| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Valakik pedig befogadták”

János evangéliuma 1 : 1-14

¹Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

²Ő kezdetben az Istennél volt.

³Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.

⁴Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

⁵A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

⁶Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János.

⁷Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.

⁸Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie.

⁹Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.

¹⁰A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:

¹¹Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.

¹²Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,

¹³akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

¹⁴Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

Imádkozzunk:

Örökkévaló Urunk! Hálaadással köszönjük neked ezeket az ünnepnapokat, hiszen Te vagy az idő Ura, Te rendeltél ünnepeket, és Te magad adtad meg a lehetőségét, hogy ma ünnepelhessünk: Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus földre jövetelével, életünk megváltásával.

Atyánk, köszönjük, hogy megtartottad életünket, megóvtál nagy veszedelmektől, adtál kenyeret az asztalunkra, hajlékot a fejünk fölé, ruhát testünkre. Ahogy megígérted, gondot viseltél rólunk, és elégségben tölthetjük az ünnepet.

Krisztus Urunk, dicsőítünk azért, mert értünk vállaltad a földre jövetel minden gyötrelmét. Hódolunk előtted, mert megváltó áldozatod számunkra is üdvösséget jelent. Köszönjük, hogy az ünnep alkalmával részesedhetünk az úrvacsora javaiban, kegyelmed eszközeiben.

Szentlélek Isten, magasztalunk, mert Te magad ébresztettél vágyat szívünkben, és Te munkáltad bennünk nemcsak a vágyakozást, hanem az akaratot is, hogy gyülekezeti közösségben figyeljünk eligazító szavadra, részt vegyünk ezen a helyen is a testvéri közösség áldásaiban. Jöjj és áradj ki közöttünk, hogy befogadhassuk, tovább érthessük és élhessük az ügynek szent titkát életünkben. Tedd világossá Igéd üzenetét mindannyiunk számára, akik itt most szent házadban megjelentünk. Ámen.

Kezdetben volt az Ige,

A Krisztus ő Felsége,

Szent Atyjának egyetlenegye.

Leszálla mennyországból,

Atyja akaratjából,

Istenségnek szent tanácsából.

E világra adaték,

És minékünk születék,

Emberi nem hogy megváltatnék.

319. dicséret 1-3. vers

Szeretett Testvérek, halljuk együtt Istenünk Igéjét a már felolvasott igeszakaszból, János evangéliumából az 1. rész 10. versétől a 13. versig ekképpen:

János 1:10-13

¹⁰A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:

¹¹Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.

¹²Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,

¹³akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

Szeretett Testvérek!

„Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.” Lukács evangéliumában ezt úgy olvashatjuk, amikor Jézus megszületik Betlehemben, akkor Mária a jászolba fektette, „mivel a szálláson nem volt számukra hely”. A sötétség a világosságot nehezen fogadja be, és most az legyen az első kérdésünk, hogy miért nem fogadták be akkor Betlehemben a názáreti Jézust, a szent családot. Ebben segítsen bennünket először egy elképzelt kis riport, amit valaki olyan gondolattal írt meg, hogy elképzelte, hogy miért nem fogadták be Máriát, aki áldott állapotban volt, Józsefet, és miért nem akarták, hogy az ő házuknál, a vendégfogadóban vagy valamelyik háznál éljenek azokban a napokban. Most ebből a riportból olvasok néhány gondolatot föl, a riporter azt kérdezte, hogy ez a nagyon nehéz helyzet mit is jelentett a betlehemiek számára.

„Sajnos nem akadt olyan ház, ahol befogadták volna őket, és a városon kívül egy barlangistállóban húzódtak meg, ott kellett, hogy megszülje elsőszülött gyermekét az asszony. És végigjárva a betlehemi házakat, az első gazda, akitől megkérdezte, hogy miért nem fogadta be, ezt mondta:

– Mi jómódú emberek vagyunk, szép, tiszta házunk van, mi az ilyen jött-ment, ágról szakadt embereket nem engedjük be a házba. Rendes, gazdag embert szívesen fogadtunk volna, de ilyen szegényeket nem.

– Tehát ez volt a probléma – mondja a riporter –, hogy egyszerű, szegény emberek voltak. Értem.

A második gazdától is megkérdezte, hogy miért nem fogadta be a szent családot?

– Éppen azért nem – mondja a gazda –, mert az asszony gyermeket várt. Mi a nyugalmat szeretjük. Semmi szükségünk arra, hogy itt valaki gyereket szüljön, hogy a gyermeksírás felverje a ház csendjét. Ezek az idegenek felforgatták volna a ház rendjét.

– Értem. Nem akarták, hogy ezek a vándorok megzavarják a nyugodt életüket.

A harmadik gazdának is feltette a kérdést, és a harmadik gazda így válaszolt:

– Nincs nekünk akkora házunk, hogy még idegeneket is befogadjunk. Mi magunk jól elférünk itt, de ha még valakit befogadnánk, vége lenne a kényelmünknek. Átküldtük őket a szomszédba, ott nagyobb a ház.

– Természetesen senki sem kívánhatja, hogy feláldozzuk a kényelmünket ismeretlen emberek kedvéért – mondta magyarázatul a riporter.

Aztán a negyedik gazdától is megkérdezte, szoktak-e vendéget fogadni?

– Igen, szoktunk. Mi vendégszerető emberek vagyunk – mondta a negyedik gazda – de hát azok idegenek voltak, galileaiak. Olyan távoli embereket nem fogadunk be. Ki tudja, hátha rablók, vagy gyilkosok. Idegenben sose bízzon az ember.

- Természetesen. Ez a bizalmatlanság érthető.

Aztán az ötödik gazdához is odament a riporter, és megkérdezte, hogy miért nem fogadták be?

– Rosszkor jöttek, kérem. Ha máskor jöttek volna, talán befogadtuk volna őket, de akkor éppen nagy mulatságra készülődtünk. Már meg is hívtuk másnapra a barátainkat. Ha ezek idejönnek, le kellett volna mondanunk a mulatságot.

A riporter értelmezése: – Bizony a szórakozásról lemondani túl nagy áldozat lett volna.

És aztán megkérdezte a hatodik gazdát is, hogy miért nem adtak szállást a házaspárnak?

– Nézze, kérem, megvan nekünk a magunk baja vendégek nélkül is. Itt a nyakunkon a beteg apám, meg a nyomorék anyósom; miért ápolgassunk még egy idegen, szülő asszonyt is? A jószívűségnek is van határa!

– Természetesen – mondta a riporter – a galileiaknak már nem futotta a jószívűségből.”

Meggyőződhetünk róla, hogy mindenkinek van kifogása arra, hogy ne fogadja be a szállást kérőket. Tehát senki sem hibás, senki sem felelős azért, hogy az a bizonyos kisbaba egy istállóban látta meg a napvilágot. Vagy mégis? Kérem, gondolkozzanak el a dolgon, mit tettek volna, ha a galileai pár önöknél kopogtat.

Aztán pedig eszembe jut Bódás János egy verse, amiben azt mondja:

„Nem volt ott hely, ma sincs.

Szívünk telve van,

Száz indulat zsibongó méhe lakja.

Krisztus bolyong, s az Isten hontalan.”

Miért nem fogadták be a szent családot? És miért nem fogadják be nagyon sokan ma sem az evangéliumot, az Igét? Miért van az, hogy az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be? És miért van az, hogy jön ma is az Úr, és sokan kifogásokat keresnek? És hogyha most átgondolunk azokra a szellemi kifogásokra, amik ma jellemzik az embereket, akkor igenis meg kell fogalmaznunk, hogy mik ezek a kifogások?

Talán azt mondják sokan, hogy én mindent képes vagyok megtenni magamtól, olyan gazdag vagyok, olyan sok mindenem van, ez elégséges mindenre, nincs szükségem az Istenre. A Jelenések könyve azt mondja, Jézus szava: „Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; – akkor így szól az Úr: „de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss”.[Jel. 3:17]

Nagyon sokan ma is kényelmetlennek találják befogadni az Igét. Mit mondanak majd mások, hogy én keresztyénné lettem, hívővé lettem? Mit mondanak majd a körülöttem élők?

Vagy azt is mondhatják, hogy nem vagyok én képes arra, hogy az időmet odaáldozzam, másképpen osszam be valakinek a kedvéért; a Jézus kedvéért. És erre megint mondhatjuk a Jelenések könyve Igéjét: „Se nem hideg, se nem hév”; vagyis közömbös vagy a megszületett Úr Jézussal szemben, közömbös vagy az Igével szemben.

Aztán azt is mondják sokan, hogy idegen számomra az a dolog, ami hirdettetik karácsonykor, ami hirdettetik a templomokban. Sajnos a mai emberek között nagyon sokan vannak, akiknek már nagyon idegenül hangzik az evangélium. Mert mondhatnák, hogy nem úgy nevelkedtek, nem gyermekkoruktól ismerik; és már nagyon sokan nem is érzik magukénak a keresztyén szellemiséget, a keresztyén gondolatokat. Nagy Károly így fogalmazza meg: ma már nem magától értetődő az Isten fogalom. Volt idő, amikor, legalábbis itt Európában, magától értetődő volt az, hogy Isten teremtette ezt a világot, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért, eljött ebbe a világba. Magától értetődő volt az, hogy templomba megyünk, hogy úgy ünnepelünk karácsonyt, hogy valóban Jézus Krisztus születését ünnepeljük. A mai ember számára sokszor talán már a mi prédikációnk nyelvezete sem olyan, amit ők szívesen fogadnak, talán idegenül hat. Vagy sokan mondják, hogy olvassák ugyan a Bibliát, de nem értik. És ebben van valami. De azért, mert nem értem, még nem kell elvetni, hanem meg kellene ismerni. Aztán, megint csak az a gondolat, hogy idegenként hat; és az idegennel szembeni bizalmatlanság ott van az emberek szívében és életében. Jellemző ránk, a mai emberre, hogy előítéleteink vannak. Talán nem magát Jézust akarják sokan elutasítani, de már, ami hozzáragadt, az egyház, az egyház élete, talán másoknak a rossz bizonyságtétele már olyan előítéleteket eredményez embereknél, hogy nem is akarják befogadni az Igét.

Vagy az a kifogás, amit az egyik gazda így mondott, hogy rosszkor jöttek. Ezt is olyan sokszor szokták elmondani emberek, hogy a mi életünk eseményei most ezért, vagy máskor azért nagyon fontosak. A gyermeknél még azt mondják sokan, hogy túl kicsi még, még hadd játsszon, úgysem érti még, pedig tudjuk, hogy mennyi mindent föl tudnak fogni ezek a gyermekek Isten Igéjéből. Aztán amikor fiatallá lesz valaki, akkor pedig azt mondják, hogy túl fiatal, most hadd tanuljon mást, most más a fontos számára. Aztán megint a fiatalsághoz kapcsolódóan szokták mondani, hogy most túl boldog, most nem ér rá Isten Igéjével foglalkozni, most fontosabb a szórakozás, most fontosabb sok minden más az életéből. Aztán amikor valaki munkába áll, családja lesz, akkor pedig azt a kifogást szokták mondani sokan: túlságosan elfoglalt. Talán nagyon sokszor halljuk – múlt héten is hallottam –, majd ha nyugdíjas leszek, majd akkor, amikor ráérek. És sajnos, van, mikor hiába várjuk azokat a nyugdíjasokat, akik ezt ígérték valamikor, amikor túl elfoglaltak voltak, és erre hivatkoztak. Mondtam, hogy járnak ide nagyon sokan, akik szintén elfoglaltak, és el tudnak jönni.

Aztán, hogyha már kevesebb az erő, kevesebb a fizikai erő is, amikor már valaki örül, hogy él, akkor pedig azt szoktuk mondani, hogy már túl fáradt ahhoz, hogy alkalmakra járjon, vagy Bibliát olvasson. És van, amikor már túl késő, mert már nem is bír olvasni valaki, nem is bír elmenni, és nem bír szolgálni. De mielőtt azt gondolnánk, hogy ez csak a 20. illetve a 21. századnak a jellemzője, emlékezzünk arra, amikor Jézus az ő követésére hívott, akkor is vannak kifogások: házat vettem, ökröket vettem, most házasodtam. Tulajdonképpen hasonló kifogások ezek is, hogy miért nem fogadom be, miért nem követem őt?

„Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.” És sorolhatnánk még a kifogásokat, sorolhatnánk még a saját életünkből is azokat a dolgokat, ami miatt talán évek, évtizedek alatt nem fogadtuk be őt. S a karácsony erre is alkalom lehet, hogy átgondoljuk eddigi életünket, hogy én vajon hogy gondolkoztam a karácsonyról évekkel, évtizedekkel ezelőtt, és hogyan gondolkozom ma. Milyen kifogásaim voltak, és most itt vagyok. Milyen nehézségeim voltak, és most itt vagyok a nehézségek ellenére is, vagy éppen azért. Igen, lehet ez bizonyságtétel is, hogy igen, én is így gondolkoztam, hogy saját nehézségeim, bajaim miatt nem jöttem, vagy ilyen-olyan kifogásaim voltak, és most itt vagyok, és most befogadtam őt.

„Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.” Az a nép, amelyik évezredeken át csak őt várta, az az ország, amelyik az eljövetele köré alakult, az ő népe, az Úr népe nem ismerte meg, és nem fogadta be az Úr Jézust. Mint idegent vetette ki magából. Se a népnek, se a világnak nem kellett. De mégis van egy „de”. De ha befogadtuk őt, de akik befogadták őt: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek”. Mégis van befogadás. Mégis van, talán évek, évtizedek várakozása után befogadás részünkről, emberek részéről, a világ részéről, és akkor pedig csodálatos ajándékot ad nekünk a mi Urunk Istenünk. És ott lehet a hála a mi szívünkben karácsonykor, hogy Isten kegyelme győzött a mi életünkön, megtörte a mi ellenállásunkat, elvette a mi kétségeinket, legyőzte a mi önigazságunkat. És ez az ajándék az, hogy „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek”. Felhatalmazás, meghatalmazás csak attól jöhet, aki a tulajdonos. Így mondja ezt János: „A világ általa lett”. Nála nélkül semmi sem lett, ami létezik. A mi életünk is általa lett, tőle lett, és akik felismerték a názáreti Jézus Krisztusban az egyszülött Fiút, és döntöttek mellette, vallást tettek arról, hogy hisznek az ő nevében, azok Istentől születtek, Isten gyermekeivé lehetnek.

Isten gyermekeivé lehetnek mai is emberek. Hála legyen azokért, akik talán éppen az elmúlt időszakban lettek Isten gyermekeivé, mert ma is szól az Ige, amit János majd később Nikodémusnak mond Jézus által: „Szükség néktek újonnan születnetek”. Igen, a karácsony a születésnek az ideje. A testi születésnek ott Jézusban, de a Lélektől való születésnek a mi életünkben alkalma lehet ez a karácsony is. Megszülethet valami új a mi szívünkben, és imádkozzunk azért, hogy sok-sok ember szívében szülessen döntés, szülessen meg az Úr Jézus Krisztus, hogy a formális kapcsolatból legyen szív szerinti igaz kapcsolat, hiszen érdemes belegondolnunk abba, hogy milyen a mi helyzetünk az Atyával. Kétféle gyermek létezik: aki az Atyától folyamatosan távolodik, aki talán vérségi kapcsolat szerint odatartozik, de már formálissá válik ez a kapcsolat. Hiszen mindannyian Isten teremtményei vagyunk, valamiféleképpen Isten gyermekei, de ha eltávolodunk tőle, mégsem vagyunk az ő népének tagjai, mégsem vagyunk az ő gyermekei. A mennyei Atyának sok ilyen gyermeke van – idézőjelben –, akik beleszülettek az Isten családjába, de egyre távolodnak tőle. Sőt, akár hátat is fordítanak neki. És aztán van olyan, amikor nem a vérségi kapcsolat miatt alakul ki szoros kapcsolat, hanem valami más miatt, amikor valaki Lélektől születik, amikor valaki eldönti, hogy oda akar tartozni a mennyei Atyához. Igen, a mennyei Atyánál lehetséges, hogy akik távol levők voltak, közel levőkké legyenek. Akik nem az ő népéből valók voltak, az ő népévé legyenek. „Felhatalmazást kapnak, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” Felhatalmazást, örökséget kapnak, olyan boldog reménységet, odatartozást, hogy a mienk minden Krisztussal ebben a világban. Miért nem fogadják be sokan? Mert nem ismerik Istennek ezt a jótéteményét, nem ismerik Istennek ezt az ajándékát, nem tudják azt, hogy mit veszíthetnek. Minekünk bizonyságot kell tennünk arról, mit jelent a mi számunkra Isten gyermekének lenni, neki engedelmeskedni, őt követni ebben a világban.

Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, itt van közöttünk, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. Fel kell mutatnunk, ha látni akarják az emberek, hogy hogy néz ki a Teremtő szó, az Ige, a minden embert uraló értelem. Akkor nézzenek fel Jézusra, lássák meg a Betlehemben megszülető gyermekben az Isten szeretetét, ami ma is közöttünk él. Láttuk az ő dicsőségét… közöttünk van az Isten dicsősége. Ott volt az Ószövetség népe számára, amikor felépítették a szent sátort, és megnyugodott azon az Isten dicsősége, és ott volt Salamon templomában, amikor elkészült a templom. Isten megszentelte ezt a házat az ő dicsőségével. És így láthatjuk az ő dicsőségét újra és újra karácsonykor, de nem csak karácsonykor, ugyanakkor láthatjuk a kereszten szenvedő Jézusban, és láthatjuk a feltámadott Úrban, hiszen ez a dicsőség az, aminek lényege a szeretet, Isten lehajló szeretete, ami közöttünk és bennünk is élhet, hogy közöttünk és bennünk is megdicsőíthessék az ő neve. Ámen.

Imádkozzunk:

Áldunk Téged mennyei Édesatyánk a te nagy szeretetedért, amivel lehajoltál érettünk. Áldunk Téged, mert bár hatalmas vagy, mégis közösséget vállalsz mivelünk a te egyszülött Fiad által. Köszönjük neked, Úr Jézus Krisztusunk, hogy vállaltad a földi lét minden korlátját, szenvedését érettünk. Bocsáss meg, ha kizártunk a mi életünkből, és csak nehezen fogadtunk el Téged megváltónknak. Kérünk azokért, akik még ma is vonakodnak, hogy gyermekeiddé legyenek. Köszönjük, hogy Te újra és újra kopogtatsz és vársz a szívek ajtaján. Kérünk azokért a testvérekért, akik most valami miatt nem ünnepelhetnek velünk. Kérünk a te valóságos jelenléteddel vigasztald és erősítsd az egyedül lévőket, a betegágyon fekvőket és a gyászolókat. Szentlélek Istenünk, tisztítsd a mi életünket, értesd meg velünk az Igét, hogy mélyebben, tisztábban gondolkozhassunk rólad és erről a világról, embertársainkról, merjünk bizonyságot tenni a te nevedről. Maradj velünk és áldd meg a mi úrvacsorai közösségünket is. Szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért kérünk. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |