Lekció: Mt 6, 24-34.

²⁴„Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”

²⁵„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?

²⁶Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?

²⁷Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?

²⁸Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, ²⁹de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.

³⁰Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?”

³¹„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra?

³²Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.

³³De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.

³⁴Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”

Textus: Lk 3, 1-14

¹Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt, Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Lüszániász volt, ²Annás és Kajafás főpapok idején szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.

³Ő elindult és hirdette a Jordán egész környékén a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára, ⁴ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit:

⁵minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává: ⁶és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.”

⁷A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelje, ezt mondta: „Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől?

⁸Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.

⁹A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.”

¹⁰A sokaság pedig megkérdezte tőle: „Akkor hát mit tegyünk?”

¹¹János így válaszolt nekik: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék.”

¹²Vámszedők is mentek hozzá, hogy keresztelje meg őket. Ezek szintén megkérdezték tőle: „Mester, mit tegyünk?”

¹³Nekik ezt mondta: „Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva.”

¹⁴Megkérdezték tőle a katonák is: „Mi pedig mit tegyünk?” Nekik viszont ezt felelte: „Senkit ne bántalmazzatok, meg ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.”

Kedves Testvéreim!

Keresztelő János beszéde az egész keresztyén életforma egy lehetséges összefoglalása. Krisztus előtt jött, Krisztus befogadására készít fel János szolgálata, és erre a befogadásra, elfogadásra ad programot a Jordán melletti társadalom emberének. A program három lépése röviden: elköteleződés, gyümölcstermés és megelégedettség. Mindhárom elem hangsúlyos.

Elköteleződés, azaz megkeresztelkedés a bűnök bocsánatára. Megállás és megmaradás a Teremtő és Megtartó Isten mellett. Elfogadni a krisztusi tanítást, és vallani, hogy az egykor jászolban megszületett kisded a világ egyedüli királya és ura. Mindennek kezdete a személyes döntés, hiszen semmit nem számít az Ábrahámhoz való tartozás, hacsak vérségi úton jön létre. Az üdvösség és örök élet lehetősége kitágul, minden ember számára lehetőséggé válik, nemcsak a választott nép számára. Ugyanolyan esélyekkel indulunk mindannyian, akárhonnan jövünk, akár Ábrahám családjából, akár máshonnan. De ugyanúgy megméretünk is, mindannyian, gyümölcseink alapján. De hát mit tegyünk? – kérdezhetjük mi is a sokasággal.  

Elköteleződésünk nem lehet passzív várakozás. Életünk útján naponként kell ezen az alapon beszélni, cselekedni. Fák vagyunk, és gyümölcsöt kell teremnünk. Aki nem terem jó gyümölcsöt, az kivágattatik. Keresztelő Jánost három csoport is kérdezi a gyümölcstermés megvalósításáról. A kérdés: Hogyan? Amikor az általánosságban említett sokaság kérdezi Jánost, hogy mit kell tenniük, János az adakozásra hívja fel figyelmüket. Adjanak feleslegükből, segítsenek azokon, akiknek nincs. Ruhát, ennivalót. A vámszedőket az igazságos vámszedésre tanítja, hogy csakis annyi vámot szedjenek be, amennyi elő van írva, önmaguk számára ne gyűjtsenek pénzt. Amikor a katonák kérdezik Jánost, a fizikai erőszak tilalma és az anyagi javak kérdése jelenik meg: ne bántalmazzatok, ne zsaroljatok. Majd ez zárja a párbeszédet: elégedjetek meg a zsoldotokkal. Hogyan teremjünk gyümölcsöt? Adjunk, ha van nekünk, ne vegyük el, ami nem a miénk, ne bántalmazzunk és elégedjünk meg azzal, amink van.

János mindhárom kiemelt csoportnál az akkori társadalom kísértésére mutat rá: pénz, vagyon, anyagi javak. Jézus egy olyan társadalomban született azon a betlehemi éjszakán, amelynek – csakúgy, mint mai társadalmunknak – egyik legnagyobb kísértése, megkötöző ereje, a földi anyagi javak gyűjtése volt. Amiről János beszél, a Hegyi Beszéd egyik központi témája is lesz: ne ennek a világnak a javait keressétek, hanem mennyei kincseket, amelyek felszabadítanak, és amelyek tartósak, vagyis nem emésztődnek meg.  Úgy is mondhatnánk: szakítsátok el a köteleket, amelyek lelketeket lehúzzák, engedjétek ki a kalitkából, engedjétek szabadon a lelketeket. Ez a világ a kígyó örökös körforgásában él. János arra szólítja fel az embereket, hogy törjenek ki ebből az ördögi körből, szabaduljanak fel a világ kötelékei alól. Viperák fajzatai vagyunk, ha a kígyó körkörös forgásához hasonló az életünk: ha a szemet szemért, fogat fogért elvet követjük, ha anyagi javakat halmozunk ebben az ideiglenes földi létben. Az ördögi körben maradunk. De ebből az ördögi körből ki lehet törnünk, meg lehet állítani az ok és következmény körkörös egymásutániságát. Ha adakozunk, ha a rosszért jóval fizetünk, ha odatartjuk a másik arcunkat is, ha megtesszük az első lépést kapcsolataink újjáépítésében, folytatásában.

János szavai józanok. Nem mondanak ellent a társadalom alapvető elvárásának: nem biztatja a katonákat, vámszedőket munkájuk elhagyására. Jézus szavai juthatnak eszünkbe: adjátok meg a császárnak, ami a császáré. Tegyétek meg a munkátokat, tegyétek meg, amit elvárnak tőletek – de ne engedjétek, hogy magához kössön titeket ez a világ. Meg kell tenni a munkát, hiszen a földi életben fenn kell maradni, s ehhez a munka szükséges, de ne legyen ez több a megmaradás feltételeinek teljesítésénél. Ne kerítsen hatalmába benneteket, a gondolataitokat, ne akarjatok még többet és még többet. Csak annyit teljesítsetek, amennyi a fennmaradáshoz szükséges, és ne aggódjatok semmi felől. Így lehet kiszabadulni a körből.

Adjatok! Akinek több van, tanuljon meg megválni az anyagi javaktól, hogy ne függjön tőlük. Mennyire tudunk ragaszkodni dolgainkhoz. Szeretünk gyűjteni, felhalmozni. Gazdasági rendszerünk is buzdít erre – jobban, mint a kétezer évvel ezelőtti Jordán vidékén –, hogy minél többet vásároljunk. Amitől akkor óvott János, az most sokszorosan fenyeget bennünket. De ragaszkodni tudunk egy-egy könyvhöz, ruhadarabhoz, autóhoz. János pedig arra tanít, hogy szakadjunk el a földi megkötöző dolgoktól. Ne függjünk tőlük, és ne uralkodjanak rajtunk. Ne határozzák meg emberi kapcsolatainkat. És ne határozza meg hangulatunkat, egy-egy nap, év, életszakasz lezárását az, hogy mennyi anyagi javunk gyűlt össze. Ne ez legyen a mérce. Hanem legyen lelki gyarapodásunk az.

Most, amikor pár nap múlva lezárjuk a 2009. évet, biztosan készítünk valamiféle értékelést, összegzést az elmúlt évről. Mi történt az elmúlt évben, mi változott, mit veszítettünk vagy miben gyarapodtunk? Amikor ezen gondolkodunk, ne az legyen a döntő, hogy milyen földi javakat szereztünk vagy vesztettünk el az elmúlt évben. Még csak ne is az, hogy milyen volt az egészségünk. Hiszen mindezek a kígyó világához tartoznak. Legyen sokkal inkább az a zsinórmértékünk, hogy mennyi gyümölcsöt teremtünk, mennyit adtunk, mennyi földi köteléktől szabadultunk meg. Legyen ez a döntő értékelésünkben. És ha nem lesz kiemelkedő az eredményünk ezen a téren, kezdjük el majd úgy a 2010-es évet, hogy lelki javakat gyűjtsünk, ezekre koncentráljunk. Mert minél több köteléktől szabadulunk meg, annál közelebb kerülünk a jánosi és jézusi program megvalósításához, a boldog, szabad földi, majd örök élethez.

János azzal fejezi be tanítását, hogy „elégedjetek meg a zsoldotokkal”. Ne kívánjunk többet annál, ami van. Hiszen a kívánságok is megkötöznek, leláncolják gondolatainkat. Anthony de Mello írja a kőfejtő meséjét. A kőfejtő, aki szegény volt, de nem is vágyott többre, mint amije volt, így hát gondtalanul élt. Amikor egyszer egy nemes palotájához hívták dolgozni, akkor először vágyódás fogta el szívét. Bárcsak gazdag lennék – kívánta, s meglepetésére egy hang azt mondta, bármit kívánsz, teljesülni fog. Mikor este hazaért, kunyhója helyén egy pontosan olyan csodálatos palotát talált, mint amin dolgozott. Élte a gazdagok életét, mígnem egy napon megpillantotta a királyt, s újra vágy költözött szívébe: bárcsak király lennék! Kívánsága ismét teljesült. Aztán elámult a nap erején, s nap szeretett volna lenni. Ez a kívánsága is teljesült. Majd egy esős napon, amikor sugaraival nem tudott áthatolni a felhőkön, felhővé változtatta magát. Majd eső lett belőle, majd szikla, s mikor a sziklából egy ember kődarabokat hasított ki, ismét kőfaragó lett belőle, aki a hegyekbe ment, s fáradságos munkájával kereste meg kenyerét – de ismét örömteli szívvel tette, mert már elégedett volt azzal, amije volt, és aki volt.

Elégedjünk meg a zsoldunkkal, azzal, amit ez a világ ad nekünk. Ne akarjunk többet, ne terheljük ezzel gondolatainkat. De ne elégedjünk meg – folytathatnánk János szavait – a gyümölcseinkkel, amelyeket Istenhez való elköteleződésünk motivál. Elégedjünk meg, ne akarjunk többet a világtól, de akarjunk egyre közelebb kerülni az Atyához.  Akarjunk egyre több és jobb gyümölcsöket teremni, hogy szabad és boldog életünk legyen. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |