a teljességre, és csak így lehet számomra Úrrá és Krisztussá az Úr Jézus Krisztus. A Szentlélek világosságában pedig meglátom bűnös voltomat, felfogom, hogy szabadításra van szükségem. Megértem, hogy büntetést érdemelnék, de Jézus odaáll helyettem, és vállalta értem a kereszthalált. Mindez énérettem is történt, hogy örök életem legyen. És ha ezt a bizonyosságot nyertem, akkor ezt tovább is kell, hogy adjam másoknak. Így mondja egy Ige: „senki sem vallhatja Úrnak Krisztust, csak a Szentlélek által”. Igen, a Szentlélek által viszont valóban Úrnak vallhatjuk Őt. Egyes szám első személyben, de csakis a Lélek által.

Az apostoli hitvallásban majd elmondjuk, hogy én hiszem, hogy mi történt az Úr Jézus Krisztussal, és akkor hozzátehetjük magunkban, tudom, hogy mindez érettem történt.

Mi lenne a kenyér megtörésével Szentlélek nélkül? Jézus ott, az utolsó vacsorán megtörte a kenyeret és adta a tanítványoknak. Valamit megérezhettek már ott is a tanítványok, de hogyha csak egy ilyen megemlékező vacsora maradt volna az utolsó vacsora, akkor az kevés lenne.

A páskavacsora megismétlése évről-évre tulajdonképpen egy emlékvacsora. Ha mögötte tudja a hívő nép, hogy ez a szabadításért való emlékvacsora, akkor már több mint emlékvacsora. De lehet-e csupán megszokott ceremónia, amit el kell végezni, amit mindenképpen meg kell cselekedni. És lehetnek szép cselekedetek,  de hogyha nem szív szerint van, nem Lélek szerint van, akkor arra talán a mi Urunk ma is azt mondaná, amit mondott a Lélek nélküli áldozat bemutatása az Ószövetségben, hogy „nem gyönyörködik benne az én lelkem”. Sőt, hogyha keményebben fogalmazott a próféta, azt mondta, utálja az Úr az olyan áldozatot, ami nem lélek szerint való. Lehetnek emlékvacsorák, lehetnek emlékülések egy-egy híres ember emlékére, de ha csak ennyi lenne a mi úrvacsoránk, akkor talán már az is elsorvadt volna, talán már abból se lenne, talán csak minden évben, talán egy.

Az egyik reformátorunk is hajlik arra, hogy emlékvacsorának gondolja az úrvacsorát. De tudjuk, hogy ennél sokkal több az úrvacsora ünneplése, hiszen együtt ünnepelhetjük azt, hogy közösségünk van Ővele, egy titokzatos közösség az Úr Jézus Krisztussal, aminek vannak látható jegyei, vannak formái, bizonyos egyházakban különböző formái, bizonyos keresztyén gyülekezetekben különböző formái lehetnek, de lényegében ugyanaz kell, hogy legyen. A kenyér, amit minden nap fogyasztunk, itt egészen más, hiszen Jézus Krisztus szent testét jelenti, ami megtöretett miérettünk, és a bor Jézus Krisztus érettünk kiontatott vérét. A Szentlélek segítségével érthetjük meg, hogy ezáltal van bocsánat a mi bűneinkre. Aki nem szív szerint úrvacsorázik, vagy nem szeret úrvacsorázni, a Korinthusi levélben azt mondjuk, hogy méltatlanul eszi és issza a szent jegyeket, azokra nem érvényes az, hogy Lélek szerint vannak közösségben Ővele. Aki nem igazán érti, hogy mi is történik, talán csak azt látja, hogy mi a rendje a gyülekezetben, az még kevés.

Az első keresztyénekről azt olvassuk, hogy örömmel és tiszta szívvel részesedtek az ételben. Örömmel és tiszta szívvel. A Szentlélek örvendezésre hív bennünket. Örömmel azért, mert Isten csodálatos dolgokat cselekedett velünk, az Ő népével.

Olyanok vagyunk-e, mint a kanári madár, amelyik akkor énekel, ha megfürdött? Van-e hála a mi szívünkben, amikor megtisztulunk a mi bűneinktől? Lélek által Istentől kegyelmet nyerünk, amikor hittel vesszük a szent jegyeket. Ő megtisztít és örömet ad a mi szívünkbe.

Az imádkozásunk. Szentlélek nélkül a tanítványok is kérték Jézust, hogy taníts minket imádkozni. Szentlélek nélkül sokszor csak automatikus ismételgetése szavaknak az emberek imádsága. Imamalomszerűen mondott szavak egymásutánja, vagy bizonyos babonás hiedelmek is kapcsolódhatnak hozzá, hogy aki ezt az imádságot elmondja, ez vagy az fog történni az életében. Vagy ismerjük azt is, amikor egy-egy vizsga vagy nehéz helyzet előtt felfohászkodnak sokan, hogy Uram most segíts meg. Nem baj. Ez is már valami, de még kevés. De még kevés, hiszen a Szentlélek a szánkba akarja adni azokat az imádságokat is, amiben magasztaljuk Őt. Miért nincs igazán erőteljes imádkozás közöttünk is? Nagyobb kellene, hogy legyen. A mi imaéletünket is most szeretné a Lélek felülvizsgálni, és szeretné azt, hogy ha nagyobb lenne a mi magasztalásunk, akár a gyülekezetben, akár otthonainkban is.

A napokban olvastuk a Római levelet, és olvassuk ma is, holnap is. Holnap ezt az Igét, amiben Pál apostol biztat bennünket és vígasztal. Sokan szoktak panaszkodni, hogy nem tudok imádkozni, nem tudok olyan szépen imádkozni. Nem baj. Hanem arra kellene figyelnünk, amire a Lélek biztat. Segít a Lélek a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Merjünk ráhelyezkedni erre az ígéretre, hogy segít a Lélek a mi erőtlenségünkön. Merjük kérni, hogy legyen sokkal erőteljesebb a mi dicsőítésünk és magasztalásunk. És segítsen minket a Lélek, ahogy Pál mondja ezt. Valahogyan úgy, mint a kicsi gyermek is, ha kér valamit, ha valamit ki akar fejezni, megteszi, és a szülő megérti. Igen, az Atya megérti a mi dolgainkat, a mi kéréseinket, és hadd biztasson minket az Ige arra, hogy bátrabban merjük az Atya elé tárni azt a kérésünket is, hogy jöjj Szentlélek és erősítsd meg bennünk azt, amit kell szólnunk. Igen, a mennyei Atya megszólít bennünket, és erre nekünk válaszolnunk kell.

És szándékosan hagytam negyedikként a közösség gyakorlását, hiszen pünkösd máris közösséget teremtett. Nem maradt ott együtt az a háromezer ember, aki ott megtért, hiszen tudjuk, hogy nagyon sokan visszatérnek a saját városukba. De Szentlélek nélkül nem lehetnének közösségek sem. Talán lennének ilyen alkalmi emlékbizottságok, talán lennének jubileumi ünnepségek, de ilyen közösség, ami újra és újra, ott azt olvassuk az első gyülekezetről, hogy napról-napra kitartóan együtt voltak. Hát, ha mi hétről-hétre kitartóan együtt vagyunk, vagy Lélek szerint sokszor hordozzuk egymást, akkor meg kell éreznünk a közösség erejét.

Amikor a tanítványok egyedül maradnak Jézus nélkül, akkor van egy nagy-nagy reményvesztés a szívükben, életükben, mert talán csalódtak abban, ami eddig történt, vagy várják azt, hogy mi történhet még Jézus Krisztus által. És nagyobb csodát kapnak a Szentlélek által, mintha talán még néhány évig ugyanúgy járnak együtt Jézussal a földön. De figyelhetjük ezt a reményvesztést sokszor közösségekben is. Az emmausi tanítványokra gondolunk, és azt mondhatjuk: „pedig mi azt reméltük…”. Pedig mi azt reméltük, hogy most egy egészen más következik. És Jézus meg kell, hogy értesse velük, hogy valóban egészen más következik, de nem úgy, ahogy ők gondolták. A közösség nem evilági indíttatásból történik, hanem Isten Szentlelke és Igéje által. Nem csak úgy lehettek együtt a tanítványok, amíg Jézus közöttük volt, hanem meg kell érteniük, hogy most már a Szentlélek lesz az, ami összetartja őket.

Azt olvastuk a kis képzelt történetben, hogy ne is jöjjön ide más, csak zavarna bennünket. Igen, az emberi közösségekre sokszor jellemző az, hogy ne is jöjjön ide más, csak akiket mi hívunk. És itt pedig az első pünkösdkor jöhet bárki, aki megtér és megkeresztelkedik. És azt olvassuk a hét végén, hogy „az Úr pedig napról-napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel”. Lélek nélkül ilyen kis kirekesztő társaságok jöhetnek létre, de az Isten ölelésébe, az Isten Lelkének ölelésébe belefér mindenki, aki Úrnak vallja a Krisztust.

A konfirmációban kinyilvánították gyermekeink a múlt héten, hogy ebben a közösségben kívánnak megmaradni, és követni kívánják Krisztust. És ez az a közösség, ami vonzhat, magához hívhat másokat is. Igen, szükségünk lenne arra, hogy az Úr újra és újra, napról-napra növelné a mi közösségünket is, de a világon a keresztyének közösségét is az üdvözülőkkel. És ezt élhetjük meg, és ez a jó, hogy ha ezt látjuk, és nem csupán a reménytelenség van úrrá emberek szívén, közösségek életén. Nagyon sokszor hallottam azt a mondatot, hogy „ha mi kihalunk mi lesz az egyházzal?!”. Talán mi magunk is hallottuk ezeket a szavakat különösen az elmúlt évtizedekben. És Istennek a csodája, hogy nem halt ki az egyház, nem halt ki a Jézus-mozgalom, hanem az Úr napról-napra szaporítja az ő gyülekezetét az üdvözülőkkel.

Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak? Mit cselekedjünk? Térjünk meg, és kötelezzük el magunkat arra a szolgálatra, hogy az Isten közösségében, az Isten gyülekezetében, Jézus Krisztus követésében valóban Lélekkel telve tudjunk jelen lenni újra és újra az apostoli tanításban, a közösség gyakorlásában, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Ámen.

Imádkozzunk:

Szentlélek Isten jöjj szívünkbe, igen óhajtunk. Tudjuk, hogy Rád van szükségünk, hogy megértsük a Te erődet, hogy átéljük, hogy Te vagy erős bennünk, hogy Te tudsz erőt adni nekünk.

Szentlélek Isten jöjj szívünkbe, hogy átélhessük a Te megváltó szeretetedet, hogy vallhassuk, hogy egyedül Te vagy a mi életünknek a megváltása. Köszönjük Neked, hogy ezt a szeretetet érezhetjük naponként. Cselekedj most közöttünk, hogy igazán megteljünk Szentlélekkel, és úgy vegyük magunkhoz a szent jegyeket, hogy az belülről éltessen minket lelkiképpen. És kérünk Téged Urunk, hogy add közénk a lélek egységét a békesség kötelékével. Add, hogy valóban megélhessük, Benned, Veled és egymással a közösséget most az úrvacsorában is. Kérünk Téged, hogy Te vigasztald a gyászolókat és a nehéz terheket hordozókat. És állíts minket egymás mellé bizonyságtevőként, és tégy késszé minket a szeretetben való segítésre egymás iránt. Az Úr Jézus Krisztusért kérünk hallgass meg és áldj meg minket. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |