| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Jeruzsálem

Lekció: Zsoltárok 48

„Ének. Kórah fiainak zsoltára.

Nagy az ÚR, méltó, hogy dicsérjék Istenünk városában, szent hegyén.

Szépen emelkedik a Sion hegye az egész ország örömére az északi oldalon; a nagy király városa,

melynek palotáiban úgy ismerik Istent, mint erős várat.

Mert a királyok szövetkeztek, együttesen fölvonultak ellene,

de amint meglátták, megdöbbentek, megriadtak és megfutamodtak.

Reszketés fogta el őket, mint a vajúdó asszonyt,

mint mikor a keleti szél összezúzza a tengerjáró hajókat.

Amiről hallottunk, azt láttuk is a Seregek URának városában, Istenünk városában: megtartja Isten örökre.

Jóságodról elmélkedünk templomodban, ó Isten.

Nevedhez méltóan dicsérnek a föld kerekségén, Istenünk, jobbod csupa igazság.

Örül Sion hegye, vigadoznak Júda leányai, mert igazságot osztasz.

Járjátok körül Siont, kerüljétek meg, számláljátok meg tornyait!

Jól nézzétek meg bástyáit, járjátok be palotáit, hogy beszélhessetek róla a jövő nemzedéknek.

Bizony, itt van Isten, a mi Istenünk örökkön örökké, ő vezet minket mindhalálig.”

Textus: Zsolt, 48,13-15

„Járjátok körül Siont, kerüljétek meg, számláljátok meg tornyait!

Jól nézzétek meg bástyáit, járjátok be palotáit, hogy beszélhessetek róla a jövő nemzedéknek.

Bizony, itt van Isten, a mi Istenünk örökkön örökké, ő vezet minket mindhalálig.”

Érdekes dolog Debrecen utcáin barangolni. Csütörtökön az egyetemes imahét alkalma a baptista imaházban, a Szappanos utcán volt. Az odavezető úton, az ember, ha a Csapó utca felől közelít, elmegy az új Fórum mellett, amely ott csillog-villog a maga modernségével, átellenben egy réges-régi lángosossal, turkálóval, és a kedves virágpiaccal. Aztán az ember elmegy egy nagyobb kínai áruház, és a saroképületben lévő sok kicsi üzletecske mellett, el egészen a szocialista stílusú lakótelepi tízemeletesekig. Azok mögött pedig egy másik régi-új világ fogadja az embert: az óváros. Döbbenetes látni a változást. Egyrészt ott vannak az új házak, amelyek gomba módra szaporodnak a lebontottak helyén. Gyönyörűek, modernek, kényelmesek. Ugyanakkor annak árán épülhetnek fel, hogy a régieket le kell bontani, valaminek múlnia kell. Érdekes belegondolni, hogy ezek az eltűnő sok-sok éves épületek is voltak valaha újak, modernek, gyönyörűek. Jó látni a gipszcsipkéket, rácsodálkozni a lepusztult falakon lévő díszítésekre, apró részletekre, amelyeket valaha, valaki nagy gonddal készített, aki szintén nincs már. Most pedig ezek az épületek elenyésznek, és átadják a helyüket az újaknak. Jó-e ez, fejlődés, vagy épp visszafejlődés? Kinek-kinek mást jelent, azonban bizonyos, hogy az építkezések át, meg átformálják a város arculatát, és aki régóta nem járt Debrecenben, könnyen eltéved, rácsodálkozik az új házakra, belvárosra, és mindarra, amit ma ez a település jelent.

Jeruzsálem egy hasonló város volt egykoron, a benne lévő folyamatos változásokon is elcsodálkozhatott egykor bárki. Egy folyton változó, épülő, sőt újjáépülő város. Korai időktől meghatározó volt. Sálem névre hallgatott akkoriban, és például Melkisédek volt a királya, aki kenyérrel és borral ment Ábrahám elé. Később a jebbúsziakról olvasunk, akiktől nem lehetett csak úgy elfoglalni sokáig, egészen Dávidig, aki az északi és déli országrész találkozási pontján fővárossá tette, annak elfoglalása után.

Jeruzsálem Izráel politikai fővárosává lett. Hamarosan elkezdték az ostrom által okozott károk helyreállítását. A sziklavár É-i részén Dávid palotát épített, aminek tornya is volt. Épített más házakat is. A királyi palota közelében lehettek a testőrök részére emelt épületek is, a városfal pedig védte a települést az ellenséges támadásokkal szemben. Később a fia, Salamon felépítette a Libánon-erdő palotát, ahol az oszlopcsarnokot, a tróntermet, az ítélethozatal csarnokát helyezték el. Pompás palotát épített magának, valamint a fáraó lányának is, akit feleségül vett. Mindennél azonban fontosabb, hogy még az apja, Dávid vallási központtá is tette Jeruzsálemet. Kijelölte az Isten ládájának a helyét, sátort készíttetett számára, majd Salamon megépíttette az első templomot, amelyet aztán két másik templom követett a római pusztításig. Jeruzsálem ezzel nyerte el igazi jelentőségét Izráel életében.

Nem véletlen az tehát, hogy a zsoltáros nagy szavakkal dicséri az Isten városát, hiszen egy nem akármilyen település volt abban a korban. Megjelenésében is különleges, de lelki téren az egész nép vallási identitására nézve meghatározó. Hiszen Jeruzsálemet Isten választotta ki, hogy ott lakozzék a neve. A kiválasztásban elválaszthatatlanul összetartozik a nép (Izráel), a föld (Kánaán) és a város (Jeruzsálem). Ez Jeruzsálem titka, ezért áll látható és láthatatlan, történelmi és különböző erők támadásának a kereszttüzében. Isten azonban csak akkor lakozik szent helyén, ha Izráel hitben, engedelmességben jár. A nép bűnei miatt dicsősége eltávozik a városból és templomából, s ezzel kiszolgáltatja ellenségeinek. Isten szándéka mindig az, hogy megtisztítsa városát, és az ítélet után az Úr megvigasztalja: gyermekeit összegyűjti. Az utolsó napokban szilárdan áll majd az Úr házának hegye a hegyek tetején, a népek mind özönlenek hozzá, mert a Sionról jön a tanítás és Jeruzsálemből az Úr igéje. A Seregek Ura minden népnek lakomát szerez a hegyen, eltörli a halált örökre s beköszönt az örök béke a próféták írásai szerint.

Az Újszövetség is megerősíti Jeruzsálem kiválasztását, üdvtörténeti szerepét és jelentőségét, beszél arról, hogy ez a város nem csupán egy a sok között. Eszünkbe juthat, hogy a gyermek Jézust szülei elvitték bemutatni a templomba és ott hangzottak el Simeon és Anna próféciái arról, hogy ő a megígért Messiás. Aztán a tizenkét éves Jézust a templomban találta meg Mária és József. Az sem véletlen, hogy megkísértésekor az ördög a templom párkányára állította, hogy vesse alá magát, hiszen Isten angyalai majd vigyáznak rá. Munkássága idején az ünnepek alkalmával rendszerint felment Jeruzsálembe, ahol betegeket gyógyított, tanított.

 Jeruzsálemhez kapcsolódnak a megváltás nagy eseményei: bevonulása, a templom megtisztítása, az utolsó páskavacsorán az úrvacsora szereztetése, gyötrődése és elfogatása a Gecsemáné-kertben, elítéltetése, és szenvedése a kereszten, a városon kívül a Koponya-hegyen, avagy a Golgotán. Jézust ebben a városban temették el, és itt is támadott fel. De Jeruzsálem a színhelye a Szentlélek kitöltésének, az egyház megalakulásának, növekedésének, az apostolok munkásságának és szenvedéseinek, az első keresztyén vértanú halálának.

Igen, Jeruzsálem egy nagyon különleges város, amelynek fizikai voltán túl vallási jelentősége van. Isten hatalmas dolgokat vitt véghez ott generációkon át. Évezredeken át ezrek és ezrek vallották meg ott hitüket, és vallják meg mind a mai napig. Hatalmas élmény lehet ma is eljutni a Szent városba.

Ezeken gondolkoztam, miközben róttam a városunk utcáit a héten, néztem a régi és új házakat. Az itt élők sora járt az eszembe, azok a sokak, akik tudtukon kívül hozzájárultak az életemhez, életünkhöz, noha talán soha nem találkoztunk. Akaratlanul is eszembe jutott, hogy bár Debrecen egy pillanatig sem állítható Jeruzsáelem mellé, ugyanakkor egykor, kálvinista Rómaként, mégis az Úr városaként tartották számon. A Református Kollégium és az András templom meghatározó volt a város lelkiségét tekintve, hány és hány hitvallás született itt, zsinatok üléseztek, Huszár Gálnak itt volt a nyomdája, és akkor még nem is beszéltünk reformátor nagyjainkról, Méliuszról, és a többiekről évszázadokon át. Szellemi és lelki központja volt a Tiszántúlnak Debrecen, ahonnan hívő emberek, köztük lelkészek, tanárok és diákok serege árasztotta el a környező falvakat, hogy bizonyságot tegyenek életükkel és hétköznapjaikkal Istenről.

Jeruzsálemet Isten kiválasztotta, a mi városunk pedig az Urat szerető népe által lett azzá, ami. Egyetemes imahét van, felekezetek összegyűlnek, imádkoznak, találkoznak. De vajon igaz-e még ma is az, hogy Debrecen a Kálvinista Róma? Igaz-e az, hogy mi, a ma itt élők hite ennyire kihat a környezetünkre? Mit szól vajon ma Isten, ha lát bennünket, mai népét?  Mit szól bizonyságtételeinkhez, szolgálatunkhoz?

Mi az, amit esetleg lerombolunk abból a lelki házból, amit eleink építettek, és mi az, amit mi építünk?

Az elmúlt év a gyülekezetben az építésről szólt. Amit azonban mi magunk is meg kellett tanuljunk, hogy építeni csak összefogással lehet. Sok kéz kell az építéshez. Dávid és Salamon nem egyedül, és nem is a maga nevében akart valami nagyot alkotni, hanem már évekkel előbb szervezte a munkát. Mindkettőjükről, de különösképpen Dávidról olvassuk, hogy összegyűjtött egy csomó épí­tési anyagot, szerződést kötött külföldi mesterekkel. Sala­mon ezeket a szerződéseket kibővítette a templomépítés idején, és amikor mindent gondosan előkészített, akkor indult meg a munka. Nagyon sok kéz serénykedett. Ilyeneket olvasunk: „Salamonnak volt 70.000 teherhordója és 80.000 kőfejtője is a hegységben. Salamonnak a munkavezetőin kívül, akik a munkát irányították, 3.300 felügyelője is volt, akik a munkát végeztették a néppel”. – Több tízezer ember rendszeresen, éveken át tartó munkája kell ahhoz, hogy ez a templom létrejöjjön. Jó ezt megszívlelni ma is gyülekezeti, szintén egyházi szinten egyaránt. Fontos nekünk Isten ügye? Fontos, hogy a városban minél többen megismerjék az Urat? Akkor szolgáljuk együtt Őt, és építsük együtt az Isten országát, komolyan véve, hogy örökségünk lesz a mennyei Jeruzsálemben, amely olyan lesz, mint a ragyogó drágakő, gyöngyösök lesznek a kapui, aranyból lévők az utcái, Isten sátora pedig az emberekkel lesz, velük fog lakni, ők pedig népei lesznek. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |