| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Hálaadással áldozzunk”

Korinthusi 2. levél 2. fejezet

„Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal.

Mert ha megszomorítlak titeket, akkor ki vidámít meg engem, hacsak nem az, akit én megszomorítok?

Azért is írtam levélben erről, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké.

Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok.

Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem - hogy ne túlozzak - részben titeket mindnyájatokat is.

Elég az ilyennek az a büntetés, amit a többség mért rá.

Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságos nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet.

Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.

Mert levelemet azért is írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e.

Akinek pedig ti megbocsáttok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán.

Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.

Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Macedóniába.

De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.

Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre?

Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztus által.”

A minden kegyelemnek adója, a Szentháromság egy örök, igaz Isten áldja és szentelje meg a mi szíveinket. Áldja meg az Ő Igéjét, hogy azt megértsük, befogadjuk és megcselekedjük, hogy ez így legyen, jöjjetek, imádkozzunk!

Szerető Mennyei Édesatyánk! Hálát adunk Tenéked azért, hogy megtartottad az életünket. Köszönjük, hogy nem a mi vétkeink szerint cselekedtél velünk, hanem a te szent Fiad engesztelő áldozata érdeméért kegyelmesen. Vétkeinket a hátad mögé vetetted, a közelebbi és távolabbi nyomorúságainkat, bűneinket elfedezted, és minket a Te kegyelmed által magadhoz engedtél. Így vagyunk most itt előtted, hallgatva a Te Igédet, várva az üzenetet. Azok a gondolatok, amit a Te Igéd kiben-kiben kiváltott ajándékként a miénk lett, azt megköszönjük, és arra kérünk, hogy további összefüggéseket, további igei élményeket adj nékünk az igehallgatás, az istentiszteleten való részvétel által.

Mennyei Édesatyánk! Könyörögve kérünk, hallgasd meg a mi imádságunkat, vedd kedvesen azokat a könyörgéseket, amelyek ezért az istentiszteletért elhangoztak, és azok, akik ezért imádkoztak, azt a jót, amit kértek a mi számunkra, áraszd ki reájuk is. A mi Urunk Jézus Krisztusunk érdeméért kérünk, Szentlelkeddel munkálkodj közöttünk. Ámen.

Utaid Uram mutasd meg,

Hogy el ne tévelyedjem.

Te ösvényidre taníts meg,

Miken intézd menésem,

És vezérelj engemet

A te szent igaz igédben:

Oltalmazd életemet,

Mert benned bízom, Úr Isten.

25. zsoltár 2. verse

Zsoltárok könyve 50. fejezet 23. vers

„Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását.”

Kedves Testvérek!

Amikor indultam ide az istentiszteletre, hogy vendégként vagy a gyülekezet tagjaként most az istentiszteleten részt vegyek, és igehirdetéssel szolgáljak, akkor olyan érzés volt bennem, hogy jó Igét hirdetni. Beszéltem mostanában sokszor, többször a Bibliáról, de Igét nem hirdettem ilyen módon, mint ahogy most itt együtt vagyunk. Lehet, hogy az Isten azért emlékeztetett arra, hogy vigyázz, mert van igehirdetés, és azt jó végezni. Ha a gyülekezet tagjai – akik jöttek az istentiszteletre – hasonló érzéssel jöttek, hogy jó Igét hallgatni, jó istentiszteletre menni, akkor ugyanaz a Lélek munkálkodott a testvérekben is, aki bennem munkálkodott, hogy emlékeztetett arra, hogy jó az Igével foglalkozni, és jó az Igét hallgatni.

Kedves Testvérek!

Bevezetésképpen – közelítve a mai Igénkhez – hadd mondjam el, hogy mind az Ószövetségnek, mind az Újszövetségnek, mint az Istennel való közösségnek megvan a belső rendje. Így is lehetne mondani, hogy házirendje. Van különbség az ószövetségi nép házirendje, meg az újszövetségi nép házirendje között, de a legtöbb közös. Annyiban talán mindegyik házirend mozzanata különbözik, hogy az újszövetségi házirend, az, teljesebben juttatja kifejezésre azt a misztériumot, azt a titkot, amit jelent az élő Istennek és az Ő földi népének a közössége, tehát az együttléte. Különben az ószövetségi nép is az élő Istennel élt együtt, de annak a mélysége, annak a titka és annak a feltárulkozása teljesebb az Újszövetségben, mint az Óban.

Ennek a kis bevezetésnek az elmondása után szeretném mondani, szeretném kiemelni – és most már egészen a mostani Igénkre, meg az istentisztelet elején felolvasott Igére is gondolva –, hogy két nagyon fontos mozzanata, meghatározója van az Isten népe házirendjének. És ez mind a két szövetségre vonatkozik. Ez pedig a hálaadás és az Isten ajándékának az elfogadása. Tudniillik Isten bőségesen, két kézzel adja az Ő ajándékait. És aki ezeket az ajándékokat elfogadja, az, nyílván hálaadással felel az Istennek ajándékára. Most ez az Isten szövetségén belül a házirendre vonatkozóan érvényes.

Kedves Testvérek! Most tehát legelőször is gondoljunk arra, hogy az Isten, milyen ajándékokat adott nekünk személyenként, milyen ajándékot a gyülekezetként, milyen ajándékot az egyetemes egyházként és az Ő egyetemes újszövetségi népe összefüggésében – milyen ajándékokat adott? Itt most meg kellene, hogy álljunk. Az istentisztelet, aztán elkezdenénk beszélgetni, ujjhegyre szedni, hogy én ilyen ajándékokat kaptam, én ilyen ajándékokat kaptam, és akkor buzdítanánk egymást arra, hogy vigyázzunk, amikor ajándékot kapunk, az keményszívűség, ha nem köszönjük meg azt, amit kaptunk.

Kedves Testvérek! Így most tehát itt vagyunk a zsoltárköltő bizonyságtételénél, amikor azt mondja: „aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem”. Tehát a zsoltárköltő megtapasztalta, az írója, ennek a zsoltárnak a választott nép tagjaként is megtapasztalta, hogy a hálaadás az, ami az Istennek kedves, és a háza népének a rendjéhez hozzátartozik.

Kedves Testvérek! Hát először is vegyük számba az Isten ajándékait személyes, családi vonatkozásban. Elindultunk és megérkeztünk. Elindultunk és nem maradtunk az útfélen: hálára indító munkája az Istennek. Próbatétel tornyosult a fejünk fölött, betegség, vagy más rendkívüli csapás – hogy így mondjam – ami ért bennünket, és az Isten ezzel egyszerre a kimenekedésnek az útját elkészítette. Hálaadásra indító ok ez? Bizony az. Vagy el kellett mennünk az orvoshoz, és megerősített bennünket, hogy egy-két gyógyszer és aztán rendbe jön a dolog. Hálaadásra adhat ez okot? No de mi-minden lehet még ezen túl, amiért hálát lehet adni? Veszedelmen átvezetett az Isten, és utána értjük meg, hogy tulajdonképpen az életünket megmentette. Hálaadásra nyújt okot mindez?

Kedves Testvérek! Legyen szentlecke, házi feladat, hogy az Ige, a zsoltárköltő bizonyságtétele elkísérjen bennünket, és majd elcsendesedve szedjétek ujjhegyre, hogy mi mindenért lehet hálát adni, és nem szabad róla megfeledkezni a mi személyes életünkben, családi körben, amit a mindenható Isten adott nekünk.

Kedves Testvérek! És most tekintsünk arra, hogy az Isten ajándékokat ad, és hálaadásra indító eseményeket ad, és abba vezet bennünket. Például gyülekezeti körben. Én nagy hálaadással vettem, amikor a gyülekezet lelkipásztora bejelentette, hogy itt építkezés lesz. Itt megdobbant a szívem, és örültem. Igazán mondom, hogy örültem annak, hogy a gyülekezet ezt vállalja, és Isten kegyelmével ezt a munkát elindítja. Lehet, hogy azért is dobbant meg a szívem, mert 42 éven keresztül mindig építkeztünk, mindig építkeztünk, lelkileg is, meg ugye amúgy is a gyülekezetekben, ahol szolgáltam. Tehát lehet, hogy ezért is dobogott a szívem örömömben, hogy a gyülekezet erre vállalkozik.

Kedves Testvérek! Ez egy nagy ajándéka az Istennek. Ezért hálát kell adni. Ez olyan, mint ahogy az apostoli bizonyságtételben olvastuk, amikor az apostol azt mondja, hogy az Isten kaput nyitott előtte. Ez a kapunyitás ez azt jelenti, hogy szolgálati lehetőség, munka-lehetőség támadt az apostol előtt. És ő ezt számon tartotta. A gyülekezet úgy fogja fel ezt a munkát, hogy egy kapu nyittatott a gyülekezet számára, azáltal, hogy ez a munka folyik. Mi-minden ajándékot ad majd az Isten ezáltal az épület által, ami a templomot bővíti, és a lehetőségeket kitágítja! Kapu nyílik a személyes életünkben, és kapu nyílik a gyülekezet számára. Ha dobogott a szíve a gyülekezet tagjának úgy, mint az enyém, amikor ez elkezdődött, akkor ugyanaz a Lélek dobogtatta meg a szíveteket, és emlékeztetett arra, hogy én munkálkodó Isten vagyok, ahogy Jézus Krisztus mondja: „az én Atyám mindenkiben munkálkodik, én is munkálkodom”. Hálaadásra ad lehetőséget, hogy ezt megköszönjük. És a mi hálaadásunk kifejezésre juttatható abban, hogy imádságban hordozzuk, amint lehet segítjük, hogy ez megvalósuljon. És azok az ajándékok, amiket majd az Isten azáltal ad, az megvalósuljon.

Kedves Testvérek! Persze lehetne tovább is folytatni, hogy ilyen kapukat nyit az Isten, vagy nagy kaput nyitva tart. Hát gondoljunk a nagytáborra, ahol lelki-gondozói és lelki építkezés folyik. Hogy a nagy kaput, amit kinyitott a gyülekezet előtt, ez a kapu nyitva van, és ezzel él a gyülekezet, mi erre gondolhatunk imádsággal, ők pedig ottan nyerik az ajándékokat. Hálaadásra ad okot, amit az Isten a gyülekezetben végez. De hálaadásra adó ok az is, ami egyházunkban történik.

Kedves Testvérek! A Biblia évével ajándékozott meg bennünket az Isten. Hát ez egy óriási nagy dolog! Ez egy óriási nagy kapu, hogy megnyílt a Magyarországi Református Egyház, a magyar protestáns egyházak és a magyar keresztyénség előtt. Óriási nagy dolog, hogy rábeszélés nélkül az egész magyar keresztyénség azt mondta, hogy ez az év a Biblia éve legyen. Ilyen nem történt a magyar keresztyénség történetében, hogy valami dologban ilyen egységes legyen a magyar keresztyénség. Ó, az évtizedek, meg az évszázadok során, mennyi visszavonás, meg mennyi perpatvar volt, és most a Biblia kapcsán, hogy ez az év a Biblia éve legyen, semmiféle ellentmondás, semmiféle nézetkülönbség; hanem teljes egyhangúsággal és egy szívvel azt mondták, hogy legyen a Biblia éve ez az év. Nem tudunk elég hálát adni az Istennek szeretett testvérek azért, amit az Isten ezáltal ad a magyar keresztyénségnek. Elgondoltam, a gyülekezet kedves tagjai tudják, hogy az egyház történelmével, a bibliatörténettel foglalkozok, és elgondoltam, amikor a Biblia éve bejelentése megtörtént, hogy száz évvel ezelőtt, vagyis pontosan szólva 1904-ben tartották Magyarországon az első Biblia ünnepet. Száznégy évvel pontosan ezelőtt. Éppenséggel egy debreceni professzor volt az értelmi szerzője ennek, és a kedves tanítványa, aki éppen akkor jött haza külföldről, azt pedig felkérte, hogy ezen a Biblia-ünnepen a külföldi egyházak Bibliával kapcsolatos szolgálatairól szóljon; még vetített képes előadássá is vált ennek a fiatal lelkésznek a szolgálata. Balogh Ferenc volt a professzor, aki értelmi szerzője volt ennek a Biblia-ünnepnek, és az ünnepnek az alkalmát az adta, hogy a Bibliatársulat akkor volt száz éves, tehát ezt meg kellett ünnepelni. Az a fiatal lelkész, Szabó Aladár volt.

Ez akkor történt, a Magyarországi Református Egyházban, amikor a Krisztus istenségét – ne botránkozzon meg senki se – elfelejtette a Magyarországi Református Egyház nagy többsége. Annyira nagy többsége, hogy a fél kezemen meg lehet számolni azokat a személyeket, akik ezt komolyan vették, és azt mondták, hogy kedves atyámfiai, fel nem adjuk a Krisztus Istenségéről és a feltámadásról szóló bibliai tanítást. Akkor tartják a Biblia-ünnepet. És jövünk errefele – eltelt száz esztendő, és megindul a Biblia iránti érdeklődés, és megindul az azzal való szembesülés, hogy amit ez a 4-5 ember mondtak, hogy a Krisztus feltámadása és ez a bibliai tanítás ki ne bújjon a mi keresztyén hittudatunkból, ez szépen gyűrűzött. Jöttek az ifjúsági találkozók, egyesületek, lelkipásztorok, a Bibliával való foglalkozás következtében ennek a professzornak a tanítványai szépen, lépésről-lépésre haladva odafordították a gyülekezetek figyelmét a Biblia felé. És milyen különös, hogy a 904-hez képest 4 év múlva átnézik a teljes Szentírást, és 1908-ban megjelenik az átnézett Biblia. És akkor utána 50 év alatt közel 10 újszövetségi fordítás jelenik meg. Ez lesz a következménye annak, hogy hálát adtak az Istennek a Bibliáért, és a Biblia iránti odafordítás megindult. És már az első világháború ideje alatt, de különösképpen is a második világháború előtti években közvetlenül már odáig jutott a Biblia iránti érdeklődés, hogy egy újabb átnézést készítettek el. Ez meg is jelent 1945-ben, már a második világháború ideje alatt. De ez nem volt teljes munka, és a második világháború után ez újra beindult, hogy így mondjam, és akkor átnézték 10 év alatt a Bibliát – ez lett az új bibliafordítás, ami 1975-ben megjelent.

Kedves Testvérek! Van miért hálát adni. Hogy most mindezeket feleleveníthetjük, de meg azt is, ami a 100 évvel ezelőtti esemény volt, hiszen éppenséggel 400 évvel ezelőtt jelent meg a Hanoi Biblia, amelyiknek a hasonmása itt van az úr asztalán. 400 évvel ezelőtt jelent meg. Ez pedig 100 évvel ezelőtt, ez a bibliaátélés, amiről beszéltem, már közel 30 esztendeje, hogy az új fordítás megjelent, és a második világháború után rendszeressé vált a pártállam idején, hogy évenként Biblia-vasárnapot tartottunk a gyülekezetekben. Azok a lelkipásztorok, akik tudták, hogy miről van szó, azok ezt az alkalmat mind felhasználták, felhasználtuk. És most ezek után 100 év múlva a Mindenható Isten azt mondja, nem Biblia-vasárnapot adunk nektek, hanem Biblia-évet adok nektek. Hálát adni az Istennek, az, hogy elindultunk és megérkeztünk a célhoz, hogy kaput nyitott az Isten a gyülekezet előtt, és hogy óriási nagy ajándékot adott a magyar keresztyénségnek a Biblia évével kapcsolatban, a Bibliával.

Keményszívűség kell ahhoz, hogyha ezt a keresztyén ember nem köszöni meg az Istennek. Keményszívűség kell hozzá. De aki pedig hálaadással áldozik az Istennek, vagyis hálát ad ezért, személyében, gyülekezeti közösségben, az pedig valami kimondhatatlan, nagy jónak a részesévé lesz az Isten ígérete szerint a zsoltárköltő bizonyságtétele alapján. Az egyik dolog az, hogy az Istennek ez tetszik. Tehát, aki az Ő ajándékát elfogadja, és azt megköszöni, az, az Istennek tetszik. Az a keresztyén ember az Isten előtt kedves ember. De nemcsak hogy jó-tetszésével fogadja Isten azokat, akik elfogadják az Ő ajándékát, és ezt megköszönik, hanem azt ígéri (és ezt Isten ígéri), hogy a további ajándékok az övéké lesz, akik így gondolkoznak, és így keresztyén emberek; kimondhatatlan ajándékoknak a részeseivé lesznek.

Kedves Testvérek! Évtizedekkel ezelőtt az egyik lelkigondozói beszélgetés során, pedig egy fiatal személy vallott nekem, és mondta: Tiszteletes úr, engem megtanított az Isten arra, hogy hálaadással éljek; és tetszik tudni, hogy milyen a megtapasztalásom? Hogy többet ad az Isten, hogyha hálaadással tartom számon az Ő ajándékait, minthogyha a kéréseimmel zaklatnám az Istent. Tetszenek érteni? Hálát adni az Istennek, és ennek a testvérnek a bizonyságtétele szerint ez nagyobb ajándékokat von maga után, minthogyha mi kéréssel fordulunk hozzá. Nem minthogyha nem mondhatnánk el a kéréseinket. Elmondhatjuk, és ugye buzdít az Ige bennünket, hogy mindig tárjátok fel… figyeljük az Igét: „hálaadással tárjátok fel a ti szívetek kéréseit”, és az Isten meghallgatja és beteljesíti.

Kedves Testvérek! Gyakoroljuk magunkat ebben. Hogy a hálaadásnak az útján járjunk, és akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy olyan ajándékokat kapunk, amire nem is gondolunk. Különben Biblia-olvasó és Bibliával foglalkozó testvérek között vagyok, elmondhatom, hogy a Szentírás az buzdít arra, hogy hálaadással közelítsünk Őhozzá. És Ő buzdít arra, hogy tartsuk számon, hogy amikor valaki hálaadással tárta fel a kérését az Isten előtt, akkor az Isten mindig többet adott, mint amit kérni tudtunk. Többet adott. Vagy jobbat adott. Ez nagyon fontos üzenete a Bibliának.

Kedves Testvérek! A mindenható Isten segítsen meg bennünket, hogy hálás gyermekei legyünk neki, és a hálaadásunkra ajándékainak a megköszönése során adjon további ajándékokat nékünk személyes életünkben, családunkban és a gyülekezetben, a magyar keresztyénség közösségében. Hogy milyen következményei lehetnek és lesznek annak, hogy a magyar keresztyénség jól él a Biblia éve lehetőségével, azt nem lehet megmondani. Nem tudjuk megmondani. Én bizonyos vagyok benne – ha a Krisztusról való megfeledkezés egy száz évvel ezelőtti eseményére gondolunk, és onnan az Isten idevezetett bennünket, hogy a Biblia évével megajándékozott, és az új bibliafordítással az áttérések után, hogy mindenki nyugodtan úgy veheti a Szentírást és úgy olvashatja, adhatja, ahogy éppen a belső lelki indíttatása van – ha annak, hogy a Krisztusról megfeledkeztek, ilyen következménye lett, akkor annak még nagyobb jó következménye lesz, hogyha mi jól élünk ezzel a lehetőséggel. Emlékszem rá, 35, 30 évvel ezelőtt az egyik gyülekezeti istentiszteleten, nagy élményem volt az, hogy az irodalomban felfedezték Krisztust, és az istentiszteleten elmondtam. A ma művészete a holnap élete. És az egyik idős presbiter odajött az istentisztelet után és mondta: hát tiszteletes úr, hát ez, ez egy merész dolog, merész dolog! És nem neki lett igaza, hanem nekem. Hogy a Krisztus felfedezése az ilyen következményekkel jár, mint amit átélünk. Mint amit átélünk.

Kedves Testvérek! Isten a mi legmerészebb hitbeli vágyainkat teljesíti. A legmerészebb vágyainkat. Sőt el merem mondani, hogy azon túl fog cselekedni az Isten, a mi javunkra és a magyar keresztyénség javára, és a magyar keresztyénséggel való ilyen jó cselekedete az Istennek kihat az egész magyar népre. Mert ezáltal tartja meg Isten a mi népünket.

Az Isten további ajándékai a hálás szívűeké. Éljünk a lehetőséggel, a hálaadással és fogadjuk az Isten további ajándékait. Ámen.

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

Gyermeki, nagy hitet kérni taníts!

Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked

Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

479. ének 1. vers

Csendesedjünk el:

Örökkévaló Istenünk, Szerető Mennyei Édesatyánk!

Köszönjük, hogy emlékeztettél bennünket a Te szövetséged belső rendjéhez. Köszönjük, hogy emlékeztettél bennünket, hogy Te gazdag Isten vagy és ajándékozó Isten vagy. Köszönjük azokat az ajándékokat, amiket adtál nékünk, személyes életünkben, családi körben, gyülekezetben és a magyar keresztyénség közösségében.

Bocsásd meg a mi vétkeinket, mert sokszor megfeledkeztünk arról, hogy a Te ajándékaidat megköszönjük. Pedig íme most hallhattuk, megérthettük, hogy milyen jó következménye van annak, ha a Te gyermekeid az elfogadott ajándékokat hálás szívvel fogadják. Megnyertük tetszésedet, jó-tetszésedet, hogyha ezt tesszük, és megnyeri mindenki a Te szeretetedet, aki így gondolkodik és így fogadja az életben nyújtott segítségedet, ajándékaidat. Buzdíts bennünket a Te Szentlelkeddel teljes hálaadásra, hogy megköszönjük, hogy kaput nyitottál személyes életünkben, gyülekezetben, és nagy kaput nyitottál a magyar keresztyénség közösségében. Hadd lépjünk be, hadd fogadjuk azokat az ajándékokat, amelyeket e nagy kapun való belépés után adsz minékünk. Mennyei Édesatyánk! Megköszönjük azokat az igei alkalmakat, istentiszteleteket, ahol a Te Igéd megszólalt a Biblia évében eddig. Hálát adunk azokért a bibliai alkalmakért, amikor gyülekezetben, iskolákban, művelődési házakban a Te Igéd felé fordult a gyülekezet, a Te néped, a gyermekeidnek nagy serege és sokasága. Te tudod Mennyei Édesatyánk, hogy ki milyen indíttatást vett ezeken az alkalmakon, amikor a Bibliára fordítottad a figyelmét egy közösségnek, egy falunak, egy városnak, egy városrésznek. Mennyei Édesatyánk! Hálát adunk tenéked azért, hogy így tekinthetünk a gyülekezet mostani életére, hogy kapunyitásnak az ideje van, és így tekinthetünk arra a missziói alkalomra, ahol a gyülekezetnek a tagjai egy nagy sereg, ott lehet együtt, és az Ige mellett letelepszik, és ajándékokat kér és fogad el. Együtt adunk hálát, velük együtt adunk hálát azért, amit nekünk adtál, és itt közöltél, és amiket adtál sokaknak az év elmúló hónapjaiban, napjaiban.

Mennyei Édesatyánk! Könyörögve kérünk Téged, add meg nékünk azt a lelkületet, hogy amikor betegekre gondolunk, akkor is először hálaadással gondoljunk az ő életükre, hogy az életükben milyen ajándékokat adtál, mert ha ezt tesszük, akkor meg lehet az a reménységünk, hogy a betegség ideje alatt is meghozod a gyógyulásnak az idejét, és megadod nekik, hogy az életerőt közlöd velük, hogy elhordozhassák a próbatételt, amit rájuk mértél.

Mennyei Édesatyánk! Könyörgünk a betegekért. Most különösképpen is könyörgünk egy 87 éves asszonytestvérünkért. Könyörülj rajta, ha úgy végeztél felőle, hogy napjaihoz napokat toldasz, akkor add meg neki a Te kegyelmedet, hogy a megtarttatás, a gyógyulás eszközei legyen mindaz, amit az ő számára elkészítettél. De ha úgy végeztél felőle, hogy magadhoz szólítod, könyörülj rajta, és ajándékozd meg őt hittel, hogy így távozhasson a Te hívásodra. Könyörgünk minden betegünkért, légy könyörületes mindnyájukhoz és légy gyógyítója a gyengeségeiknek és betegségeiknek is.

Mennyei Édesatyánk! Könyörögve kérünk, hogy az elkövetkezendő időben, a Biblia éve további hónapjaiban is élni tudjunk azokkal a lehetőségekkel, amit Te készítettél a mi számunkra. Vedd kedvesen a mi mostani könyörgésünket, vedd kedvesen mindnyájunknak a könyörgését, ajándékozz meg bennünket hálás szívvel, hogy részeseivé lehessünk a Te további ajándékaidnak.

A mi Urunk, Jézus Krisztusunk érdemeiért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

„A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atya szeretete és a Szentlélek Isten ereje és közössége legyen a gyülekezettel, legyen mindnyájunkkal örökkön-örökké.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |