| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Hitkrízisben

Lekció: Zsolt 89

URam, kegyelmes tetteidről éneklek örökké, nemzedékről nemzedékre hirdetem hűségedet.

Mert ezt mondom: Örökké tart kegyelmed, hűséged szilárd, akár az ég.

Szövetséget kötöttem választottammal, megesküdtem szolgámnak, Dávidnak:

Örökre fenntartom utódaidat, nemzedékről nemzedékre építem trónodat!

Az egek magasztalják csodáidat, URam, hűségedet a szentek gyülekezetében.

Mert ki van a fellegekben, aki egy sorba állítható az ÚRral? Ki hasonló az ÚRhoz az istenfiak között?

Igen rettenetes az Isten a szentek gyűlésében, és félelmetes mindazok között, akik körülötte vannak.

URam, Seregek Istene! Ki olyan erős, mint te, URam? Hűséged körülvesz téged!

Te uralkodsz a dühöngő tengeren; ha hullámai tornyosulnak, te lecsendesíted őket.

Te zúztad szét Rahabot, halálra sebezve; erős karoddal szétszórtad ellenségeidet.

Tied a menny, tied a föld is, te hoztad létre a földkerekséget és azt, ami betölti.

Te teremtettél északot és délt, a Tábor és a Hermón nevednek ujjong.

Hatalmas a te karod, kezed erős, jobbod felséges.

Igazság és jog trónodnak támasza, szeretet és hűség jár előtted.

Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, URam!

Nevednek örvendeznek mindennap, és igazságod fölmagasztalja őket,

mert te vagy díszük és erejük. Kegyelmed által emelkedik hatalmunk,

mert az ÚRtól van a pajzsunk, Izráel Szentjétől a királyunk.

Egykor látomásban így szóltál híveidhez: Segítséget nyújtottam egy hősnek, kiemeltem a nép közül egy kiválasztottat.

Megtaláltam szolgámat, Dávidot, szent olajommal fölkentem őt.

Kezem állandóan vele lesz, karom erőssé teszi őt.

Nem csalja tőrbe ellenség, nem nyomja el álnok ember.

Kiirtom előle ellenségeit, és leverem gyűlölőit.

Hűségem és szeretetem vele lesz, és nevem által emelkedik hatalma.

Ráteszem kezét a tengerre, jobbját a folyókra.

Így nevez majd engem: Atyám vagy, én Istenem, szabadító kősziklám!

Én pedig elsőszülöttséggel ajándékozom meg, felséges lesz a földi királyok között.

Örökké megtartom szeretetemet iránta, és szövetségem állandó lesz vele.

Mindenkor gondoskodom utódairól és trónjáról, míg csak meglesz az ég.

Ha fiai elhagyják tanításomat, és nem élnek törvényeim szerint,

ha megszegik rendelkezéseimet, és nem tartják meg parancsolataimat,

akkor bottal büntetem meg őket vétkükért, és csapásokkal bűnükért.

De szeretetemet nem vonom meg tőle, és nem csalom meg, mert hűséges vagyok.

Nem szegem meg szövetségemet, nem másítom meg, ami a számon kijött.

Megesküdtem egykor szentségemre, és nem fogok hazudni Dávidnak:

Örökké lesz neki utódja, trónja előttem lesz, mint a nap,

megmarad örökre, mint a hold, a fellegek közt lakó igaz tanú.

Mégis eltaszítottad fölkentedet, megvetetted, és megharagudtál rá.

Felbontottad a szolgáddal kötött szövetséget, porig aláztad koronáját.

Mindenütt leromboltad kerítését, erős városait romba döntötted.

Fosztogatja minden arra járó, csúffá lett szomszédai előtt.

Fölemelted támadói jobbját, örömöt szereztél ellenségeinek.

Még kardja élét is elvetted, hogy ne tudjon helytállni a harcban.

Megfosztottad tisztaságától, trónját a földre döntötted.

Megrövidítetted ifjúsága idejét, szégyennel borítottad el őt.

Miért rejtőzöl el oly soká, URam, miért lángol haragod, mint a tűz?

Gondold meg, hogy mit ér az életem, milyen mulandónak teremtettél minden embert!

Van-e olyan ember, aki életben maradhat, és nem lát halált, s aki megmenekülhet a holtak hazájától?

Hol vannak, Uram, régi kegyelmes tetteid, hűséged, amelyet esküvel fogadtál Dávidnak?

Gondolj, Uram, szolgád gyalázatára, amit lelkemben szenvedek sok néptől!

Mert gyaláznak ellenségeid, URam, gyalázzák fölkented lába nyomát.

Áldott legyen az ÚR mindörökké! Ámen, ámen!

Textus: Zsoltárok 89, 50-53

„Hol vannak, Uram, régi kegyelmes tetteid, hűséged, amelyet esküvel fogadtál Dávidnak? Gondolj, Uram, szolgád gyalázatára, amit lelkemben szenvedek sok néptől! Mert gyaláznak ellenségeid, URam, gyalázzák fölkented lába nyomát. Áldott legyen az ÚR mindörökké! Ámen, ámen!”

Kedves Testvéreim!

Mondták-e már nekünk valaha: „Ezt te most még nem értheted.”

Talán ezt mondja egy édesapa érdeklődő óvodás kisfiának, aki arról faggatózik, hogy: „Apa, de miért van ez, vagy miért van az? Kisfiam, ezt te még nem értheted.” Az óvodás belenyugszik, hogy majd, amikor olyan okos leszek, mint apa, akkor biztosan megértem majd.

„Ezt te még nem értheted” – mondja az édesanya serdülő kislányának, aki nem tud azonosulni szülei döntésével, amikor neki egészen más elképzelési lennének az életről. Talán nem is nyugszik bele, de majd csak elfelejti.

„Ezt te még nem értheted” – mondja sokszor Isten, nekünk embereknek, akik néha érdeklődő óvódásként, néha lázadó kamaszként tesszük fel kérdéseinket, miértjeinket. Mert tényleg nem értjük, bár mindent érteni szeretnénk. Nem áll össze a kép, és a kérdés, kérdés marad, a bizonytalanság nem jut nyugvópontra, sőt talán a hit krízisbe kerül.

Mit kezdünk hitkérdéseinkkel, melyekre mindezidáig nem kaptunk kielégítő választ, mit kezdünk kételyeinkkel, melyek nem tudnak feloldódni és nyugvópontra jutni?

Egy ilyen helyzetben íródik a most felolvasott Ige, és azt mondhatjuk a 89. zsoltárról, hogy az valójában egy rendkívül hosszú nyitva hagyott kérdés.

Mivel egy nagyon hosszú és összetett imádságról van szó, nem olvastam fel az egész zsoltárt, csupán válogatott verseket, de javaslom a testvéreknek, hogy otthon szánjanak rá néhány percet, és tegyék meg, hogy végigtusakodják a zsoltárossal kérdéseit és kételyeit. A zsoltár első harmada lényegében egy himnusz, amely Isten szövetségi hűségét dicsőíti, hitvallás arról az Istenről, aki megtartja ígéreteit. A zsoltár középső része aztán, mintha kihangosítaná Isten gondolatait, terveit, szándékát Dávid királlyal kapcsolatban. Örök szövetség, dinasztia, atya-fiú kapcsolat, és még sok-sok ígéret, mely Dávid királynak adatott. A zsoltár utolsó harmadából pedig kiderül, hogy Dávid királyt hatalmas gyalázat érte, kudarc és vereség. Trónja megingott, koronája porba hullt. És a kiválasztott király megingásával, megingott az emberek hite is. Természetes, hogy feltevődik a kérdés: Mi maradt Isten ígéreteiből, Isten hűségéből és szövetségéből?

És a zsoltárt mintha ezen a ponton elvágták volna. A kérdésre nem érkezik válasz, sőt a dilemma még évszázadokig fennáll: Isten megszegte volna Dáviddal kötött szövetségét? A zsoltár hátterében talán egy súlyos vereség áll, melyet a Dávid király vezette izráeli sereg szenvedhetett el, és ekkor merült fel először a kérdés, de azután kettészakad az ország, sőt egymás után fogságba kerül Izráel és Júda háza, királyságaik vérvonala megszakad.

Hitkrízis, bizonytalanság, csalódás az Istenben. Ezek mind ott vannak ennek az imádságnak a hátterében. De mégsem ezzel fejeződik be a zsoltár. Mert bár válasz egyelőre tényleg nem érkezik a zsoltáros nagy kérdésére, ő mégis így zárja sorait: „Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen, ámen!”

A legnagyobb tisztasággal mondja ki ezt a zsoltáros, és ez a zárómondat odamagasodik minden kétely fölé. Ebben a mondatban a zsoltáros elismeri, hogy ő ezt most még nem értheti, de érzi, hogy most kell leginkább kitartania amellett a hitvallása mellett, amelyet olyan szépen fogalmaz meg a zsoltár kezdetén: „Örökké tart kegyelmed, hűséged szilárd, akár az ég.”

Nem egyszerű kimondani ilyen kétségek mellett, hogy „áldott az Úr”. Mert ilyenkor az ember önmagában sem biztos, sőt még az ellenség is gyalázza, de meg kell találnunk a szilárd alapot, elő kell ásnunk a hitvallásunkat, hogy kimondhassuk a zsoltárossal együtt: „Áldott legyen az Úr mindörökké! Eszünkbe juthat Jób is, aki egészen közel kerül ahhoz, hogy eltávolodjon Istentől kétségei miatt. A barátok Isten megtagadására bíztatják. És bár Jób tényleg nem érti, hogy miért kell szenvednie, nem érti, hogy miért hagyta el az Isten, mégis mivel ismeri azt az Istent, akit most éppen nem ért, csak azt mondhatja ő is: „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!”

És bizonyára nekünk is vannak hitkérdéseink, sőt talán hitkríziseink. Konfliktusaink Istennel. Hatalmas kérdőjelek, melyek évekig, évtizedekig, talán a mai napig lógnak a légüres térben, várva a választ. Elvarratlan szálak, bökdöső tüskék, elhúzódó harcok, nagy miértek

Mert kinek ne jelentene hitpróbát egy megmagyarázhatatlan családi tragédia, egy súlyos betegség, egy váratlan kudarc. Ki az, aki mindig mindent ért az Isten szándékából és tervéből. Tudjuk-e mégis a zsoltárossal együtt mondani: „Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen, ámen!”

Csak az tudja ezt elmondani, aki minden kérdése, és kétsége ellenére ismeri Isten hűségét, legalább annyira, mint ahogyan a zsoltárkezdő himnusz megénekli azt. Aki belátja, hogy ezt most még nem érthetem, de kételyemet Isten elé viszem, a választ csak Tőle várom, és az ő hűségében bízva a legnagyobb tisztasággal mondom ki: „Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen, ámen!” Ahogyan az ének szavaival is elmondtuk: „Bár bűn és kín gyötör, és nehéz bár szívem, a Sátán életemre tör: kétségbe nem esem… Jézusban bízva, én szívemet átadom, mert így tudom: akármi ér, Atyám szeret nagyon.”

Hűséges-e Isten az ígéreteihez? Megtartja-e velünk kötött szövetséget?

Lehet, hogy vannak pillanatok, amikor úgy tűnik, hogy nem. Lehetnek akár egész korszakok, hosszú évek, és évtizedek, amikor a kérdés, kérdés marad. Sőt talán csak a színről színre látás ideje ad majd csak igazi feleletet néhány kérdésünkre, de „áldott legyen az Úr mindörökké!”

A zsoltáros kérdésére aztán nagyon konkrét válasz érkezik. Krisztusban kapja meg a világ azt a feleletet, mely végleg eloszlatja a kételyeket. Pál ezt írja a korinthusiaknak, akik szintén sok kétség és kétely között harcolták meg a hitüket: „Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne (tudniillik Krisztusban) van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.” Krisztusban Isten igen-t mond Dávid házára, hiszen ebből a házból származik a megígért Messiás. Igent mond Izráel népére, igent mond minden népre, igent mond erre a gyülekezetre.

Kedves Testvéreim!

Van, hogy nem értjük az Istent? Kételyeink, hitkérdéseink támadnak? Szabad ezeket megharcolni, szabad ezeket is Isten elé vinni, szabad ezeket a testvérekkel megbeszélni.

Mindeközben pedig ragaszkodjunk hitvallásunkhoz, maradjunk meg abban a bizonyosságban, ahogyan már megismerhettük Istent, hogy mindig el tudjuk mondani: „Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen…!”

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |