| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

“Képzavar”

Márk evangéliuma 15. fejezet 29-32.

„Az arra járók fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: »Nosza te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!«

Hasonlóan csúfolódtak a főpapok is maguk között az írástudókkal együtt, és így szóltak: »Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk.«”

Kedves Testvéreim!

Ismerjük azt a nyelvi kifejezésben előforduló jelenséget, amit képzavarnak nevezünk. Egymással összeegyeztethetetlen képek keverednek össze fogalmi szinten, és már-már nevetséges dolgok keletkeznek: „Egy cipőben evezünk”; „Az ellenség keze betette a lábát.”

A „keresztre feszített Messiás” éppen egy ilyen képzavar a zsidó ember számára. A járókelők és főpapok gúnyos megjegyzései ezt a képzavart akarják feloldani. Két megoldás tűnik lehetségesnek számukra. Az egyik az, hogy valóban ő a Messiás, de akkor szálljon le a keresztről: "Nosza te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt, … szállj le a keresztről!"

A másik megoldás, hogy nem ő a Messiás, hiszen nem képes magán segíteni, vérzik és szenved, tehetetlenül függ a kereszten. „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni” – tehát ő nem lehet a Messiás. A gúnyolódók szemében a kép csak így állítható helye. A képzavar csak ilyen gúnyolódások mentén oldható fel.

Az Isten tervében, a megváltás remekművében azonban központi helye van a „kereszten függő Messiás” képének. Nemhogy nem kelt zavart, szükségszerű, hogy ez a jelenet szerepeljen az összképen.  A két gúnyos váddal szemben, két megállapítást tehetünk arról, hogy miért is kell a kereszt a kép teljességéhez.

Először is Jézussal éppen az történik, amit vádlói idéznek tőle, hiszen éppen lerombolja a templomot, hogy három nap alatt felépítse azt.

János evangéliumában a templom megtisztítása után a zsidók jelt kérnek arról, hogy mi alapján cselekszik Jézus. Erre érkezik a jól ismert jézusi felelet: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem”.

Jézus perének döntő vádja volt ez a mondat, és a tanítványok is csak később értették meg. Számukra is csak később állt össze a kép, hogy tudniillik Jézus ekkor saját magáról, testének templomáról beszél. A templom lerombolása tehát nem lehetőség, hanem szükségszerűség. Nem az isteni hatalom megmutatásának lehetősége, hanem szükségszerű eleme a megváltás művének. A templom lerombolása és felépítése tehát a Krisztus-eseménynek egyfajta üdvtörténeti summája is lehetne.

A gúnyolódók szemében Jézusnak ebben a valóban elhangzott mondatában csak egy elpuskázott lehetőség van. Jézus, amennyiben tényleg ő a Messiás, megmutathatta volna hatalmát ezzel az építészeti bravúrral, de nem tette. Nem kevésbé lenne látványos az, ha leszáll a keresztről, de ezt sem teszi.

Mert a templom lerombolása, majd pedig felépítése szükségszerű. Jézusnak meg kell halnia, és fel kell támadnia, hogy megváltsa a bűnös világot.

A lerombolás éppen folyamatban van. Jézus a kereszten függ, és gúnyos megjegyzések céltáblájává válik. Nemcsak istenségének, de emberi méltóságának is teljes földbetiprása folyik.

Talán kicsit zavaró is Jézus némasága. Jézus nem válaszol. Nem védi meg magát, nem igazítja helyre a tévedéseket, nem magyarázza el, hogy mi az értelme mindannak, ami most történik. Végig róla van szó, őt szólongatják, neki célozzák a gúnyos megjegyzéseket, és Jézus nem reagál. Nem reagál, mert már csak órái vannak hátra. Talán már ereje sincs rá. Testének temploma már tényleg romokban hever. De három nap múlva a romokból új templom épül, a halott Jézusból feltámadott Krisztus lesz. És a képzavar feloldódik, a kép összeáll.

Kedves Testvéreim!

Bűnbánattartásunk során ez a kettős folyamat kell, hogy lejátszódjon bennünk is. A lerombolás-felépítés, a meghalás-feltámadás folyamata. A Heidelbergi Káté megfogalmazásában is az ó-ember megöldöklése és az újember megelevenítése nem más, mint az igaz bűnbánat két része.

Mert legelőször valamit le kell rombolni bennünk. Jézus váltsághalálára tekintve láthatjuk meg, hogy mit is jelent ez a rombolás. A bűneink megvallása, az önvizsgálat arra kell, hogy indítson bennünket, hogy leromboljunk minden fölösleges falat, amelyet Isten és saját magunk között húztunk fel. Hogy leromboljuk magunkban azt a templomot, amely nem az imádság háza, amelyben nem a Szentlélek lakozik, hanem valami más.

De az igaz bűnbánathoz az is hozzátartozik, hogy ne csak romokat hagyjunk magunkban. Jeremiás könyvében olvassuk a próféta elhívásakor, hogy az Isten ezekkel a szavakkal küldi el az Úrtól elfordult néphez: „Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!”

Isten nem romhalmazzá akarja tenni a bűnös népet. A végső célja az, hogy újjáépítse. A megváltás műve is csak úgy lehetett teljes, hogy Jézus meghalt, de harmadnapra feltámadt. Jézus lerombolta a templomot, de három nap alatt felépítette. A mi bűnbánattartásunk is csak így lehet teljes: Valamit le kell rombolni bennünk, de valamit fel is kell aztán építeni magunkban.

Úgy kell az úrasztalához járulni, hogy már látom magam előtt az új épületet. Azt a templomot, amivé Krisztus bocsánata által lehetek. Látnunk kell az új templomot, az új Jeruzsálemet, amely egyedül Krisztus által épülhet fel. Mert ami ott a kereszten, majd pedig a feltámadáskor történik, biztos alapja lehet ennek a templomnak. Templommá kell lennünk, amelyben lakozást vehet az Isten Szentlelke.

Mostani bűnbánattartásunk ehhez segítsen hozzá. Készítsünk méltó környezetet Pünkösd ünnepének, méltó épületet a Szentlélek Istennek. Engedjük, sőt, kérjük, hogy Krisztus munkálkodjon bennünk. Az Ő segítségével lerombolhatjuk, amit le kell rombolni, és általa felépülhet, aminek fel kell épülnie.

Másodszor azt állapíthatjuk meg, hogy a megváltás nem „másokról” szól, hanem rólunk.

Egy biztosító cég reklámjában találkoztam azzal a megfogalmazással, mely szerint sokan úgy gondolják, hogy „balesetek mindig másokkal történnek.” Ebben a reklámban egy bicikliző ember lát másokat, akik bajba jutottak, és így konstatálhatja: balesetek mindig másokkal történnek. Aztán befordul egy utcába, és hirtelen olyan külső szemszögből látjuk őt, ahol már ő a másik.

A megváltás nem másokról szól, hanem rólunk. Látnunk és tudnunk kell, hogy Jézus nem másokért halt meg, hanem értem. A gúnyolódó főpapok teljesen kívül állnak az eseményeken. „Másokat megmentett...” Annyit látnak Jézusból, hogy neki másokkal volt dolga, neki másokhoz volt köze. Egy dolgot nem látnak: Jézus nem csak mások, hanem az ő megmentésükre is jött!

A csúfolódók az előbb Jézus szavait, most Jézus tetteit értik félre. Jézusnak az sem lehet célja vagy küldetése, hogy magát megmentse. Ellenkezőleg. Az ő küldetése éppen az, hogy magát ne kímélje, magát feláldozza, hogy minket megmentsen. A „szállj le a keresztről” kérés valójában nem a képzavart szünteti meg, hanem a kép lényegét teszi semmissé.

Az arra járók, a főpapok és írástudók kívül maradnak. Még nem fogták fel, hogy kívül csak sírás és fogcsikorgatás van. Még nem fogták fel, hogy Jézus értük is jött, értük is vállalta a kínhalált.

Az Ige arra mutat rá, hogy ne engedjük, hogy csupán külső szemlélők maradjunk. És az úrvacsora is, amelyre készülünk, abban segít minket, hogy valóban átéljük, és átérezzük, hogy Krisztus mit tett értünk. Hogy részesei váljunk az eseményeknek.

Volt, hogy részt vehettem olyan úrvacsorán, ahol a kenyeret nem a lelkipásztortól kaptuk, hanem egymásnak törtük. Amikor hozzám került a kenyér, és törtem belőle a mellettem ülőnek, még inkább érthetővé vált számomra, hogy ahogyan megtörik ez a kenyér a kezemben, úgy töretett meg Krisztus teste is énérettem. És ahogy részemmé válik az a falat kenyér, úgy válhat részemmé Krisztus az Ő Lelke által. Részese lehetek az eseményeknek, nem kell kívül maradnom, sőt bennem lesz a Krisztus és én őbenne.

Kálvin János fogalmazza meg az úrvacsorával kapcsolatban: „Azt a felszólítást kapjuk, hogy vegyük és együk testét, mely egyszer s mindenkorra feláldoztatott a mi üdvösségünkre azért, hogy részesedjünk benne.”

A gúnyolódók kimaradnak. Kizárják magukat, mert a „látni és azután hinni sorrendet” választják: „A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk”. Jézus tanítása pedig éppen ennek ellenkezőjéről szól. A hit eredményezi a látást, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződést.

Az úrvacsorában is megelőzi a hit a látást. A látható jegyek a már meglévő, sőt közösen megvallott hithez kapcsolódva nyernek értelmet. Így valósul meg ugyanis a részesedés. Hit által részévé válok az eseményeknek, hitetlenül kimaradok abból. Hit által nem másokkal történik meg a Krisztussal való titokzatos találkozás, hanem személyesen velem.

Kedves Testvéreim!

Éljük át közösen az élményt: Része vagyok Krisztus megváltó tettének, része vagyok Krisztus testének. Romboljuk le a bűn építményeit, és  legyünk új és szent templommá, ahol lakozást vehet az Úr Lelke. Készüljünk így a Pünkösdre, és az úrvacsorai közösségre. ÁMEN

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |