| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Az Isten gondolata, avagy a magban lévő erő

Lekció: Ézsaiás 55,6-13

„⁶Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!

⁷Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.

⁸Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR.

⁹Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.

¹⁰Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ¹¹ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.

¹²Bizony, örömmel jöttök ki, és békességben vezetnek benneteket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak.

¹³A tövis helyén ciprus nő, a csalán helyén mirtusz nő. Az ÚR dicsőségére lesz ez, örök jelül, amely nem pusztul el.”

Textus: Márk evangéliuma 4. fejezet 30-32.

„³⁰Majd így folytatta: »Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?

³¹Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, ³²miután pedig elvetették, megnő és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.«”

Magvak. Kicsi, apró szemek. Mák, rizs, borsó és lencse. Főzünk belőlük, de önmagukban jelentéktelenek. Elfér az ember tenyerén sok belőlük, de egy-egy szemnek látszólag nincs sok értelme, értéke. Különbözőek, szépek, dekorálják a konyhát ebben az üvegben, de csak mert sokan vannak. Ha ételt készítünk, egy szem rizs, vagy mák, semmi. Ha odatapadna a kezünkhöz, egyszerűen csak lesöpörnénk, mert önmagukban nincs nagy becsületük. Egy mag nem sokat ér.

Hallaná csak ezt egy földművelő ember! Való igaz, hogy egyetlen szem önmagában valóban nem sok, de minden szemben ott van magának az életnek az ígérete! Ha elültetik, kikél, és termést fog hozni, ami már nem egyetlen pici magocskát jelent csupán, hanem sokat! Még hogy jelentéktelen!

Fokozottan így volt ez egykor a mustármagnál. Annak a magja picurka, gombostűfejnyi mindössze. Ez volt akkoriban a legkisebb, szemmel érzékelhető növénytani valóság. A fekete mustármag mintegy 1 mm átmérőjű, súlya 1 mg. A fehérmustár magva ennek kb. a duplája. Ennek ellenére a veteményeskertek legnagyobb növénye fejlődött ki belőle, ami nem is annyira fa, mint inkább egyfajta veteményféle volt. A 2-3 m-re felnövő cserjének kiterjedt ágai voltak, így nem csoda, hogy ágai közé madarak is fészkelhettek, különösen, hogy szívesen csipegették a termését. A magvakból csípős fűszert, a levelekből főzeléket, salátát készítettek, de felhasználták gyógyításra is orvosságként. Vagyis egy-egy szem mustármag értéke csak a belőle kikelő növény, vagy a belőle elkészített étel, gyógyszer oldaláról érthető meg. Az ember elnézegeti ezt a picuri magot, és ha nem tudja mi ez, ki nézné mindezt belőle? Aligha gondolnánk.

Épp ezért mond Jézus annyi példázatot, amelyben magokról, ültetésről, növekedésről van szó. Ma és holnap ezek vannak soron a bibliaolvasó kalauz szerint. Az ókori ember számára a vetés, és aratás nagyon jól ismert, mindennapi cselekedetek voltak. Sokaknak volt földje, és kertje, így jól tudták mi is történik rajta. A kor embere minden évben, újra és újra csodaként élte meg, hogy van termés. Akkoriban még nem voltak növényvédő szerek, műtrágyák, fejlett gépek. Éppen ezért különösen nagy súllyal élték meg, hogy mindennek ellenére, a rossz időjárási körülmények, kártevők ellenére is, hogy van termés évről, évre, és lehet miért hálát adni. Isten ajándékának, áldásának tartották, és nem véletlen, hogy a legtöbb ünnepben ez az üzenet szólal meg: hálaadás Isten gondviselő szeretetéért. Amikor pedig a kezükbe vettek egy magocskát nem csupán azt a picuri dolgot látták lelki szemeik előtt, hanem már az abból potenciálisan felnövő növényt is. A keleti gondolkodásmódú embert egy folyamat eleje és vége érdekli, velünk, nyugatiakkal szemben magával a folyamattal nemigen törődik. Nem a hogyan a fontos neki, hanem az, hogy miből mi lett.

Ezért beszél így Jézus, talán épp a kezében tartva egy mustármagot. Miközben pedig beszél róla, a hallgatóság szinte láthatta maga előtt lelki szemeivel a hatalmas felnőtt növényt, ágai között a madarakkal. Maga a kép sem volt ismeretlen előttük. A szentírásban több helyen van szó hatalmas fákról, amelyek általában a pogány birodalmakat szimbolizálták. A hallgatóságnak, miközben figyelte a példázatot, egyből bevillanhatott az Ezékiel próféta könyvében lévő hatalmas cédrus, amely Egyiptomot jelképezte. Annak a fának az ágai között is madarak tanyáztak, azaz mindenféle népnek otthont adott. De azt a fát felfuvalkodottsága miatt kivágta az Isten. Hasonlóképpen járt Dániel könyvében lévő másik óriási fa, amely magát Nabukadneccárt jelképezte az uralkodó álmában, mivel ő szintén felfuvalkodott birodalma nagysága és a saját hatalma miatt.

Van azonban egy másik fa is Ezékiel könyvében, a 17. részben: „lzráel magas hegyén ültetem el, hogy ágat növeljen, és gyümölcsöt hozzon. Pompás cédrus lesz majd, amelyen lakik mindenféle madár, mindenféle szárnyas lakik lombja árnyékában. Akkor majd megtudja a mező minden fája, hogy én, az ÚR, teszem alacsonnyá a magas fát, és magassá az alacsony fát. Én szárítom ki a zöldellő fát, és én teszem virulóvá a kiszáradt fát. Amit én, az ÚR, megmondok, azt meg is teszem!” (Ez. 17,23-24) Ez a prófécia a reményről szól. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy akkor szólalnak meg ezek a szavak, amikor Izráel a Babiloni Birodalom része, amikor a nép vezetői és előkelői fogságban vannak, sőt ezek a szavak magában a fogságban hangoznak el, hiszen a próféta maga is ott van! Amikor Izráel még egy magocskára sem emlékeztet, nemhogy egy fára! Isten gondolata azonban nem az ember gondolata – ahogy Ézsaiás próféta könyvéből hallottuk hasonló körülmények közül. Istennek más tervei vannak, mint ahogy mi azt előre emberi elménkkel akár csak elképzelni is tudnánk. Ő, ahogy a kertész az aprócska, a jelentéktelen magban látta egykor a felnőtt fát, ugyanúgy látja maga előtt népe sorsát. Ez a példázat a reménység története, ahogy a magok is mindig a reménységre tanítanak bennünket!

Amikor Jézus ezeket a szavakat mondja, még földi szolgálata elején tart. Jézus, ekkor egy 30-33 éves fiatalember, aki elkezdi hirdetni Isten országa evangéliumát. Aztán csatlakoznak hozzá mások, akik közül kiválaszt 12-t. Nagyon egyszerű embereket: halászok, vámszedők, kézművesek, van közöttük idősebb és fiatalabb egyaránt. És kétezer év múlva sok millió keresztyén van szerte a világban, ha pedig azt adnánk össze, hogy ezalatt a kétezer év alatt összesen hány Krisztus-követő ember élt, azt talán elképzelni sem tudnánk! Tömérdek emberről van szó! Valóban olyan az Isten országa, mint a mustármag!

Jó ezt szem előtt tartani tudatosan, mert mi sokszor nem ezt látjuk, mint egy kismadár a fát, amely épp az ágon ücsörög. Van, hogy épp csak a rügyeket és az új hajtásokat látja, mert az van a szeme előtt, és van, hogy csak az elszáradt részt, mert épp egy beteg ágon talált leszállni. Emlékszem, még általános iskolás koromban az udvaron volt egy hatalmas fa. Nem tudom, hogy ma még ott van-e, de akkoriban minden évben nagy talányt jelentett nekünk így tavasszal. Már minden fa javában zöld volt, és virágzott, de ez a hatalmas, még mindig kopár, hatalmas, magas ágain még rügyeket sem vettünk észre. Mindig így május táján, közel egy hónappal később kezdett kizöldülni. Mi pedig minden évben találgattuk, él-e még, vagy csak alszik?

Hasonlóan van ez az Isten országával! Hasonlóan van ez napjainkban, és hasonlóan volt ez egykoron. Ha körbenézünk, gyakran megrémülünk, és úgy érezzük, hogy egy száradó ágon ülünk. Ez a mai világ nem éppen arról szól, hogy a keresztyénség lenne a hangadó, noha egy keresztyén kultúrájú, és hagyományokkal bíró kontinensen, és országban élünk. Hol van már az az idő, amikor az egyháznak beleszólása volt a zenébe, tudományokba, művészetekbe? Amikor az egyházi emberek szavának súlya volt?

Mi az Isten országa? Hol van? Itt közöttünk? Bennünk? – ahogy Jézus tanítványainak mondja. De hát mennyi üres padsor van a templomokban szerte az országban! Nagyon sok elöregedő, szinte kihaló gyülekezet van ma. Hol van az Isten országa, amikor a keresztyén Európában templomokat kellett épp ezért eladni világi célokra, mert nem volt benne nép, amely összegyűlt volna, noha a mai lakosság sokszorosa annak a népnek, amely egykor építette, és megtöltötte ezeket az épületeket! Hol van az Isten országa, hol növekszik, amikor napjaink legdinamikusabban terjeszkedő vallása az iszlám, és a mai ember inkább kelet felé nézeget, a misztika irányába a Biblia és Jézus Krisztus helyett. Állami iskoláinkban alig tudjuk összeszedni a hittanosokat, hiába játszunk velük, éneklünk nekik, és csinálunk sok-sok érdekes dolgot. Ha kosárlabdaedzésre, furulyaórára, vagy csak ki az udvarra mehetnek, inkább azokat választják, akkor is, ha inkább ott fizetni kell.

Valóban, néha fizikailag fáj, ahogy sokan elutasítják Istent, ahogy tudni sem akarnak róla, hogy még esélyt sem adnak annak, hogy megismerhessék Őt, mert nem érzik szükségét, hisz úgy gondolják, remekül tudnak élni Isten nélkül! Nagyon szeretnénk, ha minél többen megtérnének, ha minél többen ráébrednének arra, hogy mit jelent Istennel járni, ahogy egy napon mi is Hozzá tértünk. Szeretnénk, ha lenne ébredés, ahogy volt ébredés egy fél évszázaddal ezelőtt, ahogy ma is van Afrikában, és Ázsiában. Ha nem csupán a harmadik világ elesettjeinek kellene az evangélium, hanem itt is, ahol a lelki elesettség hatalmas méreteket ölt. Ahol élen járunk a válások, alkoholizmus, öngyilkosság statisztikáinkkal, ahol a legtöbb ember magányos, és egyre több a depressziós, vagy épp neurotikus.

Vagy bennünk lenne, akik már templomba járunk, és összegyűlünk, akár többször is egy héten? De hát annyi félék vagyunk! És sokszor egyáltalán nem növekszünk belül, ha őszinték vagyunk magunkhoz. Hányszor visszaesünk ugyanabba a bűnbe, hányszor megállunk a hitben való járásban, kételkedünk még Isten személyében is, szaladgálunk fűhöz-fához tanácsért, mert oly nehéz elhinni, hogy Isten valóban vezet bennünket, és a javunkat? Hol növekszik úgy az Isten országa, mint az elvetett mustármag?

Pedig növekszik a világban, és növekedhet mibennünk is. Ahogy a kikelő mag fejlődését nem lehet megállítani, csak úgy, ha nem öntözik, vagy sötétbe rakják a növénykét, ugyanúgy az Isten országának terjedését sem lehet. A mustár növekedésének feltétele a tápanyag, és a napfény, az Isten országának növekedéséhez pedig az kell, hogy az ember számára valóban lelki táplálékká, alapszükségletté váljon az Ige, és engedje, Isten világossága beragyogja az életét, vagyis engedelmeskedjen neki. Ha ez a két feltétel nem teljesül, ne lepődjünk meg az eredményen akár a saját életünkben, akár a környezetünk helyzetén!

Isten országa láthatóan ma is növekszik! Egyrészt sokak életében, akár körülöttünk is, akik komolyan veszik Uruk szavát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy közöttünk is vannak olyan egykor darabjaira hullott életek, amelyek új formát nyertek. Ma is céljukat vesztett emberek ismerik fel feladataikat közöttünk, rég összetört kapcsolatok gyógyulnak meg, bűnösök nyernek bocsánatot és feloldozást, új és tiszta lapot kezdve. Az Isten országa valóban itt van bennünk, és közöttünk, és valóban növekszik, akár a mustármagból a növény, amely önmagában csoda!

Ugyanerről fog ma délután szólni a hálaadó istentisztelet. Hiszen ugyan ki gondolta volna 1975-ben, amikor nagy, és gyönyörű, modern Egyetemi Templomból átköltöztették a gyülekezetet ide a Bolyai utcai „kis templomba” – ahogy akkoriban beszéltek róla, hogy lesz még olyan idő, amikor vasárnap nem férünk be kényelmesen a templomba egyszerre, amikor a két kis gyülekezeti terem nem lesz elegendő, mert hétköznap annyian fognak járni! És ki gondolta volna józan ésszel, hit nélkül, hogy napjainkban bele lehet vágni egy ekkora építkezésbe, sőt, hogy azt be is lehet fejezni. Valószínűleg senki. Az ember gondolata nem az Isten gondolta. Neki terve van, és mindazt meg is cselekszi, véghez is viszi. Ahogy Jézus egy másik példázatban mondja: a növekedést az Isten adja!

Az Igében, az evangéliumban ÉLETERŐ van, csupa nagy betűkkel. Lehet, hogy ez sokszor nem látszik, ahogy egy picinyke magban sem látszik. De ott van benne a kis csíra, a potenciális lehetőség. A gazda ezt pontosan tudja, hiszen évről-évre látja, hogyha vet, akkor abból termés lesz.

Ezt fejezi ki ez a picinyke úrvacsorai pohár is. Az Egyesült Államokban ilyet használnak a legtöbb gyülekezetben műanyagból. Ennek a különlegessége nem csupán az, hogy ez üvegből van, hanem az is, hogy bele van öntve egy mustármag, amely Jézus azon szavaira utal, hogy legalább ekkora hitünk legyen hívő keresztyénként a saját életünkre nézve, és gyülekezetként a közösség életére nézve, és egyházként a világra nézve, mert akkor meg fogjuk látni a csodát az evangélium ügyében. Ahogy ez a magocska bele van dolgozva ebbe a pohárba, úgy a mi hitünknek és életünknek is Jézus személyében kell gyökereznie, akkor is, ha még nem látunk többet, mint ez a kis magocska.

Az Úr az emberre – és itt nem csupán a közeli tanítványokra, hanem általánosan az emberre, vagyis valamennyiünkre – a vetést bízza. A növekedés, a termés beérése nem a mi gondunk. Évszázados üldöztetés után sem veszett ki a keresztyénség, sőt növekedésnek indult, olyan szinten, hogy valaki azt mondta: „a keresztyének vére magvetés.” És lehet, hogy voltak az egyháznak, Isten népének nagy mélypontjai, amikkel nem dicsekedhetünk, de Isten mindig adott olyanokat, akik az országának üzenetét tisztán vitték tovább, és hitelesen élték meg. Gondoljunk csak egy Assisi Ferencre, a reformátorokra, az ellenreformáció idején hűséges egyszerű protestáns emberekre, családokra, azokra, akik később a 19. században el kezdtek a munkásokkal, szegényekkel, árvákkal, fiatalokkal foglalkozni, akik elvitték, és viszik az Igét olyan népekhez, akik még soha nem láttak Bibliát, és hallottak Krisztusról.

És Isten országa közöttünk is terjed! Lehet, hogy nem olyan látványosan, mint a világ egyes tájain, de Isten megáldja a hűséges magvetőt! Ahol hűségesen hirdetik Isten szavát, és szolgálják Őt, Isten Szentlelke által munkálkodik. A mi dolgunk tehát az, hogy bölcsen, a másik emberre odafigyelve hirdessük és éljük az Úr szavát megalkuvás, félelem nélkül azzal a meggyőződéssel, amit Pál mond ki a Filippibeli gyülekezetnek, hogy „aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.”

Döbbenetesek ezek a szavak. Elképesztő Isten iránti bizalomról és reménységről árulkodnak. A legtöbb helyen akkor már nem nézték jó szemmel a keresztyéneket, sőt addigra lehetett érezni az előízét a hamarosan elkövetkezendő üldöztetéseknek. Maga az apostol is börtönben van ekkor. Onnan ír, és nem tudja, kiszabadul-e valaha! És lehet, hogy kivégzik a pogányok apostolát, ahogy keresztre feszítik Pétert, a kősziklát. Az evangélium ügyét azonban nem lehet megállítani, ahogy egykor Krisztust sem lehetett a sírban tartani, hiába végezték ki. Nem véletlenül beszélt Ő is magáról, mint földbe esett búzaszemről, János evangéliuma szerint, amelynek el kell halni ahhoz, hogy szárba szökkenhessen a növény, és nagy kalász lehessen rajta!

Amikor Jézus a mustármag példázatát elmondta, még akkor sem lehetett előre látni semmit abból a bizonyos fából – a képnél maradva. Volt néhány tanítvány, és a településeken hallgatóság, de mindez elenyésző volt. Ha továbbmentek, tovább élt az emlék, a gyógyítások története, de mindez önmagában nem lett volna már elegendő. A tanítványok még mit sem tudtak arról, hogy Mesterük meg fog halni, hogy átélik az elvesztését, látszólag ügyük kudarcát, majd a feltámadást, amely fényénél kiderül, hogy a nagypéntek nem kudarc volt, hanem a legnagyobb győzelem, a halál és a bűn felett mindannyiunkért. Ekkor még nem tudják, hogy lesz egy pünkösd, amikor kitöltetik rájuk a Szentlélek, és ezrek térnek meg egyetlen napon, hogy az örömhír eljut majd pogány területekre is, az évszázadok alatt eljut Euróba legtávolabbi csücskébe is, és kiszorít minden más vallást, majd elviszik az üzenetet a tengeren túlra, sőt terjesztik azt mind a mai napig! És ez még mind semmi ahhoz képest, ami akkor lesz, amikor Jézus Krisztus majd visszajön, mint dicsőséges király, és elkezdődik az Ő uralma! Mindez semmi ahhoz a képhez képest, amelyet a Jelenések könyvében olvashatunk a mennyei Jeruzsálemről, az Istenünk örök dicsőségéről, amelyben nekünk polgárjogunk van Jézus vére által, ha hiszünk őbenne.

Amikor Jézus elmondja a mustármag példázatát, Ő már a dicsőséges vég felől közelít. Ezzel a képpel arra akar tanítani bennünket, és kiigazítani látásunkat, hogy ne a jelen nyomorultsága felől közelítsük meg az Ő ügyét, hiszen a mi gondolatunk nem az Ő gondolata. Ne csüggedjünk tehát, hanem örüljünk, adjunk hálát, és reménységgel tekintsünk rá. Hiszen aki az ő vonzásába kerül, annak meg kell tanulnia a kezdetet is a vég felől nézni. Aki egy mustárfára tekint, az nem kételkedik, hogy a kezében tartott picinyke magban életerő van. Ugyanígy van az Isten országával. Ez nem csupán ígéret a számunkra, hanem beteljesedett bizonyosság. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |