| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

 

„Az Úr az én pásztorom”

 

 

 

Jeremiás próféta könyve 6. rész 14-19.

 

Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség!

Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már pirulni sem tudnak. Azért elesnek az összeomláskor, elbuknak a megtorlás idején - mondta az ÚR.

Így szól az ÚR: Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek! De ők ezt mondták: Nem megyünk!

Őröket is állítottam föléjük, hogy figyeljenek a kürt szavára. De ők ezt mondták: Nem figyelünk!

Ezért halljátok, népek, és tudd meg te, gyülekezet, mi vár rájuk!

Halld meg, te föld! Íme, veszedelmet hozok erre a népre: saját gondolataik gyümölcsét, mert nem figyeltek beszédemre, és tanításomat megvetették.

 

 

Hallottuk az írott Igét, imádkozzunk!

Uram! Köszönjük Neked, hogy a mai napon újra templomodban lehetünk, együtt figyelhetünk szavadra. Köszönjük, hogy az elmúlt héten is megőriztél minket. Uram, Te látod mindennapjainkat, látod, hogy döntéseinket sokszor saját okoskodásunk szerint hozzuk. Ha megkérdezünk is, gyakran nem döntesz hamar. Segíts, hogy Rád figyelve tudjuk élni a hétköznapokat, hogy törekedjünk a Te akaratod megmutatására. És adj nekünk olyan értelmet, hogy fel tudjuk ismerni a helyes utat. Kérünk most is Te légy velünk! Segíts, hogy tanuljunk Igédből. Ámen.

 

 

Oltalmazza Krisztus az ő szent egyházát,

Miként a jó pásztor saját juhocskáját:

Valaki hallgatja a Krisztus mondását,

Viseli mindenkor szorgalmatos gondját.

 

Siess most mihozzánk, Krisztus, segélj minket,

A te szent igéddel neveljed hitünket

És te Szentlelkeddel bírjad életünket,

Hogy minden dolgunkban dicsérhessünk téged.

 

380. dicséret 6. és 7. vers

 

 

Zsoltárok könyve 23. fejezet

 

Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.

Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.

Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.

Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.

Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.

Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.

 

 

 

Szeretett Testvérek!

Bizonyára gyakran tapasztaltuk már azt, hogy emberek hiányolják életükből az áldást. Kevés áldást kapnak. Pedig sokszor kérik. Pedig imádkoznak érte. Bizonyára tapasztaltunk már ilyet, hallottunk már ilyet, amikor fölháborodva, panaszkodva mondta valaki: pedig én imádkoztam érte, és mégsem!

Aztán lehet, hogy valaki azt mondta: pedig az Isten áldást ígért! – hol van az áldás? Vajon miért kapnak némelyek kevés áldást? Vagy miért kapunk mi néha kevés áldást?

 

És közelítsünk most egy kicsit másik oldalról is. „A juhásznak jól van dolga, egyik dombról a másikra…” – és tudnánk folytatni. A „terelgeti nyáját” – ezt már idéztem a korábbi vasárnapokon. De mit is mond a magyar népdal? – „A juhásznak jól van dolga…” És mit mond Dávid a Zsoltárban? Dávid azt mondja, a báránynak van jó dolga, aki a pásztor nyájához tartozik. A báránynak, akinek van pásztora, mégpedig az Úr a pásztora – annak van jó dolga. Füves legelők, csendes vizek, nem szűkölködöm – emlékezzünk a múlt vasárnapi hangsúlyokra. Az általános helyzetkép, amit először fel kell, hogy villantsunk (bár sajnos benne élünk), az az, hogy mi nagyon sokszor megyünk a magunk feje után. Ez az ember általános jellemzője. Megyünk a magunk feje után, szokásaink után, a környezet után, vagy a divat határoz meg bennünket, az sodorhat. Vagyis olyan úton, amire az Isten nem nagyon ígért áldást. Sokszor az ember olyan úton jár, amire nincs áldásígéret.

 

Akkor vajon miért csodálkozunk, és miért háborgunk, ha kevés az áldás. Ha magunk olyan úton járunk, amiről az előbb Jeremiás könyvében nagyon határozottan és keményen szólt az Úr. „Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: békesség, békesség! – nagy a szöveg! – De nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, már pirulni sem tudnak. Azért elesnek az összeomláskor…”

 

Majd később azt hallottuk, a jeremiási bibliai szakaszból, hogy „veszedelmet hozok erre a népre: saját gondolataik gyümölcsét…”. Az Úr veszedelmet hoz. No de hát mi áldást várunk! Az emberek áldást szeretnének kapni kezük munkájára, életére: hát azért van a jó Isten, hogy áldjon. És veszedelmet hoz? Igen. Ez is bekövetkezik. De mi ez a veszedelmet hoz? Az egyszerűen annyi: „saját gondolatai gyümölcsét fogják enni”. Az Ószövetség másik sorát idézve: „amit vet az ember, azt aratja is”. Ha mi az engedetlenség útján járunk, az engedetlenség gyümölcse lesz az osztályrészünk. Hiába könyörgök áldásért! Az nem ott van. Azt nem arra az útra, nem az engedetlenség útjára ígérte az Isten.

 

És az általános helyzetképhez, bizony nemcsak Jeremiás korában (2600 évvel ezelőtt), hanem napjainkban is, hozzátartozik az a téves hiedelem is, hogy nagyon sokan úgy gondolják, a juhokat hagyni kell legelni. Ez lehet, hogy a Hortobágyon működik. De Dávid fiatal korában, amikor szó szerint önmaga is pásztor volt, apja juhait legeltette (vagy majd később, amikor királyként a nép pásztora lett), ő ott Palesztinában élt, azon a bizonyos sziklás, sokszor bozótos, szakadékos, nagy vadakkal is tele területen, ahol közben voltak kies legelők, meg csendes forrásvizek, de nem az egész terület végeláthatatlanul ilyen volt. És hadd menjen a nyáj a maga feje után! – ha egyáltalán megy. Téves ez a hiedelem, hogy a juhokat csak hagyni kell legelni. Merthogy még a bárányok is képesek egy helyben maradni. Lelegelik tövig, összetapossák és kitapossák, miközben arrébb, ott van a kies legelő. És hogyha ott maradnak egy helyen, a nem kívánatos férgek is éppen rajtuk keresztül ott szaporodnak el és életüket támadják.

Dávid ilyen körülmények között élt, amikor ő pásztorról, nyájról beszél, akkor innen veszi a képanyagot, és igazán így érthetjük meg az Igét, hogy ha ebben az összefüggésben gondoljuk végig mi is. Mert a zsoltár nem arról beszél: és hadd menjen a nyáj, amerre akar! Ha a vadak torkába, hát akkor oda! Ha a szakadékba zuhan, hadd menjen! A zsoltár valami másról szól. Dávid arról beszél, hogy a pásztornak gondosan vezetnie kell a nyájat. Elől kell járnia. De sokszor hallottuk, szoktuk mondani, hogy igen, a közel-keleti pásztor ott, akkor elől ment keresni a kies legelőt, elzavarni a bozótban rejtőző vadakat. De valójában mi mégis az itteni kép szerint szoktunk Istenre is gondolni. A pásztornak feladata, hogy vezesse a nyájat.  A jó pásztor, Jézus, ezért mondja, hogy: „Jöjj és kövess engem!” – kövess engem, én megyek elől. Ezért mondja: „Az én juhaim hallják szómat, ismerik hangomat és követnek engem”. Mert a pásztor elől kell, hogy menjen!

 

A másik, amiről Dávid itt beszél, hogy folyamatos mozgás van. A pásztor folyamatosan mozgásban tartja a nyájat. Nem engedi, hogy egy helyen leragadjon, ott tövig lelegel mindent, kitapos, beletapos, és ott már a fű is alig fog kinőni, és aztán a nyáj meg leromlik, merthogy már szűkös a táplálék. A nyájat vezette a pásztor, vitte, és ez rendkívül fontos a zsoltár bizonyságtételével. Még a magyar fordítás is vissza tudja adni, amikor azt mondja, hogy füves legelőn terel (mert olykor terelni is kell), de kétszer is azt olvassuk, igaz ösvényen vezet, és csendes vizekhez vezet engem. Vezet. A pásztor a nyájat vezeti. Elől jár. És Isten is mindig új helyzetre, új helyzetbe, új legelőre viszi és vezeti népét.

Nekünk keresztyén embereknek, nekünk gyülekezetnek is a pásztort követve kell vándorolnunk.

Az egyik énekünk nem véletlenül mondja: „E földi vándorlásban megállni nagy veszély.” Igen. Isten vezeti az ő népét keresztül, ezen a világtörténelmen. Ha mi leragadunk akár csak egyes szokásainknál is, akkor a végén úgy összetaposunk mindent, hogy ott már fű sem marad, nemhogy táplálék lenne. A pásztor megy, megkeresi a jó legelőt, és odavezet. Megkeresi a forrásvizet, és odavezet. Megdöbbentő, de a bárányoknál is előfordul (és mi emberek is csinálunk ilyet), hogy miközben a pásztor viszi őket a friss forrásvízhez, ott útközben vannak pocsolyák, és némelyik bárány leáll, és abból iszik. Mi is nagyon sokszor azt, amit fölkínál ez a világ, azt a zavaros valamit fogadjuk, vesszük, miközben Isten vezetne minket a friss lelki táplálékhoz.

 

A pásztor feladata után nézzük a nyáj feladatát. Mi a nyáj feladata? Hát először is, hogy ismerje a pásztorát. Emlékezzünk, abba a bizonyos éjszakai szálláshelybe, a karámba, a kőfallal körülvett területre, gyakran több pásztor is bevitte a nyáját, és aztán odaálltak reggel és hívták a nyájukat. És a nyájak, a bárányok ismerték a pásztor hangját, és mindegyik ment a saját pásztorának a hangja után. És nem kavarodtak össze. Vajon a sokféle hívás között mi ismerjük-e annyira a mi pásztorunk, a mi Urunk, Jézus Krisztus hangját, hogy ne tévesszen meg bármilyen vallásos szöveg vagy ima, vagy valami ehhez hasonló dolog?

 

A nyáj, a bárány feladata, hogy kövesse a pásztort. A pásztor elől megy, és követni kell. Ha most megvizsgáljuk magunkat, be kell ismerni őszintén, mi sokszor fordítva szeretnénk. Ha megnézzük imádságainkat is, azok gyönyörűen árulkodnak. Fordítva szeretnénk. Mi legtöbbször azt szeretnénk: megyünk mi a magunk gondolata szerint, „Uram, Te meg gyere velem”. Azért időnként jó, ha ott vagy a közelben. De Dávid nem erről beszél. Az Ige nem arról beszél, hogy menjél nyugodtan a magad feje után, aztán majd én mindig loholok utánad, és mindig megvédlek minden bajtól, és minden hülyeségedből kihozlak. Nem fog kihozni mindenből. „A maguk gondolatainak gyümölcsével fogom megbüntetni őket” – mondja az Úr. Komolyan kell vennünk, de mi nagyon sokszor még az imádságainkban is azt kérjük, hogy Uram maradj velem, Uram gyere velem, Uram én már döntöttem, áldd meg ezt a gondolatomat, áldd meg ezt a munkámat, áldd meg ezt az utamat, áldd meg, áldd meg, áldd meg… És megkérdeztük, hogy ez a Te akaratod? Ez a Te utad? Vajon nem úgy kellene többször imádkozni: mi a Te akaratod? Én szeretnék a Te utadon járni, ahova Te áldást ígértél. Mi kérnénk az áldást oda, ahova az Isten nem ígért áldást, és esetleg csodálkozunk, hogy nem is nagyon kapunk áldást. A bárány, a nyáj feladata az, hogy figyeljen a főpásztorára, az Úrra; kövesse Őt. Azon az úton, az engedelmesség útján, ahova az Isten áldást ígért; ahova áldásokat helyezett el. Dávid arról beszél, hogy füves legelőkön terel, arról beszél, hogy igaz ösvényen vezet, csendes vizekhez vezet. Nem arról beszél Dávid, hogy és mi bárányok megyünk a magunk feje után, aztán az Úr Istennek meg kutya kötelessége, hogy mindig odapottyantsa elénk a friss legelőt, a forrásvizet, bár mi egész más utakon csavarogtunk.

 

Ez a zsoltár – Dávid Zsoltára – hétköznapi pásztorember zsoltára, aki volt pásztor is, és most pedig mint bárány beszél, hogy Isten az ő pásztora. Aki mindkét oldalról ismeri, most már úgymond ezt a történetet. Isten az engedelmességünkre áldást ígért, mert azon az úton helyezte el. A forrásnál lehet friss vizet inni, de a forráshoz a pásztor vitte a nyájat, és nem pedig úgy cselekedett, hogy az útszéli pocsolya itt van Uram, és akkor most ezt gyorsan változtasd meg nekem forrásvízzé. Nem változtatja. Azt mondja: gyere, kövess engem, én megmutatom, hogy hol van az igazi lelki táplálék. Bizony imádságaink nagyon sokszor árulkodnak arról, hogy mi ellenkező módon gondolkozunk, és még gyakran ellenkező módon imádkozunk is, mint ahogy az Úr tanított minket: hogy „legyen meg a Te akaratod”. Előbb a magunk akaratát szeretnénk az Úr Istennél keresztül vinni, és még áldást is követelünk rá. Pedig az Úr akarata legyen meg. Keressétek először az Isten országát, az Ő igazságát, az Ő akaratát, a többi meg megadatik. Megadja az Úr.

 

Már Mózes könyve is erről beszél; Mózes ötödik könyvében ezt olvashatjuk: „áldást kaptok, ha hallgattok az Úr szavára”. Vagy gondoljunk – Lukács evangéliumában olvashatjuk – Jézus szavára: „boldogok, akik hallgatják, és megtartják az Isten beszédét”. Nem azok a boldogok, akik mennek a maguk feje után, és valahogy megpróbálnak utána az Istentől a rossz döntéseikre is áldást kikövetelni. Azok a boldogok, akik megtartják az Isten beszédét. Akik először keresik és kutatják az Isten akaratát, aztán elindulnak engedelmesen ezen az úton, és áldást kapnak, és biztonságban lesznek, és békességük lesz (bár a világ néha nyugtalan). Nos ott van az áldás, ott van a boldogság.

 

Vagy szintén Lukács evangéliumában, amikor a tanítványok mondják: „Mester, mi mindent elhagytunk… Mi lesz hát a jutalmunk?”. Akkor, ugye emlékezzünk: „Bizony, bizony mondom néktek, aki elhagyta értem, evangéliumért házát, fitestvérét, nőtestvérét… – és sorolja ott tovább – sokszorosát kapja ebben az életben, és örök életet”. De ott arról van szó, akik értem, énérettem. Aki a Krisztus követésének útján elindult, ezért lemondott bizonyos dolgokról, az kap sokat, az a sokszorosát kapja, és örök életet kap.

 

Szeretett Testvérek! Dávid zsoltára csodálatos vallomás. Vallomás arról, amit nekünk is jó lenne újra és újra a maga teljességében mondani, mert mondjuk mi, hogy „az Úr az én pásztorom”. Nagyon sokaknak szinte kedves zsoltára a 23. zsoltár, hiszen énekelve is jól tudjuk. És ez idáig rendben van. De ha Istent pásztoromnak tartom, akkor Ő vezet, akkor kövessem. És ott áldás lesz. De ne a pásztort akarjam magam után rántani, mert ott nem sok áldás lesz majd.

 

Mi tehát a következménye annak, hogyha a nyáj engedelmes a pásztor iránt? Ha enged a pásztor vezetésének? Ha elfogadja a pásztor ilyenfajta vezető gondoskodását? Az engedelmes bizalom békességet és biztonságot ad. A világ nyugtalan lesz (ahogy a közelmúltban Reményik versét hallottuk), de mégis az engedelmes bizalom békességet és biztonságot ad. Dávid ezt nagyon szépen fogalmazza: „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára”. A világ nyugtalan, tele van ellenséggel, veszéllyel, bozóttal, vadakkal, de asztalt terítesz, áldást kapok. Aztán: „megkened fejemet olajjal…”. Az ember kap sebeket is. Az olajat gyógyításhoz is használták az ókorban. Igen, a Te gyógyító szereteted körülvesz, és „csordultig van poharam”. Amire szükségem van, azt ezen az úton megkapom, és „jóságod és szereteted kísér életem minden napján” – vallja Dávid. De előtte kimondja, hogy beteg. És azon az úton kísér, az engedelmesség útján kísér jóságod és szereteted életem minden napján.

 

Kövessük a mi Urunkat, főpásztorunkat, a mi Krisztusunkat. Legyünk nyájának boldog, kiegyensúlyozott, megáldott bárányai, akik elfogadják az Ő vezetését, az Ő gondoskodását. És így valljuk újra és újra, hogy az Úr az én pásztorom, én pedig, mi pedig legelőjének engedelmes juhai vagyunk. Ámen.

 

 

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat,

E földi útvesztőben te mutass jó útat:

Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk,

Ó halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

 

Mert boldog az az ember, ki dícsér tégedet,

És kóstolgatja mindennap szent beszédedet:

Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat,

És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.

 

229. dicséret 1-2.

 

 

Magasztalunk Istenünk, hogy nemcsak megteremtetted e világot, és élettel megajándékoztál bennünket, hanem pásztorló,  életünket vezérlő szeretetedet is felkínálod nekünk. Magasztalunk Istenünk, hogy a Te utadon, az engedelmesség útján sok áldást helyeztél el követőid számára. Bocsásd meg, de gyakran mégis szegényes, békétlen, nyugtalan az életünk, amikor a magunk útját járjuk. Segíts, hogy figyeljünk szavadra, és engedelmesen kövessük a mi Urunk Jézus Krisztust, hogy az előre elkészített áldásaidban bőségesen részesüljünk, és így megáldott emberekként, megáldott közösségként áldássá lehessünk mások számára is.

Könyörgünk mindazokért, akik az élet próbáiban járnak. Könyörgünk betegeinkért, hogy irgalmas, gyógyító szereteted vegye körül őket. Könyörgünk gyászolókért, hogy amikor szívük sebzett és lelkükben fájdalom van, amikor a múlandóság lezárta a látóhatárt, akkor tudjanak hitben fölnézni Reád, és a Krisztus föltámadásával, az örök élet bizonyossága által legyen megújuló reménységük, vigasztalásuk.

Könyörgünk gyülekezetünk kiscsoportjaiért, hogy hitben, közösségben, egymást számon tartó szeretetben gyarapodjunk. Könyörgünk épületünk bővítésének még hátralevő munkálataiért, és számlák kifizetéséhez szükséges anyagiakért. És kérünk, Urunk Istenünk, lelki, erkölcsi válságban lévő nemzetünkért, hogy sok csalódások, kétség, sok aggodalom között járó nemzetünk tudjon, s akarjon előre tekinteni, Reád nézni. Irántad való engedelmességünk legyen segítség, hogy legyen új reménysége a megújuláshoz, reménysége népünknek is.

A mi Urunk Jézus Krisztusért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.

 

„A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunk Jézus Krisztust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves Őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön, örökké.” Ámen.

 

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |