| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A tisztaság mércéje

Textus: Márk evangéliuma 7. fejezet 1-8.

„¹Köréje gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek,

²és észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosdatlan kézzel étkezik.

³A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományaihoz, ⁴és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása.

⁵Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: »Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyományai szerint, és miért étkeznek tisztátalan kézzel?«

⁶Ő pedig ezt válaszolta nekik: »Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.

⁷Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.

⁸Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok.«”

Kedves Testvéreim!

Bibliaolvasó kalauzunk szerint a napokban Márk evangéliumának a 7. fejezete van soron. Olyan kérdést feszeget ez a szakasz, amely első hallásra kicsit távol állhat tőlünk, de Jézus mégis közel hozza, aktuálissá teszi számunkra az üzenetet.

A problémakör tudniillik a tisztaság kérdése. A kultikus törvények és előírások nagyrészt a tiszta-tisztátalan kérdéscsoport köré rendeződnek. Ami tiszta, az alkalmas a kultuszban való részvételre, legyen az ember, állat, vagy tárgyi eszköz, a tisztátalanság azonban kizáró tényező az Ószövetség tanúsága szerint, valamint az erre épülő rabbinikus hagyomány szerint. Ha körülnézek most itt, a 21. századi Debrecenben, akkor valóban távoli, számunkra teljesen érdektelen téma a kultikus tisztaság kérdése.

Mégis azt kell belátnunk, hogy sokkal tovább mutat ez a most felolvasott történet. Jézus új megvilágításba helyezi a kérdést.

A felolvasott igeszakasz a témának tulajdonképpen a felvezetése, a tisztaságról szóló vitabeszéd bevezetője. Kiderül, hogy kik a vita szereplői, és hogy mi okozza a feszültséget.

Az egyik oldalon a farizeusok és írástudók érvelnek, a másik oldalon pedig Jézus szólal meg.

A farizeusok kérdése ez: Miért nem tartják be Jézus tanítványai a tisztasági előírásokat? Az foglalkoztatja őket, hogy tulajdonképpen mi tiszta és mi tisztátalan.

Jézus úgy felel, hogy Ézsaiás prófétát idézi: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem”. Jézus igazából nem is a kérdésre válaszol, hanem egy újabb kérdést vet fel. Jézus nem azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi tiszta és mi tisztátalan, hanem a lényegre kérdez rá.

Valójában mi a tisztaság mércéje?

Az ézsaiási prófécia szerint létezik egy emberek előtti magatartás, és egy Isten előtti magatartás. Lehet Istent szájjal dicsérni, de egyben szív szerint távol lenni tőle. Létezik egy emberek előtti tisztaság, és egy Isten szerint való tisztaság. Ez a két mérce áll egymással szemben ebben a vitabeszédben.

A farizeus-verzió szerint tiszta az, ami a vének hagyományainak megfelel, vagyis tiszta az, ami annak látszik.

Jézus szerint tiszta az, ami Isten parancsolatainak szándéka szerint való, azaz tiszta az, amit az Isten megtisztított.

Két egymással szembenálló gondolkodás, két egymással szembenálló autoritás, ahol az erőviszonyok nem kérdésesek számunkra, de ott, és akkor ezt még nem ismerte fel mindenki. Azt ugyanis, hogy Jézus szavai által Isten mond véleményt az emberi gyakorlatra. A farizeusok még nem ismerték fel, hogy vitájuk lénygében egy ember és Isten között folyó vita.

A hagyomány és az Ige hatalma feszül egymásnak. A hagyomány, ami emberi, és az Ige, ami isteni. A hagyomány, ami keletkezik és eltűnik, és az Ige, amely örök, és élő. A hagyomány, ami ha megmarad is sokszor torzul, és az Ige, amely változatlan.

Melyik mondhatja meg, hogy mi tiszta és mi tisztátalan?

Míg a farizeusok a hagyományokba burkolózva, a vének igazságaiba takarózva önmagukat akarják megtisztítani, addig Jézus Isten hatalmába utalja mindezt. Jézusnak valószínűleg nem az evés előtti kézmosással van a baja. Hanem azzal, hogy többet tulajdonítanak ennek az aktusnak, mint ami valójában. A probléma az, hogy idegen felségterületre hajóznak a farizeusok, amikor a vének hagyományait túlbecsülve Isten előtti tisztaságot tulajdonítanak a vízzel való megmosásnak.

Márk evangéliumának kérdése nem egyedi az Újszövetségben. A kor egyik központi gyülekezeti problémája, hogy Isten népe, a keresztyén gyülekezet hogyan maradhat tiszta. Mi a szerepe mindebben annak, ami megmondatott a régieknek, pogánykeresztyén gyülekezetben van-e létjogosultsága a zsidó hagyományoknak. A Szentírás válasza egyértelmű. Jézussal valami új jelent meg. Az Ő jelenléte Isten jelenléte, az Ő szava Isten Igéje. Máté a Hegyi Beszédben írja meg, hogy bár sok minden megmondatott a régieknek, Jézus mást mond, Jézus újat mond. Az Apostolok Cselekedeteiben pedig, már a feltámadás és a mennybemenetel után Péter apostol kapja az isteni kijelentést: Bármit is mondanak az előírások, „amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.” Jézus igazsága felülírja az emberek igazságát, Jézus parancsa felülírja az emberek parancsát.

Nem arról van szó, hogy a hagyomány önmagában rossz. Hanem arról, hogy az Isten parancsával szemben nincs esélye. Hagyományaink nekünk is vannak. Egyházunk is sok szép hagyományt őriz. Az Úrvacsora, amelyre készülünk, szintén tartalmaz emberi hagyományokat. Például szépen felöltözünk, betartjuk a gyülekezetben kialakult rendet az úrvacsora vételkor, hagyományos református énekeket éneklünk közben és sorolhatnám. De nem ez tesz tisztává, hanem az az Isten, aki az Úrvacsorában közösséget vállal velünk.

Ezt a tisztaságot kérjük most a bűnbánati alkalmak sorozatában is. Hogy Isten mondjon bennünket tisztának, ő mondja ki, hogy alkalmasak vagyunk a vele való találkozásra, a Krisztussal való titokzatos közösségre, az egymással való közösségvállalásra. Azért jöttünk, hogy Ő tegyen minket tisztává bűnbocsátó kegyelme által. Hiszen csak Ő képes erre.

Ne gondoljuk, hogy ma már nincsenek farizeusok, olyanok, akik úgy gondolják, hogy maguk tehetnek lépéseket a bűnbocsánatért, a tisztaságért, az üdvösségért. Arany János „Ágnes asszony” c. balladája jut eszembe, ahol az asszony szeretője megöli a férjet, és Ágnes asszony megpróbálja kimosni a vért a lepedőből. De nem megy, sőt beleőrül abba, hogy nem tudja kimosni a bűnjelet.

„Eredj haza szegény asszony!

Mosd fehérre mocskos lepled;

Eredj haza, Isten adjon

Erőt és kegyelmet.”

Oh! Irgalom atyja ne hagyj el.”

Nem mi osztogatjuk a tisztaságot, nem mi osztogatjuk a bűnbocsánatot, hanem egyedül az Isten. Ezért gyűltünk ma is össze bűnbánattal, hogy elnyerjük ezt a bocsánatot, hogy Isten által megtisztítva, nem képmutatásból, hanem tiszta szívvel járuljunk majd az Úr asztalához.

A Heidelbergi Káténk 81. kérdés-felelete is azt mondja, hogy azok járulhatnak az Úr asztalához, „akik bűneik miatt valóban bánkódnak, mindazonáltal bíznak abban, hogy bűneik meg vannak bocsátva, és a mégis fennálló emberi gyarlóságot Krisztus szenvedése és halála elfedezi.” Ez Kedves Testvéreim a mi garanciánk. A bűnöket megbocsátó Isten a mi tisztaságunknak az igazi mércéje, aki Krisztus vére által kész megtisztítani minket. Kérjük a mindenható Istent, hogy rajtunk is cselekedje meg ezt a csodát.

ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |