| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Isten igazsága

Lekció: Zsoltárok 58.

„A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele.

Valóban igazat beszéltek, ti hatalmasok, és pártatlanul ítélkeztek az emberek fölött?

Hiszen álnokságon jár az eszetek, arra törekedtek, hogy az országban erőszakkal érvényesüljetek.

Pártütők a bűnösök, már amikor a világra jönnek, tévelygők a hazugok, amint megszületnek.

Mérgük olyan, mint a kígyóméreg, olyanok, mint a süket vipera, amelynek oly tompa a füle, hogy nem hallja a kígyóbűvölőt, a varázslásban jártas igézőt.

Istenem, törd össze szájukban a fogakat! Zúzd össze, URam, az oroszlánok állkapcsát!

Tűnjenek el, mint a szétfolyó víz! Ha lőni akarnak, nyilaik legyenek tompák!

Járjanak úgy, mint a csiga, amely széjjelmállik, vagy mint az elvetélt magzat, amely nem látott napvilágot.

Mielőtt tüske nőne cserjéteken, ragadja el a forgószél, akár élő, akár elszáradt.

Örül az igaz, ha látja a megtorlást, lába a bűnösök vérében fürdik.

Az emberek pedig ezt mondják: Mégis van az igaznak jutalma! Mégis van Isten, aki igazságot tesz a földön!”

Textus:  János evangéliuma 5. fejezet 24-30.

„Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak. Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,  és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel. Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.”

Kedves Testvéreim!

A felolvasott zsoltár, és a most hallott jánosi bizonyságtétel bármennyire is különbözőnek látszik, ugyanarról beszél: Isten igazságosságáról.

A zsoltáros imádsága szinte rémisztő, sokkoló. Hogy lehet ilyen bosszúra éhesen imádkozni, más kárára felszólítani Istent? Hogyan lehet ÁMEN-t mondani erre a szinte vérszomjas, gyűlölködő imára? Hát nem áll mindez ellentétben az ellenség szeretetéről, és az üldözőinkért mondott imáról szóló jézusi tanítással?

Jogos kérdések ezek, de úgy gondolom, mégsem kell ezért kidobni az 58. zsoltárt a Bibliánkból. Éppen azért nem, mert így mellé tudjuk tenni János evangéliumát, és mindjárt helyére kerülnek a dolgok.

A legfontosabb tény, amely magyarázatot ad erre a különös belső ellentmondásra, az a Húsvét ténye. Míg a zsoltáros Krisztus feltámadása előtt, addig János apostol Húsvét után fogalmazza meg, hogy hogyan érvényesül Isten igazsága.

A zsoltáríró imádságának üzenete nem az, hogy pusztuljon az ellenség, hanem az, hogy Isten igazságos voltán ne essék csorba. A bűn büntetést érdemel, és az igazságszolgáltatás joga egyedül Istené. Ne ítélj, hogy ne ítéltess, majd Isten, mint igaz bíró kiosztja a jogos büntetést. Úgy gondolom, hogy ez a Húsvét utáni gyülekezet, és a Húsvét utáni keresztyén ember számára is elfogadható bibliai igazság. A zsoltáros szeme előtt valójában nem a megtorlás maga, hanem Isten sérthetetlen igazsága lebeg. A gyűlölködő szavak valójában Isten gonosszal szembeni haragjában osztoznak.

A különbség abban áll, hogy az ószövetségi ember gondolkodásában mindez csak itt a földi körülmények között valósulhat meg. A zsoltáros olyan Istent keres, aki igazságot tesz a földön, az „itt és most”-ban. A Húsvét előtti elképzelés Isten igazságszolgáltatásáról az, hogy: látnom kell, hogy az Isten megbünteti a bűnöst, és megjutalmazza az igazat. Ha nem látom, akkor hol az igazság?

Hányszor felmerül ez a kérdés az Ószövetségben. Ott van Jób, aki igazként szenved, Jeremiás, aki az Isten embereként szenved, és a Prédikátornál láthatjuk, amint sokan a bűnösök közül jól élnek, és jól megy soruk. Hol van ilyenkor Isten igazságossága? Nem látjuk! – kiált fel kétségbeesetten az ószövetségi ember, és kételyeit bosszúzsoltárba önti.

A kétségbeesett kérdésre Krisztus hozza meg a választ a halottak közül való feltámadásával. Ez ugyanis azt jelenti, hogy Istennek van lehetősége a halál után is igazságot szolgáltatni. Nem kell látnunk, nem kell, hogy mindez a szemünk előtt történjék. Még ha boldognak, és sikeresnek látjuk is a gonoszt, és nyomorban tengődik vagy szenved az igaz, tudnunk kell, hogy Isten igazságszolgáltatása nem marad el.

„Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel. Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem." – mondja Jézus.

Ez mindenekelőtt bűnbánatra kell, hogy indítson. Jézus nem arról tanít, hogy az ítélet elmarad. Sőt igazat ad a zsoltárosnak abban, hogy a bűn büntetést von mag után. Az Atya hatalmat adott az Emberfiának, hogy ítéletet tartson.

A bűnbánat mellett azonban hálára is kötelez minket az evangélium: a bűneink büntetését magára vállalta Krisztus. Az történik, amit a zsoltáros el sem tudott volna képzelni. Nem rajtunk bűnösökön csattan az ostor, hanem Isten önmagát adja oda, a bűn megtorlásának egyszülött Fia esik áldozatul. Kálvin János így fogalmaz: „Isten tekintetét saját igazságára úgy irányítja, hogy a mi bűneinkről elfordítja.” Nem a mi vérünk folyik, nem mi érezzük a fájdalmat, hanem Isten egyszülött Fia. Isten ezáltal a bűnbocsánat egy különös útját nyitotta meg az ember számára. Krisztus az út, melyen ez a bűnbocsánat elnyerhető, ő az élet, amely legyőzte a halált, és ő az igazság. És akik igazságra vágynak, azok tekintsenek bűnbánattal Krisztusra, mert az Atya csodálatos dolgot készített el Krisztus által az övéinek. Jézus mondja: „aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe”.  

Jézus ezért jött. Hirdette Isten Igéjét, hirdette azt, aki elküldte őt, hogy örök életünk legyen. Sokan nem ismerték fel őt, vagy éppen félreismerték, ahogyan a virágvasárnapi történet is mutatja. A virágvasárnapon Jézust ünneplő sokaság is talán egy kegyetlenül rendet teremtő, megtorló, igazságos Messiás-királyt képzelt el. Aki majd engedi, hogy Izráel népe a rómaiak vérében fürödjön, aki széttöri az igát, aki ingyen kenyeret osztogat a választott népnek. A nép olyan Messiás-királyt várt, aki igazságot szolgáltat itt és most, a szemük láttára.

Tudjuk, hogy nem ez történt. Isten igazsága nem mindig olyan, mint ahogyan mi emberek elképzeljük. Jézus ugyanis másért jött. Nem megtorolni, hanem magára venni a bűnt. Nem elpusztítani a bűnöst, hanem megkeresni, és megtartani. Nem úgy rendezett vérfürdőt, ahogyan a zsoltáros vagy a nép elképzelte, hanem saját vére által megtisztító fürdőt kínált az övéinek. Nem kegyetlenül megtorolni jött, hanem irgalmasan megváltani. Azért jött, hogy önmagát adja váltságul sokakért.

Mi, akik Húsvétra készülünk, és a feltámadás reménységével élhetünk, tudjuk, hogy Isten igazságossága nem csorbul attól, hogy nem látjuk szenvedni az álnok embereket. Ha úgy is tűnik sokszor, hogy szenved az igaz, és dúskál a gazember, tudhatjuk, hogy Istennek van lehetősége a halál után is ítélkezni. Isten úgy is igazságos tud maradni, hogyha mi nem ellenségeink halálát kívánjuk, hanem éppen ellenkezőleg imádkozunk üldözőinkért.

Mi már azzal a bizonyossággal élhetünk, amit Jézus mondott: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.”

Az előbb énekelt gyönyörű imádság is jól érzékelteti ezt a biztos reménységet:

„Ellenség ellen áldásod fedez.

A könny nem sós, a kór is könnyű lesz.

Sír, halál-fúlánk, hol a győzelem?

Győztes leszek, csak légy Uram velem.”

ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |