| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Isten munkálkodik

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, a mi Urunk Jézus Krisztustól. Ámen!

János szerinti evangélium 6. fejezet 24-34.

„²⁴Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajóba, elmentek Kapernaumba, és keresték Jézust.

²⁵Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: »Mester, mikor jöttél ide?«

²⁶Jézus ezt válaszolta nekik: »Bizony, bizony, mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.

²⁷Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten.«

²⁸Ekkor megkérdezték tőle: »Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?«

²⁹Jézus ezt felelte nekik: »Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.«

³⁰Erre megkérdezték: »És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel?

³¹Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.«

³²Jézus pedig így válaszolt nekik: »Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.

³³Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.«

³⁴Erre ezt mondták neki: »Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!«”

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk!

Hálás szívvel állunk eléd ma is legszebb nemzeti ünnepünkön. Köszönjük elődeink hitét, példamutató hazaszeretetét. A Te szent áldásaid nélkül ma sem élhetünk. Köszönjük a mindennapi kenyeret, a hétköznapok áldásait, amit sokszor természetesnek érzünk. Hálát adunk a lelki, szellemi táplálékokért is, amit sokszor nem válogatunk meg eléggé. Istenünk, bocsásd meg bűneinket, amikor csak a világi javak megszerzésére törekszünk, és nem értjük, hogy van mennyei kenyér, ami az örök életre vezet. Jézus mondja: »Én vagyok az életnek kenyere, aki hozzám jön, meg nem éhezik, aki bennem hisz, meg nem szomjúhozik soha.« Bocsásd meg, ha a szellemi táplálékot nem tartjuk olyan fontosnak, pedig ha mindennap tanulmányozzuk a Bibliát, Te kétségeinkre, kérdéseinkre választ adsz. Bocsásd meg, ha nem ismerjük föl a közösség erejét, pedig az Ige magyarázataiból és egymás hite által is sokat tanulhatunk. Kérünk Urunk, segíts, hogy megértsük, van égi kenyér, amely az örök életre vezet. Adj erőt, hogy tegyük, amit reánk bíztál, hogy sokan elinduljanak és eljussanak Jézushoz, benne hitet találjanak. Ahogy egy híres gondolkozó fogalmazott: »Adj nekünk tiszta érzékeket, hogy láthassunk, alázatos érzékeket, hogy hallhassunk, a szeretet érzékét, hogy szolgálhassunk, a hit érzékét, hogy Téged érzünk.« Most és mindörökké.

Ámen!

Jézus Krisztus, egy Mesterünk

Mennyei szent bölcsességünk,

És nékünk bizonyos idvességünk.

Mostan néked mi könyörgünk,

Szent nevedért esedezünk:

A te Szentlelkedet adjad nékünk!

Mi szívünket megújítsa,

És sebeinket gyógyítsa:

Bűnös életünket megjobbítsa.

Munkáinkat megszentelje,

Bennünk a hitet nevelje,

Útunkat hazánkba vezérelje.

                                                        371. dicséret 1-4. verse

Korinthusi 1. levél 1. fejezet 18-25.  

„¹⁸Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.

¹⁹Mert meg van írva: »Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem.«

²⁰Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét?

²¹Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.

²²És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, ²³mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, ²⁴de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége.

²⁵Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél.”

Szeretett Testvérek!

Betegként, miért szoktunk elmenni az orvoshoz? Azért, hogy megmondjuk neki, hogy hogyan gyógyítson meg? Vagy pedig azért, hogy megkérdezzük és elfogadjuk azt az utat, azt a gyógymódot, amit majd ő fog javasolni? Azért, nem kell az orvoshoz elmennünk, amikor betegek vagyunk, hogy elmondjuk neki, hogy most mit kellene tenni. Ha tudnánk, akkor cselekednünk kellene. Természetesnek tartjuk – bár nem mindig fogadjuk el –, hogy igen, majd a gyógyulás útját, módját, mikéntjét, a baj megállapítása után, az orvos elmondja nekünk.

            Egy értékvesztett, célt tévesztett, igen beteg világban nagyon nagy szükségünk lenne békességre, biztonságra, egészségesebb közösségekre; nagyon-nagy szükségünk lenne mindezekre. Ugyanakkor sokféle elmélettel találkozunk, sokféle javaslattal a gyógymód vonatkozásában: sokféle elképzeléssel, sokféle hittel, amit hirdetnek, mondanak, ajánlanak nekünk. Mi miért Krisztust választottuk? Miért Krisztust követjük, és miért Krisztust ajánljuk a beteg világnak? 

Az előbbi apostoli bizonyságtétel egy nagyobb szakasz. Az egészet most nem olvastam végig, hiszen legalább két fejezetet kellene akkor felolvasni, de mindaz, ami most elhangzott, és amit ezekben a napokban olvashatunk is majd, mindaz, úgy gondolom, bőségesen elégséges ahhoz, hogy az igei választ megtaláljuk és megerősödjünk az igei válaszban.

         Először is tehát lássuk, hogy a világ mit akar, mit akart csinálni. Nevezetesen, hogy a világ maga akar Istenhez utat építeni. Ez a bűneset óta újra és újra megismétlődő kísérlet. Mert hogy baj van, mert hogy beteg az életünk, ezt mindenki érzi, minden kultúra látja, minden kor, évszázad, évezred, ember fölismerte, és a világ, ő maga akar Istenhez utat készíteni. Valahogy vissza kellene jutnunk a helyünkre. Mint amikor a kismadár nem érzi jól magát a fészekben, és ugyan még repülni nem tud, kiesik, és aztán ott lent a földön a saját erejéből akar vergődni, hogy visszakerüljön a fészekbe. Nagyon sokszor ezt látjuk, bizonyára jó szándékkal, de gyenge hatásfokkal ebben a világban.

         Az apostol arról beszél, hogy kortársai, Izráel fiainak egy része a Messiást kézzelfogható jeleket bizonyító Messiásként keresi, gondolja; neki olyan Messiás kell, aki olyan jeleket mutat, amilyet majd ők rendelnek, amilyet ők elgondolnak. Igen, ez volt egy része a kortársak gondolatának, ugyanakkor a görögök, – ahogy jelzi, tehát nem Ábrahám utódai –, a görögök pedig inkább intellektusuk segítségével, inkább filozofikus módon próbálták formálni, gondolni az Istent, az isteneket, és az ember és Isten kapcsolatát. Erről elbölcselkedtek, és ezt keresik.  Az ember és Isten közötti kapcsolatot emberi okoskodással, emberi bölcselkedéssel gondolják rendbe hozni, hiszen a korabeli görög gondolkozás egy kicsit arról is híres volt, hogy szerintük az Isten – vagy istenek – érzéketlen távoli lények. Ők el vannak magukkal foglalva, a maguk perpatvaraival, dolgaival, és mivel érzéketlenek, távoliak, ezért magunkra vagyunk utalva, ezért nekünk kell kitalálni, hogy beteg életünk, társadalmunk gyógyuljon, hogy az ember- és Isten-kapcsolat valahogyan rendeződjön.

         Aztán nagy ugrással, de ugyanakkor mégis az évezredeket talán figyelembe sem véve, fogalmazzuk úgy, hogy napjainkban is – de említem: régen is –, sokan vannak, akik pedig Isten nélkül akarnak választ adni az emberiség gyötrő kérdéseire. Isten nélkül próbálják megoldani az életet. Hogy erre hányféle elmélet, filozofikus elképzelés, ideológia és ideológia alapján ilyen és olyan – olykor embergyilkoló valóság lett –, hát ezt sorolhatnánk. Aztán bizonyára vannak, akiknek eszébe jut, hogy különböző vallásosnak tűnő elképzelésekkel is lehet találkozni. Mindezekben a közös az, hogy az emberből indul ki. A beteg egyedül, maga akar meggyógyulni; ha az orvoshoz elmegy, akkor is csak azért megy el, hogy közölje az orvossal, hogy szerintem így kell meggyógyulni – de az nem érdekel, hogy ő mit mond.

A világ maga akart és maga akar utat építeni Istenhez. Ezeket szoktuk önmegváltó kísérleteknek nevezni, és ezek különböző hangszerelésben mindig jelen vannak, és holnapután is lesznek. Miért kell erről szólni? Miért foglalkozik ezzel Pál apostol? Miért nem mondja ezt: „hát elég baj, hogy így gondolkoznak, de ez legyen az ő bajuk!” Hát legalább két ok miatt. Az egyik, hogy a gyülekezetbe is beszivárog ez a fajta gondolkozásmód. Ott Korinthusban is, és azóta is, sokszor beszivárgott a keresztyénségbe is ez a fajta gondolkozásmód. Másik részről pedig: a missziós felelősségünk.

A gyülekezetbe is beszivárgott, ott Korinthusban is beszivárgott ez a fajta gondolkozásmód, hiszen ilyeneket olvashatunk: én Pálé vagyok, én Kéfásé vagyok, én Apollósé vagyok, én Péteré vagyok. Vagyis az embert túlértékelve, a keresztyén vezető embert túlértékelve gondolkoztak és viselkedtek némelyek, vagyis kezdett fölerősödni megint az önmagukba vetett bizalom, vagy a másikba vetett bizalom, ami már az üdvösség vonatkozásában így egészségtelen. Elkezdtek dicsekedni, és egymással szembekerültek a gyülekezet tagjai, amikor vezetőikkel dicsekedtek. Mintha ők tudnának megváltani. Pál apostol egész keményen ilyeneket mond, hogy „Nem azért küldött engem az Isten, hogy kereszteljek”. A keresztség senkit nem üdvözít. Csak üdvözítő Krisztus van. És akkor mondja: megkereszteltem ezt és azt, - aztán eszébe jut: „ja, még egy valakit”. Igen, oda Korinthusba is beszivárgott, hogy majd én, majd mi, a magunk erejéből, miközben ők már Krisztus-követőkké lettek. Aztán szintén a korinthusi gyülekezetben megjelenik ez a fajta gondolkozásmód, a világ önmegváltó gondolkozásmódja, például amikor a kegyelmi ajándékokkal helytelenül élnek. Téves lesz az azzal kapcsolatosan kialakított gondolatuk és gyakorlatuk. Amikor a kegyelmi ajándékokat részben egymással szembefordították, túlhangsúlyozták, és már-már a Krisztusban kapott kegyelem rovására emelték ki. Ez egy idegen, az evangéliumtól idegen gondolkozásmód. Vagyis Korinthusban is, az ottani gyülekezetben is, és a mindenkori gyülekezetben megvan ennek a veszélye, hogy megjelenjen az a fajta gondolkozásmód, amelyik már kezdi elfelejteni, hogy az Isten kegyelméből lettem Krisztus-követővé, és a saját érdemeim, az ember túlhangsúlyozása kerül a középpontba.

         Pál apostol kénytelen a korinthusi gyülekezettel kapcsolatosan erre rávilágítani. Bizony, beszélnünk kell arról, hogy a világ a maga bölcsességét túlértékelte, úgy gondolta, hogy majd ő megoldja a kérdéseket, de amikor mi, keresztyének is, helyet kezdünk adni ennek az önmegváltó gondolkozásmódnak, akkor valami végzetesen nagy baj következik be. Hiszen keresztyén életünk az Isten kegyelmén, az Isten elhívó szeretetén, megbocsátó kegyelmén alapul, és nem pedig a magunk vagy vezetőink érdemein, nem azon, hogy a kegyelmi ajándékok közül egyiket vagy másikat túlhangsúlyozva szuper-keresztyénnek kiáltjuk ki magunkat, és így helytelenül élünk vele. A világnak ez a fajta bölcselkedése a keresztyén üzenet lényegét támadja meg. Itt van a baj. Amikor keresztyén gyülekezet megerőtlenül, amikor a keresztyénség megerőtlenül, akkor a gyökér mindig itt keresendő, hogy a világ bölcselkedését kezdtük magunkévá tenni. Nem tagadtuk meg Krisztust, csak elkezdtünk emberi okoskodásokban is bízni. Amikor az egyház, vagy az egyén, a keresztyén személyiség már az evangélium mellett emberi okoskodásokban, bölcs gondolatokban is kezdett bízni, akkor mindig megerőtlenült.

         Napjaink erőtlenségének is egyik oka ez, hogy oly sok mindent beengedünk az életünkbe, amit nem kellene, mert ha beengedjük, akkor ott már nem teljes szív, teljes lélek, teljes erő van, csak részben adjuk oda magunkat az Isten akaratának cselekvésére, és részben emberi bölcselkedés szerint viselkedünk. Komolyan kell vennünk tehát, hogy a bölcselkedő, üres kegyes szavak vagy formák, azok nem adnak bűnbocsánatot, azok nem közösséget építenek, ott nem lesz békessége az ember lelkének.

         Az apostol kénytelen tehát a korinthusi gyülekezet számára a levele elején tisztázni ezt az alap-bajt, hogy a világi bölcselkedésnek egy vallásos formája nagyon-nagyon kezd a gyülekezeten belül meghatározóvá válni. Pedig tudták a korinthusiak is – meg mi is tudjuk -, hogy Isten készített utat a mi számunkra önmagához és nem mi készítünk a magunk erejéből Istenhez utat. Akkor nem kellett volna a megváltás, akkor Jézusnak nem kellett volna ebbe a világba jönni, akkor az Úristen tévedett, fölöslegesen jó dolgokat csinált, ha mi a saját erőnkből és saját bölcsességünkből meg tudnánk oldani életünk alapvető kérdéseit. De nem tudjuk. Viszont Isten készített utat a számunkra önmagához. Nem véletlen, hogy Jézus mondja, hogy: „Én vagyok az út, az igazság és az élet és rajtam keresztül lehet jutni az Atyához”. Ha mi betegként tudnánk a gyógyulás útját, akkor el se kell menni orvoshoz. Akkor miért megyünk el? Azért, hogy dicsekedjünk vele, hogy „doktor úr, tudom én, hogy hogyan kell meggyógyulni”?

         Szükségünk van tehát arra, hogy újra és újra a helyére kerüljön, hogy mi az Isten kegyelméből élő nép vagyunk, hogy Isten készített utat a mi számunkra őhozzá, hogy a bűn miatt megszakadt kapcsolat az Isten kegyelme által állhatott helyre, hogy a mi hitünknek ez az alapja, és a mi életünknek ez az alapja, hogy Jézus az út. Ha tovább olvasnánk még néhány mondattal a Korinthusi levelet, akkor találkoznánk azzal, amit Pál apostol így ír: „Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim, nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők, sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket és azokat választotta ki, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket.” Igen, az üdvösség útja az nem az átlagon felül eszes emberek útja. Az üdvösség útja nem úgy van, hogy aki nagyon komolyan tud bölcselkedni vallásos dolgokról, akkor az üdvözül, hiszen ez kizárólagos lenne. Az üdvösség útja nem az, hogy akik a legjobbak az emberek között. Az üdvösség útja nem az, akik a legtehetősebbek, leggazdagabbak és majd megvásárolják maguk számára ezt az utat. Nem. Isten egyformán elkészítette mindenki számára a Krisztusban ezt az utat, vagyis akik hisznek őbenne – és nem az emberi önmegváltó bölcselkedésekben –, akik a Krisztusban hisznek. Hogy hány osztályt végezhettek, milyen iskolájuk van, milyen képzettségük van, anyagilag hol tartanak, a társadalomban milyen poszton vannak – ez egy másik kérdéskör. Az üdvösségünk nem ettől függ. Az üdvösségünk a Krisztusban kínáltatott föl, és hit által a miénk lehet. Lehet a kisgyermeké is, aki még nem olyan sokat tud – de ezt hiszi –, és lehet a nagyon-nagyon idős valakié, és lehet a nagyon művelté is. Nagyon komolyan kell tehát vennünk, hogy amíg a saját értelmünkben bizakodunk, amíg a saját vallásos elképzeléseinkben bizakodunk, amíg a saját vallásos bölcselkedéseinkben bizakodunk, addig nem látjuk meg az Isten országát. Nem véletlen mondta Jézus Nikodémusnak: „Szükség néktek újonnan születni.” Pedig Nikodémus értelmes ember volt, művelt ember volt, vallási értelemben is nagyon művelt ember volt, istenfélő ember volt. Mégis azt mondja Jézus: „Újonnan kell születned.”

         Igen, ezt a fölkínált kegyelmet kell elfogadnunk, és akkor kezdődik el egy komoly változás az életünkben, és ez a változás kell, hogy kihasson a környezetünkre is. Hiszen mi annyi változást próbáltunk már, annyi javítást próbáltunk már a történelemben, és olyan kicsi hatásfokkal és olyan kevés eredménnyel.

         Szeretett testvérek! A reménység forrása az, amit majd itt megint pár sorral később már le is ír az apostol, hogy az Isten munkálkodik. Hogy az Isten munkálkodik. A beteg számára az a reménység-forrás, hogy az orvos munkálkodik. Ha csak a magunk bölcsességére hagyatkoznánk, kisebb bajokból még kikúráljuk magunkat, de lényegi bajokkal nem tudunk mit tenni. A mi reménységünk, ebben a világban, ahol annyi baj, annyi bűn van, ahol annyi igazságtalanság van, ahol újra és újra szabadságharcokat kell vívni még egy kis politikai szabadságért is. Ebben a világban az egyetlen igazi reménység-forrás az, hogy az Isten munkálkodik, és hogy ez a munkálkodása Jézusban jött mihozzánk közel. „Az ő munkája, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok” – írja az apostol. „Megváltásotok, keresztény életetek is az Isten munkája”, és ez a nagyszerű, mert ha ez csak, vagy elsősorban a mi erőnkből lenne, akkor mindig kétségbeesett emberek lehetnénk. Luther nem véletlen írt arról, amit itt énekeltünk az előbb, hogy: „Ha jót cselekedtem, rá kellett jönnöm, hogy ez is kevés, de elküldte az egyszülött Fiút”. Benne és általa van út az Istenhez. Benne és általa van bűnbocsánat vétkeinkre, benne és általa van megtisztulása életemnek, benne és általa elindulhatok a megszentelődés útján. Az egyházra is így tekinthetünk, hogy az Isten munkája, és nem jó szándékú vallásos emberek közössége csupán.

         „Az ő munkája, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok” – írja az apostol, és kicsit később szintén így folytatja: „Őt – azaz Jézust – tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé, megváltássá”. Igen, ez a mi reménységünk, ez a mi bizonyosságunk, és ez a mi életünk alapja. Isten nagyon jól tudta, hogy az engedetlenséggel, mi milyen mélyre süllyedtünk, és Ő tudott olyan mélyre jönni, hogy bennünket kiemeljen vétkeinkből. Aki térdet hajt a Krisztus előtt, az megtapasztalja Istennek ezt a szabadító szeretetét és erejét. Beteg életünk, nemzetünk számára Jézus a gyógyulás. Éppen ezért a bevezetőben föltett kérdésre – Miért Krisztust válasszam, kövessem, ajánljam? – ez a válasz: Őt tette az Isten a mi számunkra igazsággá, bölcsességgé, megszentelődéssé. A megváltásnak ez a gondolata lehet, hogy némelyeknek bolondság – írja az apostol –, de az Isten bolondsága, még az is sokkal nagyobb az emberek bölcsességénél. Válasszuk Őt, kövessük Krisztust, hirdessük Őt, mert Benne és Általa ad gyógyulást személyes életünknek, az egyháznak és a nemzetnek is a mi Urunk Istenünk.

Ámen!

Jézus, nyájas és szelíd, / Láss meg engemet,

Hallgassad meg, hű Megváltóm, gyermekedet!

Bűnöm láncát oldja fel / Kegyelmed s a hit;

Törje össze balga szívem bálványait!

Szabadságot adj nekem / És tiszta szívet,

Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled!

Vezess engem útadon: Magad légy az út,

Melyen lelkem a halálból életre jut.

Jézus, nyájas és szelíd, / Láss meg engemet:

El ne engedd, hű Megváltóm, már kezemet!

469. dicséret

Hálát adunk, Istenünk, teremtő, gondviselő szeretetedért! Magasztalunk Téged, hogy megismerhettük és elfogadhattuk bűnbocsátó kegyelmedet. Téged dicsőítünk, hogy Krisztusban új élettel ajándékoztál meg bennünket. Hálát adunk a hitben kapott testvérekért, a gyülekezet közösségéért. Köszönjük Urunk Istenünk, hogy megváltó kegyelmed által új értelmet, célt és küldetést kapott életünk. Bocsásd meg, amikor mégis engedjük, hogy a világ önmegváltó bölcselkedése megfertőzze gondolatainkat, hitünket, életünket. Bocsásd meg, amikor a gyülekezetben is felerősödhet a világias gondolkozásmód. Bocsásd meg, amikor engedjük, hogy megerőtlenedjen számunkra Krisztus keresztje. Segíts Urunk, bizonyságtételünk és hitvalló életünk által, hogy sokan megismerhessék a Te kegyelmedet. Segíts Urunk, hogy Jézust, az üdvösség útját hirdessük akkor is, ha ez nem mindig népszerű minden embernek. És segíts Urunk, hogy hitünk reménységet sugározhasson megfáradt népünknek, amikor az emberi elgondolások, az emberi ötletek a megjavításra oly kevés eredményt hoznak. Amikor már elcsüggednek sokan, már-már lemondóan legyintenek, erősítsd meg hitünket, az emberi életet megváltó, megújító, újjászülő kegyelmedbe vetett bizodalmunkat. És erősítsd meg gyülekezetünket is, hogy ne csupán higgyük mindezt, hanem egyre inkább megvalósuljon a mi életünkben és közösségünkben újjáteremtő munkád, hogy így népünk számára is reménységet hirdethessünk. Könyörgünk mindazokért, akik személyes terheket hordoznak testi erőtlenség miatt. Könyörgünk mindazokért, akiknek egymástól, szerettüktől búcsúzni kellett. Könyörgünk mindazokért, akik családi gondok között járnak, hogy az élet különböző mélységeiből ne csupán a maguk erejéből próbáljanak kiemelkedni, hanem merjenek odafordulni hozzád, és a Te segítségedet kérni, elfogadni. Könyörgünk nemzetünk lelki, erkölcsi megújulásáért, hogy az előttünk járt nemzedékek jó példája szintén bátorítás lehessen. Urunk, Istenünk, könyörgünk konfirmációra készülő felnőttekért, fiatalokért. Kérünk Urunk, segíts és vezess bennünket, hogy megújult gyülekezeti életünk, reménységet sugárzó, a Te akaratodat cselekvő életünk, nemzetünk megújulásának eszköze is lehessen.

Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |