| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek”

Hálát adunk Neked Urunk, Istenünk, hogy a mai napon is adtál elégséges erőt munkáink végzéséhez. Hálát adunk, hogy gondviseléseddel körülvettél, magasztalunk Téged, hogy lelkünkbe vágyakozást adtál, hogy elérkezzünk ide, hogy együtt is eléd álljunk. Urunk Istenünk, jó nekünk, szükséges nekünk megállni, csendben lenni, csendben lenni előtted, figyelni a Te Igédre. Jó nekünk megállni, kicsit átgondolni életünket, napjainkat, céljainkat, futásunkat. Jó nekünk megállni előtted, hogy beszélj a mi szívünkkel. Így jövünk hozzád. Tudjuk, hogy a töredelmes szívet szereted, és az engedelmes lelket soha meg nem veted. Készíts bennünket az úrvacsorai közösségre. Urunk, szenteld meg életünket. Ámen.

Ezékiel könyve 33. fejezet 30-33.

³⁰Emberfia! Rólad beszélget néped a falak mellett és a házak kapujában. Így beszélgetnek maguk közt egymással: Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön az Úrtól!

³¹Azután eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének; odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Pajzán dallá lesz az a szájukban, az eszük pedig nyereségen jár.

³²Csak ennyi vagy nekik: Pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek.

³³De ha majd beteljesedik – mert beteljesedik – akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük.

Szeretett Testvérek!

Úgy gondolom, mindannyian igen jól ismerjük a Prédikátor könyvéből a 3. fejezet első verseit, nevezetesen, hogy „Mindennek rendelt ideje van” – a régi fordítás szerint; az új fordítás szerint: „Mindennek megszabott ideje van”.  És talán tudnánk is sorolni néhányat ezek közül, hogy minek van rendelt ideje vagy megszabott ideje: születésnek, meghalásnak, ültetésnek, ültetvény kitépésének, ölésnek és gyógyításnak, rombolásnak, építésnek, sírásnak, nevetésnek… és sorolja tovább itt az Írás. Ebben a sorban ott van az is, hogy „megszabott ideje van a hallgatásnak és a beszédnek”. Ezékiel könyvét tanulmányozva eszünkbe juthat a Prédikátor könyvéből az előbb idézett rész. Hiszen volt egy idő, amikor a próféta sokáig hallgatott. Van idő, amikor az Isten hallgat. Sok mindent elmondott, nem hagyott bennünket bizonytalanságban, de van, amikor hallgat. Vár. Aktív módon vár. Mert… Várja, hogy mit teszünk? Nos, ott a fogságban volt egy idő, amikor csend volt. Ezékiel sokáig hallgatott. Talán már némelyek meg is feledkeztek róla, beletörődtek, talán már Ezékiel is beletörődött: nem kell vele foglalkozni. Éppen ezért különösképpen fontos lett, fölkapták a fejüket, amikor megszólalt. Amikor megszólalt, és ez az az idő volt, amikor Jeruzsálemből hírvivő érkezik, és hozza a szomorú hírt, hogy Jeruzsálem elesett. Igen-igen fontos pillanat volt ez pont akkor. Az otthoniaknak is, és azoknak is, akiket elhurcoltak a fogságba. Nagy feltűnést keltett tehát a próféta megszólalása egy hosszú csönd után. Megszólal. A feltűnés abból is kiolvasható, hogy tömegek jönnek hozzá. Az emberek megmozdultak, jöttek, jöttek, jöttek. Egyenesen ilyen kifejezést használ itt a magyar fordítás, hogy „népgyűlésre”, ahogy jönnek az emberek. Odatódult az emberek sokasága a prófétához, Ezékielhez. És hát nem örülnénk annak, ha tódulnának az emberek ide, mint valami népgyűlésre? Bár ma Magyarországon arra sem igen mennek. Nem örülnénk annak, ha jönnének az emberek? Nem örülni kellene annak, hogy itt vannak az emberek? Nagyszerűnek látszik ez az egész, és mondhatnánk: Bár ma is jönnének! Bár ma is érdekelné őket!

Aztán a második, amit észre kell vennünk ebből a szakaszból: Ige jön az Úrtól. Hát nem csodálatos?! Jönnek az emberek, tódulnak az emberek oda a prófétához: Ige jön az Úrtól! Ige. Az embereknek kell az Ige! Legalábbis, ha eddig olvassuk, akkor erre a következtetésre juthatnánk. Ugyanakkor azt is észre kell venni, hogy Ezékielt kortársai elismerik. Elismerik, hogy az Úr szava szólal meg. És nem azt mondják, hogy Ezékiel beszél nekünk. Hanem az Úr Igéje jön. Ez egy óriási dolog. Amikor nem egyszerűen üres emberi beszédnek, bölcselkedésnek nevezik, tartják a próféta szavát, hanem: Ige jön az Úrtól! Talán már egy kicsit vágytak is rá. Talán már ki is éheztek egy kicsit az Igére. Mert valóban, ilyen helyzetben, amiben akkor voltak, messzi a szülőföldtől, egyik oldalról egy bizonytalanságban, másik oldalról meg már igen jól belegyökereztek abba a szolgaságba, mint ahogy a mi népünk is jól bele tudott gyökerezni, és beleépülni a szolgalelkűségbe, nos egy ilyen helyzetben szükséges az eligazító, bátorító kijelentés. Szükséges a tiszta és világos beszéd. Szükséges, hogy Ige szólaljon meg. Hiszen elgondolhatjuk, mennyiféle hang, vélemény, gondolat megszületett ott az évtizedek folyamán. Mennyi minden, emberi gondolat, reménykedés, csalódás, vagy forrófejűség, vagy beletörődés, vagy a hatalmon lévők talpnyaló kiszolgálása, ahogy ez ilyen helyzetben, napjainkban is lenni szokott.

Ige jön az Úrtól! – mondják, és akkor megint örülhetne a lelkünk. Nem azt mondják, hogy „Na, még Ezékiel is itt okoskodik! Egyik ezt mondja, a másik azt mondja. Nem tudja itt senki, hogy mit csináljunk. Itt vagyunk idegen szolgaságban, nem tudjuk a jövőt”. Ige jön az Úrtól. Egészen bátorító és felvillanyozó lenne, ha ma is ezt mondanák sokan – Uram, bocsánat, legalább a templomba járunk; legalább a magukat reformátusnak vallók, vagy keresztyénnek vallók mondanák, hogy „Ige jön az Úrtól!”, és nem egyszerűen csak azt, hogy “beszélgetek”. Itt, egy hosszú hallgatás után megszólal a próféta, és a nép azt mondja: Ige jön az Úrtól, menjünk! Sokaság jön össze. Egészen felvillanyozódhatna az ember. Ez az emberi látszat, ez a külső. Ez az, amit akkor is az ember láthatott. Csak megszólal valóban az Úr, aki szíveket lát, vizsgál, veséket vizsgál; megszólal az Úr, és ugyanerről az eseményről elmondja a véleményét. Ugyanerről a dologról. Nevezetesen, hogy emberek tódulnak a prófétához. Hogy azt mondják: Ige jön az Úrtól! Minden csupa szépnek és jónak látszik. Nagyon biztató kezdetnek látszik egy hosszú, csendes időszak után. És mi az Úr véleménye? Az Úr véleménye – és ez kétszer is benne volt ebben a nagyon rövid szakaszban, ebben a három versben –, hogy ezek „Hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Pajzán dallá lesz az a szájukban, az eszük meg nyereségen jár.” Ugyanezt a dolgot az Úr így látja. És ez félelmetes. Az Isten úgy látja, hogy nem őszinte ez a tolongás, az Isten úgy látja, hogy nem őszinte, hogy „az Úr Igéje jön”, csak kegyes szavak. Az Isten úgy látja, hogy még amit megértettek, azt sem akarják megtartani. Ez a dolog a valóság másik oldala. Mi emberileg belelkesülhetünk… Ezékiel belelkesülhetett volna, hogy így tódul a nép, és Igét emleget, azonban Isten látja, hogy egészen más van itt a háttérben. Ha elolvassuk az előtte lévő jó néhány verset, a 21. verstől egybe olvasnánk végig, akkor egyszerre két szakaszt is látunk. Az egyik az, ami ott Ezékiel körül a fogságban volt, a másik, az otthon maradottak, a jeruzsálemi helyszín. Kezdjük azzal, amit felolvastunk. Nevezetesen: ott a próféta körül mi történt? Az Igének, ami az Úrtól jött, ketté kell válnia. Ketté kell… De nem ez történt. Nem ez történt, a félreértés és félremagyarázás veszélye rettenetesen nagy, és itt benne van ebben az eseményben. Nem csak a veszély, hanem hogy mennyire félreértik a helyzetet, és mennyire félremagyarázzák a maguk számára. És félelmetes, de napjainkban is nagyon sokszor találkozunk azzal, hogy az Úrra hivatkozik, az Igére hivatkozik, de a maga szája íze szerint félremagyarázza. Félreértik és félremagyarázzák. Merthogy az Isten Igéje lehet több. Lehet, ahogyan itt olvastuk, lantot pengetve is elmondani. És legyen szép. Legyen szép irodalmilag, esztétikailag, de ha csak ennyi, akkor ez lehet egy egyszerű világi művészet is. Attól még, hogy valami szép, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy belül is a tartalma, hogy az Úrtól jött. Ott Ezékielt hallgatták, elandalító, nagyszerű élményt: „De szépen mondta!” Én is tapasztaltam már néhányszor ezt: Tiszteletes Úr, olyan szépen mondta! De egy kukkot nem vett komolyan belőle. S akkor visszakérdeztem: mit? – akkor semmit nem tudott mondani belőle. Akkor mi volt? Igen, lehet, hogy szépen hangzott, lehet, hogy megnyugtató tempóban mondtam. De mi hasznod belőle? Nos, így fogadták Ezékielt is sokan: „Olyan szép! Az Úr igéje!” De hogy mi volt az Úr Igéje, mi az Úr akarata, mi az Úr útmutató szava, ez nem jutott el a szívükig. Nem akarták megérteni, hogy miért adatik az Ige, mire adatik az Ige. Miért van az, hogy egy csönd után, egy hosszabb csönd után megszólal a próféta: amire azt mondják, hogy az Isten Igéje, azt nem veszik komolyan. Félelmetes! Itt is istenfélő emberekről van szó. Nem az ateistákkal van problémánk. Bár, én még ateistát nem találtam, mert akkor bálványimádó volt, ha nem az Úrban bízott. Nem. Ebben magunkkal vannak gondjaink. Igen, magunkkal vannak gondjaink, amikor: igen, olyan szép az Ige, olyan szépen tudjuk idézni, csak nem akarjuk megtartani. És bizony, ott a fogságban is, azt mondja az Úr: tódul a nép, mint egy népgyűlésre, nagy tömeg van, azt mondják, hogy az Úr Igéje szól! És semmit nem vesznek komolyan belőle. „Nem aszerint élnek.” Igen, még ilyet is följegyez itt az Ige: „Emberfia! (ez a próféta) Rólad beszélget néped a falak mellett és a házak kapujában.” Hát nem nagyszerű? Nem nagyszerű volna, ha az Isten Igéjéről beszélnének az emberek az utcán, a munkahelyen? Hát nem nagyszerű lenne? És itt arról beszélgettek! A prófétáról beszéltek. Sőt, úgy beszéltek: Gyertek! Hát nem nagyszerű?! Mennyi misszionárius! Egymást hívogatják. Gyertek, menjünk, hallgassuk! Az Úr meg azt mondja: Gyerekeim, és ki fogad szót nekem? És ki engedelmeskedik? Mert akkor semmi hasznotok belőle. Sőt, ítélet lesz a fejeteken. Meg fogjátok tudni, hogy próféta volt közöttetek. De nem haszna lett belőle életeteknek, mert ítéletté válik. Hallottátok, de nem tettétek.

Nézzünk egy másik szituációt. Nem olvastam fel az előző, hosszabb szakaszt: az otthon maradottak – akik Jeruzsálemben maradtak. Akiket nem vittek el a fogságba. Ahol mondja az Írás: a föld népe. Mert alapvetően a vezetőséget vitte el a hatalom, a vezető réteget akarja minden hódító megdolgozni, és a maga oldalára állítani. Nos, a Jeruzsálemben maradottak megint hamisan értelmezik a helyzetet. Az otthon maradottak úgy gondolkoztak, hogy Ábrahám egyedül volt, amikor jött az ígéret földjére: egy fia, és nagy néppé lettünk. Hát mi itt maradtunk, minket az Isten itt hagyott, a többieket megítélte, elvitték a fogságba a nép többi részét, miénk a föld. Miénk a jövő, mi vagyunk az igazi. Mert lám, minket az Isten nem vitt fogságba, nem ítélt meg bennünket. Teljesen hamis értelmezése ez Isten cselekedetének. Önáltatás. De bizony így beszéltek. És Ábrahámra hivatkoztak. Ahogy ma mondanák: Lökték a kegyes dumát. És nem volt benne semmi Ige szerint való.

De nagyot ugorhatok, évszázadokat Ezékiel korához képest, mondjuk Jézus kortársaira gondolva a János 8-ban olvashatunk arról, amikor Jézus idézi kortársait: Ti azt mondjátok, Ábrahám a mi atyánk; mi vagyunk a valakik, mert mi Ábrahámtól származtunk! No de meg akartok engem ölni! Ti istenellenes módon akartok cselekedni! Milyen könnyű félremagyarázni, félreértelmezni a helyzetet. Azért, mert az Úr Isten nem csap le azonnal vétkeinkre, ebből azt magyarázni: „De hát mi jó emberek vagyunk! Miénk a jövő! Bezzeg őket megítélte!”.

Szeretett testvérek, vizsgáljuk meg magunkat. Mert bizony van mit vizsgálni saját életünkben. Mi milyen szívvel vesszük az Igét? Mi milyen szívvel jövünk az Isten házába? Mi milyen szívvel olvassuk, milyen szívvel hallgatjuk? – Olyan szép volt! Ez nem baj, egyébként. De ha csak ennyi marad… Olyan megnyugtató volt! Ez nem baj, de hogyha ez elaltató, akkor veszedelmes. Aztán: hogyha a szomszédom itt lett volna! Elég sokszor hallottam már ezt a mondatot. Tiszteletes Úr, remek volt a prédikáció, de kár hogy X nem volt itt! Pont most! De ez az Ige nem a hiányzóknak szólt, hanem nekünk, a jelenlévőknek. Vizsgáljuk meg magunkat, mi hogyan közelítünk az Isten Igéjéhez? Ilyen egyoldalúan, ilyen önigazoló szándékkal? Ilyen másokra értelmező torzulásokkal? Minekünk csupán esztétikai élmény? Ezékiel szépen pengette a lantot, és mondta az Úr szavát. És ez sokaknak elég volt. Mármint, hogy szépen pengette a lantot. Felolvasott Igénkben az Úr kétszer mondatja el, hogy „de nem aszerint élnek”. Pedig hallgatják.

Szeretett Testvérek! Mindennek megszabott ideje van. A hallgatásnak és a beszédnek. De amikor az Isten Igéjét halljuk, akkor mi következünk, hogy megcselekedjük azt. Mert az Ige azért adatik.

Merjük magunkat egy kicsit megvizsgálni, vajon mikben, mikor cselekedtük meg a megértett Igét. És miben, mikor nem cselekedtük meg, bár még szépen idéztük is. Talán még hivatkoztunk is rá. Az Úr asztalához készülve nekünk is, mintegy tükör, elénk tartja a mi Urunk, Istenünk az Igét. Az igét, az Írást, amit szeretünk… amit szeretünk olvasni, amit szeretünk hallani. Mennyi valósul meg a megértett Igéből?

Most helyünkön ülve maradva, személyes csöndességben, magunkban imádkozzunk először.

Urunk, Istenünk! Köszönjük, hogy Te kijelented magadat. Köszönjük, hogy olvashatjuk az Igét. Megvalljuk, hogy szeretjük olvasni. Köszönjük, hogy van segítség, van igemagyarázat. Megvalljuk, hogy szükségünk is van rá. Köszönjük Urunk, Istenünk, hogy a Te Igéd azért adatott nekünk, hogy megtérésre, üdvösségre vezessen, hogy a megszentelődés útján tanácsoljon, hogy a hétköznapok küzdelmeiben utat mutasson.

Bocsásd meg nekünk, amikor úgy gondoljuk, hogy másokhoz képest mi jobbak vagyunk, és fel tudunk sorolni dolgokat, amiket valóban mi nem cselekszünk. Bocsásd meg nekünk, amikor így már-már önelégültek leszünk. Bocsásd meg nekünk legfőképpen, amikor megértett akaratodat nem cselekedtük meg. Amikor tudtunk volna jót tenni, de nem tettük. Amikor csak szépen beszéltünk róla, a Te ügyedről, a Te Igédről, de még életünkben kevés gyümölcsöt termett. Krisztus Jézusért bocsásd meg nekünk az ilyen nyilvánvaló engedetlenségeinket. És készíts fel minket bűnbocsátó kegyelmed, felszabadító irgalmad által a megterített asztal közösségében, hogy mint bocsánatot nyert bűnösök, együtt örvendezzünk az ünnepen. Ámen.

„Az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |