|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
„Az Úr az én pásztorom”
Jeremiás
próféta könyve 6. rész 14-19.
Népem romlását
úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de
nincs békesség!
Szégyenkezniük
kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már
pirulni sem tudnak. Azért elesnek az összeomláskor, elbuknak a megtorlás
idején - mondta az ÚR.
Így szól az ÚR:
Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények
után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok
lelketeknek! De ők ezt mondták: Nem megyünk!
Őröket is
állítottam föléjük, hogy figyeljenek a kürt szavára. De ők ezt mondták: Nem
figyelünk!
Ezért
halljátok, népek, és tudd meg te, gyülekezet, mi vár rájuk!
Halld meg, te
föld! Íme, veszedelmet hozok erre a népre: saját gondolataik gyümölcsét,
mert nem figyeltek beszédemre, és tanításomat megvetették.
Hallottuk az írott Igét, imádkozzunk!
Uram! Köszönjük Neked, hogy a mai napon újra
templomodban lehetünk, együtt figyelhetünk szavadra. Köszönjük, hogy az
elmúlt héten is megőriztél minket. Uram, Te látod mindennapjainkat, látod,
hogy döntéseinket sokszor saját okoskodásunk szerint hozzuk. Ha
megkérdezünk is, gyakran nem döntesz hamar. Segíts, hogy Rád figyelve
tudjuk élni a hétköznapokat, hogy törekedjünk a Te akaratod megmutatására.
És adj nekünk olyan értelmet, hogy fel tudjuk ismerni a helyes utat. Kérünk
most is Te légy velünk! Segíts, hogy tanuljunk Igédből. Ámen.
Oltalmazza Krisztus az ő
szent egyházát,
Miként a jó pásztor saját
juhocskáját:
Valaki hallgatja a Krisztus
mondását,
Viseli mindenkor szorgalmatos
gondját.
Siess most mihozzánk,
Krisztus, segélj minket,
A te szent igéddel neveljed
hitünket
És te Szentlelkeddel bírjad
életünket,
Hogy minden dolgunkban dicsérhessünk
téged.
380. dicséret 6. és 7. vers
Zsoltárok
könyve 23. fejezet
Dávid zsoltára.
Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön
terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet
felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál
árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy:
vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt
terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal,
csordultig van poharam.
Bizony, jóságod
és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész
életemben.
Szeretett Testvérek!
Bizonyára gyakran tapasztaltuk már azt, hogy emberek
hiányolják életükből az áldást. Kevés áldást kapnak. Pedig sokszor kérik.
Pedig imádkoznak érte. Bizonyára tapasztaltunk már ilyet, hallottunk már
ilyet, amikor fölháborodva, panaszkodva mondta valaki: pedig én imádkoztam
érte, és mégsem!
Aztán lehet, hogy valaki azt mondta: pedig az Isten
áldást ígért! – hol van az áldás? Vajon miért kapnak némelyek kevés áldást?
Vagy miért kapunk mi néha kevés áldást?
És közelítsünk most egy kicsit másik oldalról is. „A juhásznak jól van dolga, egyik
dombról a másikra…”
– és tudnánk folytatni. A „terelgeti
nyáját” – ezt már
idéztem a korábbi vasárnapokon. De mit is mond a magyar népdal? – „A juhásznak jól van dolga…” És mit mond Dávid a
Zsoltárban? Dávid azt mondja, a báránynak van jó dolga, aki a pásztor
nyájához tartozik. A báránynak, akinek van pásztora, mégpedig az Úr a
pásztora – annak van jó dolga. Füves
legelők, csendes vizek, nem szűkölködöm – emlékezzünk a múlt vasárnapi
hangsúlyokra. Az általános helyzetkép, amit először fel kell, hogy
villantsunk (bár sajnos benne élünk), az az, hogy mi nagyon sokszor megyünk
a magunk feje után. Ez az ember általános jellemzője. Megyünk a magunk feje
után, szokásaink után, a környezet után, vagy a divat határoz meg bennünket,
az sodorhat. Vagyis olyan úton, amire az Isten nem nagyon ígért áldást.
Sokszor az ember olyan úton jár, amire nincs áldásígéret.
Akkor vajon miért csodálkozunk, és miért háborgunk,
ha kevés az áldás. Ha magunk olyan úton járunk, amiről az előbb Jeremiás
könyvében nagyon határozottan és keményen szólt az Úr. „Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják:
békesség, békesség! – nagy a szöveg! – De nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit
tettek. De nem akarnak szégyenkezni, már pirulni sem tudnak. Azért elesnek
az összeomláskor…”
Majd később azt hallottuk, a jeremiási bibliai
szakaszból, hogy „veszedelmet hozok
erre a népre: saját gondolataik gyümölcsét…”. Az Úr veszedelmet hoz. No
de hát mi áldást várunk! Az emberek áldást szeretnének kapni kezük
munkájára, életére: hát azért van a jó Isten, hogy áldjon. És veszedelmet
hoz? Igen. Ez is bekövetkezik. De mi ez a veszedelmet hoz? Az egyszerűen
annyi: „saját gondolatai gyümölcsét
fogják enni”. Az Ószövetség másik sorát idézve: „amit vet az ember, azt aratja is”. Ha mi az engedetlenség
útján járunk, az engedetlenség gyümölcse lesz az osztályrészünk. Hiába
könyörgök áldásért! Az nem ott van. Azt nem arra az útra, nem az
engedetlenség útjára ígérte az Isten.
És az általános helyzetképhez, bizony nemcsak
Jeremiás korában (2600 évvel ezelőtt), hanem napjainkban is, hozzátartozik
az a téves hiedelem is, hogy nagyon sokan úgy gondolják, a juhokat hagyni
kell legelni. Ez lehet, hogy a Hortobágyon működik. De Dávid fiatal
korában, amikor szó szerint önmaga is pásztor volt, apja juhait legeltette
(vagy majd később, amikor királyként a nép pásztora lett), ő ott
Palesztinában élt, azon a bizonyos sziklás, sokszor bozótos, szakadékos,
nagy vadakkal is tele területen, ahol közben voltak kies legelők, meg
csendes forrásvizek, de nem az egész terület végeláthatatlanul ilyen volt. És
hadd menjen a nyáj a maga feje után! – ha egyáltalán megy. Téves ez a
hiedelem, hogy a juhokat csak hagyni kell legelni. Merthogy még a bárányok
is képesek egy helyben maradni. Lelegelik tövig, összetapossák és
kitapossák, miközben arrébb, ott van a kies legelő. És hogyha ott maradnak
egy helyen, a nem kívánatos férgek is éppen rajtuk keresztül ott
szaporodnak el és életüket támadják.
Dávid ilyen körülmények között élt, amikor ő
pásztorról, nyájról beszél, akkor innen veszi a képanyagot, és igazán így
érthetjük meg az Igét, hogy ha ebben az összefüggésben gondoljuk végig mi
is. Mert a zsoltár nem arról beszél: és hadd menjen a nyáj, amerre akar! Ha
a vadak torkába, hát akkor oda! Ha a szakadékba zuhan, hadd menjen! A zsoltár
valami másról szól. Dávid arról beszél, hogy a pásztornak gondosan vezetnie
kell a nyájat. Elől kell járnia. De sokszor hallottuk, szoktuk mondani,
hogy igen, a közel-keleti pásztor ott, akkor elől ment keresni a kies
legelőt, elzavarni a bozótban rejtőző vadakat. De valójában mi mégis az
itteni kép szerint szoktunk Istenre is gondolni. A pásztornak feladata,
hogy vezesse a nyájat. A jó pásztor,
Jézus, ezért mondja, hogy: „Jöjj és
kövess engem!” – kövess engem, én megyek elől. Ezért mondja: „Az én juhaim hallják szómat, ismerik
hangomat és követnek engem”. Mert a pásztor elől kell, hogy menjen!
A másik, amiről Dávid itt beszél, hogy folyamatos
mozgás van. A pásztor folyamatosan mozgásban tartja a nyájat. Nem engedi,
hogy egy helyen leragadjon, ott tövig lelegel mindent, kitapos, beletapos,
és ott már a fű is alig fog kinőni, és aztán a nyáj meg leromlik, merthogy
már szűkös a táplálék. A nyájat vezette a pásztor, vitte, és ez rendkívül
fontos a zsoltár bizonyságtételével. Még a magyar fordítás is vissza tudja
adni, amikor azt mondja, hogy füves
legelőn terel (mert olykor terelni is kell), de kétszer is azt
olvassuk, igaz ösvényen vezet, és csendes vizekhez vezet engem. Vezet. A pásztor a nyájat vezeti. Elől
jár. És Isten is mindig új helyzetre, új helyzetbe, új legelőre viszi és
vezeti népét.
Nekünk keresztyén embereknek, nekünk gyülekezetnek is
a pásztort követve kell vándorolnunk.
Az egyik énekünk nem véletlenül mondja: „E földi vándorlásban megállni nagy
veszély.” Igen.
Isten vezeti az ő népét keresztül, ezen a világtörténelmen. Ha mi
leragadunk akár csak egyes szokásainknál is, akkor a végén úgy
összetaposunk mindent, hogy ott már fű sem marad, nemhogy táplálék lenne. A
pásztor megy, megkeresi a jó legelőt, és odavezet. Megkeresi a forrásvizet,
és odavezet. Megdöbbentő, de a bárányoknál is előfordul (és mi emberek is
csinálunk ilyet), hogy miközben a pásztor viszi őket a friss forrásvízhez,
ott útközben vannak pocsolyák, és némelyik bárány leáll, és abból iszik. Mi
is nagyon sokszor azt, amit fölkínál ez a világ, azt a zavaros valamit
fogadjuk, vesszük, miközben Isten vezetne minket a friss lelki táplálékhoz.
A pásztor feladata után nézzük a nyáj feladatát. Mi a nyáj feladata? Hát először is, hogy
ismerje a pásztorát. Emlékezzünk, abba a bizonyos éjszakai szálláshelybe, a
karámba, a kőfallal körülvett területre, gyakran több pásztor is bevitte a
nyáját, és aztán odaálltak reggel és hívták a nyájukat. És a nyájak, a
bárányok ismerték a pásztor hangját, és mindegyik ment a saját pásztorának
a hangja után. És nem kavarodtak össze. Vajon a sokféle hívás között mi
ismerjük-e annyira a mi pásztorunk, a mi Urunk, Jézus Krisztus hangját,
hogy ne tévesszen meg bármilyen vallásos szöveg vagy ima, vagy valami ehhez
hasonló dolog?
A nyáj, a bárány feladata, hogy kövesse a pásztort. A
pásztor elől megy, és követni kell. Ha most megvizsgáljuk magunkat, be kell
ismerni őszintén, mi sokszor fordítva szeretnénk. Ha megnézzük
imádságainkat is, azok gyönyörűen árulkodnak. Fordítva szeretnénk. Mi
legtöbbször azt szeretnénk: megyünk mi a magunk gondolata szerint, „Uram, Te
meg gyere velem”. Azért időnként jó, ha ott vagy a közelben. De Dávid nem
erről beszél. Az Ige nem arról beszél, hogy menjél nyugodtan a magad feje
után, aztán majd én mindig loholok utánad, és mindig megvédlek minden bajtól,
és minden hülyeségedből kihozlak. Nem fog kihozni mindenből. „A maguk gondolatainak gyümölcsével
fogom megbüntetni őket” – mondja az Úr. Komolyan kell vennünk, de mi
nagyon sokszor még az imádságainkban is azt kérjük, hogy Uram maradj velem,
Uram gyere velem, Uram én már döntöttem, áldd meg ezt a gondolatomat, áldd
meg ezt a munkámat, áldd meg ezt az utamat, áldd meg, áldd meg, áldd meg…
És megkérdeztük, hogy ez a Te akaratod? Ez a Te utad? Vajon nem úgy kellene
többször imádkozni: mi a Te akaratod? Én szeretnék a Te utadon járni, ahova
Te áldást ígértél. Mi kérnénk az áldást oda, ahova az Isten nem ígért
áldást, és esetleg csodálkozunk, hogy nem is nagyon kapunk áldást. A
bárány, a nyáj feladata az, hogy figyeljen a főpásztorára, az Úrra; kövesse
Őt. Azon az úton, az engedelmesség útján, ahova az Isten áldást ígért; ahova
áldásokat helyezett el. Dávid arról beszél, hogy füves legelőkön terel, arról beszél, hogy igaz ösvényen vezet, csendes vizekhez vezet. Nem arról beszél
Dávid, hogy és mi bárányok megyünk a magunk feje után, aztán az Úr Istennek
meg kutya kötelessége, hogy mindig odapottyantsa elénk a friss legelőt, a
forrásvizet, bár mi egész más utakon csavarogtunk.
Ez a zsoltár – Dávid Zsoltára – hétköznapi
pásztorember zsoltára, aki volt pásztor is, és most pedig mint bárány
beszél, hogy Isten az ő pásztora. Aki mindkét oldalról ismeri, most már úgymond
ezt a történetet. Isten az engedelmességünkre áldást ígért, mert azon az
úton helyezte el. A forrásnál lehet friss vizet inni, de a forráshoz a
pásztor vitte a nyájat, és nem pedig úgy cselekedett, hogy az útszéli
pocsolya itt van Uram, és akkor most ezt gyorsan változtasd meg nekem
forrásvízzé. Nem változtatja. Azt mondja: gyere, kövess engem, én
megmutatom, hogy hol van az igazi lelki táplálék. Bizony imádságaink nagyon
sokszor árulkodnak arról, hogy mi ellenkező módon gondolkozunk, és még
gyakran ellenkező módon imádkozunk is, mint ahogy az Úr tanított minket: hogy
„legyen meg a Te akaratod”. Előbb
a magunk akaratát szeretnénk az Úr Istennél keresztül vinni, és még áldást
is követelünk rá. Pedig az Úr akarata legyen meg. Keressétek először az
Isten országát, az Ő igazságát, az Ő akaratát, a többi meg megadatik.
Megadja az Úr.
Már Mózes könyve is erről beszél; Mózes ötödik
könyvében ezt olvashatjuk: „áldást
kaptok, ha hallgattok az Úr szavára”. Vagy gondoljunk – Lukács
evangéliumában olvashatjuk – Jézus szavára: „boldogok, akik hallgatják, és megtartják az Isten beszédét”.
Nem azok a boldogok, akik mennek a maguk feje után, és valahogy
megpróbálnak utána az Istentől a rossz döntéseikre is áldást kikövetelni.
Azok a boldogok, akik megtartják az Isten beszédét. Akik először keresik és
kutatják az Isten akaratát, aztán elindulnak engedelmesen ezen az úton, és
áldást kapnak, és biztonságban lesznek, és békességük lesz (bár a világ
néha nyugtalan). Nos ott van az áldás, ott van a boldogság.
Vagy szintén Lukács evangéliumában, amikor a
tanítványok mondják: „Mester, mi
mindent elhagytunk… Mi lesz hát a
jutalmunk?”. Akkor, ugye emlékezzünk: „Bizony, bizony mondom néktek, aki elhagyta értem, evangéliumért
házát, fitestvérét, nőtestvérét… – és sorolja ott tovább – sokszorosát kapja ebben az életben, és
örök életet”. De ott arról van szó, akik értem, énérettem. Aki a Krisztus követésének útján
elindult, ezért lemondott bizonyos dolgokról, az kap sokat, az a
sokszorosát kapja, és örök életet kap.
Szeretett Testvérek! Dávid zsoltára csodálatos
vallomás. Vallomás arról, amit nekünk is jó lenne újra és újra a maga
teljességében mondani, mert mondjuk mi, hogy „az Úr az én pásztorom”. Nagyon sokaknak szinte kedves zsoltára
a 23. zsoltár, hiszen énekelve is jól tudjuk. És ez idáig rendben van. De
ha Istent pásztoromnak tartom, akkor Ő vezet, akkor kövessem. És ott áldás
lesz. De ne a pásztort akarjam magam után rántani, mert ott nem sok áldás
lesz majd.
Mi tehát a következménye annak, hogyha a nyáj
engedelmes a pásztor iránt? Ha enged a pásztor vezetésének? Ha elfogadja a
pásztor ilyenfajta vezető gondoskodását? Az engedelmes bizalom békességet és biztonságot ad. A
világ nyugtalan lesz (ahogy a közelmúltban Reményik versét hallottuk), de
mégis az engedelmes bizalom békességet és biztonságot ad. Dávid ezt nagyon
szépen fogalmazza: „Asztalt terítesz nekem
ellenségeim szeme láttára”. A világ nyugtalan, tele van ellenséggel,
veszéllyel, bozóttal, vadakkal, de asztalt terítesz, áldást kapok. Aztán: „megkened fejemet olajjal…”. Az
ember kap sebeket is. Az olajat gyógyításhoz is használták az ókorban. Igen,
a Te gyógyító szereteted körülvesz, és „csordultig
van poharam”. Amire szükségem van, azt ezen az úton megkapom, és „jóságod és szereteted kísér életem
minden napján” – vallja Dávid. De előtte kimondja, hogy beteg. És azon
az úton kísér, az engedelmesség útján kísér jóságod és szereteted életem
minden napján.
Kövessük a mi Urunkat, főpásztorunkat, a mi
Krisztusunkat. Legyünk nyájának boldog, kiegyensúlyozott, megáldott
bárányai, akik elfogadják az Ő vezetését, az Ő gondoskodását. És így
valljuk újra és újra, hogy az Úr az
én pásztorom, én pedig, mi pedig legelőjének engedelmes juhai vagyunk.
Ámen.
Hű pásztorunk, vezesd a te
árva nyájadat,
E földi útvesztőben te mutass
jó útat:
Szent nyomdokodba lépve, a
menny felé megyünk,
Ó halhatatlan Ige, vezérünk,
Mesterünk.
Mert boldog az az ember, ki
dícsér tégedet,
És kóstolgatja mindennap
szent beszédedet:
Hát legeltessed igéddel
bolygó nyájadat,
És terelgessed Lelkeddel
juhocskáidat.
229. dicséret 1-2.
Magasztalunk
Istenünk,
hogy nemcsak megteremtetted e világot, és élettel megajándékoztál
bennünket, hanem pásztorló,
életünket vezérlő szeretetedet is felkínálod nekünk. Magasztalunk
Istenünk, hogy a Te utadon, az engedelmesség útján sok áldást helyeztél el
követőid számára. Bocsásd meg, de gyakran mégis szegényes, békétlen,
nyugtalan az életünk, amikor a magunk útját járjuk. Segíts, hogy figyeljünk
szavadra, és engedelmesen kövessük a mi Urunk Jézus Krisztust, hogy az
előre elkészített áldásaidban bőségesen részesüljünk, és így megáldott
emberekként, megáldott közösségként áldássá lehessünk mások számára is.
Könyörgünk mindazokért, akik az élet próbáiban
járnak. Könyörgünk betegeinkért, hogy irgalmas, gyógyító szereteted vegye
körül őket. Könyörgünk gyászolókért, hogy amikor szívük sebzett és
lelkükben fájdalom van, amikor a múlandóság lezárta a látóhatárt, akkor
tudjanak hitben fölnézni Reád, és a Krisztus föltámadásával, az örök élet
bizonyossága által legyen megújuló reménységük, vigasztalásuk.
Könyörgünk gyülekezetünk kiscsoportjaiért, hogy
hitben, közösségben, egymást számon tartó szeretetben gyarapodjunk.
Könyörgünk épületünk bővítésének még hátralevő munkálataiért, és számlák
kifizetéséhez szükséges anyagiakért. És kérünk, Urunk Istenünk, lelki,
erkölcsi válságban lévő nemzetünkért, hogy sok csalódások, kétség, sok
aggodalom között járó nemzetünk tudjon, s akarjon előre tekinteni, Reád
nézni. Irántad való engedelmességünk legyen segítség, hogy legyen új
reménysége a megújuláshoz, reménysége népünknek is.
A mi Urunk Jézus Krisztusért kérünk, hallgasd meg
könyörgésünket. Ámen.
„A békesség
Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi
Urunk Jézus Krisztust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket
minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves
Őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön, örökké.” Ámen.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|