| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Mozgósító reménység

1Korinthus 9:19-27

„¹⁹Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek.

²⁰A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő - pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt -, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket.

²¹A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem - pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek -, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket.

²²Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket.

²³Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban.

²⁴Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek.

²⁵Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartoztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant.

²⁶Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág,

²⁷hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.”

Imádkozzunk!

Mindenható Atyánk!  

Köszönjük, hogy ezen a vasárnapon is egybegyűjtöttél minket a Te neved dicséretére! Vezérelsz minket, és próbára teszel, célt, értelmet és tartalmat adsz életünknek. Gondoskodsz róla, hogy utunk során ne csak akadályokkal találkozzunk, de szépséggel, örömmel, ajándékaiddal is. Köszönjük, hogy felmutattad előttünk az igaz élet távlatát és annak lehetőségét, hogy Feléd közeledjünk, megismerjük akaratodat. Köszönjük, hogy esélyt kínálsz arra, hogy megtartsuk törvényeidet. Reményt és segítséget adsz, ha utunk során megfáradunk, újból és újból felemeled tekintetünket és szívünket a biztos cél felé. Add, hogy megértsük az apostol szavait és példáját, aki ellenségedből lehetett hatékony eszközöddé, mert jól ismerte a világot, amelyben élt, kinek-kinek a maga nyelvén, helyzetére vonatkozóan közvetíthette üzenetedet, hogy ezáltal ő maga is az evangélium részese legyen. Kérünk, minket is tégy méltóvá arra, hogy a Te örökséged részesei legyünk, a magunk szűkebb-tágabb köreivel hozzájárulhassunk megőrzéséhez. Add, hogy naponként lássuk, halljuk Igédet, megfogadjuk, megtartsuk és továbbítsuk azt. Légy velünk, amikor segítségül hívunk.

Ámen!

De nékem reménységem

Vagyon az én Uramban,

Hiszen: lesz idvességem,

Csak járjak jó útamban:

Ha követem világát,

Meglátom szent országát.

De mivel, Uram, e test,

Melyben lelkem sátoroz,

Gyakran csügged s igen rest,

A Sátán is jár s oroz:

Kérlek, oktass Lelkeddel,

Végy körül kegyelmeddel.

449. dicséret 9-10. verse

1János 2:28-29; 3:1-3

„²⁸Mármost, gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta, és meg ne szégyenítsen minket eljövetelekor.

²⁹Ha tudjátok, hogy ő igaz, ismerjétek fel, hogy aki az igazságot cselekszi, az is mind tőle született.

¹Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.

²Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.

³Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.”

Szeretett Testvérek! Ha egy kicsit is megvizsgáljuk magunkat, vagy megvizsgáljuk az embereket, akkor föl kell ismernünk, hogy az ember életét – a mi életünket, a másokét is –, tehát életünket reménységünk irányítja és formálja. Ez egy olyan ősi igazság, amivel túlságosan nem lehet vitatkozni. A kérdés inkább az lehet, hogy milyen reménységünk van. Remélve, hogy valamilyen van.

Milyen reménység van bennünk, mi irányít bennünket, mi formál bennünket? Vajon csak valamilyen gazdasági bizakodás, hogy egyszer majd csak fellendül újra minden és jobb lesz? Vagy valamifajta politikai ígérgetések, és azokban bizakodunk, hogy egyszer az alagút vége, csak nem tudjuk már, hányadik alagút vége, mégiscsak feltűnik? Milyen reménység irányít bennünket? Milyen reménység formál bennünket? Esetleg szép ábrándjaink, amiket magunk szövögetünk magánélettel, családdal kapcsolatosan, vagy az élet hétköznapi dolgairól? Vagy változó, múlandó vágyaink hajtanak bennünket csupán? Mert életünket reménységünk irányítja és formálja.

Fölolvasott bibliai szakaszunk arról beszél, hogy Isten, az isteni szeretet abban leli gyönyörűségét, hogy a lázadókból, az Isten ellen lázadókból családjához tartozó gyermekeket formál. Mondom más szavakkal – talán úgy jobban ismerjük, értjük -, hogy az eltévelyedett, bűnös embert megtérítse, és életre vezesse. Igen, az isteni szeretet ebben leli gyönyörűségét. Így olvastuk ezt: nem csupán a nevét adja, ahogy Isten gyermekeinek neveznek, hanem ezt a státuszt is megkapjuk, vagyis azok is vagyunk. Tehát Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk. Ez nem vágyálom, hanem ez örökkévaló realitás – legalábbis remélem, hogy mindannyiunk számára. Nem egy ábránd, amivel biztatgatjuk magunkat: „talán lehet, hogy egyszer úgy lesz!”, hanem ez egy szent bizonyosság. Örökkévaló realitás, hogy a Krisztus által az Isten engem is, téged is visszafogadott, mert visszatértünk és gyermekeivé lettünk. De mivel visszafogad, örökbe fogad bennünket, egykor lázadókat az Isten, ez azt is jelenti, hogy ugyanolyan jogokat kapunk, mint a gyermekek. Az örökbefogadott gyermeknek ugyanolyan jogai vannak, mint a vér szerinti gyermekeknek. Az isteni szeretet ebben gyönyörködik, ezt munkálja ebben a világban, hogy valóban lázadókból az Ő népéhez, az Ő családjához tartozó gyermekekké váljunk minél többen. Pál apostol is ebbe a szolgálatba állt be és igyekezett mindent megtenni, hogy némelyeket megnyerjen az evangéliumnak. És hogyha Isten gyermekeivé lettünk, akkor így olvastuk: „tudjuk…, hogy hasonlóvá leszünk hozzá”. Persze itt meg kell állnunk egy pillanatra. Tudjuk? Nagyon markánsan jelenik meg fölolvasott bibliai szakaszunkban ez, hogy: „tudjuk”. Hát mit tudunk mi? Hiszen ugyanakkor azt is olvassuk: „de még nem lett nyilvánvalóvá”. Mégsem tudunk mindent?

A keresztyén hitnek egyik fontos alkotóeleme az ismeret. De ugyanakkor azonnal hozzá kell tennünk, amit Pál apostol is megfogalmazott éppen a nagyon ismert Szeretet himnuszban, hogy töredékes az ismeretünk, vagy rész-szerint való az ismeretünk és a prófétálásunk. Egyik oldalról tehát tudjuk, másik oldalról pedig még nem lett minden nyilvánvalóvá. Most én egy pillanatra ide szeretném a hangsúlyt helyezni, hogy „de még nem lett minden nyilvánvalóvá”. Azt tudjuk, hogy Isten gyermekeivé lettünk, de még nem lett minden nyilvánvalóvá, még nem tudunk mindent. Tudjuk, hogy olyannak látjuk Őt, amilyen valójában. Tudjuk, hogy hasonlóvá leszünk hozzá, de még nem ismerünk mindent. Itt ez azért fontos, hogy hívő emberként se próbáljuk képzelgéseinkkel kitölteni az ismerethiányt. Ez a veszély olykor előjött az egyház életében, vagy egy-egy hívő ember életében, hogy képzelgéseivel kitöltötte azokat az ismerethiányokat, amiket még nem jelentett ki az Isten. Mert amit kijelentett, de nem tudunk, azt meg kell ismernünk. Az Igét ezért kell tanulmányozni többek között. De amit nem jelentett ki – hiszen már Mózes könyvében azt olvassuk az 5. könyv 29. fejezetében, hogy „a titkok az Úréi, de a kijelentett dolgok a mieink és a mi fiainké”. Amit kijelentett, azt meg kell ismernünk, de amit egyelőre még nem jelentett ki – még nem tudnánk elviselni, még nincs itt az ideje – azt ne akarjuk szentnek tűnő vagy vallásosnak tűnő képzelgéseinkkel, vágyálmainkkal, ábrándjainkkal úgymond kiegészíteni, mert akkor megrontjuk az Igét és becsapjuk magunkat. Az apostol egyértelműen beszél arról, hogy tudjuk és beszél arról, de még nem lett minden nyilvánvaló, de még nem tudunk mindent. Annyit, amire szükségünk van, azt tudjuk, azt kijelentette az Isten. Hogy belőle személyesen megindulunk, az meg már a mi felelősségünk, hogy amit kijelentett, megismerjük.

Nos, ezek után lépjünk tovább. Fölolvasott bibliai szakaszunk alapján így fogalmazom: a trónörökös egész életét az örökség alakítja. Gondoljunk olyan nemzetekre, ahol megvan még a királyság intézménye, és ott van a trónörökös. Az első számú a vérségi, a leszármazási rend szerint vagy esetleg az azután következő. Nos, a trónörökös egész életét az örökség alakítja. Már kicsi korától kezdve azt ismeri, azt tanulja, az foglalkoztatja, hogy egykor neki át kell venni egy feladatot – mégpedig nem is kicsi és könnyű feladatot. Vagyis az életét a helyzete igen komolyan meghatározza. Ha én trónörökös vagyok, akkor nekem úgy kell ismeretben, viselkedésben és egész életfolytatásomban cselekednem, hogy amikorra majd át kell venni a feladatot, a lehető legalkalmasabb legyek arra. Hogy méltó legyek eközben arra, hogy trónörökös legyek.

Korábban így fogalmaztunk: a Krisztus által visszafogadott minket, örökbe fogadott minket az Isten. Isten gyermekei vagyunk, vagyis örökösök vagyunk – mondja a Biblia. Igen, a trónörökös egész életét az örökség alakítja. Vajon a mi életünket mi formálja? A bevezetőben említettem, hogy életünket reménységünk irányítja és formálja. De milyen reménység? Bennünket a keresztyén reménység irányít és formál? Vagy magunkat keresztyénnek valljuk, de idegen reménységek mozgatnak bennünket? Idegen vágyak, idegen ígéretek, ábrándok, vágyálmok?

Életünket reménységünk irányítja. Mit jelenthet ez a gyakorlatban? Jelenti azt például, hogy biztonságot ad – tudniilik, hogy Isten gyermekei vagyunk. A világ az bizonytalan. A világ kiszámíthatatlan. Bár mi nagyon szeretnénk bebiztosítani magunkat – biztos politikai rendszer, biztos gazdasági rendszer személyesen, egy nemzet szintjén, egy Unió szintjén, egy világ szintjén – aztán látjuk, hogy hullámzik az egész. Egyik válságból a másikba sodródik az ember és az emberiség. A keresztyén ember azonban tudja, hogy a Krisztus által az Isten gyermekévé lettünk és ez biztonságot ad. Az Isten gyermeke vagyunk. Sok minden lehet változó, bizonytalan, de ez biztos. Figyeljük meg gyermekeinket, a kisgyermekeket, sőt még a nagyobbacskáknál is láthatjuk: olyan biztonságban érzik magukat, pedig nehezül a megélhetés, pedig vannak gondok-bajok, de az, kinek a dolga? Az a szülő feladata, hogy megoldja! A gyermek biztonságban érzi magát, mert róla most szülei gondoskodnak. Igen, ha valóban Isten gyermekeinek tartjuk magunkat, akkor egy ilyen belső biztonság kell, hogy átjárjon bennünket. Az életünket ez a reménység kell, hogy vezérelje. Ugyanakkor, hogy vannak kijelentett dolgok, amiket az Isten kijelentett, ezeknek az ismerete, bár töredékes ismerete, bizalommal tölthet el. Nem ismerünk mindent, de annyit, amire szükségünk van, annyit kijelentett nekünk az Isten. Ezért bizalommal lehetünk a holnap és a holnapután felől. Ha csak azt nézzük, ami bennünket körülvesz, akkor egyáltalán nem lehetünk bizalommal. Nem lehetünk bizalommal, mert mindaz, amit mi emberek produkáltunk, a mindenáron való gyarapodás, a mindenáron való magasabb életszínvonal, a fölhalmozott, iszonyatos méretű hitelek, az eladósodás miatt, ez egy teljesen bizonytalan világ. Mégis bizalmunk lehet, de ez a bizalom nem bennünk van, nem belőlünk fakad, nem is a világból fakad, hanem abból a tényből, hogy Isten gyermekévé lettünk. Abból a tényből fakad, hogy van örökségünk. Abból a tényből fakad, hogy az Istennek van terve és azt Ő véghez is viszi. A hívő ember az Istentől kapta az új életét, és ez nem állapot, hanem ez feladat. Nem egy olyan állapot, amit úgy mondhatnánk, hogy beülünk kényelmesen a karosszékbe, hanem a Krisztusban kapott új élet egy feladat.

Még nem lett minden nyilvánvalóvá. Még vannak bőségesen feladataink, sőt éppen azért vannak feladataink, mert az Isten gyermekeivé lettünk. Mert fölszabadult a bizalom alapján, az Istenbe vetett hit biztonsága alapján sok erőnk és energiánk, éppen ezért komoly feladataink vannak ebben a világban.

A fölolvasott bibliai szakaszunk alapján a mai igehirdetésnek én ezt a címet adtam: A mozgósító reménység. A mozgósító reménység, amire különösképpen nagy szüksége van ma népünknek, mert egyre többen kezdenek beletörődni, hogy hát itt minden ilyen; elfuseráltak sok mindent, esetleg némelyek lázadóan próbálják keresni a felelősöket, mások pedig túlságosan passzívvá válnak. A keresztyén ember reménysége az egy mozgósító reménység. Nem az ábrándok, nem a vágyálmok hajtanak, hanem amit az Isten cselekedett, és amivel az Isten megajándékozott bennünket. Ez a mozgósító reménység tehát elvezet a személyes szentséget kialakító gyakorlatig.

A trónörökös életét az örökség alakítja. Úgy igyekszik cselekedni, hogy az az örökség, amit át kell vennie, ahhoz a lehető legjobban felkészült legyen. Ahhoz igazítja magát. Ez a feladata, ez a küldetése ebben a világban. Ha mi Isten gyermekeinek tartjuk magunkat, és azok is vagyunk, akkor a személyes szentségben, életszentségben is előrébb kell haladnunk. Mozdulnunk kell, akkor is, hogy ha a világ nem így mozog és nem így gondolkozik. Ez a mozgósító reménység nem csak segít elviselni az élet terheit, az ember-lét terheit. Ebben is segít. Nem egyszerűen egy sovány vigasz, főleg nem ópium a népnek. Az üres ígéretek: az az ópium. A keresztyén reménység, mely mozgósító reménység, igaz, hogy segít elviselni az élet bajait, problémáit, de ennél többről van szó, ez egyfajta következmény; mellékterméke. A mozgósító reménység segít a helytállásban. A helytállásban, a feladatok teljesítésében. Ebben segít igazán nekünk, mert vannak feladataink. Pál apostol arról beszélt, azt írta a korinthusi gyülekezetnek, hogy célegyenest fut. A sportból veszi a példát: versenyben vannak emberek. Igen, mi is így apait-anyait beleadva célegyenest futunk, nem bizonytalanra. Aztán a másik sportpéldát veszi: én úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág össze-vissza bizonytalanul, hanem nagyon pontosan tudom, hogy mire hivattattam el. Ez a mozgósító reménység tehát, amiről itt az apostol írt. Akiben megvan ez a reménység, az megtisztítja magát. Nos, ez a mozgósító reménység a helytállásban, a ránk bízott feladatok vonatkozásában, a helytállásban segít. Ez a reménység, ez a mozgósító reménység a helyes emberi magatartásban segít, hogy az adott körülmények között milyen, melyik a helyes emberi magatartás. Függetlenül attól, hogy a világ éppen hogyan és miképpen viselkedik egy olyan helyzetben. Ez a mozgósító reménység kell, hogy bennünket betöltsön. Ha nem ez a reménységünk, akkor meddő minden emberi erőlködés akár erkölcsi vonatkozásban, akár más vonatkozásban.

Azt írja az apostol, hogy hasonlóvá legyünk – tudniillik a tiszta Úrhoz. Igen, mozgósít bennünket, előre kell, hogy vigyen bennünket az életszentség vonatkozásában is. Arra sarkall, hogy megtegyünk mindent, amit az Ő engedélyével megtehetünk. Nem egyszerűen arról van szó, ami az emberi mentalitástól függ, hogy vannak aktívabb emberek, hanem arról van szó, hogy arra mozdít bennünket, hogy mindent megtegyünk, amihez Ő ad erőt, amire elhívott bennünket.

Utunk végcélja a menny, az örök élet. Ez egy hatalmas cél. Ez egy hatalmas reménység. Belső késztetésünk szintén hasonlóan nagyszabású legyen. Nagyszabású. A keresztyén ember nagyformátumú ember kell, hogy legyen, mert hatalmas elhívása van, hatalmas reménysége van, ezen a világon – mármint a mulandó részén – is túlmutató reménysége van. Ne vesszünk el a hétköznapok kisebb-nagyobb bajaiban, kihívásaiban, problémáiban, hanem életünket ez a szent reménység kell, hogy irányítsa és mozgósítsa. Az a reménység, ami már bizonyosság, hogy Isten gyermekei vagyunk. Éppen ezért, hogy Isten gyermekévé lettünk – kegyelemből, hit által – fölszabadulnak az erőink, hogy most már cselekedjük az Ő akaratát. Mai világunkban, a mai Magyarországon különösképpen nagy szüksége van nemzetünknek arra, hogy sok biztos reménységű, nagy odaadású, szolgálatkész ember legyen. Vajon kik lesznek azok, ha a keresztyének nem? Mivel hatalmas elhívásunk van, mivel az Isten hatalmas dolgot cselekedett, hogy gyermekeivé formált bennünket, egykor ellene lázadókat, és mert nagy, hatalmas, örökkévaló elhívásunk van, ezért ez a nagy reménység mozgasson bennünket, és munkáljuk – ki-ki a maga helyén, a maga feladatkörében – azt, ami ott reám bízott. Célegyenest, hogy némelyeket megmentsünk az örök életre. Ámen!

Mivel hívattam lelki vitézségre,

Míg lelkem eljut a várt dicsőségre,

Ellenségimnek dühösségökkel

Harcolok bátran igaz lélekkel.

A bűn s test ellen holtig törekedem,

Szép koronámat másnak nem engedem,

Hogy harcom után diadalommal

Együtt örüljek az én Urammal.

292. dicséret 6. verse

Magasztalunk Istenünk, hogy Te a teremtésben rendet, értelmet, célt adtál az egész világnak, benne nekünk embereknek. Bocsásd meg Urunk, hogy hitetlenségünk, engedetlenségünk által megrontottuk teremtett világod szépségét, harmóniáját. Bálványozásaink által célt tévesztett emberekké lettünk. Bocsásd meg Urunk, hogy keresztyénként is ritkán vagyunk az igazi reménység emberei. Segíts Urunk, hogy napjaink egyik hiányszintjét, az igazi célokért mozgósító reménységet sugározzuk csalódott világunkba. Segíts Urunk, hogy reménységünk áthassa gondolkozásunkat, cselekedeteinket, egész életünket. Segíts Urunk, hogy gyülekezetként is a reménységben örvendező szeretet közössége legyünk. Könyörgünk Urunk politikai, gazdasági hangzatos ígéretekben már többször csalódott népünkért. Könyörgünk a jó cselekvésében lassan megfáradókért. Könyörgünk az élet napi gondjai miatt elkeseredettekért, hogy a Te szeretetedből merítsenek reménységet. Könyörgünk a magányosságukban elmerültekért, hogy keressék a Veled és népeddel való közösség örömét, hogy életüknek új reménysége legyen. Urunk Istenünk, magasztalunk Téged, hogy a Krisztus által gyermekeiddé formáltál bennünket és dicsőítünk Téged, hogy a mi életünknek új értelmet, új célt adtál. Magasztalunk a mozgósító reménységért. Vezess bennünket a Te utadon, hogy örvendező, reménységgel teljes élettel szolgáljuk szeretteinket, egyházadat, népünket. Urunk Istenünk, dicsőítünk Téged, és ugyanakkor magunkat odaszánjuk, hogy ez a reménység a reménység embereivé tegyen bennünket. Ámen!

”Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

Szenteltessék meg a Te neved;

jöjjön el a  Te országod;

legyen meg a Te akaratod,

amint a mennyben, úgy a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

és ne vígy minket kísértésbe,

de szabadíts meg a gonosztól.

Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.

Ámen!”

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |