| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Közösség a pásztorral

Prédikátor könyve 9. fejezet 1-10.

¹Mindezt megfigyeltem, mert tisztán akartam látni mindezt, hogy az igazak és a bölcsek minden munkájukkal együtt Isten kezében vannak. Az ember azt sem tudja, hogy szeretet, vagy gyűlölet vár-e rá: minden előtte van.

²Minden érhet mindenkit. Ugyanaz történhetik az igazzal és a bűnössel, a jóval, a tisztával és a tisztátalannal; azzal, aki áldozik és azzal, aki nem áldozik; úgy járhat a jó, mint a vétkes, az esküdöző éppúgy, mint aki fél az eskütől.

³Rossz dolog ez, hogy mindannak során, ami a nap alatt történik, ugyanaz érhet utol mindenkit. Ráadásul az emberek szíve tele van gonoszsággal, és esztelenség van bennük, amíg csak élnek. Végül pedig a halottak közé kerülnek.

⁴Csak annak van reménysége, aki az élők közé tartozik. Többet ér egy élő kutya, mint egy döglött oroszlán.

⁵Az élők annyit tudnak, hogy meg fognak halni; de a holtak semmiről sem tudnak, semmiből sincs hasznuk többé, még az emléküket is elfelejtik.

⁶Szeretetük is, gyűlöletük is, igyekezetük is tovatűnik, és nincs részük soha többé semmiben sem, ami a nap alatt történik.

⁷Azért edd csak örömmel kenyeredet, és idd jókedvvel borodat, mert mindig az volt Isten jóakarata, hogy ezt tedd!

⁸Ruhád legyen mindig fehér, és fejedről ne hiányozzék az olaj!

⁹Élvezd az életet feleségeddel együtt, akit szeretsz, mulandó életed minden napján, amelyet Isten adott neked a nap alatt; mulandó életed minden napján, mert ez jutott neked az életben, és munkád révén, amit fáradsággal végzel a nap alatt.

¹⁰Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell!

Hallottuk a Prédikátor tapasztalatát, vallomását, imádkozzunk:

Drága Istenünk! Hálát adunk Neked, hogy van hová betérnünk a város zajából, hogy van hol elcsendesednünk, és így vasárnap közösségben lennünk. Köszönjük az elszánást, amit a szívünkben ébresztettél, hogy a Te házadba jöjjünk. Mert olyan hívogató a vásári forgatag, talán még a teendőinkkel el vagyunk maradva, vagy csak bátortalanul indulunk a templomba. Megvalljuk előtted, a világ sodrása, akár a vásári tömeg gyakran magával ragad bennünket, és a hétköznapok során nem is törődünk azzal, hogy már alig halljuk szelíd hangodat… Szentlelked által nyisd meg a fülünket, hogy Igéd jó földbe hullott magként növekedhessen bennünk. Engedd megszentelni ezt a vasárnapot. Ámen.

A te áldott Szentlelked,

Kérlek, tőlem el ne vedd,

Sőt újítsd meg bennem,

hogy dícsérjem neved,

Szolgálhassak tenéked.

Reád bíztam magamat,

Te viseljed gondomat.

Igazgasd jó útra az én lábaimat,

És minden szándékimat.

205. dicséret 9-10. vers

Zsoltárok könyve 23. fejezet 1-3.

¹Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.

²Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.

³Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.

Úgy gondolom, hogy gyakran találkoztunk már azzal, amikor az emberek a maguk képére, hasonlatosságára formálnak maguknak Isteneket. Olykor a Biblia Istenét is a maga képére, vagy hasonlatosságára torzítja az ember. Ennek a torzításnak azután általában csalódás lesz a következménye.

Az előbb olvasott bibliai szakaszunk a Prédikátor könyvéből egy általános tapasztalatot szólaltatott meg. Ez az általános tapasztalat nevezetesen, hogy „minden érhet mindenkit, azt is aki áldoz, azt is, aki nem” – ez egy kijózanító, elgondolkoztató, lehet, hogy némelyeknek felháborító tapasztalat. Kijózanító és elgondolkoztató, de lehet, hogy felháborító. Mert másmilyen istenképet formál az ember magának, és nem fér bele mindez. Hogy lehet az, hogy minden érhet mindenkit? Azt is, aki áldoz? Azt is, aki istenfélő? Ott is lehet próba, baj, nyomorúság, betegség, erőtlenség, gyász? Sikertelenség munkában? Munkanélküliség?

A prédikátor vizsgálva az élet különböző területét többek között erre a megállapításra jutott: minden érhet mindenkit. Aztán így folytatja: „Rossz dolog ez…”. Hát ez egy nagyon rossz dolog; hát az lenne igazán jó, ha én a teremtő Istenben bízok, akkor velem mindig pozitív módon kivételez: nekem kellő időben lesz eső a földemre, a jég elkerüli a kiskertemet, egészséget kapok mindig – mert hát megérdemlem, hát én istenfélő vagyok! – de nem így történik.

Rossz dolog, hogy ugyanaz érhet mindenkit – állapította meg évezredekkel ezelőtt a prédikátor. És azóta is tapasztalunk hasonlót. Akkor hogy is van ez az isteni gondviselés, gondoskodás? És legfőbbképpen, hogy kerülhet két olyan bibliai szakasz egymás mellé, ahol az egyik azt mondja: „minden érhet mindenkit”; ugyanaz érhet mindenkit, istenfélőt és Istentől elfordulót. A másik pedig: „az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm”. Hát, ha minden érhet mindenkit, akkor olykor ínségbe, szükségbe, nyomorúságba is kerülhet az istenfélő ember. No de akkor hogy mondja Dávid azt, hogy nem szűkölködöm? Hogy van ez az életben? Hogy van ez a kettő együtt? Az Úr az én pásztorom – ez egy hitvallás. Ez a hit szava. Mindjárt hozzá kell tennünk, hogy a juhok sorsa, élete függ attól, hogy milyen a pásztoruk. És amikor most pásztorról beszélek, akkor Istenről beszélek, ahogy a zsoltáros az Urat pásztornak nevezi. A juhok sorsa, élete függ attól, hogy milyen a pásztoruk. De ez a hétköznapi életben, az állattartásban is így van, hogy: gondoskodó pásztor van, vagy csak béres – ahogy Jézus mondja – aki elfut, otthagyja a nyájat, ha veszély van, nem törődik velük. A juhok sorsa, élete függ attól, hogy milyen a pásztoruk.

Nos, milyen pásztorunk van? Mennyire és hogyan ismerjük Őt? Mennyire és milyennek ismertük meg az Urat? Olyannak, amilyen Ő? Merthogy a pásztornak hatalma van a nyáj fölött. Hatalma – ezt be kell vallanunk. Gyakran hívő emberként sem vesszük komolyan, hogy a mi Urunknak, Istenünknek, pásztorunknak a kezében vagyunk. Hatalma van fölöttünk. De bármi mást fogadunk el pásztornak – akár a villanypásztort, ahogy mondani szokták –, előbb-utóbb annak is hatalma lesz fölöttünk.

Elismerem, hogy hatalma van az Úrnak az én életem fölött? Mert van a teremtés jogán, van a megváltás jogán hatalma fölöttem. Ha viszont az Urat vallom pásztoromnak, akkor ismernem kell pásztorom jellemét. Ismernem kell pásztorom célját, akaratát.

Dávid azt mondja: „nem szűkölködöm”. No de eszünkbe juthatnak olyan bibliai szakaszok, amelyek beszámolnak Dávid életének különböző eseményeiről, és ezek között találkozunk olyannal, amikor fiatal korában Saul életre-halálra üldözte Dávidot. Amikor menekülnie kellett. Majdhogynem a rókáknak barlangjuk volt, az égi madaraknak fészkük, és Dávidnak meg menekülnie kellett, az életére törtek. Akkor nem szűkölködött? Mit jelent az Dávid ajkán, hogy nem szűkölködöm? Hogy az istenfélő ember nem szűkölködik? Vagy gondoljunk Dávid életének arra a szakaszára, amikor saját fia föllázad, meg akarja kaparintani ideje korán a trónt, és elűzi apját Jeruzsálemből. És majdhogynem egy száll ruhában menekül Dávid a városból.

Nem szűkölködött? Hát volt olyan időszak az életében, és az emberei életében, amikor a szent kenyereket vette el, hogy ennivalót adjon embereinek, hogy neki is harapnivalója legyen. Nem szűkölködik? Mit jelent az, hogy nem szűkölködik? Dávid bizony többször szenvedett hiányt. Mégis azt mondja, nem szűkölködik. Most nem mond igazat, vagy csak költői túlzásokba esett ebben a nagyszerű zsoltárban? Vagy allegorikus költői megfogalmazás ez a 23. zsoltár és nem kell ezt annyira komolyan venni? Dávid, aki bizony sokszor szenvedett hiányt, mégis azt mondja, hogy nem szűkölködik, mert az Úr az ő pásztora. Megelégedett tudott lenni minden körülmények között – emlékezhetünk Pál szavaira. Figyeljünk, nem azt mondta Pál apostol, hogy megelégedett vagyok minden körülménnyel. A kettőt ne tévesszük össze! Hívő emberként tudnunk kell megelégedettnek lenni a körülmények között. Ahogy Pál mondja: tudok bővölködni, szűkölködni. Ismerős vagyok jóllakással és bizony az éhezéssel is. De hívő emberként nem lehetünk megelégedettek a körülményekkel. A kettő nem azonos dolog.

Igen, Dávid megelégedett volt minden körülmények között, szemben a jóléti társadalmak, a fogyasztói társadalom örökös elégedetlenségével. Hiszen a mi világunkat az jellemzi, hogy minél többet szerezni, kaparni, gyűjteni és annál elégedetlenebb ki-ki. Aki az élet céljának a gyűjtést tekinti, akkor mindig elégedetlen ember lesz. De még hogy elégedetlen lesz! Nyugtalan lesz, békessége nem lesz, mert eszébe jut, hogy a tolvajok ellopják, a moly megemészti, a rozsda tönkre teszi, a világgazdasági válság elviszi… És akkor mi van? Na, de hol van akkor az Isten? Hogy vigyáz az övéire?

Dávid, aki sokszor bizony kemény szükséget is látott, mégis azt mondja, hogy nem szűkölködik, mert amire szüksége volt, azt megkapta mindig. Arról az ő pásztora gondoskodott. Amire valóban szüksége volt. Mi nagyon sokszor azért háborgunk, azért vagyunk nyugtalanok, azt rójuk fel még az Úr Istennek is, hogy amire nincs szükségünk, de mi annyira vágyakozunk utána, azt ő nem adja meg. És nyugtalanul, békétlenül háborgunk. Mondjuk ugyan, hogy mi Istent hisszük, de nem engedjük meg, hogy pásztorunk legyen, mert Ő kicsit másabb úton akar vezetni, mint amerre mi akarunk menni.

Dávid, mit mond erről a nem szűkölködöm-ről? Mit jelent ez a gyakorlatban? – „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet.”

Terelgetésről és a vezetésről, majd ha élünk, egy későbbi vasárnapon még lesz szó. Most szeretném a füves legelőt és a csendes vizet a középpontba állítani. Szoros kapcsolatban van a terelgetéssel, vezetéssel, de erről majd később.

Füves legelők, csendes víz? Újra hadd emlékeztessek arra, hogy ez a zsoltár nem a Hortobágyon született. Ez a zsoltár a közel-keleti pásztorkodási körülmények között. És hogyha azokat ismerjük, és itt vannak lelki szemeink előtt, akkor sokkal többet mond a zsoltár, és az igazi üzenetét értjük meg, nem pedig azt, amit úgy áthallanánk a Hortobágyról. Merthogy a Közel-Kelet sziklás, bozótos, itt-ott szakadékos vidékén nem úgy volt, hogy a végeláthatatlan rónákon a füves legelők, amelyek néha nálunk is kiszáradnak. No ott bizony gyakran száraz idő volt. Ott keresni kellett a füves legelőt. Ott nem úgy volt, hogy kilométerekre az van. És a csendes vizeket, a forrást is keresni kellett. Nem úgy volt, hogy kilométerekre látszott a gémeskút, és az Alpok vidékéről eljövünk, és lefotózzuk ezt a fantasztikus szabadságot, látványt: ott van a víz! A Közel-Keleten keresni kellett, tudnia kellett a pásztornak, hogy hol van víz, mert az nem ötlött úgy a szeme elé neki és a juhoknak.

Nos, ezért is fogalmaztam meg, hogy a juhok sorsa, élete függ attól, hogy milyen a pásztoruk. Ezért ment a pásztor elől a Közel-Keleten; keresni a jó legelőt, keresni az éltető vizet, és a bozótban ott lapuló vadakat elűzni. Vezette a nyájat.

Amikor a Zsoltáros azt mondja, hogy nem szűkölködöm – akkor bár mondja a füves legelőt és a csendes vizeket, de ennél van egy fontosabb mozzanat, nevezetesen, hogy közösségem van a pásztorral – ezért nem szűkölködöm.

A mai ember, amikor szükségről, szűkölködésről hall, vagy arra gondol, akkor bizonyos anyagi javak és egyebek kisebb mennyiségére gondol. Dávid azt mondja: nem szűkölködöm, mert van pásztorom. Ha van pásztorom, akkor idejében minden egyéb lesz. Akinek nem az Úr a pásztora, annak soha nem lesz elég, semmi nem lesz elég. Dávid azt mondja, hogy közösségem van a pásztorral. És a közösség fontosabb, majd azután jön a legelő és a forrásvíz.

Hogy mondta Jézus? – „Keressétek először az Isten országát, az Isten akaratát, a többi megadatik.” Nevezetesen: „Ne aggodalmaskodjatok, mit egyetek, mit igyatok, mibe öltözködjetek” – ez megadatik, ha Ő lesz a pásztorotok.

Dávid, amikor arról szól, hogy nem szűkölködöm, akkor először is erről a közösségről beszél, mert az Úrral való közösség, a pásztor jelenléte, a pásztorral való közösség ad biztonságot, nyugalmat. A pásztorom tudja, hol van a forrás, a pásztorom tudja, hol van a jó legelő. Én csak a következő bozótig látok. Én nem látok messzibb. De Ő tudja, hogy hova akar vezetni, hogy éltessen engem.

A pásztorral való közösség adja ezt a belső nyugalmat, békességet, biztonságot – ebben nem szűkölködöm. És gondoskodik a testi szükségről: füves legelő és csendes víz. Mert Ő keresi meg a füves legelőt, Ő keresi meg a forrásvizet és vezet oda. Vagyis, ha nem akarok szűkölködni, akkor a pásztort kell követni. Szorosan kapcsolatba kell vele lenni, mert egyébként szűkölködni fogok. Jóllehet sok forrás van a közelben, nem is messze remek legelők vannak, csak én azt nem látom a bozóttól, az élet sűrűjétől, szövevényétől és egyéb gondjaitól.

Nem véletlen, hogy majd egy évezreddel később Jézus azt mondja ott egy nagy ünnepen Jeruzsálemben: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön hozzám és igyék”. Azt mondja: hozzám. És majd utána mondja, hogy igyék. Nem azt mondja, hogy: ott van messze a gémeskút, menjetek, aztán igyatok! Hanem jöjjön hozzám. Igen, a pásztornak ez a gondoskodása ad félelemmentes nyugalmat.

Aztán Dávid azt mondja: „lelkemet felüdíti”. Nagyon szépen hangzik, de mit jelenthet? Lelkemet felüdíti. A juhok is lehetnek levertek – kicsit idézőjelbe teszem a kifejezést: “levertek”.

Emlékezzünk csak a 42. zsoltárban, mit mond a zsoltáros? – „Én lelkem miért csüggedsz el, miért?” Pedig arról beszél, hogy vágyakozik a lelke, mint a szarvas a forrásvízhez. És mégis! Igen, lehet olykor levert az ember. Lehet olykor hullámvölgy a hívő ember életében is, de a pásztor felüdít. Miről van szó? Nekünk nehéz elképzelni, mert lassan – legalábbis gyermekeinknek, unokáinknak – az állatkertben fogjuk megtanítani, hogy melyik a bárány és melyik a kecske; mert városi emberként lassan máshol nem nagyon lát. De ott, Dávid, aki maga is egykor szó szerint pásztor volt, ő nagyon jól tudta, hogy hogyan él és élhet a nyáj.

            Lelkemet felüdíti – Igen, bizony előfordulhat a juhok életében is, hogy valami ok miatt úgy padlót fog, úgy elhever, valahol egy kis hajlatban, hogy nem tud talpra állni. Hogy a lábai az ég felé vannak és kapálódzik, és abból a testtartásból nem tud egyedül talpra állni.

            Lehet, hogy ez a nagy jólét. Lehet, hogy „ó milyen kényelmes, milyen puha, milyen pázsitos, vastag moha van, de jó beleheverni, abba a kis mélyedésbe!”. De akkor ez azt jelenti, hogy a lába majdhogynem az ég felé fog állni, és nem tud talpra állni. Vajon hányszor van, hogy én lelkem egyél, igyál, sok javad van sok esztendőre eltéve, a mélyhűtő tele van finom legelővel, és az összes forrásvizet belehordtuk, még nagyobb magtárat építünk hozzá, most már heverj el, és aztán nem tudunk talpra állni. És egyszer csak, amikor rádöbbentünk, hogy nem tudunk talpra állni, akkor kapálódzunk, kapkodunk, kétségbeesünk, aggodalmaskodunk. És ebben a helyzetben a pásztor az, aki oda kell, hogy jöjjön és segítsen, hogy talpra álljunk. Mi sokszor úgy gondoljuk, hogy minden helyzetből föl tudunk kelni. Nyugodtan megengedhetjük magunknak ezt a kis kísértést. És aztán úgy járunk, mint az a juh, amelyik ilyen helyzetbe belemegy. És utána, amikor kapálódzik, csak kimeríti magát fizikailag is és egyébként is. Ebből a kényelmes gödörből nehéz egyedül felállni. Vagy amikor talán az egyik oldalán a vastag bundáját olyan jól összesározza, hogy nem tud egyensúlyban maradni a saját lábán. Hányszor csinálunk mi is ilyet az életünkben! És csodálkozunk, hogy ebből a helyzetből nem nagyon tudunk egyedül felállni – ebből a levert helyzetből.

Nos, a pásztor közvetlen segítsége kell, hogy talpra álljon.  Mielőtt végképp kétségbe esik, mert jönnek a vadak, a ragadozó madarak, és nem tud az ember egyedül. Nem tud a bárány ebből a túl kényelmes helyzetből talpra állni, hogy elmeneküljön.

Dávid azt mondja: „lelkemet felüdíti”, amikor „miért csüggedsz el lelkem” helyzetben a pásztor igazi közelsége üdít fel.

Mi tehát a mi hitvallásunk? Isten létét természetesen hisszük. De utána, milyen úrban hiszünk? Utána így folytatódik a hitvallásunk: rossz dolog ez, hogy minden érhet mindenkit, hát milyen Isten vagy te? Vagy pedig: „az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm”. Hogy folytatjuk? Mi lesz a hitvallásban? És vajon a világ fiai, mit fognak látni? Az örökké zsörtölődő, panaszkodó, levert, kétségbeesett, aggodalmaskodó, a világgal együtt rohanó törtető bárányokat, akik föl vannak háborodva, hogy a pásztoruk nem úgy viselkedik, ahogy ők elvárják tőle – és erre azt mondják a világ fiai: köszönjük, ilyen pásztor nekünk nem kell; vagy pedig olyan pásztorunk van, akiről Dávid beszélt: aki vezet, akivel kapcsolatosan elmondhatom, hogy nem szűkölködöm. Mert megtapasztaltam, hogy közel van. Mert a közelében maradok. Mert közösségben vagyok vele. Mert Ő úgy gondoskodik rólam, ahogy jónak látja, és nem úgy, ahogy én mindenáron szeretném. Ahogyan Ő jónak látja, úgy gondoskodik, és ez nekem bőven elég, és ezért ki tudom mondani, hogy nem szűkölködöm. Pedig lehet, hogy evilági mérce szerint szerények a körülmények. De nem szűkölködöm, mert a pásztor mellett vagyok.

Mi a mi hitvallásunk? Elég nekünk az, hogy a pásztor mellett vagyunk? Hogy az Úr a mi pásztorunk? A pásztornak hatalma van a nyáj fölött. Rábízatott a nyáj. És a juhok sorsa, élete függ attól, hogy milyen a pásztor. Dávid arról az Istenről beszél, aki ilyen jó pásztor. Aki egészen életét adja a juhokért. Ha felismertem és elfogadtam pásztori gondoskodását, akkor ez ad biztonságot, ez ad nyugalmat, békességet, ebben a bizonytalan, néha életveszélyes világban. Nem az életveszélyek, a bizonytalanságok szűnnek meg, hanem a jelenléte garantálja a békességet, a belső nyugalmat, ad biztonságot.

Legyen ezért a mi hitvallásunk Dáviddal együtt: az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. De akkor ezzel a pásztorral járjunk. Ámen.

Te vagy az Ura,

Választott népednek,

És hű pásztora

Minden időben

Most s jövendőben

Gyenge seregednek.

Kiket megváltál

Drága szent véreddel,

Megszabadítál

Bűntől, haláltól

A kárhozattól

Elégtételeddel.

Azért már élünk

Néked, nem magunknak:

Hát úgy bánj velünk,

Hogy nagy örömmel,

Szolgáljunk szívvel

Néked, mi Urunknak!

                   297. dicséret 7-9.

Imádkozzunk:

Magasztalunk Istenünk, hogy teremtett világodat fenntartod gondviseléseddel.

Hálát adunk Neked, hogy teremtett világod természeti törvényszerűségeinek rendjére mindig számíthatunk.

Magasztalunk Istenünk, hogy életre alkalmassá tetted földünket a mi számunkra. És köszönjük Neked azt is, hogy nem jó vagy gonosz tetteink szerint bánsz velünk. Dicsőítünk Urunk, hogy Te vagy a jó pásztor. Te ismered igazán, hogy mire van szüksége testünknek, lelkünknek, és mire nincs igazán szükségünk. Dicsőítünk Urunk, hogy felismerhetjük pásztori gondoskodásod áldásait. Magasztalunk, hogy Veled való közösséged ad nyugalmat, békességet, biztonságot. És magasztalunk, hogy Benned bízva nem kell szűkölködnünk.

Segíts naponta élni pásztori szeretetedből. És kérünk, hogy segíts, hogy megtanuljunk megelégedettnek lenni. Hogy ne a fogyasztói társadalom örök elégedetlensége, hanem a Tőled kapott nyugalom töltse be életünket. Hogy életünk így hitvallás legyen Rólad. Könyörgünk nyugtalan, aggodalmaskodó barátainkért, népünkért, hogy hitvalló életünk Hozzád segítsen sokakat. Könyörgünk a napi megélhetési gondok között élőkért, hogy egyrészről ők megtegyék, amit nekik kell megtenni, hogy gondjaik csökkenjenek, másrészről pedig megtegyük, amit nekünk kell megtenni. Könyörgünk betegeinkért, magányosokért, hogy Téged, mint jó pásztort megismerjenek, és Téged megismerve Benned bízzanak, Tőled és általad legyen életüknek gyógyulása.

Mennyei Atyánk! Reád bízzuk magunkat. Te vagy a mi pásztorunk. Vezéreld életünket. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |