| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Zákeus (3.)

Lukács evangéliuma 19. rész 1-10. vers

„¹Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta.

²Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.

³Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.

⁴Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.

⁵Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: »Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.«

⁶Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta.

⁷Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg.«

⁸Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.«

⁹Jézus így felelt neki: »Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.

¹⁰Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.«”

Imádkozzunk:

URunk, nem vagyunk méltók, hogy hajlékunkba jöjj. Valljuk mi magunk is, hogy nem vagyunk méltók, a századossal együtt; nem vagyunk méltók Zákeussal együtt. Nem vagyunk méltók, mert mi magunk is oly sok mindenben vétettünk ellened. Oly sok mindenben engedetlenek voltunk. Nem vagyunk méltók, mert nem vagyunk tiszták, de mégis köszönjük, hogy Te betérsz a mi hajlékunkba. Köszönjük, hogy Te be akarsz jönni a mi hajlékainkba. Köszönjük, hogy Te szólni kívánsz hozzánk, és így kérünk Téged most ezen az istentiszteleten is, hogy szólj a mi szívünkhöz. Szólj hozzánk kegyelmesen, szólj hozzánk, hogy megtisztuljon a mi életünk. Szólj hozzánk, hogy megváltozzon mindaz, aminek meg kell változni a mi életünkben. Segíts bennünket, segítsd mindazokat, akiknek új életre van szükségük, hogy új életet találjanak Benned, és Általad. De kérünk Téged URunk, hogy készíts bennünket is – akik már valljuk, hogy Te a mi URunk vagy –, hogy veled együtt közösségben lehessünk. Az úrvacsorai közösségben is, de Veled együtt közösségben lehessünk életünk minden napján. Készíts bennünket, tisztogass bennünket, és URunk kérünk Téged, hogy add nekünk azt a teljes közösséget Veled, amit csak Te adhatsz. Jöjj közel most a Te Szentlelkeddel, egészen közel a mi szívünkhöz, és kérünk Téged, segíts bennünket, hogy mi pedig meghalljuk a Te üzenetedet. Légy az Ige hirdetőjével, légy a hallgatóival, és áldd meg a mi közösségünket Teveled. Az ÚR Jézus Krisztusért kérünk hallgass meg. Ámen.

Jézus Krisztus mondja: „Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják”.

Szeretett Nagyerdei testvérek, Isten igéjét olvasom az imént hallott szakaszból:

Lukács evangéliuma 19. fejezet 8. vers

⁸Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.«

Így kezdődik a tékozló fiú példázata: „örvendezés van Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén” – a menny örvendez, ha a földön egy bűnös ember megtér. Így olvassuk Zákeus történetéből az előző versszakból: mikor bement Jézus Zákeus házába, a kint levők mind zúgolódtak, ilyen formán: „bűnös emberhez ment be szállásra”. A menny örvendez, a föld zúgolódik. A menny boldog egy megtért bűnös ember láttán, életén. Az Istent kereső, hozzá rendszeresen szóló, tőle sok mindent elváró ember pedig egyszerűen dühöng, mert egy bűnös emberhez bement Jézus. Bement Jézus, és abban az időben ez nagy botrányt jelentett. Ma ezt nem tartjuk annak. Ez természetes. Az, hogy a bűnösökért jött Jézus, ezt tudjuk. Eltelt 2000 esztendő – egyértelmű. Akkor ez nem így volt. Adott egy kőkemény törvényvallás, korrupcióra építő törvényvallás: mit kell megtennem, mit nem kell megtennem, mitől kell tartózkodnom, mit kell még komolyabban vennem, mit produkálhatok, mit tehetek én. E vallásnak egyik komoly tanítása volt: ember, tudj különbséget tenni, ki a bűnös és ki a nem bűnös.

Itt van egy bökkenő. Ki a bűnös? Ha mást látok, azt könnyebb így megfogalmazni. Én az vagyok? Nem annyira talán? Az orvos a beteghez megy gyógyítani. A betegnek kell orvos – mondja Jézus –, és nem az egészségesnek. Mi ezt ma másként tudjuk.  Nemrég történt: influenzajárványos időszakunkban egy beteg gyermekhez kihívták az orvost. A gyermek napok óta magas lázzal feküdt, nem ment le a láza, bármilyen erős gyógyszert adtak is be neki. Tüsszögött szegénykém, köhögött, fertőzött, s arra kérték az orvost: „ne tessék bemenni hozzá, hát fertőz”. Hogyne mennék be, azért megyek be hozzá, mert fertőz – hogy ne fertőzzön. Azért megyek be hozzá, mert beteg, hogy ne legyen beteg, hogy gyógyuljon meg. Ilyen paradoxon valahol tényleg: bűnöshöz megy? Igen bűnöshöz megy. A bent s a kint örök feszültsége, a menny és a föld örök különböző látása igénkben markánsan kirajzolódik. Bent a házban Jézus – talán mondtam, csak aláhúzom még egyszer –, nézz ki az ajtón keresztül: Simon Péter jössz? Zebedeus János nem jössz be? Itt a volt kollegád, kedves Lévi – Máté nem akarsz bejönni? Ők kint maradnak. És zúgolódnak… Jézust dicsérve, Istent magasztalva… hogy egy embertárs megmenekül? – nem öröm, hanem zúgolódás tárgya ilyenformán. Máskor az volt, nagyon. Az, akkor azt mondta, hogy ítélkezz ember. Akkor vagy felnőtt, nagykorú, érett férfiember, ha ítélkezel: ki a pogány, meg ki a nem pogány? Ki az idegen? Ki a közülünk való? Ki a bűnös, ki a tiszta? Ki a tisztátalan, ki a vámszedő, és így tovább… tudják, ítélkezni és ítélkezz kőkeményen, és magadat határold el tőlük feltétlen! Jön Jézus, bement a bűnös ember házába, és mond egy mondatot a hegyi beszédben: „Ne ítélkezz, hogy ne ítéltess”. Ha te attól vagy nagykorú, hogy ítélkezni tudsz, ez nem igaz. Ha te ítélsz, ítél más is. Nem arról van szó, hogy valakinek legyen véleménye. Legyen véleménye, az egészen más! Egy vélemény tud változni. Ítélet, az végleges. Ítélet kihirdetve, fellebbezésnek helye nincs. Ne ítélkezz, mert téged is megítélnek mások. Az örökkévaló Isten, embertársaid, akárki. Ítélkezz, ne ítélkezz. Bement bűnöshöz, a menny pedig örvendez. Az, akkor azt mondta: „szemet szemért, fogat fogért” – Szeressétek felebarátiatokat, és ellenségeiteket pedig gyűlöljétek. Mondja Jézus: szeresd ellenségedet, aki téged átkoz: imádkozz érte. Ez túlzás testvérek? Az emberen túl egy kicsit túlzás? Lehet ezt megtenni? Aki engem üldöz, átkoz és elmond mindennek? És betart, és káromra van? Munkatárs, főnök, akárki, bárki – azt lehet így szeretni? Nem. Nem lehet. Nem igaz! De imádkozni érte, azt igen! Hiszen az a legfőbb áldás, hogy akiért imádkozom, az tán nem fog megváltozni, de én igen. Én lehiggadok. Ez a gyűlölség, ez az ölség vágy, valahol bennem megszűnik, legalábbis csendesedik. Nem a másikért, hogy ő változzon meg, magamért imádkozom.

Nem a másik embertársért, hogy alakuljon hozzá, ahogy elképzeltem, hanem én imádkozom, és URam Te adsz nekem csendességet, Te adsz nekem békességet. Az egy kemény kor volt. A gyűlölséget lehet örökíteni. Egyértelműen. De nagyon lehet örökíteni. A gyerek otthon sok mindent sokszor hall, szinte átveszi automatikusan szülei, nagyszülei gondolatvilágát. De hogy átveszi! Találkoztam olyan román emberrel, aki magyart még soha életében nem látott közelről, de mondta, hogy a bozgor magyarok. Igaz ez fordítva is persze, nagyon is igaz. A gyűlölség örökíthető. A másik felekezet iránt. A másik nép iránt. Embertárs iránt. Bárki iránt, ez a kor erről beszélt. Örökítsd, add tovább gyermekednek, gyűlöljön ő is, szemet szemért, fogat fogért. Neki is, ítélkezzen ő is. Jön Jézus, én bemegyek hozzá. Nem menti fel Zákeust: „nehéz gyerekkorotok volt, szegénykéim”. Te már csak ilyen nyomorult bűnös vagy. Bűnös vagy, és mégis megyek hozzád! Ne ítélkezz, imádkozz érte. Én bemegyek hozzá. Bűnöshöz ment be?  Te nem vagy az, ember? Te mondod másnak? De könnyen megy. Te különb vagy sokszor?

Egy másik történet előttem van. Döbbenetes nagy történet. A templomban tanító Jézushoz visznek farizeusok – mai szóval mondom: kukkolók, leselkedők –, egy házasságtörő fiatalasszonyt. Jaj, de ellenszenves dolog! Leskelődni mások intim dolgai után, lecsapni rá, és vinni Jézushoz. Akivel mindezt tette, a férfit nem viszik, csak a nőt. Ott áll Jézus, és a fiatal asszonyka. Tudja, van hátra életéből körülbelül 2-3 óra hossza. És vége az életének. A per együtt van, a vádlók és tanúk. Legalább két vádló. Kettő vádolja őt, egy házasságtörőt: ott a minimum két tanú: igen, láttuk, tetten értük őket. Biztos halál, biztos megkövezés. Mit mondasz Jézus? S ebben a helyzetben bölcs válasz nincs, jó válasz nincs. Tudjuk, ha azt mondja, ne kövezzétek meg: törvényszegő vagy, neked is meg kell halnod; ha azt, hogy kövezzétek meg: hol a szeretet, amit hirdetsz megváltó Jézus? Hol a szeretet? Úgyhogy csendben csak ennyit mond: meg van írva a törvényben, az ilyet meg kell kövezni? Kövezzétek meg. Ki kezdi fiúk? Ki kezdi? Ki érzi magát méltónak arra, hogy vegye az első követ, no, ki érzi magát kevésbé bűnösnek? Mondjátok, kezdjetek hozzá! Néma csend talán… egy ember elindul hátrafelé, másik kettő ugyanúgy, s végül senki nincs ott a templom közepén, csak Jézus és az életéért remegő fiatalasszonyka. Hol vannak a vádolóid? Nincs per? A per okafogyottá vált? Nincs vádlóm, nincsenek tanúk, nincs per tovább. Senki nem kárhoztat? Senki URam. És mondja Jézus: én sem kárhoztatlak. Eredj el, és többé ne vétkezzél. Ne halj meg, ÉLJ! Az a korabeli vallás követ kínált.

Így irtsd ki a gonoszt magad közül. Ami gonoszság, ki kell irtani, különben közénk jön mételyként. Jézus nem követ hozott. Hozta az életet. Ne halj meg fiatalasszony, élj, nem kárhoztatlak, de többé ne vétkezz.

Ott Filippiben az első európai gyülekezet börtönében történik valami földrengés. A börtön kapui megnyílnak, a smasszer, a börtönőr látja mindezt, lámpást ragad, fölriad álmából. Talán azt gondolta, minden rab jogosan megszökik ilyenkor, és már veszi a kardot, hogy beledőljön a kardba. Ezt kínálta Róma. Az európai kultúra bölcsője, Róma ezt kínálta. A férfias halált. Katonaember vagy? Nagyot vétettél? Önkezeddel vess véget életednek. Akkor vagy férfi igazán, kemény katonaember, dőlj bele a kardodba. És Pál felordít, felkiált, semmi kárt ne tégy magadban, itt vagyunk valamennyien.

Korabeli világkultúra kardot kínált, öngyilkosságot kínált, halált kínált, az Ige pedig Jézust kínálja. Az életet, aki hozza az életet, és hozta az életet. Aki nem volt katona, összehívta rokonságát, barátait, mindenkit, feltöltötte méreggel, és megitta mindenki előtt. Ez férfi, ez igen, ez tud meghalni. Ott a keserű pohár, van mit meginni.

Gecsemáné kertben az ÚR nagyon így imádkozott: Atyám, ha lehetséges ez a keserű pohár múljék el tőlem, de ha Te másként rendeled, én kapitulálok. Ő vállalta a halált, másokat nem engedett meghalni. Ő meghalt, a börtönőr nem halt meg. Ő meghalt a kereszten. Fiatal asszonyka nem halt meg, nem kövezték meg, mert Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, akit mások már leírtak, agyoncímkéztek; a világból kiiktattak teljesen. Jézus bement, a kint levők morgolódnak.

Másik helyszín? Zákeus házának belseje. Egészen más hangulat, csend, jó értelemben bezártság. Jézus közelségének áldott drága valósága. Vacsora közben Zákeus feláll. Senki nem kérte erre, és mond egy elképesztő mondatot. Mondom, elképesztő mondatot: URam, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valamit elvettem másoktól ügyeskedéssel és csalással, bármilyen formában, patvarkodással, adok helyette, 3 plusz egy, tehát négyszer annyit. Három a teljesség száma, ő ezt megfejeli még eggyel. Három plusz egyet adok nekik, négyszer annyit. Ki kérte erre őt? Az égvilágon senki nem kérte erre, senki nem mondta: itt a főnök, előtte illik így beszélni… szereti az ilyen gesztusokat a főnök. Semmi ilyen nincs. Csak beengedte Jézust, csak komolyan vette Jézust. Csak meg akarta látni, megelégedni a látással, behívni a házába, életébe, és az élet gyökeres változáson ment át. Ami egészen gyökeres forduláson ment át. Senki nem kérte rá.

Nem sokkal később Betániában Jézus átéli mindezt, mikor Mária előkeresi azt a drága pénzen vett szelencéjét. Iszonyatos pénzen vásárolt halotti balzsamot feltöri, és ráönti Jézus lábára, és Jézus fejére. Mekkora anyagi veszteség! És Mária arca ragyog. És boldog. Mert önmagának tartotta, önmaga halotti voltára, és most adja az ÉLETNEK. Zákeus – mekkora veszteség, döbbenetes, testvérek. Vagyona fele elment. Amit elvett másoktól, helyette négyannyit adott, kész anyagi csőd. Neki veszteség, és a kis ember arca ragyog. Megtért Zákeus? Megtért! Mitől megtért ember ő? Idézi a Bibliát kapásból, bárhol? Nem. Ha valaki megtért ember, és ismeri a Bibliát, az nem baj, sőt áldott, drága dolog. Mitől megtért ember? Tud imádkozni bárhol, bárkivel, hangosan, azonnal? Áldott dolog, ha ez őszintén történik, de még ettől sem. Teológiát végzett? Rabbi-képzőt elvégezte később, levelezőn? Még csak attól sem. Attól megtért, hogy rendezni kívánja addigi dolgait. Fáj neki az, amit mással tett, fájt, és rendezni kívánja. Van, aki azt mondja erre, hogy: megtértem, lezártam a múltamat, ami eddig volt elfelejtem. Nem felejtem – mondja Zákeus. Amit abból rendezni kell, rendezem. Lehetek én mennyei nyelveken szóló angyal, ha tele vagyok haragossal jogosan; embereket becsaptam, és nem rendezem – mit ér a hitem, mennyit ér a hitem? Semmit! Egy szót ő megismert: ez a kell szó.

A gazdag ifjú Jézushoz rohan nagy lendülettel, tele elszánással: mit kell cselekednem, hogy az üdvösséget elnyerjem? Tipikus kérdés. Találkozunk fiatalabbakkal, idősebbekkel – mit kell tennem, hogy hitben járjak? Miről kell lemondani? Semmiről. Mit kell tennem? Befogadnom Jézust. S majd Ő bennem elvégzi azt, amit el kell végezni. Amiről én nem tudnék lemondani időszakosan, arról Ő majd lemondat. Van hatalma hozzá. Ahogy addig ragaszkodtam foggal, körömmel, aminek rabja voltam, aminek odaadtam időmet, energiámat, bármimet, Őneki van hatalma ettől engem megszabadítani. Nem kell, nem muszáj hinni. Drága felszabadultság, drága lehetőség: mit kell tennem URam? Mennyi pénzt adjak neki, hogy, jó hívő legyek? Semmi ilyen nincs. Készen vagyok a válasszal: rendezem dolgaimat. Ettől vagyok megtért ember. Ha talán valaki engem is vár, valaki bennünket vár egy csendes szóra: „Te, bocsáss meg, ne haragudj”, akkor tegyem meg. Ha valakivel van rendeznivalóm. A szűk családban, tágabb világban bárhol, ne múljék rajtam. Ettől leszek hívő élet, hiteles hívő élet. Ha fáj a rendezetlenség bennem, amit talán így mondom: bűnös dolog. Az ÚR előtt nem tiszta dolog. És ez nekem őszintén fáj, és rendezni kívánom, ad hozzá bölcsességet. Mikor és hogyan? Ad hozzá lehetőséget, ad hozzá alkalmat, menjek, tegyem és csináljam. Nem muszájból, mert így kell tennem, hanem mert Ő Lelke által biztat, bátorít egyértelműen.

Befogadta Jézust házába, s e befogadás magával hozta az ő életének megfordulását, visszafordulását, megtérését, visszatérését egyértelműen. Jézus mellett élhetek. A kintiek mellette éltek. És most dobognak, rosszkedvűek, morgolódnak. Jézusban élek, és könnyebb élnem. Életem Jézus Krisztusé, és érzem, könnyebben tudom elhordozni a próbákat. Emberebbé tesz. Én ezt vallom testvérek. Valaki attól lesz igazán hívő, hogy emberebbé válik. Kiismerhetőbbé, egyértelműbbé, felfedezhetőbbé, megszólíthatóvá. Az Isten emberré lett, és az emberré lett Isten engem emberré tesz általa. Ettől leszek az, és ha bennem van a vágy, rendezzem dolgaimat. Ne hagyjam annyiban.

A lakásban hatalmas nagy piszok kupac, nem hagyom ott. Idegesít, bánt, kitakarítom. Ezt is ugyanúgy, életemből egyértelműen. Behívta életébe, megismerte, odaadta az életét, és a mosolygós kisember anyagi veszteségei ellenére is egyfajta példa, csendes emberi modell. Mi az, hogy újat kezdeni? Őszintén, kényszer nélkül, egyértelműen Jézus Krisztusban. Hogy ki, mit mond már róla, nem érdekli. Ki hogy nem szereti őt, ki hogy címkézi őt, ki hogy szól be neki, már nem érdekli. Új életet talált, új szívet, új lelket, új gondolatot.

Igen, mint az Emmausi két tanítvány, Ő is befogadta házába Jézust. Hogy kit fogad be, még nem tudták az úton, ott kint a ház előtt. Befogadták otthonukban, és ott ismerték fel Jézust. A kenyér megtöréséből. Mondják teológusok: ez talán úgy történt, hogy annak idején szokás volt: az asztalfőn ülő férfi, vagy éppen fekvő férfi a kenyeret megtörte, vett magának, s adta a többit tovább. Az ÚR ezt egészen másképp csinálta. A kenyeret megtörte, nem vett magának, adta mindet tovább, mint nagycsütörtökön, itt Emmausban is. És erről fölismerték. Ez nem más, ez maga Jézus. Úton nem ismerték fel. Mentükben, jártukban, keltükben nem ismerték fel, de otthon fölismerték Őt. Befogadom otthonomban, és lakásom hajlékká nemesül. Az Isten hajlékává. Nagy szó talán testvérek: templommá nemesül. Ha valakinek nincs saját lakása, be tudja fogadni hajlékába egyértelműen.

Amíg élek nem felejtem el azt az eseményt: fiatal pályakezdőként éltem át egy Pest környéki ifjúsági csendes napon… több száz fiatallal lehettünk együtt egy Pest környéki gyülekezet templomában. Ment a nap a megszokott programok szerint, sok énekléssel, bizonyságtétellel, csoportbeszélgetéssel, előadással, evangélizációval. A nap végén, ha valaki akart, kaphatott szót, beszélni életéről, és hitéről. Egy fiú kiállt, hadd mondjam így: egy madárijesztő. Hosszú zsíros haj, gondozatlan szakáll, bajusz, rövid póló, az a két agyontetovált kar, s a fiú szót kért, és kiált. Többen összenéztek, mit akar ez mondani vajon? Miről is fog ez most nekünk beszélni? És elmondta életét… Hogy nőtt fel. Árvaként, árvaházban. Hogy került nagykorúságában munkásszállóra. Hogy kezdte egy pohár sörrel, aztán már egy pohár pálinkával… a kettő együtt. Hogy fejezte be a legerősebb kábítószerekkel. Mutatta a karját, mint egy tűpárna. Látszott a sok tetováláson túl is az a rengeteg szúrás. Börtönbe került, mert betört patikákba. Ismerte Budapest és környéke összes patikáját. Hol a raktár, bejáró, hol lehet betörni. És vitte az anyagot. Egyik télen, hideg kemény télen, Pest környéki temetőben telelt egy kriptában. Fedelét félrehúzva lefeküdt, és ott aludt egy szem hálózsákkal betakarózva. A válla szétment teljesen, állandó fájásai vannak, csontfájdalmai emiatt. Börtönbe került, a rabság letelt, jött ki az ajtón. Merre tovább, hogyan és merre tovább? Ott állt egy Lada, kiszállt két fiatalember, megszólította: eljössz velünk? Hova? Hát egy otthonba. Nagyon-nagyon megdöbbent… Fiatalok, az valami kégli? – kérdezte az illető. Az valami kégli. És milyen? Református kégli. Milyen? Az valami szörnyű lehet. Ott mit csináltok? Imádkoztok is? Igen. Akkor nem kell. Az nem, Isten őrizz. Te tudod! Nem akarsz, nem imádkozol, ha akarsz, imádkozol. Rád van bízva, gyere el. És ő elment. Ott, abban az otthonban megismerte Jézus Krisztust. Nem volt saját lakása, álmában sem. Talán most sincs. Be tudta fogadni hajlékába, szívébe, tudatába Jézus Krisztust. Nem volt könnyű. De járt út lett számára. Itt vagyok, mondja az illető, elfogadtam ŐT, és Jézus Krisztus kezemből kiverte, kiütötte az injekciós tűt. Eltelt két és fél év, és a kábítószert nem is kívánom. Dicsőség Istennek. És leült. Néma csönd. Néma csönd. A kor Zákeusa lenézett, börtönviselt, nyomorult árva élete. Anyja nem volt, aki megsimogassa, megcsókolja. Apja, aki nevelje férfivá, senkije nem volt. A kor egy névtelen sok százmilliója közül, egy Zákeusa. Megismerte Jézust, befogadta Őt, és újat kezdett. És nem csak annyi történt, hogy leszokott róla ideig-óráig. Eltelt több mint két és fél év, és nem is kívánom. Még csak nem is kívánom. Csendben voltunk, senki meg nem szólalt. Szépen fölkeltünk, és hazamentünk, szemünkben könnyekkel. És nagy hálaadással.

Örvendezés van, mondja az ige, az Isten angyalainak színe előtt, egy bűnös ember megtérésén. A földiek dohognak, morognak, rosszkedvűek. Ám Jézus mégis végzi az Ő embermentő munkáját, drága szolgálatát. Neki Zákeus is fontos volt. A nyomorult fiatalember is fontos volt. Én sem voltam közömbös. Valamiért megszólított és elhívott.

Áldassék az ÚR, aki közénk hozta ezt az új gondolkodást. Emberben gondolkodást. Emberpárti gondolkodást. És azért áldassék, hogy Nála semmi, és senki nem lehetetlen.

Áldott légy ÚR Jézus Krisztus, azért a merőben új látásért, gondolkodásmódért, mit Te a világba elhoztál. Hányan utáltak Téged emiatt. Lenéztek, megvetettek. Tartottak felforgatónak, forradalmárnak. Nem értettek. Olyan jó volt akkor is gyűlölködni, meg imádkozni is, megvetni embereket, meg nagyokat könyörögni Hozzád. Ez ma is így van sokszor. Látja az ember önmaga életét. Szabadíts föl, kérünk URunk egy igazabb, őszintébb emberlátásra. Nem én, hanem Te. Nem, ahogy én teszem, hanem Nálad nélkül semmit sem cselekedhetek. Köszönjük URam, hogy értelmes életünk nem volt előtted közömbös. Nem tudjuk miért, de olyan jó tartozni Hozzád. Szeretnénk nemcsak melletted lenni, de Benned és Általad élni. Nem melletted időnként morogni, panaszkodni, reménytelennek lenni, hanem behívva életünkbe, szívünkbe, elménkbe, tudatunkba, embernek lenni. Megváltott embernek lenni. Hála az Igéért, hogy ez fennmaradt, hogy Lukács evangélista nem volt finnyás, és megírta, nem érdekelte a törvény szigora. Leírta és előttünk itt van. Magyar nyelven olvasható. Áldd meg esténket URam, az éjszakát, ha úgy látod jónak, adj nekünk reggelt, hogy tudjunk lábra állni a Te napodon, az ÚR napján. És eljönni és Téged magasztalni. Mert Te eljöttél, nemcsak vizitálni, látogatni, Te itt vagy most is Lelked által, Igéd erejével ebben a drága gyülekezetben is. Csendes kérés, sokat elmondott, de őszinte kérés: maradj velünk Jézus. Beestvéledett, maradj velünk, kérünk URunk. Ámen.

„Az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, őrizze meg szívünket, gondolatainkat a feltámadott és élő ÚR Jézus Krisztusban, Övé a dicsőség most, és minden időben.” Így legyen. Ámen.

          | Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |