| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Szabadításodra várok, Uram”

2Péter 3. fejezet 8-14.

„⁸Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.

⁹Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.

¹⁰De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek.

¹¹Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek,

¹²akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!

¹³De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.

¹⁴Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben.”

Imádkozzunk:

Mennyei Atyánk a Jézus Krisztus által! Hálásak vagyunk az elmúlt napokért. Hálásak, mert naponként megmutattad hatalmadat. Az ember számára érthetetlen, hogy az érzékelhető több órás néhány pillanatnak, de tudjuk, hogy ilyenkor a Te hatalmad által kegyelmi állapotban részesítesz minket. Amikor feladataink, munkánk végzése örömmel tölt el minket, akkor az órák pillanatoknak tűnnek, mert értelmet adsz cselekedeteinknek. Köszönjük ezt. De ha megállunk előtted és hálát adunk a jóért, akkor a rosszról is számot kell adnunk. Félelmeink, aggodalmaink megkötöznek, hátráltatnak a Hozzád való igyekvésben. Vétkeink sokszor elszakítanak Tőled. Napjaink, éveink oly gyorsan pörögnek, mint a homokszemek a homokórában. De nem azért, mert olyan boldogok vagyunk, hanem azért, mert Hozzád képest semmiségek vagyunk. Bocsásd meg, hogy nem használjuk ki rövid életünket. Éppen ezért kérünk, Szentlelked ereje ne lankadjon bennünk, erősítsen, vezessen minket. Urunk! Te tanítottál minket, hogy valakit szeretni nem csupán egy állapot, hanem cselekedet, ezért kérünk Szentlelked ereje tegyen késszé minket, hogy a hallott Igét cselekedjük. Ámen.

Jézus, vígasságom!

Esdekelve várom

Áldó szavadat!

A te jelenléted

Megvidámít, életet,

Bátor szívet ad.

Légy velem, Ó, mindenem!

Nálad nélkül nem is élek:

Te vagy örök élet!

294. dicséret

Mózes első könyve 49. fejezet 1-18.

„Jákób hívatta fiait, és ezt mondta: Gyűljetek össze, hadd mondjam el, mi történik veletek a messze jövőben!

Gyűljetek egybe, hallgassatok meg, Jákób fiai! Hallgassatok atyátokra, Izráelre!

Rúben, te vagy elsőszülöttem, erőm, férfierőm első termése, kiválóan hatalmas, kiválóan erős.

Kiáradtál mint a víz, nem maradsz az első, mert atyád ágyába léptél, akkor meggyaláztál, nyoszolyámba léptél.

Simeon és Lévi testvérek, erőszak eszközei a fegyvereik.

Közösségükbe ne menj, lelkem, gyülekezetükkel ne egyesülj, dicsőségem! Mert embert öltek haragjukban, kedvtelésükben bikát bénítottak.

Átkozott haragjuk, mert erőszakos, és dühöngésük, mert elkeseredett. Szétosztom őket Jákóbban, elszélesztem Izráelben.

Júda, téged magasztalnak testvéreid. Kezed ellenségeid nyakán lesz, leborulnak előtted atyádnak fiai.

Fiatal oroszlán vagy, Júda, prédától lettél naggyá, fiam! Lehevert, elnyújtózott, mint a hím oroszlán, vagy a nőstény oroszlán – ki merné fölkelteni?!

Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek.

Szőlőtőhöz köti szamarát, nemes tőkéhez szamárcsíkaját. Ruháját borban mossa, köntösét a szőlő vérében.

Szemei bornál ragyogóbbak, fogai tejnél fehérebbek.

Zebulon a tengerpart felé lakik, a hajók kikötője felé, s oldala Szidónnal határos.

Issakár nagy csontú szamár, az aklok között heverész.

De látva, mily jó a nyugalom, és mily szép a föld, teher alá hajtja vállát, és robotos szolgává lesz.

Dán ítéli a maga népét, mint Izráel bármely törzse.

Dán kígyó lesz az úton, vipera az ösvényen, a ló csüdjébe harap, és lovasa hanyatt esik.

Szabadításodra várok, URam!”

Szeretett Testvérek!

Amikor rokonok, ismerősök találkoznak, miket szoktak, szoktunk egymástól kérdezni? Hogy vagy? Na és a gyerekek? Esetleg az unokák? Hogy van az egészséged? Talán, ha a gyermekek olyanok, vagy az unokák olyan korúak: mi van a továbbtanulásukkal, munkájukkal? Esetleg: van munkád, munkahelyed? Ugye valami hasonlókat szoktunk kérdezni, amikor talán hetek, hónapok óta nem találkoztunk, és újra találkozunk rokonokkal, ismerősökkel.

Ugyanakkor, ezek a kérdések egy kicsit a bizonytalanságot is kifejezik. Részben, hogy nem tudom, részben pedig, hogy egyáltalán nem biztos, hogy úgy van minden, ahogy két hónappal, egy félévvel vagy egy évvel ezelőtt, amikor találkoztunk, volt. Mert minden változik körülöttünk, és olykor nagyon bizonytalannak látszik az élet.

Másrészről szeretnénk egy kicsit látni, legalább a közeljövőt. Ott van mindannyiunkban ez a vágy. Szeretnénk egy kicsit tudni a holnapot, a holnaputánt, akár személyes életünk vonatkozásában, akár családunk, akár környezetünk vonatkozásában. Mi lesz holnap? Mi lesz ebből a gyermekből, ha felnő? Mi lesz akkorra, amikor? Jó lenne tudni mindezt. És ez a vágyakozás sokakat illegitim módszerekhez is elsodor. Megpróbálni tudakolni a holnapot, a holnaputánt, a jövőt. Elképesztő, de lehet, hogy eljutunk oda még Magyarországon is, hogy Németországban több adófizető jós van, mint lelkipásztor. Adófizető. És akkor az illegitim módon tevékenykedőről még nem beszéltünk. Valahol valami nagy éhség van, azt próbálják némelyek csillapítani. Hogy jó úton-e, hát ugye ez egy nagy kérdés.

Az előbb fölolvasott bibliai szakaszunk, úgy gondolom, egy kicsit meglepetés, pedig nem is olvastam végig. Nem olvastam végig a tizenkét fiúra vonatkozó mondásokat. Mit kezdjünk vele? Mit kezdjünk vele advent első vasárnapján? Egyébként is, mit kezdjünk vele: olyan kifejezések, olyan szavak, olyan képek vannak benne, amihez mélyebb Bibliaismeret kell, hogy értsük őket. Bízok benne, hogy talán néhány perc múlva többet fog jelenteni számunkra, és valahol rádöbbenünk, hogy nem is vagyunk mi sem olyan messze ettől a több ezer éves történettől.

Először is kezdjük onnan, ahonnan általában ismerjük a történetet. Keressük meg a kapcsolódási pontokat. Egy felemelkedő család történetét láthatjuk. Egy felemelkedő családét – nevezetesen Jákóbot és fiait. Tudjuk – és főleg most, hogy a fiúk egy részének nevét hallottuk –, tudjuk, hogy népes családja volt Jákóbnak. Csak a fiú tizenkettő. Ez abban a korban különösen nagy tiszteletet adott valakinek. Sajnos a mi világunk már betegessé vált gondolkozásában, amikor több gyermekről van szó. Jó néhány lelkipásztort ismerek, ahol mikor megszületett a harmadik, netalán a negyedik, ötödik gyermek, akkor a gyülekezet tagjai közül többen sajnálkozásukat fejezték ki. Ha hívő emberként így gondolkozunk, akkor mit várunk a világtól?

Egy népes család áll előttünk. Jákób – emberileg szólva – bizakodva nézhetett a jövő elé. Aztán e család történetéből ugye emlékszünk arra, hogy egyikükről azt kellett hinnie sokáig az idősödő édesapának, hogy vadállat tépte szét valahol a pusztában; merthogy a testvérek a vérbe mártott köntösét visszavitték, miközben Egyiptomban eladták rabszolgának a testvérüket. Ennek a két embernek és ennek a családnak az életében tehát volt ilyen próbatétel is. Aztán volt olyan is, hogy szárazság, éhínség, nehéz gazdasági körülmények – az akkori ismeretek szerint mondhatnánk, hogy világgazdasági válság volt, hiszen a hírek akkor nem Interneten terjedtek. A szomszédos országról még valamit tudtak, azon túlról már csak a nagyon tájékozottak tudtak valamit. Tudjuk, elfogy a gabona. Olyan idők jönnek, amikor egyáltalán ennivaló alig volt már. Mi lesz? Mi lesz ezzel a népes családdal? Mi lesz a holnappal? Ugyanakkor, így foglaltam össze a család történetét, hogy egy felemelkedő család áll előttünk – igen. Hiszen emlékezzünk, hogy az éhínség után, amikor hír jön, hogy Egyiptomban még van elraktározva gabona – bár ott is nehéz idők vannak, de ott jobban gazdálkodtak, onnan lehet szerezni ennivalót –, elmennek a testvérek. És a történetet többé-kevésbé ismerjük, végül a család leköltözik Egyiptomba. A fáraó meghívja József hozzátartozóit, hálás Józsefnek, hogy megmentette az országot bölcs tanácsaival, és így hatalmában a fáraót is megmentette – tegyük hozzá. És éppen ezért Jákób és fiai Egyiptomba kapnak meghívást, és Egyiptom egyik legtermékenyebb vidékét kapják meg, ahol letelepedhetnek. A hatalom kegyei körülveszik őket. Azt a családot, amelyik átment nehéz időszakokon is. Életveszélyes, éhínséges időkön is. Most reményteljesen nézhet a jövő elé. Jó termőföld van. Emberileg megvan minden esély arra, hogy emelkedő pályán legyen a család újra. Sőt előkerült az elveszettnek, meghaltnak hitt József is.

Próbáljuk magunkat az idősödő Jákób helyzetébe képzelni. Újra együtt láthatja a családját, mindenkit. Sőt majd láthatja azok gyermekeit is. Gondoljuk bele magunkat egy kicsit Jákób helyzetébe, aki sok mindenen keresztül ment, és most öregségében (emberileg szólva), biztonságos körülmények között lehet: van táplálék, egy világhatalom vezetője mintegy mögöttük áll, megbecsült emberek, megbecsült család. Reményteljes a jövő. Íme emelkedő pályán van a család. Sínen vannak – ahogy mondani szoktuk, amikor megkérdezzük a hozzátartozóink felől egymást, és egy pár mondatot mondunk, akkor gyakran elhangzik ez, no akkor már van szakmája, diplomája, esetleg valami kis lakása, jó munkahelye, ő már sínen van. Hát igen. Azért tudjuk, hogy éhínséges idők jönnek, rossz vagy még rosszabb gazdálkodások történnek, de most mindenféleképpen úgy áll előttünk ez a família és különösképpen az idősödő családfő, Jákób, hogy „Uram! Hála neked, minden sínen van”. Szépen emelkednek a dolgok. Jó helyünk van. Mindenki megvan. Él, örülhetünk egymásnak. Igaz, hogy azért Jákób érzi, hogy fogynak napjai és esztendei. Megöregedett.

Nos, az öregedő Jákób mondásainak az egyik részét olvastam föl, és ezek a mondások, melyeket mi általában úgy ismerünk és úgy mondunk, hogy Jákób megáldja fiait. Nem mindegyik mondás áldás, azért ezt észrevehettük.

Nos, Jákób megáldja fiait, beszél a közeli, de különösképpen a távoli jövőről. Beszél arról, hogy fiai, és fiainak fiai, meg azok fiai, meg majd későbbi utódai hogyan élnek.

Nem fogok végig menni még a fölolvasott szakasz által említett személyeken sem mindegyiken. De egy-kettőnél egy pillanatra álljunk meg. Mert ennek a szakasznak nagyon-nagyon sok érdekessége van, ami a mi számunkra is nagy áldás lehet.

Kezdjük Rubennel: „Rúben, te vagy elsőszülöttem…”. Azt mondja: elsőszülöttem vagy. Ez abban az időben különösen sokat jelentett. Még ma is, de abban az időben tudjuk, hogy mennyire sokat jelentett. És az elsőszülöttel kapcsolatosan azt mondja, hogy nem maradsz az első, mert parttalan indulatokkal olyan dolgokat is cselekedtél erővel, ravaszsággal, átléptél bizonyos határokat, korlátokat, amit részben említ a Biblia (most én nem sorolom föl), melyeket nem lett volna szabad átlépned. Ez lenne az emelkedő pálya? Ez lenne? Hogy azt mondja, hogy nem maradsz elsőszülött?

Aztán nézzük, mondjuk, Issakárt. Issakárról megint megdöbbentő, amit olvasunk. Persze kellenek a bibliai háttértörténetek, hogy megértsük ezeket a mondatokat – „Issakár nagy csontú szamár.” – Ez lenne az atyai áldás? Azt mondja a fiáról és az ő utódairól, hogy olyan, mint egy nagy csontú szamár? Mit is jelenthet ez, Issakár nagy csontú szamár. „Az aklok között heverész. De látva, mily jó a nyugalom, és mily szép a föld, teher alá hajtja vállát, és robotos szolgává lesz.” – Ez az emelkedő pálya? Miről is van itt szó? Izráelben a szamarat teherhordásra is használták. És egy nagy csontú erős szamár az azt jelenti, hogy jó teherhordó, bírja a munkát, a robotot. Ez idáig még dicséret volna tehát. Nálunk mást jelent a szamár, ezt tudjuk. De ennél sokkal fontosabb van itt. Noha megvolna ez az adottsága, hogy odaálljon a munkához és vigye, azt olvassuk itt, hogy az aklok között heverész. Vagyis valahol ott, a hegyi legelők között, ahol a juhok, az aklok vannak, heverész. Nem éppen dicséret, hogy valaki nem olyan nagyon szeret tevékenykedni. De még menjünk tovább, megdöbbentő ezt így látni: „De látva, mily jó a nyugalom, és mily szép a föld, teher alá hajtja vállát, és robotos szolgává lesz.” Ahol Issakár számára, Issakár utódai számára kiosztatott az örökség Izráelben, ott még maradtak (a közvetlen szomszédságukban) kis kánaáni népcsoportocskák; a völgyekben, a termékenyebb mezőgazdasági területeken. Issakár és utódai valahol ott a hegyi, félig-meddig kopasz legelőkön van, és látja, hogy milyen termékeny ott lent a völgy. Milyen nagyszerű az. És lemegy, és inkább beáll az idegenek szolgaságába, az Egyiptomból megszabadított család, illetve nép tagjaként. Beáll, és robotos szolgává lesz, teher alá hajtja vállát. Ez inkább a kényelmes robot. Nem kell gondolkozni sem, majd mindent megmondanak.

Vagy nézzük, mondjuk, Dánt. Dánnal kapcsolatosan ilyet olvasunk: „kígyó lesz az úton, vipera az ösvényen, a ló csüdjébe harap, és lovasa hanyatt esik”. Mi ez? Mit csináljunk ezzel? Dánról tudnunk kell, hogy területük eredetileg a Filiszteusokkal határos. És éppen azért, mert egy ilyen területen, egy eléggé agresszív, harcias népcsoport szomszédságában élnek, ezért többször megtámadták őket – mármint Dán utódait – ezek a harciasabb népcsoportok. Dánnal kapcsolatosan tehát beszél arról, hogy „kígyó lesz az úton, vipera az örvényen, a ló csüdjébe harap”. Hála Istennek, nekünk nem kell olyan területen élni, ahol gyakran találkoznánk kígyóval, de tudhatjuk, hogy azon a félig-meddig sziklás, bozótos vidéken nem veszi észre az ember, és a kígyóra rálép, az egyből visszakap. Ha nem a fejére lépünk, az egyből visszakap, belekap az ember lábába. Nos állandó támadások között lesznek Dán utódai. Ezek az idegen népcsoportok újra meg újra támadják őket, és állandó küzdelemben lesz, próbál visszacsapni, próbálja magát védeni, aztán végül el is mennek innen, erről a vidékről.

Még egyet nézzünk meg: Júda. Júdáról egész hosszú szakaszt olvasunk: „Júda, téged magasztalnak testvéreid. Kezed ellenségeid nyakán lesz, leborulnak előtted atyádnak fiai. Fiatal oroszlán vagy, Júda, prédától lettél naggyá, fiam! Lehevert, elnyújtózott, mint a hím oroszlán, vagy a nőstény oroszlán – ki merné felkelteni?! Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek. Szőlőtőhöz köti szamarát, nemes tőkéhez szamárcsíkaját. Ruháját borban mossa, köntösét a szőlő vérében.” Igen. Júda, most csak egyet szeretnék ebből kiemelni – bár csodálatos képekben sűrít össze itt az Írás fontos gondolatokat –, Júda, belőled származik a fejedelem, és áldás lesz a népeknek. Igen. A Júda törzséből származó oroszlán: a Messiás. Egészen a népek számára áldássá leszel. Valahol az évek, évszázadok, ahogy telnek, ez a jövő.

Nem ilyen sorrendben voltak.

Amikor Dánról beszél, akkor utána olvasunk egy váratlan fordulatot. Egyszer csak fölsóhajt, egy őszinte, szinte hitvallásos kérdés, kérés hangzik: „Szabadításodra várok, Uram!” Aztán folytatja tovább a többi fiút, illetve utódaival kapcsolatos mondásokat.

Engem igazán ez a mondat ragadott meg. Persze föl lehet tenni a kérdést, hogy akkor miért beszéltem az előbb, erről a néhány fiúról? Éppen az ragadott meg, hogy sorolja fiait, valahol oda, a messzi jövőbe tekintve. Nem mind áldás ez, némelyik elég nehéz szakaszt is fölvillant. És miközben erről beszél, többek között beszél Júdával kapcsolatosan az eljövendő fejedelemről, aki előtt nemcsak testvérei népe, hanem a népek majd fejet hajtanak, miközben beszél a Messiásról is, meg beszél sok mindenről Jákób, akkor egyszer csak azt mondja: „Szabadításodra várok, Uram!” És utána folytatja, hogy mi lesz Aserral, Naptalival és a többiekkel.

„Szabadításodra várok, Uram!” Bár a nagycsalád Isten áldása, és sok, és nagyszerű segítség lehet.

Hadd mondjam el, tegnap egy kis családi összejövetelen harmincan voltunk együtt. Óriási dolog, amikor gyermekek egymást segíthetik, amikor unokatestvérek együtt tudnak beszélgetni és egymást segíteni. Nagy áldás, és hosszútávon nagy segítség, ha így egymás mellé adatnak testvérek, és azok leszármazottai és hozzátartozói. Nagy áldás mindez. Nagy feladat is. De aki feladat nélkül akar áldáshoz jutni, az gondolja végig gondolatait.

Tehát miközben nagy áldás az Isten családja, és nagy segítség mindez, valahol kilóg a sorból ez a mondat: Szabadításodra várok Uram! Mintha belesóhajtana Jákób, amikor úgy előre pillanthat, és lát nagyszerű dolgokat, beszélhet nagyon biztató dolgokról, de beszélhet éppen nem örvendetes mozzanatokról is, akkor egyszer csak felsóhajt.

Jákób mégsem telik el attól, hogy „Uram Isten! Be vagyok biztosítva!” – Itt ez a sok fiú, ki állhat meg előttünk?! Amikor hosszabb távon előre néz, akkor nem csak örömöket lát. Egy családban nem csak örömök vannak, és nem csak az van, hogy szépen, sínen van egyik vagy másik, hanem néha nincs sínen, még emberileg sem. Néha nem úgy alakulnak (legalábbis egyelőre) dolgok, mint ahogy talán ő, vagy mi is álmodnánk.

Jákóbból feltör az őszinte, belső hitvalló könyörgés: „Szabadításodra várok Uram!” Igen. E nélkül gyermekekről, unokákról sincs értelme beszélni. Az ő jövőjükről. Ha ebből kimarad az, hogy „Szabadításodra várok Uram!”. Mert különben csak emberben bizakodnánk. Legyenek ezek családtagok, gyermekek vagy unokák, de akkor is csak emberi bizakodás lenne. Emberbe vetett bizakodás.

„Szabadításodra várok Uram!” – személyesen is, hiszen az öregedő Jákób beszél itt előttünk. Uram, sok mindent elvégeztem. Néha voltam én csaló is, sok minden volt az életemben. Igazán Rád van szükségem.

Nem sokkal arrébb olvassuk, amikor beszél szeretteinek, hogy én már meghalok, de az Isten veletek lesz. Igen. Személyesen is, mindnyájunknak, az Úr szabadítására van szüksége. Még akkor is, hogyha sok áldásban volt részünk a próbák mellett földi pályafutásunk idején. Még akkor is az Úr szabadítására van szükség, ha egy világhatalom kegyei vesznek körül. De ugye Jákób azt mondja, hogy ha meghalok, poraimat vigyétek vissza. Vissza, oda a Jordán környékére. Nem akarok itt maradni Egyiptomban.

„Szabadításodra várok Uram!” – Igen, ha a családomra gondolok, és az ő utódaikra, és azok utódaira gondolok, hogyha előre tekintek szinte profetikus módon, a jövőt látva, akkor is minden reményteljes, örvendetes, és minden próbával teljes látás közepette családomra is érvényes: a Te szabadításodra szükségük van.

Nem beszélhetek a holnapról, a holnaputánról, sem a magaméról, sem a családoméról, a Te szabadításod nélkül Uram. Bár pillanatnyilag jó révben vannak, pillanatnyilag emelkedő pályán van az egész família. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy kegyelt csapat. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy be vannak biztosítva. Biztos, hogy voltak irigyeik is. Biztos, hogy Egyiptomban többen ferde szemmel nézték, mit keresnek itt ezek az idegenek? Ezek akarnak itt belőlünk élni? De amikor úgy néz ki, hogy sok küzdelem után emelkedő pályán van a família, mégis ott van a mondások kellős közepén: „Szabadításodra várok Uram!” Nem nézhetek gyermekeimre, unokáimra, nem nézhetek a közeli és távoli jövőre Nélküled. A kellős közepén hangzik el ez a könyörgés, ez a hitvalló kérés. Bár pillanatnyilag úgy néz ki, jó létben élünk, pillanatnyilag úgy néz ki, hogy biztonságban vagyunk, úgy kisimultak a korábban kicsit összegyűlt dolgok. Mégis! Sőt éppen itt a kellős közepén hangzik el, hogy szabadításodra várok. Most is és a jövendőben is. Külső vagy belső bajok, és kísértések közepette élve is.

Tegyük föl végezetül magunknak a kérdést: miben reménykedek? Miben reménykedünk mi keresztyén emberként? Mit várok? Mit várunk mi keresztyénként? Csak azt, hogy legalább az ünnepre hazajöjjenek a gyerekek, és lássam őket, mert már régen láttam? Mert szétszóródtunk az országban, talán még annak határain túl is? Nagyon szép és nemes óhaj és vágy. De csak ennyi?

Miben reménykedek? Mit várok én? Talán jobb gazdasági helyzetet? Igen. Olykor van olyan is. Jákob életében is volt éhínség is, és volt bővelkedés is. Csak ennyit várunk? Miben reménykedünk, mit várunk? Uram! Még egy-két, három, néhány esztendőt kicsit jobb egészségben, vagy legalább ebben az egészségben, ahol most tartok? Még ennyit adjál?! Szabad ezt várni, kérni. De ha csak ennyit várunk, kérünk, akkor valóban keresztyén emberek vagyunk? Ezt a világ fiai is remélik, várják, kérik.

Mit várunk mi? Miben reménykedünk? Amikor egy kicsit emelkedő szakaszban van családunk és népünk, akkor azt mondjuk, hogy minden nagyon nagyszerű, esetleg még egy “hála Istent” is megeresztünk, vagy akkor is azt mondjuk, hogy a Te szabadításodra még mindig szükségünk van Uram. Egy bűneset utáni világban a legnagyszerűbb szakasz idején is azt kell mondani, hogy a Te szabadításodra van szükségünk Uram. Mit várunk mi? Miben reménykedünk? Csak ezekben (hívő emberként)? Vagy valóban hívő emberként Isten ősi, szabadító, üdvözítő ígéreteire tekintünk, és azok fényében látjuk szeretteinket, családunkat, munkánkat, egészségünket, éppen mélyebb vagy emelkedő életszakaszunkat. Mit várok? Mit szeretnénk mi?

Először is az Isten szabadítását. Mert abban, és úgy lesz értelme igazán minden más előbb említett Istentől való, fontos értéknek. Legyen az család, egészség vagy munka. Az Isten üdvösséges ígéreteire tekintünk, arra a bizonyos Júdából származó oroszlánra, aki az Isten báránya lesz egyébként, vagy csupán emberi bizakodásainkat melengetjük?

Advent első vasárnapján egy kicsit merjünk távlatosan is gondolkozni. Egy kicsit vissza is tekinteni (egy egyházi év lezárult). Egy kicsit előre is tekinteni (egyházévet elkezdünk), de annál is távolabb, messzebb tekinteni. Merjünk egy kicsit messzebb. Jákób – érezvén, hogy lassan fogynak napjai és ereje – egy kicsit visszafele is tekint, mert ezekben a mondásokban sok minden van, de előre, valahol messze, de legfőképpen az Úrra tekint. Ez a várakozás. Uram, szabadításodra van szükségem, és családomnak, és népünknek is a Te szabadításodra van szüksége. Ez a várakozás, ez a reménység aktivizáljon bennünket most is, és ebben a várakozásban és ebben a reménységben erősödjünk meg adventben, az ünnepen. Ámen.

Úr Jézus hozzád kiáltok,

Ó, hald meg esdeklésem,

Te tőled kegyelmet várok,

ne hagyj kétségbe esnem!

Az igaz hitet kívánom,

Ó, adjad azt énnékem:

Néked élnem,

Mindennek használnom,

Szent igédet követnem.

Gyönyörűség, vagy félelem

Te tőled el ne űzzön,

Állhatatos mindvégiglen

Légyek az igaz hitben.

Az van kezedben: add ingyen,

Nem cselekedetünkből,

De kedvedből

Ments ki a halálból,

Az örök kárhozatból!

239. dicséret 1-4. vers

Hálát adunk Istenünk a testi erőért, képességeinkért, munkáink eredményeiért.

Hálát adunk az előttünk járt nemzedéktől kapott örökségünkért. De köszönjük neked gyermekeinket, unokáinkat, szeretteinket is. Bocsásd meg Urunk, amikor nélküled akartuk építeni a holnapot. Bocsásd meg, amikor illegitim eszközökkel tudakoltuk a jövendőt. Bocsásd meg, amikor mi is belementünk a világ önmegváltó kísérleteibe. Segíts Urunk, helyesen élni a ránk bízott testi-lelki, anyagi javakkal. Segíts, hogy ne tévesszük össze a világ hangzatos ígérgetéseit a te örökkévaló üdvösséges terveddel. Urunk! Benned bízunk! Urunk, szabadításodra várunk. Urunk, újítsd meg bennünk szabadításod örömét. Ígéreteid által adj reménységet, hogy napi feladatainkat hűséggel teljesíthessük, és szabadító hatalmadban bízva neveljük szeretteinket, gyermekeinket, unokáinkat. Könyörgünk, hogy Lélek által megújított életünk jel, szabadításodra mutató jellé lehessen megfáradt nemzetünk megújításában. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |