| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Mi miért keressük Jézust?

Pál levele a Rómabeliekhez 8. fejezet 9-17. vers

⁹Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.

¹⁰Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által.

¹¹Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.

¹²Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk.

¹³Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.

¹⁴Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.

¹⁵Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: ”Abbá, Atya!”

¹⁶Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.

¹⁷Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

Hallottuk az apostoli bizonyságtételt, imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Meghajtjuk előtted fejünket, és hálatelt szívvel hozzád fordulunk, mert ennyien összegyűlhettünk ma a Te nevedben. Köszönjük, hogy a gyülekezeti közösségben bármikor nyíltan együtt lehetünk veled, és nem félve, bujkálva kell összegyűlnünk valamelyikünk pincéjében. Köszönjük, hogy nyíltan beszélhetünk rólad a világnak, embertársainknak, akik még nem ismernek téged. Ugyanakkor megvalljuk neked, hogy a mások felé irányuló rólad szóló megvallásaink közepette nagyon sokszor törékeny a mi hitünk benned, a bizalom irántad. És azt is megvalljuk, hogy néha az ismereteink is kevésnek bizonyulnak. Így kérünk azért, hogy Te gazdagíts meg minket, adj töretlen hitet és állandó bizalmat feléd, amelyben megerősödve lehetünk hiteles tanítványaid, és lehetünk együtt hiteles közösség. Ezért kérünk, mindnyájunkért, folyamatos lelki növekedést, amelyből táplálkozva mások felé élő bizonyságaiddá válhatunk. Légy itt velünk a mai istentiszteletünkön. Add, hogy Igéd és magyarázata a feléd nyitott szívünkben megmaradhasson és gyarapíthasson bennünket. Ámen.

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat,

E földi útvesztőben te mutass jó utat:

Szent nyomdokodba lépve a menny felé megyünk,

Ó halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet,

És kóstolgatja mindennap szent beszédedet;

Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat,

És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.

Szentlelkedet töltsd ránk ki, mint hajnal harmatát,

És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát,

Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk

Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!

229. dicséret mindegyik verse

János evangéliuma 12. fejezet 17-26. vers

¹⁷A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette.

¹⁸Elébe is azért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette.

¹⁹A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: „Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme a világ őt követi!”

²⁰Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.

²¹Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Uram, Jézust szeretnénk látni.”

²²Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.

²³Jézus így válaszolt nekik: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.

²⁴Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.

²⁵Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.

²⁶Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.

Szeretett Testvérek!

Bizonyára voltunk már talán mindnyájan olyan helyzetben, amikor nagy tömeg volt… talán ráadásul még nem is nagyon voltunk ismerősök azon a területen, és szerettünk volna valakit megtalálni. Ilyenkor nehéz dolgunk van, ilyenkor kicsit elveszettnek érezzük magunkat, kicsit reménytelennek látszik az ügy: egy nagy sokadalomban megtalálni valakit, akit még nem is láttunk soha, nem is ismertünk, csak hallottunk róla. Ilyenkor nagyon fontos, hogyha sikerül kapcsolódási pontot találni. Ha sikerül valakit vagy valakiket találni, aki ismeri azt a valakit, akit segítségül hívhatunk, hogy jöjjön, és segítsen nekünk, vezessen oda bennünket ahhoz a valakihez, akit mi még arcról nem ismerünk, de akivel szeretnénk találkozni. Nagyon fontos ilyenkor – ahogy nem valami szép magyarsággal, de hasonló helyzetben mondanánk – a kontaktszemély kérdése. Van-e valaki, aki a kapcsolatot teremtheti, akivel a kapcsolat tartható lesz?

Fölolvasott bibliai szakaszunkban bizonyos görögökről van szó, akik Jézust szerették volna látni. Nagy valószínűséggel valahol a Jordán környékéről, annak túlpartjáról, ahol voltak görög települések is, valószínűleg onnan jöhettek – istenfélőkké lettek már, és Jézust szerették volna látni. Ezek az emberek, akik följöttek az ünnepre, Jézust látni, ezek a személyek ilyen helyzetben voltak. Jézust, akit nem ismertek arcról, de szerettek volna vele találkozni, mert sokat hallottak róla. Ők is valahol azok közé tartozhattak, akikről az evangélista följegyzi, hogy sokan (sokaság) ment föl, mert hallották tudniillik a jelt, Lázár feltámasztását. Mit tettek? Hát azt, amit valószínűleg mi is tettünk volna, vagy teszünk hasonló helyzetben. Keresni kell valakit, valakiket, akik segítségül tudnak lenni. És vajon miért nem Péterhez mentek? Miért nem Jánoshoz? Miért éppen Fülöphöz, aki majd Andrásnak szól. Miért? Miért Fülöphöz volt bizalmuk? Nagy valószínűséggel azért, mert egyáltalán már az, hogy Fülöp és András görög névként ismerős volt, már jelentett valamit, de leginkább azért, mert Bétsaidába valók – valahol arról a vidékről, ahonnan ők is jöttek. Talán őt, Fülöpöt ismerték.

Tegyük föl magunk számára a kérdést: mi mennyire szoktunk, mennyire vállaljuk ezt a Fülöp-féle szolgálatot? A Fülöp-féle szolgálatot, nevezetesen valakit, aki érdeklődik, aki keres, megpróbáljuk segíteni, hogy céljához érkezzen. Mi nagyon sokszor úgy gondoljuk – akik már nagyon otthonosan mozgunk ebben az épületben, akik otthonosan mozgunk a gyülekezetben, otthonosan mozgunk az egyházban –, mi úgy gondoljuk, hogy nyitva a templomajtó, és akkora szeretettel várjuk őket (csak ne üljenek a helyünkre)! Akkor miért nem jönnek? Gondoljuk már bele magunkat, amikor mi is valami idegen helyre megyünk, ha nem vagyunk járatosak, vajon mi olyan rettenetes nagy lendülettel mennénk be? Mi is keressük azokat a pontokat, ami ismerős egy kicsit, azokat a személyeket, legalább egyet találjunk, akit ismerünk, és akit segítségül hívhatunk, hogy nekünk segítsen, vezessen bennünket. Bizony az első kérdés a mi számunkra, amikor mi misszióról akarunk beszélni, hogy azt a fajta Fülöp-féle szolgálatot észrevesszük-e, és fölvállaljuk-e? Nagyon sokszor találkozok azzal, amikor azt mondják gyülekezeti tagok: én nem tudok olyan szépen beszélni, nem olyan nagy a bibliaismeretem, nem… nem… nem… Ez lehet, hogy igaz. De Fülöp mit kellett, hogy tegyen? Odavezetni Jézushoz. Most még csak fizikailag. Odavezetni. Ott abban a sokadalomban eligazítani, segítségül lenni. Melyikünk az, aki ezt nem tudja? Hogy valahova elvezessen. Még most csak fizikailag, hogy társ legyek, hogy társakká legyünk azoknak, akik bizonytalanul, de jönnek és keresnek. Vajon az a személy nem tudunk lenni, akik ezt a fajta kapcsolatot próbálják majd segíteni? Ugyanakkor tapasztalom, hogy szoktunk ilyet tenni. Jó néhányszor volt már, hogy valami előőrsöt küldött valaki: te szoktál odajárni, kérdezd már meg a tiszteletes úrékat – ő nem jön először. Először küld valakit. Nem baj. Ez nagyon fontos szolgálat. És melyikünk az, aki ne tudna ilyet tenni, hogy így segítségül legyen az első lépések, egészen pontosan nem is az első lépések, mert ezek már istenfélő görögök, de Jézus felé az első lépések vonatkozásában?

Aztán a felolvasott történetünk másik fontos kérdése az, hogy miért akarták, miért akarják az emberek Jézust látni? Mert ez sem mindegy. Ez kiderül a fölolvasott szakaszunkból, mert ebben a szakaszban látszólag van egy nagy törés. De menjünk sorba. Miért akarták Jézust látni? Az evangélista följegyzi, hogy sokan azért, mert hallották a jelt, hogy Lázárt föltámasztotta – Hát ezt a valakit csak meg fogjuk nézni, ki ez! Igen, az emberi kíváncsiság, az, sokszor így működik. És ez még önmagában nem baj. Aztán lehet, hogy azért akarták, hogy a Jézus ellenfelei, a farizeusok is már egymás között erről beszélnek, hogy látjátok, hogy semmit sem tudtok Jézussal szemben elérni, hát az egész világ őt követi. Ha most az emberek arrafelé mennek, most Jézus a téma. Ő van a címlapon. Hát nem maradhatunk ki belőle. Akkor már nekünk is meg kell látnunk. Vajon meddig követnék Jézust, akit csak látni akarnak? És vajon ki követné Jézust? Aki csak látni akarja, mert valami szenzációsat hallott róla? Jézus már híres ember volt, híre volt, faluról falura, városról városra járva. De vajon kit akartak látni? A rabbit, a tanítót, akiről még az ellenfelei is azt tartják, hogy ember így még nem tanított? Ez is jó dolog már, de vajon csak ennyi? Vagy a csodatevőt? Esetleg, ki tudja, még lehet, hogy nekem is szükségem lehet egy ilyen főgyógyító mesterre? Miért akarták, vagy akarják Jézust látni emberek? Először azonban tegyük fel magunk számára a kérdést, mi miért keressük Jézust? És miért ajánljuk másoknak Jézust? – Tudod, már minden orvost végig próbáltál, hát esetleg már imádkozhatnál is. Az nem árt, de csak ezért? Most van valami baj, betegség, nem tudtak segíteni, most ebből az egy dologból segítsen ki az Isten, aztán tovább nem kell.

Mi miért keressük, és miért ajánljuk Jézust, a mi Urunkat? Csak ennyiért? Vagy többért? Amikor Fülöp szól Andrásnak, és aztán szólnak Jézusnak, akkor egy egészen megdöbbentő fordulat következik. Vajon mit tettünk volna ilyen helyzetben? Amikor jönnek érdeklődő emberek, Jézus így válaszol: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.” Micsoda? Nem azt olvassuk, hogy Jézus most örült, és hálát adott Istennek, hogy most már nemcsak Ábrahám utódai, nemcsak a nemzet fiai, már a görögök is jönnek? Hú micsoda tömeg van itt! Nem szólt illetékes szervezetnek, hogy egy négyzetméter területre hány embert szoktatok számolni, hogy meg tudjuk becsülni, mekkora a tömeg? Nem. Jézus elkezd arról beszélni, amiről beszélt már korábban is tanítványainak, hogy az Emberfia a gonoszok kezére adatik, megölik, de harmadnapra föltámad. Hogy? Hát most jönnek ezek az emberek… Mester, most vezetjük ide a görögöket, téged akarnak látni! Hát ilyen kiábrándító dolgokat fogsz mondani? Jézus válasza küldetése lényegére irányítja a figyelmet. A lényegről beszéljünk. Ez nagyon szép, hogy érdeklődik, nagyon szép, hogy Isten létét hiszi. Nagyon szép, hogy idáig segítettetek, én mondom akkor a lényeget. A lényeg pedig a búzaszem. Ez a lényeg. Akkor is ez a lényeg, hogyha egykor a tanítványok sem nagyon értették, sőt, volt a tanítványok közül, aki azt mondta: Mentsen Uram, ez nem lehet! Ilyen Messiás nem kell, aki meghal. A föltámadást már nem is nagyon hallották, valószínűleg. Mint ahogy ma is sok embernek kellene Isten, talán még Jézus is, de a feltámadás, az örökélet, ez már nem kell. Hát akkor a lényeg nem kell. Jézus válasza tehát nem a kísérő jelek, nem a csodák, amiért sokan elindultak akkor, hanem megpróbálja továbbvezetni őket. Idáig Fülöp és András vezette fizikai értelemben és szellemileg is ezeket a görögöket, és most Jézus továbbviszi őket az ismeret, a Messiás-ismeret és a hit útján. A lényeg pedig a búzaszem. A búzaszem, amelyik földbe kell, hogy essen, meghal, és így hoz sok gyümölcsöt. Na ez a mi jóemberünknek nem tetszik. Meghalni, azt nem! Ez nem tetszik. De gyümölcstermés másképp nem lesz. Ha nem esik a földbe, ha nem akar a földbe esni, ha nem akarja vállalni ezt, hogy meghal, akkor egyedül marad. Lehet, hogy mutogathatja magát ott a magtárban, hogy én már öt éve itt vagyok. De egyedül marad. Ha viszont engedi, hogy a földbe kerüljön, el fog rothadni. Meg fog halni, de gyümölcsöt terem, mégpedig sokszoros termést. Én ezért küldettem. Aki Jézust akarja látni, ezt a Jézust lássa! Ezt, az ilyen Jézust. Ne csupán a messiási kísérő jeleket, hanem a megváltó isteni szeretetet. És nem véletlen, hogy Jézus nagyon határozottan beszél, és a többi evangélista is elmondja nagyon hangsúlyosan, hogy aki szereti az életét, aki meg akarja menteni, tartani az ő életét, el fogja veszíteni. Akármit csinálunk, ezt az életet elveszítjük. Előbb-utóbb kukacok jönnek. De nem az, ami a számítógépen. El fogjuk veszíteni. A kérdés az, hogy odaadjuk-e önként az Úr szolgálatára, mert akkor gyümölcsöt is fog teremni, amíg élek. Aki meg akarja menteni a maga életét a maga önzésében, az reménytelen vállalkozásba kezdett. Jézus szavait elég sarkosan tudjuk magyarra fordítani, általában így fordítjuk, hogy „aki meg nem gyűlöli a saját életét”. Igen, amíg nem jövünk rá arra, hogy a mi földi életünknek igazán az örök élet összefüggésében van értelme és igazi tartalma, addig mentegethetjük magunkat, meg vigyázgathatunk itt magunkra, de nem sok haszna lesz az életünknek. Értjük mi a jézusi küldetést? És ezt a Jézust hirdetjük mi? Ehhez a Jézushoz próbálunk vezetni? Vagy csak ahhoz az Úrhoz, aki egy bajból segítsen ki bennünket? És Jézus itt a megdicsőülésről beszél. Eljött az óra – ezzel kezdődött a válasz. Eljött annak az ideje, amiért ebbe a világba küldettem, jöttem. Eljött annak az ideje, hogy az Emberfia keresztre kerül. És eljött annak az ideje, hogy a juhok nagy pásztorát kihozza a halálból a Mennyei Atyánk, eljött annak az ideje, hogy az Emberfia Messiás megdicsőíttessék, és Jézus ezen engedelmes szolgálata által megdicsőíti az Atyát. Hú, de szeretjük a dicsőséget! De szeretjük! Erről szól a világunk. És mi hívő emberek is szeretünk dicsfényben fürödni. Csak az a dicsőség megint nagyon mulandó. A címlap-sztorik, azok csak címlap-sztorik. Most ott van. Nem sokáig lesz ott. Jön helyette más. Igaz, hogy valaki egyszer olyasmit is mondott: mindegy, hogy mit írnak rólam, csak rólam írjanak. Hát azért, én úgy gondolom, hogy nem mindegy. De még akkor is le fogunk kerülni a címlapról. Bármennyire keressük e világban a dicsőséget, a dicsőség az a búzaszem-élet. Mert van dicsőség. Igen, először is Jézus azzal, hogy önmagát a halálba adja, és a juhoknak pásztorát kihozza a Mennyei Atya a halálból, éppen ezáltal, még ezek a görögök is, meg más népek fiai is, és mi is a gyülekezet, a krisztustest tagjaivá válhattunk. Sok gyümölcsöt termett az ő engedelmes halála. Igen, megdicsőítette az Atya az Emberfiát. És ma is a gyülekezetben akarja megdicsőíteni a krisztustest által. Hogyan tekintünk mi a gyülekezetre, mi hívő emberek, gyülekezeti tagok? Egy szervezetet látunk csupán? Merthogy a világ azt látja, az többé-kevésbé érthető, bár ez is a mi bűnünk. De mi hogy tekintünk a gyülekezetre? Csupán egy szervezetet látunk, vagy az Isten művét? Aki a világ kezdetétől fogva annak végéig Igéje és Szentlelke által egy gyülekezetet hívott ki, és ezt őrzi, ezt megtartja, és hogy ennek én is élő tagja lehetek? Így tekintünk mi a gyülekezetre?

És végül Jézus teljes sorsában osztozik a tanítvány is. Teljes sorsában. Mert megrettenhetünk: meghalni, odaadni magunkat a szolgálat útjára? Igen, Jézussal együtt. Vagyis, hogy magvetéssé legyen az életünk. Az életünknek igazi tartalmat, igazi értelmet ez ad, hogy így gyümölcsöt teremjen. Mi mentegethetjük magunkat: mert karriert építgetünk, meg sok mindent csinálhatunk, de igazi értelmet életünknek az ad, hogyha magvetéssé válunk mi magunk is. Mindezzel kapcsolatosan mit ígért Jézus? Hogy „ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is.” Ott lesz. Igen, a szolgálat útján elveszíthetjük, feláldozhatjuk életünket, mert ha nem ott, akkor máshol áldozzuk fel, és máshol veszítjük el, de ha a szolgálat útján a Krisztus követésében áldozzuk föl, adjuk oda a mi életünket, akkor gyümölcsöt fog teremni, és megbecsüli azokat az Atya – ígéri Jézus. Vajon melyik a több: címlap-sztoriként esetleg valahol hírnevessé válni, vagy Isten által megbecsült szolgának lenni? Melyik az, ami bennünket igazán mozgat?

Makkai Sándor annak idején „Az egyház missziói munkája” c. művében többek között ezt írja: „A gyülekezeti misszió közösségében ismeretlen fogalom a szereplés. Csak a szolgálat ismeretes. A szereplés az egyén érvényesülését, feltűnését, ünneplését jelenti. Természetéből következőleg mindig színjátszás. Mert a szereplő nem a maga teljes és igazi valóját, hanem csak az előnyös oldalát mutogatja benne. A szerepléshez az emberek gratulálni szoktak, és a szereplők ezt el is várják. A szolgálatban az egyén mellékes. Benne az ügy, a munka, illetve annak lelkülete és mozgató parancsa a fontos egyedül. Ezért a szolgálat őszinte és komoly valóság. Érette nem gratuláció, hanem Istennek adandó köszönet jár, a háládatosság kifejezése.” „Ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” Mulandó dicsőség helyett ez az örök megbecsülés mozgasson bennünket. Arra tekintsünk. És a mulandó részletnek is akkor lesz értelme, ha egészben gondolkodunk. Az örök élet teljességében, egészében kell szemlélnünk földi életünket. Akkor még annak is értelme lesz, amit egyébként nem nagyon értünk. És annak is igazi gyümölcse lesz, amitől talán először egy pillanatra megriadunk.

Micsoda erőforrás ez! – az értelmes szolgáló élethez. Azt a Mestert követni, aki magát búzaszemként odaadta. Abba az üdvözítő tervbe belesimulni, amely örök életet munkál – bennünk, és általunk másokban is. És lehetünk így Fülöpökké is, akik oda próbálnak segíteni, vezetni embereket Jézushoz. És lehetnénk Fülöpökké úgy, hogy a mi Urunk folytatja ezt, hogy ne csak a Lázárt feltámasztó szenzációs Jézust keressük, hanem az élet fejedelmét. Azt, aki önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel. Az önmagát feláldozó Jézust látva legyünk készen az áldozatkész, szolgáló életre. Ámen.

360 dicséret 6. verse

            Adjad, Úr Jézus, hogy még e világban

            Sátorozván is, ama mennyországban

            Részt vehessünk, s mint tulajdonunkkal,

            Szentül éljünk mennyei jussunkkal,

            És hogy e földet jó cselekedettel,

            Hálaadással, buzgó tisztelettel,

            Mint lakos társai a szenteknek,

            Pitvarivá tégyük az egeknek.

Hálát adunk, Istenünk, azokért, akik a Te utadra vezettek, tanítottak, segítettek bennünket. Magasztalunk Téged, hogy Jézusban új életet, célt, feladatot kaptunk. És hálát adunk, Istenünk, gyülekezeti közösségünkért, hogy egymást is erősíthetjük. Magasztalunk az örök élet bizonyosságáért, mint hatalmas erőforrásért. Magasztalunk, hogy mindez, Jézus önmagát miérettünk odaszánt életéért, kereszthaláláért, föltámadásáért lehet. Vezess bennünket, Urunk, a szolgálat útján, hogy ne önző vágyainkra tékozoljuk el életünket, erőnket, képességeinket, hogy ne saját mulandó dicsőségünket keressük. Vezess bennünket, Urunk, hogy magunkat, erőnket, szolgálatunkat egymás javára, lelki, szellemi gazdagodására végezzük és szánjuk oda. És vezess bennünket, Urunk, hogy általunk sokan hozzád találhassanak, és bűnbocsátó kegyelmed által újjászületve örök életet nyerhessenek. És könyörgünk, Urunk, a hétköznapi gondok, bajok, nyomorúságok, próbák között lévőkért, betegekért, gyászolókért, a Te kegyelmes szereteted legyen számukra reménység, erőforrás, gyógyulás, vigasztalás. Könyörgünk, Urunk Istenünk, nemzetünk létszámban és lelkiekben való gyarapodásáért, könyörgünk mindazokért, akik a hétköznapi életben munkát, munkahelyet nehezen találnak most, hogy legyen erős reménységük, bizodalmuk, hűséges szorgalmuk, hogy megadassék nekik a hétköznapi munka. Könyörgünk, Urunk Istenünk, városunkért, városunkban lelki ébredésért, az itt szolgáló gyülekezetek közösségéért, hogy közösségi szolgálatunk hozzád segíthessen sokakat. Odaszánjuk magunkat, hogy földi életünknek igazi értelme, tartalma legyen a Te üdvözítő akaratod teljesítésében. Hogy megdicsőíttessék bennünk és általunk is a Te neved. Hogy sokan hozzád találjanak, és megújult életben gyümölcstermő életet éljenek. Ámen.

„A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunk Jézus Krisztust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |