| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Az Isten önmagából ad

Lekció: 1Péter 2,2-9

„²…mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; ³mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.

⁴Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt »kiválasztott és drága«; ⁵ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.

⁶Ezért áll ez az Írásban: »Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg«.

⁷Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett,

⁸megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.

⁹Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;”

Textus: Ézsaiás 40, 27-31

„²⁷Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé.

²⁸Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az ÚR? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.

²⁹Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.

³⁰Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.

³¹De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”

Kedves Testvéreim!

Biztosan sokan tudnak arról, hogy a tegnapi nap egész délutános ifinapon vehettek részt az egyházmegye fiatalja itt a Nagyerdőn. A vendégünk, a kisvárdai ifjúság nagy sikerű és színvonalas rockoratóriummal szolgált közöttünk.

Elgondolkodtam, hogy mi minden kellett ahhoz, hogy egy ilyen darabot elhozzanak közénk. Először is szükségesek bizonyos adottságok, mint például a hangszerek, és a technika. Ha ezek az adottságok nincsenek, akkor aligha jöhetett volna létre a darab. Aztán szükségeltetnek bizonyos képességek. Képesség arra, hogy a fiatalok a hangszereket meg tudják szólaltatni, a szöveget és dallamot meg tudják tanulni, és képesek legyenek előadni. Ha hiányoznak ezek a képességek, akkor nincs műsor. És végül hiába vannak meg a szükséges adottságok és képességek, ha nincs készség. Ezekben a fiatalokban ott volt a szolgálatra való készség, készség arra, hogy alkalmazva az adottságaikat, és képességeiket eljöjjenek ide, és bemutassák közöttünk a rockoratóriumot. Hát így valósulhatott meg a szolgálatuk.

A felolvasott igében egy olyan népet látunk, ahol minden hiányzik. Az adottságok nem túl fényesek, hiszen fogságban vannak. A nép határok és korlátok között él, nincs ereje. Egy erősebb, hatalmas nép mellett meg kellett látnia saját gyengeségét, törékenységét, kicsiny voltát. Aztán a képességek teljes hiányában vannak, hiszen elfáradtak, ellankadtak és teljesen erőtlenek. Ezek után nem csoda, hogy nincs meg a készség sem, hogy tegyenek végre valamit. Azt gondolják, velük már Isten sem foglalkozik.

Ehhez a néphez küldi el az Úr Ézsaiás prófétát az örömhírrel: valami új kezdődik. A prófétai igehirdetése azzal indul, hogy megváltoznak az adottságok, mert a teremtő Isten kész önmagából adni.

A próféta először Istenre, mint Teremtőre mutat rá. A felolvasott szakaszt megelőzően Ézsaiás hosszan ír Isten teremtői munkájáról. Igénkben is a földkerekség teremtőjének nevezi Őt, aki nem fárad el, nem lankad el, nincsenek határai sem térben, sem időben, hiszen örökkévaló, és végtelen. Isten teljesen más, mint az ember. Mert mi a különbség Isten és az ember között? Minden. Az ember időben, térben korlátozott, az ember véges, az ember elfárad és ellankad, és ez még a profikkal is megesik, mert az ember teremtmény.

És bár Teremtő és teremtmény, ég és föld olyan távolinak tűnik egymástól, azt látjuk, hogy Istent mégis érdekli, hogy mi van az emberrel. A saját határait és végességét megtapasztaló nép már nem is gondolja, hogy az Urat érdekli a hogyléte.

A próféta ezen a ponton mutat rá Istennek arra a rendkívüli tulajdonságára, hogy ő nem pusztán ad, hanem önmagából ad: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.” Erőt ad, a sajátjából. Az ember véges eszköztára kiegészül az Isten végtelen eszköztárával. A Végtelen a véges segítségére siet, a Teremtő önmagából ad teremtményeinek.

Istennek ez a tulajdonsága az egész üdvtörténeten megmutatkozik. Az egész Krisztus-esemény arról szól, hogy Isten úgy szereti a világot, hogy önmagát adta az emberért. Az előttünk álló Pünkösdkor például annak ünneplésére készülünk, hogy Isten a saját Lelkéből ad az embernek. Vagy a magunk mögött hagyott Húsvét ünnepén pedig arról hallhattunk, hogy Isten Krisztus feltámasztása által az örök életet nyitja meg az ember számára, vagyis megosztja örökkévalóságát az emberrel, önmagából ad valamit az embernek. Ézsaiás ezzel folytatja, megerősíti a múlt héten felhangzó Húsvéti örömhírt. Isten önmagából ad az embernek.

Nagy szüksége volt erre Izráelnek. A próféta most Izráel körében azt az Istent képviseli, aki azt adja, ami most éppen túlesik a nép határain, amivel nem rendelkeznek, ami nem hozzáférhető számukra, ami nem adott. Tudniillik vigasztalást ad egy gyászoló népnek, szabadulást ad egy fogságban szenvedő népnek, erőt ad a megfáradt népnek…

És milyen nagy szükségünk van erre nekünk is Kedves Testvéreim. Van, hogy egy gyülekezetnek is szembesülni kell saját határaival, lehetőségeinek korlátaival, ilyen-vagy olyan adottságaival. Néha az anyagiak, néha a helyszűke, vagy éppen az emberi gyarlóság jelent korlátot, vagy a tény, hogy a napnak csak 24 órája van. Hála Istennek, ez a gyülekezet már sokszor megtapasztalhatta az önmagából adó Isten közbeavatkozását. Amikor Isten kiegészítette a töredékest, amikor erőt adott a megfáradtaknak, amikor új adottságokat teremtett. És bár egyénként is, és gyülekezetként is megfáradhatunk akár az ünnep forgatagában, vagy a hosszú építkezési projektben, a tegnapi ifinapon, vagy az előttünk álló feladatok előkészítésében, hiszem, hogy Isten kész önmagából adni a Nagyerdei Gyülekezetnek is. Azt, ami hiányzik, akkor, amikor elérkezünk saját határainkhoz. Kész megerősíteni, megújítani bennünket, ahogyan megerősítette népét Izráelt újjáteremtő erejével.

Az eredeti szöveg egy lehetséges fordítása szerint, „akik az Urat várják, erejük megújul...” Isten nem úgy osztogatja erejét, áldásait, ahogyan mi diktáljuk. Kell tudni az Urat várni. Nem csupán bizalomról van tehát szó (akik az Úrban bíznak), hanem reményteljes türelemről is. Van, hogy talán évtizedekig a korlátok között kell élnünk, ahogyan Izráel népe is a Babiloni fogságban. Azt látjuk, hogy a nép már el is vesztette türelmét, reményét, és számon kéri Istenen az eltelt időt. Van, hogy sokáig nem változnak az adottságok. De akik tényleg kivárják az Úr közbeavatkozását, rábízzák magukat az ő gondviselésére, azok idejében megtapasztalhatják az új adottságokat, új ajtók kinyílását, új lehetőségek megjelenését, erőnk magújulását.

Ézsaiás aztán arról beszél, hogy mire tesz képessé ez az erő: Aki bízik az Úrban, az képessé válik saját határainak túlszárnyalására. Ézsaiás azt mondja Istenről: ő teremtette a föld határait. És ő teremtette az ember határait is, és bár az ember sokszor elfárad és saját határait át nem lépheti, az Úrban bízókra valami más vonatkozik. Akik Istenből élnek, akik elfogadják mindazt, amit ő magából ad, azoknak erejük megújul, szárnyra kelnek mint a sasok…És ahogyan korábban az Istenről olvastuk, hogy nem fárad el, és nem lankad el, úgy most az Úrban bízókról olvassuk ugyanezt. Ez persze nem jelent megistenülést, de azt igen, hogy Isten kész minőségileg mássá, vagyis újjá teremteni minden benne bízót is. Olyan erőt, olyan képességet kapnak, amely nemcsak a talpra állásra, nemcsak a továbblépésre elegendő, hanem egyenesen a szárnyalásra, akár átlépve saját határainkat, lehetőségeinket.

Én nem éltem igazán át azokat a nehézségeket, amelyeket az előző rendszerben egy egyszerű határátlépés jelentett. De azt már átéltem, hogy mekkora örömöt okozott, amikor később ez leegyszerűsödött, majd pedig teljesen természetessé vált, hogy ha akarok, akkor akár a kontinens széléig is elmehetek egy személyigazolvánnyal a zsebemben. A próféta ennél sokkal nagyobb dologról beszél: akik az Úrban bíznak… szárnyra kelnek, mint a sasok. Önmagunk határainak, korlátainak átlépéséről van itt szó, az Isten ereje által. A véges erőnket Isten kipótolja tőle jövő erővel, a vergődés képtelensége helyett a szárnyalás új képességével ajándékoz meg.

Nem kell messzire menni a konkrét példáért. Hiszen ez az ézsaiási ige nagyon közel áll a Húsvét üzenetéhez, hiszen a Húsvét nem más, mint határátlépés. A halálnál markánsabb határvonalat azt hiszem elképzelni sem lehet. Krisztus elsőként átlépte ezt a határt, és a benne bízók ugyanezt tehetik. Akik bíznak az Úrban, azok képessé válnak saját határaik túlszárnyalására. Nem önmagunk erejéből, hanem az Isten újjáteremtő ereje által.

A hívő ember többre képes, mint gondolná. Jézus is arra tanít, hogy mustármagnyi hittel hegyeket mozgathatunk meg, és hogy minden lehetséges annak, aki hisz. A teremtő Isten a hívő ember számára még a természet rendjét is felülírja. Az ő Országában a vakok látnak, sánták járnak, szegényeknek hirdettetik az evangélium. Ott a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A teremtő Isten újjáteremt, és az új teremtés már nem hasonlít a régire, hanem teljesen más.

„…Akik az Úrban bíznak…” azok élhetik át mindezt. Akik ismerik az Urat, akik az Úrtól várják az erőt. Nem véletlen, hogy Ézsaiás hosszan bemutatja Istent, mint Teremtőt. Aki mástól várja erejének megújulását, Babilon isteneitől, bálványoktól, doppingszerektől, önmagától, az csalódni fog. „Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr?” Tudni kell, hallani kell arról, aki erőt adhat határaink átlépésre.

Már egy ideje beléptünk a mobiltelefonok világába. Mindennapos használati tárgyunkká lett ez a kis szerkezet. Sokszor azonban hiába van nálunk, mert ha lemerül az akkumulátor, akkor gyakorlatilag nem használható. Nemrég hallottam róla, hogy minden akkumulátornak van egy elkülönített tartalékenergiája, amely egy kód segítségével előhívható. Ezt minden mobiltelefon tudja produkálni, igen ám, de ismerni kell a kódot, különben mit sem ér a tartalékenergia. Hát az Isten ismerete is elengedhetetlen ahhoz, hogy az általa kínált erővel élni tudjunk, szárnyra kelhessünk. Mert csak, aki az Urat várja, aki az Úrban bízik, őt ismeri, vele kapcsolatban van, az tud erejében megújulni, az válik képessé a határátlépésre. Ez a teremtő Isten lehet a garanciája, hogy gyülekezetként képesek legyünk mostani határainkon is túllépni, akár szárnyra is kelni.

Végül pedig mi következünk, és a készségünk. Akarjuk-e használni azt, amit Isten önmagából ad, alkalmazzuk-e a képességet, amely az Úrban bízóknak adatik? A Húsvét utáni első vasárnap óegyházi elnevezése Quasimodogeniti. A latin kifejezést a lekcióként felolvasott újszövetségi ige kezdőszavai adják a Péter 1. leveléből:

 „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.” Ahogyan az édesanya önmaga testéből táplálja kisgyermekét, úgy ad Isten is önmagából a benne bízóknak, hogy növekedjenek.

Azt hiszem mindannyiunk számára világos, hogy ez az Istentől kapott erő… nem a 100m-es síkfutás rekordjának megdöntéséhez, vagy új maratoni csúcs felállításához segít hozzá. Isten, amikor önmagából ad, amikor tőle jövő erővel ruház fel, amikor képessé tesz határaink túlszárnyalására; azért teszi, hogy a tőle kapott küldetésünket, feladatunkat el tudjuk végezni. Isten azért adja erejét, hogy épüljünk és építsünk. Ez szlogen azt hiszem minden nagyerdei gyülekezeti tagnak ismerős. Éppen erről van szó ebben az Igében. Istennek ez a célja népével Izráellel, és velünk, keresztyén gyülekezettel. Isten azért ad önmagából, hogy egyrészt mi magunk növekedjünk az üdvösségre, és hogy másrészt szent papsággá legyünk. Vagyis épüljünk fel lelki házzá, és építsük az Isten országát. A növekedéshez nem elég a mi emberi erőnk, kell hozzá az a bizonyos „lelki tej”, az Istentől jövő táplálék, az Isten megújító ereje. És az Isten Országát sem lehet pusztán emberi erővel építeni, mert az emberi erő kevés ahhoz, hogy szárnyra keljünk, mint a sasok, hogy futás közben ne fáradjunk el, hogy mindig hirdessük nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el minket.

De akik bíznak az Úrban, kapnak ehhez a feladathoz erőtöbbletet. Akik kívánják a hamisítatlan lelki tejet, azoknak épülést ígér az Úr. Isten felkészít, aztán nekünk kell készséget mutatni a szolgálatra. Átlépve határainkat épülhetünk, és az Isten Országának építői lehetünk. Mert mind az épülés, mind az építés a határaink folyamatos átlépését, kiterjesztését jelenti. Növekedni hitben, szeretetben, és növelni másokban a hitet, szeretetet. Ehhez nem szuperhősök kellenek, hanem újszülött csecsemők, akik szüntelenül a lelki tejet kívánják, akik elfogadják mindazt, amit Isten önmagából ad. Ennyi kell a szárnyaláshoz, a meg nem lankadáshoz, a növekedéshez. Isten maga siet segítségünkre, hogy növekedjünk az üdvösségre. Önmagából ad, hogy üdvösségünk legyen, önmagát adta, hogy üdvösségünk legyen. Nekünk pedig késszé kell lennünk mindezt elfogadva Őt szolgálni.

ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |