| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Hit és bizalom

Lukács evangéliuma 24. fejezet 1-11.

„Jézus feltámadása

¹A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.

²A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, ³és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.

⁴Amikor emiatt tanácstalanul álltak két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.

⁵Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: ⁶»Mit keresitek a holtak között az élőt?

⁷Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:

⁸az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.«

⁹Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.

¹⁰A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, ¹¹de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet és nem hittek nekik.”

Imádkozzunk!

Dicsérünk és áldunk, imádunk és magasztalunk Örökkévaló Istenünk, mert hatalmas Isten vagy, és hatalmasak a Te cselekedeteid rajtunk! Köszönjük Neked, Urunk, hogy irgalmas szereteteddel a Krisztusban lehajoltál hozzánk! Köszönjük, hogy Ő a pokol mélységeibe is lehajolt, hogy onnan bennünket megszabadítson.

És köszönjük Neked Urunk, hogy nem hagytad a Te Szentedet a halálban, hanem feltámasztottad Őt! Magasztalunk a feltámadás csodájáért. Hálásak vagyunk, hogy ennek a feltámadásnak az erejéből élhetünk napról-napra, hogy minden vasárnap erre az örömre emlékezhetünk, és hálásak vagyunk, hogy ma is ismét a feltámadás ünnepét ünnepeljük. Kérünk, bocsásd meg nekünk, ha nem sikerült úgy felkészülnünk erre az ünnepre, erre a találkozásra, ahogy szerettük volna, ha egyéb, haszontalan dolgok elterelték a figyelmünket. Bocsásd meg, kérünk Urunk, ha olykor megfeledkezünk Rólad vagy szavadról, és beletemetkezünk életünkbe. Szentlelked által kérünk, emelj ki most bennünket gondjainkból, bajainkból, ünnepi sürgés-forgásunkból, felesleges aggodalmainkból. Tölts be Lelkeddel, és készíts bennünket a Veled való belső találkozásra. Kérünk Téged, hallgasd meg imádságunkat Krisztus, a mi Urunk által, aki él és uralkodik mindörökké. Ámen!

Ó, hát ezen mi is örüljünk

Az istenfélő hívekkel;

E feltámadt Úrhoz készüljünk

Buzgó és kegyes lélekkel;

Keljünk fel a bűn halálából,

Akik még abban heverünk,

Sőt gyarlóságunk mély álmából,

Uram, költs fel, arra kérünk!

355. dicséret 3. verse

János evangéliuma 2. fejezet 18-23.

„¹⁸A zsidók pedig megszólaltak, és megkérdezték Jézustól: »Milyen jelt mutatsz nekünk,

amelynek alapján ezeket teszed?«                     

¹⁹Jézus így felelt nekik: »Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.«

²⁰Ezt mondták rá a zsidók: »Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap

alatt felépíted?«

²¹Ő azonban testének templomáról beszélt.

²²Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt 

mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott.

²³Amikor Jeruzsálemben volt a húsvét ünnepén, sokan hittek az ő nevében, mert látták a jeleket, amelyeket tett.”

Szeretett Testvérek!

            Vajon mi az, ami leginkább hiányzik napjainkban? Talán a pénz? Bizonyára sok helyen nem túl sok van belőle. Talán a nyugalom? Valószínűleg jó néhány ember azt mondaná: igen, végre békességet találhatna zaklatott életem. Mi az, ami ma legjobban hiányzik? Talán az őszinte beszéd? Hát bizony híjával vagyunk annak. Mi az, ami hiányzik a legjobban? Én úgy gondolom, hogy a bizalom. A hit és a bizalom az, ami leginkább hiányzik a mai magyar társadalomból, leginkább hiányzik bizony sokszor még a mi életünkből is. Pedig tudjuk: mindennek az alapja éppen a hit és a bizalom. Majd csak utána jön minden más. De hogyan juthatunk stabil, reményt adó hitre? Mert sokféle csalódás ért már bennünket közösen is és kit-kit személyesen is bizonyára.

            De hogyan juthatunk tehát stabil, reményt adó hitre? Olyan hitre, amely kiállja az idők próbáját, amely mellett jöhetnek kormányok és mehetnek kormányok, kisebb vagy nagyobb gazdasági válság, vagy magunk okozta csőd, vagy sok minden más is történhet, mégis megmarad, mégis reménységet adhat nekünk. Nagyon jól tudjuk – bár minthogyha nem akarná tudomásul venni népünk nagy része –, hogy először hit, bizalom kell; ha az nincs, ha az nagyon ingatag, ha nagyon gyenge, akkor abból mindig erkölcsi válság lesz, az erkölcsi válságból előbb-utóbb gazdasági válság lesz, és azután érkezünk el a társadalmi feszültségek világához. Mindig az utóbbit szeretnék bizonyos emberek orvosolni az odavezető út rendbetétele nélkül.

            Gyökeres megoldás kellene napjainkban is… Személyes életünkben is, a családok életében is, de nemzetünk életében is. Mielőtt azonban azt gondolnánk: igen, sajnos ide jutottunk, észre kell vennünk, hogy Jézus korában sem volt sokkal jobb a helyzet, hiszen azt olvastuk, azt hallottuk az előbb a Lukács szerinti beszámolóból, hogy amikor az asszonyok elmentek és elmondták az apostoloknak, hogy Jézus föltámadt, ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet és nem hittek nekik. Engem mindig lenyűgöz a Szentírásnak az ilyen és ehhez hasonló őszinte szava. A világi könyvekben nem ehhez vagyunk szoktatva. Ott a „nagyokról” – vagy legalábbis, akit nagynak állítanak be –, ott szépet, jót lehet olvasni, túl szépet, túl jót lehet olvasni. Utólag majd kiderül, hogy fele se volt igaz. A Szentírás elmondja a legnagyobbakról is gyengeségeiket, kétségeiket, lelki küzdelmeiket. Az apostolokról is elmondja, kik azok, akik nem hitték Jézus föltámadását legelőször. Hát nem az ateisták. Nem a materialisták. Hanem maguk az apostolok – és ezt még le is írja a Biblia. Ezek és az ehhez hasonló őszinte szavak a hitelét erősítik a Szentírásnak.

            Nos, Jézus korában sem volt sokkal könnyebb és jobb a helyzet. Jézusnak sem hitt mindenki. Olykor saját tanítványai kétségbe vonták, vagy nem hitték Jézus szavait. Pedig hát szemükkel látták – ahogy majd később János levelében olvassuk –, hallották, tapintották az élet Igéjét, mégis bizony első körben nem hitték: üres fecsegés, hát tanúi voltunk annak, hogy meghalt! Igen, az apostolok nem hitték – először –, de később az életüket tették rá, amikor meggyőződtek a Krisztus föltámadásáról. Az életüket tették rá. Nem egyszerűen csak elhitték, hanem mentek és hirdették, és ha megverték, megverték őket, ha bebörtönözték, vizsgálati fogságba zárták, azt is elvállalták. Mert meggyőződtek.

            Az előbb olvasott, János evangéliuma 2. fejezetében lévő templom-megtisztítási történetben ennyi van: és hittek. A föltámadási történet azzal zárult, hogy: nem hittek. János azonban a templom megtisztítása történetének a végén már kimondja, hogy: és hittek. Hogy miért, az egy nagyon izgalmas és nagyon nagyszerű, számunkra is megerősítő folyamat. A fölolvasott bibliai szakaszunk, a templom megtisztítása történet végén, amikor a korabeli vezetők elkezdenek vitatkozni, hogy milyen hatalommal tetted ezt, vagyis Jézus küldetését firtatják, nos utána van megint egy mondat, egyetlenegy megjegyzés, ami így hangzott: „Amikor Jeruzsálemben volt a húsvét ünnepén, sokan hittek az ő nevében.” Na végre, valami biztató, hogy hittek az ő nevében! Csak érdemes észrevennünk, hogy hogyan folytatódik János beszámolója? „Sokan hittek az ő nevében, mert látták a jeleket, amelyeket tett.” Látták a jeleket és hittek. Amikor hitről, bizalomról van szó, akkor tudnunk kell megfogalmazni, kimondani, hogy kevés a mindig csodát váró hit. Kevés. Az olykor elbizonytalaníthat, amikor nem jönnek az – úgymond – „csodák”. Amikor nem csodaként élünk át eseményeket, amikor jönnek és mondják, hogy: az Úr feltámadt – menjetek már, dehogy, el se hisszük, hát ez lehetetlen!

            Van, aki itt tart. Nem baj, de ennél tovább kellene jutni. Ha csak csodát várunk, akkor nem teljesen bibliai még a hitünk. Milyen legyen ez a hit és bizalom tehát? Az isteni üdvözítő tervre épülő stabil meggyőződés. Nem csodákra épülő csupán, mert akkor, hogyha bajok és nyomorúságok jönnek, akkor hol lesz a hit? A csak csodahit az alig tart meg a nyomorúságok idején. Az isteni üdvözítő tervre épülő stabil meggyőződés kell, hogy legyen a hitünk.

            Nézzük, hogy is volt mindez? Hogy jutottak ilyen meggyőződésre és ilyen hitre az apostolok – akik először nem hittek – Húsvétkor? A jeruzsálemi templom megtisztításakor, amikor a helyi vezetők Jézust felelősségre vonják, hogy: hogy merészeled te ezt tenni, milyen hatalommal, ki ruházott föl téged, hogy beleszólj az itt kialakult, megszokott istentiszteleti rendbe meg az azt szolgáló vagy kiszolgáló, árusító gyakorlatunkba; akkor Jézus azt mondja: „romboljátok le ezt a templomot és én három nap alatt felépítem”. Hát ha ti tudni akarjátok, hogy milyen hatalommal, akkor íme, tegyétek, amire készültök! Nem értették, hiszen a korabeli Messiás-váradalmakban volt egy új templom gondolata és reménysége is, na de hát ezt is 46 évig építették! Nem sokkal azelőtt fejeződött be a salamoni templom építése, ami évtizedekig húzódott – „Te meg lerombolod és 3 nap alatt felépíted?” Ők csak kőből való templomban tudtak gondolkozni. Jézus meg nem erről beszélt. Jézus a saját teste templomáról beszélt, és maga Jézus, a Messiás az, aki fel tudja építeni – azaz föltámad –, mert az igazi istentisztelet helye, az Jézus személye. Az örökkévaló Istent Jézus Krisztus által lehet igazán tisztelni. Az igazi istentisztelet Jézus által történik. Ha vannak nagyszerű kőfalak, ha nincsenek, ha sok évszázadosak, ha modernek – ez részletkérdés.

            Miért hittek a korábban kételkedő tanítványok? – tegyük föl most már a kérdést. Mert hogyha megadjuk a feleletet, az nagy segítség lehet nekünk, hogy a mi hitünk valóban az isteni üdvözítő tervre épülő, stabil meggyőződés legyen. Miért hittek a korábban kételkedők, akikről maga az evangélium is elmondja? Elhallgathatta volna, de elmondja. Hogy jutottak a kételkedő tanítványok ilyen stabil hitre, életet átformáló hitre? Három tény győzte meg őket, és ezt a hármat érdemes egy picit most nagyító alá vennünk, és egy kicsit magunkat is megvizsgálni, hogy mi hol tartunk. A három tény közül az első, hogy találkoztak a Feltámadottal, de – nagyon érdekes – önmagában még eleinte ez is kevés volt. Pedig hát mi azt mondanánk: hát, ha Jézus itt besétálna, akkor hinnénk. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a XXI. század embere automatikusan hinne. Jönne a kifogásával, a kérdéseivel: ó, ez csak egy hasonmás, ó hát ez nem az, ez biztos csak a szelleme! Nem, nem hisz az ember, aki hangoztatja, hogy: majd, hogyha látom, hiszek! Ezek mindig takarózások. Az igazi hit az nem így indul.

            Az egyik tehát, hogy találkoztak a Feltámadottal, látták, érintették, együtt ettek vele; nagyon fontos volt, akkor, annak a nemzedéknek ez így megadatott – de még mindig kevés! Pedig mi azt gondolnánk, hogy: Ez az! Innen kezdve hiszünk! Nagyon érdekes, amit János az evangélium elején elmond, tudniillik ő az, aki a templom megtisztítása történetét az evangélium elejére teszi, a többiek a végén mondják el, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. János már az elején elmondja evangéliumában ezt a történetet.

            Az egyik tehát, hogy találkoztak a Föltámadottal. A második, hogy megemlékeztek arról, hogy Jézus mindezt előre megmondta. Háromszor jelentette szenvedését, hogy az Emberfia gonoszok kezére adatik, megölik, de harmadnapra föltámad. Nem értették, nem hitték, sőt leintették Jézust. Péter ugye előáll és mondja: Mentsen Uram, Isten, ez nem lehet, ilyen Messiás nem lehet, szó se lehet róla, hogy Téged megöljenek! Hát hol lesz az isteni hatalom és dicsőség, meg ki mellett leszünk mi, a Tizenkettő? Most eszükbe jutott, hogy háromszor megmondta, vagyis ami húsvétkor történt, az Jézus ígéretének a beteljesülése, és ez is fontos lépés volt abban, hogy tehát Jézus szava megbízható, hogy hiteles, hiszen amit mondott, már most tanúi vagyunk, hogy beteljesül! És ha ez így van, akkor a többi szava és ígérete is be fog teljesülni.

            A harmadik mozzanat, amit itt olvashattunk: „Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott.” A harmadik tehát az Írás – ekkor még nekik az Ószövetség. Az Ószövetség, az ószövetségi kijelentések, amelyek alapján a messiási váradalmakban élt a nép. Az ószövetségi írás, a Messiás-ígéretek beteljesülését látták Jézusban, vagyis a hitelesség megerősítőjét. Gondoljunk arra, ahogyan a 22. zsoltár a szenvedőről beszél, hogy „kezeit átlyukasztják”, gondoljunk arra, ahogyan ez a zsoltár beszél arról, hogy „ruháin megosztoznak”, vagy gondoljunk arra, ahogyan a szenvedő szolgáról az Ézsaiás 53-ban beszél a próféta, arról a szolgáról, aki önmagát föláldozza, „bűneinkért érte a büntetés, de meglátja utódait, sokáig él”, hangzik ott Ézsaiásnál. Vagy éppen gondoljunk arra, amit maga Jézus említett, majd ezt Máté is elénk adja, az evangélium 12. fejezetében, tudniillik a Jónás jelét, ahogy Jónás három nap, éjjel volt a cethal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is.

            Ennek a háromnak az összhangja az, ami meggyőzte a tanítványokat és majd később a Lélek által apostolokká teszi őket. Meggyőzte azokat a tanítványokat, akik először azt mondták az asszonyoknak, a föltámadás hírét hozó asszonyoknak, hogy: nem hisszük, amit mondtok. A három összhangja – ezek egymást erősítők. Hiteles tehát. Ez a három az, ami meggyőzte az akkori kételkedő tanítványokat. Nem egyszerűen egy csodahit, hanem az, hogy fölismerték, hogy az Isten üdvözítő terve valósul meg, és ennek részesei vagyunk, ahogy lépésről-lépésre az Isten viszi előre a mi megváltásunkat. Egymást erősítik az évszázadokkal korábbi prófétai kijelentések, messiási ígéretek, egymást erősítik, ahogy Jézus korábban beszélt az Ő haláláról és szenvedéséről, feltámadásáról, és ahogyan most ennek a tanúi leszünk, ahogyan most vesszük a hírt, hogy az Úr él! – összhangban van, pedig közben évszázadok teltek el, hogy megbízható az Isten Igéje, az Isten szava.

            Bizalmi válság, mert a hit és a bizalom, aminek emberi szinten is meg kellene lenni egymás között, a hit és a bizalom, ami a vezető és a nép között meg kellene, hogy legyen, ez már annyira csorbát szenvedett, hogy lassan semmit, de az ellenkezőjét sem hinnénk el. E nélkül pedig nem tudunk élni! E nélkül csak nő az anyagi csőd is és a feszültség is. Milyen a mi hitünk? A hit, bizalom nélkül az élet nem működik normálisan. Sem családban, sem házasságban, sem munkahelyen, sem barátságban, a gyülekezetben, a nemzetben, nem működik normálisan, sőt egyre többe kerül anyagilag!

            Milyen a mi hitünk, akik összegyülekeztünk, hogy húsvétkor megerősödjünk a Föltámadottba vetett hitünkben? Azt tudjuk mindannyian, hogy népünknek, de benne magunknak is szükségünk lenne stabil hitre. De milyen legyen ez a hit? Milyen a mi hitünk? Az Isten ígéretei – akár a próféták által adta, akár maga Jézus mondta –, az Isten ígéretei többszörösen megbízhatóak. Összhangban vannak egymással, összerakhatók és illeszkednek a részek egymáshoz. Nem úgy van, hogy amit tegnap mondtunk, az már ma nem igaz, amit holnapra mondunk, az meg eleve nem igaz. Amit az Isten ígért, az igaz, az megbízható.

            Milyen a hitünk? „Valakinek lennie kell!” – oly sokan mondták. Nem baj, ha ez az első lépcső. De ennél tovább kell jutnunk! Milyen a mi hitünk? Csak csodát váró hit? Nem baj, de ennél is tovább kell sürgősen jutnunk, hogy teljesebb bibliai hitünk legyen! Vagyis az isteni üdvözítő tervre épülő stabil hitünk, mert ez adhat olyan reménységet, ami – bármi is történik velünk, körülöttünk, sőt a halállal szemben is – megáll és megtart bennünket.

            Kedves Testvérem! Engedd, hogy Isten beteljesülő, üdvözítő terve meggyőzzön téged! Meggyőzzön – engedd meg! A tanítványok azt mondták: nem hisszük – de lassan összeállt bennük az Isten üdvözítő tervének részletei ismerete, és hitre jutottak. Olyan hitre jutottak, amely nem csupán az emberi szűkös lehetőségekben gondolkozik, hanem az isteni, nagyon tágas lehetőségekben. Újuljunk meg Krisztus-hitünkben, újuljunk meg a Feltámadottba vetett hitünkben, hogy reménységünkben megújulva munkálhassuk hitben, bizalomban összeomlott népünk megújulását.

            Vannak nagyszerű történetek a Szentírásban, ünnepi történetek. Számomra ez a mondat lett kedves – nem az ünnepi történetből való: „Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott”.

 Ilyen hitünk legyen! Ez a hit mozgathat hegyeket.

Ámen!

Jöjjetek, imádkozzunk!

Bocsásd meg Istenünk, hogy mi túl sokszor csak az emberi lehetőségeinkből indultunk ki, ezért aggodalmaskodtunk, féltünk, ezért gyakran kishitűek voltunk, nem mertünk cselekedni. Bocsásd meg Istenünk, hogy földi életünknek értelme gyakran elhomályosul előttünk kishitűségünk miatt, és olyankor pótcselekvésekbe kezdünk. Erősítsd bennünk a bűnt, halált, kárhozatot legyőző szeretetedbe vetett hitünket! Erősítsd a Te üdvözítő terved ismeretét és az abba vetett hitet, hogy ez megújítson minket. Újíts meg bennünket a Tőled való személyes és közösségi küldetésünk teljesítésében. Újíts meg minket a hitben, hogy reménységünk nemzetünket is megújító reménységgé lehessen, és újíts meg bennünket ezen az ünnepen a hitben, hogy tudjunk betegeket bátorítani, gyászolókat vigasztalni, megfáradt, reményt vesztett barátainkat hozzád irányítani, hogy tudjunk együtt érezni, és ha kell segíteni azoknak, akik talán munkanélküliség miatt nehezebb helyzetbe jutnak. Könyörgünk a gyermekeket nevelő családokért, hogy hitben, reménységben gazdagon neveljék gyermekeiket, ne csupán – úgymond – minden mulandóval akarják ellátni. Könyörgünk nemzetünk erkölcsi megújulásáért is. Kérünk hálaadó ünnepségünkért, hogy legyen az az örvendezés, a Te hatalmadról bizonyságot tevés különleges és fontos alkalma mindannyiunk számára. Odaszánjuk magunkat, hogy dicsőségedet hirdessük, hogy megújuló gyülekezeteink élete Rád mutató jellé legyen.

Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |