| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A győztes stratégia

Lekció: 60. Zsoltár

„A karmesternek: A „Liliomok” kezdetű ének dallamára. Intelem, Dávid tanító bizonyságtétele abból az időből, amikor a naharaimi és a cóbai arámok ellen harcolt, Jóáb pedig visszafordult, és levágott a Sós-völgyben tizenkétezer edómi embert.

Ó Isten! Elvetettél, szétszórtál bennünket! Megharagudtál ránk, állíts helyre minket!

Megrendítetted, megrepesztetted a földet. Gyógyítsd be sebeit, mert megindult.

Szörnyű dolgokat láttattál népeddel, bódító borral itattál minket.

De jelt adtál az istenfélőknek, hogy megmeneküljenek az íj elől. (Szela.)

Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy megmenekülhessenek kedveltjeid!

Isten így szólt szentélyében: Örömmel adom örökségül Sikemet, és kiosztom a Szukkót völgyét.

Enyém Gileád, enyém Manassé, Efraim sisak a fejemen, Júda a kormánypálcám, Móáb pedig a mosdómedencém, Edómra teszem sarumat, Filiszteán diadalmaskodom!

Ki visz el az erős városba, ki vezet el engem Edómba?

Csak te, Istenünk, noha elvetettél minket, te, Istenünk, bár nem jársz seregeinkkel!

Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér!

Isten segítségével hatalmas dolgokat viszünk véghez, ellenségeinket ő tapossa el.”

Textus: Fil 3, 8-14

„Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”

Kedves Testvéreim!

Mindnyájan ismerjük a kijózanító bölcsességet: „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.” És valóban így van ez, ha versenyzünk – sportban, műveltségben, vagy egyéb teljesítményben mérjük össze tudásunkat, képességeinket.

De más a helyzet, ha az üdvösség kérdéséről van szó. Az üdvösség tekintetében igenis a győzelem a fontos. Csak a győzelem számít. Amikor Pál apostol a futás, a versenyzés képeit használja ebben a vonatkozásban, akkor egyetlen lehetséges célt lát maga előtt: a végső győzelmet. Győztesnek kell lennünk, mert ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk: „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán.”

A keresztyén embernek ebbe az irányba kell haladnia. Az Isten ügyében, nem elég statisztának lenni, nem elég kívülről szemlélni, hanem győzelemre kell jutni Krisztus által. A győztes stratégiának pedig két nagyon fontos eleme van a most felolvasott páli tanítás, és a 60. zsoltár közös üzenete szerint:

Először is szükséges, hogy az ember felismerje saját helyzetét.

Pál apostol úgy fogalmazza meg ezt a felismerését bizonyságtételében, hogy kárnak és szemétnek ítélek mindent, ami Krisztus nélkül voltam, amit Krisztus nélkül akartam elérni. Vagyis tisztán kell látnunk, hogy segítségre, gyógyításra, támogatásra szorulunk. Ha megvonjuk magunktól Krisztust, akkor károsodottak vagyunk, akkor megvonjuk magunktól a győzelem lehetőségét. Aki a legvégén győzni akar, annak először fel kell ismernie, hogy önmagamban vesztes vagyok, hogy csak a saját erőmre támaszkodva a győzelmi esélyeim egyenlőek a nullával. Pál is rájön, hogy nincs saját igazsága, nincsen saját magából fakadó esélye az Isten előtt való megállásra, nincsen saját érdeme, nincsen eszköz a kezében, amely számítana. Úrvacsorai hitvallástételünkben is elmondjuk: „saját erőnkből Isten ítélőszéke előtt meg nem állhatunk.”

A felolvasott zsoltárban egy károkat és vereséget szenvedett nép ugyanerre jut. A kudarcban a nép felismeri saját elesett, elvetett voltát. Felismerik, hogy önmagukban nem juthatnak el a végső győzelemre, a helyreállításhoz kívülről jövő támogatásra van szükségük.

„Ó Isten! Elvetettél, szétszórtál bennünket! Megharagudtál ránk, állíts helyre minket!”

A győztes stratégia ezzel kezdődik. A saját magam vert helyzetéből, nyomorúságából fel kell ismernem, hogy segítségre szorulok. Fel kell ismernem, hogy nem én vagyok a győzelem garanciája, sőt vereségre, elvetettségre van ítélve mindenki, aki nem fogad el segítséget.

Jeremiásnál ezt olvassuk: „Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul szíve!” Mert kár és szemét minden Isten nélküli próbálkozás, amely nem csak a győzelemre tesz képtelenné, hanem egyenesen átkot von maga után. Ha pedig győzni akarok, akkor mindenekelőtt ezt kell belátnom, és felismernem.

Helyreállításra szorulunk, melyben az emberi segítség mit sem ér. Helyreállításra szorul egyházunk, gyülekezetünk, mi magunk, és a győzelemre önmagunkban semmi esélyünk.

Ehhez kapcsolódik a második felismerés: Az embernek fel kell ismernie Isten hatalmát.

A zsoltárban a vert sereg gyarló hangja után Isten szólal meg. Enyém minden nép, minden tartomány, minden törzs, enyém az egész mindenség – mondja az Úr. Mert minden hatalom az Úré, és éppen ezért ő lehet a győzelem egyedüli garanciája. Ennek felismerése a második elengedhetetlen lépés a győztes stratégiában. Mert sokféle látszatsegítség létezik, melyek mind az üdvösséget kínálják az embernek. El vagyunk árasztva lelki doppingszerekkel, melyek mind győzelmet ígérnek.

Pál apostol felismerve, hogy saját igazsága nincsen, Istenben találja meg a győzelem egyedüli kulcsát. Jézus Krisztus mondja: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” Erre a hatalomra tekint Pál, mert ebben a hatalomban van minden győzelmi esélyünk. A „Krisztusba vetett hit által van igazságom, Isten által.” – írja Pál apostol.

A megigazulás kérdésében sok tévutat megjárt már az ember. Az Ige szava pedig egyértelmű: „a Krisztusba vetett hit által.” Egy önmagunkon túli erőt és hatalmat kell megismernünk és elismernünk. Önmagunk lehetetlenségén túllátva kell meglátni az Istenben rejlő nagy lehetőséget. Krisztust megnyerni, az üdvösséget megnyerni csakis úgy lehet, hogy megismerem őt és feltámadása erejét – ahogyan Pál írja. Megismerni a hatalmat, amely győzelemre segíthet engem is.

Ugyanez a zsoltáros felismerése is. Van hatalom, amely győzelemre segíthet, de ez az erő rajtunk kívül áll. „Csak te, Istenünk” – hangzik az egyértelmű, minden más hatalmasságot kizáró megállapítás. Ahogyan a Példabeszédek könyvében is olvassuk: „Készen áll a ló a csata napján, de az ÚR adja a győzelmet.” A zsoltáros sem tehet mást, mint önmagán túltekintve, az Úr hatalmát és erejét hívja segítségül. „Jelt adtál az istenfélőknek, hogy megmeneküljenek az íj elől.” – írja a zsoltár, és mondhatjuk mi is Pállal együtt, akik a keresztben, a feltámadásban, a Jónás jelében jelt kaptunk az üdvösség egyedüli útjáról.

Mi tehát ennek a kettős felismerésnek a következménye?

A zsoltár így fogalmazza meg: „hatalmas dolgok mennek végbe.” Hatalmas dolgokat helyezett kilátásba az Isten. Ahogyan meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.”

Felismerve saját nyomorúságunkat, és segítségül hívva Isten mindenek feletti hatalmát, megláthatjuk, hogy van miért futni, van cél, van jutalom, van győzelem, amely elérhető, ha tudjuk, amit a zsoltár is megfogalmaz: „…Az emberi segítség mit sem ér! Isten segítségével hatalmas dolgokat viszünk véghez...” Az önmegváltás lehetetlensége mellett feltárul az üdvösség csodálatos lehetősége. Mert ha az Isten beáll a seregbe, akkor hatalmas dolgokat vihetünk véghez. Ha egy csapatban vagyunk az Istennel, és ő velünk, akkor hatalmas dolgok mehetnek végbe.

Lázár Ervin egy rövid kis írásában olvashatjuk, hogy egy kisfiú arról faggatja apját, hogy meg lehetne-e kérni Istent, hogy csak öt percre beálljon a magyar válogatottba focizni. Az apát nem hagyja nyugodni fia kérése, ezért imában fordul Istenhez.

– Istenem …, mi az neked, tedd meg már, ha ez a gyerek annyira kéri. Állj be öt percre. Vagy kettőre. Akárha láthatatlanul is. Segítsd ezt a szegény csetlő-botló csapatot. S ha már itt jársz köztünk, és volt öt perced a focira, miután leveszed a szerelésed, lezuhanyozol, és újra utcai ruhába öltözöl, ne hagyj itt rögtön bennünket. Mert nemcsak a csapat csetlik-botlik. Állj egy kicsit a hátunk mögé, tedd a vállunkra a kezed.

Az apa imájában ott vannak a szükséges felismerések. Csak egy csetlő-botló csapat vagyunk, amely segítségre szorul, de Istennek van hatalma akár 5 perc alatt megnyerni nekünk a meccset, és győzelemre vinni bennünket. Váljon ez valósággá életünkben. ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |