| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Szent élettel illatozni”

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, a mi Urunk Jézus Krisztustól. Ámen!

Korinthusbeliekhez írott második levél 2. fejezet 12-17. vers

„¹²Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, ¹³nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Macedóniába.

¹⁴De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.

¹⁵Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között:

¹⁶ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre?

¹⁷Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztus által.”

Imádkozzunk!

Drága mennyei Édesatyánk!

Köszönjük Neked az elmúlt évet, hónapot, hetet! Áldunk, hogy velünk voltál, megtartottad életünket, hozzád való ragaszkodásunkat. Magasztaljuk szent nevedet énekkel, és dicsőítünk ezekért az ajándékaidért. Uram, igen jó, hogy alkalmatlan eszközeid Téged szolgálhatnak. Te vagy a mi kősziklánk, Te tanítasz arra, hogy alkalmassá váljunk. Megismertetted velünk a Te Igéd jó ízeit, illatát, hogy mások is megismerhessék ezt sokan körülöttünk. Bocsásd meg, ha gyakran alkalmatlanok vagyunk, és nem érződik rajtunk a Te drága illatod. Nevelj bennünket, hogy a Te segítségeddel Krisztus jó illata lehessünk, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között. A Te illatod Uram élet illata az életre, de halál illata is lehet a halálra. Az élet illata édes, jó érzéssel, örömmel tölti el a szívet; a halál illata keserű, nehéz, bánatot, ellenállást, megkeményedést eredményez. Add Uram, hogy sokan legyenek azok, akik ezt az illatot kellemesnek, követendőnek találják. Ne zárkózzanak el, ne érezzék nem kívánatosnak ezt a drága illatot, ezeket a drága ízeket. Mennyei Édesatyánk, kérünk szeretteinkért, hozzánk közelállókért, városunkért, népünkért, hogy megízleljék Igéd jó ízét, szereteted jó illatát, és ne utasítsák el. Legyen az ő részük is az élet. Uram add meg számunkra azt a kegyelmet, hogy hordozói lehessünk a Te drága Igéd ízeinek, illatának. Legyen ez a mostani együttlétünk is mindenki számára kedves alkalom arra, hogy feltöltekezzünk illatoddal, ízeiddel magunk és mások hasznára.

Ámen!

Istennel járni, lakozni,

Szent élettel illatozni,

Igaz hitben nem habozni:

Jézus Krisztus taníts,

Taníts imádkozni!

                 474. dicséret

János evangéliuma 12. fejezet 1-8. vers

„¹Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül.

²Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt.

³Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával.

⁴Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt:

⁵»Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?«

⁶De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.

⁷Jézus erre így szólt: »Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta;

⁸mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek!«”

Szeretett Testvérek!

Bizonyára jártunk már úgy, hogy valahova mentünk – lehet, hogy haza, lehet, hogy valakihez, lehet, hogy vendégségbe –, és már kívül, a házon kívül, vagy ha egy emeletes épületről van szó, akkor már a lépcsőházban éreztük az illatokat; egy főzésben gyakorlottabb, az megmondja azt is, hogy mit készítenek, mit főznek. Mit főznek azok, akikhez megyünk, vagy éppen akiknek az ajtaja előtt a lépcsőházban végig kell menni, mert az illat még oda is kihat, még a lépcsőházba is. De bizonyára voltunk már úgy, hogy hazaérkezve, az ajtót megnyitva az első az volt, amit az orrunkkal érzékeltünk. Különösen a gyermekek hajlanak erre, amikor hazajönnek úgymond éhesen, és a „Mit főztél?” vagy „Mi van enni?” az néha már csak költői kérdés, mert az illatokból már ők részben rájöttek arra, hogy mi készült. Igen, finom illatok terjengenek ilyenkor.

A fölolvasott bibliai történetünkben mindjárt az elején ezt olvastuk: „Vacsorát készítettek ott…”. Ritkán szoktuk az igehirdetést az orrunkkal kezdeni. Nem úgy, hogy az orrunknál fogva vezetnek, mert ez egy más történet – vigyázzunk, olyan is van –, hanem valóban így, hogy azt érzékeljük, amit az orrunkkal érzékelhetünk. Már pedig amikor a “Jézus megkenetése Betániában” történetét olvassuk, az elején már ezt látjuk a 2. versben: „Vacsorát készítettek ott neki…” – akkor talán már a pavlovi reflexek is elindulnak. Legalábbis amikor valóságosan érzünk valahol finom illatokat, akkor az emberben megmozdul valami. Ugyanakkor ezek az illatok hirdetik történetesen itt a szorgalmas háziasszony, az ügyes háziasszony, Márta cselekedetét is. Érdemes észrevennünk, hogy ha az evangéliumot figyeljük, hogy Jézus nyilvános működésének a kezdetén is van egy vendégségtörténet –gondolkozhatunk rajta, melyik az –, és a szenvedéstörténet előtt, vagyis a nyilvános működés, tanítás, a faluról-falura, városról-városra való járás végén is van egy úgymond vendégségtörténet. Hogy melyik ez, nem nehéz kitalálni, most olvastuk, hiszen húsvét előtt hat nappal ment Betániába – ezzel kezdődött bibliai szakaszunk –, és vacsorát készítettek ott neki. De melyik volt az első? Jézus nyilvános működésének az elején is van egy vendégségtörténet – a kánai menyegzőre gondoljunk.

Érdemes észrevenni János szerkesztésében az evangéliumban ezt a keretet, és nyilván ez több mint egyszerűen valami irodalmi fogás. Hiszen az evangéliumokban mindegyikben nagyon határozottan látjuk, hogy az asztalközösségnek Jézus igen nagy jelentőséget tulajdonított. Nálunk gyakran szinte csak az úrvacsorai asztalközösségre szűkült le már ez. Vacsorát készítettek ott neki, tudniillik Betániában, és nagy valószínűséggel azért, mert nem sokkal előtte éppen arról olvasunk – a fejezet első nagy egysége, a “Lázár föltámasztása” történet, amiért is valószínűleg hálából történt mindez –, tehát arról olvasunk, hogy Jézus Jeruzsálembe megy föl, Betániában pihen meg Márta, Mária, Lázár házában, a három testvérnél. Hálából – utal is rá a történetünk, nem ezzel, hogy “hála”, hanem azzal, ahogyan leírja, hogy kik voltak ott: vacsorát szolgált föl Márta, Lázár a Jézussal ülőkkel volt, és hogy Mária mit csinált.

Az első tehát, hogy vacsorát készítettek, és amikor vacsoráról, étkezésről van szó, akkor nem elsősorban a fülünknek készülnek a dolgok. Itt megszokjuk, hogy a templomban elsősorban a fülünk az, amit kellene használni. Pedig az Isten az egész embert megszólítja. Vacsorát készítettek ott neki – nem tudjuk mit, úgyhogy nem tudjuk, milyen illatok voltak, de az ételnek illata van – nem csak kalória van benne – és látványa is van. Van, amikor azt mondjuk, már csak a szemem kívánja: valóban jóllaktam, de olyan szép, olyan gusztusos mindaz, amit az asztalra tettek. A vendégségben valahol a vége felé van a fülünk használata – nyilván beszélgetünk is, és akkor használjuk –, úgyhogy most egy kicsit sajátos módon közelítsünk a fölolvasott bibliai történetünkhöz. Azonban hogyha az evangéliumot nézzük, ha János evangéliuma ezen fejezetét, és az előtte lévő fejezetet nézzük, akkor azonnal meg kell fogalmaznunk azt is, hogy volt itt más illat is nem is olyan régen. Az előző fejezetben olvashatunk róla, a történetünk utal rá csupán. Volt itt egy másik illat is. A Lázár föltámasztása történetéből tudnánk mondani? – Amikor Jézus mondja, hogy „a te testvéred föltámad”. – Jó, persze, tudom, hát majd az utolsó napon. – Nem. Most. – Na de Uram, már negyednapos, már szaga van! – ez egy egész más illat. Egész más illat, amikor valami bomlásnak indul. Már szaga van, hiszen negyednapos – figyelmeztetik Jézust. Igen, a halál illata, a mulandóság illata is itt van, velünk van ebben a világban. Nem csak az az illat, ami a vacsora körül terjeng, ami finom, ami vonzó, hanem bizony az evangélium reálisan beszél a mi mulandóságunkkal járó, nem igazán kívánatos illatról. Most azonban azt olvassuk, hogy Lázár ott ül a Jézus körül ülők között. Ott van az élők között. Lázár szolgálata itt igazán az, hogy jelen van. Nagyon érdekes, hogy ebben a történetben Lázár egy szót nem szól. Valószínűleg ott, akkor néhány mondatot biztos mondott, de az evangélista nem számol be erről. Lázárról egyszerűen, mint jelenlévő élőről hallunk, és olyan fényben állítja be az evangélista, hogy ezért sokan jöttek Betániába. Látni akarták a föltámasztott Lázárt. Lázárnak nem kellett beszélnie, Lázár életében az Úr által történt hatalmas változás önmagáért beszélt. A jelenléte bizonyságtétel.

Vajon a mi életünk megváltozása bizonyságtétel? Komolyan vesszük, hogy a megtérés, az újjászületés és a megszentelődés változást jelent az életünkben? Hogy valami új kezdődött el?

Lázár puszta jelenléte bizonyságtétel. Nem véletlen említettem a közelmúltban, hogy az, hogyha összegyülekezünk, ha jelen vagyunk itt, az önmagában is bizonyságtétel. Ez nem azt jelenti, hogy akkor soha ne nyissuk ki a szánkat, és soha ne valljuk meg a hitünket, de vegyük komolyan, hogy sokkal összetettebb és sokkal nagyszerűbb lehetőségek vannak, mint amennyit mi észre szoktunk venni. Lázár ott van, ott van Betániában, ott van Mártával, Máriával és sokan jöttek ezért oda. Kíváncsiak voltak Lázárra – és jelen esetben, mivel Jézus is ott van – és az Úrra, akinek hatalma volt a halottak közül visszahozni.

Két illatról szóltam az előbb: az egyik, ami a vacsora miatt van, a másik az a halál illata. Azonban nagyon érdekes, hogy az evangélista itt, ebben a történetben egyetlenegy illatot jegyez föl: „A ház pedig megtelt a kenet illatával.” Miért ezt jegyezte föl? Nincs följegyezve, hogy mi volt a vacsora, hogy mi már érezzük annak illatát; hogy szemeink előtt megjelenjen és a látványa is ott legyen. Nincs följegyezve. Pedig nyilvánvalóan bármi is volt a vacsora, annak mindig van illata. A „negyednapos és már szaga van”, az az előző fejezetben van följegyezve. Ebben a történetünkben ennyi van följegyezve: „a ház pedig megtelt a nárdus-kenet illatával”. Valahol a Himalája környékén élt az a növény, amelyből ezt készítették – nem kell nagyon okosnak lenni, hogy ez iszonyatosan drága lehetett. Még ma sem olcsó. Hát még egy ókori kereskedelem mellett, onnan beszerezni! De maga a történet is megjegyzi majd, éppen Júdás révén, hogy ezt háromszáz dénárért el lehetett volna adni. Közel egy ember egész évi keresete volt, vagyis nagyon drága kenetről van szó.

„A ház pedig megtelt a nárdus illatával” – miért ez lett följegyezve? Pedig van itt még néhány szokatlan mozzanat. Például az, amit mi olyan teljesen természetesnek veszünk: „és Márta szolgált fel”. Ez abban az időben egyáltalán nem volt természetes, különösen nem farizeusi körökben, tudniillik hogy egy nő szolgáljon föl. Farizeusi körökben ezt nem nézték jó szemmel. Ehhez persze azt a kort kellene jobban ismernünk. Volna néhány dolog, amire oda lehetne figyelni. Lázárról annyit írt csak, hogy ott ült Jézus mellett. Volna néhány dolog, amit föl lehetne jegyezni, mégis „a ház a nárdus-kenet illatával telt meg”.

Most ebből a nézőpontból nézzük az evangéliumi történetünket. Lássuk Mária cselekedetét. Mária, aki most nem Jézus lábainál ül, és úgy hallgatja Jézust, ahogy tanít. Emlékezzünk, a Közel-Keleten is, kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy a régi rómaiak is, nem olyan asztalnál ültek, mint ahogy mi megszoktuk itt Európában, hanem egy sokkal alacsonyabb mellett, félig könyökölve, félig feküdve, a lábak voltak körül kifelé. Vagyis ha valaki közeledett egy asztalhoz, ami körül úgymond ültek, akkor kinek-kinek a lábánál tudott megállni. Mert az volt ott. Körbefeküdték szinte az asztalt, és így érthetjük sokkal könnyebben az eseményeket. Most itt nem azt olvassuk, amit egy másik helyen, hogy Mária ott ült Jézus lábainál, és hallgatta Jézus tanítását, hanem itt azt látjuk, hogy Mária is tevékeny. Egy szimbolikus tett az, amit tesz, de érdemes egy pillanatra ezt értelmeznünk. Ez a tett, hogy azt a kis edénykét, amiben ezt a féltett, nagyon drága nárdust tartotta, ezt megtöri, felnyitja, és Jézus lábaira keni. Már az is érdekes, hogy nem a fejére. „Hát azért oda a lábra pazarolni? Oda egy olcsóbb is megtette volna!” Mint ahogy a korabeli vendégfogadásnak ez része volt – de nem nárdus-kenettel! Emlékezzünk az Ószövetség megfogalmazására, amikor a zsoltáros azt mondja, hogy „a fejemet megkened olajjal”. Az isteni áldás, annak bősége, kiábrázolódása a korabeli kultúra, gyakorlat nyelvén megfogalmazva.

Itt azonban nem Jézus fejére ken ebből a nárduskenetből, hanem a lábára. Igen, áldozatkésznek is kellett ahhoz lenni, hogy egy ennyire értékes valamit, ami közel egy évi keresetbe került, ezt úgy valakire, valakinek a lábára kenje valaki. Mária cselekedete prófétikus cselekedet is – ahogy majd ezt maga Jézus is értelmezi –, hiszen Jézus halálára utaló jel. A holttestet megkenték – nem nárdus-kenettel, sokkal olcsóbb, ott, Palesztinában elkészíthető, illatos kenettel. Tudjuk az evangéliumból, majd annak idején Jézus testével is ezt teszik. Prófétikus cselekedet is egy kicsit ez, amikor is maga Jézus is így értelmezi, hogy „hagyd, mert ezt a halálomra tartogatta”. Emlékezzünk, Jézus már korábban jelezte, hogy a gonoszok kezére adatik, akik megölik őt, de harmadnapra föltámad. És amikor ezt tette Mária, ez akkor, sokkal inkább érthető volt, mint nekünk. Jézus egy fél mondattal utal rá, hogy ezt halálomra tartogatta. Mária cselekedete a maga szimbolikájában nagyon gazdag, hiszen egyúttal ez a szeretetszolgálatnak is egyfajta cselekedete, mert Jézus, aki önmagát szeretetből áldozza föl az emberért, az ember bűnéért, iránta áradó vagy felé áradó szeretet jele is ez. Mária cselekedete szimbolikus cselekedet. Mária megértette, hogy azzal, hogy Jézus Lázárt föltámasztotta, azzal tulajdonképpen Jézus önmagát föláldozta. Emlékezzünk, az ottani vezetők, a nagytanács elhatározta, hogy Jézust el kell tenni láb alól – Lázár föltámasztása után. Sőt, utána még Lázárt is meg akarják ölni, mert két lábon járó bizonyságtétel Jézusról. Vagyis amikor Jézus az embermentő cselekedetét teszi, akkor egyúttal önmagát, önmaga életét kockáztatja és áldozza föl. Valamit ebből Mária megsejthetett, és amikor így megkeni Jézus lábát, akkor erről is beszél ez a cselekedet. Ez egy hitvalló tett is. Hitvalló tett, Jézust dicsőítő tett.  És hogy úgymond hajával törli – hát erről is lehetne külön beszélni! Hiszen abban a korban egy hölgynek kibontott hajjal férfiak jelenlétében?! – tisztességes nő ilyet nem csinál. Mária ilyen határokat is képes átlépni, hogy megtegye, amit ekkor, ebben a helyzetben az ő hite, szíve diktált.

A nárduskenet illata mindezt hirdette. Hogy ki mit értett meg belőle akkor, ez egy másik kérdés. Például Júdás semmit. Júdás csak azt számolta, hogy mibe kerül mindez. Jó lett volna pénzügyminiszternek napjainkban. Amikor mindent csak azzal mérünk, hogy mibe kerül. Na de akkor, szeretet? Tessék mondani: szeretet? Lehet forintban mérni? Na de ha nincs szeretet, akkor valami nagyon nagy baj van. Nem lehet mindent a piac törvényeivel szabályozni! Ez is végletes gondolkozásmód. Júdás csak a matériában gondolkozik. Ez a kenet illata, meg ilyesmi – hát ez pocséklás. Csakhogy ez közel kétezer évvel ezelőtt történt!

A ház pedig megtelt a nárdus-kenet illatával. Nem olvasunk semmit arról, hogy Mária egy szót is szólt volna. Biztos, hogy máskor beszélt, lehet, hogy ott is, de igenis van a hívő életnek olyan vonulata is, amikor egy szót nem szól az ember, és akkor mondott a legtöbbet. Itt a nárduskenet illata hirdet mindent. Még csak a lépcsőházban tartunk, és már érezzük a finom illatot, hogy ott a szomszédék, akiknek az ajtaja előtt megyünk el, mit készítenek vacsorára. Nem mondta senki, az ajtóra se volt kiírva, az újság se közölte, csak az orrunk vette az üzenetet. Nem is nekünk volt szánva, nem is akartak ezzel nekünk üzenni, de kiszivárog, az illat terjed. Ebben a történetben engem különösképpen ez ragadott meg, mert egy Jézust magasztaló tett ez, amit Mária cselekszik, és ennek az illata mindent átjár, mindent felülbír, még a Júdás-féle csak pénzben való gondokozás csődjét is.

Miért ez a másik illat lett följegyezve? Hát ezért. Nem az lett följegyezve, hogy és vacsorát készítettek ott Jézusnak, és akik vele jöttek; vacsorára pedig ezt készítették, és már érezzük az orrunkkal. Nem. Hanem egy cselekedet, amely illatozik. Az előbb énekeltük a 474. dicséretünket, azt a rövid kis verset, amelyben többek között ezt énekeltük: „szent élettel illatozni”. Vajon mennyire vesszük mi ezt komolyan? Ne állítsuk szembe a szent élettel illatozni-t és a háromszáz dénárt. Mindegyik a maga helyén fontos. Nevezetesen, nagyon álnok módon Júdás azt mondja: hát el lehetett volna adni háromszáz dénárért, micsoda pénz ez, mekkora pénz ez, és annyi szegény van, segíteni kellene. Napjainkban is nagyon sokszor megvan ez a kísértés némelyek részéről: mit pazarolnak erre meg arra, annyi szegény van! Jézus figyelmeztet – ott, arra a szituációra mondja, de figyelmeztet: „a szegények mindig veletek lesznek”, de ennek most kell megtörténnie. Amit tegnap is megtehettél volna, meg tegnapelőtt és holnap és holnapután is megtehetnél, azt ne játszd ki azzal szemben, amit most kell megcselekedni. Mária most itt hitvalló cselekedetet tesz. Most van ott Jézus, ezt most lehet megtenni, most készül a golgotai keresztre Jézus, ennek most van itt az ideje. Ezt ne játszd ki a szegények segítésének egyébként fontos szolgálatával. Itt különböző szolgálatokról van szó, és komolyan kell vennünk a Prédikátor könyvét ilyen értelemben is, hogy „mindennek megvan a maga ideje” – a rendelt ideje. De hányszor kijátsszák napjainkban is egymással szemben azokat a dolgokat, amiket nem szabad. Amikor értékekről van szó, gyermekek neveléséről van szó, iskolák megtartásáról lenne szó, hogy élni lehessen egy kis faluban – nem éri meg?! Mert forintban egy kicsit talán többe kerülne. Az emberi élet nem éri meg?

Megvan mindennek a rendelt ideje. Ennek az illatnak itt, most terjednie kellett – olyannyira, hogy erről még ma is szólhatunk. Nemcsak ott abban a házban terjedt ennek a szimbolikus, hitvalló cselekedetnek jó illata, hanem az egész egyházban, az egész világon közel kétezer évvel később is. Júdás kicsinyesen fontolgatja az adomány költségét, de aki kicsinyesen fontolgatja az adomány költségeit, az nem szeret igazán – az nem szeret igazán. Aki mindig, mindent csak forintosítani akar, az nem szeret igazán. Márpedig az életben a szeretetre nagyon nagy szükségünk van. Sokszor jobban szükségünk van, mint kettővel több forintra. A Jézust-dicsőítő tettet nem szabad kritizálni, hirtelen, hajánál fogva előrángatott szociális szempontokkal. Annak is megvan az ideje, amikor azt kell cselekedni. De most, itt nem annak van  az ideje.

Szent élettel illatozni – egyháztag lehet bárki szinte; lehet szolgálat, az Isten magasztalása nélkül, de Jézus tanítványa nem. Ezt a különbséget sajnos meg kell fogalmaznunk. Mondhatja valaki, hogy „én is református vagyok, mert megkereszteltek engem is” – talán még konfirmált is –, de ha az életében nincs ott a szolgálat, a magasztalás illata, akkor nem Jézus tanítványa. És ama napon, az ítéletkor nem azt fogja megkérdezni az Úr, hogy be voltál-e jegyezve valamelyik egyház keresztelési anyakönyvébe, hanem a te életed szent élettel illatozott-e? Megteremte-e a jó gyümölcsöt?

Szent élettel illatozni – erre hivattattunk. Az igazi szeretet cselekedete néha lehet, hogy pazarlásnak tűnik, különösen, hogyha hajánál fogva előrángatunk valami más szempontot, és mindenáron szembeállítjuk vele. De az igazi szeretetre szükség van. A hitvalló szeretet cselekedeteire szükség van. Az illatozik igazán, és ebben a mai világban különösképpen szükség van szent élet illatára. Annyi minden terjeng ma ebben a világban és ebben az országban, némelyik már negyednapos illat… Szükséges – és ez a küldetésünk –, hogy a házban, az egyházban, hogy ebben az országban a Krisztust-követő, hitvalló cselekedetek, mint illat beszéljen, prédikáljon. Az egészséges gyülekezeti élethez is szükség van minderre, és szükség van mindarra, amit az előző négy vasárnap bibliai szakaszai és igehirdetései próbáltak megfogalmazni a tanítványképzésre, a szolgálatra, közösségre, a misszióra és a magasztalásra, hiszen ez az illat betöltötte az egész házat, ez az illat Jézusra mutató cselekedet volt, az Urat magasztaló cselekedet volt. Ne engedjük, hogy idegen illatok bódítsanak el bennünket, és ne engedjük, hogy a mi életünk idegen illatokkal bódítson másokat, hanem értsük, éljük, hirdessük a megváltó szeretetet. Ahogy a korinthusi levélben ezt Pál apostol fogalmazta: „Krisztus jó illata legyünk Isten dicsőségére”. Ámen!

Uram, téged tisztellek

Méltó hálaadással.

Áldom neved, míg élek,

Szép dicséret-mondással,

És hirdetem mindennek

Nagy voltát kegyelmednek.

Szívem vallástételét

Jó lelkiismerettel

Megtartom, s adom jelét

Kegyes és szent élettel,

Hogy életem folyása

Légyen másnak lámpása.

                                                                       449. dicséret 1. és 6. verse

Hálát adunk, Istenünk, hogy kijelentetted magadat, és megismerhettünk Téged. Hálát adunk, hogy Krisztusért elfogadtál minket, visszafogadtál gyermekeidként. Magasztalunk Téged, hogy néped, gyülekezeted közösségébe helyeztél el, és elindítottál bennünket a megszentelődés útján. Segíts Urunk, hogy szavaink rólad szóljanak. Segíts, hogy megszentelt életünk cselekedetei Téged dicsőítsenek. Segíts Urunk, hogy tisztességgel végzett munkánk Rád mutasson. A Te segítségedet kérjük, hogy megerősödjünk az egymást elfogadó szeretetben, hogy bizonyságtételünk hiteles legyen. Segíts Urunk, hogy családi életünk néked tetsző legyen, hogy személyes és közösségi életünk jó illata betöltse egyházadat, környezetünket, hogy a Te irgalmas szeretetedet hirdesse. Könyörgünk Urunk betegekért, könyörgünk gyászolókért, hogy a próbák által is közelebb kerüljenek hozzád, hogy ne csupán a mulandóságot lássák, hanem tudjanak, akarjanak fölnézni Reád, az élet fejedelmére és benned bízva, általad vigasztalódjanak. Könyörgünk Urunk Istenünk az építkezésből, a felújításból még hátralévő feladatainkért, hogy jól véghezvihessük azokat. Könyörgünk lelkileg megfáradt és csalódott nemzetünkért, hogy láthasson hiteles, vonzó, követhető életpéldákat, hogy a Tőled kapott látás szerint igazi jövőképet tudjunk felmutatni. Könyörgünk városunkban lelki ébredésért, megtérésekért, életünk, gyülekezeti közösségeink megújulása által. Odaszánjuk magunkat Urunk a Te dicsőséged, szereteted hirdetésére. Szeretnénk Krisztus jó illata lenni a Te dicsőségedre. Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |