| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Megszentelődés útján

Máté szerinti evangélium 25. fejezet 1-13. vers

 „Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására.

Öt közülük balga volt, öt pedig okos.

A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat,

az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban.

Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.

Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!

Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat.

A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik.

Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak.

Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót.

Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!

Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket.

Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”

Imádkozzunk:

Urunk Istenünk! Magasztalunk Téged, hogy ismét itt lehetünk, ismét eljöhettünk a Te házadba. Köszönjük, hogy szólni akarsz hozzánk, és Szentlelked által minden nap munkálkodsz köztünk, segíted mindennapjainkat, és segítesz megérteni, mi miért történik, és hogy mi a Te akaratod. Te adsz erőt Urunk, hogy miután felismertük, hogy mi a célod velünk, ne a múlt bajaival, hanem a jövő feladataival foglalkozzunk, és úgy munkálkodjunk minden nap, hogy a Te célod felé haladjunk. Köszönjük, hogy nem vagyunk egyedül a Te munkádban, hanem sokan vagyunk. Segíts, hogy a közösségben egymást tudjuk segíteni, erősíteni és bátorítani. Köszönjük Urunk, hogy összegyűlhettünk, hogy találkozhassunk egymással, és találkozhassunk Teveled. Kérünk Téged, segíts elcsendesedni, hogy oda tudjunk figyelni a Te szavadra, és meghalljuk és megértsük a Te akaratodat. Jézus Krisztus nevéért kérünk, hallgasd meg a mi imádságunkat. Ámen.

Tökéletes volt minden tekintetben,

Mind amit, Uram, teremtél kezdetben.

Az ember testét te alkotád szépen,

És lelkét épen.

Fertőbe estünk, Uram végy ki onnan,

Szülvén minket Szentlelkeddel újonnan:

Újítsd meg rajtunk, hogy legyünk te néped,

Isteni képed.

209. dicséret 1 és 5. vers

Filippibeliekhez írott levél 3. fejezet 12-17. vers

Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.

Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.

Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek;

ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk.

Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.

Szeretett Testvérek!

Azt hiszem, mindannyian találkoztunk már azzal az elvárással, azzal a gondolattal, amikor kívül-valók azt vetették a szemünkre, hogy mi hívő emberek vagyunk, és milyen tökéletlenek vagyunk. Hogy vannak vétkeink, vannak gyarlóságaink is. És úgy gondolom, hogy találkoztunk már azzal is, amikor gyülekezeten belül, amikor keresztyének között némelyek előálltak azzal, hogy tökéletesnek kell lenni, te nem vagy az, de ha ezt meg azt csinálnád még, akkor tökéletessé leszel.

Hogy is van hát mindez? Hiszen életünk (személyes életünk) és gyülekezeti közösségünk nem tökéletes. Ezt mindannyian tapasztaljuk. Semmi újdonság nincs abban, ha valaki észreveszi és megfogalmazza. A kérdés ezután izgalmas. Ha fölismertük a hiányosságokat, akkor mit csinálunk? Vannak, akik nem tudják kezelni ezeket a hiányosságokat, hibákat, tökéletlenségeket. Vagy nem jól tudják kezelni.

Az egyik veszély, hogy ez a vágyakozás ott van, és helyes, hogy ott van ez a vágyakozás bennünk, és ez a fajta elvárás másokban is, de a veszély ott van, hogy ha ebből a vágyakozásból egyfajta percepcionista elképzelés alakul ki, vagyis egy olyan törvényeskedő rendet, formát próbál valaki magának, másoknak kötelezőként előírni, amit hogyha teljesítettél, akkor már tökéletes vagy. A veszély ott van, hogyha valamifajta utópia ragad meg bennünket; mert az, hogy így tökéletesek leszünk, ez utópia. De vannak még magukat keresztyénnek nevező emberek között is ilyenek, és akadnak kisebb csoportosulások, olykor közösségek is, amelyek ilyesmit tűznek a zászlajukra, és netalán már magukról is ezt mondják. Mármint, hogy ők tökéletesek. Bizony ez a vágyakozás a tökéletesebb életre, ez elvezethet oda, hogy bizonyos szélsőséges gondolatok lesznek úrrá embereken, keresztyén embereken is, és szélsőséges, úgymond vallásos gondolatokra, cselekedetekre ragadják magukat. Aztán persze ítélkezve beszélnek a többiről, hogy azok még nem igazán keresztyének.

Mi a bibliai üzenet? Filippiben is előálltak némelyek a tökéletesség igényével, és magukat tökéletesnek gondolták. Így lenézték a többieket, a gyülekezet többi tagját: ti tökéletlenek vagytok hitben, cselekedetben, szentségben, de mi, mi tökéletesek vagyunk.

Pál apostol, amikor ír a gyülekezetnek, ezzel a kérdéssel is foglalkozik. És ez a kérdés nem egyszerűen közel 2000 évvel ezelőtt Filippiben volt kérdés. Ez mindig felüti a fejét. Mindig előjön. Minden évszázadban, minden gyülekezetben megjelenik, napjainkban is ott van. Mert egyik oldalról ott van az Írásban, már az Ószövetségben is: legyetek tökéletesek, a ti mennyei Atyátok tökéletes. Maga Jézus is így élt. Az Újszövetségben is van szó tökéletességről. Ott van bennünk ez a vágyakozás, és ez helyes vágyakozás a tökéletesebb életre. A kérdés az, hogy ezek után mit mondunk, és mit csinálunk?

Nos Pál apostol, milyen segítséget, útmutatást, tanítást adott a Filippi gyülekezetnek, ahol ilyen kérdések is fölmerültek? Mi hát a bibliai tanítás?

Először is: Pál apostol egyértelműen leszögezi (és lehet, hogy ezért némelyek csalódtak is Filippiben, vagy talán ma is vannak, akik csalódnak), a Krisztus megismerésével, a megtéréssel, az újjászületéssel nem lettünk azonnal tökéletesek. Ez egy halott tétel. A megtérés nem azt jelenti, hogy másnaptól tökéletes emberként ébredtünk föl, és tökéletes emberként viselkedünk. És az, hogy nem lettünk tökéletessé azonnal, az nem azt jelenti, hogy nem történt meg a megtérésünk, hogy nem történt meg a belső lelki megváltozásunk. Tehát az egyik fontos alaptétel, hogy a Krisztus megismerésével, a Krisztuskövetés útján való elindulással nem lettünk azonnal tökéletesek. Aki magáról azt állítja, hogy az lett, az hazudik, és akkor már nem tökéletes.

Persze, hogyha ezzel szembesülünk, akkor némelyek elcsüggednek: – hát akkor ezért legyek keresztyén? Hát én tökéletes akartam lenni! Hát ebből a nyomorult, minden bűnnel terhelt és megtelt világból szerettem volna valami tökéleteset! És még a keresztyének sem tökéletesek?! A gyülekezet se tökéletes?! Akkor minek menjek én oda? Tökéletlen ember van egy rakás a világban!

Vannak, akikre csüggesztőleg hathat, de a realitással akkor is szembe kell nézni. És nem kerülhetjük ki.

Filippiben némelyek úgy gondolták, hogy ha az evangéliumot, a Krisztusi tanítást még kiegészítik néhány kis vallásos szabállyal, és azt megtartják, akkor ezzel egy magasabb rendű keresztyénséget értek el, és már tökéletesek. A megtoldott evangélium: gyöngéd evangélium. Ha mi az evangéliumhoz, az Isten Igéjéhez hozzá akarunk tenni a magunk részéről bármilyen jó szándékkal még valamit, akkor csak megrontjuk azt az evangéliumot.

A másik nagyon fontos tanítás, amire az apostol figyelmeztette a Filippibeli gyülekezetet, és a mindenkori gyülekezetet figyelmezteti az Isten Igéje, az pedig az, hogy ebben a testben élve, soha nem is leszünk tökéletesek. Az előbb az volt, hogy a megtéréssel nem lettünk tökéletessé, ott másról van szó; de hozzá kell tennünk a másik valóságot is: ebben a testben, ebben a földi életben soha nem is leszünk tökéletesek. Aki a tökéletesség illúzióját kelti vagy ezt hirdeti, hogy azzá leszel, azzá válhatsz ilyen vagy olyan kis vallásos trükk által, vagy ha otthagyod azt a gyülekezetet, és a mi közösségünkhöz tartozol, az, vagy nem tudja, mit beszél, vagy gonoszabb dolgokat művel. Nem leszünk tökéletessé ebben az életben.

Akkor, miért legyünk keresztyének? Mit jelent keresztyénnek lenni? Miért tartozzunk gyülekezethez? Vagy csak ezzel mentegetik magukat a tökéletlen keresztyének? Ezzel mentegetik magukat a tökéletlen gyülekezetek?

Pál apostol nagyon sajátságosan fogalmaz, hiszen azt mondja: „Akik tehát tökéletesek vagyunk, úgy gondolkozzunk” – ahogy itt leírta, és mindjárt megnézzük, hogy mit is írt le az apostol. Tökéletesek vagyunk – van egy kis irónia benne; Filippiben némelyek magukat tökéletesnek gondolják – azt mondja Pál apostol, hát akkor mi, akik ilyen tökéletesnek képzeljük magunkat.

Mivel kezdi az apostol? Először is azzal, hogy kimondja: én magam nem vagyok tökéletes ember. Lehet, hogy némelyek ezt képzelik magukról nálatok, a gyülekezetben. Tévednek. Én őszintén beismerem, hogy nem vagyok tökéletes ember. De – megragadott engem a Krisztus; de engem az isteni szeretet megragadott. Azt a Pált, azt a Saulból Pállá lett valakit, aki egyébként ma így mondanánk, hogy nagyon komoly vallásos neveltetést kapott. Nagyon buzgó volt a maga módján. A korabeli emberi magyarázatok, vallásos magyarázatok szerint nagyon is tisztaságra törekedett. A tiszták csoportjához tartozott, és mégis bekövetkezett az, hogy szembefordult az Isten üdvözítő tervével. Az apostol tehát, aki kapott vallásos neveltetést, aki istenfélő ember volt, nem ismerte föl az Isten munkáját, a munkálkodó Istent, az éppen ott, akkor munkálkodó Istent. Csak próbált a maga és a csoportja szerint valami nemesebb, tökéletesebb életet élni. És a farizeusi csoport abban az időben megpróbálta kiegészíteni még a mózesi törvényeket is, hogy “tökéletesebbek legyünk”.

Nos, az apostol valamikor így indult. Aztán le is írja, hogy ebben a buzgóságban egész egyházüldöző lettem, szembe mentem az Úr Istennel. Félelmetes dolog, amikor valaki az Istenre hivatkozik, és az Úr Istennel megy szembe; amikor valaki a Bibliára hivatkozik: én nem ölök, nem lopok, és ugyanakkor szembe van az Úr Istennel. Félelmetes önbecsapás. De azt mondja Pál: utánam, még én utánam is utánam jött az isteni szeretet. Az a bizonyos Damaszkuszi út, az egy akkora esemény volt az ő élete számára, hogy ekkor ismerte föl az Isten időszerű akaratát, és onnan kezdve már nemcsak a maga vallási buzgóságát és elképzelését, sőt nem azt, hanem az Isten akaratát kereste, és azt igyekezett cselekedni. Utánam jött, utánam hajolt, nekem is megbocsátott az Isten. Még engem is szeret az Isten. Még engem is meg tud változtatni.

A következő, amit az apostol egyértelműen leír, amikor próbálja helyre tenni a Filippi gyülekezetben jelentkezett tökéletességgel kapcsolatos tökéletlen gondolatokat: „nem gondolom, hogy elértem”; én magamról nem mondom, hogy elértem volna a tökéletességet. De itt nem áll meg, és ez nagyon fontos. Nem fölmenti magát, hogy ebben az életben úgysem leszünk sosem tökéletesek – mert nem leszünk azok. Nem mondom, hogy elértem: „de igyekszem”. No itt kezdődik a bibliai válasz a kérdésre. Itt kezdődik a bibliai válasz, a bibliai út. Mit kell tehát tennünk, amikor a Krisztus útján elindultunk, és rájövünk, hogy azért nem lettünk egyik percről a másikra tökéletesek. És mit tegyünk, amikor kívülről is ezt észrevételezik némelyek, hogy akadnak azért még vétkeink; hogy nem mindig szeretettel cselekszünk és szólunk. Akkor mit tudjunk mondani?

Pál apostol azt írja a Filippi gyülekezetnek, és ezen a Filippi gyülekezet egy része lehet, hogy kiakadt: „testvérek, én nem mondom, hogy elértem, vagy hogy tökéletes volnék”. Az apostol se? Hát akkor ki? Igen, az apostol se tökéletes. De igyekszem – folytatódik a mondat; de igyekszem. Nem csügged el Pál, amikor szembesül a realitásokkal, és azt be is ismeri, és nem álltatja magát valami tökéletesség illúziójával. Nem csügged el, nem mondja azt, hogy semmi értelme nincs a Krisztus-követés útján járni, semmi értelme nincs keresztyénnek lenni, gyülekezethez tartozni. De nem is ül képzelt babérjainak a trónján: hogy én azért sokakhoz képest rendesebb vagyok! Hát én azért Krisztus-követő vagyok! Nem ül kényelmesen ott, hogy most már akkor mégiscsak rendben van nálam minden, mert hozzám képest milyenek a többiek!

Hanem: és itt szembe kell néznünk egy igen fontos kérdéssel: hol van az élet csúcsa? Ez a világ ad erre választ. És van tulajdonképpen egy bibliai válasz is. A kettő nem teljesen azonos. Hol van az élet csúcsa? Vannak, akik azt mondják, hát igen, szakmai sikereim csúcsán vagyok. És ez idáig rendben van. De ez nem azonos az élet csúcsával. Tudniillik akkor mi lesz utána? Ha szakmai sikereid csúcsán tapasztalt, hozzáértő ember vagy, ez dicséretes, és adj hálát az Úr Istennek, hogy ott tarthatsz. No de mi lesz utána? Utána már csak ilyen értéktelen évek jönnek? Mi lesz az 50 és 50 fölöttiekkel, akik szakmailag nagy tapasztalatokkal rendelkeznek, és alig tudnak elhelyezkedni, ebben a mai szerencsétlen világban. Mert a félig képzett ember, akinek fele annyit kell fizetni, az bizonyos cégeknek most jobban kell.

Hol van az élet csúcsa? Az egybeesik a szakmai csúccsal? Hol van az élet csúcsa? Megszülettünk, gyermekek vagyunk, egészségesek, szaladgálunk, fiatalok vagyunk, a világot meg akarjuk váltani, most már diplománk is van, belelendültünk, minden van, erő van, egészség van. Hol van? 30, 35, év? 40? Mehetek feljebb, 45, 50? Hol van? Mert ez a világ így gondolkozik. És mi lesz akkor 60 év után? Mi lesz 70 után? Mi lesz 80 után? Akkor már egy fölösleges teher az ember? Hol van az élet csúcsa?

Az apostol azt mondja: nem lettünk fölöslegesek. Akkor sem, hogyha az egészségünk már nem a régi, akkor sem, hogyha ez a világ félig-meddig leír (legalábbis szakmai szempontból), akkor se, hogyha, hogyha… Merthogy az élet csúcsa igazán az nem itt van, hanem az túl az életen. Ezért az egész földi pályafutásunknak van értelme.

A sportból vett egy példát az apostol: a versenyfutás példáját hozza. A versenyfutás példáját – vigyázzunk persze, mert a példák, meg a példázatok is általában egy-egy nézőpontból fontosak, ott segít, ott világít meg valamit, és nem szabad minden részletet görcsösen behelyettesíteni. Nos a versenysportból, a futásból veszi a példát az apostol, és azt mondja, hogy van versenydíj. A versenydíj, a jutalom. Az ókori olimpiáknál például a babérkoszorú a versenydíj. De mondjuk az 1000 méteres futásnál a versenydíjat, hol veszik át? Hát nem 200 méternél, nem 300-nál, nem 500-nál; mert a földi, világi gondolkozás szerint, ott van a szakmai karrier csúcsa. Ott a legegészségesebb, a legerősebb és így tovább az ember. A versenydíjat csak az veheti át, aki lefutotta az 1000 métert, az egész távot. Ott van a csúcs.

A bibliai gondolkodás szerint, az Isten teremtő és megváltó akarata szerint az egész földi pályát futjuk végig, és versenydíjnak nevezi az üdvösséget. Nem kiérdemelt dologról van szó. No ez az, amit nem szabad tovább behelyettesíteni, mert akkor félreértjük, és az egész Szentírással szembemenő dolgokat fogalmazunk meg.

Az apostol ebből a szempontból használja a példát, hogy a pályán végig futni. Hát vannak, akik nagyon gyorsan kezdenek, és rosszul gazdálkodnak az erejükkel. Vannak életszakaszok, az elején még nagy lendülettel rohanunk, szaladunk, csináljuk. Hogy is mondja már az Ószövetség is?: „De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el”. Futnak, és végül járnak. Mert a fizikai erő el fog fogyni. Már nem szárnyalnak sasként (legalábbis fizikailag).

Nos az apostol előbb megjeleníti a versenyfutót, és azt mondja: van versenydíj. Van, amit a célnál lehet átvenni. Akkor viszont az egész pálya megfutása fontos, és ne dicsekedjen az, aki 200 méter után vezet. Mert lehet, hogy rosszul gazdálkodik az erejével, és végig se tud menni majd a pályán. Ezek részleges, viszonylagos elsőbbségek, eredmények. Az élet igazi csúcsa az, hogy az örök életre hivattattunk el. Ez az igazi. De ott végig kell mennünk a földi pályán. És így és ezért van értelme az esztendőknek 40 év után, meg 50, meg 60, meg 80 után is. Végig menni. Akkor is, hogyha végig csak járni tudunk fizikai értelemben, szárnyalni nem, mert ehhez már nincs fizikai erőnk.

Az apostol tehát azt mondja, hogy igyekszem, ahogy a versenyfutó igyekszik, hogy végig menjen a pályán a mennyei elhívás szerint. Az apostol nem vonul ki ebből a világból, nem érzi magát feleslegesnek, ezért börtönben is tudja a szolgálatát végezni, és akkor is, amikor szabadlábon hirdetheti az evangéliumot. Mert az egész pályát látja a szeme előtt, és a versenydíjra tekint, a célra tekint.

Ez az „igyekszem”, az egyik oldalról jelenti tehát a bűnökkel szembeni, a kísértéssel szembeni személyes harcot is. De másik oldalról jelenti azt is, hogy a szolgálatra alkalmasabb legyek. Erre is igyekeznünk kell. A szolgálatra alkalmasabb legyek. Megragadott a Krisztus, és megragadom. Az életnek így lesz igazán értelme. Ezen belül kerülhet a helyére a szakmai karrier, ezen belül kerülhet helyére a kevesebb vagy több esztendő, évtized, amennyi adatik a földi pályafutás idején. Az is aranyérmet kap, aki 100 métert fut le, ha 100 métert kell futni; ahol 200 méter a versenyszám és végigmegy, az is megkapja a versenydíjat, és aki a maratoni futást futja végig, annak is van díja, pedig az egyik csak 100 métert futott, a másik meg negyven egynéhány kilométert.

Mi nagyon sokszor csak úgy gondolkozunk: a világ szerint. A szomorú az, ha keresztyénként is így gondolkozunk: derékba tört az élete. E világ szerint valószínű, hogy ha 30, 40, 50 évesen elmegy valaki a minden élők útján –, ha csak e világ szerint van csúcsa életünknek –, akkor lehet, hogy a szakmai karrier előtt befejeződik e földi élete. De hogyha mi látjuk az igazi értelmét, célját és csúcsát, amit az örökkévalóságban adhat Isten, amit üdvösségnek nevezünk, akkor egész más fénybe kerül az egész földi út erejével, ifjúságával, képzettségével, öregségével, testi erőtlenségével, és egész más megvilágításba kerül a tökéletesség kérdése.

Hogy is van tehát akkor? Pál apostolt mi mozgatta? Egyik oldalról a múltban – mármint élete korábbi szakaszában elnyert isteni kegyelem, hogy az Isten még engem is szeret, és nekem is megbocsátott, noha én egyenesen egyházüldöző voltam, olyan vakbuzgó vallásos lettem. Az elnyert kegyelem. Másik oldalról pedig ez a bizonyos versenydíj mozgatja. Előre néz, a célra néz, a mennyei jutalomra tekint. Ott van a csúcsa igazán. Ott van ez a jutalom nekem. Vagyis, ha egy picit visszafelé tekint, onnan is erőt tud nyerni a kapott kegyelemből, és hogyha az elhívásra tekint, az is erősíti, motiválja az apostolt. Motiválja arra, hogy ugyan nem vagyok tökéletes, én le merem írni, ki merem mondani. Lehet, hogy Filippiben némelyek magukat tökéletesnek képzelik, én nem vagyok az, de igyekszem, mi egy úton haladunk, a megszentelődés útján haladunk. És ne csapjuk be magunkat, de ne is csüggedjünk el, mert mind a kettő veszély: hogy többet képzelünk, vagy eleve feladjuk. Az apostolt a korábban kapott isteni kegyelem, és a megígért biztos üdvösség, mint versenydíj (a sportból vett példával szólva) motiválja, mozgatja, hogy szolgáljon. Merthogy az elhívás egyúttal megbízás is. Így kapcsolódik össze a kettő egymáshoz. És így egész más a tökéletesség kérdése. Ebben a földi életben az apostol odaszánja magát az Úr akaratának cselekvésére, és ezért van ez a sajátságos megfogalmazás az apostol részéről, hiszen ezt is olvastuk, ő írja: „testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem” – két perccel később ezt írja: „akik tehát tökéletesek vagyunk”; de ez egy kicsit ironikus: így gondolkozunk – tudniillik, hogy nem értük el. Az a tökéletes gondolkodás, a pontos és reális gondolkodás önmagunkról, hogy látjuk és ismerjük, hogy még nem értük el. Mi egy versenypályán vagyunk. És ezért, mert meghívott bennünket az Isten, ezért haladunk.

És ezért fontos, hogy a mécsesek égjenek. És a kis mécsesbe kevés kis olaj fért, ezért kellett vinni egy kis edényben is, hogy ha hosszú ideig kell éjszaka világítani, legyen. És a példázatban olvasott hölgyek egy része fölkészült a hosszabb pályafutásra az Úr várásában, a másik meg nem készült föl.

Engedjük tehát, hogy az Úr munkálkodjon bennünk, megszentelődésünkben. És engedjük, hogy szeretete által megragadott emberként haladjunk ezen az úton: a megszentelődés útján. Ámen.

Te pedig, híveidnek szemefénye,

Úr Jézus Krisztus, életem reménye,

Vedd fel szolgádat erős karodra,

És vigyázz énrám, gyenge juhodra.

Oktass és taníts hathatós igéddel,

Biztass, erősíts a te Szentlelkeddel,

Hogy végre pályafutásom után

Hozzád mehessek az élet útján.

292. dicséret 7. vers

Teremtő Istenünk! Vágyakozunk a szentebb, tisztább, jobb, tökéletesebb életre, vágyakozunk egy tisztességesebb gyülekezetre, vágyakozunk egy igazságosabb világra. De saját erőnkből nem tudunk tökéletessé válni, és nem tudjuk gyülekezeti közösségünket sem tökéletessé tenni. És benne kell élni egy olyan társadalomban, mely tele van gyarlósággal és hibával. Bocsásd meg, amikor önmagunk is hazudjuk a szépet, a jót. Bocsásd meg, amikor szélsőséges cselekedetek, elképzelések vonzanak, akik szebbet ígérnek, bár ők sem tudják megadni. És bocsásd meg, amikor magunk gyártotta vallásban kezdünk bizakodni, hogy azt hihessük és mondhassuk magunkról, hogy mi már sokkal jobbak, mi már szinte tökéletesek vagyunk. Segíts Urunk, Istenünk, hogy folyamatosan szemünk előtt legyen üdvözítő terved, a mennyei elhívás, a mennyei cél. És segíts Urunk, hogy életünket kitárva megváltó hatalmadat lássuk. Lássuk életünkben eddig elvégzett munkádat. És segíts, hogy szereteted igazán megragadhassa értelmünket, szívünket, hogy megragadott szívű emberként bízzuk életünket Reád, és megragadott szívű emberként fussuk meg földi pályafutásunkat. Odaszánjuk magunkat arra, hogy kegyelmedből élve másoknak is megbocsássunk. Odaszánjuk magunkat arra, hogy elhívó szereteted által megragadott élettel szolgáljunk felebarátaink javára a gyülekezet közösségében, a Te dicsőségedre.

Urunk Istenünk! Gyülekezeti többgenerációs nagytáborunkban is formálj bennünket, hogy haladjunk előre a megszentelődés útján, hogy áldás legyen az a hét azoknak, akik ott lehetnek, és a kapott áldásokat hazahozva megoszthassuk egymás között.

És könyörgünk azokért is, akik a földi életben napi gondokkal küzdenek, azokért, akik betegséget hordoznak, azokért, akikre talán egy-egy munkahely nem tart igényt, azokért is könyörgünk, akik úgy érzik, hogy fölöslegessé váltak, akik elveszítették az élet értelmét és célját szemük elől.

És könyörgünk a gyászolókért, akiknek emlékezni és búcsúzni kellett, akik számára a földi élet sok dolga átértékelődött. Segíts bennünket, hogy segíthessük, bátoríthassuk őket is, hogy együtt keressük a Te akaratodat, együtt nézzünk föl Rád, és megújuljon hitünk a mennyei elhívást, célt, versenydíjat látva.

És könyörgünk, Urunk, gyülekezetünk külső és belső épüléséért, segíts, vezess, tanácsolj bennünket a megszentelődés útján a Te lelked által. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |