Zsoltárok könyve 51. rész 3-15.

³Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!

⁴Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem!

⁵Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van.

⁶Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted.

⁷Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem.

⁸Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem.

⁹Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.

¹⁰Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.

¹¹Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet!

¹²Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!

¹³Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem!

¹⁴Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, ¹⁵hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád.

Dávid imádsága után most imádkozzunk mi saját szavainkkal:

Mennyei Atyám! Köszönjük kegyelmedet, szeretetedet, hogy az elmúlt héten végezhettük dolgainkat, vigyáztál ránk, erőt adtál, megtartottál. Bocsásd meg bűneinket, múlasztásainkat. Irgalmasságodnak sokasága szerint ítélj meg bennünket.

Tudjuk bűnben születtünk. Add nekünk a te megszabadításodnak örömét, hogy megtisztítva élhessünk napjainkban.

Áldd meg az ige hirdetőjét és hallgatóit. A Jézus Krisztusért kérünk. Ámen.

Kegyes Jézus, itt vagyunk

Te szent Igéd hallására,

Gyúljon fel kívánságunk

Idvesség tanulására,

Hogy a földtől elszakadjunk,

Csak tehozzád ragaszkodjunk.

Elménket, értelmünket

Lelki sötétség fogta bé,

De Szentlelked szívünket

Tiszta fénnyel úgy födte bé,

Hogy jót gondoljunk és szóljunk,

Mer csak tőled kell azt várnunk.

Dicsőségnek napfénye,

Istentől jött világosság!

Indítsd lelkünk készségre,

Nyisd meg fülünk, szívünk és szánk!

Hitvallásunk, könyörgésünk,

Urunk Jézus, halld meg. kérünk!

164. dicséret

János evangéliuma 13. rész 1-11.

¹A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.

²És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, ³Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: ⁴felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; ⁵azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve.

⁶Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: »Uram, te mosod meg az én lábamat?«

⁷Jézus így válaszolt neki: »Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.«

⁸Péter így szólt hozzá: »Az én lábamat nem mosod meg soha.« Jézus így válaszolt neki: »Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.«

⁹Simon Péter erre ezt mondta neki: »Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!«

¹⁰Jézus így szólt hozzá: »Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.«

¹¹Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: »Nem vagytok mindnyájan tiszták.«

Szeretett Testvérek!

Tavasszal – ha kinyitjuk az újságokat, vagy hallgatjuk a rádiót, televíziót –, nagyon sokszor hallunk különféle praktikákat tisztítókúrákra. Mostanában különösen megvan ennek a divatja, különösen megvan a lehetőség arra, hogy az ember tudja, hogy a télen felhalmozódott sok-sok mindent ki kell tisztítani a szervezetéből. Nem is ezzel van baj, hogy vannak ilyen tisztítókúrák, amiből ezt vagy azt megtartunk, hanem azzal van baj, hogy ezek a kúrák csupán a testre figyelnek, csupán a külsőre figyelnek, csupán öncélú dolgokat közölnek az emberekkel. Csupán talán a szépségért, talán a jobb közérzetért történnek, és a lelkiség elmarad ezekben a kúrákban.

Nem véletlen hoztam ezt a példát, hiszen böjtben nekünk is vannak bizonyos testi vonatkozásai azoknak a rendelkezéseknek, amelyek a Bibliában is benne vannak. Nem véletlenül voltak akár előírások, hogy mit szabad és mit nem szabad. Vagy voltak hagyományok, vagy vannak hagyományok ma is, hogy mivel élünk a böjtben, és mivel nem élünk. De hogyha ez csupán a testre vonatkozik, akkor ez is kevés. Ha csupán hagyományok megtartását jelenti a böjt – hogy ezt nem eszek, vagy azt nem eszek –, akkor nagyon hamar akár farizeusi magatartásba is csúszhatunk; ők nagyon mutatták, hogy tudnak böjtölni. Jézus egyszer azt mondta, hogy komor az ábrázatotok, és nem erre van szükség, hanem arra van szükség, hogy miközben talán megvontok magatoktól valamit, akkor sokkal nagyobb lelki kapcsolatot ápoljatok az Úrral. A farizeusok túlhangsúlyozták a látványos dolgokat, látványosan mutatták az emberek számára. Jézus azt mondta, hogy az Atyád számára mutasd, hogy most böjtöt tartasz, hogy most meg akarsz tisztulni, hogy most készülsz az ünnepre. Ne az emberek lássák a te komor ábrázatodat.

Mi tudjuk, hogy lelki értelemben is vannak méreganyagok, amik felhalmozódnak a mi szervezetünkben, a mi lelkünkben. Egy-egy elhanyagolt bocsánatkérés, egy-egy elhanyagolt rendezetlen ügy egymás között, igenis egyre jobban terhelheti, mérgezheti a mi szervezetünket. Tisztulni vágyunk, tisztulnunk kell mindannyiunknak, és ez a vágy valóban bennünk van.

Jézus így készíti az ő tanítványait az ünnepre. Készíti őket, és ehhez tartozik a lábmosásnak a története. Ezért van az a vacsora, az utolsó vacsora. És az az érdekes, hogy a lábmosás történetét csak János evangélista írja le. János viszont nem részletezi azt, amit a többi evangélista részletez; az utolsó vacsorának a részleteit.

Jézus tudja, hogy közel van az ő órája. Tudja, hogy át kell mennie ebből a világból az Atyához. És látjuk, hogy valamit tud János, amire a többiek talán nem figyeltek úgy oda. Azt mondja itt egy nagyon egyszerű mondatban: „szerette őket mindvégig”. János különösen érzékeny arra, hogy hogyan is állunk, mi, szeretet dolgában, hogyan jön közel hozzánk Isten szeretete, és hogyan tudunk erre a szeretetre válaszolni. Nem véletlen ez a mondat: „…jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mind végig”. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát küldte…” Pedig tudja, hogy nemsokára az Ő elfogatása után szétszaladnak. Pedig tudja, hogy lesz, aki elárulja Őt. Pedig tudja, hogy lesz, aki megtagadja Őt háromszor. Tudja, hogy az Ő tanítványai félni fognak, és bezárkóznak, mégis szereti őket e világban. Szerette őket mindvégig az elhívásuktól kezdve, a kiválasztásuktól kezdve, és szereti az övéit ma is. Szeret minket is, akkor is, ha nem érdemeljük. Akkor is, hogyha százszor eljátszottuk már azt a jogot, hogy szerethetne minket, ha a mai tanítványok is elfutnak, szétszaladnak, elfelejtkeznek az Ő követéséről. Szeret akkor is, ha talán mi megtagadjuk. Szerette őket mindvégig, és szeret minket is mindvégig, mindaddig, míg kimondja, hogy elvégeztetett miérettünk az Ő megváltó halála, de szeret utána is, most, mint élő Úr figyeli, látja a mi életünket.

Ebben a részben nyolcszor hangzik el, hogy Jézus Krisztus Úr. Úrnak szólítják őt, majd aztán ő maga is mondja: én az Úr szolgálok nektek. Igen, Ő az Úr. Eljött ebbe a világba szolgálni. És a vacsorázó házba sem csupán vacsorázni megy, hanem szolgálni megy. Feláll a vacsorázó asztaltól, hogy szolgáljon. A többiek ülnek, és várnak – illetve hát nem úgy ülnek, hanem félig fekvő helyzetben vannak az asztalok körül –, de várnak, és kapni akarnak valamit. Mindenki igyekszik asztalhoz ülni. El tudom képzelni, hogy talán azon is versengés volt, hogy ki ül a Mester mellé, vagy ki ül vele szemben, vagy kinek hol van a helye az asztalnál. És ebben a világban is nagyon sokan igyekeznek asztalhoz ülni, nagyon sokan tolakodnak, tolakszanak, hogy asztalt foglaljanak, hírnevet, dicsőséget szerezzenek, kényelmet és szórakozást találjanak. Olyannyira igyekeznek, hogy talán elfelejtkeznek a lábmosásról. Elfelejtkeznek arról, ott a keleti viszonyok között nagyon fontos volt – hiszen említettem, hogy félig fekvő helyzetben vannak az asztal körül –, hogy a lábaikat az út porától leöblítsék. Ez rendesen egy szolgának volt a feladata, de most ez valami miatt elmaradt. És akkor odaülnek úgy az asztalhoz, hogy e nélkül, lábmosás nélkül. Ma is mennyi ember mosdatlan! – mi már a kezeinket mossuk meg asztalhoz telepedés előtt, de mennyi ember odatülekszik, odatolakszik mosdatlan kézzel az élet rakott asztalához. Oda tolakszanak az Isten rakott asztalához, és kapni akarnak csupán, de nem igazán akarnak részt venni a közösségben. Jézus nem a vacsoráért jött, hanem a vacsorázókért jött. Az ember Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért. Szerette őket mindvégig. Szereti őket most is ott a vacsorázó asztal körül, és megmutatja, hogy Ő szolgál a tanítványainak.  Leveti felső ruháját, és ő az Úr lesz a tanítványai szolgájává. Körülköti magát egy kendővel, hogy alkalmassá legyen a szolgálatra. Mélyre hajol, hogy elérje övéit. Alázatos tud lenni, amit a Filippi levélben így olvasunk: „Megalázta magát, szolgai formát vett fel.” Jézus lehetne most magával elfoglalva. Hiszen tudja, hogy néhány óra múlva elfogják, keresztre feszítik. Tudja, hogy néhány óra múlva már neki szenvednie kell. Ülhetne magába roskadtan, várhatná, hogy talán most őt kényeztessék, vagy őt vigasztalják mások. De most mégis fontos számára, hogy úgy búcsúzzon az övéitől, úgy készítse az övéit, hogy valamit újra megértsenek az ő szolgálatából, valamit újra megértsenek, és majd megcselekedhessék.

Igen, Jézus megparancsolhatta volna akár Péternek, akár a legkisebbnek a tanítványok közül, hogy mosd meg az én lábamat és többiek lábát, de nem ezt teszi, hanem feláll, és Ő az, aki szolgál. Ma is így van ez. Először Ő szolgál, hogy majd mi szolgálhassunk neki.

És eljut Péterhez, és Péter a maga módján azonnal tiltakozik: „Uram, te mosod meg az én lábaimat?” Érzi Péter, hogy ennek nem így kellene lenni. Érzi Péter, hogy nem ez lenne a rend, hogy nem illik bele az Ő gondolkozásába. És sokszor mi magunk is így vagyunk. Ami nem illik bele a mi gondolkozásunkba, a mi elvárásainkba, azt sokszor elutasítjuk magunktól. Simon Péter megütközik ezen, hogy miért Jézus az, aki megmossa az Ő lábait. Nem értjük. Mint ahogy nem értette Keresztelő János, hogy miért neki kell megkeresztelni az Isten Bárányát, az Úr Jézus Krisztust. De aztán majd megérteti vele Jézus, hogy ennek most így kell lennie, hidd el. Mi sokszor kikérjük magunknak, mi ezt így szoktuk meg, ehhez van jogunk, így kellene, hogy történjen. Nekünk valami jár.

Egy neves politikus a háború után várományosa volt egy posztnak, és tudta, hogy a felsőbb kör számára egy díszvacsorát rendeznek, és várta, hogy őt is meghívják, és ott közlik vele az előléptetését. Felöltözött frakkba, és várta, hogy jöjjenek érte, és vigyék el erre a vacsorára. Nem vitték el erre a vacsorára. Dühöngött és mérgelődött magában, hogy vele így bántak.  Másnap megtudta, hogy ezen az összejövetelen megjelent az akkori rendőrség, és mindenkit letartóztattak. Jó, hogy nem úgy lett, ahogy ő elvárta volna. A felesége nagyon bölcs asszony volt, vette az ingét – szétszaggatta, ahogy letépte magáról –, és akkor a darabjából egy hímzést készített, amit aztán a Bibliájában hordott ez a hívő politikus, ezzel az Igével – a Rómabeliekhez írott levél 8. rész 28. versével: „Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra szolgál”.

Jézus azt mondja: „Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted”. Igen, vannak ilyen esetek, események az életünkben, amit most még nem értünk, hogy miért így bánik velünk az Úr, hogy miért kell netán szenvednünk. Az egyik ének ahogy mondja: „Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet.” Vagy ahogy énekeltük: „A mi elménket, értelmünket olykor lelki sötétség fogja be.” De tudnunk kell, hogy Isten majd gondoskodik arról, hogy megérthetjük azt, amit talán most még nem értünk. Jézus majd itt ígéri a tanítványoknak, hogy eljön a vigasztaló Szentlélek, és az majd megértet veletek sok mindent, amit én tanítottam nektek. Igen, te ezt még most nem érted – hogy miért kell ennek így történnie; hogy miért én mosom meg a te lábaidat. De majd megérted. Péter is a vacsoráért jött, de többet kap Jézustól, mint amit talán elvárt volna. És Péternek a hevességébe beletartozik az is, hogy „az én lábamat nem mosod meg soha”. Kimondja hevesen, hogy soha. Ez nem történhet így.  De máshol is van, amikor így vélekedik Péter, hiszen azt mondja, amikor Jézus jelenti az Ő szenvedéseit: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Sok mindent nem ért még Péter. Majd később kell, hogy igazán megértse. És nagyon veszélyes lehet ez a soha, amikor kimondjuk talán valamire, hogy ezt nem értem, és akkor ezt nem is fogom soha megérteni. A soha megváltoztatható, hogy ha engedjük, hogy megváltoztassa az Isten a mi életünkben.

Egy ószövetségi történet jutott eszembe: Naamánnak, a szíriai fővezérnek a története, aki vitéz, hős, de bélpoklos. És ő hall arról, hogy Elizeus próféta gyógyított már betegeket, és elképzeli, hogy hogyan fogja őt meggyógyítani ez a próféta, a kislánynak a bizonyságtétele alapján tudja ezt, és aztán elmegy Elizeushoz, és a próféta ki sem megy hozzá. Kiüzen neki, hogy „fürödj meg hétszer a Jordánban”. Micsoda dolog?! Ő egy nagy fővezér! Így bánik vele egy kis próféta? Így bánik vele, hogy arra sem méltatja, hogy ki megy? Azt mondja erre Naamán, hogy azt gondolta, hogy majd kijön, és a sebeimre teszi az ő kezét, illeti az én sebeimet. És azt mondja, hogy fürödjek meg a Jordánban? Hát a Jordán Damaszkusz és Parpar vizeihez képest egy kis picinyke folyó! Így gondolta Naamán, hogy sokkal jobb a Damaszkusz és Parpar vizei, hát akkor megyek, és akkor a magam módján megtisztulok abban. De nem így kell történnie. Majdnem visszafordul azért, mert nem így gondolta a gyógyítást. Majdnem visszafordul. Úgy kell rábeszélni, hogy nem olyan nagy dolog, hát tedd meg, hogy hétszer fürödj meg a Jordánban! Igen, amikor kimondjuk, hogy nem így gondoltam, én nem így képzeltem, akár nem így képzeltem a Krisztus-követést, akár nem így képzeltem a keresztyéneket, nem így gondoltam a templomba járást, akkor nagyon sokszor, nagyon sokan majdnem visszafordulnak, pedig ott lenne a lehetőség a megtisztulásra, csak tenni kellene, amit az Úr üzen, amit az Úr ad. Elmaradt volna Naamán tisztulása és gyógyulása, hogyha kikéri magának, és visszafordul, mert neki ez nem tetszik. Péter azt mondja, hogy engem nem mosol meg soha. És Jézus azt mondja: „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd nincs hozzám”. Ha meg nem moslak téged, akkor nem leszel az enyém. Ha meg nem moslak téged, nincs tisztulás, nincs gyógyulás. Máig érvényes ez. Ha csak a kifogásainkat emlegetjük az Úr Isten előtt, de nem kérjük az Ő megmosó, megtisztító szeretetét, megváltását, akkor elmarad a mi életünkben is az az óriási változás, a tisztulás a bűntől. Akkor Péter megváltoztatja a gondolatát, és azt mondja: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet ”. És itt rímel rá az 51. zsoltár, amit olvastunk először: „Teljesen mosd le rólam bűnömet – mondja Dávid – és vétkemtől tisztíts meg engem! Moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. És engedd, hogy… megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” Ez a vágy élhet bennünk. Ez a vágy élhetett akkor ott hirtelen Péterben, hogy akkor teljesen moss meg, a kezeimet, a fejemet és teljesen tisztíts meg engem.

Pilátus később véghezvisz egy mosakodást. Mossa (ott az emberek előtt) a kezeit, és azt gondolja, hogy ezáltal, mentes lesz attól a bűntől, amibe beleártotta magát. Embere előtt talán tisztára tudta mosni magát. Lehet, hogy sokan úgy emlegették sokáig, mint aki tiszta, ártatlan Jézus vérétől, de aki nem Jézustól kéri a megmosattatást, annak semmit sem ér az, hogy emberek előtt felmentik, az emberek véleménye szerint megmosakodott, megmosta magát. Ma is sok ember csak idáig jut el. Tisztázni akarom magam. Mutatni akarom az én tisztaságomat mások előtt, talán farizeusi módon. Elismertetni másokkal az én igazamat, és közben elfelejtkeznek arról, hogy egyedül az Úr tehet igazzá és tisztává bennünket.

Péter kéri tehát a teljes tisztulást Jézustól. Egy kicsit talán nehezen is értjük azt, hogy miért mondja Jézus, hogy „ti már tiszták vagytok”. Nektek csak arra van szükségetek, hogy a lábaitokat megmossuk. Igen, Jézus úgy érti ezt: ti már tiszták vagytok, mert ti már eldöntöttétek, hogy követtek engem, egy valaki nem, egy valaki kiválik a csapatból. De ti elköteleztétek magatokat, ti már jöttetek utánam, követésemben vagytok. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletesek vagytok. Szükségetek lesz arra, hogy újra és újra a lábatokra ragadó port lemossátok, lemossuk, mert az út pora óhatatlanul beszennyezi a mi életünket, a mi lábainkat. Az a saru nem védte meg a lábat, hanem meg kellett mosni újra és újra.

Szoktuk ma is talán félreérteni úgy, hogy újra megtérésre van szükség, újra nagy megtérésre van szüksége valakinek. Én így szoktam ez mondani, hogy egy megtérés elég, ha igazán komolyan Krisztushoz tértem, viszont mindig odaigazítani az életünket Krisztushoz, a Krisztus követésébe, ez jelenti a lábmosást. Ez jelenti, hogy újra és újra kérem, hogy tisztítsa meg a rám rakódó bűntől az életemet az Úr. „Példát adtam nektek” – ezt mondja Jézus a következő versekben, most ezt olvasom:

„Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: „Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.” (Jn. 13:12-17)

Példát adtam néktek – mondja Jézus. Nem azt jelenti, hogy mi is tudunk azzal a hatalommal és erővel tisztítani másokat, mint Jézus tette. Ezt egyedül Jézus teheti meg, hogy megtisztítja emberek életét és szívét. Viszont azzal, hogy példát ad nekünk, valami olyasmit érthetünk rajta, hogy kezünkbe adja a mosdótálat, kezünkbe adja a vizet, kezünkbe adja az Igét, hogy az által menjünk másokhoz, hogy azzal menjünk másokhoz, hogy mások is tudják meg, hogy van megtisztulás. Kezünkbe adja a kendőt, azt a kendőt, amivel lehet könnyeket törölni, amivel lehet sérelmeket törölni, amivel lehet ápolni másokat. Ápolni, segíteni, Jézushoz segíteni, hogy valóban ő moshassa meg teljesen emberek életét. Példát adtam – olyan vonatkozásban is értem ezt, hogy Jézus a tanítványok lábát mossa meg. Nem fejmosást tart. Nagyon sokszor szoktunk fejmosást tartani másoknak. Szívesen felülről kezelünk másokat. Jézus úgy ad példát, nem felülről kezel másokat, hanem lehajol és szolgál. És talán ebben növekedhetünk mi is, hogy tudjunk jobban lehajolni másokhoz, tudjunk igazán szolgálni másoknak, nem csupán kioktatni, nem csupán elmondani a nagy igazságokat, hanem merjünk bizonyságot tenni, és merjünk másokat így segíteni a megtisztuláshoz.

Egy neves evangélista egy prédikációs sorozatának alkalmain, tudta, hogy a padok között van valaki, akit neki nagyon meg kell győzni az ő igazáról, az evangélium igazáról; van egy nagyon kételkedő ember a sorok között, és az előadónk igyekezett is ész érvekkel odahatni, hogy ez a valaki változtasson a gondolkozásán. Az emberünk valamelyik nap a sorozat közben odament az előadóhoz, és mondta, hogy szeretnék csatlakozni a gyülekezethez, döntöttem Krisztus mellett. Az előadó nagyon boldog volt, s megkérdezte, hogy mondja már meg, hogy melyik mozzanata volt az az ő igehirdetésének vagy előadásának, ami miatt most így döntött. És akkor az emberünk azt mondta: őszinte legyek? Egyik sem. Hanem, ahogy hazafelé mentem tegnap este, egy idős néni elesett a buszmegállóban, és felsegítettem. És az a néni nagyon egyszerűen annyit kérdezett tőlem: – Szereti ön az én Megváltómat, Jézus Krisztust? Mert ő az én életem. Ezért döntöttem úgy, hogy szeretni fogom én is ezt a Megváltót, aki ennek a néninek az ereje és Megváltója.

Igen, mi sokszor azt hisszük, hogy felülről lehet kezelni, de leginkább szolgálattal lehet megnyerni másokat, megtisztításra segíteni másokat. Sok mindennel próbálkozunk a magunk életében is, hogy megtisztulhassunk, vannak praktikáink, vannak látszatmegoldásaink. Életutunkat járva, újra és újra szükségünk van, hogy Ő mossa meg a mi lábainkat. Igen, a böjt, a megtisztulás lehetősége, az ünnepre való készülés is a Vele való vacsorálásra, a Vele való találkozásra készülés is. Talán sokszor panaszkodunk mi magunk is, oly sok mindent hallottunk már, tudunk már. Oly sokszor éreztük, hogy mégsem tud igazán tiszta lenni az életünk.

Befejezésül még egy kis rövid történetet mondanék el, amikor valaki így panaszkodott, hogy templomba jár már régóta, sok-sok igehirdetést hall, és úgy érzi, hogy nem mindig tudja elmondani azokat a bölcsességeket, azokat a jó dolgokat, amiket szeretne elmondani. Akkor a lelkész a kezébe adott egy kosarat, hogy menjen le a folyóra, és hozzon abban a kosárban vizet. Amikor már tizedszer fordult a kosárral, akkor méltatlankodva odament a lelkészhez, és azt mondta, hogy ennek semmi értelme nincsen, hát mire ideérek, minden víz kifolyik a kosárból. Akkor a lelkész rámutatott a kosárra, és azt mondta: nézze meg, milyen szép tiszta lett a kosár. Talán sokszor úgy érezzük, hogy nem tudom elmondani, nem vagyok mindennek a birtokában, de én hiszem, hogy azért az igehirdetést hallgatva, az igét hallgatva, a Szentlélek segítségét kérve, a mi életünk is egyre tisztul, egyre szentebb lesz, egyre inkább látszik majd rajta az, hogy Jézus a mi megváltónk, aki eljött értünk, hogy megmosson minket, az Ő vére árán, hogy megmosson minket teljesen. Ámen.

Lelki próbáimban, Jézus légy velem,

El ne tántorodjék életem.

Félelem, ha bánt, vagy nyereség kisért,

Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

Ha e világ bája engem hívogat,

Nagy csalárdul kínál hitványságokat:

Szemem elé állítsd szenvedésidet,

Vérrel koronázott, szent keresztedet.

Tisztogass bár bajjal olykor engemet:

Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet:

Bár e test erőtlen: te oltárodon

Keserű pohárral, hittel áldozom.

338. dicséret 1-3.

Imádkozzunk:

Mennyei Édesatyánk! Te látod a mi szívünket, életünket. Olyan sok minden kavarog bennünk. Nyugtalanító gondolataink vannak, rossz kilátásaink vannak, ugyanakkor bántanak bűneink, mulasztásaink bennünket. Távol tart Tőled sokszor heveskedésünk, vagy éppen tehetetlenségünk. Urunk, mi szeretnénk sokkal inkább Hozzád ragaszkodni, Benned szabadulást nyerni bűneinkből. Köszönjük, hogy elküldted értünk az Úr Jézus Krisztust, aki megüresítette magát, szolgai formát vett fel érettünk. Köszönjük az Ő szerető lehajlását hozzánk, és kérünk Téged, hogy az Ő vére árán tisztíts meg minket teljesen, hadd távozzunk megtisztultan szent hajlékodból. Kérünk Téged betegeinkért, adj szolgáló szeretettel való odahajlást feléjük. Köszönjük a példát az odahajlásban, segíts bennünket, hogy tudjunk mi is engedelmesek lenni. Kérünk, Te adj a gyászolóknak vigasztalást a Te Lelked által. Segíts, hogy tudjuk megérteni Jézus példáját, és induljunk mi is szolgáló szeretettel embertársaink felé. Add, hogy segítségére legyünk egymásnak a tisztább és szentebb élet elérésében. Kérünk Téged Urunk, adj ébredést, megújulást, megtisztulást a mi gyülekezetünkben, hogy ne hangozzék hiába a Te Igéd. Adj ébredést egyházunkban, hogy tanítványaid, szolgáid élete példa legyen a világban. Adj kiutat a kilátástalan helyzetben élő népünk számára, kegyelmedből. És most hálát adva a Te kegyelmedért, szeretetedért, kérünk Téged, hogy készítgess bennünket az ünnepre, készítgess bennünket a jövő vasárnapra, amikor fiatal testvéreink tesznek bizonyságot Terólad, a Te követésedről. Kérünk Téged, hogy így készíts bennünket napról-napra a Te követésedre, a Veled való együttlétre. Az Úr Jézus Krisztusért kérünk, Urunk, Istenünk, hallgass meg bennünket. Ámen.

„Az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad meg fogja őrízni a mi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |