| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Hallás háza

Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett,
szabadulást szerzett jobbja, az Ő szent karja.
Megmutatta szabadító erejét az Úr,
a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát.
Hűséggel és szeretettel gondolt Izrael házára
és látták e földön mindenütt Istenünk szabadítását.
Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön, örvendezve vigadjatok,
zsoltárt énekeljetek. Ámen.

Ünneplő Gyülekezet, szeretett Testvérek, mielőtt engednénk a zsoltáros felszólításának és belépnénk az Úrnak szentelt hajlék falai közé, boruljunk le a mindenható Isten előtt, és imádkozzunk együtt Salamon királynak a jeruzsálemi templom felszentelésekor mondott imádságával!

Uram, Izrael Istene!

Nincs hozzád hasonló Isten sem fenn az égben, sem lent a földön. Megtartod a szövetséget hűségesen szolgáiddal szemben, akik teljes szívükkel neked tetsző életet élnek. Most azért Uram váljék valóra ígéreted, amit szolgádnak tettél. De vajon lakhatik-e Isten a földön, hiszen az ég, sőt az egeknek-egei sem fogadhatnak magukba téged - hát még ez a ház. Mégis tekints szolgád imádságára és könyörgésére Uram Istenem, és hallgasd meg a kiáltást és az imádságot, amikor ma szolgád imádkozik színed előtt. Szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről ezt mondtad: „Ott lesz az én nevem”. Hallgasd meg szolgádnak és népednek könyörgését, amikor ezen a helyen imádkoznak. Hallgasd meg és bocsáss meg nekik. Ha majd valaki vétkezik felebarátja ellen és idejön és esküt tesz oltárod előtt, Te halld meg a mennyből és tégy igazságot szolgáid ügyében. Ha majd néped vereséget szenved, mert vétkezik ellened, de azután hozzád tér, vallást tesz nevedről, hozzád imádkozik és könyörög ebben a házban, Te hallgasd meg a mennyből és bocsáss meg népednek. Ha majd bezárul az ég és nem lesz eső, mert vétkeznek ellened, de azután imádkoznak ezen a helyen, vallást tesznek nevedről és megtérnek vétkükből, mert megaláztad őket, Te hallgasd meg őket a mennyből és bocsásd meg szolgáidnak és népednek a vétkét, sőt tanítsd őket a jó útra, amelyen járniuk kell és adj esőt földedre, amelyet népednek adtál örökségül. Ha bármilyen csapás és betegség lesz, akkor minden imádságot és könyörgést, amelyet akár egy ember, akár egész néped mond el, Te hallgass meg, bocsáss meg, cselekedj és bánj mindenkivel tettei szerint, hiszen egyedül Te ismered minden embernek szívét. Még az idegent is, aki eljön a Te nevedért – mert hallani fognak nagy nevedről, erős kezedről és kinyújtott karodról -, ha eljön és imádkozik ebben a házban, Te hallgasd meg és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet. Bocsásd meg népednek, amit ellened vétettek és minden hűtlenségüket, amiben hűtlenek voltak hozzád, hiszen a Te néped és örökséged ők. Tekints a Te szolgádnak imádságára és népednek könyörgésére, hallgasd meg őket, valahányszor hozzád kiáltanak. Ámen!

Most pedig járuljunk az Úr színe elé jelképesen is, átvágva e megújított, kibővített templom épületéhez vezető úton a szalagot.

Szeretett Testvérek! Immár nyitva az ajtó, vonuljunk be a 84. zsoltár 1. versének eléneklése után, hogy odabent folytathassuk hálaadó ünnepségünket!

Ó seregeknek Istene,

Mely kedves gyönyörűsége

A te szerelmes hajlékidnak!

Az én lelkem fohászkodik,

Tornácodba kívánkozik.

Ó Istene a magasságnak!

Áhítozik testem, lelkem

Tehozzád, élő Istenem!

A mi segítségünk és könyörgésünknek megszentelése jöjjön Istentől, aki teremtett, megtart, és bölcsen igazgat mindeneket most és örökkön-örökké. Ámen!

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, szerető mennyei Atyánk Krisztus Jézus által!

Hálaadással és örömmel a szívünkben léptük át e neked szentelt hajlék küszöbét, azért hogy előtted fejet hajtsunk, Teelőtted kitárjuk a szívünket, és kérjük és esdekeljük, hogy jöjj közénk, végy lakozást közöttünk ebben a gyülekezetben, ebben a hajlékban. Végy lakozást a mi életünkben, hogy lehessünk befogadói és megtartói annak, akit Te elküldtél közénk; lehessünk befogadói és megtartói annak, amit a Te Igéd üzen, kér és vár tőlünk. Ebben a reménységben vagyunk együtt, töltsd be a mi reménykedő várakozásunkat Krisztusért, a mi Urunkért!

Ámen!

Ünneplő Gyülekezet, szeretett Testvérek! Istennek szent Igéje, melynek alapján előttetek ebben az órában az Ő Lelke, ereje által hirdetni kívánom üzenetét, meg van írva a Márk írása szerinti szent evangélium 4. fejezetében a 21. és azt követő versekben a következőképpen:

Márk evangéliuma  4. fejezet 21-

„Ezután így szólt hozzájuk: „Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék?

Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna.

Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!” 

Ezt is mondta nekik: „Vigyázzatok, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak.

Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.”

Jézus ezt is mondta: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan.

Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.

Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.”

Szeretett Testvérek!

A templomokat többek között az különbözteti meg a gépkocsiktól, hogy nem biztos, hogy az a válasz, amit egykor a híres Henry Ford adott arra a kérdésre, hogy melyik a legjobb autó, mert ő azt válaszolta, hogy az új. Nem biztos, hogy ez a templomokra is igaz. Félreértés ne essék, nem azért mondom ezt egy új vagy megújított, kibővített templom hálaadó ünnepén, mert ne lenne az embernek tele a szíve örömmel és hálaadással, amikor egy ilyen napot átélhet, hanem azért, mert egy templomot nem csak akkor, amikor új, amikor frissen elkészült, nem csak akkor lehet annak tekinteni, amire adatott. Mert a templomok nem amortizálódnak, nem avulnak el, nem mennek ki a divatból, mert valami olyasmire rendelte őket az Örökkévaló Isten, amit minden időben, minden korban, minden nemzedék számára betölthetnek funkcióként. És most az Ige három olyan dolgot hoz elénk, amelyikről azt hiszem, minden templom és minden gyülekezet számára el nem évülő és el nem avuló üzenet, funkció, feladat és küldetés.

Az első egy látszólag abszurd kérdéssel kezdődik, amikor odafordul Jézus a tanítványokhoz, és azt mondja nekik, hogy: vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy aztán gyorsan le is takarják, bedugják az ágy alá vagy ráborítsák a vékát? Ugye hogy ennek nincs értelme? És persze mindenki rábólint, hogy hát persze, hogy nincs értelme, mert a normális megoldás az az, hogy előveszik a lámpát, meggyújtják, és odateszik a lámpatartóra, azért, hogy betöltse a hivatását, hogy világítson, hogy fényt gyújtson, hogy eloszlassa a sötétséget, amelyik kívül van és eloszlassa a sötétséget, amelyik belül van. A templom a sötétséget oszlató és az igazi világosságot ebbe a világba elküldő és elhozó Isten akarata szerint ez a hely, ahol világosságnak kell lenni, ahol világosan kell tudni szólni, mert az Isten Igéje egyenes és világos beszéd, ahol világosan kell látni és tudni, hogy kinek, hol van a helye. Mármint hol a helye Istennek és hol a helyünk nekünk. A világosságban, ahol az egyébként homályba vesző és elmosódó tárgyak körvonalai olyan egyértelműek és világosak, és ahol nincs mellébeszélés, ahol nincs összevissza magyarázkodás, ahol csak egy dolognak van helye: a kertelés nélküli őszinteségnek – „Atyám, vétkeztem az ég ellen és Te ellened!” Ennek a beszédnek van helye a világosság házában. Annak a beszédnek van helye, amelyikkel az Örökkévaló Isten bemutatkozik, belép ide, és azt mondja: Én vagyok az Úr, a te Istened! Ezért veszik elő a lámpást, és ezért van az, hogy a templom és az azt megtöltő keresztyén gyülekezet lehet és maradhat minden körülmények között a világosságnak, a szóban, a cselekedetben, az egyenességben megnyilvánuló világosságnak a közössége. Ahol valóban lehet oszlatni külső és belső sötétséget, ahol el lehet űzni árnyakat, amelyek rá akarnak telepedni az életünkre, amelyek bizonytalanságban akarnak tartani, amelyek olyan homályossá teszik a jövőt.

A lámpát azért gyújtják meg, hogy világítson. Ez Jézus egyenes, visszavonhatatlan üzenete, és ez Jézus egyenes és visszavonhatatlan igénye velünk szemben. Mert ha mi is csak annyit tudunk, hogy: „Uram, itt nagyon nagy a sötétség, ó, bezzeg a régi szép időkben!” -, akkor hasonlatosak vagyunk ahhoz az ifjú, lobogó lelkű misszionáriushoz, aki annak idején odament a nagy egyházatyához, Ágostonhoz, és mondta, hogy: „Uram, küldj el engem oda, a messzi, távoli vidékre, hogy a pogányok között hirdessem az evangéliumot!” Aztán egy év múlva visszajött, fásultan, kiégve, keserűséggel teli: „Uram, rettenetes nagy ott a sötétség, érzéketlenek az emberek, nem fogadják be az evangéliumot!” Azt mondta neki Ágoston: „Én nem azért küldtelek oda, hogy megtudjam, milyen nagy a sötétség; azt nélküled is tudtam. Te azért mentél oda, hogy világíts.” Amikor ma mindenkinek a szíve, a szája tele van panasszal, keserűséggel, egymás ócsárlásával, a kibúvók meg a felelősök keresésével, hogy: „Hogy jutottunk ide?” –, vajon tudunk-e, akarunk-e valami mást, valami többet felmutatni? Ha ehhez segít egy világossággal teli templom – ahogyan az átriumos rész szinte erre predestináltatott –, akkor Isten áldása lesz és marad ezen a hajlékon.

Aztán úgy folytatja Jézus: „Vigyázzatok, hogy mit hallotok!” Ez is egy kicsit furcsa dolog, mert azért mondjuk a velem nagyjából egykorúak meg a tőlem idősebbek, mi emlékszünk olyan időkre, amikor otthon ugye a szülő, amikor elengedte a gyerekét az iskolába, akkor nem azt mondta neki, hogy „vigyázz arra, amit hallasz”, hanem hogy „vigyázz arra, hogy mit beszélsz”. Mert nem volt mindegy, hogy vajon mások előtt, a figyelő tekintetek meg szemek előtt meg fülek hallatára mi hangzik el, és az is egy rettenetes, nyomasztó érzés. Jézus azt mondja: „Vigyázzatok, hogy mit hallotok!” Ugye ismerünk - talán a környezetünkben is - vagy legalábbis már hallottunk róla, hogy vannak szelektív hallású emberek, akik mindig csak azt hallják meg, amit akarnak. Azt mondja Jézus: „Vigyázzatok, mit hallotok!” Az Ige egyházában – ahogyan előszeretettel nevezzük magunkat – vajon mi mit hallunk? „Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád!” De hát emlékszünk ennek a mondatnak az eredetére, hogy milyen keserves leckével kell az öreg főpapnak megtanulni azt, hogy: „Jé, hát lehet, hogy az Úr szól!” Érezzük ennek a borzasztó, tragikus vonását? Amikor ott van egy kisgyermek, Sámuel, aki engedelmesen odatipeg az öreg főpaphoz, hogy: „Hívtál, Uram!” „Én nem hívtalak, menj vissza lefeküdni!” És háromszor meg kell ennek ismétlődni, amíg Isten felkent szolgája rádöbben arra, hogy: „Hát tényleg beszél az Isten?”

„Vigyázatok, hogy mit hallotok!” Vajon nevezhetjük-e úgy református templomunkat, református templomainkat, hogy az igazából a hallás háza? Vigyázni arra, amit hallunk – mert azt a sok handabandázást, meg magyarázkodást, amit hallunk, amitől már sokszor tényleg lelki, meg szellemi hallássérültek leszünk, mert ebben a zűrzavarban meghallani igazán azt, amit Ő mond, ahhoz tényleg – hát talán - nagyon egyszerű dolog kell: hát tényleg elhinni azt, hogy az Isten beszél! De talán mi vagyunk kitéve legjobban annak a kísértésnek, hogy: „Ó, hát megy itt már minden szépen, olajozottan, a dolgok be vannak járatva”. „Vigyázzatok, hogy mit hallotok!” Tudunk-e erre vigyázni és felismerjük-e az Ő szavát? Jézus azt mondja magáról, hogy: „A juhok hallják a jó pásztor szavát.” Az idegen hangjára nem hallgatnak. Azt is meghallják, de azt mondják: „Na, vigyázzunk!” „Vigyázzatok arra, hogy mit hallotok!” Vajon lesz-e, tud-e újra és újra az Istennek szentelt hajlék a hallásra vigyázók közösségének a helye lenni, akik valóban azt tartják a legfontosabbnak, amit Tőle lehet hallani? És mit lehet Tőle hallani? Azt mondja Jézus: „Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek is, sőt ráadást is adnak.”

A mérték. Egy templom akkor szép, hogyha a mértékek, az arányok megfelelnek törvényszerűségeknek, rendnek, számításoknak, és megfelelnek annak, hogy ott, aki benne ül, aki belép, az azt érezze, hogy: ez a tér engem befogad, olyan a mértéke. Igen, a templom a mértéknek a helye és a mértéknek a háza. S talán semmi mástól nem szenved ma jobban a mi világunk, mint a mérték meg nem találásától. Hogy hol van igazán, mi igazán az a mérték, amelyik megszabja, hogy hol van a határ; a mértékletesség, amelyik olyan dörömbölő erővel parancsol az egész emberiségnek, hogy: térjetek észre, mert ha nem tanuljátok meg újra a mértékletességet, akkor menthetetlenül végetek. Mértékletesség. Annak a mércéje szerint élni, aki tudta, mit jelent embernek lenni, mit jelent önmagát szétosztani, mit jelent önmagát odaáldozni.

Még egy dolog. A példázat, amelyiket Jézus a magától növekedő vetésről elmond. Beszél egy különleges, nagyon veszedelmes, de ugyanakkor nagyon ígéretes, szent automatizmusról. Ez a szó van itt Márk evangéliumában, amikor azt mondja Jézus a példázatban, hogy: magától terem a föld. Automatikusan terem a föld! Az ember nem tudja, hogy hogyan. Igen, a templom kell, hogy tanúbizonysága legyen ennek a szent automatizmusnak, amelyik – ismétlem – nagyon veszedelmes és ugyanakkor nagyon ígéretes! A veszedelme az, hogy: „Ó, hát az Isten automatizmusa az dolgozik, mindent elintéz, nekünk semmi teendőnk.” Az ígéret, a szent ígéret: még mi se tudjuk elrontani, mert magától terem a föld.

Ünneplő Gyülekezet, szeretett Testvérek! Sok mindenre jó és sok mindenre szolgál egy templom. Én azt kívánom ezen a hálaadó ünnepen a Nagyerdei Gyülekezetnek, hogy legyen a világosság háza, legyen és maradjon a vigyázó hallásnak a háza, ahol az ember megtalálja az igazi mértéket, és ahova belépve tudja és ahonnan kilépve magával viszi azt a szent predestinációs bizonyosságot: magától terem; Ő jobban tudja. És akkor – nem úgy, mit egy autónál – lehet örülni a templomnak akkor, amikor új, lehet örülni akkor majd, amikor százéves lesz és így tovább; mert akkor azt értette meg az ezt építő, ezért áldozó gyülekezet, hogy a világosságnak, a vigyázó hallásnak és az Isten szent, önmagától való cselekedetének az ereje az nemzedékről nemzedékre megmarad. Így legyen áldás, így legyen Krisztus hatalma és Krisztus ereje mindenkor jelen ezek között a falak között, közöttetek, valamennyiünk életében.

Ámen!

Jöjjetek, imádkozzunk!

Hadd dicsérjünk Téged, Urunk egész életünkkel, minden szavunkkal és cselekedeteinkkel. Hadd dicsérjünk azzal, amire hálaadással azt mondhatjuk: köszönjük, hogy elsegítettél, elhoztál bennünket idáig, engedted elérnünk ezt a napot, elvégezhettük azt, amit elterveztünk. Dicsérhessünk azzal, amire azt mondjuk: bocsáss meg nekünk, amiért elmulasztottuk, hogy őszintén oda tudjuk tárni eléd életünket és tudjuk kérni, várni a Te bűnbocsátó, szabadító hatalmadat, hiszen ez a mi életünk legnagyobb dicséretmondása, ha így engedjük ránk áradni a Te kegyelmedet, megtisztító hatalmadat és szeretetedet. Hálaadással magasztalunk Téged, amiért ebben a gyülekezetben engedted elvégezni az eltervezett munkát, hogy kiteljesedjen, hogy még inkább lehetővé váljon az, amire rendelted, elhívtad őket, amire rendelted, alkottad ezt a templomot. Add, hogy így legyünk a Te színed előtt örvendező, dicséretmondó lélekkel és így kérjük a Te áldásodat, a Te vezetésedet a további útra. Légy velünk, segíts meg bennünket és őrizz meg a Krisztus igazságában.

Ámen!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |