| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Van hatalma az Úrnak!

Zsoltárok könyve 104. fejezet 1-9; 31-33.

¹Áldjad, lelkem, az URat! URam, Istenem, igen nagy vagy, fenségbe és méltóságba öltöztél, ²világosságot vettél magadra, mint egy köpenyt. Ő az, aki sátorként feszítette ki az eget, ³palotáját a vizek fölé építette, a felhőket tette kocsijává, szelek szárnyán jár.

⁴A szeleket tette követeivé, a lángoló tüzet szolgájává.

⁵Szilárd alapokra helyezte a földet, hogy soha meg ne inogjon.

⁶Mély vizekkel borítottad be, mint valami öltözettel, a hegyeken is állt a víz.

⁷Dorgálásodra lefutottak, mennydörgő szavadra elszéledtek.

⁸A hegyek fölemelkedtek, a völgyek lesüllyedtek oda, ahol helyet készítettél nekik.

⁹Határt szabtál nekik, nem léphetik át, nem önthetik el újból a földet.

³¹Dicsőség legyen az ÚRnak örökké! Örüljön alkotásainak az ÚR!

³²Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek.

³³Éneklek az ÚRnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.

Óh mi kegyelmes Krisztusunk,

Ki vagy nékünk igazságunk,

Békességünk és váltságunk:

Kelljen, kérünk, imádságunk.

Mi szívünket, kegyes Isten,

Igaz hitben, reménységben

Kiváltképen erősítsed,

Hogy bízhassunk csak tebenned.

Te isteni jóvoltodat,

Ismerhessük hatalmadat,

Melyet hozzánk megmutattál,

Mikor érettünk áldoztál.

291. dicséret 1-3. vers

Márk evangéliuma 4. fejezet 35-41. vers

„³⁵Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: »Menjünk át a túlsó partra.«

³⁶Miután tehát elbocsátották a sokaságot, magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt; de más hajók is voltak a nyomában.

³⁷Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni.

³⁸Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: »Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?«

³⁹Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: »Hallgass el, némulj meg!« És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.

⁴⁰Akkor ezt mondta nekik: »Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?«

⁴¹Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: »Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?«”

Ki ez? Úgy gondolom, többször jártunk már úgy életünkben, hogy magunkban, vagy hangosan kimondva azt mondtuk: ki ez? Ismernem kellene valahonnan. Mintha láttam volna már! Mintha találkoztam volna már vele! Vagy hallottam róla. De ki ez?

És ilyenkor (hogyha mondjuk közismertebb személyről van szó), jól jön egy segítőeszköz. Lehet ez valaki, aki esetleg segít. De segítség lehet az is, hogyha kézbe veszünk egy lexikont, vagy kézbe veszünk egy olyan kötetet, amiben többfélét is lehet találni, és így kezdődik a címe általában, hogy Ki kicsoda…,  mondjuk a magyar irodalomban, ki kicsoda a sportban, ki kicsoda a politikában. Jól jön a segítség.

Nos Márk evangéliumának egyik sajátossága éppen az, hogy újra és újra előjön ez a kérdés: ki ez, vagy kicsoda ez, ez a bizonyos názáreti?

Az evangélium újra és újra fölteszi valamilyen formában ezt a kérdést. De úgy gondolom, hogy nem csupán Márk evangéliumának alapkérdése, hanem azóta is nagyon sok embernek kérdése: kicsoda ez a názáreti?

Nézzük a történetünket. Nagyon jól ismerjük, hálás történet hittanórán; vagy esetleg a vasárnapi gyerekórán a gyerekeknél: lehet rajzolni, színezni, elmesélni.

– Ó hát ezt ismerjük!

Igen?! Ismerjük a történetet? Persze magát a történetet igen.

Érdemes észrevennünk először is, hogy a tanítványok tanúsítják Jézus hatalmát (tudniillik, hogy mi történt). Az evangéliumi beszámolók egyébként is nem vitatják Jézus hatalmát. Még az ellenfelek sem. Itt is a korábbi szakaszokban, fejezetekben arról olvasunk, hogy Jézus betegeket gyógyít, hogy hatalommal tanított. Most arról olvasunk, hogy a természet erői fölött is hatalom adatott neki. Szól, s engedelmeskednek a természet erői.

A történetünk először is tehát Isten győztes hatalmát mutatja meg, másik oldalról pedig az élő hit példáját láthatjuk (tudniillik vihar van), a genezáreti tavon felnőtt profi halászok kétségbeesetten félnek, és Jézus nyugodtan alszik. Az élő hit példáját adja nekünk, aki rábízza magát a mennyei Atyára. És akkor jöhet bármi vihar. Tud nyugodtan aludni.

A tanítványok tehát tanúsítják, ami történt. Ezt nem vitatják, ez nem kérdés. Vajon mi mit tudunk tanúsítani? Mik a mi tapasztalataink?

Fölismertük, az ilyen belső bizonyságtétel alapján, hogy Jézus a Krisztus. Fölismertük, hogy próféciák teljesedtek be. Hogy áldozata helyettünk és érettünk is volt. Tanúsíthatjuk mi is, amit az evangélium is elmond, hogy bűnösök, paráznák megváltoznak, megtérnek. Hogy Zákeusok megváltoznak. Tanúsíthatjuk mi is, hogy szenvedélyek rabjai szabadulnak. Itt a gyülekezetben is sokan tanúsíthatják, hogy életükben ilyen nagy változást hozott az evangélium, a Krisztus megismerése, a Krisztus követése. Tanúsíthatjuk gyülekezetként (bár nagyon különbözőek vagyunk, sok mindenben másképp gondolkozunk, sőt nem is értünk egyet), mégis tanúsíthatjuk, hogy ez a hatalom összetart egy népet, azon belül egy-egy gyülekezetet, hogy összetart bennünket is. Pedig mennyi mindenben nem értünk egyet. És sok mindenben nem is kell. Mégis, hogy van gyülekezet, és hogy vagyunk mi is.

Igen, a tanítványok tanúsíthatják az eseményeket. Mi is sok mindennek tanúi lehetünk. Mégsem tudnak válaszolni a legfontosabb kérdésre: ki ez? Ki ez? Nem vitatják, hogy a szél elállt, hogy a tenger lecsendesedett, hogy betegek gyógyulnak. Nem vitatják, hát átélői, tanúi mind ennek. És mégis ez a történet, azon kevés történetek közé tartozik az evangéliumokban, amelyik kérdéssel marad abba. Szokatlan. De érdemes fölfigyelni rá. A történet vége felé ugyanis ezt olvastuk – miután lecsendesítette a természet erőit –, akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek? Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: »Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?«” S ezzel vége a történetnek. Ki ez? És hol a felelet?

Úgy gondolom, nem véletlen mindez, mert bennünket is megkérdez: ki ez? Nem tudnak válaszolni a tanítványok, akik átélték ott, személyesen tapasztalták Jézus hatalmát. No jó, de akkor ki ez?

Érdemes fölfigyelnünk arra, hogy Márk evangéliumában legalább 12-szer van olyan szakasz – és jegyezzük meg, Márk evangéliuma a legrövidebb evangélium –, nos legalább 12-szer van olyan szakasz, ahol vagy így direkt módon, mint a most olvasott történetünkben, ott van, hogy ki ez?; vagy más módon, de ott van a kérdés Jézussal kapcsolatosan. Van, amikor direktebben, van, amikor indirekt módon, néhányat hadd említsek.

Mindjárt az első fejezetben, Kapernaumban vagyunk, gyógyít, hatalommal van és álmélkodnak. Ki ez? De ugyanez jelenik meg a 11. fejezetben is. Vagy az írástudók kérdezik a béna meggyógyításakor (mindjárt a második fejezetben olvashatjuk): „Milyen hatalommal cselekszik?” Nem azt vitatják, hogy meggyógyította. Ezt nem lehetetett ép ésszel vita témájává tenni. Egyedül csak az a kérdés: milyen hatalommal? Merthogy van hatalma, az biztos – ki lehet ez?

Vagy a harmadik fejezetben saját családtagjai azt mondják, hogy Jézus magánkívül van. Mert ugye a magánkívül lévő embert nem lehet beszámítani, nem lehet felelősségre vonni. Jézus olyan dolgokat mondott, és olyan hatalommal szólt és tanított, hogy a saját családja menteni próbálja; nem tudja, hogy kicsoda Jézus. Nem tudja. És egyszerűen azt mondják, hogy magánkívül van. Olyan furcsa dolgokat mond. Nem beszámítható.

Vagy a hatalmon lévők a 6. fejezetben – Heródessel kapcsolatosan olvassuk azt, hogy amikor Jézus nyilvánosan tanít, gyógyít, hatalma egyre nyilvánvalóbbá válik, egyre hírhedtebb lesz, hírneve növekszik – mondja az evangélium. Olyannyira, hogy eljut Heródeshez is, és Heródes, aki lefejeztette Keresztelő Jánost, megijedt, mert nem tudták megmondani, hogy ki ez a názáreti, aki ilyen hatalommal tanít, aki után tömegek mennek. Némelyek azt mondták, hogy valamelyik a próféták közül, némelyek azt mondták, hogy biztos Keresztelő János támadt föl benne, és ezért ilyen hatalommal cselekszik. És akkor Heródes megijed: hát én fejeztettem le Keresztelő Jánost! Ki ez, aki után a tömegek mennek?

De gondolhatunk Názáretre is. Szintén a 6. fejezetben olvassuk, amikor ott tanít, és akkor összesúgnak és elkezdik kérdezni:

– Honnan vannak ezek a bölcsességek ennél? Hát ez a József fia! Hát jó, jó, ha a József fia, de akkor honnan van mindez? Hát nem végzett hittudományi egyetemet! Honnan van mindez? Ki ez? Hát ismerjük! Hát persze, hogy ismerjük. Nem ismerjük! Ki ez?

Aztán emlékezzünk egy másik történetre, amit úgy szoktunk nevezni: Jézus a tengeren jár a Genezáreti tavon, és tanítványai azt hiszik, hogy kísértetet látnak. Ott van az Úr, nyilvánvalóvá teszi isteni hatalmát – de hogy ez lenne Jézus?! Valami kísértet. Nem ismerik fel. Nem tudnak válaszolni a kérdésre, hogy ki ez.

De eszünkbe juthat, amikor a farizeusok mennyei jelt követelnek Jézustól, miután már egy csomó messiási jelt mutatott; ezután mennyei jel kell:

– Ki vagy te? Igazold magad! Mutass Istentől való jelt!

Nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy ki ez a názáreti?

És még kettőt említsünk az evangélium végéről – amikor a főpap kérdezi: „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?”

Vagy szintén ott, amikor a világi hatalom, a római birodalom helyi képviselője, Pilátus fordul oda Jézushoz: „Akkor mégis király vagy te?” Mi vagy te?

Észre kell vennünk, az egész evangéliumon végigvibrál ez a kérdés. Ki ez? És itt, a most olvasott bibliai szakaszunk is ezzel marad abba: Ki ez, hogy a szelek, a vizek engednek neki. Hogy hatalma van. Letagadhatatlanul isteni hatalma van. No jó, de akkor kicsoda ez?

Megdöbbentő, hogy a tanítványok átélik, tanúi, tanúsítják a hatalmat, és mégis ezen gyötrődnek és vívódnak, hogy de akkor ki ez? Ki ez a Jézus? Nekem, neked ki ez a Jézus? Mert mi is sok mindent el tudunk mondani, sok mindent megtanultunk, sok mindent olvastunk, hallottunk. Sok mindent átéltünk. De kicsoda ez a Jézus? Mit tudunk válaszolni? Neked kicsoda Jézus? Ki ez?

Nem arról van szó, hogy mit tudunk Jézusról, hanem hogy ki ez? Kicsoda nekem Jézus?

A történetünk szerint (egész pontosan Jézus szerint) a legnagyobb veszély nem a vihar, amitől a tanítványok megijednek, az edzettek, hiszen jó néhányan ott nőttek fel, és ott voltak előtte profi halászok a Genezáreti tavon, ismerték a széljárást, a vízjárást.

Jézus szerint a legnagyobb veszély nem a vihar, hanem a tanítványok kishitűsége. És ezen érdemes elgondolkoznunk. Mert mi szeretjük a vihart igazi veszélyében: igen, a társadalmi körülmények… igen, a korábbi évtizedekben, tetszik tudni, nem lehetett jönni… igen, nem lehetett megkereszteltetni… a körülmények, tetszik tudni… Persze, tudjuk!

Csak a vihar? Csak a körülmények? Napjainkban pedig a rohanás, a megélhetés: „de hát tetszik tudni… hát persze fontos, igen… meg hisszük mi, de hát tetszik tudni…”

Persze! Sok mindent tudok, de azt én most nem mondom el, hogy mivel kéne folytatni az ilyen, “tetszik tudni” mondatokat. Jézus nem azt mondja a tanítványokkal kapcsolatosan, akik félnek: „hát igen barátaim, ekkora vihar, ilyet még én sem láttam a Genezáreti tavon! Tényleg rendkívüli, nehéz a helyzet!” – nem ezt mondja Jézus. Nem ad igazat a tanítványoknak, akik a “tetszik tudni”-t mondanák. Hanem Jézus azt mondja (az előbb ilyen szerényen fogalmaztam): miért vagytok ti kishitűek? Így olvassuk: „Miért nincs hitetek?”

Ne a viharról beszéljetek! Hát itt van a hatalmas mellettetek! Nem a viharral van a baj! Nem a körülményekkel van a baj! Nem az élet nehézségeivel van a gond! Hanem azzal, hogy nincs hitetek.

Ne lett volna hitük a tanítványoknak? Hát persze, hogy volt. De nem igazán élő hit volt ekkor. Mi is hiszünk. Persze, hogy hiszünk. De vajon ki az, akiben hiszünk? Egy olyan valaki, akinek nincs hatalma a vihar fölött? Olyan valakiben hiszünk, akinek nem adatott hatalom mennyen és földön? Olyan valakiben hiszünk, aki egy rendszerrel szemben tehetetlen? Mert akkor persze, hogy félünk. Persze, hogy megtorpanunk.

Ki ez, hogy a szelek, a vizek engednek neki? Kicsoda nekünk Jézus? Valóban hatalmas Urunk és Gazdánk? Vagy kedvelt, szeretett Urunk, aki hát nálunk egy kicsit nagyobb – no de azért a vihar! Meg a társadalmi körülmények! Meg az ellenszél! Meg divat vagy nem divat hinni! Az igazi hit minden helyzetben számol Isten hatalmával. Nem az Isten népével – az természetes! Hatalmával. Jézus nem azt kérdezi a tanítványoktól: nem hiszitek, hogy itt vagyok, hogy én vagyok? A tanítványok Jézus hatalmát vonták kétségbe. Abban nem hittek igazán. Így csak a vihar maradt számukra.

Tudnak válaszolni tehát arra, hogy mi történt. De arra, hogy ki ez a Jézus, nem igazán tudnak válaszolni. Mi is sok mindent tudunk, de tudunk-e igazán válaszolni a kérdésre: ki ez? Már pedig ez az igazán döntő kérdés életünk számára. Ettől a választól függ látásunk, ettől a választól függnek tetteink, ettől a választól függ a missziónk. Amíg erre nem adunk evangéliumi választ, addig a többiről lehet aranyosan, kedvesen és buzgón beszélgetnünk, de az csak emberi beszélgetés marad.

A választól, hogy ki ez a Jézus, akit mi Urunknak és Gazdánknak vallunk, ettől függ tehát a látásunk, nevezetesen az életről, az élet értelméről. Ettől függ. Hogy ki ez a Jézus számunkra, nevezetesen, hogy hatalma van, ettől függ az élet értelmének megtalálása, ettől függ a megtérés, az újjászületés, ettől függ a megszentelődés útján való haladásunk, vagy helyben járásunk.

A választól, hogy ki ez a Jézus, függnek tetteink. Hogy követjük Jézust, vagy amikor ilyen kellemesen, ilyen nyárvégi módon elfogadható módon süt a nap, amikor olyan sima minden, amikor kellemesek a hullámok, még jó lenne csobbanni is egyet benne, hát akkor igen. Akkor te vagy a mi Urunk. No és ha vihar lesz? Akkor is követjük őt? Mint akinek adatott a hatalom? A választól függ tehát, hogy mit cselekszünk. Hogy ragaszkodunk-e népéhez. Vagy azt mondjuk: jó szándékú, de erőtelen társaság. Jó szándékú, de álszent népség – ahogy némelyek mondanák róluk.

A választól függ a misszió. Hisszük, hogy hatalma van az Úrnak ma is, hogy Zákeusok megváltozzanak? Hogy paráznák megtérjenek? Hisszük, hogy hatalma van az Úrnak arra, hogy kutyából szalonna legyen? Vagy az ellenkezőjét hisszük. Mert nagyon sok keresztyén ember mondta már nekem: ó tiszteletes úr, annak fölösleges beszélni, kutyából nem lesz szalonna. Barátom! Döntsd el akkor, ki a te Urad. Ha neked ilyen erőtelen Urad van, jaj neked! Kiben hiszel? Ki az a Jézus, akire te hivatkozol, akit állítólag követsz, és akinek a népéhez tartozol? Missziónk nem attól függ, hogy van vihar vagy nincs vihar, ellenszél van, vagy nem ellenszél van, a rendszer segít, vagy nem nagyon segít. Ez belekavarhat a dolgokba. A misszió attól függ, hisszük-e, hogy az Úrnak hatalma van, mert eszerint fogunk cselekedni.

És most, amikor szeretnénk néhány olyan vasárnapot tartani, majd szeptember közepétől, amikor hívogatnánk barátainkat, ismerőseinket, érdeklődőket – akkor milyen hittel tesszük ezt? Jó szándékkal, szeretettel, buzgón, de alig-alig bízva abban, hogy valami változás is lesz, valami eredmény is lesz? Nem nagyon bízva abban az Úrban, akinek hatalma van, aki tud életeket megragadni, megváltoztatni? A misszió nem a vihartól függ, ahol egy gyülekezet a viharra, a körülményekre néz, misszió címszó idején nem jó helyre tekint. A keresztyén ember, a gyülekezet csak az Úrra nézhet, akinek hatalma van. A hatalmas Úrra, nem általában az Úrra, akinek annyi hatalmat engedünk meg, amennyit a kis hitünk megenged. Annyi mozgásteret akarunk megengedni neki. Hanem arra az Úrra, aki meg tud változtatni embereket.

Szeretett Testvérek! Végezetül: sokféle hatás, sokféle hívás éri a mai embereket is. Vihar az mindig van. Szelek mindig vannak. Nagyon sokszor szembe fújnak. Nagyon sokszor nehéznek látszik, de mi a válaszunk a kérdésre: ki ez? Ezt nem lehet kikerülni.

Márk evangéliumában, ahogy említettem, legalább tizenkétszer előjön ez a kérdés. Nem mindig ilyen direkt kérdés formájában. De előjön. Néhányat föl is soroltam bizonyításként. Ki ez? Ha valóban az, aki azt mondta, hogy „nékem adatott minden hatalom mennyen és földön”, ha valóban a hatalmas Úr az én életem gazdája, akkor ezt merjem megvallani. Nem az én kis hitemet, arról mesélgetni, hanem a nagy gazdámról beszélni, akinek hatalma van.

Merjük bátran hívni az embereket. Merjük bátran hívni Jézushoz az élet viharán hánykolódó barátainkat. Ne a szelekbe nézzünk, hanem az Úrra nézzünk. Ha jó választ szeretnénk, hogy kapjanak az emberek, akkor először nekünk kell személyesen megadnunk ezt a helyes választ, és akkor hittel felajánlani segítségünket, szolgálatunkat személyesen, és hittel fölajánlani gyülekezetként is. Fölajánlani, tudván: olyan Urunk van, akinek van hatalma.

Volt már jó néhányszor, amikor nekem gyülekezeti tagok magyarázták, hogy „tetszik tudni vele nem érdemes foglalkozni, fölösleges az időt rá pazarolni. Tudná tiszteletes úr milyen a múltja! Nem lesz ebből semmi.”

Ha én ezekre a gyülekezeti tagokra hallgattam volna, akkor a lelkemen száradhatott volna, hogy nem térnek meg. A megtérés, a megújulás, az az Úr hatalma által lehetséges. A hatalmas Úrban higgyek, és a hatalmas Urat engedjem munkálkodni rajtam keresztül. Mert Isten volt az, aki megbékéltette magával a világot, de ránk bízta a békéltetés szolgálatát. Isten volt az. Ő a hatalmas.

Tegyük föl tehát a kérdést személy szerint magunknak is: ki ez? Ki az, akit mi Urunknak, gazdánknak vallunk. Ha az, akinek hatalma van minden fölött, ha olyan Úr, amilyenről az Írás beszél, akkor meg bátran merjek bízni, bátran merjek szólni, és rábízni a többit arra az Úrra, akinek van hatalma, mert még engem is meg tudott ragadni. Ha életedben átélted és megtapasztaltad, ha átéltük és megtapasztaltuk, hogy hatalma van az Úrnak, akkor Őhozzá hívjunk. A vihar meg hadd fújjon. Majd az Úr a maga idejében, ahol kell, azt lecsendesíti. Ő elhárítja az akadályokat. Az én kishitűségem ne legyen akadály. A gyülekezet, a közösség kishitűsége ne legyen akadály. A történetünk nyitott. Miért féltek ennyire, miért nincs hitetek? Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki? Ő a győztes Úr, engedelmeskedjünk mi is neki, amikor emberhalászokká akar tenni. Ámen.

Óh seregeknek Hatalmas királya,

A nagy Istennek, Mi teremtőnknek,

Gondviselőnknek Szerelmes szent Fia:

Szent indulattal Minden hívő lélek

Téged magasztal, Ó fő bölcsesség,

Áldott Istenség! Én is, amíg élek.

Azért már élünk Néked, nem magunknak:

Hát úgy bánj velünk, Hogy nagy örömmel

Szolgáljunk szívvel Néked, mi Urunknak!

297. dicséretünk 1., 2., és 9. vers

Imádkozzunk!

Hálát adunk Teremtő Istenünk, hogy a természet titkait kutathatjuk, hogy belecsodálkozhatunk teremtett világod célszerűségébe, kicsi és nagy összefüggéseibe, hogy csodálhatjuk annak szépségét, és hasznosíthatjuk magunk és mások javára. Magasztalunk, hogy kijelentetted magadat a teremtett világban a próféták szavai által és legteljesebben Jézus Krisztusban. És Téged dicsőítünk és magasztalunk a bűnbocsánatért, a Krisztusban megszerzett örök életért. Megvalljuk, hogy mégis csak töredékesen ismerjük Jézust, és életeket megújító hatalmát.

Segíts Urunk jobban látni a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát. Segíts komolyabban hinni, hogy ma is életeket megváltoztató szeretete hatalom, erő. Segíts Urunk, hogy bátrabban tegyünk vallást tapasztalatainkról. És kérünk, segíts, hogy erősebb hittel hívogassunk a mi Urunkhoz, Jézushoz. Segíts, hogy ha nem is értünk mindig mindent, akkor is a mi hatalmas gazdánkhoz, Urunkhoz hívogassunk. És kérünk, segíts, hogy bátrabban fölajánljuk segítő szolgálatainkat, bizonyságtételünket, közösségünket az embereknek, akik az élet viharos tengerén hánykolódnak, biztos pontot, megújulást, reménységet, új kezdetet keresnek.

Könyörgünk az András-szolgálatos alkalmakért. Kérünk azokért, akiket Hozzád szeretnénk hívogatni, akikkel eddig is beszélgettünk a Te dolgaidról, hogy legyen nyitott szívük irántad. És kérünk magunkért, hogy befogadó és a közösségben megtartó gyülekezet legyünk. Könyörgünk megfáradtakért, betegekért, gyászolókért, mindazokért, akik az élet különféle terhei, bajai, nyomorúságai közepette járnak. Reménységet, vigasztalást, bátorítást, megoldást keresnek, segíts, hogy tudjunk Rád mutatni a Te megoldást adó hatalmadra.

Könyörgünk a nyári szünet végén, a tanév kezdetén diákokért, tanítókért, hitoktatásért. Urunk odaszánjuk magunkat erre a szolgálatra. Nálad van az áldás, Te áraszd azt Urunk.

És könyörgünk az átalakítási, felújítási munkákért, hogy azok is továbbra is szép rendben folyhassanak. És kérünk, bátoríts bennünket a még hiányzó anyagi fedezetért, melyet nálunk helyeztél el, hogy amikor szükséges, rendelkezzünk mindezekkel. Odaszánjuk magunkat személyesen, gyülekezetként is nemzetünk megújításának szolgálatára azáltal, hogy a Te hatalmadat hirdetjük e világban.

Erősítsd hitünket, hogy Nálad, a hatalmas Úrnál, és általad, a hatalmas Úr által minden lehetséges. Így adj megújulást, így adj ébredést városunkban is. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |