| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Menedék, örökség, hálaadás

Zsoltárok 16. fejezet

Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem!

Ezt mondom az ÚRnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem.

A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem.

Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra.

URam, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat.

Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.

Áldom az URat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm.

Az ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.

Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van.

Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba.

Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.

Efézusi levél 1. fejezet 15-19. vers

„Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban;

és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt;

és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön.”

            Szeretett testvéreim.

            Olyan csodálatos olvasni Pál sorait. Az egész szakaszt mélyen átitatja a hála érzése, és olyan jó ezt érezni, olyan jó látni Pál életéből is, hogy a sok gond és baj ellenére, milyen csodálatos, hogy lehet hálát adni. Mert Isten mindig gondoskodik arról, hogy legyen miért hálát adni. Pál hálaadása pedig számunkra is példaértékű lehet, hiszen a mi életünkben is vannak nehézségek. Nem is akármilyenek, de az Úr, a mi életünkben is gondoskodik arról, hogy legyen miért hálát adnunk.

Mert mindennek oka van. A hálaadásnak is. És nagyon sok mindenért lehet hálát adni. Olyan jó, hogy ha a legapróbb dolgokért is hálásak tudunk lenni, amik megszépítik egy-egy napunkat, óránkat, percünket, de az is csodálatos, amikor nagy dolgok történnek, és a nagy örömben nem felejtünk el hálát adni az Istennek.

Pál, ebben a szakaszban azért ad hálát, mert hallott az efézusi gyülekezeti tagok hitéről, és szeretetéről. Csodálatos érzés lehetett Pál számára, hogy akikkel találkozott, át tudott nekik adni valami fontosat, és hogy a lelki gyermekeiről azt hallja, hogy jó úton járnak. Ez az egyik legcsodálatosabb érzés egy ember életében, amikor valaki másnak az életére úgy tud hatással lenni, hogy az a másik előnyére, hasznára, és épülésére szolgál. Ráadásul Pál nem csak egy embernek az életére hatott, hanem sokak életére, ezért hát nem csoda, hogy a jó hírek hallatán átjárja a szívét a hála. Hálájában pedig nem tesz mást, mint imádkozik. Imádkozik Istenhez azért, hogy adjon bölcsességet, hogy megérthessük és megláthassuk azokat a dolgokat, amiért hálát lehet adni. Továbbá Pál kéri a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerhessük, milyen reménységre hívott el minket az Úr, hogy milyen gazdag az Ő örökségének dicsősége, és milyen mérhetetlenül hatalmas a mi Istenünk.

            Egész életünket meghatározza a reménység. Viszont nagyon sok mindenben lehet reménykedni, és nagyon sok mindenben reménykedünk is.

Ez a szakasz azonban arra a reménységre emlékeztet minket, hogy odafordulhatunk, sőt, egyenesen odamenekülhetünk a mi Urunkhoz, és kereshetjük Őt. Imádkozhatunk hozzá, ahogy a zsoltáros is teszi, hogy Tarts meg engem Istenem, mert Hozzád menekültem. Ez lehet minden reményünk forrása, hogy van menedékünk, és imádkozhatunk Istenünkhöz, hogy tartson meg minket. Annyi minden dolgozik azon, hogy feladjuk a reményeinket, és annyi minden akarja azt, hogy csak a gondokat és nehézségeket lássuk, és ne azt lássuk meg, hogy mi az, amiért hálát lehet adni. Mi viszont tudjuk, hogy van hova menekülnünk, mert oda lehet fordulni Hozzá, és bárki kérheti Tőle: tarts meg engem Istenem, mert hozzád menekültem.

            Mi gyakran csak egy menedéket keresünk, és már azzal is megelégednénk, hogy ha egy csendes helyet találunk, ahol egy kicsit el tudjuk felejteni azokat a dolgokat, amik elől menekülünk. Az Úr előtt pedig tényleg el lehet csendesedni, és igazi nyugalmat lehet találni.

De ha az Úrhoz menekülünk, nem csak annyi történik, hogy egy kicsit meg tudunk pihenni. Mert ha az Úrhoz menekülünk, akkor Ő nem csak megtűr minket a maga közelében, hanem gyermekeivé fogad. Délelőtt részletesen hallhattunk arról, hogy mit jelent Isten háza népéhez tartozni. Ha Isten háza népéhez tartozunk, akkor az nem csak annyit jelent, hogy meghúzódhatom egy sarokban, hanem élő közösséget jelent, ahol az Úrral és egymással lehetünk közösségben, és minden gondolatunkat, tettünket, munkánkat meghatározza az, hogy az Úr közelében élhetünk, és hogy örökösei lettünk.

            Ahogy a zsoltáros is írja: „A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem.” Ezt persze félre lehet érteni. Mert a közfelfogásban tévesen rögzült az, hogy kik azok a szentek és dicsőségesek. Sokan azt gondolják, hogy azok a szentek, akik éjjel-nappal olvassák a Bibliát, minden energiájukat a diakóniába fektetik, vagy szüntelenül imádkoznak. No és persze vannak olyan területei az életnek, amihez semmi közük nem lehet. Nem mehetnek bizonyos helyekre, és bizonyos foglalkozásokat nem űzhetnek.

Azonban ez nem így van. Jézus tanítványi sem voltak az ilyen értelemben vett szentek, hiszen volt közöttük halásztól kezdve a vámszedőig mindenféle ember. Nekünk sem az a feladatunk, hogy csak bizonyos dolgokkal foglalkozzunk, hanem az, hogy minden dolgunk szeretetben menjen végbe.[1]

            Nem attól lesz valaki Isten gyermeke, hogy bizonyos dolgokkal foglalkozik, hanem attól, hogy az életben hogyan viszi véghez a dolgait, milyen lelkülettel dolgozik, milyen indulattal fordul a másik ember felé, és hogyan éli meg a történéseket. Hogyan kell Isten örököseiként élnünk? Kapcsolatban. Szüntelen kapcsolatban, nem csak egymással, hanem az Istennel is, mert tanácsot ad nekünk az Úr, és még éjszaka is figyelmeztet minket, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. Ha hallgatunk az Ő szavára, akkor olyan biztosak lehetünk a dolgainkban, hogy soha nem tántorodunk meg, hanem haladunk előre az életünkben úgy, hogy meg tudjuk találni az örömöt, és hálát tudunk adni mindenért, mert Ő tanít minket az élet útjára, és teljes öröm van Nála. Ilyen csodálatos örökségünk van nekünk, és van mindenkinek, aki az Úrhoz fordul, hogy biztonságban lehetünk minden helyzetben, mert tudjuk, hogy az Isten a mi osztályrészünk.

Mi vajon milyen örökséget hagyunk magunk után? Annyi mindent el lehet érni az életben, és annyi mindent értékesnek lehet találni, de vajon mit találnak majd hasznosnak a mi örököseink? Ne felejtsünk el odafordulni az Úrhoz, hogy mi is örökösei lehessünk az Istennek, és ne felejtsük el ezt az örökséget megosztani másokkal is.

Tapasztaljuk meg mi is azt a nagyszerű érzést, amit Pál is átélt, hogy minden körülmény ellenére fel tudta fedezni azokat a dolgokat, amiért hálát adhatott az Úrnak. Mi is ismerjük meg ezt a reménységet, ezt az örökséget, és fedezzük fel a mi Istenünk hatalmát, hogy mindig ott lehessen a szívünkben a hála. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |