| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

Lekció: Zsoltárok 46.

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.

Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe;

ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.

Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát, A Felségesnek szent hajlékait.

Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve.

Népek háborognak, országok inognak, ha az ÚR mennydörög, megretten a föld.

A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk.

Jöjjetek, lássátok az ÚR tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön.

Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el.

Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.

A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk.”

Textus: Római levél 8, 28-31

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.

Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között.

Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”

Kedves Testvéreim!

A felolvasott ige utolsó mondatára minden jó magyar református felkapja a fejét. Felfigyelünk, mert nagyon ismerősen cseng:  „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”

Ez a rövid mondat olvasható ugyanis a magyar reformátusok címerében. (Velem szemben.)

Nem tudom, hogy felfigyeltünk-e már erre, de van egy érdekessége is ennek a címermondatnak. Mégpedig az, hogy ez egy kérdés. Hát milyen társaság az, amelyik egy kérdést tűz a zászlajára. Nem jobban mutatna valamilyen felkiáltás, vagy legalább egy frappáns, megfellebbezhetetlen kijelentő mondat?

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Nem akármilyen kérdés ez. Olyan, amelyre a hitvalló embernek egyértelmű válasza van. Így a kérdés valójában nem is kérdés, mivel magában rejti a választ. Nem kell gondolkodni rajta, mert a kérdés szinte automatikusan kikényszeríti belőlünk a hitvallást: Ha az Isten velünk, senki nincs ellenünk, vagyis nincs okunk félni, ártó ellenségtől tartani.

Ahhoz azonban, hogy ezt meg tudjuk fogalmazni, hogy az igében feltett kérdés ne legyen kérdés számunkra, ahhoz ismernünk kell azt az Istent, akiről szó van. Aki ha velünk van, akkor nincs ok aggodalomra. Ismernünk kell legalább annyira, amennyire a zsoltáros ismeri. „A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.”

„Nem félünk”– mondja a zsoltáros. Mert jól ismeri Istenét. Tudja, hogy ha az Isten vele van, akkor nincs kitől tartania. Nem fél, mert oltalomként, erősségként, menedékként ismerte meg Istent. Aki mindig segít a nyomorúságban. Nincs ok tehát félelemre, nincs ok ellenségtől tartani, mert „erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk, és pajzsunk”, ahogyan Luther Márton éppen a 46. zsoltár ihletésére megfogalmazta az imént felcsendülő híres énekében. Nincs olyan hatalmasság ugyanis, sem égen, sem földön, aki legyőzheti a mellettük álló Istent. „E világ minden ördöge, Ha elnyelni akarna, Minket meg nem rémítene, Mirajtunk nincs hatalma.”

Érdekes jelenséggel találkozunk a mai napi újszövetségi igeszakaszban. Jézus tengeren járásának látványos történetét olvashattuk a mai napon Bibliaolvasó Kalauzunk szerint, amely történet Jézusnak egyetlen nagyon lényeges mondatát örökíti meg: „Én vagyok, ne féljetek!”  Mintha csak arra utalt volna, hogy én vagyok az az Isten, aki ha veletek van, nincs kitől félnetek, nincs ki ellenetek álljon, nincs ki legyőzzön benneteket. Én vagyok az az Isten, akiről a zsoltáros énekel: „Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk.”

A tanítványok mégis félnek. Rettegnek a tomboló tengertől, az imbolygó hajótól, a tengeren feléjük közelgő titokzatos ismeretlentől. Félnek, mert ekkor még nem jutottak el oda, hogy a közöttük élő Jézust azonosítsák a zsoltáros Istenével, a Seregek Urával, aki „háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el,” aki Ura a szeleknek, tengernek, és az egész teremtett világnak.

Pedig ilyen Istenünk van. És Jézus Krisztusban ez az Isten jött közénk. És akik ezt az Istent szeretik, vele kapcsolatban vannak, őt imádják, benne hisznek, azoknak minden javukra szolgál – ahogyan Pál írja. Akiket Isten elhív, magának kiválaszt, aki elmondhatja, hogy az Isten vele van, annak nincs mitől vagy kitől félnie.

És ezt nem csak úgy a levegőbe mondja Pál, hanem saját bőrén tapasztalta, hogy a vele lévő Isten nem hagyta őt cserben. Sok viszontagságon kellett keresztül mennie az apostolnak, nem egyszer volt fogságban, többször megbotozták, megkövezték, hajótörést szenvedett, bíróság előtt állt, bár erről biztosat nem tudunk, de nagy valószínűséggel mártírhalált halt. Ha valakinek, akkor Pálnak voltak ellenségei. Zsidók, rómaiak egyaránt kivették a részüket Pál üldözésében. És az apostol mégis biztos abban, hogy nincs igazi ellensége, nem árthat neki senki, mert az Isten vele van. „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Teszi fel a kérdést, választ nem várva.

Természetesen szó sincs arról, hogy nem akadhatnak rosszakaróink, ellenségeink, olyanok, akik ártani akarnak nekünk. Nem arról van szó, hogy nem állhat elő olyan körülmény, vagy élethelyzet, amelyben szenvedünk, vagy akár megkárosodunk. Hanem azon van a hangsúly, hogy ha az Isten velünk, akkor minden Isten-ellenes erő és körülmény eltörpül, sőt legvégül kudarcot vall. Mert ha mi Isten oldalán állunk, és ő a mienken, akkor minden javunkra szolgál. Isten a mi oltalmunk, és erősségünk. Mert „akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.” Ez a megdicsőítés lehet végső osztályrészük mindazoknak, akik hitvallást tesznek Istenről.

„Azért nem félünk”. Nem félünk attól, amitől mindenki fél, mert az Isten velünk van. Nem félünk a haláltól, mert a Seregek Ura ott van velünk a halálban is. Nem félünk a kiszolgáltatottságtól, a nyomorúságtól, a nagy téli hidegtől, a híradóból ismert borzalmaktól, mert az „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Nem félünk a földi hatalmaktól, mert az Úr „háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el.” Nem félünk, mert „ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”

Református keresztyénként valljuk meg mindenkor életünkkel, szavainkkal, tetteinkkel, hogy bennünk nincs félelem. Református keresztyén optimizmussal valljuk meg, hogy a velünk lévő Isten biztos menedék, oltalom a számunkra. És nézzünk fel Krisztusra, a hit szerzőjére, és beteljesítőjére, a győztes Bárányra, aki velünk vívja küzdelmeinket a végső harcig.

Kedves Testvéreim!

A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.

ÁMEN

 „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézs 41,10) Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |