| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Épüljünk szeretetben

Galatákhoz írott levél 6. fejezet 1-10. vers

„Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél.

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.

Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát.

Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval.

Mert mindenki a maga terhét hordozza.

Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját.

Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.

A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.

Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.”

Megszólított bennünket az apostoli bizonyságtétel, imádkozzunk!

Áldunk és magasztalunk teremtő, gondviselő, megváltó Urunk. Dicsőítünk teremtett világodért, amelyben gyönyörködhetünk napról-napra. Köszönjük gondviselésedet, amellyel gondot viselsz teremtett világodra és benne az emberre is. Gondod van ránk. Köszönjük megtartott életünket. Köszönjük egészségünket, köszönjük gyógyulásunkat. Köszönjük szeretteinket, megköszönjük a közösségeket, amelyekhez tartozhatunk. Köszönjük a család közösségét, köszönjük a gyülekezet közösségét. Köszönjük Urunk, hogy most is együtt lehetünk, hogy figyelhetünk Rád, a Te Igédre, a Te tanításodra. Áldunk és dicsőítünk Urunk azért, hogy megváltottál bennünket bűneinktől, és munkatársul választottál bennünket, bűnös embereket. Köszönjük Urunk, hogy eszközök lehetünk mások életében, hogy Rád találjanak, így vigasztalást nyerjenek rajtunk keresztül is. Ezért kérünk most, hogy csendesítsd el a szívünket, add, hogy minden örömünket és gondunkat most eléd tehessük, hogy csak Rád figyelhessünk. Te megtöltsd a mi szívünket a Te szereteteddel, a Te üzeneteddel, a Te tisztaságoddal, a Te erőddel, hogy így indulhassunk újra az elkövetkezendő hétre, annak munkáira, szolgálatra. Tiéd legyen a dicsőség örökkön, örökké. Ámen.

A te áldott Szentlelked,

Kérlek, tőlem el ne vedd,

Sőt újítsd meg bennem,

hogy dícsérjem neved,

Szolgálhassak tenéked.

Reád bíztam magamat,

Te viseljed gondomat,

Igazgasd jó útra az én lábaimat,

És minden szándékimat.

205. dicséret 9. és 10. vers

Efézusi levél 4. fejezet 11-16. vers

„És ő »adott« némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.

Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.”

Kedves Testvérek!

Nem tudom, hányszor szoktuk föltenni magunknak a kérdést: mi életünknek az igazi célja, az igazi értelme? Mennyire foglalkoztat ez, vagy pedig a napi feladatok, a napi rohanások sodornak bennünket? Sodornak, és nem tudjuk néha pontosan, hogy merre sodornak el.

Mi lehet tehát, vagy mi életünknek egy igazi célja és értelme?

Ha ezt a kérdést föltesszük, akkor eszünkbe kell, hogy jusson Mózes első könyvéből az 5. fejezet. Az ötödik fejezetben olyanokat olvasunk, amin sokan meg szoktak döbbenni, különösképpen azért, mert nagy számokat, nagy életkorokat lehet ott olvasni. És ebben a fölsorolásban (ahol Séf utódait olvastuk Nóéig), ebben a fölsorolásban, ami állandóan ismétlődik: élt, nemzett, meghalt… élt, nemzett, meghalt… élt, nemzett, meghalt…

Nos szándékosan nem soroltam a neveket, a legismerősebb a Methuselah – vagy magyarosan Matuzsálem – neve ebben a szakaszban szerepel. Ott az emberek azon szoktak megakadni, hogy mik ezek a több száz esztendős úgymond életkorok. Pedig nem ezen van a lényeg. Illetve ez egy kontra kifejezés, hiszen újra és újra észre kell vennünk, hogy miközben úgymond hatalmas életkorok vannak, mégiscsak ez ismétlődik, hogy élt, nemzett, meghalt… élt, nemzett, meghalt… élt, nemzett, meghalt. És végül ez az egész sor az özönvízben tűnik el; minden úgymond hatalmas életkorral, mindazzal, amit az ember célul a maga élete számára értelmül választott, vagy kitűzött.

Ennyi lenne csak az élet? Mondhatnánk mai szavakkal: felkelt, robotolt, evett, aludt… felkelt, robotolt, evett, aludt… felkelt, robotolt, evett, aludt – ez az élet értelme? Ez lenne az élet célja? Dolgozunk, hogy éppen fönntartsuk magunkat, és aztán ez robottá válik; néha mókuskerékszerűen benne vagyunk, és már sodor, visz, visz, visz… és el is felejtjük néha föltenni a kérdést: mi az értelme az életemnek, mi a célja az életemnek?

Mózes első könyve 5. fejezetében, ahol ezeket a neveket olvassuk, és állandóan ez dübörög, ez a három szó ismétlődik, hogy élt, nemzett, meghalt… élt, nemzett, meghalt; és mindegy, hogy rövidebb vagy hosszú az életkor, mert van ott rövidebb is, nemcsak hosszú, mindegy, hogy mennyi, mindegyiknél ez van. Kivéve egy, nevezetesen: Énók Istennel járt. Énókkal kapcsolatosan nem ezt olvassuk, hogy élt, nemzett, meghalt, hanem, hogy Istennel járt. Minőségileg egészen más élet volt ez.

Nos, miért élünk? Mi életünknek az igazi értelme és célja? Talán a zsoltáros szavával mondhatjuk, fogalmazhatjuk hívő emberként: éljen az én lelkem, hogy dicsérjen Téged. Vagy más szavakkal, életünk értelme, életünk igazi célja, hogy az Isten dicsőségére legyünk. Ez ad igazi tartalmat, igazi értelmet és igazi célt az életnek. Az életben benne van természetesen, hogy élt, meg nemzett, meg meghalt, meg dolgozott, meg evett. De az élet több és nagyobb lenne, mint csupán ez a monoton ismétlődés. Éljen az én lelkem, hogy dicsérjen Téged – mondja már az Ószövetség kegyes embere, a zsoltáros.

Ki segíthet bennünket küldetésünk teljesítésében? Hogy az Isten dicsőségére élhessünk. Ki segíthet ebben? Mert a világ nem segít. A világ diktálja állandóan nagyon keményen ezt az élt, nemzett, meghalt… élt, nemzett, meghalt… fölkeltél, dolgoztál, aztán valamit még talán aludsz – néha sikerül néhány napot kiszakítani, és aztán minden kezdődik elölről. Mások dirigálnak állandóan. És ez a mások az Úr? Vagy csupán a környezet?

Nos, ki segíthet bennünket tehát küldetésünk teljesítésében, hogy munkánkkal, fölkelésünkkel és lefekvésünkkel, gyermeknevelésünkkel és egész életünkkel az Isten dicsőségét szolgáljuk.

A fölolvasott bibliai szakaszunk, az Efézusi levél 4. fejezetéből, így kezdődött: „Ő (tudniillik az Úr) adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul…”. Ő adott; az Úr adott némelyeket. Az Úr gondoskodott segítségről. Kiket adott? Ha erre a fölsorolásra figyelünk, és itt érdekes nincs itt az, amivel máshol találkozunk, más összefüggésben írt Pál apostol, tudniillik a püspök, ami ott, akkor még egyszerűen gyülekezetvezetőt jelentett és nem egy nagy egyháztest vezetőjét; nem találkozunk a presbiter, nem találkozunk a diakónus kifejezéssel, itt apostolokról, prófétákról, evangélistákról, pásztorokról, tanítókról hallunk. Ezeket nem kell egymás ellen kijátszani, más történeti összefüggésben szólal meg az egyik, nevezetesen az Efézusi levél most olvasott szakasza, és más, amit majd munkatársairól írt az apostol.

Tehát az Isten gondoskodott segítségről. Ez az első, nagyon fontos, örvendetes üzenet. Gondoskodott segítségről, hogy küldetésünk teljesítésére, hogy az Isten dicsőségére éljünk, erre fel tudjunk készülni. Gondoskodott apostolokról, akik által van nekünk az Írás, az Újszövetség. Igazán itt folytatódik, mert az apostoli szolgálat korhoz kötött, Jézus korához, személyéhez kötött szolgálat volt. De ennek a szolgálatnak a gyümölcseként többek között az Újszövetséget is kaptuk, és benne és általa szólít, segít az Isten minket. Prófétákról történik utalás az Ószövetségben is, de az Újszövetség népében az a fajta prófétaság, ahogy az Ószövetségben van, az nem folytatódik, de folytatódik az Írás időszerű megértése vonatkozásában, vagy evangélistákul, hogy hangsúlyozottan megtérésre hívjanak embereket. Ő adott pásztorokul, tanítókul. Minden pásztor tanító is, de nem minden tanító pásztor – hogyha nagyon röviden fogalmaznánk meg azt, ami közös, és ami speciális ezekben a szolgálatokban. Itt nem mai értelemben vett hivatalokról, munkahelyekről van szó, vagy hivatásról. Ez az apostoli korban nem vált ilyen élesen szét, mint ahogy napjainkra intézményesedett is mindez.

Ami fontos számunkra, hogy az Isten adott segítőket. Gondoskodott róla, hogy legyenek segítők. És ezzel már a következő kérdésre is egy szóval, de a feleletet próbáltam megadni. Miért adta őket? Miért adott apostolokat, prófétákat, vagy éppen pásztorokat, tanítókat? Vagy majd a másik levélben olvasunk presbiterekről, gyülekezeti vezetőkről, vagy éppen diakónusokról.

Először is emlékezzünk arra, amit a reformáció hozott újra elő – mert a korábbi évszázadokban elhomályosult –, nevezetesen az egyetemes papság, vagyis, hogy mindenki közvetlenül, Krisztus által mehet az Atyához. Hiszen a középkorra, annyira eltorzult mindez, hogy egy kizárólagos papi kaszt volt úgymond közvetítő a hívők és az Isten között. A Biblia szerint viszont nincs, az Újszövetség szerint nincs ilyen külön papi kaszt, ilyen közvetítő egyház, hanem mindenki közvetlenül a Krisztus által mehet az Atyához. Ezt nevezzük egyetemes papságnak. Azonban, hogy miért adta? Mellé szeretnék tenni egy másik kifejezést: az egyetemes szolgálat céljából adta. Mert az egyetemes papság az világos – bár még ma is nagyon sokszor erősödnie kellene. De az egyetemes szolgálat, nevezetesen, hogy minden keresztyén Krisztuson keresztül testre szabott szolgálatot kap az emberek felé. Van lelkészi szolgálat, vagy ahogy a Heidelbergi Káté vagy különösképpen és egyértelműebben a Második Helvét Hitvallás erről bizonyságot tesz, van egyházi szolgálat, de ez nem közbenjáró áldozati szolgálat. Hanem van az egyházi szolgálat mellett az egyetemes szolgálat. Az egyetemes szolgálat, amelyben minden keresztyén ember beletartozik. Mert nem csak egyetemes papság van, hogy mindannyian odaállhatunk, és oda kell, hogy személy szerint álljunk, a mi Urunk elé. Jézus Krisztus által, annak szolgálat és egyetemes.

Mi ennek a célja? A közvetlen cél az, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére. A szentek ugye az újszövetségi szóhasználatban mindig a Krisztus követésére szentelt, odaszánt életű embert jelent. Vagyis minden keresztyén ember szent. Nem tökéletes, nem glóriás figura, hanem odaszánt, odaszentelt életű. Ez az Újszövetségi ‘szent’ kifejezés. Ezért olvassuk szinte majdnem mindegyik apostoli levél elején, hogy a gyülekezetet, amikor megszólítja, szent gyülekezetnek nevezi.

Nos a közvetlen cél tehát – így olvastuk itt – „felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére”. Felkészítse a gyülekezet tagjait a szolgálat végzésére. Ezért adta az apostolokat, de ezért adta a pásztorokat a gyülekezetbe, ezért adta a tanítókat a gyülekezetbe. Ez tehát a közvetlen cél.

És van a végső cél, tudniillik a Krisztus testének, a gyülekezetnek, az egyháznak az építése, mégpedig szeretetben, ahogy a fölolvasott szakaszunk utolsó két kifejezése mondja: „épüljön szeretetben”.

Az egyik tehát a közvetlen cél, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére. Merthogy a szolgálat nem egy papi-elit kiváltsága. Még a protestáns gyülekezetekben is nagyon sokszor ez a félig-meddig téves elképzelés él. Hát van lelkész, vannak lelkészek, ők szolgálnak. Ha csak ennyit gondolunk, akkor ez alig-alig bibliai. Hiszen kell, hogy legyenek pásztorok – mondja az apostol – kell, hogy legyenek lelki tanítók – mondja az apostol – de nem azért, hogy a gyülekezet helyett szolgáljanak, hanem, hogy felkészítsék a gyülekezet tagjait a szolgálat végzésére. Az apostoli tanítás szerint a szolgálatot nem a lelkészek végzik, nem a lelki tanítók végzik, hanem a gyülekezet végzi. No itt jócskán van még miben megújulni nekünk is! Jócskán van miben megújulni, mert nagyon sokszor a torz évszázados tanítások következtében is, nagyon sokszor így gondoljuk, hogy hát vannak, akiket szolgálatba állítottunk, ők szolgáljanak, és akkor mi szépen meghallgatjuk.

Az Újszövetség szerint az egész gyülekezet szolgált. És erre a szolgálatra kell, hogy felkészítsenek az elhívott szolgák, pásztorok vagy tanítók. Vagyis Isten elhívott egész népének feladata a szolgálat, és ezen belül van sajátos feladata a pásztoroknak, tanítóknak, hogy felkészítsenek – ahogy itt olvastuk. Vagyis felkészítsenek nem csupán az egyéni életszentség kimunkálására, hanem felkészítsenek az Isten üdvtervének szolgálatára az egész világban. Ez a gyülekezet hivatalos, elhívott szolgáinak a feladata. És nem az lenne, amit nagyon sokan ma is elvárnak, hogy hát azért állítottuk őket oda, hogy csinálja. Ez igaz, de ha a második része az, hogy mi pedig nem csinálunk semmit, akkor nagyon nagy hiba van a keresztyénségünkkel és gondolkozásunkkal.

A szolgálat megosztását kell látnunk, hiszen az apostol arról beszélt, hogy pásztoroknak, lelki tanítóknak a feladata, hogy felkészítse, hogy segítse a gyülekezet tagjait a szolgálat végzésében. Vagyis a pásztor, a tanító nem kisajátítja a szolgálatot, hanem megsokszorozza azáltal, hogy másokat felkészít. Hogy másokat megpróbál helyzetbe hozni. Szolgálati helyzetbe hozni.

A feladat az, és a gyülekezet közösségében, a gyülekezeti tagság előnyeihez éppen ez is hozzá tartozik, hogy az Isten így akar képessé tenni, így akarja a népének tagjait képessé tenni a szolgálatra. Nem úgy, hogy helyettük kiváló, vagy kevésbé kiváló néhány hivatalos szolgát állít be, hanem úgy, hogy az elhívott szolgák felkészítsék az egész gyülekezetet, minden tagot, hogy ki-ki a saját területén szolgálhasson. Emlékezzünk a kegyelmi ajándékokra, a múlt vasárnapi bibliai szakaszunkra. Azért adatott, hogy szolgáljunk vele. És különböző ajándékaink adattak. Nincs egyenlőség és egyenlősdi. Különböző ajándékaink adattak, és különböző szolgálataink vannak az élet lekülönbözőbb területén, legyen az család, legyen az munkahely, legyen az a baráti kör, vagy egészen sajátos missziói jellegű szolgálat.

Tegyük föl még azt a kérdést is, hogy tudniillik kiket küldött, miért küldte utána, hogy hogyan segítenek? Itt egy gyülekezetképet kell magunk előtt látni először is. A gyülekezet az nem egy piramishoz hasonlítható, aminek itt úgymond az alján ott vannak a gyülekezet tagjai, és valahol a csúcsán meg ott ül a lelkész – mintha a helyi pápa lenne. Nem. Ez nem bibliai gondolkodásmód. Akkor se, hogyha vannak, akik így és ilyenfajta egyháztervezetet próbálnak gyakorolni.

A bibliai gondolkozásmód a test képével van megfogalmazva. Emlékezzünk a múltkori bibliai szakaszra. A testnek sok tagja van, különbözőek a tagok. A testen belül a tagoknak különböző szolgálata van. A szív szolgálata az, vagy a tüdő szolgálata az, hogy segítse a kezeket, a lábakat és a test összes többi tagját, hogy a sajátos szolgálatukat tudják végezni. De a szív nem lehet láb. A szív nem lehet kéz. De szív nélkül nem működik a láb, tehetetlen a kéz, mert nem kap oxigént. A bibliai tanítás szerint a gyülekezet testhez hasonló. Élő közösség, és nem egy piramis, aminek valahol a tetején van valaki vagy valakik, akik ledirigálják az egész csapatot. Nagyon komolyan kell vennünk, hogy mit tanít a Szentírás a gyülekezetről, az egyházról, és nem szabad mindent, ami a történelemben odarakódott, meg hordalékként idekeveredett; nem szabad mindent bibliainak gondolnunk, csak azért, mert ilyen is volt az egyház történetében.

Ezek után tehát tegyük föl újra a kérdést, hogy hogyan segítenek a sajátos szolgálatra elhívott emberek? Azok, akiknek az a feladata, hogy felkészítsék a gyülekezetet, a gyülekezet tagjait, hogy azok a szolgálatot végezzék. Először is a pásztorok, tanítók megmutatják, hogy mi a hívők feladata és munkája.

Nagyon sok gyülekezetben nem így gondolkoznak. Pedig ezt tanítja a Biblia. Nagyon sok gyülekezetben úgy gondolkoznak, hogy majd megmondjuk a tiszteletes úrnak, hogy mit csináljon. A Biblia szerint azok, akik pásztorként, tanítókként állíttattak oda, azoknak az a feladata, hogy a hívők számára az ő feladatukat mondják meg, mutassák meg. Ez egy egészen más gondolkozásmód.

Hogyan segítenek? Úgy segítenek pásztorok és tanítók, hogy elhárítják a gyülekezet tagjai elől a szolgálatban megjelenő akadályokat. Mert vannak ilyen akadályok. Megpróbálják elhárítani, nem helyettük elvégezni a szolgálatot, hanem elhárítani az akadályokat.

Hogyan segíthetnek pásztorok és tanítók a gyülekezet közösségében, hogy az egész közösség a maga szolgálatát végezhesse? Úgy, hogy ha örvendezővé, ha vidámmá tudjuk tenni a gyülekezet tagjait az Úr iránti engedelmes szolgálatra; hogyha nagyon hétköznapi szóval mondjuk, meghozzuk a kedvet, hogy vedd észre, az Isten neked is adott feladatot és szolgálatot, és hogy ezt merd bátran végezni.

Hogyan segíthetnek a pásztorok és tanítók? Úgy, hogy amikor vannak csalódások, vannak meglankadások, akkor próbáljuk megerősíteni a tagokat. Amikor azt mondtam, hogy megsokszorozza, nem kisajátítja a gyülekezet hivatalos vezetése a szolgálatot, megsokszorozza, akkor arról van szó, hogy úgy sokszorozódik meg a gyülekezet szolgálata, úgy lesz hatékony egy gyülekezet szolgálata, hogyha a gyülekezet vezetésre elhívott tagjai segítik a gyülekezeti tagokat, bátorítják a gyülekezeti tagokat, ha kell egy-egy kudarc idején megpróbálják felemelni a gyülekezet tagjait, hogy tudják, és örömmel végezzék tovább szolgálatukat. Nem azzal lesz erős a gyülekezet, hogyha visszaveszi néhány ember a saját kezébe, és a többiek csak ott nézik, hanem akkor, hogy ha megpróbálunk másokat felkészíteni. Ez persze azt is jelenti, hogy bizalmat kell szavaznunk. Bizalmat kell szavaznunk egymásnak.

Hogyan segíthetnek pásztorok és tanítók? Azon túl, hogy a bibliai összefüggéseket megmutatják, hogy a gyülekezet életét és szolgálatát Szentírás szerinti módon tanítják, azon túl, hogy ezt így próbálják vezetni és irányítani, azon túl újra és újra szeretettel bátorítani kell.

Sorozatunknak ez a címe: A gyülekezeti tagság előnyei.

Néhány héttel ezelőtt azzal kezdtem: a gyülekezeti tagság teher, vagy áldás? Vagy más szóval én így mondtam most: előny. Teher, vagy előny? Ha valaki számára az egyházból annyi marad, hogy egyházi adót kell fizetni, akkor teher. Mert a gyülekezethez nincs köze, a gyülekezet küldetését nem érti, ő maga nem igazán Krisztus-követő, akkor persze hogy teher. Miért adjak én néhány forintot annak az egyháznak, amihez semmi közöm, és amelynek küldetését nem is értem, meg nem is nagyon érdekel. De aki benne van a gyülekezet közösségében, aki benne van egy élő test közösségében, az fölfedezheti, hogy mennyi előnye, mennyi áldása van annak, hogy részese vagyok a testnek, és nem csak kívülről szemlélem az egészet.

Igen a gyülekezeti tagságnak, a Krisztus-testhez való tartozásnak lássuk az előnyeit, az áldásait. És ez a néhány vasárnap töredékesen, de ebben is próbál segíteni.

Fogalmazzuk meg végül tehát a mai bibliai szakaszunk alapján, hogy a gyülekezethez, a Krisztus-testhez való tartozásnak, milyen előnye és így milyen áldása van. Igazi üdvösséges célt, értelmet ad az életünknek, hogy ne csupán annyi legyen, amivel kezdtük az elején, hogy élt, nemzett, meghalt… élt, nemzett, meghalt. Ugye némelyek viszonylag hosszú földi életet élhettek, de valójában csak ennyi volt az egész: élt, nemzett, meghalt. Vegyük észre, hogy az 1.Mózes 5-ben, ahol állandóan ez a három szó ismétlődik, hogy “élt, nemzett, meghalt”, ez az állatokra is ugyanúgy igaz. Élt, utódokat nemzett, és aztán meghalt.

Mi itt az ember? Hol van itt az a többlet, amit kaptunk a teremtésben?

Nos, mi itt az igazi értelme és célja az életünknek? Az, hogy a napi fönntartásunkat és családunk fönntartását munkáljuk? Ez egy nagyon fontos, Istentől kapott feladat, de ennél sokkal nagyobb feladatunk van. Vagyis: a gyülekezeti tagság előnyei tehát, hogy igazi üdvösséges célt, értelmet ad életünknek, munkánknak. A gyülekezethez, a Krisztus-testhez való tartozásnak előnye és így áldása is, ha ezt gyakoroljuk, hogy felkészít, megbíz a szolgálattal. Hogy amikor elmész valakit meglátogatni, akkor nem egyszerűen azért mégy el, mert szomszédasszony vagy. Azt a világ is tudja csinálni. Hanem a Krisztus- test nevében, a gyülekezet nevében mégy látogatni. Ez egy egészen más történet. Amikor a gyülekezet nevében, a gyülekezet mintegy kinyújtott kezeként segítesz, az egészen más. Itt lesz bizonyságtétellé, nem egyszerűen egy felebaráti nemes gesztus. Nos ebben, és az ehhez hasonló szolgálatokban tehát felkészít a gyülekezet, és megbíz a gyülekezet. Így tudok bekapcsolódni mindabba, amibe az Isten engem hívott. És ebben a szolgálatban, a szolgálat végzésében – ami az egész gyülekezet feladata – a gyülekezetem bátorít, megerősít, ha kell újra felemel, örömmel tölt el.

Szeretett testvérek! Mennyire tudatos bennünk, hogy a gyülekezethez való tartozásnak, mily sok áldása van, milyen sok előnye van? Ez a néhány vasárnapi Ige hadd segítsen bennünket abban, hogy ez tudatosabb legyen. Mert ha tudatosabb, akkor komolyabban is ragaszkodunk hozzá. És ha tudatosabb, akkor tudjuk mások felé is ezt képviselni. Elmondani, hogy miért nagyszerű dolog a Krisztus-test, az Isten népe, a gyülekezet közösségébe tartozni.

Mai Igénk ezt mondja tehát, hogy a pásztorok, tanítók azért maradtak a gyülekezetben, hogy felkészítsék a szenteket, a gyülekezet tagjait a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére. Itt egy munkamegosztásról beszél az Ige. Mindannyiunknak van feladata, és ezen belül van feladata azoknak, akik, ahogy mondani szoktuk, hivatalosan is elhívottak a szolgálatra. Bátorítsuk és buzdítsuk egymást, hogy épüljön szeretettel a gyülekezet. Ámen.

Kívánkozom én is hozzád térni,

Segélj, Uram e szent célt elérni,

Mert így lehet kegyelmedet kérni,

Így lehet csak tőled azt megnyerni.

Segélj, segélj, én édes Istenem!

Néked adom s ajánlom ma lelkem:

Kérlek, fogadd magadhoz, Jézusom,

Idvességem s életem, Krisztusom!

441. dicséretünk 10-11. és 12. verse

Magasztalunk Istenünk üdvösséges tervedért, megváltónkért, Krisztusért, néped közösségéért, gyülekezetünkért. Hálát adunk a gyülekezeti tagság áldásaiért, előnyeiért, hogy a Te házad népéhez tartozhatunk. Hálát adunk, hogy erről ismerheti föl a világ, hogy hozzád tartozunk, hogy hozzád tértünk, hogy ragaszkodunk a Te néped közösségéhez. Hálát adunk Urunk, hogy a gyülekezet életében való folyamatos részvétel által sok áldást akarsz adni nekünk. Hálát adunk Urunk, hogy a Krisztus követésében segít a közösség. Köszönjük Urunk, hogy a gyülekezet közösségében ügyelhetünk egymásra, a szeretetre, a jó cselekedetre felbátorítva egymást. És hálát adunk Urunk, hogy a gyülekezetben fedezhetjük fel és hasznosíthatjuk a Tőled kapott ajándékainkat. Hogy a Jézus nevében végzett szolgálat örökkévaló jelentőségű. Hálát adunk Urunk, hogy a gyülekezet és vezetői által felkészítesz bennünket egyen-egyenként a szolgálat végzésére, és felkészíted népedet gyülekezetként küldetése teljesítésére. Hálát adunk Urunk, hogy a vezetetők által megmutatod feladatainkat, küldetésünk aktuális szolgálatait. És hálát adunk azért is Urunk, hogy néped közösségében végzett szolgálatunk által adsz igazi célt, értelmet földi napjainknak, életünknek.

Könyörgünk mindazokért, akik között élünk, mozgunk, így könyörgünk szomszédokért, barátokért, így könyörgünk városunkért, és kérünk azokért, akik különösképpen terhet hordoznak, betegekért, gyászolókért, megfáradtakért, hogy talán éppen szolgálatunk, bizonyságtételünk, bátorító szavunk által is vigasztalást, reménységet találjanak.

És hálát adunk Urunk, hogy az építkezés szép lendülettel halad, és könyörgünk, hogy az anyagi fedezet, amikorra szükséges megadassék, hogy szolgálatunk, hogy építkezésünk gyermekeink, unokáink és a város lelki épülését is munkálja.

Könyörgünk gyülekezeti nagytáborunkért, hogy sokan együtt lehessünk a Te nevedben, és az egymás hite által való épülés csodáját újra átéljük, hogy hazaérkezve, itthon áldássá legyünk az egész gyülekezet számára.

Könyörgünk nemzetünkért, hogy a gyülekezet, a gyülekezetek valóban Tőled való áldás csatornái lehessenek nemzetünk megújulásában.

A mi Urunk Jézus Krisztusért cselekedj hatalmasan, irgalmasan, a Te akaratod szerint. Ha magunkat odaszánjuk, Urunk mutasd meg, hogy mit cselekedjünk, hogy dicsőségedre éljünk. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |