| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Múlt, jelen és jövő rendezettsége

„Kegyelem néktek és békesség Istentől a mi Atyánktól, a mi Urunk Jézus Krisztustól.” Ámen.

Lukács evangéliuma 19. fejezet 1-10. vers

„¹Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta.

²Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.

³Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.

⁴Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.

⁵Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: »Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.«

⁶Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta.

⁷Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg.«

⁸Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.«

⁹Jézus így felelt neki: »Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.

¹⁰Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.«”

Imádkozzunk:

Mennyei Édesatyánk, a mi szívünk magasztal Téged, és áld a Te csodálatos szeretetedért, amelyet az elmúlt héten is tapasztaltunk. Köszönjük Édesatyánk, hogy nehézségek, próbák között megtartod az életünket, és eljöhettünk újból a Te házadba, azért, hogy veled és egymással közösségbe lehessünk. URunk, arra kérünk, hogy most tegyünk félre minden akadályt, és minden megkörnyékező bűnt, amelyek elválasztanak bennünket a Te igédnek a hallgatása felől. Kérlek URam, hogy áldd meg az alkalmat, légy itt közöttünk a Te erőd és hatalmad hadd szóljon az igehirdetőn keresztül, és hadd érje el a mi szívünket, hogy más emberré válhassunk. URam, Zákeus példáján is látható, hogy ő is csak először kívánt látni Téged, és URam a Te drága szereteted lehozta őt a fáról, és olyan csodálatos módon ott vett lakozást, és azonnal bűnbánatra jutott. URam kérlek, hogy így áldd meg, nemcsak itt ezt az alkalmat, hanem a későbbi alkalmakat, és bárhol a Te nevedben szólnak ezen a napon, URam ott is légy gazdagon a te népeddel. Köszönjük ÚRunk, hogy meghallgattál bennünket. A Jézus névéért. Ámen.

Első korinthusi levél 1. fejezet 4-9. vers

„⁴Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott.

⁵Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, ⁶amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek.

⁷Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, ⁸aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján.

⁹Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.”

Szeretett testvérek! Mi szükséges az értelmes élethez? Nagy valószínűséggel eléggé különböző válaszok születnének, ha megpróbálnánk ezeket összegyűjteni. Mi szükséges egy ilyen erkölcsi, gazdasági, politikai helyzetben, amilyenben most a mi népünk is van? Bizonyára sokan először a fizikai feltételeket sorolnák, és sajnos sokan lennének, akik csak a fizikai feltételeket sorolnánk, vagyis hogy kell kenyér, hajlék, egy bizonyos külső rend, és ez úgy gondolom, hogy igaz is. Azonban az előbb olvasott evangéliumi szakasz szerint, Zákeus szerint – akinek volt mit aprítani a tejbe, aki karriert befutott ember volt, akinek bizonyára igen tisztességes hajléka lehetett… Nos Zákeus, valamiért mégis kevésnek tartja, valami hiányzik az életéből, valami őt mozgatja, és egészen furcsa, szokatlan cselekedetre serkentette, hogy felnőtt emberként még egy fára is fölmászott, hogy lássa azt a bizonyos Názáretit.

Mi szükséges az értelmes élethez? Ezek szerint nem csupán kenyér, hajlék, legfőképpen nem föltétlenül annak nagy bősége, hanem lelki feltételei is, lelki alkotóelemei is vannak az értelmes életnek? Igen, ezek a lelki feltételek, amit most én úgy fogalmaznék meg, hogy a múlt, a jelen és a jövő rendezettsége.

Múlt, jelen és a jövő rendezettsége! Mert ha ez nincs meg, ha ebből valamelyik hiányzik, akkor, ha itt nincs is az útfélen eperfa vagy fügefa, meg Jézus fizikailag nem is megy itt végig az utcánkon, de bizonyára jó néhány emberben hiányérzet támadna… talán keresne, lehet, hogy ezoterikus helyeken, módszerekkel megpróbálná pótolni az űrt.

A fölolvasott újszövetségi szakaszunk szerint az Első korinthusi levél eleje alapján, amit majd március közepén elkezdünk olvasni napi igeként is, Pál apostol a korinthusi gyülekezettel kapcsolatosan hálaadással kezdi. Ez nem is olyan természetes. Tudva azt, hogy a Római Birodalom az akkori környezet… Tudva azt, hogy Korinthus, mai értelemben is egy világváros, nagyváros volt… Tudva azt, hogy Korinthus, ahol mindenféle náció megfordult, és mindenféle bűnöknek igen-igen ismert, majdhogynem hírhedt helye volt… Tudva azt, hogy a Korinthusi gyülekezetben is sok gond volt, sok baj volt, az apostol, a levelét mégis hálaadással kezdi. Pedig emberileg szólva, nem kellene nagyon meglepődnünk, ha ennek a levélnek az elejéről ez hiányozna. Más levelek elején jobban úgy gondolhatnánk, hogy helyén van a hálaadás. De a Korinthusi levél elején az apostol mégis ezzel kezdi.

A fölolvasott rövid szakasz, amely egy hatalmas hálaadás, hármas tagolásban áll előttünk. Először is i) a múlt. Aztán lépjünk nagyot, ii) a jövőt nézzük meg, hogy a kettő összefüggésében a mát; iii) a jelent is lássuk. Megfogalmazhatjuk mindjárt a fölolvasott bibliai szakaszunk alapján, hogy az ÚR segít rendezni múltunkat – ami szükséges is. Mert sok minden van, ami terhelhet bennünket, ha visszagondolunk életünk korábbi szakaszára. Az emberek nagy része fölismeri, hogy életének korábbi része, szakasza nincs rendben. Cipeli is annak terhét. Ki-ki a maga hátizsákjában több-kevesebb bűnt cipel magával. Ezt látjuk az egyének életében, közösségek, népek életében is. A rendezetlen múltat cipeli, viszi magával ez a világ. És ezek a vétkek, amelyeket viszünk magunkkal, mert nem rendeztük le, ezek a vétkek azután, arra kényszerítenek, hogy pótcselekvésszerűen valahogy rejtegessük, takargassuk, mossuk kezeinket, és mindenféle egyéb trükköt bevessünk, azt gondolván, hogy ezzel rendben lesz. Pál apostol a nagy hálaadásban beszél a múltról. Egy-két szóval, de nagyon fontos kifejezéssel említi mindezeket. A múlt, amely nincs rendezve. A bűn, ami nincs bevallva, a bűn, amire nem kértünk bocsánatot, arra nincs egyelőre bocsánat. A bűn, amit nem rendeztünk le az Úr előtt, az olyan teher, amivel bennünket mindig zsarolhatnak. És ez a világ nagyon ügyesen él is vele – megzsarolja… Látjuk ennek a hétköznapi változatát. És aztán így emberek egymáshoz kapcsolódnak: „Idefigyelj, ne okoskodj, mert akkor kitálalom a dolgaidat!” – és akkor egyből csendben lesz. Ezt látjuk az egyének szintjén. De ezt látjuk a politika szintjén is. Nagyobb összefüggésekben: „Amit csinálsz, az szabálytalan, de nem szólok, mert ha szólok, akkor te is beszélni fogsz az én szabálytalan dolgaimról.” A rendezetlen múlt ezáltal zsarolható, még egy-egy közösség is zsarolható. Egy-egy párt is zsarolható. És nagyon sokszor így egymás bűnének a foglyaivá válunk. Az apostol nagy hálaadást mond, ír, és ez a hálaadás a múlttal kapcsolatosan úgy hangzik, hogy „hálát adok a nektek adott kegyelemért”. Merthogy a korinthusi gyülekezetnek is szüksége volt az Isten bűnbocsátó kegyelmére. Az ottani, akkori gyülekezet tagjainak egyen-egyenként és a közösségnek együtt is szüksége volt az Isten bűnbocsátó kegyelmére, amelyet a Jézus Krisztus által nyerhetünk el. Az apostol hálát ad, hogy „kegyelmet kaptatok”. Ez azt jelenti, hogy kegyelmet kellett, bocsánatot kellett kérni. A múltat föl kell vállalni Isten előtt, önmagunk előtt, emberek előtt. Bevallva bocsánatot kérni, és az Isten megbocsát – és ezt a hátizsákot leteszi, és nem kell cipelnünk. És nem leszünk tovább zsarolhatók. A lezárt múltról már lehet nyíltan beszélni. A lezárt múlt vállalható. Pál apostol saját életében tapasztalta meg ezt. Olyannyira, hogy meg is írja egy másik gyülekezetnek, akik személyesen őt nem ismerték még: „tudjátok… – merthogy a hírek úgyis elmennek – tudjátok, hogy milyen voltam, egyházüldöző voltam; ilyen voltam, de az Isten megkönyörült rajtam.” Nem kell takargatni, az apostol nem zsarolható: „Ez beszél nekünk, ó tudjuk mi, milyen volt!”. Ő maga megmondja, hogy tudom, hogy ilyen voltam. De fölismertem, bűnbánatra jutottam, bocsánatot kértem, és az Isten megbocsátott, és ez a múlt le van zárva. Ezzel már nem tudtok zsarolni. Mert föl tudom vállalni a kegyelem alatt, hogy ilyen voltam, de most már nem ilyen vagyok. Az ÚR segít rendezni múltunkat. Az értelmes élethez rendezni kell a múltunkat, mert különben nem lehet értelmes életet élni. Mert állandóan cipelünk magunkkal rendezetlen ügyeket, amelyek által sakkba tarthatnak bennünket, és nem azt fogjuk tenni ma sem, és holnap sem, amit most már szeretnénk, mert nincs lezárva a korábbi vétkek sorozata. Azonban ha bevallottuk vétkeinket, ha immáron az Isten kegyelme alatt vagyunk, akkor le van zárva ez a múlt, és felszabadultan indulhatunk tovább. Most már nem kell hazugságokkal takargatni, mentegetni a menthetetlent. Az apostol hálaadása tehát először is a korinthusi gyülekezettel kapcsolatosan – ahol egyébként sok baj volt –, a múltra vonatkozik. A múltra, hogy igen megismertétek és elfogadtátok az Isten bűnbocsátó kegyelmét. Az értelmes élethez szükséges egy biztos jövő. Nem elég a múlt lezárása, mert akkor még mindig nem tudjuk, hogy merre haladjunk, hova menjünk, kire hallgassunk. Az értelmes élethez biztos jövőkép kell. És az apostol hálaadása arról szól, hogy az ÚR ad ilyen biztos jövőt. Ilyeneket olvasunk itt, hogy „várjátok az ÚR megjelenését” – visszajövetelét, ahogy mi szoktuk mondani.

Azután az apostol hálát ad azért, hogy az Isten hűséges Isten. Sok minden változik. Emberek hűtlenekké tudnak válni, közösségek jönnek, mennek, széthullnak, rendszerek tündökölnek, porba hullnak, az Isten hűséges Isten. A holnap és holnapután vonatkozásában biztos lehetsz az Ő hűségében. Azután megerősít mindvégig. Napjainkban holnapra sincs biztos emberi prognózis. Nem látjuk gazdaságilag sem, politikailag sem, hogy igazán mi lesz holnap és holnapután. Ahhoz hogy értelmes életet élhessen az ember, bár sokszor ilyenek a körülmények, a korinthusiaké sem volt könnyebb és jobb. Ahhoz az apostol hálát ad, hogy az ÚR visszajövetelére tekintve élhet a gyülekezet. Hogy a hívő ember, a keresztyén ember az Isten mindvégig tartó hűségéből élhet. Itt sok minden megbukik, de az ÚR hűsége megmarad. A holnap és holnapután, sőt egészen az örökkévalóságig számíthatunk próbák, bajok és nyomorúságok, bizonytalanságok, olykor kiszolgáltatottságok közepette is arra, hogy az ÚR ugyanaz marad, hogy közösséget vállal az Ő népével. Az apostol ezért magasztalja az URat, ezért hálaadással kezdi a levelet. Ha a korinthusi gyülekezetre nézett volna csupán, akkor nem kellett volna hálaadást írni a levél elején. Még a végén sem. De az apostol mindig először az ÚR-ra néz. És azután az Ő népére. Hogyha rendezett a múlt, és hogyha a Krisztusban, az Isten által elkészített biztos jövőképünk van, ekkor kell a jelenre nézni: a mára. E nélkül, hogy az ÚR-ban ne rendeződne le életünk, a múltunk, és hogy ne legyen az ÚR által biztos jövőképünk, e nélkül nagyon reménytelen a mindenkori jelen. Az apostol erről is ír. És ezért is magasztalja az Istent. Hogy az Isten ad értelmet, korinthusiak, a mának, a jelennek. Pedig tudta az apostol nagyon jól, hogy Korinthusban, abban a világvárosban, ókori méretekben világvárosnak tekinthető nagy településen mennyi minden volt, mindenféle vallás, mindenféle bűnök, nagy kereskedelmi jövés-menés, óriási társadalmi különbségek, dúsgazdagok és szegények, rabszolgák, és mindez a Római Birodalom fennhatósága alatt. Ismerte az apostol a körülményeket. Nem a körülmények teszik őt hálássá, hanem az Istenre tekintve van hálaadás a szívében, és az Istenre tekintve tud a jelenre nézni – ez a hívő ember kiváltsága. Ez az, amiben mások lehetünk, mint a bennünket körülvevő világ. Magasztalja az apostol az URat, hogy közösséget vállal népével, hogy nem egyedül vagy, hacsak nem megtagadod ezt a közösséget. Hogy nem vagyunk egyedül, az Isten népe sincs egyedül Korinthusban, vagy éppen Debrecenben. Hogy nem annyian vagyunk, ahányat mi látunk. Hogy neki van népe a városban. Pál apostol magasztalja az UR-at, mert „meggazdagodtatok”, írja a korinthusiaknak. Mégpedig „mindenben meggazdagodtatok”. És itt alapvetően lelki dolgokat sorol föl. Mert a korinthusi gyülekezet nem volt milliárdosok közössége. Mint ahogy egyik gyülekezet sem volt akkor, ilyenek közössége. Mégis azt írja az apostol, „magasztalva az UR-at, hogy mindenben meggazdagodtatok: beszédben, az ÚR-ról szóló tanításban, meggazdagodtatok az ismeretben”. Itt egy olyan kifejezést használ az apostol, ami később egy másabb jelentést is kapott az ősegyház környezetében. Nevezetesen a ‘gnózis’: olyan félig biblikus, de nagyrészt tév-hangsúlyos és tévtanításos kifejezést jelent, amit az a bizonyos vallási áramlat a középpontba emel. Az apostol azt mondja: Hálát adok, hogy van helyes, igaz ismeretetek az ÚR-ról, és így önmagatokról. Meggazdagodtatok, és magasztalom ezért az UR-at a bizonyságtételben. Van miről vallomást tennetek. Van miről bizonyságot tennetek, hogyha körülnéztek, hiszen az ÚR munkálkodik közöttetek. Mindenben meggazdagodtatok, mégpedig így folytatja: a különböző kegyelmi ajándékokban. A korinthusi gyülekezet életében aztán voltak bizonyos visszaélések is a kegyelmi ajándékokkal. Nem véletlen, hogy majd később a levélben az apostol erről részletesebben szól. Nem véletlen, hogy majd ebben a levélben hangzik el a Szeretethimnusz szakasza is. Hálát adok, hogy itt, most, ebben a Római Birodalomban élve, itt Korinthusban, ebben a világvárosban, mindenféle kísértés közepette itt élhettek ti keresztyének, korinthusi gyülekezet, mert az Isten megajándékozott titeket. És ezek a kegyelmi ajándékok különbözők, de így egymást kiegészítők. A gyülekezetre azért van szükségünk, hogy a különbözőségek gazdagítsák egymást. A „tudok én otthon imádkozni”, azt jelenti, hogy egyszínű, egyedül csak én maradtam, csak az én ismeretem maradt, csak az én elképzelésem maradt. Az Úr Isten meg sokkal többet akar ajándékozni nekünk, csakhogy azt a sokkal többet a többieken keresztül akarja adni nekünk. Az apostol magasztalja az UR-at, hogy van értelme a korinthusi gyülekezet életének akkor is, hogyha voltak belső bajok a gyülekezetben. Azokat orvosolni kell, de van jelene most, itt a mában: magasztalja az Urat a sok áldásért, amit a közösségben, a gyülekezetben adott az UR Isten, hogy azokkal helyesen jól éljenek, egymás javára.

Szeretett testvérek! Mi szükséges az értelmes élethez? Nagyon sok mindent föl tudnánk sorolni, de a fölolvasott bibliai szakaszunk alapvetően arra bátorít bennünket, hogy vegyük észre az Úr által, és az Úrban rendezett múlt, az Úr által biztosított jövő összefüggésében, feszültségében, ebben a világban, a jelenben lehet élni értelmes életet. Ha nincs rendben a múlt, már nem lesz igazán értelmes az élet, mert rabjai leszünk a rendezetlen múltnak. Ha nincs jövőképünk, akkor meg sodródni fogunk bármerre. Amikor a máról van szó, akkor még sajnos bennünket, hívő embereket is megkísért, hogy csak a mát lássuk. A mai bajokat, a mai nyomorúságokat, a mai anyagi nehézségeket, a mai bűnöket lássuk, a mai erőtlenséget, a mai betegséget, a mai feladatokat – itt a „csak”-kal van a baj. Ezeket látnunk kell, de ebben a nagy összefüggésben. És az apostol azért magasztalja az URat, hogy a korinthusi gyülekezet élete az Isten bűnbocsátó kegyelme által létrehozott közösség élete, és hogy van jövő az Úr által. Ezért lehet értelmes életet élni. Ott, akkor a Római Birodalomban, a nagyváros, Korinthus zűrzavarában Pál apostol optimizmusa nem valami utópisztikus elképzelés, ilyen már sok volt a történelemben, és sokan csalódtak benne. És fogunk is csalódni, hogyha ezek emberi utópiák. Pál apostol hálaadása, optimizmusa az Isten hűségén alapul. Vajon föl tudjuk ragyogtatni ezt a reménységet? Vagy a mi optimizmusunk is attól függ, hogy éppen egyik másik politikus, vagy gazdasági szakember mit mond? Mert azt a világ tudja. Ők abban bizakodnak csupán. Az Isten népének sokkal nagyobb forrása van a reménységre. Egy sokkal komolyabb reménysége van. Az apostol éppen ezért hálaadással kezdi. Pedig, ha csak emberileg nézte volna az akkori helyzetet, nem sok hálaadást kellett volna mondania. Sőt, panaszáradatot mondhatott volna. És nem ezzel kezdődik a levél.

Vajon mi mivel kezdjük szavainkat? Azzal, hogy mennyi baj, nyomorúság van, és ki, mikor nem teljesen a valót mondta, és hogy ebben a világban milyen rettenetes élni? És hogyha szárnyunk lenne, akkor mi elmennénk valahova, ahol ugyanolyan rettenetességek történnek, mert ott is emberek élnek? Mi szükséges az értelmes élethez napjaink hazai, erkölcsi, gazdasági, politikai helyzetében? Három dolog: a fölolvasott igeszakaszunk szerint: az ÚR előtt rendezett, megbocsátott múlt, mert így felszabadulunk az Isten akaratának cselekvésére. Megsokszorozódnak erőink. Egy biztos jövőkép, amely az ÚR-tól van, és nem mi találtuk ki. Az ÚR visszavárása által ez reménységet ad, ösztönzést ad, erőt ad, hogy most a mában, a ma ilyen-olyan körülményei közepette az Isten által adott kegyelmi ajándékok által a közösségben, a gyülekezetben megerősödve teljesítsük küldetésünket. És így lehetünk hatással a környezetünkre. Ez az a több, amit a gyülekezet, az egyház, a hívő emberek közössége adhat, és kell, hogy adjon ebben a világban. Elolvasom még egyszer ezt a hálaadást: „Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott. Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” Ámen.

Mindenható Istenünk! Csodálatos szép világot teremtettél, de mi megrontottuk azt is vétkeink sokaságával.

Hálát adunk, hogy nem kell bűneinket takargatnunk, átfestenünk, hanem őszinte bűnbánattal eléd állhattunk, és a Krisztusért megbocsátottál, levetted bűneink, múltunk terhét rólunk. Magasztalunk Téged, hogy üdvösséges ígérettel bátorítasz bennünket, hogy hűségedre mindig számíthatunk, hogy jövőnk a Te kezedben biztos helyen van, és dicsőítünk, hogy földi napjainknak ebben a bizonytalan, értékvesztett világában Te adsz biztos reménységet, igazi célt, igazi értelmet.

Dicsőítünk, hogy a gyülekezet közösségében a különböző kegyelmi ajándékok által is meggazdagítod, megerősíted, szolgálatra buzdítod életünket. Könyörgünk URunk, a hitben, buzgóságban megfáradtakért, hogy megerősödjenek Tebenned. Könyörgünk a gyülekezeti közösségből elmaradozókért, hogy tudjuk egymást szeretettel számon tartva erősíteni, és bátorítani. Könyörgünk csalódott, kiábrándult felebarátainkért, akik még mindig csak embereknél keresik a jövőt, hogy tudjanak és akarjanak hozzád közeledni, Benned és általad új életre jutni, és így értelmes napokat élni. Könyörgünk a ránk következő héten a hitmélyítő hétvége alkalmaiért, hogy a Te igéd, hogy a bizonyságtétel megerősítsen bennünket, és felbuzduljunk a Te akaratod teljesítésére. Tedd hitben, reménységben, jövőképben megújult életünket áldássá egész nemzetünk javára. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |