| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A karácsony, mint erőforrás

Kegyelem nékünk és békesség ebben az örömteli órában az Úrtól, aki az eget és földet teremtette!

Dicsőség mennyben az Istennek!

Dicsőség mennyben az Istennek!

Az angyali seregek vígan így énekelnek:

Dicsőség, dicsőség Istennek!

Békesség földön az embernek!

Békesség földön az embernek,

Kit az igaz szeretet a Jézushoz elvezet,

Békesség, békesség embernek!

326. dicséret 1-2. verse

Lukács 2:1-14

Jézus születése

1.         Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet.

2.         Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.

3.         Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják.

4.         Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Bethlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt,

5.         hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.

6.         És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje,

7.         és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.

8.         Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett.

9.         És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk.

10.      Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz:

11.      Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

12.      A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”

13.      És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták:

14.      „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”

Csendesedjünk el és imádkozzunk!

Drága Urunk!

Köszönjük, hogy Te arról szólsz hozzánk, hogy nem kell féljünk. Magasztalunk Téged Istenünk, hogy neked ilyen üzeneted van hozzánk. Urunk, Te látod azt, hogy mennyi minden miatt aggódunk, félünk, sőt rettegünk ebben a világban, hogy mennyi bizonytalanság vesz bennünket körül, és így a XXI. században is sok-sok ismeretlen dolog, amitől elbizonytalanodunk, amely miatt aggódunk, hiszen nem tudjuk a kezünkben tartani. Istenünk köszönjük, hogy Te bátorítasz bennünket. Bátorítottad egykor a pásztorokat, amikor nem értették, hogy mi történik körülöttük és bátorítasz bennünket is. Urunk Istenünk, köszönjük, hogy Te nem csak bátorítasz, hanem örömről szólsz nekünk. Te olyan Isten vagy, akinek öröm-üzenete van az ember számára, mert Te cselekedtél. Urunk köszönjük, hogy Te testet öltöttél, Te a királyok királya, égnek és földnek teremtője megszülettél kisgyermekként. Kisgyermekként itt voltál közöttünk a világban, éltél, mint ember – és mégis Isten. Urunk köszönjük neked, hogy elvégezted az ember megváltását. Köszönjük Urunk, hogy nem kell féljünk életünk utolsó napján a haláltól sem, mert Te megnyitottad számunkra áldozatoddal a menny kapuját. Urunk, köszönjük ezt az öröm-üzenetet, köszönjük az evangéliumot, és magasztalunk Urunk az angyalok karával együtt, mert valóban Tied a dicsőség ezért. Urunk taníts bennünket ennek az üzenetnek a mélységére, és bocsáss meg nekünk, hogy a hétköznapjainkat nem hatja át a karácsony öröme oly sokszor. Urunk taníts bennünket egymás felé fordulni azzal az indulattal, amivel Te fordultál az emberhez. Taníts bennünket lehajolni a másikhoz azzal a lehajló szeretettel, amivel Te hajoltál le. Urunk, magasztalunk Téged. Kérünk Téged, légy itt közöttünk a Te Lelked által, szólíts meg bennünket. Segíts nekünk, hogy egy kicsit még jobban megérthessük a karácsonyi öröm-üzenet csodáját.

Ámen!

Filippi 2:5- 11

5.    Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:

6. mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel,
7. hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult;
8. megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
9. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb,
10. hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;
11. és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

A hozzánk lehajló isteni szeretet ragadja meg a mi szívünket és egy kicsit legyünk ebben a csendben együtt, hogy szólhasson a mi lelkünkhöz.

Csendes éj! Szentséges éj!
Mindenek nyugta mély;
Nincs fenn más, csak a Szent szülepár,
Drága kisdedük álmainál,
Szent Fiú, aludjál, szent Fiú aludjál!

Csendes éj! Szentséges éj!
Angyalok hangja kél;
Halld a mennyei halleluját,
Szerte zengi e drága szavát,
Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít!

Csendes éj! Szentséges éj!
Szív örülj, higyj, remélj!
Isten Szent Fia hinti reád,
Ajka vigaszt adó mosolyát,
Krisztus megszületett, Krisztus megszületett!

Szeretett Testvérek!

Az előbb olvasott filippibeliekhez írott levélből a 2. fejezet 10. és 11. verse szólít meg bennünket újra: „Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”

De jó most megpihenni! De jó most egy kicsit csendben lenni! Jó volt, hogy néhány másodperc erejéig reklámok nem villogtak, autók nem tülköltek; jó volt egy kicsit megállni, hiszen bizonyára elfáradtál az élet terhében. Elfáradtál a napi feladatokban, talán az ünnepi előkészületekben is, és ilyenkor jó megállni, leülni, egy kicsit csendben lenni, egy kicsit gondolkozni. Bizony jó, hogy ha a lelkünket ünneplőbe tudjuk öltöztetni, mert bizonyára a külsőt sikerült ünneplőbe öltöztetni. Örvendetes, amikor lehet találkozni családi közösségben, örvendetes és nagyszerű dolog, amikor lehet a gyülekezet közösségében találkozni, amikor megtelik a templom, amikor az átriumban is állnak. Jó dolog együtt lenni, és együtt hallani vagy együtt mondani, együtt énekelni a régóta ismerős dallamokat, vagy talán a néhány éve megismert énekeket. Szükségünk van arra, hogy család közösségében vagy gyülekezetben megálljunk, megpihenjünk, hogy erőt merítsünk, mert az út, az a rohanás, amiben benne vagyunk, az gyakran erő feletti. De szükségünk lenne tartós erőforrásra is, mert ez a néhány másodperc, amikor úgy elcsendesedett minden, olyannyira, hogy a fények sem villogtak, ez elmúlik. És elmúlik az a néhány nap is, amit ünnepnek nevezünk, amire nagyon készülünk, amit már nagyon vártunk. Mindez feltöltött bennünket, mindez egy kicsit erőt jelentett nekünk, de igen hamar elmúlik. Szükségünk lenne tartós erőforrásra, mert az élet kemény, küzdeni kell, dolgozni kell, fáradozni kell, olykor a test erőtlen, néha egyedül maradhat az ember. Hogy ez az ünnep a családi találkozásnál, az ünnep hangulatánál, akár még a templomi istentisztelet órájánál is többet jelenthessen, az elsősorban ismeretünktől, hitünktől, ismeretedtől, hitedtől függ. A karácsony annyira lesz erőforrás, ahogyan megismered, és szívedbe fogadod az isteni szeretetet.

Fölolvasott bibliai Igénkben, az ún. Krisztus-himnuszban egy rövid, hitvallás-szerű megfogalmazás van. Jézus Krisztus Úr - a legősibb hitvallás. A legősibb, amely magában a Szentírásban benne van és tömöríti mindazt, amit a Biblia részletesen elmond. Jézus – ez volt az első ebből a három kifejezésből. Tudjuk mindannyian, hogy szabadítót jelent. Persze amikor kimondjuk, akkor valljuk be őszintén, nem mindig erre gondolunk. Nekünk már tulajdonnévvé vált, és szinte elhomályosult az igazi jelentése. Amikor most erőről beszéltem az előbb, és hogy szükségünk lenne megújulásra, erőmerítésre, akkor bizony látnunk kell azt, hogy saját erőből mennyire nehéz ez. Bár sok mindent megteszünk érte, hogy meghitt családi közösség legyen, hogy ünnepi legyen az istentisztelet, hogy lélekben feltöltekezhessünk, de tudjuk, hogy kevés.

Szent-Györgyi Albert egyik hosszabb versében többek között ezt írja:

„Szeretni tudó és szeretetre szomjúhozó szívet, szabadon gondolkodó és alkotni tudó szellemet adtál. De szívem retteg és gyűlölködik, megrontja szellememet és halált hozó, iszonyú fegyverrel tör országodra, reám és embertársaim ellen, hogy szétroncsolja az élet szent szövetét.”

Az a baj, hogy saját erőből próbálunk nagyon sokszor még keresztyén emberként is feltöltekezni. Amikor a napi rohanásban benne vagyunk, akkor gyorsan valahogy szeretnénk feltöltekezni. És jönnek emberek, világmegváltó ötleteket mondanak, hatalmas gondolatokkal, eszmékkel jönnek elő, hogyan lehetne Paradicsommá változtatni a mi világunkat. Vagy olykor mindezt olyan vallásosnak tűnő szöveggel és szavakkal fogalmazzák meg – talán éppen ezoterikus javaslatokkal jönnek -, akkor nagy a kísértés, hogy ott a rohanás közben bekapjunk valamit, olyan amerikai módra, hogy már az autókból se kelljen kiszállni, csak megnyomjuk a gombot, és valami harapnivalót az automata ad, vezetés közben bedobáljuk, és azt hisszük, hogy feltöltekeztünk.

            Másképpen lehet. Másképpen lehet erőhöz, tartós erőhöz jutni. Aztán valaki azt mondta: „én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek”. Na jó, de annyi ígéret elhangzott már. Hatalmas ígéretek elhangzottak, valahol még egyenlőségről is kezdtek beszélni, némelyek meg testvériséget hirdettek, de nem az lett. Most miért éppen annak a valakinek higgyünk, aki azt mondja: „én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bővölködjenek”. Éppen neki higgyünk? Annak a valakinek, akit úgy hívnak, hogy Jézus? Oly sokan ígértek már és oly sokszor kellett csalódni már! Saját erőből nem tudunk igazán feltöltekezni, saját ötlettel, emberi elképzeléssel, emberi elgondolással nem lehet feltölteni lemerülőben lévő életünket. Ezek az önmegváltó küszködések, erőlködések, amiben benne ég és benne él az egész világ, ezek kevesek. Ezt úgy gondolom, mindannyian tudjuk és érezzük.

Kitől lesz akkor az igazi megoldás? Be merjük-e ismerni istenfélő emberként, hogy nagyon sokszor mi is önmegváltó kísérletekhez nyulunk, mert azt úgy gyorsan lehet, mert olyan hangzatosan mondják, nem is kell hozzá semmi különösebb változás. Az első lépés pedig éppen ez lenne, hogy beismerjem, fölismerjem, hogy ezek az önmegváltó kísérletek, ezek nem hozzák a kívánt eredményt.

Ez a rövid hitvallás így hangzott: „Jézus Krisztus Úr”. Akkor menjünk tovább: Krisztus. Héberül Messiás. Magyarul is nagyjából tudjuk, felkentet jelent, valamire, valamilyen szolgálatra, valamilyen küldetésre, valaki által elrendelt, az ószövetségi gyakorlatban úgymond szent olajjal felkent, elhívott valakit jelent. Na de hát jöttek már maguk csinálta messiások, és azt mondták, hogy ők valakik, és azt mondták, hogy kövessük őket. Bizony Adyval együtt mondhatják sokan, akik már legalább felismerték: „Próbáltam sokféle mesét, de haj, egyik sem volt elég. Szívemben, idegeimben kiabáló nagy lárma Téged keres, Fölség.”

„De haj, egyik sem volt elég.” Igen, mindaz, amit mi magunk tudunk kitalálni és egymásnak kínálgatni nagyszerű ötletként, hogy lemerült életünket feltölthessük, az körülbelül ennyi eredményt hoz, és Adyval együtt mondhatjuk, hogy nem elég. Akkor mi legyen?

A karácsonyi örömhír éppen az, hogy nem nekünk kell küszködni, nem nekünk kell kitalálni, hanem az, aki bennünket teremtett, ő már a világ teremtése előtt elgondolta és elhatározta, hogy ha engedetlenné válnak teremtményei, hogyan jön segíteni, mert lemerül életünk, eltévelyedik életünk. Már az Ószövetségben így szól az Úr, Ézsaiás könyvében olvashatjuk: „figyeljetek a föld legvégéről és megszabadítalak”.

Igen, az Istennek üdvözítő terve van. Ezt a tervet ő régen elkészítette, és ezt kínálja nekünk. Vagyis kellene szabadító, aki megszabadítana bennünket. De ki lehet az? Kit fogadjunk el? Hát azt, akit az Isten rendelt, akit az Isten kent föl erre a szolgálatra, erre a küldetésre. Jézus, aki a Krisztus, aki a Messiás, aki az igazi Megváltó, akit igazolt jelekkel és csodákkal, ahogy másik helyen a Szentírás mondja, vagy ahogy az előbb olvastuk: „a magasságból a mélységbe jött, noha Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, hanem megüresítette önmagát”. Nem egyszerűen emberi formát vett fel, szolgai formát – és ott az a kifejezés van, amit igazán rabszolgára használtak. Szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult, megalázta magát. Igen, a magasságból – arról énekeltünk az istentisztelet elején – ide jött, ebbe a mi bűneink által meggyötört, tönkretett, kimerített, lemerített világba. Idejött, egészen fölvéve a mi erőtelen testünket is.

A második lépés tehát az első után, hogy fölismerjük és beismerjük, hogy az önmegváltó kísérletek azok legfeljebb hangulatot tudnak hozni, amelyek néhány percre, órára kicsit fölfrissítenek. Nos ezek önmagukban erőtelenek. A második lépés az, hogy akkor elfogadom azt, akit az Isten rendelt a mi szabadításunkra, aki a Messiás. És hogyha szeretnénk, hogy tartós erő legyen, ami elég lesz holnapra és holnaputánra, sőt majd januárban, meg márciusban, meg novemberben is, sőt még később is, nos, hogyha valóban ilyen erőt szeretnénk meríteni, akkor el kell jutnunk odáig, ahogy az ősi hitvallás fogalmaz: „Jézus Krisztus Úr”. Keresztyénségünk nagy erőtlensége az, hogy Jézust Krisztusnak valljuk, de kevésbé Úrnak – legalábbis személyes életünkben, az egyház életében kevésbé valljuk Úrnak. Kedves és fontos nekünk a jászolbölcső, hogy idáig megalázta magát, és fontos a nagypénteki kereszt, sőt a nyitott sír is. Azonban az ősi hitvallás, amit az apostol idéz, egy egész Krisztus-himnusz keretében írja a filippibeli gyülekezetnek, nos ez a hitvallás azt mondja: „Jézus Krisztus Úr”. Ő a küriosz. Itt nem történik más, mint szintén, ez az ősi himnusz, idézi az Ószövetséget is. Éppen azt az ószövetségi szakaszt Ézsaiás könyvéből, amit már az előbb én is idéztem: „figyeljetek a föld legvégéről és megszabadítalak”. Ez így folytatódik: „előttem hajol meg minden térd”. Ez a himnusz, ez a három szóból álló rövid hitvallás éppen ezt hangsúlyozza, amikor azt mondja: Jézus Krisztus előtt hajol meg minden térd. Ha nekünk ilyen Urunk van, akkor van erőforrás, akkor egészen másmilyen az élet és a jövő.  Jézus Krisztus Úr. Igen, a hatalmak leigázása nélkül nincs megváltás. A bűn, a romlandóság, a kísértő leigázása, legyőzése nélkül nincs megváltás. Hogyha a mi életünkben nem győzettetik le a Krisztus által mindez, akkor nincs megváltás, bár istenfélők vagyunk. Krisztus mindezeknek a hatásköréből szabadít ki. Benne és általa adja Isten a szabadulást. Éppen ezért ez a himnusz, amit az apostol is idéz, így fogalmaz: az önmagát megalázó, megüresítő Jézust, akit elrendelt, felkent –tehát Krisztussá tett – nos őt, „föl is magasztalta Isten mindenek fölé, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon”. Vajon az akkori világbirodalom, a Római Birodalom, amikor véres keresztyénüldözéseket rendezett, vajon milyen hitük volt azoknak, akik a Krisztusért, a hitükért a halált is vállalták. Nem egy-kettő! hanem ezrével és tízezrével. Vagy milyen a mi hitünk? Nem erőtelen? Mert ha Jézus Krisztus nem Úr, akkor erőtelen hit marad csak. Akkor van jászolbölcső, van nyitott sír, de még sincs igazi erő. Fölmagasztalta mindenek fölé az Isten, hogy minden térd meghajoljon. Persze tudom, kérdezed, kérdezhetjük, na de hol látom én mindezt? Hol látták azok, akik akár a máglyát is vállalták, vagy a keresztre feszítéseket is vállalták ott, a Római Birodalomban vagy később az egyház történetében? Igen, mi benne élünk egy olyan korszakban, ahol hittel vallhatjuk mindezt: már itt és még nem. Ennek a feszültségében élünk: már megtapasztalhatjuk az Isten erejét, de még nem a maga teljességében.

Legyen Jézus életed kizárólagos gazdája és ura! – ez a harmadik lépés akkor. Az első a szabadító kérdése: kitől várod életed megoldását? A második: kitől fogadod el? Attól, akit az Isten kent föl, rendelt el, küldött erre, vagy netalán valaki mástól? És a harmadik: ha elfogadtam, elfogadtad Jézust Megváltódnak, akkor Ura lehet-e az életednek? Ura lehet-e az egyháznak? Vagy csak mondjuk, meg énekeljük? Ahol hitben, ismeretben tartunk, akkora erőt meríthetünk – fogalmazzuk meg végül. Ahol ismeretben – Isten-ismeretben és önismeretben – tartok, ahol hitben tartok, annyi erőt meríthetek ebből a hatalmas erőből. Nem az Isten erejével van baj, hanem mi nagyon kishitűen merünk meríteni belőle. Ne elégedj meg kedves Testvérem a mulandó emberi szeretet áldásaival! Ennek örüljünk, de vigyázzunk, mert kevés. Az élethez kevés. Ismerjük fel és ismerjük el, hogy szabadítóra van szükségünk. Fogadjuk el az Istentől küldött és általa hitelesített szabadítót Krisztusnak, Messiásnak: életünk Messiásának és Ő legyen életed, életem kizárólagos gazdája. Így a Karácsony családi ünnepnél sokkal több lesz: megújult életed erőforrása és programja. És akkor igaz lehet, hogy Isten dicsőségére lehet élni. Ebben a világban élni, de nem e világ szerint, ebben a világban élni, de nem csupán ebből a világból, ennek erőforrásaiból, hanem onnan felülről merítve az erőt.

Jézus Krisztus Úr! Erősödjünk meg ebben a hitben, ebben a készségben, ebben az engedelmességben ezen a Karácsonyon, hogy így egyben lássuk az Isten megmentő tervét: megalázta magát, megüresítette, felmagasztalta, olyan nevet adományozott neki, mely minden névnél nagyobb, hogy minden nyelv vallja: Jézus Krisztus Úr! És merjem vallani az életemmel is. Ura az én életemnek is. Ámen!

Teremtő Istenünk! Jó nekünk most az élet rohanásában, gondjai között megállni, elcsendesedni, lélekben feltöltődni. Szükségünk van arra, hogy elcsendesedve megvizsgáljuk életünket, merre tartunk, kire hallgatunk, kitől várjuk a segítséget, az útmutatást és az erőt. Tudjuk, hogy bűneink nem múlnak el egy kis ünnepi alkalom által. Bocsásd meg Istenünk, hogy bár régóta tudunk szabadító, megváltó szeretetedről, mégis gyakran önmegváltó ígéretekben jobban bíztunk. Magasztalunk, hogy Te rendeltél nekünk igazi szabadítót, hogy megváltónk legyen, aki legyőzte a bűnt, aki legyőzte a gonoszságot és a kísértőt, aki legyőzte a halált, és az igazi életet hozta el nekünk. Dicsőítünk Jézus Krisztus, hogy önmagad megüresítésével, szolgai formát fölvéve jöttél a mi megmentésünkre. Megvalljuk bűneinket, kishitűségeinket, és kérünk, Te légy életünk gazdája, Uram. Istenünk, hozzánk lehajló szereteted által ajándékozz meg kegyelmeddel, az új élet örömével és békességével. És könyörgünk, Te légy a mi életünknek, gyülekezetünknek, egyházunknak Ura. Odaszánjuk magunkat a Te követésedre, a Te akaratod cselekvésére. Urunk, megváltó szereteted legyen életünk igazi erőforrása, megújítója, megszentelője. Hitben, engedelmességben, erőben, örömben megújult életünkben tedd megfáradt népünk közösségében áldás forrásává, hogy minél többen vallhassák, Jézus a Krisztus; és minél többen hittel vallják, éljék, hogy Jézus Krisztus az ő életük Ura. Hozzád fordulunk és benned bízva, lélekben, hitben megújulva, erőt nyerve szeretnénk a Te dicsőségedre ünnepelni, családban együtt lenni, és szeretnénk a Te dicsőségedre élni ebben a világban.

Ámen!

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

Szenteltessék meg a Te neved;

jöjjön el a  Te országod;

legyen meg a Te akaratod,

amint a mennyben, úgy a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

és ne vígy minket kísértésbe,

de szabadíts meg a gonosztól.

Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.  Ámen!

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |